Népszava, 1924. március (52. évfolyam, 51–75. sz.)

1924-03-01 / 51. szám

korálhatja. Arról nincs intézkedés, hogy mi történik abban az esetben, ha a mezőgazdasági kamara a munkabérek megállapítását nem javasolja. Az bizonyos, hogy a földművelésü­gyi miniszter utasítása nélkül a munkabérmegálla­pító bizottságnak nincs jogában a munkabére­iket megállapítani. A múlt év őszén fizetett 2—300 papírkorona- napszám bérekért tehát elsősorban a föld­mivelésügyi miniszter a felelős. A mezei munkások jelenlegi helyzete ebben a tekintetben még rosszabb, mint a múlt év­ben. A tótkomlósi munkásoknak a mezőhegyesi­­uradalomban erre az esztendőre a következőik­szemit akarnak fizetni: Elsőőosztályú munkásoknak janine—angusztus hónapokra haponta 8 kg. búzát, másodosztályú munkásoknak 2 kg. buzit. A többi hónapra elsőosztályú munkásoknak 2 kg. másodosztályra munkásoknak 1 kg. búzát. Nem jobbak a szakmány bérek sem. Szénakaszálásért, gyűjtésért, stb. fizetnek holdanként 3 kg. búzát, zabosbükköny kaszálásá­­ért és gyűjtéséért 4 kg. búzát. Répaszedés­ és tisztításért 100 métermázsa termésig 50 kg. búzát fizetnek. Az aratás­ért 7.5%-ot, behordásért 1%-ot, cséplésért 8.5%-ot kapnak a munkások. Aszály esetén azonban kötelesek holdanként 60 kg. gabonáért learatni. A kisterenyei (Nógrád megye) földmunkáso­kat a Solymosi-uradalom csak olyan feltétel mellett akarja aratásra fölfogadni, ha lekötik magukat fejenként 6 katasztrális hold széna le­kaszálására és teljes betakarítására. Ezenkívül fejenként félhold répa egész évi munkálatai­nak az elvégzésére is kötelezni akarja őket. A szénáért holdanként 20 kg. buza, a répamunkáért pedig 1 méter­m­ázsa buza és 1 kg. szalonna volna a munkások fizetése. Aki tudja, hogy mennyi munkával jár a hold szénának a kaszálása, szárítása, forga­tása, gyűjtése, behordása és kazalba rakása, az tisztában lehet azzal, hogy a holdanként 1­20 kg. búza ezért a munkáért nem munkabér. De­­még több munkát ad a cukorrépa egész évi munkája, kezdve a kapálástól a teljes betaka­ríításig. Nem más ez, mint leplezett ingyen­munka. A csömendi (Somogy megye) földmunkások írják, hogy az ottani uradalom az aratást a tizedik részért akarja adni, de a munkásoknak semmiféle részesföldet nem ad. Ellenben arra­­akarja kötelezni aratóit, hogy az összes külső gazdasági munkákat 2000 korona napszám mel­lett végezzék el Ezekből az adatokból látható, hogy a munkabérmegállapító bizottságoknak akadna elég dolguk, ha akarnák, vagy ha a földmivelésü­gyi miniszter akarná. Csakhogy, úgy látszik, sem a miniszter úr, sem rá birtokosok nem akarják, hogy a m­unkabér­t megállapító bizottságok dolgozzanak. A föld­­munkásoknak azonban önmaguk iránt való kötelességük volna, ha nagyobb körültekintés­sel volnának a szerződéskötéseknél. Ha' nem 'kötnék le magukat 2000 koronás napszám mel­lett az egész esztendőre. Mert hátha ez év őszén a 2000 korona még a békebeli 4 fil­lérnek sem felel majd meg. Ezenkívül szükséges volna, ha nagyobb figyelemmel kisérnék a munkabérmegállapító bizottságok tevékenysé­gét, illetve tehetetlenségét s erről időnként ér­tesítenék a Földmunkások Szövetségét M­­émm,­ írta: Kása Lajos. Az író ott ült kényelmesen berendezett, fűtött­­dolgozószobájában az Íróasztalnál és gondol­kozott. Egy jó novellatémát szeretett volna ki­agyalni, mert az írónak már úgy kellett ki­agyalni a dolgait, nehéz fáradtsággal. Pedig még csak a 35 felé járt. De fején már alig pár szál haj árválkodott a hajdani, díszes, sűrű, hollófekete hajerdőből, amelyre, fényképét bá­mulván, álmodozó bakfislányok csak úgy, mint hosszú nyarukban eltikkadt asszonyok szíve­sen küldöttek egy-egy lágy, sóhajteli csókot. És ma már ott állott, hogy úgyszólván toll-szárrágva tudott csak kierőszakolni magából valamit Ma, amikor már nem kell szerkesztő­ségeket befutnia reggeltől esteiig, emeletekről le, emeletekre föl, korgó­ gyomorral, agyon fárasztott izmokkal, rossz, kehes tüdővel. Ma már minden rendben ottlna. Bármely m­unká-j­­át, ahogy megírta már el is helyezte annál n apnál, amelyiknek éppen kedvében akart járni. Mert szerette a közönség az író színdús, lüktető menetű elbeszéléseit és versengtek érte a szerkesztők. Sűrűn megtörtént, hogy a laká­sára küldtek írásaiért, előre megküldve a leg­magasabb honoráriumot. De az író ma csak egy akármilyen dolgot sem­­tudott meggyártani, pedig megelégedett volna már a legsilányabb, leggy­atrább munkával is, de még témát sem tudott találni hozzá. Mindent megírt már eddig, ami ötlete csak volt valaha. Pedig de bőven volt belőlük egy­kor: — jutott eszébe — hány éjszakán nem hagyták aludni a különösebbnél különösebb, a nagyszerűbbnél nagyszerűbb témák, ahogy zsongva-bongva tolongtak agyában, egyik a másik után tolult előre, jöttek, mint egy jó, friss zápor tavasszal s követelték az életet Föl kellett kelnie éjszakák kellős közepén, hogy vázlato­san, hirtelen följegyezze őket. Hiába nem aka­ródzott, mert gelőt fagyasztóan hideg volt a kis padlásszobában és nagyon spórolni kellett, a gyertyával is, amikor olyan v­rága volt és olyan bizonytalan volt, hogy holnap vehet-e majd pénzéből legalább akkorácskát, amelyiknél le­vetkőzhetik lefekvéskor. — Irej, micsoda nevetséges tragédia is az enyém! — gondolta rá és fáradt amaolyra lib­bent a szája. — Amikor annyi volt az új, ere­deti, gyönyörű gondolatom, hogy szinte sok is volt belőle, a kutyának sem kellett. Úgy könyö­rögtem rá nagyritkán egyet a szerkesztő urakra, pár kegyesen elhullatott koronákért, amik azonban úgy hiányoztak mindig sovány zsebemből!... És ime, most, most egyszerre tíz helyen tudnám kiadatni, amit írok, amit írnék — és nem jut eszembe semmi... Bor­zasztó! — sóhajtotta és hosszan megcsóválta a fejét. Isten mentsen, hogy most valami kezdő, sze­gény poetaféle betaláljon kopogni hozzá, pro­tekcióért, avagy akár csak a versei bírálatáért esedezne is ... Künn a téli koraalkony egy-kettőre végig­takarta a várost mocskosszürke lepedőjével. S ahogy sötétedett odakünn, úgy komorodott jobban és jobban odabenn az író arca, amint még mindig ott­ ült drága, ébenfa íróasztala fölé dőlve, tenyerébe hajtott homlokkal és­­ témát keresett. Már olyan elkeseredetté vált hangulata, hogy kezdett őszinte lenni magához. Pedig az író rém hiú ember volt és inkább szerette gyako­rolni másokkal szemben az őszinteséget, néha kíméletlenül, néha már gorombán is. De az illetők sohsem sértődtek meg miatta. Volt, aki nem akart ujjat húzni a híres emberrel: félt, hogy a közvélemény fölháborodva e szent­ségsértésen, bosszút talál állni rajta. S voltak olyanok is, akik egyenesen büszkék voltak arra, hogy az író keményen megleckéztette őket. Az író tehát még egyre kereste a megváltó témát, de nem találta, így szólott hát őszintén önmagához, miután számot vett róla, hogy senki sincs a közelben. — Új eszmém már nincs... a jobb ötleteket, nem egyszer dolgoztam már föl, különböző változtatásokban... az ideális gondolkozás korszaka elmúlt... a becsületesség, jellemes­ség és más hasonló szép szavak erejüket vesz­tették, megbuktak... próbáljuk meg talán ügyesen átforgatva, masszín festékkel újra­mázolva valakiét másét... mondjuk ,általam ismert, de másoknál ismeretlen külföldi írók munkáit»... Hirtelen abbaszakította és riadtan, nagyon csöndesen, szégyenlősen — halkan mormogta utána: — Igen ám, de... de már ezt is, mind... ki­merítettem ... És mozdulatlanul maradt percekig. Amikor a fásultsága engedett kissé, érezte, hogy fáj a feje. Két halántékánál, mintha középkori szo­rítókkal sajtolták volna a koponyáját Kétségbeesetten fölugrott és kettétörte a­ toll­szárat és dühösen, teljes erővel szórta a falhoz. Aztán gépiesen, hirtelen, kapkodó mozdulatok­kal fölragadta a kabátját, le sem csavarta a villanyt és lerohant az utcára. Az utcán elég hideg volt, de az író nagyon kellemesnek találta az időt és egész délutánon át összepréselt tüdejébe mohón nyelte az éles levegőt. Elhatározta, hogy legalább sétálni fog egyet, kimozogja magát és nekiindult, nagy, sietős lépésekkel. A nyolcadik vagy tizedik lépésnél, ahogy szórakozottan, mag elé bámulva loholt, máris nekiment valakinek. Vele ez többször megtör­tént, fölpillantott tehát ugy futólag — pardon! — mormogta és tovább akart szaladni, de a másik: bundás, vastag férfi, vörös, pufók arcú, megfogta a karjánál és nem engedte. — Ab­­szervusz, kérlek a lássan, kedves ba­rátom! Hogy, mint vagyunk, kedves művész úr! No, de ilyen véletlen! — harsogta és köz­ben nevetett, hogy rengett az egész tömzsi ember. — Igen, milyen véletlen. .. — makogta zava­rodottan az író is. NÉPSZAVA 1924 március 1 A kötelező sportolás nem pótolja a nagyobb falu­ kenyeret! * * Hiába akarják testedzésre kényszeríteni a maszkásaffiakat, ha a cs&Sgozfi­ssö!85 é s szociális védelmérő»­ nem gondoskodnak. — Milyen ajándékokat hallap az állam a Lovaregylet pénztáraiba ? — „A testedzés Ürügyével karhatalmat akarnak szert­vesni istrafiszörési célokra ?" * * „A bankok, vállalatok, háziurak védelméről gondoskodik a kormány, csak éppen a dolgozó tömegeket nem védi meg a pussfutás vesze­delme elől." A nemzetgyűlés pénteken folytatta a test­nevelő alapról szóló javaslat tárgyalását, amelyhez pártunk részéről Kéthly Anna, Rothenstein Mór és Várnai Dániel elvtársak szóltak hozzá. Kifejtették pártunk álláspont­ját a kormánynak úgynevezett testnevelő programjával szemben és rámutattak arra, hogy mielőtt a testnevelést, a sportolást a munkásifjakra nézve kötelezővé tennék, a kor­mánynak gondoskodnia kellene a dolgozó szü­lők, az anyák és csecsemők megfelelő szociális védelméről, mert hiszen a mai, a háború és az ellenforradalmi idők következtében borzalma­san leromlott generáció semmiképen sem al­kalmas arra, hogy a kormány testnevelő pro­gramjának kísérleti nyula legyen. Az érvelé­sek azonban nem használtak és a többség a­ javaslatot általánosságban és részleteiben is megszavazta. Az elnök napirendi indítványa után Farkas István elvtárs azt javasolta, hogy a nemzet­gyűlés szentelje legközelebbi ülését kizáróan a dolgozók legégetőbb problémájának, az érték­álló munkabérek és a létminimum kérdésének. Farkas elvtárs hivatkozott arra, hogy a dol­gozó tömegek életszínvonala egyre veszedel­mesebben sülyed és ma már ott tartunk, hogy a munkások és a fix fizetésből élő egyéb robo­tosok már a mindennapi kenyerüket sem tud­ják megszerezni. Ez óriási veszedelmet jelent az országra nézve és a nemzetgyűlésnek, vala­mint a kormánynak nem lehet sürgősebb fel­adata, mint annak a megvitatása, hogy milyen eszközökkel lehetne a dolgozó tömegeket, az ország legnagyobb értékét, a munkaerőt a pusztulástól megmenteni. Bethlen miniszter­elnök azonban Farkas elvtárs kívánsága fölött azzal tért napirendre, hogy a valorizációs ja­vaslat megvitatása során minden képviselő amúgy is elmondhatja véleményét a drágaság­ról és a kormány egyébként nem tekinti hiva­tásának azt, hogy a munkabérek kérdésébe beleavatkozzék. E biztatás után a többség ter­mészetesen le is szavazta Farkas elvtárs indít­ványét. Az ülést 11 év után nyitotta meg Pesthy alelnök. Jelentette, hogy Nagy Vince mandá­tuma ellen panaszt adtak be, amelyet áttesz­íetek az állandó igazolóbizo­ttsághoz. (Felkiál­tások az ellenzéken: „Kiterrorizált panasz az!") Ezután, harmadszori olvasásban is megsza­vazták a nemzetiségi kisebbségi nyelveknek a közhivatalokban való kötelező használatáról szóló javaslatot, majd áttértek a testnevelési alapról szóló törvényjavaslat­ általános tárgyalásának folytatására. Az első felszólaló Kéthly Anna elvtárs volt. Leromlott testű, kiéhezett munkásifjakat nem lehet sportolásra kényszeríteni! Kéthly Anna: A szociáldemokrata párt szí­vesen ajánl meg pénzt szociálpolitikai vagy munkásvédelmi célokra, azt a testnevelési pro­gramot azonban, amelyet most a kultuszkor­mány terjesztett elő, nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy a kívánt anyagi eszközöket meg­ajánljuk. A kormány ennél a javaslatnál nem volt tekintettel a munkásifjúság életkörülmé­nyeire és a javaslat csak arra alkalmas, hogy kiszol­gáltassa a munkásifjúságot egy bürokrá­ciának, amely a munkásifjúság problémái iránt semmi miegértéssel nincs. Mi már régen harcolunk a tankötelezettség ki­terjesztéséért, ám a szellemi és erkölcsi tan­kötelezettség 12 éves korig számtalan helyen nincs végrehajtva, tehát nem tudjuk megérteni, miért kell a testnevelési tankötelezettségnek 21 éves korig terjedni . Ha a tankötelezettséget a 12 éves korig a kultuszminiszter beismerése szerint gátló akadályok miatt nem lehetett végrehajtani, akkor ilyen akadályok fokozot­tan jelentkeznek a testnevelési tankötelezetté­ség keresztülvitelénél. A szellemi, erkölcsi és testi nevelés nem választhatók el egymástól. Sportot erőszakkal, bürokráciával csinálni, nem lehet (Vanczák János: „A javaslat bele is fog bukni!") A munkásifjúság mai állapotában nem alkalmas arra, hogy vele kényszersportot

Next