Népszava, 1925. március (53. évfolyam, 49–73. sz.)
1925-03-24 / 68. szám
LVI. évfolyam, 68. sz. Budapest, 1925 március 24. MM Ára: korona. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: Negyedévre - 120.000 K — külföldre . 240.000 K Egy hóra . 40.000 K — külföldié .. 80.000 K Ausztriában egy hóra . . . . _ 50.000 magyar K SZERKESZTŐSÉG: VIII. CONTI UTCA 1. 0Z. Telefonszám .... József 3—29 és József 3—30 A EGYES SZÁMÁRA. MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT^—^ A ASA A KÖZPONTI KÖZLÖNYE /xB ^ Ju80 szláviálian 4 dinár, Franciaországban 1 franc MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MINDEN NAP KIADÓHIVATAL: VIII. CONTI-UTCA 4. SZ. Telefonszám. . J.3-31 és J.3-32. Vidék: J.70-29 Petőfi népénél* márciusi ünnepe. Tízezrek Petőfi szobránál. — A rendőrség letépte pártunk koszorújának szalagját. — Farkas és Propter elvtársak beszédei. — Októberről nem szabad beszélni. A márciusi eszmék igazi harcosainak fölvonulása. Petőfi népe mégis ünnepelt .A szabad térségen találkozót adott és Budapest szociáldemokrata munkásságának tömegei megint összegyűltek, hogy a világszabadság költőjének emlékét ünnepeljék, hogy hitet tegyenek a márciusi eszmék mellett is, erőt merítsenek a találkozóból további küzdelmükhöz. Komor, sötét az idő fölöttün e, ki tudja, hányadszor. A jobbágyivadékok joga és minden, ami körülötte történt: a visszarablás és a vissza nem adás — ma még fájóbbak, még égetőbbek és a szenvedés még keserűbb, mint valaha, összegyűltek a dolgozók, hogy megint megsürgessék, ki tudja immár, hányadszor, a márciusi eszmék valóraváltását. Megmérték erejüket, amelyet, ó, de szeretnének eltiporni s amelyet annyi időn át börtön, bitó, üldözés jogfosztás egyéb válfajai fúrtak, nyomtak, szorítottak, de mégsem tudták soha azt megtörni. A testvérek hatalmas embererdeje, összeforrva a közös sorsban, harcban és vágyban, megint megmutatta, hogy, ime, itt van, hiába borították a márciusi eszmékre a ha,szagság, a feledés leplét, hiába fojtogatja politikai és gazdasági reakció, Petőfi népe él és jogait követeli. Budapest munkássága március 15-én nekki juthatott a szoborhoz. Nem engedték oda. Jobban a szívük szerint való volt, hogy a reakció támogatói, a márciusi ifjak elfajzott utódai, a szabadságeszmék kibérelt porkolábjai lábatlankodjanak ott farizeusi ünnepi játékot. Azok, akik jogfosztással, gumibottal, gyűlölet szításával ápolják március eszméjét... De hiába a képmutatók sunyi praktikája, íme, vannak még seregek ebben az országban, amelyek számon tartják az igazi márciust és számonkérik az elsikkasztott jogokat. Ez a tömeg nemcsak a főváros munkássága volt: a dolgozó Magyarország, a haladásért, a fölszabadulásért harcoló egész magyar nép jelent meg általa a szobornál. Beláthatatlan tömeg borította a hatalmas teret és az embererdő benyomult a vitllékutcákba. Komor, kemény férfitömeg dacosan és elszántan sorakozott az ércalak köré, számonkérni és hitet tenni. Számonkérni jogait, amivel még mindig adósok az ország urai és hitet tenni arról, hogy hiába minden, a reakciós politika mesterkedései, mert az eszme él, a harc áll és a számonkérők tábora töretlenül és elszántan követeli és várja március beteljesedését. Félszázezernyi szempár villant össze a téren, a szívek egyet kiktettek, az agyak egyet gondoltak és összefogva egy hitben, egy akaratban, a szocializmus,a világszabadság eszméiben álltak az ércalak körül. És ez a tábor csak kis része a hatalmas seregnek. Mert szerte az országban, városok tömeglakásaiban, fülledt, szomorú bérestanyák homályában, gyárakban, műhelyekben és bányákban mindegy a gondolat és a munka ritmusában morajlik a szebb jövő himnusza. Ebben a végtelen összeborulásban eltörpítően nevetséges, ellenszenves és megvetésre méltó az „uj márciust", az „uj célokat" kurjongatók csapata és az Erő méltóságos megnyilatkoztatása megadta a választ s megmutatta a jövendő képét azoknak is, akik orzott hatalmukkal nem az ország javát szolgálják, hanem Március eszméinek örököseit nyomorgatják. Ha késetten is, szép és nemes ünnepet ült vasárnap Budapest munkássága. A nagy eszmék örökhagyói magasztosultak föl halóporaikban és erő, elszántság és keserű dac mutatták meg, hogy lesz még egy Március e földön, egy igazi Március... A SÖIWOJÁS. Ebéd után szitálni kezdett az eső. Ekkor mákr párosával, négyesével emberek vonultak a belváros felé. Két óra tájban már sűrűbb lett a fölvonulás. Az eső elállt, az enyhe tavaszi borulatban hatalmas embercsoportok, zsúfolt villamosok igyekeztek a Dunapart felé. Többnyire férfiak, Budapest szervezett munkásságának elitje, harcedzett, kemény emberek, akik fölkerekedtek a külvárosokból és a környékből, családok körtéből és mentek a Belváros felé. Zord alakjuk komoran húzódott a paloták alatt, amint hangtalanul fölvonultak a Seregszemlére és emlékeztetni. Fél 3 óra felé mind feketébbek lettek az utcák a sűrű embertömegtől. A máskor csöndes Belváros egyszerre megelevenedett, a paloták ablakaiból nyugtalan arcok tekintgettek le a népvándorlásra. Nő, gyermek föltűnően kevés a fölvonulóik között, megkérdjük az egyik munkáét, akiről tudjuk, hogy felesége és gyermekei nélkül ilyen alkalomkor nem szokott kivonulni. — Mit tudom, hogy ezek mit csinálnak — mondja és a rendőrhadseregre mutat. — A mai időkben jobb, ha ilyenkor egyedül vágyóik — mondja sötéten. OSáfölkállsípOS. A szabadság költőjének emlékünnepén rendőrhadsereg szállta meg a Belvárost. A főkapitányságon vasárnap délutánra gondos és minden részletre kiterjedő haditervet készítettek. A stratégiai fölvonulás minden művészete érvényesült. Tökéletes rendőrgyűrű zárta körül a Petőfi-teret. A felállítás hármas tagozású volt. A Petőfi-tér Erzsébet-híd felé eső részén, a villamossínek előtt, a szobortól mintegy 80 méterre egy vonalban, két különálló részre szakadva 36 lovas rendőr. A szakaszok előtt két tiszt. A másik oldalon két sorban, osztályokra tagozódva 240 gyalogos rendőr. A vonal eleje alig 40 méterre a szobortól. Előttük egész kis táborkara a rendőrtiszteknek. Minden pereiben jelentések érkeznek. A tömegben elszórva a detektívek serege.Könnyű volt megismerni őket. A dalárdák éneke előtt a munkások levették kalapjukat. Ők nem.) A rendőrségi készenlét elhelyezkedésének ez a formája valóban forradalmi újítás. Még nem volt példa arra, hogy egy népgyűlésen teljesen a tömegbe ékelődve álljon föl a rendőrség. A két oldalról egymásnak szembeállított rendőroszlopok úgy festettek, mint valami harapófogó két vaskarja, amely mindenáron bele akar marni a tömegbe. A helyzet ilyen is volt. A szobor mögött, a Régiposta- és a Piaristautcákba torkolló tömeg háta mögött mindenütt és egyidőben 25—25 főből álló gyalogrendőrszakasz vonul föl. Elzárják a közlekedést. Se ki, se be. Csak az Erzsébet-hídfő felől szabad a közlekedés. A harmadik rajvonal távolabb áll föl. A Haris-közben, a Váci-, a Főposta-, a Városház-utcán, a Ferenciek-terén, a Károly- és Múzeum-körúton, a Duna-, a Veres Pálné-, az Egyetem- és a Molnár-utcában. Erős készültség van a Nemzeti Színház körül, a Barosstéren és a Szép-utcában. Tökéletes rendőrgyűrű. Ha történik valami, az egész tömeg körül van zárva. Ezenkívül teljes készenlét a főkapitányságon, az összes kerületi kapitányságokon és őrszobákon. A parancsnokok között kerékpáros rendőrök tartják fönt az érintkezést. És feszes kaptákban adják a jelentéseket. A gyűlés tart. Nem történt semmi. A szobornál. Az Erzsébet-hídtól a Hungária-szállóig a hatalmas tér egyetlen feketéllő embererdő, amelynek komor alapszínéből csak a rendőrlovak és rendőrsisakok emelkednek ki. Váll váll mellett és mégis alig hullámzik a sok tízezernyi tömeg. Sehol semmi tolongás, példás rend, fegyelem, a kijelölt rendezőik a helyükön. Majdnem mindenki ismeri egymást itt és gúnyos mosollyal nézegetik a közéjük furakodott spicliket és ázsám provokatőröket. A szobor talapzata körül a pártvezetőség tagjai, a parlamenti frakció és a Népszava szerkesztősége szoronganak a rendőrtisztviselők gyűrűjében. Néha fölharsan egyegy kiáltás: „Éljen a Népszava!" „Le a reakcióval!" A rendőrök idegesen fészkelődnek. A „rendcsinálók" minkájául. Elhelyezik pártunk hatalmas babérkoszorúját a szobor talapzatán. Vörös szalagján ez a fölírás: „Petőfi Sándornak, a forradalom lánglelkű költőjének, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt." Alig tették le a koszorút a lépcsőre, megjelenik egy gúnyosan mosolygó, hetyke rendőrtiszt egy rendőr kíséretében, a rendőr átlép a korláton, odamegy a koszorúhoz, a feliratos vörös szalagot leoldja róla és kezdi összegyűrni. Háta mögött áll a rendőrtiszt, Volkenberg, rendőrfőfelügyelő, aki kárörvendő arccal nézi a rendőr műveletét. Az emberek észreveszik, a tömeg mozdul, pfuj, pfuj — hangzik mindenfelől és Volkenberg sápadt, de gúnyos, dacos arccal áll a hatalmas embergyűrű közepéiben, kezében az összegyűrt szalaggal. Egyik elvtársunk odamegy hozzá és azt mondja: „Kérem, tiltakozom a szalag elvitele ellen, ne tessék azt összegyűrni, mert azt mi vettük." A másik elvtársunk is közbelép: „Az a mi magántulajdonunk — mondja a szemdőrtisztnek —, önök így respektálják a magántulajdonit?" — „A maga pénzéből vette?" — feleli gúnyos, pökhendi hangon Volkenberg. Ekkor odalép Farkas István elvtárs, nemzetgyűlési képviselő, aki szintén tiltakozik a durva merénylet ellen. — „A törvény nevében lefoglalom a szalagot" — mondja Volkenberg és provokálóan szétnézve hozzáteszi: „Merjen csak valaki szólni." Szerencsére a rendezőség föllépésének és az öntudatos emberek higgadtságának, a rendőrtisztviselő provokáló merényletét eltűrték. Eltették ezt az emléket jobb időkre. Volkenberg főfelügyelő úr pedig a rendőrök sorfala között elvonult a zsákmányolt koszomszalaggal. • Ez a Volkenberg egyébként régi ismerősünk már. A proletárdiktatúra alatt a helyén maradva, a leglelkesebben szolgálta mindvégig a diktatúrát. A proletárdiktatúra bukása után is tovább fűtötte a politikai ambíciója; lelkes ébredő lett, aki büszkén hordozta egészen a legutóbbi időkig az ébredők ötágú csillagját. Ez a Volkenberg volt egyébként az, aki a Népszava összerombolása előtt való napokban egy ébredőtársaság élén följött a Népszava szerkesztőségébe és ott provokálóan követelte a Népszava épületének tervrajzát és amikor nem kapta meg, fenyegetően mormolva távozott el csapata élén. Néhány nappal később a Népszava házát az ébredő brigantik lerombolták ... Általában szemtanúink vannak arra, hogy a rend föntartására kivezényelt rendőrtisztviselők közül többen a gyűlés alatt többizben tettek provokáló közbeszólást és a tömegben elhelyezkedett azsan provokatőröket biztatták a zavaró közbeszólásokra, akiket egyébként a gyűlés után rendőrök és detektívek kísértek haza lakásukig. Mindezek ellenére természetesen a tömeg mindvégig a legnagyobb nyugalommal viselkedett és nem tette meg azt a szívességet a vérszomjas uraknak, hogy alkalmat adjon egy kis beavatkozásra Az ünnepség. Pontban 3 órakor fölhangzott az Általános Munkásdalegyletek jeligéje: „Zúgjon dalunk, miként a fergeteg." A dal betölte a hatalmas teret és az emberek tízezrei levett kalappal, némán hallgatják a szálló akkordokat. A dal elhangzása után Farkas István elvtárs, nemzetgyűlési képviselő, lép az emelvényre. Farkas elvtárs megnyitója. Március a mienk — mondotta —, a márciusi hagyományaiknak a munkásság a letéteményese. Azok az eszmék, azok a gondolatok, amelyek a márciusi eseményekhez fűződnek, ott sem valósultak meg. Ma is vannak Metter-