Népszava, 1925. október (53. évfolyam, 220–246. sz.)

1925-10-01 / 220. szám

2 ahány ország Európában és Európán kívül van, valamennyinek a kormánya feszülten figyel az események fordulataira, nemcsak figyel, hanem valamelyes formában benne is van az eseményekben. Ami természetes is. Hiszen nemcsak a biztonság ügyét érleli (vagy akarja érlelni) ez a nagy európai sür­gölődés. Nagy politikai és gazdasági érde­kekről is szó van benne, amelyek közvetve vagy közvetlenül minden államra érezhető és élénk kihatással vannak. De hol vagyunk mi? Mi, Magyarország? Milyen úton-módon és a fölmerülő kérdések melyik ágán kapcsolódtunk bele ebbe a nagy mozgalmasságba? Hol van az a magyar kül­politika, amely sorvasztó gazdasági és pen­­itikai elszigeteltségünk palánkján ügyes kézzel megkeresi a rést és tágítani igyek­szik egy kis európai levegő számára? Hiába keresgélünk, Magyarországot, a magyar kül­politikát nem találjuk sehol. A dolog egy­szerű. A magyar külpolitikát Magyarorszá­gon is hiába keresnék, mert a helyzet még mindig az, hogy, a mai kormányrendszer nagyon jól érzi magát az elszigeteltség álla­potában és még mindig megelégszik azzal, hogy a külügyminisztérium afféle politikai meteorológiai intézet legyen csupán,, amely följegyzi az európai szelek járását, de sem az egyik, sem a másik irányban nem tud, vagy nem akar elindulni. Ugyan, hol va­gyunk mi? Amikor zengő forrásban van az­ európai politika, Magyarországnak még kül­ügyminisztere sincs. Az a hallgatag úr, akit a külügyminisztérium vezetésével megbíztak, sehol sem látható és olyan sik­ nyugalom­mal hallgat, mintha nem is a külpolitika ve­zetője, hanem a magyar gazdasági élet teme­tője volna. A magyar külpolitika csak imitt­amott zendít rá egy­ nótára, szomorúan és fáradtan, mint egy elnyűtt fonográflemez és egyre csak azt halljuk tőle, hogy a külkeres­kedelmi szerződéseket­­ meg fogják­ kötni. Bizony, szomorú és lehangoló komédia az, amit valami érthetetlen nagyzolással­­ ma­gyar külpolitikának neveznek. Csak ilyen­kor látjuk teljes meddőségét, szélütött és siketnéma életecskéjét, amikor minden más államnak a külpolitikája az élet és az élel­messég friss lendületével keres és kísérlete­zik, hogyan tegye jobbá, elviselhetőbbé a belpolitikáját. Csak a minap olvastuk, hogy az egyi­k diplomáciai tisztviselő azzal a kijelentéssel nem ment el egy, magyar vonatkozású svájci ünnepélyre, hogy ő „nem képvisel nyomor­országot..." Ez a tisztelt úr, persze, min­den hónapban zsebrevágja azt a csinos ösz­szeget, amit Nyomorország ad neki, amint­hogy megteszik ezt idehaza is, anélkül, hogy képviselni akarnák ezt a valóban nyomorgó Nyomorországot. Azonban a fizetést rende­sen fölvenni, az nem külpolitika. Az, amit az érdekelt urak külpolitikának tartanak, csak jobban a víz alá nyom valamennyiün­ket, mekkora életérdeke tehát az országnak, hogy eltávolítsa azokat, akik csak ilyesmire képesek! A tisztviselői fizetés- és státuszrend­ezést péntesten tárgyalja a minisztertanítás, kedden pedig a „tan­ékossági" bizottság Noha a nemzetgyűlés még július elején, te­hát a nyári vakáció előtt felhatalmazást adott a kormánynak a tisztviselői fizetésrendezésre, ez az ügy azóta, immár negyedéve, még min­dig csak az előkészítések, konferenciázások és bizottságosdik stádiumában van. A tisztviselői fizetésrendezés körül észlelhető csigalassúság és huzavona bizonyára nem egészen céltalan, hiszen a részletes költségvetés késedelmes el­készítésének a többi közt ez is egyik indokául szolgált. A fizetés- és státuszrendezés dolgá­ban tehát szorgalmasan folydogáltak — a kü­lönböző tárgyalások, amelyekről a kormány esti lapja most azt jelenti, hogy — szinte hihe­tetlen­— befejezést nyertek és Bud pénzügy­miniszter a pénteki minisztertanács elé ter­jeszti a fizetés- és státuszrendezés ügyében vég­zett munkálatainak eredményét. Nehogy azon­ban a türelmetlenkedő közalkalmazottak előre igyanak a medve bőrére, tudni kell, hogy a kormány tanácskozása után az ügy még nem jut dűlőre. A dolog nem megy olyan „gyor­san". Hátra van még­­ a takarékossági bizott­ság is. Mert ilyen is működik, ha nem is az államéletben észlelhető, takarékossági intézke­dések révén, hanem a fizetésrendezés alkalmá­ból nyerünk róla tudomást. Ha a miniszter­tanács a pénzügyminiszter tervezetét elfo­gadja, akkor a fizetés- és státuszrendezés ügye a takarékossági bizo­ttág elé kerül, amelyet valószínűen a jövő hé­t keddre hívnak össze. NÉPSZAVA 1925 október 1. A Jemmi népe lelkesedéssel és bizalommal választott új törvényhatósági bizottságot és mert ennek túl­nyomó többsége a demokratikus pártokból ke­rült ki, joggal hihette, hogy új rendszert állí­tott az addigi reakciós rendszer helyébe. Meg kell mondanunk újra és minden eddiginél nyo­matékosabban, hogy ez nem következett be. Tudnia kell ezt a főváros lakosságának. Lát­nia kell és tanulnia belőle. Új rendszer nincs a budapesti városházán, sőt ott tartunk, hogy most egyáltalán nincs ott rendszer. Minden valami félszeg átmenetiség, valami kevéssé biztató erjedés állapotába került Most bosz­szulja meg magát, hogy a kormány mestersé­ges eszközökkel fosztotta meg ható erejétől azt az akaratot, amelyet a főváros népe a válasz­tásokon kifejezett. A demokratikus pártokra ez az átmeneti állapot kétszeres kötelességet ró: még hevesebben ostromolni az elmúlt rendszer itthagyott csökevényeit; az al­kotni akarás len­dületével az élet problémái elé állítani a fővá­ros autonómiáját és igazgatását és az vagy tud élni vagy tud dolgozni, vagy áljon a meddő­ség, a nemakarás ,egyenbélyegével a főváros népe elé. Október 7-ére összehívták a főváros közgyű­lését, az elsőt a választások óta, amely végre érdemleges munkát végezzen. Május közepén volt a választás, közel­ öt hónap múlt el azóta az első érdemleges közgyűlésig és ha végigbön­gésszük elejétől végig és ámuló szemekkel akár visszafelé is a közgyűlés tárgysorozatát, meg­döbbenve kérdezzük: ezzel, ennyivel jönnek a főváros törvényhatósági bizottságának első dolgozó ülése elé? Lapunk más helyén ezt a tárgysorozatot ismertetjük és itt, ezen a he­lyen magasra fölmutatjuk a tényeket: Buda­pest szenvedő, kínlódó népe, íme, a főváros ta­nácsának öt hónap után nincs más mondani­valója számotokra! A közgyűlést megelőzően összehívták a középítési bizottságot, amely elé az építőprogram kerül, pénzügyi megalapozás nélkül, összehívták a pénzügyi bizottságot, amelynek tárgysorozatán se építőprogram, se pénzügyi megalapozás nincs. Siralmasnak mondhatnánk, ha a demokratikus pártok nem éreznék magukban az elhivatottságot és az erőit arra, hogy itt végre az életet megindít­sák. Nem vádoljuk a főváros tanácsát, elvégre itt intézményesen állították, szembe egy kiélt rendszer maradványait a főrros népének el­lentétes akaratával és láthatjuk az ékes példá­ból, mit jelent, amikor az alkotmányosság ér­vényesülésének feltételeit meghamisítják. A módszer, amelynek tanúi vagyunk, minden­esetre alkalmas arra, hogy minden illúziót el­oszlasson, a mellékkérdések rengetegéből ki­jussunk és meglássuk, hogy mik tulajdon­képen a bajok okai. A személyi, a hatásköri és a tárgyi ellentmondások mind élesebben ki­rajzolódnak és a demokratikus pártoknak, amelyeknek kötelességük megállapítani a fe­lelősséget mindazokkal szemben, akik meddő­ségre kárhoztatták a főváros igazgatását, kö­telességük egyúttal az is, hogy ezeket a kérdé­seket halogatás nélkül döntésre juttassák. El kell dőlnie, hogy színes szappanbuborék-e a főváros autonómiája? — afféle kellemetlen kölönc-e a főváros tanácsának és egyes rész­vénytársasági igazgató uraknak a nyakán? — avagy önkormányzat-e a szó hiánytalan ér­telmében? Keddi lapunkban illetékes helyen szerzett értesülésünket közöltük arra nézve, hogy a kormánykörökben is képtelennek ítélik a mai helyzetet, amely a főváros vagyon­kezelését néhány úr édes titkává teszi és be­csapja az ajtót a főváros önkormányzatának orra előtt, amikor az ar­ra kíváncsi, hogy mi­k­épen sáfárkodnak a főváros vagyonával. Ki­látásba helyezik a kérdés törvényes rendezését, hogy majd szabályozzák a főváros autonómiá­jának viszonyát a fővárosi üzemekben. Ezeket a kijelentéseket is úgy vesszük, hogy a jelen­legi helyzetet, amely nevetséges szavazógéppé sülyeszti a főváros autonómiáját, föntartani nem lehet. A főváros autonómiája dönt a fő­város vagyoni ügyeiben, holott ezeket az ügye­ket lényegü­kben nem ismeri. A követelés, hogy ezen változtassanak, süket fülekre talál és lassanként kialakul az a helyzet, hogy a ko­moly munkájában megakadályozott autonómia eltelik kétségekkel és bizalmatlansággal, holott talán bizalommal adóznék a valóban hozzáértő és önzetlen munkának, ha megismerhetné, vi­szont a hozzáértő és önzetlen munkára is az elhibázott és érthetetlen rendszer következté­ben a szétely és a bizalmatlanság árnyéka bo­rul. Nagyon jól tudjuk, hogy vannak a fő­város vállalatainak üzleti és üzemi titkai, ame­lyeket védeni kell, viszont azt a főváros intéző köreinek és a kormányköröknek kell tudniok, hogy a mérhetetlen vagyonokat nem lehet rábízni néhány úr személyes felelőssé­gére. A bizalomnak intézményesnek kell lenni és a bizalmat intézményessé csak a szabályokba foglalt bizalmatlanság teheti. Ami itt az utolsó öt évben történt, azért a közgyűlés egyik pártja tartozik felelősséggel. Ehhez­­, párthoz fordulunk most a kérdésünkkel: érdeke-e en­nek a pártnak a tarcazgatás? Bizonyára lesz alkalma ennek a pártnak erre a kérdésre fe­lelni. Ha ez a felelet tagadó lesz, akkor az egész törvényhatóság­ együttes súlyával, ha nem, úgy is demokratikus pártok akaratnyil­vánításával elhárítja magától a felelősséget mindazért, amit titokban, zárt ajtók mögött és a közgyűlés mögött csinálnak. Ami betegség most mutatkozik a főváros igazgatásában, abból árad át a főváros szer­vezetébe, hogy megcsonkították a főváros autonómiájának jogkörét, meghamisították an­nak alkotmányos tartalmát. Úgy lehet, küszö­bön áll a harc a főváros meg nem hamisított autonómiájáért. Félh­ivatalos román walasi mntMm minisztere­Knek m erdélyi BR magyar telep@M@M ügyében. A románok is magyar földreform fogyatékos­­ságára hivatkoznak. Szeptember 22-i lapunkban közöltük Bethlen miniszterelnöknek azt a nyilatkozatát, amely­ben a Demokratikus Szövetségnek és a Nem­zeti Demokrata Pártnak az erdélyi telepesek, illetve a telepesekről hozott népszövetségi ha­tározat ügyében hozzáintézett beadványára válaszolt. Bethlen miniszterelnök e nyilatko­zatára — amint a kormány esti félhivatalosa jelenti — a román kormány most a félhivata­los „Rador" távirati ügynökség útján vála­szolt és e válaszában, amely mögött Bethlenek félhivatalos lapja magát Duca román külügy­minisztert sejti, a román kormány a többi kö­zött a következőket mondja: — Magyarország bosszúsága a genfi balsiker miatt annál természetesebb, mivel kiterjedt és költséges propagandájának, anyagául akart egy várt kedvező döntést fölhasználni. A Nép­szövetség döntése egyáltalán nincs ellentétben a békeszerződésekkel, sőt ellenkezőleg, teljesen azok szellemében készült. Egyébként is azt, hogy jogtalanságot követtünk el egy kisebb­séggel szemben, legalább kormányzati érdek­nek kellene indokolnia. Vajjon miféle kor­mányérdek követelné, hogy miután több mint 80.000 magyar parasztnak földet adtunk, 200 telepestől elvegyünk néhány holdat. Különben egész Magyarországon nem, adtak földet 80.000 családfőnek — amennyi parasztnak mi ad­tunk — és ez oly érv, amely nagyon sokat le­von azoknak az erkölcsi tekintélyéből, akik a szomszéd kerítésen áttekintgetnek és mások számára olyan jogokat követelnek, amilyene­ket ők maguk odahaza nem ismernek el. Végül a román félhivatalos tiltakozik „a Románia belügyeibe való beavatkozás ellen" és ilyen be­avatkozásnak minősíti azt, ha a magyar parla­ment az erdélyi telepesek ügyében a nagy­hatalmiak parlamentjeihez akarna fordulni. A kormánypárti esti lap hosszasan reflektál a román kormánynak erre a névtelen vála­szára, amellyel szemben leszögezi, hogy „Erdélyben n­em kapott 80.000 magyar paraszt földet és nem 200 telepesről van szó. Többezer magyar család léte forog kockán a telepesek birtokainak elvételénél". Végül a félhivatalos erélyesen Visszautasítja azt a vádat, hogy a kormá­ny a kisebbségek ügyével kapcsolatosan bármely szomszéd állam­ belügyeibe kívá­nna beavatkozni és egyben jelzi, hogy a kormány­nak nincsen szándékában az erdélyi telepesek ügyében a nagyhatalmiak parlamentjeihez for­dulni. Ezzel az üzenetváltással kapcsolatosan csak azt­­kívánjuk megállapítani, hogy amikor a román félhivatalos válasz a magyar földreform fogyatékosságát emlegeti, nem első ízben tör­ténik meg, hogy a szomszédos államok kor­mányai a Bethlen-kormány reakciós meg­nyilatkozásaira hivatkoznak a nemzeti kisebb­ségekkel való bánásmód igazolására. Egyéb­ként éppen a román kormán­y nem­­régiben a maga „hatályosabb" törvényjavaslatát is az­zal igyekezett a külföld felé „indokolni", hogy Magyarországon a Bethlen-kormány már régesrég hasonló tör­vénnyel gondoskodott „az állami és a társadalmi rend hatályosabb védel­méről". Látható tellát, hogy a magyar kormány reakciós intézkedéseit nem csak az ország népe sínyli meg, hanem a magyar reakció egyikein tömegesen szolgáltatja az ürügyeket az elszakí­tott területeiken lakó nemzeti kisebbségekkel való báná­lmól igazolására is.

Next