Népszava, 1921. november (49. évfolyam, 244–269. sz.)
1921-11-26 / 266. szám
AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: egy évre iso kor. negyed évre 170 kor. fél évre 340 kor. így hóra 30 kor. Jugoszláviában egy szám ára 2 jugoszláv korona. EGYES SZÁM ÁRA 3 KORONA A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-29 és József 3-30) KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-32) Nem akarjuk a dezignált miniszterelnök kedvét elvenni attól, hogy az egységes párt verbuválásán tovább fáradozzék. De minden különös jóstehetség nélkül megállapítjuk, hogy kár minden további erőlködésért és fáradságért, az egységes párt terve nem fog valóra válni. Legalább lényegileg nem. Formailag és , névleg nem tartozik a lehetetlenségek közé valamilyen pártkeret összeácsolása és ezt föl lehet ruházni tetszetős alkalmi névvel, ez azonban nem jelent olyan tartalmas és tömör pártalakulatot, amelyre aggály nélkül föl lehet építeni a tartós és eredményes kormányzást. Az egységes pártalakításra vonatkozó vesszőparipával kapcsolatban nem először juttatjuk kifejezésre ezt az álláspontunkat. És nem érzelmekre vagy óhajokra alapozzuk, henem társadalmi és gazdasági szükségszerűségekre. Politikai pártok létrehozása, fölülről, minden előzmény és mélyen gyökeredző program nélkül, tipikus magyar specialitás, amire van precedens a múltból bőven, de tanulság is arra nézve, hogy az összeerőszakolt ad hoc pártalakulatok mindig több kárt okoztak az országnak, mint hasznot. Az ilyen gyökértelen pártok legjellemzőbb és legkárosabb tulajdonsága az, hogy működésükben és politikai fölfogásukban pártérdekekre és a kisszámú aktív pártemberek ambícióinak kielégítésére helyezik a súlypontot. Nem tudnak az egyetemes nagy érdekek szintjéig fölemelkedni, ez nem is áll módjukban, mert a pártnak lefelé nincsen szilárd támasza, így, ha a pártot alkotó néhány tucat mesterségbeli politikus szeszélyeit vagy igényeit elhanyagolják , összeomlik a párt. Így volt ez a múltban is mindig. Ezért nem volt a kiegyezés óta olyan kormány, amelyre joggal azt lehetett volna mondani, hogy nem pártkormány. És azért nem is volt olyan kormányzat, amely külön pártérdekekre való tekintet nélkül, egyes társadalmi osztályok részéről támasztott különleges igényektől függetlenül, az egész ország érdekében kormányozott volna. Aki akarja, ebben a tényben föl is fedezheti a magyar politikai és gazdasági élet meddőségének az okát és az ortodox osztályuralom kíméletlen ragaszkodását az osztatlan hatalomhoz. A kurzus nem hozott változást ezen a téren. A kurzus pártjai is a gombhoz varrt kabáthoz hasonlítanak. Ezek a pártok is fölülről lefelé akartak épülni, nem a reális szükségletekhez mérték programjukat, tevékenységüket még kevésbé, nem bíztak önmagukban, nem bíztak a népben, amire elég bizonyíték az, hogy a főválasztásokon nem mérték a szociáldemokrata párttal a pártatlan és erőszakmentes versenyt fölvenni. Ezért halványultak el és vesztek ki a szép ígéretek és a színes frázisok, ezért alakult ki olyan pártdiktatúra, amilyen még Magyarországon sem volt soha. Éppen ezért nincs okunk bizakodóan tekinteni a miniszterelnök pártalakító tevékenységére. Az az egységes párt, amely ebből a két pártból alakulna ki, semmi újat és semmi jót nem produkálhatna. Folytatódnék az intranzigens párturalom, talán más elnevezés alatt, de szintén nélkülözni volna kénytelen az alulról jövő éltető nedveket és azt a szilárd alapot, amelyet a nép bizalma jelent a kormányzat számára. Ezt pedig még erőszakos eszközökkel és kivételes törvényekkel sem lehet kellőképen pótolni. Márpedig a párturalomnak véget kell vetni! Olyan kormányra és olyan parlamentre van szüksége az országnak, amely az egész országért van, amely ezt nem csak állítja magáról, hanem ezt tettekkel bizonyítja is. Olyan uralom kell, amely tudja is, akarja is a pártatlan törvények uralmát biztosítani mindenki fölött, amely képes olyan lendületet adni a dolgok menetének, ami megszünteti a kevesek káros garázdálkodását. Ez pedig csak egyféleképen lehetséges: a miniszterelnök, illetve az új kormány programját nem a hitelüket vesztett pártoknak, nem is a munkaképtelen nemzetgyűlésnek kellene bemutatni, hanem a választóknak. Most már a választóknak kell megmondaniuk, hogy mit akarnak, mert az ellenforradalom magas lázában született irány már bőségesen megmutatta, hogy mit tud. Éppen ezért csak olyan kísérletet fogadhatnánk a kibontakozásra irányuló komoly törekvés gyanánt, amely nem pártfejelő kísérletekre fecsérli az erőt és időt, hanem az új választásokat készítené elő. Feudalizmus a gyáriparban. * * Jl vas- és gépgyári muntkdsote elégedettenkedésének okai. — 3 Varrűveik ém • Gépgyárak Egyesület» nem enged a bérdikta urából. — „H munkásoknak köszönettel kellett volna fogadniok az egyoldalú béremelést A gyári feudalizmusnak, a munkaföltételek egyoldalú és önkényes diktálásának a nagy vasipar, az úgynevezett nehézipar volt mindig a legharcosabb képviselője. Nálunk ugyan aránylag kevés valódi nehézipari üzem volt és van ma is, de a gyári feudalizmusnak annál több és elszántabb képviselői voltak itt a múltban és vannak ma is. Érdekes, hogy a politikai viszonyokat milyen gyorsam tudja a kapitalizmus a maga javára fordítani. Hiába szaval a mai kurzus keresztény erkölcsről és szociális igazságról, hiába hirdeti a „zsidó" tőke erkölcstelenségét, a tőkések nem az elméletet nézik, hanem a gyakorlatot s ez az ő kurzusukat erősíti. Ez az oka annak, hogy akkor, amikor egész Európában a munkásoknak vagy törvény vagy szerződés biztosítja az üzemellenőrzés jogát is, akkor a magyar gyáripar még mindig görcsösen ragaszkodik a bérdiktatúrához, a munkabérek és keresetek egyoldalú és önkényes megállapításához. Ismertettük a gyárak legújabb bérmegállapítását s megírtuk azt is, hogy ez a bérrendezés nemhogy kielégítette volna a munkásokat, hanem még jobban elkeserítette őket A vas- és fémmunkások szövetsége nem első ízben fordult a gyárosok egyesületeihez azzal, hogy kölcsönös tárgyalások útján állapítsák meg újonnan a "béreket s rendezzék az egyéb rendezésre váró kérdéseket Mert nem csupán a bérkérdés nyugtalanítja a munkásokat — habár elsősorban azt kellene kielégítően megoldani —, van sok egyéb dolog is, amit kölcsönös megállapodással kellene rendezni. Itt van például a munkásoknak az a súlyos sérelme, amit már a föntemlített közleményben is megírtunk, hogy a fölváltó rendszerben dolgozó munkásoknak heti 60 órát kell dolgozniok a rendes munkabérért s csak a 60 órán fölül végzett munkáért kapnak különórapótlékot A különórák kérdése általában egyike a rendezésre váró kérdéseknek. De a Vasművek és Gépgyárak Egyesülete elzárkózik minden tárgyalás elől ő maga állapítja meg, hogy milyen béreket „szabad" fizetni, ő maga állapítja meg a többi munnkafeltételeket is s a gyárak egyáltalán nem törődnek azzal, hogy a munkások mit szólnak ehhez az egyoldalú bérmegállapításhoz. Ha nem is teljesen azonos, de nagyon hasonló a helyzet a Gyáriparosok Szövetségében tömörült vállalatoknál is. A Gyáriparosok Szövetsége összeül ugyan a munkások szervezeteivel, de egyáltalán nem törekszik megegyezésre s megegyezés híján , szintén egyoldalúan és önkényesen diktálja a béreket. Ezeknél a diktátumoknál azután azt a furcsa rendszert követik, hogy nem minimális, hanem maximális béreket állapítanak meg s a megállapított béreknél magasabbat senkinek sem szabad fizetni. Ugyancsak maximálják az akkordkereseteket is. A gyáraknak ugy kell megszabni az akkordárakat hogy senki se keressen többet a megállapított maximumnál. Nagyon háládatos dolog volna ezzel a gyakorlattal szembeállítani a gyáros urak liberális elméleteit: a tehetségek érvényesüléséről, a munka szabadságáról s a szorgalmasakat és tehetségeseket megillető jobb díjazásról Ezeket a szép elméleteket a jelzett gyakorlat természetesen mind halomra dönti de hát a gyáros uraknak, úgylátszik, ez idő szerint megéri ez a gyakorlat még azt is, hogy szinte kikergetik vele az üzemekből a szorgalmas, a tehetséges, az átlagosnál különb képességekkel bíró munkaerőket Csodálatos elvakultság kell ahhoz, hogy ilyen körülmények között még azt várják, hogy a munkások megelégedettek legyenek, de még inkább csodálatos az, hogy olyan emberek, aknek mesterségük a számítás, azt higgyék, hogy ezzel a módszerrel sokáig lehet jó üzleteket csinálni. Az egyik délutáni lapban a Vasművek és Gépgyárak Egyesületének egyik igazgatója nyilatkozik a munkások elégületlenségéről és azt mondja, hogy a munkások, ahelyett hogy köszönettel tudomásul vették volna a legutóbbi béremelést még elégedetlenek. Nem tudjuk, az igazgató úr mi volt mielőtt a mostani állásába jutott de ebből a nyilatkozatából azt kell következtetni, hogy egyenesen valami középkori lovagvár kulcsári tisztéből pottyant ide a modern élet forgatagába. Hát igen bizony, a munkások nem mentek el az igazgató úrhoz hálás köszönetüket tolmácsolni azért a kegyért, hogy a béreiket volt szíves maximálni és kontingentálni, hanem ezt gondolták, hogy valami beleszólásuk nekik is lenne abba, hogy mennyiért adják el azt az egyetlen árujukat, amellyel rendelkeznek és amelynek az árából nekik fönn kell tartani magukat és családjukat Ezért bátorkodtak a munkások elégedetlenkedni és különösen pedig azért mert odahaza arról győzték meg őket a feleségeik, hogyan 18—22.50 koronás és ennél alacsonyabb órabérekből akárhogyan osszák, szorozzák és kivonják is, semmiképen sem lehet kihozni azt a 2386.05 koronát, ami minimálisan szükséges egy normális (öttagú) munkáscsalád egy heti élettartására. A munkások nem tudnak megélni abból a keresetből, amit a gyárosok egyesületei megállapítottak, végső soron ez az oka az elégedetlenségeknek és nyugtalanságoknak. A Vasművek és Gépgyárak Egyesületének és a Gyosznak módjában van, hogy lecsillapítsa a nyugtalanságot és megbékéltesse az elégedetlenséget Tea-