Népszava, 1924. október (52. évfolyam, 218–244. sz.)

1924-10-01 / 218. szám

2 Az igazságszólgáltatás betegségeiről. * A szolnoki itélet. — A vizsgálati fogságok tartama. — A fogházak. Doktor* urak, kérem szépen, tessék jól megvizs­gálni a beteget, akinek egy vakbélirritációja miatt most hirtelen konziliumokat méltóztatnak ülni. Azért, hogy ennek a csongrádi bombának politikai szilánkjai idéztek elő nála heveny ro­ham­tokat, ne gondolják, hogy amennyiben ezt a bajt kifejetetik, akkor rendben lesz minden, a be­teg különben egészséges szervezetű. Ha az ebből az alkalomból, ágyba került pácienst alaposan megvizsgálják, úgy látni fogják, hogy az illető­nek az egészséége egyébként is elhanyagolt és célszerű lesz őt rendszeres, egész szervezetére kiható kunának alávetni. "Bocsássanak meg, önkéntelenül gúnyos mo­sól­y jön a fkaimra, amikor ezt a nagy szolnoki kavarodást látom: miniszteri nyilatkozatok egy­más resszartja ellen, minisztertanácsok, párt­nyilatkozatok és a többi, őszi szélbe fújt halh­ó­lyagok légi csatája folyik. Legyenek nyugodtak az urak, le fognak hűlni nagy buzgalmukban és semmi sem fog történni. Nemzeti tradíció ez nálunk, praktikus célja egy van: a, közszellem nélkül való társadalom pillanatnyi felháborodá­sának levezetésére valók a miniszteri csatázá­sok, a hivatalos ígéretek és fogadkozások, a le­mondással fenyegetődzések. Hányszor ígértek már ennek a szegény magyar társadalomnak „legszigorúbb és gyors vizsgálatot", több efélét, öt nap múlva­­— bocsánatot kérek a kemény szóért — a kutya se ugat a dologról többet. És m­ost áttérek előbb a csongrádi bomba szolnoki ítéletére, hogy egy paragrafust idézzek a poli­tikai jogász urak emlékébe és azután, hogy rá­mutassak az igazságszolgáltatás többi súlyos bajaira, amiről Önök mind nagyon jól tudnak, de amikről beszélni soha nem akarnak. Az elfelejtett paragrafus.­­ A polgári politikusok és a polgári sajtó mindegyik a maga pártállása szerint kezeli a szolnoki ítélet nyomán támadt közhangulatot. Mi a magunk részéről semmiképen sem várunk egy bírótól maraszt­aló ítéletet, ha a meggyőző,­dé­'ezt­­ tán követj ki tőle'. Sőt'igen 'élesen a­kkor 'isjéln­énk óvást, ha­ az ítélet indokolása'ilyenkre engedne következtetni. Kijelentjük tehát, hogy a szolnoki ítéletet nem azért tartjuk m­egtárgya­lan­dónak, mert nem ítélte el a vádlottakat. El­lenben beszélnünk kell róla azért, mert a szol­noki ítélet indokolása egész világosan megmu­tatja — sőt határozottan ki is mondja, hogy: a bíróságnak, az előtte fekvő vizsgálati anyagból tartott főtárgyaláson — noha súlyos gyam­okok merültek föl a vádlottak ellen — nem vált módja tiszta képet szerezni a bűnösség kérdésében. Ez az a momentum, amelyet figyelmébe aján­lunk az üggyel politikai ösztönök nélkül, objek­tíven foglalkozóknak. Arra, amit a szolnoki bíróság ítéletének in­dokolásában a most megjelölt módon megálla­pít, a Bűnvádi Perrendtartás egész világos utasítást ad. A 306. §-ának 3. bekezdése, amely a bizonyító eljárásról szól, már ki­mondja .. ...mind az elnök, m­ind­ a törvényszék új bizonyíték fölvételét vagy megszerzését ren­delhetik el. Oly bizonyítást elrendelő hatá­rozatot, amely miatt a főtárgyalás 24 órán túl volna félbeszakítandó, csak a törvény­szék hozhat." Majd később, az ítélet és határozathozatal­ról szóló rendelkezéseknél egész világosan megadja a bíróságnak a tisztába hozatal lehe­tőségét, mondván a következőket: „322. §. A bíróság, ha az ügynek bő­­vebb földerítését tartja szükségesnek, közben­szóló határozattal az eljárás kiegészítését rendeli el." Ha tehát a szolnoki ítélet maga mondja, hogy súlyos gyanúokok ellenére nem láthatta tisztán a vádlottak bűnösségét — ami viszont annyit tesz, hogy magában az ügyben sem látott tisztán, akkor meg volt a lehetősége an­nak, hogy ha már a vádtanács nem merítette ki a Bp. 26­2. §-ában biztosított lehetősé­get és nem adta vissza az ügyet a vizsgáló­bírónak, akkor a bíróság adja vissza az ügyet újabb kivizsgálás céljából. Arra a vizsgálóbíró alig számíthatott, neve­zetesen, hogy Ulain Ferenc dok­tor úr jelenik majd meg a porondon és az ő kipróbált reci­péje szerint ügyvédkedik és amint ő megjele­nik a perben, a vádlottak az egész vonalon le­tagadják az égről a csillagot is és csodálato­san egyszerre jönnek az egyformán valló mentőtanúk is. Amikor tehá­t ez a közbelépés és annak eredménye bekövetkezett, akkor kel­lett volna a bíróságnak ítélethozatal helyett közbeszóló határozatot hoznia. •Csak röviden mutatok rá arra, hogy ennek a 322. §t-nak alkalmazását az igazságszol­gáltatás etikája parancsolóan kívánta volna meg. Ugyebár, a bíró azt hiszi, hogy a leg­helyesebb és legjobb ítéletet hozza, tehát azt a fellebbezési fórumok is helyben fogják hagyni.­ Ha pedig ez megtörténik, akkor előáll az az eset: Csongrádon­ bombát dobtak be egy bál­terembe, többen meghaltak, a bűncselekmény elkövetésével olyanokat vádoltak, akiket föl kell menteni, az ügy be van fejezve... ».Wzsa­gszolfráltátés etikája követeli tehát a bh­ótól, hogy amikor a vizsgálati olyan hiá­nyait állapította meg, mint az általa tényként elfogadott, veréssel kényszerített vallomásokat — amelyek a bűnügyben való tisztánlátást megakadályozták —, akkor ipso­­ facto azonnal vissza kellett volna adni az ügyet újból ki­vizsgálni. A csongrádi esetben ez jogi szem­pontból annál könnyebben ment volna, mert hiszen a vádlottak szabadlábon hagyattak, holott igazságszolgáltatási jogszokás az, hogy amennyiben valaki gyilkossággal van vádolva, amelyért halálbüntetést is kaphat, semmiféle kaució ellenében nem bocsátják szabadon a fő­tárgyalás előtt a vádlottat, mert hiszen bár­mennyi kauciónál is hívogatóbb az élet. Itt amúgy is szabadlábon voltak a vádlottak, az új vizsgálat nem történt volna az ő sérel­mükre. 1923-ban 83.000-re 120 millió tonna tartalommal becsültek. Egy körutazás a kikötőben csodákat mutat az utasoknak a technika fejlődéséről és a németek", szorgalmáról. A kikötőben dolgozó munkások száma azonban, sajnos, még távolról sem éri el a békebeli létszámot. Hamburg látványosságairól már mások ír­tak, de én ezt azért sem tehetem, mert ehhez 30 napi tartózkodásra lett volna szükségem, hogy megláthassak mindent, amit ez a remek város kultúrában és művészetben fölmutat. Ezért úgy vélem, hogy helyesen cselekedtem akkor, amikor elsősorban a munkásintézmé­nyek iránt érdeklődtem. Őt azután mindenek­előtt meg kell emlékeznem a Gewerkschafts­hausról. Mielőtt azonban ezt megtenném, még­sem hallgathatok el egyet-mást. Egy városnak, amely egy Alsterre-l és egy Elbával dicseked­hetik, nem szólva a tenger közelségéről, annak könnyű hit né­­re szó­t tenni. De nem volt ilyen könnyű az Elba-alaguit megteremtése. Még ma is annak a hatása alatt állok, amit akkor érez­tem, amikor liften vagy negyvenen 28 méter mélységbe leereszkedtünk és ott a szomszéd­­liftből egy hatalmas autó tü­lkölésével utat kért. A kettős alagút — az egyiken mennek, a másikon jönnek — 450 méter h­osszú és csem­pével van kirakva, amelyek villanyvilágítás mellett ragyogó tisztaságban fénylenek. Most azonban térjünk vissza a Gewerk­schaftshaushoz, a szakszervezeti otthonhoz. 1906 decemberében épült föl. Fölavatásánál az ünnepi beszédet Bebel Ágoston mondotta, aki tudvalevően két szociáldemokrata társával Hamburgot képviselte a Reichstagban. Az épült soha be nem tartott­a. Itt térek rá a magyar igazságszolgáltatás egyik súlyos betegségi tűnetére, a vizsgálati fogságnak, illetve magának a vizs­gá­latnak túl­hosszú, törvényellenes időtartamára. Ennél a momentumnál a bíró urak teljesen föl szokták rúgni a törvényt. A Bűnvádi Perrendtartás a vizsgálati fog­ság kérdésében s­zó szerint a következőket mondja: 159. §. A vizsgálóbíró­ által a 141. § 2. és 4. pontja alapján elrendelt vizsgálati fogság rendszerint csak három hónapig tarthat. E határidőt a vádtanács kivételes esetekben és nyomós ok alapján egy hóval meghosszab­bíthatja. A meghosszabbítás ismételhető, de mindig tüzetesen indokolandó. A törvényalkotók — pedig aki ezt a Bp.-t megcsinálta, az elég jó jogász volt — kétség­telenül szem előtt tartották, hogy a vizsgálat már nem egyéb, mint a nyomozás learatása és kicséplése. Amint a főtárgyalás, a mázsálás és fölőrlés, úgy a vizsgálat: jogi megtisztítása a magnak: a szalmától, a pelyvától és a konkoly­tól. Erre a célra valóban elegendő három hó­nap. Egyes, kivételes, ritka esetekre gondoltak a törvény szerkesztői és a törvényhozók, ami­kor lehetőségét adták annak, hogy rendkívüli esetekben egy hónappal ez a vizsgálati fogság meghosszabbítható. No, aztán, ha még rend­kívülibb eset van, akkor még egy hónappal meg lehet hosszabbítani, de lelkiismeretesen indo­kolni kell, hogy miért tart ilyen sokáig a vizs­gálat és vele a vizsgálati­, fogság, hiszen nagyon sokszor valóban ártatlan ember is ül vizsgálati fogságban. Ezzel a világosan rendelkező törvénnyel szemben a valóság az, hogy a vizsgálati fog­lyok legnagyobb része a maximális három hó­napnál jóval több időt tölt el fogházakban, amelyek még külön, meg sem felelnek a Bp., illetve­­ a Fogházrendtartás előírásának. A múlt esztendőkben a legtöbb fogházban még csak nem is fűtöttek, a koszt pedig — vállal­kozók nyerészkedésére — a kutyának való moslék és nem emberi táplálék. Ilyen körülmé­nyek között, a legközönségesebb, legegyszerűbb esetekben is esztendős vizsgálati fogságokat töltetnek a vádlottakkal a Bp. egész egész vi-"­lágos" rendelkezése ellenére. És ezt a vizs­gálóbírák, a vádtanács tagjai, a tör­ényszék­ elnökei mind nagyon jól tudják és természetes­nek találják. Ha valami olyan ügy van bűn­ügyi vizsgálat alatt, amely politikailag ké­nyelmetlen, akkor pedig két-három esztendő­ket illetnek a vizsgálati foglyokkal. Nem szere­tek sebeket mutogatni, mégis hivatkoznom kell itt a Tisza-perre, ahol tizenhét nap híjján teljes két esztendőt kellett vizsgálati fogságban ül­nünk fűtetlen cellában, napi 10—10 perces sétá­val egy kis kőudvaron, holott a törvény azt is világosan előírja: délelőtt és délután is leg­alább egy órát kell levegőztetni a foglyokat. Föl kell végre vetni azt a kérdést, hogy van az, hogy azokat a törvényszakaszokat, amelye­ket a gyöngébb fél előnyére, védelmére hoztak a törvényhozók, a bíróság egyszerűen mellőzi. Mint ahogy az esetek hatvan százalékában mel­lez négyemeletes és frontja 90 méter hosszú­. Nemsokára azonban szű­knek bizonyult, miért is elhatározták, hogy kibővítik. 1913 októberében elkészültek a hozzáépítéssel, amely ezt a munkásotthont valóban impozánssá tette. Új­ból fölavatták. De ekkor már nem Bebel mes­ter, hanem utódja a Reichstagban, Stolten Ottó volt­ az ünnepi szónok. Tanácskozási és gyűlés­termei nagyszerűek, irodahelyiségei a leg­magasabb igényeket kielégítik. Hogyha Nép­szava olvasóinak fogalmuk legyen arról, hogy milyen célszerű ebben az épületben a termek és helyiségek elhelyezése, elmondom, hogy egy és ugyanazon időben tartották meg a nyomdá­szok és az építőmunkások közgyűléseiket, azonfölül pedig egy harmadik teremben hatal­masnak mondható nagygyűlést tartottak — ha jól tudom — a magánalkalmazottak. Vendéglői és kávéházi berendezései elsőrendűek. 3500 sze­mély kényelmesen helyet talál. Itt említem m­eg, hogy Hamburg volt a Generalkommissionnak (Szakszervezeti Tanács) első ízben a székhelye. Egy másik u­nkásintézmény amely méltó, hogy mellé állíttassák az előbbinek, az a „Produktion". Annyit jelent,­­hogy termelés és­azt a célt szolgálja, mint a mi fogyasztási szö­vetkezetünk. A különbség csak az a kettő kö­zött, hogy a „Produktion" sokkal gyorsabban halad a kitűzött cél felé. 1899-ben alapították, tehát 25 évvel ezelőtt és így öt évvel régebbi keletű, mint az­­Általános". Azt olvasom a „Produktion" 25 éves jubileuma alkalmából ki­adott nagyon érdekes könyvből, hogy eleinte, épp úgy mint nálunk, a munkásság bizalmat­lansága a szövetkezet iránt nagy nehézségeket Hanfeurg. T kettős föladat vezetett Hamburgba, e párat­lan német kikötővárosba. Az e­gyiket a német n­­y­om­dászszövetség közgyűléséig teljesítettem, a nv'.'ikat a nemzetközi nyomdászkongresszuson, szervezetem megbízásából. Ezt az alkalmat nem arra akarom fölhasz­nálni, hogy Hamburgot — fölfedezzem, hiszen ezt az érdekes szabad birodalmi várost min­den iskolásgyermek a földrajzból ismeri. Az én ismertetésem az 1.100.000 lakost számláló világkereskedelmi hanzavárosról tehát nem anyira földrajzi és történelmi beszámoló akar lenni, mint inkább annak szimpla elmondása, hogy mennyire máskép találtunk itt mindent, mint nálunk. Hogy a forgalom Hamburgban aránytalanul nagyobb, mint Budapesten, az nem meglepő, de hogy ennek ellenére az utcák, terek sokkal tisz­tábbak, a sétányok gondozottabbak, mint a ma­gyar fővárosban, az szembeötlő. Persze, Ham­burgnak nincs egy Zilahi-Kisse, hanem van egy Stetten Ottója, aki mint szociáldemokrata arra büszke, hogy Hamburgot mindenki dicséri. Mi­után Hamburg kikötőváros, nem lesz érdektelen elmondani, hogy a hajóforgalom miár elérte a békeállapotot, azzal a különbséggel, hogy há­ború előtt a hamburgi kikötő nem mutatott any­nyira nemzetközi képet, mint mostanában, amikor majdnem minden nemzet hajóit ott lát­juk. 1923-ban 13.192 hajó 15.344.116 tonna tarta­lommal érkezett a kikötőbe és ugyanannyi in­dult innen el. Ezekben m­a foglaltatnak a fo­lyam- és egyéb hajózási eszközök, amelyeket snap és símja 10­." október 1.

Next