Népszava, 1923. június (51. évfolyam, 122–145. sz.)

1923-06-02 / 122. szám

NÉPSZAVA 1923 j­un­ius 2. mm­ár egységes párt házi perpatvara miatt a ffildreformnovella tárgyalását? * * RendkivSIi minisstertanáss foglalisasott a külföldi kfild­fincsel és a tisztviselff­fcérfSéssel. — A KiititisstviselSk drágasági segélyét 59 száz­alékkal fölemeltéti. JavasLat buzckötvSnyek kibocsátásáról. A kormány tagjai csütörtökön rendkívüli minisztertanácsra ültek össze, amelyen a mi­niszterelnök és a pénzügyminiszter külföldi út­jával valamint a közalkalmazottak kurzus­szövetségének beadványával kapcsolatosan, a tisztviselők anyagi helyzetével foglalkoztak. A minisztertanácsról kiadott hivatalos jelentés szerint a kormány elhatározta, hogy a tiszt­viselők rendkívüli segélyét még június folya­mán 50%-kal fölemeli és ugyancsak júniusban törvényes felhatalmazást kér a nemzetgyűlés­től a tisztviselőkérdés általános rendezésére. A kormány ezentúl — úgymond a jelentés — minden hónap második minisztertanácsán foglalkozik majd a tisztviselőkérdéssel és megfelelő intézkedéseket fog tenni akként, hogy azok már a következő hónap elején életbe is lépnek. Az ezúttal engedélyezett rendkívüli segélypótlékról szóló rendeletet a hivatalos lap szombati száma közli. A hivatalos jelentés, ugyanakkor, amikor tudtára adja a köztisztviselők kurzus-szövetsé­gének, hogy a minisztertanács az ő memoran­duma alapján foglalkozott az illetményrende­zés kérdésével, utal a vasárnap a szó szoros értelemben „lezajlott" közalkalmazott-gyűlésre is és közli, hogy a kormány azt a tényt, hogy a közalkalmazottkérdést egyes pártfrakciók politikai szempontból akarták kihasználni, „el­ítélendőnek és kárhozat­ának" tartja. Hír szerint a külföldi kölcsön, illetve a jóvá­tételi bizottság határozata tekintetében a kor­mány nem jutott végleges elhatározásra. A pénzügyminisztériumban péntek délelőtt sűrű tanácskozások folytak. Kállay pénzügy­miniszter Popoviccsal, a jegy­intézet kormány­zójával, Teleszky volt pénzügyminiszterrel, Bud közélelmezési miniszterrel és bankvezérek­kel bizalmasan tárgyalt. Kiszivárgott hírek szerint a tisztviselők ellátását, a behozatalt és kivitelt, úgyszintén a devizaellátást vitatták meg. A Bethlen-féle „konszideráció" és a föld­reformnovella sorsa. Noha a minisztertanácson nem került szóba, már most kétségtelen, hogy a politikai helyzet alakulása a közeljövőben a földreformnovella sorsától függ. És a novella jövőjén fordul meg a kormánypárt összedrótozott egysége is. Az egységes pártban tovább dúl az egyenetlenség a nagy agráriusok és a kisgazdák között, akik most Gömbös segédcsapat­ára támaszkodnak. Azóta, hogy Bethlen a keddi pártvacsorán úgy tett, mintha ki akarná tessékelni az egy­séges párt portájáról a fajvédőket, Gömbösék erősködnek, hogy, de bizony, ők szemébe néz­nek Bethlennek és kérdőre vonják, kikhez adresszálta ismeretes te­szédét, különösen azt a fölszólítást, hogy tegyék „konszideráció" meg­fontolás tárgyává eddigi magatartásukat. Ám nem nagy elszántság kell ehhez a vállalkozá­sukhoz, hiszen előre tudják, hogy a miniszter­elnök „kielégítő" magyarázatot fog adni és nem mondja majd szemükbe, hogy a kitessé­kelő szavakat rájuk értette. Bethlenről különben, aki eddig egyáltalán nem nyilvánított véleményt a novelláról, azt beszélik, hogy a miniszterelnök nem mindenben helyesli nagyatádi Szabó novella-tervezetét. A miniszterelnök arra hivatkozik, hogy kül­földi tapasztalása szerint az idegen államok „helyeslik", hogy a földreformtörvény ment minden radikalizmustól. Arról azonban a mi­niszterelnök nem nyilatkozik, tájékoztatta-e a külföldet arról,­­hogy Magyarországon még ezt a valóban „nem radikális" törvényt sem hajtják végre. Ha igaz is a külföld nagy lelke­sedése a konzervatív földreformtörvény miatt, könnyen lehetséges, hogy azok a körök, ame­lyeknek érdekük, hogy Magyarországon ne legyen konszolidáció, helyeslik ezt a törvényt. Ha pedig a miniszterelnök nagyra van azzal, hogy a külföldön oly nagy hatást ért el az el­hibázott földreformtörvénnyel, nem tudjuk, ennek a hatásnak tulaj­donítható az egész kül­földi út „eredménye", amely az egységes párt ügyvezető alelnökének megállapítása szerint „egyenlő a teljes sikertelenséggel"? A kormánypárt egységéért aggódók körében különben fölmerült az a terv, hogy addig is, amíg az egységes párt házi perpatvarát az ed­dig sűrűn és eredményesen alkalmazott át­hidalásokkal és kompromisszumokkal sikerül elsimítani, elhalasztják nagyatádi Szabó novellater­vezetének tárgyalását, esetleg az őszi ülés­szakra. A novella körü­l tehát most buzgó egyeztetési tárgyalások folynak. A földreform körüli kom­promisszum célját szolgálná az a szakvélemény is, amelyet a Földbirtokrendező Bíróság adott a véleményezés céljából neki megküldött no­vellatervezetről és amely vélemény már el­jutott nagyatádi Szabó Istvánhoz is. A Föld­birtokrendező Bíróság­ véleménye a földreform­­gyorsabb végrehajtását illetően csak két pont­ban tér el Nagyatádi novellatervezetétől, neve­zetesen a járadékbirtokok kötelezővé tétele és a földmivelésügyi miniszternek hatásköre te­kintetében. A kormány egyelőre a mezőgazdasági hitel rendezésére irányuló követelés teljesítésével iparkodik kedvében járni az agráriusoknak. Ebből a célból javaslatot dolgoztak ki a búza­kötvények kibocsátásának engedélyezéséről. A javaslatot sürgős észrevétel megtétele céljából már szét is küldték a mezőgazdasági érdekelt­ségeknek s annak értelmébe­n azok a pénz­intézetek, amelyek eddig jelzálogleveleket ad­hattak ki, búzáról szóló kötvényeket is ki­bocsáthatnak. Ily búzakötvénykölcsönssel az ingatlanok jelenlegi forgalmi értékük 25%-áig terhelhetők meg. Hogyan és mivel indokolja nagyatádi Szabó a föláreformnovellát ? Az esetleg „már" nyugtalankodó kedélyek lecsillapítása végett nagyatádi Szabó most közreadta a földreformnovella­­ indokolását. Ebben a novellát megelőző indokolásban a kisgazdaminiszter fölsorakoztatja érveit a no­vella szükségessége mellett és ezen a kereten belül, fölötte nagy óvatossággal igyekszik vá­laszolni az ezerholdasoknak — a novella igazo­lását célzó? — támadásaira. Az indokolás elején a földmivelésügyi mi­niszter még kísérletet tesz arra, hogy a föld­reformtörvény védelmére keljen, amennyiben azt állapítja meg, hogy „a tapasztalatok beiga­zolták, hogy az alaptörvény általában megfelel a célnak". A­­ továbbiakban azután a novella indokolása érdekében nagyatádi Szabó maga is kénytelen a „bevált" alaptörvény fogyaté­kosságai közül jó néhányat elismerni, így a többi között az indokolásban megállapítja, hogy „szükség van a novelláris intézkedésekre mindenekfölött azért, m­ert, az Országos Föld­birtokrendező Bíróság által megindított eljárá­sok és folyamatba tett megváltási ügyek túl­nyomó, mintegy négyötöd része még érdemi elintézésre vár". Majd: ,,... mert a novella nélkül a törvény végrehajtása nagyon fontos vonatkozásaiban bevégzetlen maradna". Megállapítja az indo­kolás azt is, hogy „a házhelyek és a földhöz való juttatás tekintetében a személyes alapfeltéte­lek elbírálását célzó eljárások hoszú időre el­nyújtják a cél elérését. A Földbirtokrendező Bíróság eljárása tehát célszerűségi szempont­tokból szintén módosításokat igényel. A föld­reform kérdéséhez a legfontosabb kormányzati érdekek fűződnek, valamint ahhoz, hogy ez a kérdés eredményesen oldassék meg, amire az eddigi helyzet biztató kilátásokat nem nyújt. A legégetőbb szükség esetén sincs mód arra, hogy a kis földmíves elemek ré­szére bármily mérsékelt keretek között is haszonbérletek kiadását biztosítani lehetne. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a jára­dékbirtokok intézménye az alaptörvény ren­delkezései értelmében életre nem kelhet, s ez­zel szemben a földhözjuttatás anyagi feltételei­nek megoldására úgyszólván egyedüli lehető­ségként csakis ennek az intézménynek az élet­rehívása mutatkozik." Az Orige-nek szánt válaszképen szembe­száll a nagybirtokosoknak ama megállapítá­sával is, hogy a novella nem teljesíthető igé­nyeket ébreszt, amikor megállapítja, hogy az a területmennyiség, amelyet a földbir­tokreform teljes keresztülvitele igényel, a nagybirtoknak alig 5tco-át teszi. Megállapítja az indokolás, hogy ez év május közepéig mintegy 13.600 katasztrális hold földet vettek igénybe a földreform céljaira, ami az ország összes szántó és legelő területének több mint egy százaléka, illetve a nagybirtokok megfelelő területeinek mintegy 3,3%-a. Amikor hivatalos beismerés szerint is a 5,cél­jainak általában megfelelő földreformtörvény" alapján ilyen terjedelemben elégítették ki a földigénylőket, akkor valóban nem tudjuk, miért van egyáltalán szükség arra, hogy meg­győző érveket kelljen fölsorakoztatni e törvény hiányosságai mellett. Elvégre az ezerholdaso­kat semmiféle indokolás nem fogja meggyőzni, ők nem az indokoláshoz, hanem ezerholdjaikhoz ragaszkodnak. A földigénylőket, a földre éhes mezőgazdasági népességet pedig nem arról kell meggyőzni, hogy az alaptörvény révén földhöz nem juthatnak, hanem inkább azirányú aggá­lyaikat­ kellene, ha lehet, eloszlatni, hogy a no­vella változtat majd ezen az állapoton. ­ A magyar szociálpolitika a gyakorlat­ban. m­ásítt IP- e sem jut pénz. „Tekintettel arra, hogy a mostani körülmé­nyek között hitel, amelyből a segélyt folytató­lag engedélyezhetném, rendelkezésemre nem áll, az egyesület kérelmét nem áll módomban teljesíteni." A Magyarországi Munkások Rok­kant- és Nyugdíjegyletének hivatalos lapja közli azt a hivatalos levelet, amely­ben ezek a sorok olvashatók. Az egyesü­let ugyanis azt kérte, hogy a kormány folyó­sítsa részére most is azt a 10.000 koronás segít­séget, amit a háború előtt kapott az államtól. A kérvényt a népjóléti miniszter áttette a kereskedelemügyi miniszterhez — hogy miért, azt ő tudja —, ez pedig úgy intézte el, amint azt az idézett sorok mutatják. Ez a 10.000 korona az egyesület háztartásában már a háború előtt is keveset jelentett, most pedig ugyancsak keveset jelentene még valo­rizálva is. Ámde amilyen keveset jelent pénz­értékben ennek az összegnek a folyósítása vagy megtagadása, olyan sokat beszél e­z a megtaga­dás arról a szociális szellemről, amellyel ná­lunk a munkásügyeket intézik, arról a szociá­lis gondoskodásról, amelyben a magyar állam a vagyontalan, dolgozó népességet részesíti. A magyar állam semmiféle módon nem gon­doskodik arról, hogy a vagyontalan, dolgozó embereknek öregségük idejére vagy máskülön­ben állandó munkaképtelenné válásuk esetére a megélhetésnek valamelyes lehetőségét bizto­sítsa. Ebben a tekintetben egyedül áll vala­mennyi európai állam között. Mindenütt gon­doskodtak már valamelyes módon a munkából kikerültek, a rokkant munkások és más va­gyontalanok biztosításáról vagy segélyezéséről. Annyira általánosan elismerték már régen a rokkant munkásokról való gondoskodás szük­ségességét, hogy a régi magyar, osztályparla­ment is több izben utasította a kormányokat ilyen irányú törvényjavaslatok beterjesztésére. A javaslatok, persze, nem készültek el. A kormányoknak mindig akadt más dolguk s az országgyűlés sem szorgalmazta ezt a határoza­tát valami különös buzgalommal. A munkások­nak ebben a tekintetben is tehát csak az ön­segélyre kellett szorítkozniuk, így csatlakoztak lassanként a különböző szakmák munkásai tekintélyes számban a Munkások Rokkant- és Nyugdíjegyletéhez, habár a szervezett mun­kásságnak mindig az volt az álláspontja, hogy csak a kötelező biztosítással és állami hozzá­járulással lehet ezt a fontos, szociális problé­mát helyesen megoldani. Az egyesület tehát ma az állam helyett teljesít nagyon fontos szo­ciális feladatot. Hogy milyet, azt mutatják a következő adatok: Az egyesületnek 213.000 fizető tagja van, állandó járadékot kap az egyesülettől 12.500 rokkant és 3986 árva. A t­avi segélyezési kiadása több mint 3.000.000 korona volt ez év márciusában. Az egyesület tehát nagyon jelentős számú munkásnak nyújtja azt, amire az államnak a gondja nem terjed ki velük szemben. S elvégzi a feladatát becsülettel. Amit az alapszabályai­ban ígér a tagjainak, azt meg is adja nekik. S arra is volt gondja, hogy a pénz mai hallat­lan elértéktelenedése mellett a lehetőségig valódi értéket adjon az arra jogosítottaknak. Mi lenne természetesebb annál, hogy az állam segítségére siessen az ilyen egyesületnek még akkor is, ha nem fütyülnek minden kormány­bokorban keresztényi szeretetről s pogány faji védelemről? Hiszen emberi, nemzeti, állami kö­telesség volna a munkásokban az államhoz való tartozás érzését erősíteni azzal, hogy demonstrálják előttük: ime, az államnak van gondja rá, hogy öreg napjaitokat ti is nyugod­tan, gondok és nélkülözések nélkül tölthesse­­tek el. Az állam­ visszaad valamit nektek is abból, amit ti egy emberöltőn át mindenkinek adtatok-De a­­magyar államnak még külön tartozása is van épp ezzel az egyesülettel szemben. Ez az egyesület a háború alatt 15.000.000 koronát ad­ott kölcsön a magyar államnak hadikölcsönökben a rokkantak pénzéből. És a magyar állam a hadikölcsönök dolgában is lerázott magáról minden szociális kötelezettséget. Arra sincs példa sehol, hogy az állam ne tegyen különb­séget a szegény emberek összekuporgatott fillérei s a gazdagok fölöslegei, a bankok pénze s a szociális intézetek tőkéi között. Nálun­k nem tesznek különbséget — vagy ha ig­en, akkor éppen a gazdagok javára. De erről most nincs is szó. A magyar állam megvont egy elsőrendű szociális feladatot tel­jesítő egyesülettől 10.000 korona eddigi szubven­ciót, mert a 200 milliárdos költségvetésben nem találtak rá fedezetet. Erről van ma szó. S en­nek a ténynek a puszta konstatálása többet be­szél köteteknél. Ez az a szociális szellem, amely a magyar állam mai kormányzatát áthatja. Ez az a gondoskodás, amelyre a munkások számít­hatnak. Ez az a légkör, amely kitermeli azt a szociálpolitikai irányt, amely egyedül áll ma Európában azzal, hogy nem törődik a munka­nélküliekkel, üldözi a nagyobb kenyérért, har­colókat s özönvíz előtti rendelkezésekkel akarja megakadályozni a szervezkedést. S mindezt ke­resztény és nemzeti iránynak, keresztény demo­kráciának s nemzeti fajvédelemnek nevezik.

Next