Népszava, 1922. január (50. évfolyam, 1–25. sz.)
1922-01-01 / 1. szám
14 fájdalom nélkül hangsúlyozzuk, hogy a legtöbb helyen, mert hiszen be kell vallanunk, hogy nem mindenütt. Ámde azokban az országokban — így nálunk is —, ahol a szinte emberfölötti feladatokkal és a súlyos erőpróbával szemben a proletariátus pártjai neo tudtak elegendő erőt kifejteni, ott nem belső szervi hibák voltak a bajok, hnem az, mintha gyönge lett volna a szocialista öntudat, vagy mintha sokat mulasztó és lomhajárású lett volna a szocializmusra nevelés mimikája. Nem. Itt minálunk gazdasági és politikai elnyomatottságának majdnem a szó valódi értelmében vett rabszolgasorjából került a proletariátus pártja az ország kormányzásához. Egyszerre, minden átmenet nélkül. És jobbról és balról a szenvedélyes, kíméletlen támadások rohamát állva, mégis dolgozott, szervezett és küzködve mentett mindaddig — amíg el nem kellett némulnia mindannak, amit a szocializmusról és a szocializmusra átmenet szükségességeiről lelkiismeretesen és meggyőződéssel tanultunk s amig a jó lehetőségeket le nem gyűrte a forradalmi romantika demagógiája és a dogmatikusok bornírtsága ki nem verte a kormányzásból a demokrácia módszereit. A régi magyar politika, az osztályönzés és az elnyomatás rettenetes bosszút állott — az országon és a szocialista meggyőződés és a szocializmusra átment módszereiben való hit teljességének hiánya tragikus visszahatással volt — a munkásmozgalomra. Ne szépítsük a dolgot, hanem valljuk be: halálosan megbukott egy módszer, amelyet ránk erőszakoltak, amelynek hatékonyságában és sikerében sohasem hittünk s amely ellen elkésve és félve indítottunk harcot. Ámde ismerjük el azt is, hogy a magyar szocialista munkásmozgalom itt van, él, erősödik, fejlődik, legfájdalmasabb tragédiájának korszakát kiáltotta, vannak halottai — akiknek emléke áldott legyen —, vannak menekültjei, elítéltjei és számokban is nagy veszteségei, azonban halhatatlanul él benne egy gigantikus erkölcsi erő, érintetlen, tüzes a lelke, az öntudatossága és a szocializmushoz való törhetetlen ragaszkodása. Az időt érettnek látjuk tehát és a szükségességek parancsa elől ki nem térhetünk: útjára indítjuk ismét a Szocializmust. Két forradalom tényei és kísérletei állanak fiszítgöttünk. Mögöttünk van immár egy semmit sem kímélő hajsza vadsága is, amely ugyan levetkőzte brutális kilengéseit, de rendszerbe, szabályokba és paragrafusokba foglalva „törvényesen" még mindig lehetséges az, ami azelőtt a bosszú lihegésében rendszertelenül és paragrafusok nélkül csinálódott. Magyarország politikai és társadalmi képe adva van számunkra és jól látjuk azt a zord helyzetet is, amelyben az ország közgazdasági élete vergődik. A párt politikája számára jól és tisztán látott utak államiak tehát s teljes nagyságukban és jelentőségükben jelentkeznek másrészt azok a feladatok is, amelyeket a szocialista tudomány nevelő munkájának kell elvégeznie. Erre az utóbbira vállalkozunk mi itt és csak ismételhetjük, amit már föntebb mondottunk: lapunk programjáról a címe ad tájékoztatót a Szocializmus. Rengeteg tennivaló van ezen a téren s ahelyett, hogy részletekbe bocsátkoznánk, bizalmat és támogatást kérünk nehéz munkánk számára. Mindennek a megbeszélésére, mindennek a megvilágítására és földerítésére sor kerül. Mert hiszen éppen azért szocialista ez a folyóirat, hogy ne ismerjen úgynevezett kényes kérdéseket, ne ismerjen akadályokat s ha elébe kerül ilyesmi, annak menjen neki és ne kerülje meg. Kérdések, amelyeket még nem vehettünk tudomásul és kérdések, amelyeket még elméletileg sem oldhattunk meg, annál kevésbé alkalmazhattunk tehát gyakorlati téren, garmadával állanak előttünk. Sok minden új megbeszélést, új átértékelést és új formulázást igényel, aszerint, amint a forradalmak és az utána következő idők megismerései a revíziót követeik. És a földerítés munkájában itt állanak előttünk a hatalmas lehetőségek: a szocialista tudomány rengeteg területe és teljes, nem gyöngült erővel, sohase elevenebben, mint éppen ma: a marsi kutatás termékeny módszere. Lesz tehát munka elég. S mennél súlyosabbak a mi feladataink, annál ösztönzőbben hatnak reánk. Tudjuk mindannyian, hogy mekkora kiterjedésű és mélységes probléma a szocializmusra való nevelés. És mennyivel mélységesebb és bonyolultabb ma, amikor azt is tudjuk immár, hogy ez a probléma az emiberi,ség egész benső szellemi és erkölcsi újjászületésének a problémája! A társadalom és politika erős rengései után, amelyeket itt átéltünk s amelyeknek tanulságait most már szigorúan alkalmazni akarjuk, a szocializmusra nevelés, munkájának is másnak, jobbnak és mélyebbre hatónak kell lennie, mint azelőtt — a béke éveiben volt Az élet nem állt meg, a harc keserűen folyik tovább az osztályok között: ki vállalhatná a felelősséget azért, hogy a szocializmus frontjának egy-két fontos pozíciója félelem miatt vagy kényelemszeretetből védtelenül maradt?! A vihar kidöntött sorainkból sok kitűnő fáklyahordozót s azóta fáklyájuk füstölögve a földön hever. Súlyos hiba volna tovább várni. Fölragadjuk e fáklyákat a földről és lobogó lángjukkal rohanunk tovább. Kiss József. Partra szállottam, levonom vitorlám, A szálok mérgét nemet én kiálltam ... A halkszavu lantoa szive utolsót dobbant Elcsöndesedtek az öreg trubadúr fáradt szerenádjai ... Hetvennyolc esztendő! Mekkora idő ez, hát még tehernek egy ember vállain. Vállain, meg a lelkén. Kevés ember szerette úgy az életet, oly szerelmesen, oly bizakodón, még sírva is, még szenvedve is, csak szerette. Szerette ifjan, tánccs léptekkel nem mérve útját és szerette kocogva, csoszogva, amikor már meg kell állani, mert jaj, oszlik a káprázat, futva iramlik szembe az igazi igaz: a sír... Kiss József szombaton reggel 9 órakor, az esztendő utolsó napján, meghalt. Kilépett tipegő léptekkel a pesti utcából. A hivatalos irodalomtörténet mitévő lesz vele, hogy mézecskéli föl rímeit és származását, hogyan elemzi meg, amit hosszú útján Mezőcsáttól Budapestig csaseskedett, sarujának porát, ennyi a gettóból, ennyi a magyar faluból, ennyi a kozmopolitának kiritkottott nagyváros aszfaltjáról? — majd csak elviseli valahogy a költő emléke... Néhány kötet az egész örökség, lapozgatok benne én élő, vergődő, viaskodó lelkemen értem: ez a nyelv, ez a hang, ez a világ gyökereivel a tegnapot öleli át, de lombja fenmen a mánaik zöktül és némely ága a holnapnak is árnyat igér, a mű túlélte mesterét. Azon az úton indult el a nem nevezetü utód, amelyet Petőfi, Tompa és Arany triásza teremt a magyar líráiban. Mindegyikük és egyikük sem, ő a negyedük a rendben és ébben a rendben tán az utolsó. A magyar nyelv közben, uj aenóra zendült, változik a világ, változik az élet, a dal uj utakra tört, uj világ felé... A vándor, amig idáig eljutott, hol fütyörészve, hol zokogva, ember volt és az ia maradt mindhalálig. Igaz, élő, meleg emberi hangok, csömbecen örvendők, mélán panaszosaik, ritkán haragosak és sohasem szilajok, dübörgők, ököllel lecsapok, sohasem ököllel lecsapók, még akkor sem, amikor kéne... de mégis hús és vér ez a hiáng... Minden sorában ott reszket élethistóriája, évezredekre visszanéző balsors bus melódiája, amelyen nyel voltve kacag most minden utcagyerek és kaamibálok vért szimatolva dalnak öreg sirokat, a Kereszt fájdalmas jelében ripőkbélyeget sütnek ezüzt homlokokra... Esztelen orkán egyre ül. Fürtösül kftfcó bor!'incsot tü*, S egy tolt éget, aht mint a ttta... Apám zordon örökét. Az űzött vad gyűlöletét Maró könnyein sajtolja szét. Üres fejek és üres szivek fölényes mosolya kellhet csak örömre az ember gyalázatán, de az üldözött megérti a másik üldözöttet és az üldözött mindig csak a szegény... Az Uj Ahasvér útja a szenvedések országútja: mindvégig ez az út, amelyet el nem hagyhat, bárha a kis zsidófiút, kezét szorítva, jó református pap vezetné kifelé... A küzdelmes végzet a kenyérért s a magasságokért a magyar falu útjára tér. A föld furcsa, izgalmas szaga járja át, a magyar paraszt népköltészete benne uj szárnyra kél. A magyar balladát Arany János óta a föld varázslatán lendülve föl, Kiss Józsefig tán senki mélótbban nem dalolta. E földből tör ki ajkán a régi panaszos tóhaj, uj őst talál, de mintha csak a régit dalolná: Ki koporsót és sírt nem látott... Itt Dóm Györgynek trónja ásott Sistergő, Izzó, gyilkos tényb«'... Itt nyomtak koronát tejébe. Parázsból, gúnyt,, koronája Kivillan a nagy éjsszakiba, Torry belepirul még az ég is. Mely látta, nézte, tűrte mégisi Ellibbent a falu dámbárbos képe. Kiss József 1862 óta Pesten van. Korrektor. Munkás. Uj világ, ha nem is ez a mai, a miénk. Utána küzdelmes vergődés a léttel tollal kezében. Sikerek, uj, nagy vergődések, uj szárnyalások, uj küzködnek... Két világ emlékével beleolvadt a harmadikba, Kiss József a nagy városé lett és azé is maradt. JDe profundist-ában megláttni meri és merész hamgon fölemeli a mélységből a város bukott leányát. Nagy harcok várnak vicsekodásra, de lantján az uj színek föloldódnak megint a régi, komor, rezignált melódiákban. Ahasvér szól, fissztól a hír. Betölt a végzet. A fehér cár lett még fehérebb. Agyagból volt a kolpesz lába, Beróomlott az éjszakába. S a hír a föld kérgét áthatja. Hol ólmot fejt a cárok rabja. ..Sorsunkon — szól a rab — nem más.it: Egyik cár megy is jö a másik." „A Hét" lett a lapja, kis birodalmában a modern magyar írók ifjú tábora találkozón. És kopogtat, vad erővel kopogtat, az ismeretlen jövendő. Megérzi, riadtan érzi meg, igry nem maradhat! Beletekint a jövendőbe, új spineket, új, nagy megmozdulásokat lát hangja megércesedik egy pillanatra, valami vibrál izmaiban. De mindez vízió nála, nem ő maga, vizió még akkor is, amikor az őegyülölet korbácsa a vész-sziréna vad bugásával sikoltatjavele a „Knyáz Potemkin" szilaj danáját. 1 NÉPSZAVA 1922 január 3. * * Niita«k3 tudja BusSaossten, csak még Deinavári neon, hogy kik voltak Somogyi gyorsosai. — VéreMsHsség&®í lasxavaxták aseSnSkSt. — Enterpelláció arról, hogy ssa3»as3-a kaienai ílaS›$sá»gok~raj»k polgári egyéneket letartóztatniok 7 Gaál elnök délelőtt 10 órakor nyitotta meg az ülést. Az interpolációs könyv fölolvasása után Linyaner Albin a tanácskozásképesség megállapítását kérte, minthogy nem volt elég képviselő jelen, az elnök fölfüggesztette az ülést. Szünet után az elnök rendreutasította Pallavicinit pénteki beszédének Bethlen miniszterelnökre sértő része miatt, majd az ellenzékiek újból kérték a tanácskozásképesség megállapítását. Gaál elnök éppen konstatálni kezdte, hogy csak 19-en vannak jelen, amikor a terembe lépett gróf Széchenyi Viktor s így már „tanácskozásképesek" voltak. Folytatták tehát az indemnitás vitáját. Drózdi Győző, az első fölszólaló, azzal kezdte, hogy az ország gazdálkodása körül döbbenetes pénzpocsékolás folyik. Az állam az óriási kiadásokat nem tudja födözni a rendes bevételek útján. Az indemnitás törvényerőre emelkedése esetén oly kiadásokra adunk fölhatalmazást, amelyeket adók útján födözni nem lehet. A leszerelt tisztekből álló vámőrségre kiadott 309.000.000 koronást meg lehetne takarítani. Beszélt a kisüstről, majd azt fejtegette, hogy a munkássággal és a zsidósággal való békekötés későn történt. Elsőrendű érdek volna a szabadkőművesekkel való kibékülés is. (Láng János és Szabó József kereszténypártiak közbekiáltanak: „Soha! Soha!") — Csizmadia Sándor vitatkozni kezd a közbeszólókkal s miután több elnöki figyelmeztetésre se hallgat el. Gaál elnök indítványozta, hogy a mentelmi bizottság elé utasíttassék... A zajban nagy kavarodás támadt. Az elnöki indítvány mellett mindössze három képviselő szavazott, a többség pedig ellene. Gaál elnök erre idegesen megjegyezte, hogy indítványának leszavaztatását bizalmatlanságnak tekinti. (Fölkiáltások: „Félreértés történt!" Nagy zaj minden oldalon.) Készségesen deferál, de az elnöki tekintélyt nem engedi lejáratni... Erre a konfliktusra a folyosóról betódultak a kisgazdapárti képviselők s vita fejlődött ki az elnök leszavaztatása körül. Ereki Károly a házszabályokhoz szólva kijelentette, hogy félreértés történt, a nemzetgyűlés bizalommal viseltetik az elnök iránt Gaál elnök megjegyezte, hogy Csizmadiának előzetes rendreutasítása nélkül is joga volt a mentelmi bizottsághoz való utasításra nézve propozíciót tenni. Egyébként megismételte indítványát, amelyet ezúttal a képviselők egyhangúan elfogadtak s igy Csizmadia ügyében a mentelmi bizottság fog határozni. E kitérés után Drózdy folytatta beszédét, örömmel állapitván meg, hogy . . . ww. • s a botrány beterelte a terembe a képviselőket "Majd így folytatta: — A szociáldemokratákkal kötött „egyezség" első feltétele a gyorsított bűnvádi eljárás megszüntetése volt. Meg kell állapítani, hogy a kommunista perek 90%-a már befejeződött, a többi 10%-ra pedig a rendelet szintén föntartja a gyorsított eljárást. Ez a rendelkezés minden gyakorlati jelentőség nélkül való. A gyorsított eljárás annyit jelent, hogy gyorsan lehet valakit becsukni, de csak nagyon nehezen kiengedni. A második „békepont" az ammesztiarendelet volt. Olyan rendeletet vártunk, amely nem arra néz, hogy ki hány esztendőre van megbüntetve, hanem a bűncselekményt nézi. A megjelent két amnesztiarendelet közül az első a korábbi bűncselekményekre vonatkozik és csupán a másik a régebbi bűncselekményekre.