Népszava, 1921. augusztus (49. évfolyam, 169–192. sz.)
1921-08-28 / 190. szám
1921 augusztus 20. KÉPSZAVA 11 Az ügyész gofflacosságra való foltajítással "átella * # A tárgyalás kiencvenesödik napja. A Tisza-Ügy szombati tárgyalásán Szilassy ügyész tovább folytatta vádbeszédét. Ez alkalommal az egyes vádlottakkal külön-külön foglalkozott. Először Kéri Pálra vonatkozóan sorolta föl azokat a momentumokat, amelyek — szerinte — igazolják, hogy Kérinek része van Tisza meggyilkolásában. Mindenekelőtt fölhozta Kéri ellen, hogy a polgári társadalmat föl akarta forgatni és a szélsőséges szocialisták közé tartozott. Hivatkozott arra, hogy Kéri sűrűn érintkezett Csernyák Imrével és összeköttetést tartott fönn a munkásság szélsőséges csoportjával. Idézte Hüttnernek a Kérire vonatkozó vallomását, amelyben — szerinte — terhelő adatok vannak. Az órajelenetre vonatkozóan az a megállapítása, hogy a 23 ő meggyőződése szerint Kéri valóban megtette azt a kijelentését az Újságírók Otthonában, hogy Tiszának még másfél órája van hátra. Ezután Fényes Lászlóra tért át. Fényes Lászlót a bűncselekmény második fölbujtójának tartja. Szerinte Fényest a Tisza elleni gyűlölet vitte rá arra, hogy a tetteseket fölbujtsa a gyilkosság végrehajtására. Hivatkozott arra, hogy Fényes a forradalom előtti parlamenti szereplésével részt vett a bomlasztás munkájában. Újból fölhozta, hogy minden pusztulásnak és bajnak a kútforrása a nemzeti tanács volt, nem pedig a munkapárt háborús politikája. Nem hgaz — szerinte — Fényesnek az a kijelentése sem, hogy a forradalmat nem egyes emberek csinálták, hanem a hosszú háború miatt való elkeseredés. Fényes bűnössége mellett fontos körülménynek tartja, hogy ő Csernyákkal és Kérivel állandó összeköttetésben állott. Az elhangzott tanúvallomásokkal szemben sincsen kizárva az, hogy Fényes a gyilkosság után az Astoria erkélyéről kihirdette Tisza megölését. Mindezek alapján Fényessel szemben az eddigi vádat módosítja és ellene nem mint bűnsegéd, hanem gyilkosságra való fölbujtás ellen emel vádat. Az elnök megkérdezte Fényest, hogy tekintettel arra, hogy az ügyész a vádat módosította vele szemben, nem kívánja-e a tárgyalás elnapolását azért, hogy a módosított vád folytán a védelemre elkészüljön. Fényes az elnök szavaira a következőket mondotta: Tekintetes törvényszék! A kérdésre az a válaszom, hogy az ügyész úr vádváltoztatását nagyon helyeslem. Valóban igaz az, hogy ha én tudtam előzetesen a gyilkosságról, akkor nem bűnsegéd, hanem fölbujtó vagyok. Így semmi indítványom nincs, hanem csatlakozom az ügyész úr vádváltoztatásához. Ezután Gärtner Marcelre tért át az ügyész vádbeszédében. Fölsorolta Gärtnernek a forradalomban való viselkedését és hivatkozott arra, hogy nem igaz Gärtnernek az az állítása, hogy főhadnagy volt, hanem őrvezető. Az ő nézete szerint Gärtner a Gallilei-körnek is tagja volt. Idézi Gartnernek azt a vallomását, amelyben elismeri, hogy a gyilkosság napján délelőtt Tisza lakásán járt azzal, hogy figyelmeztesse Tiszát arra, hogy veszedelemben van. Ezt a védekezését Gartnernek nem fogadja el és szerinte Gartner azért volt kint délelőtt a Koheimvillában, hogy a tettesek megbízásából helyszíni szemlét tartson. Mindezekből megállapítja Gärtner bűnösségét és föltartja vele szemben a vádat. Vágóra vonatkozóan fölhozta az ügyész, hogy Vágó előző vallomásában beismerte, hogy részt vett a Lovasi féle vívóteremben tartott értekezleten és a gyilkosság napján délután 4 órakor pezsgőt osztott szét a tetteseknek elindulásuk előtt. Véleménye szerint Vágónak a tevékenysége Tisza meggyilkolásához annyi szállal fűződik, hogy nem lehet ártatlan, éppen ezért vele szemben is föntartja a bűnsegédi vádat. A vádbeszéd elhangzása után a bíróság a tárgyalás folytatását hétfőre halasztotta, amikor a védőbeszédekre kerül a sor. Terjed az indiai forradalom. Az Indiából Pakisba érkezett jelentések hangja nagyon komoly. A moplah-szekta lázadása egyre jobban terjed. Török félholdas lobogó alatt harcolnak, számuk napról-napra nő. Körülbelül 10.000 főnyi seregük megtámadta Tiur városát, hogy hatalmukba kerítsék az őrkatonaságot és a rendőrcsapatokat. Egy rész Lik Lambint fölgyújtotta és az ott tartózkodó IS angolt, közöttük asszonyokat és gyermekeket is lemészároltak. Egy arra tartó angol osztagot megtámadtak. Angol részről az áldozatok száma eddig 1000. Az ir köztársaság elnöke újból De Valera. Dublinből jelentik: De Valerát újból megválasztották az ir köztársaság elnökévé. Ugyancsak újból megválasztották az egész ír kormányt is. A nemzetgyűlés javaslatot fogadott el arról, hogy 20.000.000 dolláros kölcsönt vegyenek fel az Egyesült Államoktól, további 500.000 font sterlinges kölcsönt pedig magában Írországban. — Londonból jelentik: A brit kormánynak De Valera közlésére küldött válasza kifejezést ad annak a csalódásnak, amelyet a kormány De Valera álláspontja miatt érez és a következőket mondja: A kormány nem folytathatja a végtelenségig a jegyzékcserét, de boldog lesz, ha De Valerával tárgyalhat. („M. T. I.") Orosz-norvég kereskedelmi szerződés. Krisztiániából jelentik: Az orosz-norvég kereskedelmi szerződést végérvényesen megkötötték. A szerződést mind a két fél elfogadta. Kinyomatása után haladéktalanul aláírják. („M. T. I.") i s szimítáz* * A nagy világégés mindent megmozgatott körülöttünk. A művelődés területén éppen úgy végigszánt a vihar, mint mindenütt és bizonyos, hogy változásokat fog létrehozni. Az emberek lelkében végbemenő egyik nagy változás,hogy kétszeres erővel szomjúhozzák az ismeretet, a tudást, a szépet. Ha a kenyér és más egyéb gondok ma most lekötve tartanak is bennünket, egészen biztos, hogy a legelső kis enyhülésnél a meggyötört ember a szép felé menekül, hogy mint a hitregében Antaeus, ő is új erőt kapjon az anyaföld érintésétől. A nagy tömegek érvényesülésének, előbbrejövetelének ideje következett el. A tömegek értelmi táplálékát a színház közvetítheti legnagyobb mennyiségben és közvetítette is mindig. Jól, rosszul, de a színház a tömegnevelés legelső eszköze ma is Csak azt tévesztették el, hogy az embereket előre is lehet vinni, föl is lehet emelni, nemesebb szenvedélyeit is lehet szolgálni, nemcsak az alantasat és így emberré válásában is segítségére lehet a színház. Minden, arca színpaddal, színházzal kapcsolatos, legbenszob emberi mivoltunkból származik. A görög színpadot és drámát a kor istenének szertartásai teremtették meg, a mi színpadunknak, drámánknak őse a kereszténységszertartásaiban, Krisztus életének példázataiban és játékaiban keresendő. De mindig a soksok ember számára lendült föl a színház, hiszen a nép játékos kedve, képzelete hívta életre. Így is indult mindkét esetben. Athén színházában 17.000 ember ült. Megalopolis színházában 40.000, az ephezusi színházban 56.000 ember. Egész város népe ül ott. Képzeljük el a mi Tisza Kálmán-terünket egyetlen nagy ünnepélyes nézőtérnek, ahová már kora hajnalban özönlik a nép. A belépés díja két obulus — 24 fillér — Perikies idejében a szegényeknek ingyen. Itt indul el a színészművészet is. Először a költő a maga színésze. Egy színész van a színpadon, körülötte a kar. Aesedylos — drámaíró — hozza a második színészt, Sophokles a harmadikat. Azután már legföljebb még a negyediket állították be kisegítőnek. Az athéni demokrácia mindent a köznek szánt. Nem zárta el a szépet az emberek elől, hanem részesévé tett mindenkit. Tereit szép középületekkel rakta tele, versenyei, ünnepélyei mindenki számára készültek. Miután a színház területe óriási volt, a színész nem hatott egyéni játékával, hanem a mondani való szépségével, tartalmával vagy mulatságos voltával. Az arcjáték sem fejezhetett ki semmit éppen a nagy távolságnál fogva, tehát valamiről gondoskodni kellett. Az arcjátékát maszkokkal, lárvákkal helyettesítették. Volt tragikus maszk, a komoly és komikus maszk a víg szerepet játszó színész számára. A fiatalember, öregember, asszony, szolga, rabszolga és más szerepek részére különféle maszkok voltak. Különösen jellemzőnek kellett lenni az emberfölötti lényeket ábrázoló maszknak. A komédiában nem voltak annyira kötve az egyes típusokhoz, itt a nagy férfiakat adták, megfelelő maszkban. De ezzel még nem lehetett elintézve minden. Az alakon is kellett javítani. Mell- és testpárnák voltak, amelyekkel kitömték az alakot, hogy a színpadon mutasson. Nagy Sándor idejében már nagy volt a görög színészek száma, mert úgy az anyaországban, mint Kisázsiában színházakat építettek. Egymás védelmére szervezeteket alkottak és a dionysi művészek synodusa — amint magukat nevezték — nagy tekintélynek örvendett és nagy vagyonra tett szert. Később ez a szervezet sokat vesztett tekintélyéből, mert, a zenészek, a kar tagjai, a statiszták és segédszínészek is részt vettek benne és nagyon lerontották a szervezet tekintélyét. A rómaiaknál akkor hanyatlott nagyon a színészek tekintélye, amikor a gladiátorokat, viadorokat, szemfényvesztőket, mindenféle csepűrágót is színészszámba vették. Ide számítódott a mimikus is — mimos —, aki ismert emberek moz-dulatainak és szokásainak utánzásával ért el nagy hatást. Így indul útjára a színház, mint a nagy tömegnek nevelője. Megilletődéssel hallgatja Prometheus nagy és szent keservét, Antigone szent igéit, aki azt mondta a pogány királynak, hogy nem gyűlöletre, hanem szeretetre született, Oedipus keservét, de nevetett a tréfán, komédián, a nagy férfiak kigúnyolásán is. Vérükké vált a színház. A kereszténység megállítja a régi színpad fejlődését, hogy egy újnak adjon létet. Mert a színjátszás kell az emberi léteknek. A bennünk és körülöttünk élő sok minden, játékká alakulva jelenik meg a színjátszásban. A XVI. században ott látjuk már a színház folytatását London utcáin, ahol a födetlen szinkánsat betölti a tömeg és itt hallgatja Shakespeare drámáit, komédiáit. Bizony, nemcsak úgynevezett válogatott közönség látogatta a színházat. Jórészt kocsisok, munkások, árusok és más egyebek szoronganak a födetlen földszinten, bele is szólnak az előadásba. Kinevetik az actort, ha nem tetszik nekik a máka. Nehéz dolog itt a színjátszás. Nincs függöny, nincs dekoráció. A színpadon néhány szegényes kellék. Itt már nem maszkokkal és keturnussal dolgozik a színész, hanem a maga testi-lelki erejével. Vigyáznia kell mindenre, mert a közönség gyilkos kritikája esetleg nagyon is kézzelfoghatóan mutatkozott meg. A francia színházat XIV. Lajos uralkodása viszi a virágzás felé. Páris fölszabadul a szigorú kardinálisok uralma alól, él, tobzódik és lerakja alapját a világ Paksának. Várjon mit fog hozni most a színház! Bizonyos, hogy az iró mélyebben fog szántani, akár komoly darabot írjon, akár ingat. Nagy katasztrófák után az emberi élet és lélek furcsaságait is élesebben fogja elénk tárni az iró és a színház. Komédiák fognak következni, sírva nevetünk majd az élet sok, sok furcsaságain, mert mi most igazán nevetve sírunk vagy sirva nevetünk... Nézzük hát a komédiát.. (K.) * * * (•) Carl Madary: A. Einstein, Ed. Schmitt vne du Ende der „Philosophie". (Albert-Verlag Berlin.) A kis könyvecske egy összefogásban ismeretelméleti és világnézeti problémák könnyen érthető, népszerű fejtegetése. Szerző mestere, akire esküszik, Schmitt Jenő Henrik, ez a nálunk is ismert filozófus és ennek tanítványaként Madary is bízik annak a kornak az eljövetelében, amikor „az ismeret szolid világa trónol majd az emberi öntudat előterében" és úgy véli, hogy ez a „fénye az értelemnek" fogja a világot megváltani és nem a „politikai fölforgatások vad viharai". A füzet túlnyomó része Schmitt Jenő bölcsészeti rendszerének, világnézetnek egybefoglalása, itt-ott bő idézetekkel és azzal a lendülettel, amely ennél a „gnosztikus" mesternél nagyon gyakran a modorosságig ment. Madary jó áttekintésben mutatja be a Schmitt világfölfogásának legjelentősebb tételeit az eddigi filozófusok nagy ellentmondásairól, tehetetlenségéről, a „filozófia végéről"; az élményről, amely egyedüli forrása minden gondolkozásnak, filozofálásnak, hitnek, tudásnak, meggyőződésnek egyaránt; a kétféle énről: az „individuálisexcentrikus" és az „altruisztikus személyfölötti" énről, amely szintén benne él minden lélekben: a megismerésről, a létről, amelyek — éppúgy, mint Hegelnél — Schmitt szerint is azonos lényegűek; ezek egymáshoz való viszonyairól s kombinációiról, végül a legterjedelmesebb fejezetien a megismerési formák kibontakozásáról, kifejlődéséről (Entfaltung der Erkenntnissformen), amely részben a Schmittféle analízis és szintézissel fejtegeti az egy-, két-, három-, négy-, öt-dimenziós tapasztalás, illetve meghzalétés módjait és rámutat arra, hogy minden, számmal és mértékkel tapasztalható dolog csak relatív lehet, ezzel szemben áll az „abszolút", a logikai-matematikai megismerés, a kozmocentrikus individuum fölötti élmény. A fizikai tények relatív voltából indulva ki, kapcsolja össze szerző a Schmitt-féle filozófiai szemléletet az Einstein relativitás teóriájával és azt hangoztatja, hgy a modern fizika igazolja a régi gnosztikus tanításokat, illetve még inkább a tisztultabb-tudományosabb Schmitt-világnézetet. Ma 'ary maga is rájön, hogy nemcsak az Einstein relativitáselmélete (és általában a modern fizika) jelent közeledést a „gnosztikus filozófia" felé, hanem már a Kopernikns—Newton-féle intuíciók is, azonban, ha tovább megy egy kissé az elmélkedésében, arra is rájöhet vala, hogy minden metafizika, a görög vagy akár a skolasztikus is épp úgy, mint a Spinozáé vagy a Hegelé, ugyanúgy kapcsolatba hozható a modern fizika nagy filozófiai tendenciáival, mint ahogy ezt ő a Schmitt Jenőével tette. Részünkről merőben erőszakoltnak látjuk esik a gnosztikus filozófiában keresni a filozófia és a természettudomány érintkezési pontjait. Madarynak ez az eljárása a kiváló gondolkozók mindenkori meghatott tanítványaira emlékeztet, akik mesterük tudományával mindent megfejthetőnek találtak. Pedig Schmitt Jenő (világért sem vonjuk kétségbe az ő filozófusi képességeit, sőt értékeit) épp úgy nem „vége a filozófiának", mint ahogy bizonyos a Einstein után is sok mondanivalója lesz még a fizikusoknak. Madary könyve egyébként fiatalabb olvasók számára nemcsak hogy nem érdektelen, hanem egyenesen elmemozdító munka és a Schmitt-féle gnózis alapos ismeretére vall. (•OV)