Népszava, 1922. május (50. évfolyam, 99–122. sz.)

1922-05-16 / 110. szám

L. évf. 110. sz. , Budapest, 1922 május 16, kedd B—MIII — Bill I­II •I^IWlMIMIMllFlIMiaWfm^TSWrCTiW^ Xra 5 korona AZ ELŐFIZETÉS ARA ! egy évre.... 1100 kor. negyed évre 281 kor. fél évre.... 559 kor. egy hóra ... 108 kor. Jugoszláviában egy szám ára 6 ing. korona, EGYES SZÁM ARA 5 KORONA MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP SZERKESZTŐSÉG: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-1 és József 3-31) KIADÓHIVATAL: VIII, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3-3!) Exfik­lláci Azok az elvtársak, akik félnapi keresetüknek megfelelő összegű rUmi¥­ • választási bélyeget még nem vásároltak, mielőbb tegyenek eleget a pártválasztmány erre vonatkozó határozatának. A választási bélyegeket kezelő elvtársakat felszólítjuk, hogy a befolyt összegekkel haladéktalanul számoljanak el. ­­i Miniszterjárás. A választási agitáció utolsóelőtti vasárnap­ját a miniszterek is alaposan kihasználták. Ezúttal a Dunántúlnak szólt a nagy megtisz­teltetés. Ámbár a dunántúli nép nem érezte magát túlságosan megtisztelve s a jelekből ítélve, szívesen le is mondott volna arról a gyönyörűségről, hogy miniszterek száj­ától halljon soha beváltásra neon kerülő ígére­teket. Mindhiába az erőlködés: az elmúlt idők ta­nulságai kifejlesztették annyira a magyar nép ítélőképességét, hogy hatalmon lévőktől ne ígéreteket, hanem cselekedeteket várjon, illetve, hogy ne h­igy­­en olyan ígéreteknek és szólamoknak, amelyeket olyanok hirdet­nek, akik, ha akarnák, vagy tudnák, nem programként hirdetnék, hanem egysze­rűen megcsinálnák, Pécstől Szombathelyig .— Miskolcon, Egeren, Debrecenen át — sok szépet és jót. Ígért a miniszterelnök, a baj csak az, hogy a gyakorlatban ő is, miniszter­társai is, hatóságai is pontosan az ellenkező­jét cselekszik mindannak, amit a kormány tagjai a szószékről hirdettek és hirdetnek. A nép tudatlanságára megy-e a spekuláció vagy az erőszakba vetett hit bátorítja föl a kormány tagjait arra, hogy hirdetett elmé­leteikkel szöges ellentétben álló gyakorlatot csináljanak, nem firtatjuk, azt azonban érez­zük, hogy ez a lesajnálása a közvélemény­nek súlyos inzultusszámba megy, amire a szavazóknak a választási urnák előtt kell megadniuk a csattanó választ. Az egyik községben demokráciát hirdetett a miniszterelnök. „Keresztény" demokráciát emlegetett, de hogy mi is tula­j­donképen az a keresztény demokrácia, annak a magyará­zatával adós maradt. Ha Bethlen cselekede­teiből akarunk magyarázatot keresni a ke­resztény demokrácia­ fogalmára, azt kell hin­nünk, hogy keresztény­­demokrácia annyi, mint a dolgozó keresztény tömegeket brutá­lisan megfosztani már birtokukban lévő jo­gaiktól, a keresztény demokrácia celldö­mölki bajvívója — a miniszterelnök — ugyanis azt cselekedte a gyakorlatban, amidőn más­fél millió embertől ragadta el a szavazati jogot. Ugyanitt b­eszélt a miniszterelnök munkaalkalmak teremtéséről, amire Hegyes­halmy kollégája, befelé jót kacaghatott. He­gy­eshalmy és munkaalkalmak teremtése, Orel! Fü­ssli és reális gazdasági politika: na­gyon jó viccek, bár nagyon kesernyések, mert sötét nyomorúság terpeszkedik mögöttük. Hogy semmi se hiányozzék a jóból és hogy teljes legyen a humor, Vass kultuszminisz­ter kibékülésről beszélt Celldömölkön. Kibé­külésről! Vass József! Ez nem tévedés, ez valóban így esett. Azt mondotta többek kö­zött, hogy a felekezeti harc „vakmerő és lel­kiismeretlen játék az ország érdekei ellen". Néhány nappal mondotta ezt azután, hogy felekezeti okokból világhírű tu­dós­ok­at üldözött, le a katedráról, művészeket tett ke­nyörtelenné, — a numerus elanisush­oz termé­szetesen nem volt mondanivalója, csak éppen a felekezeti békéről szónokolt. E kettőnek ugyanis semmi köze egymáshoz. A kibékülés­ről különben Bethlennek is volt néhány szava. Szóval, most már többszörös miniszteri ki­jelentésnek adják tudtunkra, hogy a kormány­ban meghatóan nagy a hajlandóság a „ki­békülés" iránt. Akik még­sem hisznek, tekint­senek a börtönökben sínylődő rabokra, néz­zenek Zalaegerszeg felé, ahol azok raboskod­nak, akiket még a Friedrich-féle pecérrende­let alapján sem lehetett bírói ítélettel bör­tönbe dugni; fáradjanak el egyszer oda, ahol a gyűrött-tépett emberek százai sorakoznak, rendőri jelentkezés céljából, vagy vessenek egy pillantást a péceli direktórium ügyében tegnap hozott ítéletre, a hat hónappal a tíz évig terjedő közkegyelmi rendelet megjele­nése után: ezek mind valóban szép jelei a kormány békülékeny szándékának. Szombathelyen már a jogrend, a jó öreg jogrend került megint elő a miniszterelnök tarsolyából — ezúttál miniszterelnöki becsü­letszóval, megerősítve. Ez valami új és úgy látszik, a nagyobb nyomatékot képviseli a miniszterelnöki expozékban. Azt hisszük azonban, hogy Somogyi, Bacsó, Cservenka elvtársak gyilkosainak, a nyomdarombolók­nak és a pokolgépes merénylőknek a letar­tóztatása még a miniszterelnöki becsületszó­nál is jobban meg tudná győzni a közvéle­ményt arról, hogy a kormány „bárkivel szám­ban férfias eréllyel jár el és fog eljárni", amit kétségtelenül el is hiszünk, csakhogy a miniszterelnök nem beszélt az eljárás formá­járól. „Eljárni" eddig is csak eljártak, for­mailag, a valóságban azonban sok rettentő bűnök elkövetői veszélyeztetik tovább a biz­tonságot, míg szerencsétlen politikai üldö­zöttek ezerszám pusztulnak a börtönök fene­kén: ez a keresztény jogrend? Tizenöt nappal a választások előtt jó ala­posan kel­lenézni ezekb­e a dolgokba és érde­mük szerint apróra szedni miniszterek kor­tesbeszédeit. Jó világosan látni a helyzetet és okosan levonni a helyzet tanulságait. Jó tudni és megállapítani a különbségeket a kormány tettei és ígéretei között, szükséges megállapítani, hogy a­ konszolidációs kormány teljes egészében átvette és ápolja az ellen­forradalmi, rémuralom embereit, intézmé­nyeit. Hogyha tehát a kormánynak sikerül magának többséget összeerőszakolnia, foly­tatódni fog a kurzus, mert senki sem adhat mást, mint ami a lényege. Jó mindezt tudni és ebből meríteni azt az akaratot­, hogy jogfosztáson, cselszövényen, erőszakoskodáson keresztül is az igazi de­mokrácia zászlóvivőire kell szavaznia minden okos és bátor munkásnak és polgárnak,­­ különben minden elveszett! Miért, miért? A főváros urait­ nehéz gondolatok gyötrik. Megjelenik előttük a felelősség kérdése s ví­ziókat láttat velük. A nagy­­vetrődések kö­zepette lázas beszédre nyilik ajkuk s rette­gett kérdéseket hangoztatnak: miért, miért..? Miért van az, hogy Budapesten minden olyan lezüllött, elromlott, gazdátlanná vedlett, mint amilyen? Miért van az, hogy ,,a keresztény gondolat negatívumokban merült ki" és po­zitív alkotásokra képtelen? Ilyen és hasonló kérdésekkel gyötri magát vasárnap reggeli számában a legfőbb kurzuslap. De siet meg­nyugtatni tépelődő lelkiismeretét. Nem a kurzus az oka, nem a mai vezetők törpecége és tehetetlensége, hanem a viszonyok. Igen, a viszonyok, a háború, a forradalmak, amik mindent lerontottak s a mai súlyos állapo­tok. Tehát már beismerésben vannak i s ami még fontosabb, nagyon gyorsan és nagyon oko­san találtak már maguknak mentő okokat is. Máskor és másnál persze, mindig csak az emvilverekiben volt a hiba. De azért tal­án egy kissé nagyon is enyhe a tisztelt kurzus önmagával szem­lben. Egy kicsit mégis bőkezűen engedélyezi az enyihítő körülményeket önmagának. Mert igaz ugy­an, hogy ma nem lehet újat alkotni, hanem elég, ha a meglévőt rendben tartják. De vájjon rendiben tartják-e a főváros kurzus-urai a meglévőket, avagy nem-e inkább továbbzül­lesztik azt is, amit a háború és a forradal­mak meghagytak. Azután meg a munkáikör is egy kissé túlszi­ken van szabva. Ha már újat nem lehet alkotni, a leromlottat, sorra­rendre rendibe hozni mégis csak kellene is, meg lehetne is. De láttunk-e már az ilyen m­unkálkodásr­ól is valamit? Berlin, Bécs, igen, még a sokat gyalázott és lenézett Bécs is — rendben tudják tartani a meglévőket s tudnak valami újat is alkotni. De mit tettek nálunk? Azok a folyton emlegetett forradal­mak össze-vissza háromnegyed esztendeig tartottak, a kurzus uralma azonban már két és háromnegyed év óta tart. Ez alatt az idő alatt mégis kellett volna már­ valami pro­duktív munkát is végezniök. Persze, ha igaz volna, hogy ők a békés munka és nyugalmas fejlődés révébe akarják kormányozni a vá­ros hajóját és erre képesek is volnának, ak­kor már látszana valami pozitív eredménye a munkájuknak. Eddig azonban mindig csak lehetetlenné tették a békési munkát és meg­akasztották a fejlődés lehetőségeit. Most persze érzik, hogy­ a felelősségrevonás előtt állanak, érzik, hogy a választásoknál róluk is ítéletet fog mondani a főváros népe. De hiába nagylelkűek most önmaguk­kal szemben, bűneik mázsányi súlya mellett peh­elykönnyítségű­ek a védelmükre szolgál­ható enyhítő körülmények. A felelősségre­vonás ideje közeledik. A főváros népe ön­magáról is ítélkezni, fog, amikor az urnák elé járul. Aki továbbra is akarja a kurzus igáját hordani, az ám szavazzon rájuk. De aki igazán azt akarja, hogy ez az ország a munka országa legyen és ne a pusztulásé, aki azt akarja, hogy ebben a városban igazi otthona s tűrhető élete legyen a dolgozó em­berek százezreinek is, az már most a nemzeti gyűlési választásoknál nyugtázza a Wolff­uralom, bűneit azzal, hogy nemcsak rászavaz­ a szociáldemokrata listára, de m minden erejé­vel küzd annak győzelméért.

Next