Népszava, 1928. október (56. évfolyam, 223–248. sz.)

1928-10-02 / 223. szám

1928 október 4. , NÉPSZAVA Házbér­emelés : az állam javára!? Új ötlet ez, amelyen valamelyik miniszteriá­lis bíbróban kotlanak. Házbéremelés: az állam javára. Akik melengetik, babusgatják e gyö­nyörű gondolatot, nyilván valami vigasztaló mellékzöngének szánják, amikor bejelentik, hogy novemberi és májusi házbéremelés: egész bizonyosam lesz, de nem a háztulajdonosok, h­anem az állam javára!!! Mert nyilván azt hi­szik, hogy a küzködőknek és a hiába verejté­kezőknek a háztulajdonosok számára fizetett tűrhetetlenül magas lakbér fáj és nem az, hogy a lakbér magas, elviselhetetlen és főként igaz­ságtalan. Nézzük csak, hogyan is rúgtatott nyilvános­ságra ez a dolog. Annak idején, talán szeptember 12-ike táján, jelentette a Népszava, hogy Budapest főpolgár­mestere „már a legközelebbi napokban" érint­kezést keres a népjóléti miniszterrel, mert men­nél hamarább közölni kívánja vele a főváros tiltakozását a magas lakbérek ellen, egyben kérni fogja, hogy a november 1-én esedékes 10% -os lakbéremelkedéstől a kormány tekint­sem el és tartsa fönn továbbra is a lakásforga­lom kötöttségét. Nem ellenőrizhetjük, hogy a főpolgármester az elmúlt hetek alatt keresett-e érintkezést a népjóléti miniszterrel. Mi csak azt látjuk, hogy a szeptember 12-én „már a leg­közelebbi napokra" bejelentett tárgyalást csak most vasárnap tartották meg. Hogy ezek az urak nem küzködnek a türelmetlenség ideg­hullámaival, azt értjük. De ezzel a kínos kér­déssel szemben ez a nagy nyugalom, hogy ne mond­juk, komor flegma mégsem helyénvaló. A lakbérkérdésben a főváros népe mennél ha­marabb megnyugtatást követel és ezt a főpol­gármesternek és a népjóléti miniszternek éppen úgy kell tudnia, mint ahogy tudjuk mi és tudják mások is. No, de azt a nevezetes tár­gyalást mégis megtartották, arról azonban, hogy valami megnyugtatásról lehetne beszél­nünk, ma még szó se lehet. Van ugyan két nyilatkozat, aminek az a célja, hogy megnyugtasson, de vannak ezzel szemben olyan hírek is, amelyek cáfolat­lanul keringenek a lakosság között és éppen ezért a legnagyobb mértékben nyugtalanítóak. A népjóléti miniszter az egyik hétfői lapban, a főpolgármesterrel történt tanácskozás után, így nyilatkozott: „A hátbéremelkedés ügyében a legközelebbi minisztertanács fog dönteni. Előre nem tudhatom, hogy mi lesz a miniszter­tanács eredménye és így csak annyit mondha­tok, hogy a legnagyobb megértéssel kezelem ezt a kérdést." A főpolgármester pedig ezt mondta: „Az a meggyőződésem, hogy a kérdés kedvező megoldást fog nyerni." Hozzátette még,­­hogy döntés már 8—10 napon belül vár­ható, mert a népjóléti minisztérium siet előter­jesztésének megtételével. Amint látható, a főpolgármester biztat és valami ilyesmi van a népjóléti miniszter nyi­latkozatában is. Ilyesmit­ kell föltételezni, mert hiszen a népjóléti miniszter alighanem hiába akarna arra a minisztertanácsra áttolni min­den felelősséget, amely végre is az ő előter­jesztései alapján teszi meg intézkedéseit. Ámde, ha ezek a nyilatkozatok alkalm­asak is lehetnek arra, hogy a november 1-ét sötét aggodalmak­kal váró emberek egy pillanatra megálljanak és lélegzetet vegyenek, ime, itt van már egy másik hír, amely minden reménykedést agyon­vág. Néhány délutáni lap szerint ugyanis szó sincs arról, hogy a kormány a lakásrendelet eredeti rendelkezéseitől eltérjen. Vagyis meg­lesz a november 1-i 10%-os és a május 1-i 5%-os lakbéremelés, amivel azután az 1917-es alapbér 100%-ára emelkednek a lakbérek. Ez az elhatározás állítólag azon a tanácskozáson érlelődött meg, amelyet ugyancsak vasárnap a pénzügyminiszterrel és a Pénzintézeti Központ elnökével folytatott a népjóléti miniszter. Vi­szont, hogy ezen a tanácskozáson találták-e ki a­zt a „vigasztalásnak" szánt formulát, hogy a lakbéremelkedés azonban nem a háziurakat, hanem az államot illeti, vagy pedig valamelyik miniszteriális osztály érlelgeti, azt nem tud­juk. A hírek mindenesetre arról szólnak, hogy a novemberi és a májusi összesen 15%-os lak­bértöbbletet egy közel ötven millió pengős alap megteremtésére használná föl a kormány és ennek az alapnak a segélyével azután a la­kásépítkezés kérdésének végleges rendezését intézné el. A hírterjesztők ugyan hozzáfűzik, hogy itt csak a megbeszélések korai stádiumá­ban levő dolgokról van szó, azonban mi azt mondjuk, hogy akik egy olyan lakásrendeletet alkottak, mint a magyar és akik olyan nagy­úri könnyedséggel ütötték agyon az amúgy is enyhe formában meghagyott háború alatti lakóvédelmet, azokról mindent föl lehet tenni.­ Igenis, mindent. A legrosszabb és a józan­ságot a legnagyobb mértékben megcsúfoló dol­gokat is. A tiltakozás e tervek ellen, amelye­ken még csa­k kotlana­k, helyénvaló tehát és helyénvaló az is, hogy az illetékes körök már most tudomásul vegyék e tervekkel szemben a dolgozó lakosság fölháborodását és elutasító álláspontját. Hatalmas szociális érdek követeli mindenekelőtt, hogy a kormány haladéktalanul védje meg a gazdaságilag gyöngébb felet, mint ahogy erre az illetékes törvény utasítja is és a novemberi és májusi lakbéremelkedéstől te­kintsen el. A szegény embert, az ínséggel és az exisztenciális válságokkal küzködő dolgozót ne terhelje új lakbéremelésekkel, hiszen a do­log úgy áll, hogy még a mait sem tudják fizetni. Ami pedig azt illeti, hogy fizessen mégis a lakosság és a 15%-os lakbértöbbletből folytassák az állami lakásépítő akciót, ebben ma már nincs semmi szociális védelem, nincs gazdasági megsegítés, ebben egy nagy mulasz­tásnak és egy nemkülönben nagymértékű cinizmusnak a beismerése van. A kormány el­késett a lakástermeléssel. A közvetlen lakáster­meléssel éppen úgy, mint azoknak az intéz­kedés­eknek a foganatosításával, amelyek a magánvállalkozást buzdíthatták volna fokozot­tabb mértékű lakástermelésre. A kormány el­késett leutánozni azt a német ötletet, amely­nek valóban nagymértékű lakástermelés volt az eredménye. A kormány évekig szedette a közüzemi pótlékokat és a kincstári házhaszon­részesedést, de alig épített valamit a hatalmas summákból. A tisztviselői fizetésekre for­dította. A német kormány a házhaszonrésze­sedést egészen az állami lakásépítő akcióra fordította és amíg ez a súlyos adó Németor­szágban érvényben volt, nem is volt olyan utált és népszerűtlen, mint minálunk. Akár­kinek az ötlete is ez az állítólagos ötven millió pengős építkezési alap, rossz ötlet. Nagyon rossz ötlet azért, mert megint a legszegényebb emberek garasaira pályázik és egyforma mér­tékben adóztatna szegényt és gazdagot. Az ál­lam lakástermelő kötelezettsége továbbra is fönmarad, az természetes, mert a lakáskérdés épp azért gennyesedik újabb s újabb válságok­tól, mert nincs elegendő lakás. Most azonban arról van szó, hogy a munkásnak és minden dolgozó embernek a háztartását mentsék meg olyan válságoktól, amelyek katasztrófával fe­nyegetnek. Most arról van szó, hogy a novem­beri és a májusi lakbér­emelkedésről szó­ se legyen. Egyszerűen: nem­ tudják fizetni. Nem a fölemelt lakbért, de a mai 85%-osat sem.­­A minisztertanács tehát, amely hivatva van te kérdést megtárgyalni és megfontolni, annak tudatában határozzon, hogy momentán segí­tésre van szükség. És ez alkalommal is meg kell ismételnünk, amire már egy múltkori cik­künkben rámutattunk: a munkás, a tisztviselő nem tud lakbért űzetni. Fölemelt lakbért egy­általában nem tud. Az iparosoknak és keres­kedőknek pedig csak egy kis része. Nem össze­beszélésből tehát, hanem a legnyomorultabb nyomor kényszere következtében történhetik majd meg, hogy Budapesten éppen úgy, mint künn a vidéki városokban és falvakban, egy­szerűen beszüntetik a házbérfizetést. És akkor mit fog csinálni a kormány. Megkérdezzük ezúttal is: az utcára lakol­tatja az egész országot? 5 r Növekes­sei az állami bevételek -pusztai az ország és a nép. A pénzügyminiszter jelentése augusztus 1-jtől augusztus 3 ig. - A laik­usi bevételek 2.3 millió pengővel, az augusztusi bevételek 6.1 millió pengővel kedvezőbben alakultak.­­ Ezzel szemben nőttön nő a drágaság, szaporodnak a csődök, emel­kedik a munkanélküliség és a zálogházak forgalma. A Magyarország pénzügyi helyzetéről szóló XXVI. pénzügyminiszteri jelentést immár az új pénzügyminiszter, Wekerle Sándor adta ki, azonban a jelentés számadatai arra mutat­nak, hogy a Bud-féle gazdálkodás érvényesül most is. Az adóprés fokozott erővel működött és még fokozottabb erővel fog működni. Az állami bevételek nagy része továbbra­ is a köz­vetett adókon alapszik, olyan adókon tehát, amelyek a fogyasztók tömegeinek életszínvo­nalát mindinkább alányomják, amelyek fala­tonként drágítják meg az életet. A nyomor és a szegénység önmagában véve is riasztó jelen­ség. Azonban ahogy ennek tüneteivel szemben ott látjuk az állami bevételek dús növekedé­seit, egyenesen kétségbeejtővé válik ez a hely­zet, mert mutatja azt az óriási távolságot, amely az ország népe és azok között van, akik az ország sorsát intézik. Azok a számoszlopok, amelyek az állami bevételek, kiadások és fö­löslegek millióit sorakoztatják föl, minden szónál hangosabban hirdetik ennek a mai kor­mányzatnak rideg közömbösségét mindazokkal a gyászos szimptómákkal szemben, amelyek a magyar nép gazdasági helyzetét jellemzik. A jelentés az 1928—29. költségvetési év első három hónapjára készített előirányzatok ada­tait ismertetve, kimutatja, hogy az előirány­zatban jelentkező hiány 14 millió pengő. Azon­ban a szeptember hónapi költségvetés már nem hiányról, hanem többletről számol be, eszerint 0,7 millió pengő a szeptemberi elő­irányzat többlete. Az ezévi július havi be­vételek részletezését most közli a jelentés. Érdekes számadatok tűnnek ki belőle. Egyenes adóban 1 millió helyett 5 milliót vettek be, forgalmi adóban 10.1 millió helyett 10.8 milliót, fogyasztási adókban 6.9 millió helyett 7.7 mil­liót, úgy, hogy ez a két közvetett adónem, a forgalmi és fogyasztási adó, másfélmillió pengőnél többet jövedelmezett az előirányzottnál. Egyébként júliusban a bevételek 23 millió pengővel meghaladták az előirányzatot. Az augusztusi gazdálkodás még nagyobb bevételi többletet eredményezett, eszerint augusztusban a bevétel 99,9 millió volt, vagyis az előirányzott összegnél 6,1 millió pengővel több. Az erről szóló részletes kimutatást a pénzügy­miniszter következő jelentésében ismerteti majd, azonban a szeptember hónapi előirány­zat némi tájékoztatót nyújt arra nézve, hogy milyen pénzügyi szellem vezeti a jelenlegi kormányzatot. Eszerint a honvédelmi minisz­térium dologi kiadásaira 2.429.597 pengővel többet irányítanak elő, mint amennyi egy hó­napra jutna, a kultuszminiszteri tárcánál vi­szont pedig 800.000 pengőt akarnak megtaka­rítani az előirányzathoz képest. A bevételek horribilis emelésével szemben áll pedig azoknak az adatoknak a halmaza, amely az ország gazdasági helyzetét tárja föl. Kezdjük azon, amire a hivatalos nemzetgazdá­szok elsősorban szoktak figyelemmel lenni: Magyarország kereskedelmi mérlege július hónapban olyan nagy mértékű hanyatlást mutat föl, mint amilyen javulással dicsek­szik a kormány az adóbevételek terén. Eszerint 1927-ben július hónap végéig 204.7 millió pengő hiányt mutatott föl Magyar­ország külkereskedelmi mérlege. 1928-ban ez a mérleg a következő adatokat mutatja: behoza­tal 652.5, kivitel 425.4, tehát a behozatali többlet 227.1 millió pengő, azaz 22.4 millió pengővel több, mint a múlt évben. És hogy megmaradjunk ennél a kommer­ciális nézőpontnál, utalunk a­ jelentésnek a csődökről és kényszeregyezségekről szóló ki­mutatására, amely nem kevésbé riasztó képet tár elénk. A kimutatás szerint júliusban 18 volt a csőd és 97 a kényszeregyezség, agusztus­ban „csak" 12 csődről tesz említést a jelentés, megjegyzi azonban, hogy ezenkívül még 9 olyan csődeset fordult elő, amely a korábbi hónapokban a kényszeregyezségek között sze­repelt, az augusztusi csődök száma tehát tulajdon­képen 21, kettővel több, mint amennyi a múlt év augusztusában volt és a múlt év ugyane hónapjához képest, ugyancsak emelkedést mutatnak a kényszer­egyezségek is, mert ezeknek a száma most 25-tel több, mint a múlt év augusztusában volt. A jelentés az árak alakulásáról is beszámol. Nagykereskedelmi árak indexszámát veszi alapul. Eszerint az 1913. évi árakat százzal véve egyenlőnek, az indexszám 133-ról 134-re emelkedett. Nagyon jól tudjuk, hogy a fogyasztótömegek­nek milyen gyenge vonatkozása van az úgy­nevezett nagykereskedelmi árakhoz. A köz­vetítő kereskedelem haszna, továbbá azok a forgalmi adóhalmozások, amelyek a több kézen keresztül menő árukat terhelik és amelyek olyan nagy szerepet visznek az állami bevéte­lek emelkedés­énél, olyan nagy mértékben drágítják meg­­a fogyasztók számára ezeket az árucikkeket, hogy a nagykereskedelmi árak távolról s­em közelítik meg a forgalomban szereplő árakat. A részletes jelentés, amely ezt nem veszi tekintetbe, mégis kénytelen meg­állapítani azt, amit minden dolgozó keserves tapasztaltai révén úgy is tud, kénytelen megállapítani a létföntartási költségek emelkedését A létföntartási költségek indexszáma auffus*»

Next