Népszava, 1928. május (56. évfolyam, 99–122. sz.)

1928-05-01 / 99. szám

Kohl kapitány a „Bremen"-en készül visszatérni Németországba* A német óceánröpülök fogadtatása Newyorkban. A német óceán­röpülök vasárnap 6 óra 10 perckor érkeztek Newyorkba. Az esős idő elle­nére, jóval a vonat érkezése előtt, óriási ember­tömeg gyülekezett a Pennsylvania -pályaudvar környékén. A német óceánrepülők fogadásán megjelentek Chamberlin, Baldhen és Byrd óceánrepülők is. Amikor a német óceánrepülők vonata megérkezett, Walker newyorki polgár­mester üdvözölte a repülőket, akiket a rendőr­ség csak nagy üggyel-bajjal tudott átkísérni a pályaudvar indulóoldalára, ahol aztán egy mellékkijáraton át útnak indulhattak. A szál­lodában a német óceánrepülők Chamberlin be­mutatószavai után rádión köszöntötték az amerikai közönséget. Közben a szállodával szemközt fekvő falakra hatalmas fényszórók német és angol nyelvű üdvözléseket vetítettek. Kohl kapitány a hírlapírók előtt kijelen­tette, hogy szakértőket küld Labradorba a „Bremen" motorjának megvizsgálására, mert az a terve, hogy ha a motor alkalmas a repülésre, társaival a „Bremen"-en Greenly Islandról Newyorkba röpül, ahonnét a lehető­séghez képest megkísérli a visszarepülést Né­metországba. A német óceánrepülők az óceán fölött szerzett tapasztalataik alapján a „Bre­men"-en különféle technikai módosításokat vé­geznek. Többek között rádiókészüléket szerel­nek föl és kicserélik azokat a műszereket, ame­lyek az Amerika felé vezető útan erősen ki voltak téve a magnetikus hatásoknak. A Páris melletti Le Bourget repülőteren május 8-án, kedden avatják föl a Nungesser és Coli emlékére emelt szoborművet, amely a két szerencsétlenül járt óceánrepülőn kívül Lind­bergh ezredes alakját is megörökíti. A német légiforgalmi Hansa vasárnap nyi­totta meg repülőforgalmát Berlin és Páris között. Az expressz repülőgépek a 17 órás gyors­vonati utat 51­1 óra alatt teszik meg. Európában ez a leghosszabb repülővonal, ame­lyen a repülőgépek közbeeső leszállás nélkül közlekednek. Nobile expedíciós léghajója, a ,,Citta di Mi­lano" oslói jelentés szerint Tromsőböl útrakelt a Spitzbergákra. Egy nyolcmázsás M­isluengereSSe. Halálos szerencsétlenség a kőbányában. A felsőgallai kőbányában súlyos baleset tör­tént szombaton délután. Kovács János halápi 42 éves kőbányász a robbantott kőkészle­tet rakta csillékbe. A kőh­almaz tetején még volt egy körülbelül nyolc mázsás kődarab,­­amelyet vasrúddal igyekezett elmozdítani helyéről. Eközben a kőtörmeléken megcsúszott, a vasrúd kiesett a kezéből és a nagydarab kő lezuhant. A szerencsétlen ember menekülni nem tudott, a hatalmas kő a lábára, majd az egész testén végigzuhant. A fejét laposra nyomta, úgy, hogy szörnyethalt. Felesége és 5 gyermeke maradt bátra­­n . Tilos a pártjelvény Pécsett! A pécsi rendőrség trajszát indított a szociáldemokrata pártjelvény viselői ellen. (Pécs, április 30. — A Népszava tudósítójá­tól.) Szinte hihetetlenül hangzó hírt kell je­lentenem: a pécsi rendőrség hajszát indított azok ellen, akik pártunk jelvényét viselni merészelik. A pécsi párttitkárságba egyre­másra érkeznek a panaszok, hogy a helybeli detektívtestület tagjai megszólítják a pártjel­vényt viselő elvtársakat, akiktől a pártjelvényt egyszerűen elkobozzák. Rejtvények. Unatkozol, drága barátom? Rejtvényeket akarsz megfejteni? Jer hát! Nézd, emberek, gyöngék, törékenyek és a hátukon akkora kereszt, hogy egész a fel­hőkig ér. Rejtvényeket akarsz? Nézd meg e bábeli zűrzavart, e kérdészuhata­got fejtsd meg... lám ez katona, küzd, vérzik és nem tudja, miért? nézd, ez kalmár, csal és lop, végül tönkremegy, nézd, ez költő és hiúságának emel emlékszob­rot csupán, ez zenész és a hangok árjában elmerül. Rejtvényeket akarsz? Nézd, ez beteg, roncs már, tüdejét kiköpte, azt hinnéd, nem is élőlény, csak árnyék, pedig szivéből a Mindenség dalol. Rejtvényeket akarsz? Nézd, ez a szabad­ságért, a világosságért harcol és fiatal életét sötét cellákban tölti el. Az életem, a tiéd, mindenki élete egy nagy, hatalmas kérdés és lázasan keressük, kutatjuk a várva-várt megoldást. Rejtvények jönnek, fölkerekednek... az Idő méhében csupa titok, csupa rejtély... nézd, hogy tódulnak felénk... ne fuss, ne me­nekülj ... Nézd e tudat, ez emeltyűt, e kereket... fejtsd meg... Csodagép! Egy­bekovácsolja a Világot és testvérekké tesz téged, a hindut, a japánt s a négert. Mennyi kérdés, mennyi változat, mennyi lehe­tőség! ... Keresd, hol rejtőznek ki nem mondott szavak, kutasd, hol szunnyadnak el nem lángolt tüzek, szítsad a lángot. NÉPSZAVA 1928 BMijus 1. Indokolásképen csak arra hivatkoznak, hogy utasítást kaptak a pártjelvény elkobzására. A hallatlanul felháborító esetet pártunk pécsi titkársága közelebbről megvizsgálja s kérdést intéz az illetékes hatóságokhoz, milyen alapon indítanak hajszát az ellen a pártjel­vény ellen, amelyet százezernyi tömeg visel büszkén és öntudattal ebben az országban. Vagy talán attól riadt meg a pécsi rendőrség, hogy Pécsett is egyre többen viselik a szociáldemokrata szolidaritásnak és testvéri együvétartozandó­ságnak a jelvényét? véres összeütközése. Sortűz: négy paraszt meghalt. "Romániában vasárnap, Tinkabesti falu köze­lében, amely nem messze van a román főváros­tól, véres összeütközésre került a sor parasz­tok és csendőrök között. A falu lakosai már régóta harcban állanak Dobroisesti község la­kosaival egy hetvenhektáros földdarab miatt. Ezt a területet a bíróság Tinkabesti falunak ítélte oda, amelynek­­lakói vasárnap csend­őrökkel és egyéb­­hatósági személyekkel a hely­színre mentek, hogy a földdarabot birtokukba vegyék. Dob­roses­ti parasztjai ezt mindenáron meg akarták akadályozni s fenyegetően léptek föl a másik falu lakóival szemben. Erre a csendőrök kétszer a levegőbe lőttek, majd, ami­kor ez sem használt, sortüzet­ adtak le a pa­rasztokra. Négy paraszt rögtön meghalt, négy pedig súlyosan megsebesült. A megye prefek­tusa és az ügyész a helyszínre utaztak. ) amelynek ragyogó fénye maga az Élet, a Fe­lelet. Rejtvényeket akarsz?... Hát nézz csak körül, drága barátom... ______ Hegyi Ernő. Tavaszi regény. — í­rta Barabás Gyula .— Mintha a szél fújta volna ki a kezéből a kötőtűt. Ez a szél már meleg volt, simogató, rügy­nyitó — május volt. A szél — mondotta az öregasszony rekedten és mérgesen beljebb húzta a széket az ablak­tól és bökdöste tovább sárga, száraz ujjaival a fekete pamutharisnyát. Már volt vagy h­úsz pár belőle a szekrényben, amelynek olyan szaga volt, mint a koszorúknak halottak nap­ján. De ő csak kötött tovább és rakta őket ima­könyvek, kisárgult fényképek mellé. — Ettől nem kell félni, tavaszi szél — mondta a kisebbik leány és a mérges, tüskés kaktuszok fölé fölkapaszkodva, kinézett az ablakon. Ott már egy orgonabokor fölkészült az ünnepre, nedves, csillogó leveleit bon­togatta, sőt a virágai is bimbództak. — Mindegy, szél, utálatos, te ahhoz nem értesz, gyerek vagy — mondta rosszindulatúan az öregasszony, amint szemüvegén keresztül ránézett a leány nyakára. Ez a nyak fehér volt, telt, sudár és 18 éves és amint előrehajolt, olyan, mint valami kedves pogány áldozás. Odament a másik leány is, ez nagyobb volt és fekete és az arca hófehér és két esztendővel idősebb. A két árva átölelte egymást és a forró testükkel egymáshoz dűlve álltak az ablaknál büszke fejükkel az öreg, görcsös kaktuszok fölött és várták a tavaszt, mint valami végtelen vágyakozást. — Menjetek tovább, nem látok — mondta az öregasszony rosszindulatúan és hangja úgy villogott, mint a kötőtű. Aztán köhögésbe fult és letette a félharisnyát. Füstére láza volt, borecettel megkente a két leány, nyögött, amint pergament bőrén szalad­tak a puha, friss kezek, reggelre félrebeszélt. A két leány egész éjjel mellette volt, herba­teát is akartak itatni vele, de kiköpte. Aztán elcsöndesedett, viaszsárgán, hidegen kinyúlt, kint éppen akkor bújt ki a nap a hegyek mögül, a félharisnya az asztalon feküdt, mint valami megölt fekete patkány és villogtak benne a tűk, mintha azzal szúrták volna agyon. Kitárták az ablakot, a szél hozta zsendülő kertek illatát és az orruk alá dörzsölte, hátuk mögött szalagos párnákon feküdt az öreg­asszony hidegen, csöndesen. A kisebbik leány kissé könnyezett is, de belül nagy örömök, végtelen vágyakozások dörömböltek r­ó, sza­badnak lenni, menni innen messzi, feledni fekete harisnyákat, dohos szobát, téli fojtó csöndet, odamenni, ahol vonatok, gőzhajók járnak, ahol van az élet. Éjjel súroltak, takarítottak, régi fényképek között titkokra vadásztak a temetőszagú szek­rényben, reggelre gyászruhát varrtak maguk­nak, az öregasszony brokátos ünneplőruhájá­ban, a nagyobbik leány titokban liszttel be­kente az arcát, hogy fehérebb legyen. Hogy szebb legyen, ha reggel jönnek a látogatók. Füstölt kolbászt vettek elő, sokat ettek belőle nagyon, csak úgy haraptak a fogukkal, kés nélkül, máskor nagyon kevés jutott ebből, de most szabad, minden szabad, az öregasszony nem lát és ne­m szólhat. A tükör előtt moso­lyogva összehajoltak és kisütötték a hajukat. Valami furcsa izgalomtól bódultan búgó kacagással ölelgették egymást — szabadok voltak, fiatalok. És az áradó napfényben kinyíltak az orgona­fürtök. Az ml Miatsisi Misiisi. Az egyik toparzékoló 16 halántékon rúgta a rendőrt. Vasárnap délelőtt úgynevezett tereplovag­lást rendeztek a Vérmezőn. A mulatság során, az egyik szórakozó grófné lova életveszedel­mesen megsebesített egy rendőrt. A telivér mén, amelyet azért is neveztek el „Kótyagos­nak", mert „ideges és szeszélyes természetű", a rendezőség súlyos hibájából a közönség számára föntartott hely közvetlen közelében várakozott az indításra. A hosszú időn át „is­kolázott" hátasló már akkor fickándozott, amikor gróf Gyü­rky Aladárné az előtte álló embercsoporton keresztül akarta vezetni. A ló hátsó lábain fölágaskodva­, hirtelen meg­fordult maga körül és egy kislánykát, vala­mint egy férfit megrúgott. Az izgalom csak növelte a ló nyugtalanságát, amelyet a grófné nem tudott megfékezni. A toporzékoló mén kitörésével egy fiatal gyermek élete forgott veszedelemben, amire Szokodi Elek­ 29 éves rendőr, aki éppen ezen a helyen teljesített szolgálatot, a gyermek után kapott, akit ruhá­jánál fogva, el is rántott a ló elől. A ló azon­ban kitört és a rendőrt egyetlen ugrással le­gázolta. A szemtanuk legnagyobb megdöbbe­nésére a megvadult ló rátaposott a földön fekvő rendőrre és baloldali halántékát meg­rúgta, ugy, hogy az eszméletét veszítve terült el a földön. A megvadult lovat csak nagynehe­zen sikerült a helyszínről elvezetni. Gróf Gyü­rky Aladárné sértetlen maradt. A rendőrt, akinek fejét és arcát elborította a vér, a III. számú katonai kórházba szállították. Meg­állapították, hogy a szerencsétlenül járt rendőr a­ bal homlokán oly erős zúzódást szenvedett, hogy koponyafala megrepedt és állapota élet­veszedelmes. Az orvosok tetanus-injekcióval látták el, hogy az esetleges fertőzést meg­akadályozzák. Csak híradásunk kiegészítése­ként jegyezzük meg, hogy tudomásunk szerint a rendőrség semmiféle vizsgálatot sem indított annak megállapítására, hogy a súlyos bal­esetért kit terhel a felelősség. Pedig legalább azt előírhatnák, hogy a közönség között csak az vezethessen el lovat, aki azzal bánni tud és ehhez ereje is van. Új helyettes vezérigazgató a Beszkárnál. A Beszkár igazgatósága hétfőn­­este megtartott ülésében a Beszkár helyettes vezérigazgatójá­nak szerződtette Márkus Jenő volt tanácsno­kot, továbbá igazgatónak Kakulay Károly mérnököt, a törvényhatóság demokratapárti tagját, aki ennek következtében törvény­hatósági bizottsági tagságáról lemond. Márkus szerződése hat évre szól, alapfizetése évi 20.130 pengő, lakbére 3898 pengő, működési pótléka 3000 pengő. Kakulay szerződésének tartama öt év, alapfizetése 15.000 pengő, lakbére 2600 pengő, működési pótléka 1920 pengő. Az igazgatóság ezt a két állást nem iktatta be a Beszkár ren­des státuszába. Ezután kellett volna tárgyalni a vállalat 1928. évi, 7,8 millió pengőre rugó be­ruházó programját, ezt azonban a legközelebbi ülésre halasztották.

Next