Népszava, 1926. október (54. évfolyam, 222–248. sz.)
1926-10-01 / 222. szám
s zok a Népszövetséget érdeklő kérdésekkel, a kongresszusokon és a tanácsüléseken határozatokat is hoznak, amelyekért azután, mint szövegezett világ közvéleményt juttatnak el Genfbe. Az igazságnak tartozunk azzal a magállapíítással, hogy a különböző országok népszövetségi hibáinak összetétele, a liga tagjainak megválasztása és a kongresszusra való delegálása nem minden tekintetben felelőeg a népképviseleti elv ideális követelményének és több országra tudnánk rámutatni, amelyeikben a Népszövetségi Liga ugyanolyan" kevéssé fejezi ki az ország igazi közvéleményeit, mint maga a kormány. Ezekben az országokban a Népszövetségi Liga sem más, mint egy, a kormány befolyása alatt álló szűkebb társaság, amely végeredményben az illető kormány intencióit szolgálja. Ezért a helyzetért azonban a felelősség részben az illető ország közvéleményét terheli, amely kevés érdeklődést mutat a népszövetségi kérdések iránt s tűri, hogy a közvélemény tolmácsolására hivatott Népszövetségi Liga is a kormány befolyása alá kerüljön. Nagyjából azonban mégis megállapítható, hogy a népszövetségi ligák világszövetsége inkább fejezi ki a népek hangulatát, a közvéleményt, mint a kormánykiküldöttekből álló Népszövetség. A Népszövetség maga körülbelül olyan viszonyban áll a Népszövetségi Ligák Világszövetségéhez, mint az egyes országok kormányai a saját népük közvéleményéhez. A genfi urak tudomásul veszik a Liga állásfoglalását, elmennek a Liga vezetősége által rendezett társasétkezésekre, de végeredményben nem nagyon veszik a szívükre a Liga határozatait és csak akkor fogadnak szót a Ligának, ha ez nekik is úgy tetszik. A Liga ez év áprilisában hozott brüsszeli határozatai például a Népszövetség Tanácsának Németország felvételén túlmenő minden bővítését ellenezték, az azóta bekövetkezett események azonban azt mutatják, hogy a Népszövetség nem nagyon siet szótfogadni a Népszövetségi Ligák Világszövetségének. A fentiek ellenére is kétségtelen, hogy a Liga létezésének van bizonyos célja, működésének van bizonyos jogosultsága és a Liga határozatai bizonyos mértékig közreműködnek a genfi hangulat kialakításában. Itt van például a numerus clausus kérdése, amellyel a Liga már két évvel ezelőtt foglalkozott a Lyonban tartott kongresszusom. A lyoni kongresszus koncedálta, hogy a numerus clausus kérdésének megbírálásánál az erkölcsi momentumokon kívül a politikai és gazdasági körülményeket is tekintetbe kell venni, de mindezen körülmények tekintetbevétele mellett is, nem tudott elismerő szavakat találni e középkori intézmény részére. A núlt év nyarán tartott varsói kongresszus még tovább ment ezen a téren, elítélte a numerus clausus intézményét és a Világszövetség alelnökének, a francia Aulard professzornak indítványára sajnálatát fejezte kl afölött, hogy ez az intézmény Magyarországon még mindig érvényben van. Külpolitikai szempontból érthető, hogy a Liga magyar csoportjának kiküldöttjei igyekeztek a határozat élét lefaragni, mert attól tartottak, hogy a világ közvéleménye ezt a határozatot nem a magyar kormány, hanem a magyar nép ellen irányulónak fogja tekinteni, de megnyugtathatjuk az akkori magyar kiküldötteket, hogy a világ közvéleménye nagyon jól ismeri azt a mély szakadékot, amely a magyar népet a magyar kormánytól elválasztja, a világ közvéleménye nagyon jól tudja, hogy a magyar nép előtt a numerus clausus egy hajszállal sem kedvesebb, mint az a kormány, amely ezt a szerencsétlen törvényt a nyakára hozta, vagy mint az a balsors, amely az ország nyakára ültette a bátortalan kormányt, amely ezt az alkotmányellenes törvényt a józan ész ellenére sem meri kiküszöbölni a magyar törvénytárból. A Népszövetségi Ligák Világszövetségének ez a két határozata készítette elő a talajt a Népszövetségi Tanács decemberi határozata részére és amidőn a genfi Tanács napirendre tűzte ezt a kérdést, a Liga által kifejezett világközvéleménynek is volt szerepe ebben az elhhatározásban. Nem hisszük, hogy a Liga tanácsának salzburgi ülésén újra szóba kerülne a numerus clausus kérdése, nem is tartjuk ezt szükségesnek, mert ezt a kérdést el fogja intézni a magyar nép, amely a következő választásokon a kormánnyal és többségével együtt el fogja söpörni ezt az intézményt is. A numerus clausus kérdését csak azért említettük meg a Népszövetségi Ligák Világszövetségével kapcsolatban, hogy egy konkrét példa kapcsán illusztráljuk a Liga hatását a Népszövetségre. Úttörő munkát végzett a Liga a kisebbségek kérdésében is. Pozitív eredményei ugyan még nincsenek ennek a munkának, a genfi Tanács még mindig nem fogadta el a kisebbségi ügyek perrendtartásának a Liga által ajánlott módját, de a Liga kongresszusainak, tanácsüléseinek és bizottsági üléseinek ismételt állásfoglalása ebben a kérdésben föltétlenül gyakorol bizonyos hatást arra, ami Genfben ezen a téren történni fog. Dicséretes munkát végzett a Liga a népek közeledése terén is. Nem szabad lekicsinyelni annak a ténynek a jelentőségét, hogy Németország már évekkel a Népszövetségbe való fölvétele előtt tagja lehetett a Világszövetségnek, hogy a Liga múlt év októberében tartott lausannei tanácsülése egyhangúlag Drezdát, tehát Németország egyik városát jelölte ki a következő kongresszus színhelyéül és ez a határozat csak azért nem volt végrehajtható, mert a Népszövetség márciusi közgyűlése eredménytelenül oszlott szét és Németország fölvétele szeptemberre maradt. Azt a körülményt is kellően kell méltatni, hogy a Drezda helyett az angol Aberystwithben megtartott idei kongresszus nagy lelkesedéssel tüntetett az ott német nyelven felszólaló Bernstorff mellett, akit a ma kezdődő tanácsülésen valószínűleg a Világszövetség elnökévé is fognak választani. A Németországgal szemben évek óta tanúsított barátságos magatartás is bizonyítja, hogy a Népszövetségi Ligák Világszövetsége hívebben fejezi ki a világ közvéleményét, mint a genfi Népszövetség. Természetesen, nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Ligának tulajdonkéne a hatalma nincs, a Liga határozatai csak óhajok, amelyek — sajnos — nem mindig valósulhatnak meg. A Liga működése azonban mégis fontos és a világ méltán kíséri figyelemmel ezt a munkát, mert annyira már eljutottunk, hogy a világ közvéleménye nem utolsó faktor az élet történéseiben. Kívánatos lenne, ha az egyes országok népszövetségi ligáinak szervezete valóban demokratikus alapokra lenne fektethető, ha ezek az országos csoportok valóban az illető nép szervezett közvéleményét képviselnék, mert a világ összes népeinek kellően megszervezett közvéleménye idővel olyan hatalommá nőheti ki magát, amely előtt úgy a kormányoknak, mint a kormányok képviselőiből álló Népszövetségnek meg kell hajolnia. 2 i Miaumi I — A francia klerikális rojalisták összevesztek a pápával. A Népszava párisi tudósítója jelenti: A francia klerikálisok között az utóbbi időben óriási ellentétek és ellenségeskedések törtek ki, amelyek most már az egész klerikálisrojalista szervezetek hatalmát fenyegetik. Az ellentétek a francia érsek és az „Action Française" szerkesztősége között indultak meg. Az érsek ugyanis felhívásban fordult a francia klerikális-rojalista ifjak szervezeteihez, hogy ne vegyenek részt azokban az „Action Francaise" vezetése és irányítása melletti vad és ostoba mozgalmakban, amelyeknek célja a királyság visszaállítása. Különösen rámutatott az érsek Maurras-nak, a leghirhedtebb és legzüllöttebb francia rojalistának, az „Action Francaise" című klerikális lap egyik főszerkesztőjének ilyetén működésére, amelyet maga a pápa is elítélt és fölvetette a kérdést, hogy a francia vallásos ifjúságnak választania kell most már a pápa és Maurras között. Az „Action Frangaise"-t és a mögötte álló csekélyszámú, de annál züllöttebb francia arisztokráciát nagyon kellemetlenül érintette az érsek fölhívása, amely hirtelen teljes megsemmisítéssel fenyegetheti az egész klerikálisrojalista mozgalmat. Az érsek áltólag a pápa határozott utasítására adta ki az „Action Francaise" elleni fölhívását és így egészen bizonyos, hogy most végre nyilatkoznia kell a francia aranyifjúságnak: vagy a pápa, vagy Maurras, vagy a királyság, vagy a klerikalizmus. Mindenesetre nagyon nehéz lesz a választás számukra, hogy milyen jelszó alatt űzzék tovább reakciós játékaikat. (K. W. B.) NÉPSZAVA Bethlensien még mindig nem sörüel a nev szeri ktilis összehívása. Bethlen miniszterelnök, amióta a fővárosban van, úgy tesz, mintha tenne valamit hónapokig tartó semmitevése után, holott valójában nem csinál egyebet, mint tanácskozik. Kedden Gödöllőre rándult ki s onnan szerdán tért vissza. Szerda délelőtt előbb Mayer földmivelési miniszterrel, majd a nemzetgyűlés elnökével, Scitovszky Bélával tanácskozott, végül a belügyminisztert helyettesítő államtitkárokat fogadta, köztük Kószó Istvánt. A miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után Scitovszky azt mondotta az érdeklődőknek, hogy „több fontos ügyben" tárgyalt a miniszterelnökkel, szóba került a nemzetgyűlés összehívása is, de döntés nem történt... Kószó viszont közölte, hogy a fővárosi választói névjegyzékek ellen benyújtott panaszokról referált ls a miniszterelnök hozzájárult ahhoz, hogy a panaszok elleni föllebbezési határidőt, amely csütörtökön járt volna le, egy hónappal meghosszabbítsák, így tehát október 31-ig lehet a hibák ellen panasszal élni. A fölszólamlások meghosszabbítására vonatkozó rendelkezést a hivatalos lap pénteki száma fogja közölni. Scitovszky nyilatkozatából kitűnik, hogy noha a parlament elnémítása óta több mint egynegyedév pergett le, a kormánytábor vezérének még mindig nem sürgős a törvényhozási munka megindulása. Pedig azóta a sürgős megoldást váró gazdasági és szociális problémák alaposan megsokasodtak és ezek közül akár csak egy kérdésnek az elodázása is katasztrofálisan sújtja a dolgozó néprétegeket. 1926 október 1. Ai orosz gazdasági perifta Ifin Misliki. (A Népszava londoni tudósítójának jelentése.) Ha az orosz szovjet kormány csakugyan elhatározta, hogy visszatér ahhoz a gazdasági rendszerhez, amellyel 1921-ben fölhagyott, ez azt jelenti, hogy a radikális kommunisták kerekedtek fölül abban a küzdelemben, amely 1923 óta változó fordulatokkal folyik. A harc, am€ely a gazdasági kényszerűség és az elmélet, a tények és elvek közt folyik, állandóan ideoda halamzik. Lenint a gazdasági kényszerűség vezette, amikor 1921 tavaszán az új gazdasági politikát bevezette. Ő a régi rendszer kudarcát egész őszintén saját tévedésének tulajdonította, míg más bolsevista vezérek a polgárháborúra vezették azt vissza. Lenin gyógyszerül az előbbi politika, visszáját és a kapitalizmusnak a magánvállalkozás és bankrendszer formájában való bizonyos méretű visszaállítását ajánlotta. Javaslata akkor meglepetést okozott és ellenkezést váltott ki, de ő meggyőzte az ellenzőket és szilárdan, mint mindig, ment a maga útján. Elismerte, hogy a kapitalizmus visszaállítása veszedelmekkel jár, mégis ragaszkodott ehhez, mint olyan dologhoz, ami elkerülhetetlen. Az eredmények mindkét szempontból igazolták számítását. A magánvállalkozásaik nagyon is korlátolt mértéke, amely az új gazdasági rendszerben érvényesült, máris új életet vitt a megbénult gazdasági szervezetbe és javulás állott elő. A fokozatos változás az egész gazdasági életre kihatott. 1923 végéig úgy a földmivelés, mint az ipari termelés fejlődésnek indult és a magánkereskedelem fontos tényezőjévé lett a gazdasági életnek. A kereskedelmi vállalatok forgalma a következőképen oszlott meg: 65,8% volt a magánvállalkozás, 22,6% az állami vállalatok és 11,6% a szövetkezetek forgalma. A kiskereskedelmet pedig 83%-ban magánüzemek bonyolították le. A Lenin által előre látott lehetőségek bekövetkeztek. A magánvállalkozás eredményei azonban magukra vonták a meg nem alkuvó kommunisták figyelmét és elégedetlenségét, akik úgy a politikai, mint a gazdasági rend,szer veszélyeztetését látták benne. Ezért 1924-ben ennek a politikának háttérbe szorítására került a sor és hadjárat indult meg a magánvállalkozás ellen. A szélsőbaloldaliak a rendszer teljes megszüntetését követelték. A jobbszárny azonban ezt veszedelmesnek ítélte, mert a parasztság nagy részben a magánkereskedelemtől vált függővé, mert azáltal, hogy terményeinek fölöslegét és háziiparát eladhatta és helyébe árucikkeket vásárolhatott, helyzete nagyon megjavult. Végül is amolyan középutas politikát fogadtak el, amely arra törekedett, hogy egyrészt a magánkereskedelem túlfejlődését megakadályozza, másrészt fokozza a szövetkezeti és állami vállalatok munkáját és forgalmát. A magánkereskedelmet erős ellenőrzés alá helyezték és körülbelül 250.000 üzletet bezártak. Ebből a politikából elő álló nehézségek miatt legélesebben Kamanov szólalt föl, aki azt mondta, hogy az új rendszabályok „pusztasággá tették a kereskedelmet". Ő és Derzsinszky, a legfelsőbb gazdasági tanács elnöke, mint közgazdászok, a magánvállalkozás és tőke bátorítását követelték, míg a politikusok ellenezték ezt és inkább az állami vállalatok és szövetkezetek fejlesztését kívánták. 1925 tavaszán a két tábor kompromisszumot kötött. A magánkereskedelmet elnyomó intézkedéseket megszüntették, ami valamenynyire enyhítette a gazdasági élet feszültségét és újabb erőfeszítések történtek az állami vállalatok reformálására és fejlesztésére. Most újból megváltozott a politika. Az egész idő alatt folyton élesedtek a kommunista párt és a vezetőség, vagyis a Politbureau közti ellentétek. Hogy ez végzetes következményekkel ne járjon, ideiglenesen mindig sikerült a bajokat elhárítani azzal, hogy a szokásos párttisztítási módszert alkalmazták. De a bajok azért nem simultak el. Derzsinszky, aki mindig élesen bírálta az állami apparátust, kidőlt, Kamenevet pedig, aki hasonló gazdasági iránynak volt híve, kibuktatták. Derzsinszky utóda a kommunizmus tökéletesebb centralizációs politikájához való visszatérésnek a híve és újabb kísérlet tervével állott elő, amelyet a népbiztosok közül sem néz mindenki jó szemmel. Nem valószínű azonban, hogy ez a terv az 1921-iki helyzetre való teljes visszatérést jelenti, tudniillik a piac és pénz kiküszöbölését, a rekvirálást, a munka militarizálását, stb. A cél kétségkívül csak az, hogy az eddiginél sokkal hatásosabban keresztülvigyék azt, amit már 1924-ben megpróbáltak, vagyis, hogy újjászervezzék és átalakítsák az állami vállalatokat és ugyanakkor erős kézzel elnyomják a kapitalizmust. Sztálin, aki a középen áll a jobb és bal szárny közt és ma, a legnagyobb tekintélyek egyike Oroszországban, szintén híve ezeknek az újításoknak, mint amelyek alkalmasak arra, hogy a gépezet további munkáját biztosítsák. Ez év áprilisában egy Leningrádban tartott beszédében erősen kikelt az állami vállalatok tékozlása és korrupciója és az alkalmazottak hanyagsága ellen. Ez ismét Lenin egykori hangja volt, aki szigorúbb fegyelmet és komolyabb munkát követelt.