Népszava, 1921. november (49. évfolyam, 244–269. sz.)

1921-11-26 / 266. szám

AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre iso kor.­­ negyed évre 170 kor. fél évre 340 kor.­­ így hóra 30 kor. Jugoszláviában egy szám ára 2 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 3 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Nem akarjuk a dezignált miniszterelnök kedvét elvenni attól, hogy az egységes párt verbuválásán tovább fáradozzék. De minden különös jós­tehetség nélkül megállapítjuk, hogy kár minden további erőlködésért és fáradságért, az egységes párt terve nem fog valóra válni. Legalább lényegileg nem. Formailag és , név­leg nem tartozik a lehetetlenségek közé vala­milyen pártkeret összeácsolása és ezt föl lehet ruházni tetszetős alkalmi névvel, ez azonban nem jelent olyan tartalmas és tö­mör pártalakulatot, amelyre aggály nélkül föl lehet épí­teni a tartós és eredményes kor­mányzást. Az egységes pártalakításra vonatkozó vesszőparipával kapcsolatban nem először juttatjuk kifejezésre ezt az álláspontunkat. És nem érzelmekre vagy óhajokra alapoz­zuk, henem társadalmi és gazdasági szük­ségszerűségekre. Politikai pártok létrehozása,­­ fölülről, minden előzmény és mélyen gyö­keredző program nélkül, tipikus magyar specialitás, amire van precedens a múltból bőven, de tanulság is arra nézve, hogy az összeerőszakolt ad hoc pártalakulatok min­dig több kárt okoztak az országnak, mint hasznot. Az ilyen gyökértelen pártok leg­jellemzőbb és legkárosabb tulajdonsága az, hogy működésükben és politikai fölfogásuk­ban pártérdekekre és a kisszámú aktív párt­emberek ambícióinak kielégítésére helyezik a súlypontot. Nem tudnak az egyetemes nagy érdekek szintjéig fölemelkedni, ez nem is áll módjukban, mert a pártnak lefelé nincsen szilárd támasza, így, ha a pártot alkotó né­hány tucat mesterségbeli politikus szeszé­lyeit vagy igényeit elhanyagolják , össze­omlik a párt. Így volt ez a múltban is mindig. Ezért nem volt a kiegyezés óta olyan kormány, amelyre joggal azt lehetett volna mondani, hogy nem pártk­ormány. És azért nem is volt olyan kormányzat, amely külön párt­érdekekre való tekintet nélkül, egyes társa­dalmi osztályok részéről támasztott külön­leges igényektől függetlenül, az egész ország érdekében kormányozott volna. Aki akarja, ebben a tényben föl is fedezheti a magyar politikai és gazdasági élet meddőségének az okát és az ortodox osztályuralom kíméletlen ragaszkodását az osztatlan hatalomhoz. A kurzus nem hozott változást ezen a téren. A kurzus pártjai is a gombhoz varrt kabáthoz hasonlítanak. Ezek a pártok is fölülről lefelé akartak épülni, nem a reális szükségletekhez mérték programjukat, tevé­kenységüket még kevésbé, nem bíztak ön­magukban, nem bíztak a népben, amire elég bizonyíték az, hogy a főválasztásokon nem mérték a szociáldemokrata párttal a pártat­lan és erőszakmentes versenyt fölvenni. Ezért halványultak el és vesztek ki a szép ígéretek és a színes frázisok, ezért alakult ki olyan pártdiktatúra, amilyen még Magyar­országon sem volt soha. Éppen ezért nincs okunk bizakodóan tekinteni a miniszter­elnök pártalakító tevékenységére. Az az egységes párt, amely ebből a két pártból alakulna ki, semmi újat és semmi jót nem produkálhatna. Folytatódnék az intranzi­gens párturalom, talán más elnevezés alatt, de szintén nélkülözni volna kénytelen az alulról jövő éltető nedveket és azt a szilárd alapot, amelyet a nép bizalma jelent a kor­mányzat számára. Ezt pedig még erőszakos eszközökkel és kivételes törvényekkel sem lehet kellőképen pótolni. Már­pedig a párturalomnak véget kell vetni! Olyan kormányra és olyan parla­mentre van szüksége az országnak, amely az egész országért van, amely ezt nem csak állítja magáról, hanem ezt tettekkel bizo­nyítja is. Olyan uralom kell, amely tudja is, akarja is a pártatlan törvények uralmát biztosítani mindenki fölött, amely képes olyan lendületet adni a dolgok menetének, ami megszünteti a kevesek káros garázdál­kodását. Ez pedig csak egyféleképen lehetséges: a miniszterelnök, illetve az új kormány programját nem a hitelüket vesztett pártok­nak, nem is a munkaképtelen nemzetgyűlés­nek kellene bemutatni, hanem a választók­nak. Most már a választóknak kell meg­mondaniuk, hogy mit akarnak, mert az ellen­forradalom magas lázában született irány már bőségesen megmutatta, hogy mit tud. Éppen ezért csak olyan kísérletet fogad­hatnánk a kibontakozásra irányuló komoly törekvés gyanánt, amely nem pártfejelő kí­sérletekre fecsérli az erőt és időt, hanem az új választásokat készítené elő. Feudalizmus a gyáriparban. * * Jl vas- és gépgyári muntkdsote elégedettenkedésének okai. — 3 Varr­ű­veik ém • Gépgyárak Egyesü­let» nem enged a bérdikta urából. — „H munkásoknak köszönettel kellett volna fogadniok az egyoldalú béremelést A gyári feud­alizmus­nak, a munkaföl­tételek egyoldalú és önkényes diktálásának a nagy vasipar, az úgynevezett nehézipar volt mindig a legharcosabb képviselője. Nálunk ugyan aránylag kevés valódi nehézipari üzem volt és van ma is, de a gyári feudalizmusnak annál több és elszántabb képviselői voltak itt a múlt­ban és vannak ma is. Érdekes, hogy a politikai viszonyokat milyen gyorsam tudja a kapitalizmus a maga javára fordítani. Hiába szaval a mai kurzus keresz­tény erkölcsről és szociális igazságról, hiába hirdeti a „zsidó" tőke erkölcstelenségét, a tő­kések nem az elméletet nézik, hanem a gyakor­latot s ez az ő kurzusukat erősíti. Ez az oka annak, hogy a­kkor, amikor egész Európában a munkásoknak vagy törvény vagy szerződés biztosítja az üzemellenőrzés jogát is, akkor a magyar gyáripar még mindig görcsösen ragaszkodik a bérdiktatúrához, a munka­bérek és keresetek egyoldalú és önkényes megállapításához. Ismertettük a gyárak legújabb bérmegálla­pítását s megírtuk azt is, hogy ez a bérrendezés nemhogy kielégítette volna a munkásokat, ha­nem még jobban elkeserítette őket A vas- és fémmunkások szövetsége nem első ízben for­dult a gyárosok egyesületeihez azzal, hogy köl­csönös tárgyalások útján állapítsák meg újon­nan a "béreket s rendezzék az egyéb rendezésre váró kérdéseket Mert nem csupán a bérkérdés nyugtalanítja a munkásokat — habár elsősor­ban azt kellene kielégítően megoldani —, van so­k egyéb dolog is, amit kölcsönös megállapo­dással kellene rendezni. Itt van például a mun­kásoknak az a súlyos sérelme, amit már a fönt­említett közleményben is megírtunk, hogy a fölváltó rendszerben dolgozó munkásoknak heti 60 órát kell dolgozniok a rendes munkabérért s csak a 60 órán fölül végzett munkáért kapnak különórapótlékot A különórák kérdése általá­ban egyike a rendezésre váró kérdéseknek. De a Vasművek és Gépgyárak Egyesülete el­zárkózik minden tárgyalás elől ő maga állapítja meg, hogy milyen béreket „szabad" fizetni, ő maga állapítja meg a többi munnkafeltételeket is s a gyárak egyáltalán nem törődnek azzal, hogy a munkások mit szól­nak ehhez az egyoldalú bérmegállapításhoz. Ha nem is teljesen azonos, de nagyon ha­sonló a helyzet a Gyáriparosok Szövetségében tömörült vállalatoknál is. A Gyáriparosok Szövetsége összeül ugyan a munkások szerve­zeteivel, de egyáltalán nem törekszik meg­egyezésre s megegyezés híján , szintén egy­oldalúan és önkényesen diktálja a béreket. Ezeknél a diktátumoknál azután azt a furcsa rendszert követik, hogy nem minimális, hanem maximális béreket állapítanak meg s a megállapított béreknél magasabbat senki­nek sem szabad fizetni. Ugyancsak maximálják az­­ akkordkerese­teket is. A gyáraknak ugy kell megszabni az akkordárakat hogy senki se keressen többet a megállapított maximumnál. Nagyon háláda­tos dolog volna ezzel a gyakorlattal szembe­állítani a gyáros urak liberális elméleteit: a tehetségek érvényesüléséről, a m­unka szabad­ságáról s a szorgalmasakat és tehetségeseket megillető jobb díjazásról Ezeket a szép elmé­leteket a jelzett gyakorlat természetesen mind halomra dönti de hát a gyáros uraknak, úgy­látszik, ez idő szerint megéri ez a gyakorlat még azt is, hogy szinte kikergetik vele az üze­mekből a szorgalmas, a tehetséges, az átlagos­nál különb képességekkel bíró munkaerőket Csodálatos elvakultság kell ahhoz, hogy ilyen körülmények között még azt várják, hogy a munkások megelégedettek legyenek, de még inkább csodálatos az, hogy olyan emberek, a­knek mesterségük a számítás, azt higgyék, hogy ezzel a módszerrel sokáig lehet jó üzlete­ket csinálni. Az egyik délutáni lapban a Vasművek és Gépgyárak Egyesületének egyik igazgatója nyilatkozik a munkások elégületlenségéről és azt mondja, hogy a munkások, ahelyett hogy köszönettel tudomásul vették volna a legutóbbi béremelést még elégedetlenek. Nem tudjuk, az igazgató úr mi volt mielőtt a mostani állásába jutott de ebből a nyilatkozatából azt kell következtetni, hogy egyenesen valami középkori lovagvár kulcsári tisztéből pottyant ide a modern élet forgatagába. Hát igen bi­zony, a munkások nem mentek el az igazgató úrhoz hálás köszönetüket tolmácsolni azért a kegyért, hogy a béreiket volt szíves maximálni és kontingentálni, hanem ezt gondolták, hogy valami beleszólásuk nekik is lenne abba, hogy mennyiért adják el azt a­z egyetlen árujukat, amellyel rendelkeznek és amelynek az árából nekik fönn kell tartani magukat és családju­kat Ezért bátorkodtak a munkások elégedet­lenkedni és különösen pedig azért mert oda­haza arról győzték meg őket a feleségeik, hogy­an 18—22.50 koronás és ennél alacsonyabb óra­bérekből akárhogyan osszák, szorozzák és ki­vonják is, semmiképen sem lehet kihozni azt a 2386.05 koronát, ami minimálisan szükséges egy normális (öttagú) munkáscsalád egy heti élet­tartására. A munkások nem tudnak megélni abból a keresetből, amit a gyárosok egyesületei megállapítottak, végső soron ez az oka az elégedetlenségeknek és nyugtalanságoknak. A Vasművek és Gép­gyárak Egyesületének és a Gyosznak módjá­­ban van, hogy lecsillapítsa a nyugtalansá­­got és megbékéltesse az elégedetlenséget Tea-

Next