Népszava, 1924. március (52. évfolyam, 51–75. sz.)

1924-03-28 / 73. szám

&,(I. évf. 73. sz. AZ ELŐFIZETÉS ARA.: Vegyed évre ofl.O?« K — külföldre 18«.KM K Egy hóra . . 39.(13!) K — külföldre fid.(100 K Ausztriában egy hóra 38.COO magyar K EGYES SZÁM ARA: MagyarországOH VSOO kor., Ju­szoszláviában 3 dinár, Ausztriában hétköznap 200 osztr. kor., vasárnap 2580 osztr. kor. Budapest, 1924 atárcstas 2­ 3 péntek 7&v.a 1S&0 korona MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA KÖZPONTI KÖZLÖNYE MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINIDEN NAP SZERKESZTÖSÉG: Vin, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József J-11 és József J—MI­ATAL: VIN­, CONTI-UTCA 4. SZ. (Telefon: József 3-31 és József 3—32) Abszolutizmus és aranyparitás. Végre kipattant a féltve őrzött édes titok. A miniszterelnök csütörtökön beterjesztette a szanálási törvényjavaslatokat s igy — alig néhány nappal a­­kormány részéről önként megszabott terminus előtt — a nemzetgyűlés is­­ megismerheti a rekonstrukciós törvény­tervezeteket. Ismerjük a kormányt, ismerjük rendszeré­nek szellemét, így nem ér bennünket kelle­m­etlen meglepetés — tudtuk, hogy ettől a kormánytól még ilyen sorsdöntő kérdések­ben sem várhatunk megértést és tárgyilagos­ságot. Azzal is tisztában voltunk jóelőre, hogy a kormány a magateremtet­te összeom­lást jó alkalomnak fogja tekinteni saját ural­mának a meghosszabbítására és megszilárdí­táására. Föl voltunk tehát vértezve minden megle­petés ellen s el voltunk készülve mindarra, amit ettől a rendszertől már kaptunk és meg­szoktunk. Mégis — az alkotmányos érzület­től, az alkotmánytisztelettől való ekkora el­rugaszkodást, a gazdasági kérdések ilyen egyoldalú fölfogását és kezelését alig mer­tül­ föltételezni. Még a Bethlen-kormány ré­széről sem, amelyről pedig, ismételjük, a m­rstak tapasztalatai alapján, jogunk volt sok minden rosszat föltételezni. Most az­után, h­o­gy betekinthetünk a javaslatokba, megállapíthatjuk: a Bethlen-kurzus sűrítve adta önmagát, javaslatai hű tükrét adják egész reakciós múltjának és abszolutisztikus tendenciájának, fölfokozva és súlyosbítva azzal a konok elszántsággal, hogy erőszak­kal összehozott többségére támaszkodva — a szanálás ürügye alatt­­— most véglegesíti egyeduralmi törekvéseit. A szanálási törvényjavaslatok alapgondo­lata politikai téren a parlament kikapcsolása az államgazdaság egész területéről, tehát a látszatparlamentarizmus megteremtése mel­lett a valóságos abszolút kormányzás beve­zetése, mindaddig — amíg „a nemzetek­­szö­vetségének tanácsa megállapítja, hogy Ma­gyarország állampénzügyi egyensúlya bizto­sítva van". (Tj. 6. §.) A parlament szerepe az államháztartás körül ezzel megszűnt, mert a 4. szakasz kimondja, hogy „az államháztar­tás egyensúlyának helyreállít­ására szüksé­ges intézkedések végrehajtóinak ideje alatt a nemzetgyűlésen nem lehet tárgyalásra bo­csátani olyan javaslatot vagy indítványt, amely a kiadások növelésére vagy a bevéte­lek apasztására vonatkozik". Ugyanennek a szakasznak az eleje teljes fölhatalmazást ad a kormánynak az állam­háztartás irányítása és alakítása tekinteté­ben, anélkül, hogy előzetesen a törvényhozás­hoz kellene fordulnia. Ez a külföldi támoga­tással ravaszul kitervezett pénzügyi dikta­túra tulajdonképen politikai diktatúrát is jelent, mert­ a kormány­ a legmesszebbmenő pénzügyi fölhatalmazás birtokában egyes társadalmi osztályokat és foglalkozási ága­kat tetszés szerint jutalmazhat vagy nyomo­ríthat meg s ezen át sikeres politikai dresz­szúrát is végezhet rajtuk. Ha ezekből a javaslatokból törvények lesz­nek, elérkeztünk a nagy magyar tragédia olyan fejezetéhez, amelynek következményei még beláthatatlanok s amelyet a történelem-­írás „a diktatúra jobboldali változata" cím alatt, jegyez majd be a­ történelembe. A szanálási törvényjavaslatok nagy poli­tikai jelentőségére és várható súlyos követ­kezményeinek tárgyalására még vissza­térünk."Gazdasági és alkotmányos szempon­tokból is lesz még mondanivalónk. Most csu­pán egyes gazdasági vonatkozásokra akarunk néhány megjegyzést tenni. Nevezetesen: meg kell állapítanunk, hogy a javaslatok gazdasági koncepciója nem alkalmas a sza­nálás sikeres végrehajtására. Éspedig két okból. Először és főképen azért, mert anti-s szociális adórendszerünket csak fölületesen bolygatja meg, nem nyúl mélyen bele a nagy­vagyon és nagy jövedelem cirkulusaiba — tabu gyanánt kezeli és tiszteli továbbra is ezeket az adóalapokat és nem gondoskodik arról, hogy a közterhek túlnyomó részét hor­dozó fogyasztókon könnyítsen. Hogy csak egyet említsünk: a­ földadónál a­ régi katasz­teri tiszta jövedelem alapján számítják ki az adót. Nem járnak rosszabbul a részvény­társaságok sem, amelyek viszont a bevallott részvény­vagy­on után fizetik az egyszeri vagyonváltságot. A vagyonadónál 500 arany­koronáig adómentes a jövedelem, de meg­marad a munkabér jövedelmet sújtó kereseti adó, f­org­almi adó, fogyasztási adó és a kü­lönböző kincstári részesedések. A munka tehát nyöghet ezután is a ter­hek súlya alatt — a munka teherbírásának biztosításáról és fokozásáról azonban sehol­sem esik szó a javaslatokban. Ez a második olyan alapvető ok, ami a javaslatokat gazda­sági szempontból értéktelenné teszi. Gazda­sági téren általában az aranybázisra és a sza­bad forgalom felé törekszenek a javaslatok. Aranybázisra akarja helyezni a kormány a közszolgáltatásokat, az adókat és lakbéreket, útj nagy terhek jelentkeznek majd ezen az alapon a dolgozók rovására, a munkabérek, a fix jövedelmek arányosításáról azonban sehol semmi intézkedés nem történik. Ezt rábízza a kormány a gondviselésre , vagy, a közigazgatás egyszerűsítendő apparátu­­sára. Mert erről is gondoskodni akarnak, mégpedig olyképen, hogy a jogorvoslatok lehetőségét a közigazgatásban a legkisebb mértékre akarják korlátozni. (Tj. 2. szakasz.) Így fest a nagy gondolat közelebbről szem­lélve, ehhez a­ munkához akar a kormány magának bírálatmentességet biztosítani, ilyen javaslatokat akar napok alatt letár­gyalt­atni. Annak előrebocsátásával, hogy a gazda­sági rekonstrukció szükségét mi is elismer­jük, újra meg kell állapítanunk, hogy ezek­kel a javaslatokkal azt lehetségesnek nem tartjuk. Éppen ezért, eltekintve a súlyos politikai és alkotmányjogi konzekvenciáktól, amelyek szintén jogossá és szükségessé teszik az ellenzék legmesszebbmenő harcát, gazda­sági szempontokból is teljes bizalmatlanság­gal kell fogadnunk a beterjesztett javaslato­kat. a nÉpfőnti gomtioskadSs *c|tehneibSI. 1Ugigpyare gon­ad&skadck az uf meamSsásSiSztositási rendelet a baleset!­sériálfekvési ? Vasárnap megjelent ismét­ egy kormányren­delet, amely újból szabályozza a betegsegélye­zési kötelezettség bérhatárát s fölhatalmazza a népjóléti minisztert, hog­y­ újra állapítsa meg a betegsegélyezési járulékokat és segélyeket. E kormányrendelet alapján megjelent a népjóléti miniszter rendelete is az új járulékok és segé­lyek összegéről. A rendelet a segélyeket és já­rulékokat általában háromszorosra emeli, de folytatja azt a múlt évben megkezdett gyakor­latot, hogy a fölemelt segélyeket csak a föl­emelt járulékok életbelépésétől négy hét múlva kezdődő betegségek után fizetik, enyhítve az­zal, hogy nyolc hét múlva, május 18-án a ré­gebbi betegek is megkapják a magasabb segé­lyeket. A most megállapított táppénz a beteg­ség első négy hetében napi 1620 korona a leg­alacsonyabb bérosztályban s 24.300 korona a legmagasabb bérosztályban. Április 21-ig azon­ban még mindenki a régi segélyeket kapja, vagyis a legalacsonyabb bérosz­ályban a be­tegség első négy hetében napi 540 koronát, a betegség 29. napjától napi 075 koronát, a leg­magasabb bérosztályban pedig 8100, illetve 10.125 koronát. Április 21-től kezdve az új bete­geknek a­ magasabb összegű segély jár, aki azonban olyan szerencsétlen, hogy április 20-án betegszik meg, az még négy­ hétig a régi, ala­csonyabb segélyen lesz kénytelen tengődni, amely épp egynyolcad része a háború előtti táp­pénz értékének. Az új rendezés tehát, amint ezekből a példákból látható, épp annyira , nem kielégítő, amennyire nem voltak kielégítők az eddigi rendezések. Hiszen a fölemelt táppénz is csak a fele lesz annak, amit a háború előtt fizetett a pénztár s a biztosítási bérhatár, is jelentékenyen alacso­nyabb a törvényben megszabott bérhatárnál, holott ma a­ megélhetés költségei nagyobbak, tehát ha már föntartják a bérhatárt, amit csak a magánvállalkozások alkalmazottaira tarta­nak szükségesnek a népjóléti minisztérium­ban, akkor is kiterjeszteni kellene azt és nem szűkíteni. A táppénzek körüli sérelmek azonban (a be­tegsegélyezési ágazat egyéb szolgáltatásairól most nem beszélünk) eltörpülnek ahhoz képest, amint a­ baleseti­ sérültekkél­el bánik el a nép-­­ jóléti gondoskodás. Az új rendelet a baleseti járadékokat nem bolygatja. Hiszen csak április 1-én lépnek életbe majd a 823/924. számú ez év január 27-én megjelent rendelet intézkedései is. Addig a baleseti sérül­tek még mindig a múlt évben megállapított járadékokat kapják, vagyis teljes­,4%-át annak, ami a t­örvény szerint megilletné­ őket. Pénz­ben kifejezve, egy 25%-os járadékot „élvező" baleseti sérült, vagyis az olyan ember, aki munkaképességének 25%-át veszítette el, kap baleseti kártalaní­tás fejében legföljebb 1250 koronát havon­ta, az 50%-os sérült 12.500 koronát, a 95%-os 23.750 koronát, a teljesen tehetetlen pedig egész 37.500 koronéit, vagyis minden napra egynegyed kiló kenyérnek az árát. Április 1-től a munkaképes­ségében 25%-kal károsodott baleseti sérült 29.170 koronát kap havonta, az 50%-os 116.300 koronát, a 100%-os 233.830 koronát,­­ a teljesen tehetetlen pedig 350.000 koronát, tehát már egész két kiló kenyeret egy napra,­ ha ugyan a kenyér árát­­ az állam­ valamely újabb gon­doskodó intézkedése következtében föl nem emelik. A munka harcterének azonban nem­csak sebesültjei vannak, a gépek, a transzminz­­sziók, a fogaskerekek és tengelyek nem min­dig elégednek meg azzal, hogy koldussá, nyo­morítják a kiszolgálóikat, ha nagyon rossz ked­vükben vannak, embert is ölnek, mint valami jogos önvédelmet gyakorló éjszakai mulatozó. A törvény halálos balesetek ártatlan hozzátar­tozóinak is igéz védelmet és kártalanítást. Lássuk, hogyan méri ki a népjóléti gondos­kodás kurzusi rendszere a hozzátartozók já­radékát. . A törvény szerint járadék jár a baleset foly­ton elhalt özvegyének, gyermekeinek, szüleinek és nagyszüleinek, ha túlnyomóan az elhunyt tartotta el őket. A háború előtt, illetve az 1907— 1918. évben havi 30—40, illetve 120 korona volt az a legmagasabb összeg, amit ezek a hozzátarto­zók a biztosítás alapján kaphattak. Nem nagy összeg, a megélhetésre akkor sem­ volt elegendő, de mégis számított a háztartásban. Most az

Next