Népszava, 1927. május (55. évfolyam, 98–122. sz.)

1927-05-01 / 98. szám

1927 május 1. A Május: szabad.­ Örüljön ma minden bilincses többi, Van még, aki magyar földön szabad, Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni S a Május mégis ir, izgat, beszél. A Május i­. „Itt nyugszik"-ját most irja Sírjukra tán, kik oly bizakodók, Erre a legutálatosabb sirra, Kit őrizni nem akad porkoláb. A Május izgat csupa verőfénnyel S ugy ágyazza, késziti a Jövőt, Száz hazugság száz hazug törvénnyel Hogy utána hasztalanul jöhet. Május beszél és nekünk most amit mond, Rendőrileg, im, meg nem tiltható: Virágozz fa és nőjj hegynyire kis domb S dolgok, ti, igazságot tegyetek. Szabad Május szabad és szánt tömegje, Virágok alatt csókolózzatok, Reátok vár ez az ország Hiszekegyre, Szabadítsatok s bölcsen hígyjetek. Bölcsen hígyjetek, de kemény ököllel S tömlöcök mellett uti kőtörők, Úgy törjetek, hogy aki követ tördel, Törhet gonosz fejet és korszakot. Örüljön ma minden bilincses többi, Van még, aki magyar földön szabad, Mert a Tavaszt nem tudták megkötözni S a Május mégis ír, izgat, beszél. ADY ENDRE *) Megjelent eredetileg a Képszava 1914 május 1-i ün­nepi számában, utóbb pedig Ady „Az utolsó hajók" című­ posthumus kötetében. Államosítják az ipartestületeket? Az ipar­testületek körében elterjedt hírek szerint a kereskedelemügyi miniszter elhatározta az ipartestületek államosítását. Az államosítás ügyében készülő törvényjavaslat megszüntetné az ipartestületek autonómiáját s a testületek vagyonát az állam venné kezelésébe.­ Az ad­minisztráció födezése továbbra is tagdíjak be­fizetéséből történnék, a tagdíjakat azonban köz­adók módján hajtanák be. Az ipartestületek a legélesebben állást foglalnak az állam centra­lizációs törekvései ellen. új helyen, bőségb­­n pedig mi nem éltünk, sőt szerényen, de hát a barátság és a lelkek jó viszonya, ezt ő is nehezen nélkülözte. Ferike különben nő, szépen beszél már és jól van. De nekünk ez nem volt elég. Meg akartam keresni Ferit, biztosabbnak tudtuk az ő jövőjét, emberré válását, ha nálunk van és mindig mi gondoskodunk róla. Kaptam tehát magam és leutaztam Marihoz, minden előzetes levelezés nélkül, hogy élőszóval egyszerre intézzem el vele a dolgot. Megmondtam neki, hogy a gyer­meket elviszem tőle, fölhozom hozzánk Pestre. Jobb úgy, mintha vele marad idegen helyen, ott, ahol ő szolgál. Rövidesen lakáshoz jutunk és akkor ő is visszajöhet hozzánk. Az anya sírt a válás fájdalmában, meg a boldogság­tól is. Feri bátran, sőt örömmel jött. Az alatt a rövid idő alatt, amig távol volt — körülbelül két hónap alatt — szépen fejlődött, eszesedett és ez kitűnt, amint a vasúton hosszasan barát­koztam vele. Velem szemben fesztelen, nyílt, bátor és intelligens volt. De amikor idegenek jöttek a kupéba, akkor láttam, hogy Feri félén­kebb lett. Már nem olyan büszke és minden­ható, mint amikor nálunk volt. Hozzám húzó­dott mintegy védelemért ismeretlen támadások ellen, a pillantásából aggodalom csillant ki, idegen tekintetek előtt a szemét lesütötte. Két hónapig volt oly emberek közt, akiknél szolga­sorban ért az ő anyja — és már ez meglátszott rajta. Most kaptam csak észbe, most tűnt föl nekem, hogy a két nap alatt, amig az anyja falujában időztem és vele gyakran együtt vol­tam, sem ott, sem a hosszú kocsiúton, sem az állomáson és a vendéglőben, sem a vonaton még egyszer sem láttam Feritől a dacos pózt és nem hallottam az ellenszegülő kiáltást, hogy: ó-ó-á-ágy! Már egy hete itthon van Ferike nálunk, de még egyszer sem mondta, hogy ó-ó-á-áhh! Vájjon magához tér-e majd a lelke? Vájjon föl­szabadul-e közöttünk és elfelejti-e a szolgaság két hónapját? Aggódva várom. " NÉPSZAVA Május elsejének legelső ünnepi milliók idea­lizmusának fenséges napja volt. S azóta az maradt minden május elseje. , Mert május elseje nem a multat jubileálja, nem a jelent ünnepli. Május elsejje a jövendő­nek fölszentelt napja. Minden vallásos, minden hazafias ünnep a muilté. Az emlékezésé. Karácsony, húsvét, pün­kösd, Szent István napja és március 15-ike: elmullt események glorifikáló megemlékezései. Egyházi vagy állami hivatalos akarat, avagy milliók szíve avatta ezeket kivételes napokká. Május elseje az első ünnep, amely nem a múltnak szól, hanem a jövőnek, amely nem azt ünnepli, ami volt, hanem az­t, ami lesz. Május elseje ezzel a­­legfenségesebb idealiz­mus szimbólumává avatódott. Mert a legtöké­letesebb altruizmust jelképezi. A múlt nagy napjai minden ünneplőjüknek adtak már vala­mit, avagy hagytak rá valamit: vallását, ha­záját, szabadságát vagy ezeknek nagy emlé­keit. A jövő nem adhatottt nekünk még semmit. Mi magunk vagyunk a jövő ígéretei. A ma­gunk akarata, a magunk elszántsága, a magunk önfeláldozó altruizmusa az egyik záloga annak, hogy az ideális jövendő, amelynek egykor való eljövetelét ünnepeljük, eljön valóban. Ellenfeleink május elsejének táborát durva materializmussal szokták megvádolni. Milyen hazug, a legjobb esetben milyen ostoba vád ez azok oldaláról, akik szemközt állanak velünk! Hát miből áll az ő idealizmusuk? A legosto­bábbak vagy leggonoszabbak közülök egyene­sen a múltba vágyódnak vissza s legjobbjaik is kétségbeesve kapaszkodnak a jelenbe. Ahhoz ragaszkodnak, amijök már megvolt, vagy ami­jök még megvan; ahhoz, ami őket vagy már szolgálta, vagy még szolgálja; ahhoz ami jó, ami hasznos, ami célszerű — nekik. Ez az ő idealizmusuk! És miből áll a mi materializmusunk? Abból, hogy nem vágyódunk vissza a múltba; abból, hogy küzdünk a jelen nyomor­sága és elnyomatása ellen; abból, hogy tekintetünk a jövő felé van irányítva; abból, hogy szebb és jobb jövőért küzdünk s hogy e szebb és jobb jövőnek ünnepet szenteltünk: május elsejét. Ez a mi materializmusunk! A szebb és jobb jövendőért való harc alkotja a mi küzdelmünk lelkét. Küzdelmünk sok­oldalú: tudományos és gyakorlati, nemzeti és nemzetközi, gazdasági és politikai, szövetkezeti és szakmai. De ez a sokoldalú és sokirányú küzdelem minden téren és minden vonatkozá­sában végső célként csak egyet ismer: ideál­jainkat, amelyeket egykor meg akarunk való­sítani, a jövendőt, amelyet egykor ideálissá akarunk tenni. Materialisták vagyunk? Két fő célért küzdünk- s e kettő egybetartozik. Azt akarjuk, hogy az anyag ne uralkodhas­sék többé az emberen. Se a föld, se a gyár, se a pénz, se a szurony. Azt akarjuk, hogy az ember se uralkodhas­sék többé az emberen. Se a földesúr, se a gyá­ros, se a bankár, se a katona. Azt akarjuk, hogy az ember uralkodjék az anyagon: a földön s a gyáron s hogy ekevassá tegyen a szurony. Azt akarjuk, hogy egymás testvére legyen az ember és ne legyen se ur, se szolga. Ez a mi materializmusunk. Ez a mi anya­giasságunk. Igaz, hogy anyagi javak körül is folyik a harc. Mert hiszen szegények, nincsetlenek vív­ják a vagyonosak ellen. De nem azzal és nem azért, hogy amazokat elűzzék és helyükbe ül­jenek ők maguk, nem azzal és nem azért, hogy a meglévő igazságtalanságokat egyszerűen megfordítsák, hanem azért és csak azért, hogy sen­ki se üljön a gazdagok aranyos trónján és senki se a szegények fapadjain. Azért és csak azért, hogy minden igazságtalanság megszűn­jék. Harcunknak nem lényege, hanem csak esz­köze, nem végső, hanem csak átmeneti célja az anyagi javak körül való küzdelem. Béremelés, mu­nkaidőrövidítés, tisztességes munkásvéde­lem: anyagi természetű követelések ugyan, de a tartalmuk színtiszta idealizmus. Két okból is. Először is, me­rt e követelések a becsületes mun­kával dogozók, a mindenből kifosztott munká­sok helyzetén javítanak. Másodszor, mert ez a helyzet­javítás is csak eszköze az igazi ideális cél megközelítésének: a munka végső fölszaba­dításának. A mi táborunk más átmeneti célokért is küzd. Ez a küzdelmünk is a legmagasabbrendű idea­lizmust szolgálja, mint egykor a rabszolga­föl­szabadítóké. Jogokért, szabadságért harco­lunk a bilincsbevertek javára. Vájjon kik vol­tak a múlt idealistái: a rabszolgafölszabadítók-e, avagy a rabszolgatartók? Kik az idealisták: ellenfeleink-e, akik szolgaságban tartják a né­pet, avagy mi, akik harcolunk minden szolga­ság ellen? Tudatlanok és félrevezetettek szemünkre szokták vetni a történelmi materializmust, amelynek a nevéből következtetnek a mi átkos materializmusunkra. Mennyi tudatlanság egy halomban! Aki ezzel a váddal lép föl, az azt sem tudja, hogy a materializmus, mint bölcselet, tipikusan polgári filozófia. Ehhez a világnézeti polgári materializmushoz nekünk, szocialistáknak nin­csen semmi közünk s legkevésbé van hozzá köze a történelmi materializmusnak. A törté­nelmi materializmus nem filozófia, nem világ­szemlélet, hanem a történelemkutatásnak mód­szere. Eszköze a történelmi események fölisme­résének, módszere a történelem jövendő utjai föltárásának. Ez az a módszer, amely a törté­nelmet nem hősi, hanem gazdasági alapon igyekszik megérteni, amely a nagy események okát nem egyesek jóságában vagy gonoszságá­ban, gyávaságában vagy hősiességében, szeren­cséjében vagy balszerencséjében keresi, hanem ehelyett a né­vttelen tömegek sorsát kutatja s a fejlemények legmélyebb gazdasági okait ke­resi. Ezt a történelmi materializmust lehet el­fogadni — Marx és Engels e korszakalkotó föl­fedezései ma már közkincse minden modern történelemkutatásnak —, lehet elvetni, de belőle a szocializmus anyagiasságára következtetni: csalás vagy tudatlanság. De más érveik is vannak ellenfeleinknek. Azt állítják: hazafiatlanok, vallástalanok vag­yunk, hiányzik belőlünk a vallási és hazafias idealiz­mus — materialistáik vagyunk. Ez az érvelés az uralkodó osztály önző érde­keit ruházza föl ideális mezzel s a vallási és hazafias idealizmust akarja a maga számára kisajátítani. Azt akarja elhitetni, hogy durva anyagiasságot jelent, ha valaki nem fogadja el ellenfeleink osztályideáljait; ha az ember elveti azt a felekezetiességet és azt a nacionalizmust, amely a vallást és a hazát az osztályuralom céljaira használja föl. Nem veszik észre, hogy mennyivel magasztosabban szolgálja az idealiz­must az a gondolat, amely minden ember­­»- II

Next