Népszava, 1929. november (57. évfolyam, 249–273. sz.)

1929-11-01 / 249. szám

Az országnak tőkére van szüksége, a tőke forrásai bedugultak. Az országnak munkára van szüksége, a munka forrásai bedugultak. Súlyos gazdasági válságban vajúdik az ország, olyan rettentően súlyosban, hogy külföldi segítség nélkül menthetetlenül a züllés további útjára lép. Föl kellene rázni hát a külföldet, segítségül kellene hivni s ehelyett mi történik? Kicsinyes ujjhúzások történtek eddig és Hadik szerint: vad kihivás történik nem­sokára. Hát igazán diktatúával akarnak pénzt szerezni az országnak? Hát melyik diktatúra kap pénzt a külföld­től? Hát az angol, a francia, a német, a cseh­szlovák, a dán demokráciák, amelyek mind­egyikében döntő szerep jut a szocialista pár­toknak, pénzt és támogatást fognak talán juttatni a magyar­­ diktatúrának? Egyetlen árva garast se! Nem kapnak hát észbe azok, akikhez Hadik a maga véresen intő szózatát intézte? Nem gondolnak arra, hogy meg kellene áll­niok veszett útjukon? Nem gondolnak arra, hogy egyetlen pillanatra legalább jobban kellene szeretniök a sokat emlegetett hazát, mint önmagukat? Nem volna itt az ideje, hogy félreálljanak s utat engedjenek azoknak, akik európai po­litika kínálásával el tudják hozni az ország­nak Európa segítségét is? Ami nélkül csak egyetlen sors várhat országunkra. Az a sors, amelyet nem mi jósolunk be, hanem amely­ről Hadik János mondja: „Az­ ilyen hazárd­játék katasztrófába döntené a nemzetet."" A konzulok vigyázzanak! Az ausztráliai munkáskormány megszünteti az általános véd­kötelezettséget. (Canbarra, október 31. Soullin munkáspárti miniszterelnök közlése szerint az ausztráliai m­unkáskormány rövidesen meg fogja szün­tetni az általános védkötelezettség­et. A kor­mány természetesen nem fogja szem elől té­veszteni a honvédelem szempontjából szüksé­ges rendszabályokat. A munka dalaiból. .. Gyere haza, fiam ... Repesett a szívem, ha csak rád is néztem. Rólad álmodoztam, csak rólad beszéltem. Szép voltál, jó voltál, igaz fiam voltál. Soha se hiszem el, hogy te már ne volnál. Szemeim harmatját mind elhullajtottam. Nyugalmas éjszakát sohasem aludtam. Várlak, várlak egyre, élek a reményen. Nem hiszek a hírnek, akármit beszéljen. Mért bántottak volna, ki soha se bántott. Jaj, hogy ki ne mondjam azt a szörnyű átkot! Én szültelek téged, én fáradtam érted ... Kinek kellett, kinek, a te drága véred? Gyere haza, fiam, akármerre járnál. Jó helyed lesz itthon az édesanyádnál. Keblemre vonnálak, megsimogatnálak. Fölzaklatott lelkem megpihenne nálad. Jaj, de hogyha nem jössz, a szivem kivágom, S végig futok vele az egész világon. Vérbánatos szivem, hogy mindenhol lássák, S gyilkos fegyverüket mind a földbe ássák. Szakasits Árpád. A kovács és a rács. — Irta Nyigri Imre. — Az öreg kovács magára maradt. A kert­városban koldult, amikor szembekerült a nagy rácson vaskapuval és a rózsák hajlatából, az erezet mintájából ráismert, hogy ez az ő mun­kája. Ő kovácsolta, amikor még nem ültek ki arcára a mély barázdák fáradt fölkiáltójelei, nem kellett roskadt lábait sóhajtva vonszol­nia és karizmaiban teremtő erő feszült. Min­den eszébe jutott, amit koldussorsával magá­val cipelt és valami roppant sulya fájdalom ugy a szivén ütötte, mint a kalapács nyele, ha r-osszul válzott az üllőre. Nera tudott tovább­menni. Megállt a kerítés előtt és harmatos szemmel, mintha csak bírálni akarná, megta­pogatta a hajlatokat. Ujjai hegyéről végig­áramlott testén a hideg. Lepihent az útszéli padra és úgy érezte, hogy találkozott régi ma­gával. Roskadt gondolatsorokat egészített ki, föltüzelte a régi emlékeket és a szorító szo­morúság a hatalmába kerítette. A padon érte a lomha est. Sem közel, sem távol hangot nem hallott. Ekkor, mintha ez természetes lett volna, elkezdődött a beszélgetés. A két ajtó­szárny találkozásánál a vastag vonalak szét­terpeszkedtek és bántóan zörgő hangon, mint­ha vasrudak ütődnének egymáshoz, megszólalt a rács: — Eredd az utadra, vén mihaszna! Nem szok­tam koldusnak utat nyitni. Aki koldul, az lop is, — ez az én gazdám jelmondata. Ne tapogas­sál hát, mert megjárod. Ha nem birsz magad­dal, hogy találkoztál velem, hát vedd tudomá­sul, hogy irtózatosan szégyellek. Roppant meg­alázó nekem, hogy ilyen előkelő helyen kell alulról jött származásomra emlékeznem. Eredj hát, mert megszólaltatom a csengőt és farkas­kutyáink uj szabást adnak bűzös rongyaidnak. Pasztuljj innen, öreg csavargó! — Magadat csúfolod meg, te hálátlan rács, ezzel a beszéddel. Hiszen én teremtettelek. Az én életem erőit, munkáját ágyaztam beléd. Nélkülem ma is az ócska műhelyben rozsdásod­nál, vagy legföljebb szeg lett volna belőled. Most műremek vagy és megcsodál, aki erre jár. Gondoznak és drága festékkel biztosítják életed, mert érték vagy, de mindezt nekem kö­szönheted. Látod, öreg és munkanélküli­­va­­gyok és ha beengednél, megenyhülne kínzó éhségem. — Vigyázz, mert még elérzékenyülök. Nem is tudtam, hogy nem az önmagam értékeiért vagyok az, aki. Te megkaptad értem az óra­bért és ezzel készen vagyunk. Mit vethetsz a szememre. Ha nem volna sötét, szóba sem áll­nék veled. Én szim­bólum vagyok és neked csak az lehet a dolgod, hogy tiszteld rendeltetése­met. Éppen azért csináltattak, hogy téged és hasonszőrű társaidat távoltartsam. Én rács vagyok és megállást intek. Értsél te is belőle. Én nélkülözhetetlen vagyok és az én létezé­sem törvényt, rendet jelent, a társadalom biz­tonságát, a vagyon sérthetetlenségét. — Ne büszkélkedj, inkább tagadd meg anya­godat, hogy ne lehessél az, amire fölhasznál­nak. — Ne lázits, nálam úgysem érez célt igeerős, büszke vagyok és a te elmaradt, nehéz, buta fejed nem is értheti meg magasztos, mondhat­nám isteni hivatásom méltóságát. Mit is beszé­lek? Hiszen éppen én vagyok az a kerítés, amely elválaszt minket tőletek. — Ezt jól mondtad. Elnyújtózkodó keríté­sek! Ti lándzsás testű, hegyes végű, vasba meredt alabárdosok, egymás mellé kovácsolt hideg fegyverek, riasztó akadályok, titeket rakat szét a szű­zen fekvő földekre a pöffesz­kedő vagyon, hogy egyeseknek bitorolja el, ami minden ember számára teremtődött. Ti figyelmeztettek arra, hogy a harácsolásból és a zsákmányolásból fölpúposodó tőke öntelt szemérmetlenségében szétparcellázza magának a szabad mezőket, a fölségesen fekete földeket. Elzárjátok előlünk a lombos, hűs, magányos erdőket, ahol a teremtő csönd gondolatokat és szerelmeket szül. Ti zárjátok el a folyót, amint hajdus sodra magához öleli a surranó patakot, ti nem engedtek gyönyörködni a tó fodrozódó tükrében, a páravirágos, foszló vízesésben, ti közösíttek ki bennünket a természet megejtő szivárványos élvezetéből, hogy bezárjatok bennünket naptalan odúinkba. Ti álljátok el az útját annak, hogy terhes fákról gyümölcsök hulljanak az ölünkbe. Ti szabdaljátok három-, négy-, öt- és hatszámjegyü holdakba birtokai­tokat, amelyek körül földtelen ínségbe hull az ember. — Ne szavalj. Jó, hogy azt nem mondod, hogy miattunk éhezel. — Mondom! Ti akadályozzátok meg, hogy foszló, lágy, eltelitő, pillés kenyér kerüljön minden asztalokra. Ti véditek a szépet a keve­sek, a kiváltságosak számára zenében, könyv­ben, képben, szoborban, táncban és játékban. Az élet muzsikás, vigasztaló örömeit ti rejti­tek el fortélyos kulcsra nyíló négy fal közé. — Mi vagyunk az igazság, a jog megtestesí­tői, mi tartjuk egybe a világot. — Zsarnokai vagytok létezeteknek és meg­csúfolói a hivatástoknak. Ti robbantjátok ki a civódásokat, ti szültök minden rosszat el­indító hazugságokat, ti vertek éket a szeretők, testvérek, szülők,­­ gyermekek, férfi és asszony közé. Petárdák vagytok és a levegőbe röpítitek az igazságot. Ti semmisititek meg a jogot, mint 2 NÉPSZAVA 1929 november 5. Másfélélévnél főbb esőtt és Mémsteregyezség Miens hónap alatt. A bethleni takarékoskodás igazolása: juliu­s 1-től szeptember végéig az állam kiállásai 23,4 raillie pengővel fialallták meg a bevételeket.­­ Nem tudják már kipréselni az előirányzott összegeket az allezékből. Bethlen miniszterelnök kisgazdáinak leg­utóbbi értekezletén — amint erről már beszá­moltunk — azzal hárította el a jövedelmi adó alól mentes létminimum fölemelését, hogy e téren nem tehet engedményt, mert amúgy is csökkennek a­ közvetett adókból származó be­vételek, miután azok a rétegek, amelyek zse­béből a közvetett adókat kikotorásszák, síny­lik meg a legerősebben, a legközvetlenebbül a gazdasági depressziót. Ezzel maga a miniszterelnök is beismerte, hogy a je­lenlegi, már katasztrofálissá nőtt gazda­sági válság árát nálunk a dolgozó töme­gekkel fizettetik meg. Hiszen a dolgozó tömegekre nehezednek első­sorban a mindennapi életet drágító közvetett adók, amelyek — Bethlen szerint is — az ál­lami bevételek túlnyomó nagy részét teszik. Nem is csoda, hogy újabban a pénzügyminisz­ter havi jelentései már nem dicsekszenek el azzal, hogy az adóbevételek mennyire szárnyal­ták túl az előirányzott összegeket. Sőt ellen­kezően: az utóbbi hónapokban az állam tény­leges bevételei az előirányzott bevételeket rendszerint el sem érik, aminek magyarázata, hogy a nagy tömegeket egyre embertelenebb koplalásra készteti a Bethlen-rezsim, a reak­ció osztályuralmi gazdasági és adórendszere. Itt fekszik előttünk a pénzügyminiszter leg­újabb havi jelentése, amely ugyancsak arról tanúskodik, hogy a jogok élvezetével és a sza­bad mozgás lehetőségével éppen ellenkező arányban, milyen egyoldalúan terheli meg a Bethlen-féle adórendszer a nincstelen, dolgozó néposztályokat. Hiszen­­ez év június elsejétől szeptember végéig, tehát három hónap alatt az egyenes adókból, amelyek viselésére elsősorban a vagyonosabb osztályok vol­nának hivatottak, mindössze 43,4 millió pengő folyt be, a különböző közvetett adók­ból (forgalmi és fogyasztási adók, illetékek és vámjövedék) pedig 107 millió pengő. Miután pedig az egyre fokozódó munka­nélküliség- és a tömegeket kiéheztető nyomorú­ságos bérek, fix fizet­ések-a tömegek életnívóját egyre reménytelenebbü­l leszorítják, vásárló­képességét lecsökkentik, a közvetett adók ho­zadéka is lecsökken. Miután továbbá az állam­háztartásit főként a közvetett adókra, a nincs­telen dolgozók megsarcolására építették föl, az állam bevételei a legutóbbi három hónap­ban már nem érték el az előirányzott összege­ket. A tényleges bevételek e három hónap alatt 7,4 millió pengővel maradtak el az elő­irányzott bevételek mögött. Valójában pedig Bethlenék 23,4 millió pengővel költöttek többet július 1-től szeptember végéig, mint amennyi az állam bevétele volt, mert már a költségvetési előirányzatokban is számoltak egy 16 millió pengős hiánnyal. De a hiány a bevételek csökkenése folytán még nö­vekedett, a kiadások viszont nem apadtak, mert hiszen a bethleni takarékoskodás a gya­korlatban odáig már nem terjed. Ennek a gazdasági és adórendszernek tud­ható be, hogy szeptemberben —a júliushoz és, augusztushoz viszonyítva — a csődök és kény­szere­gyezségek száma ismét felszökött és 176-ot tett id. Január 1-től szeptember végéig, vagyis kilenc hónap alatt pedig összesen 1508 csődöt és kényszeregyezséget könyveltek el hivatalosan. A külkereskedelmi mérleg deficitje augusz­tus végéig ez évben 00 millió pengőt tett ki, amennyiben 716.4 millió pengő értékű árut hoztak be az országba és csak 568.4 millió pengő értékű­ árut vittek ki. A zálogházak forgalma továbbra is „rendkí­vü­l élénk" volt: szeptember havában a posta­takarékpénztár zálogházaiban 166.852 új zálog­tárgyat helyeztek el. Úgy látszik, Bethlenék egész gazdasági rendszere azon a bizakodáson épül föl, hogy a szegény embereknek még van mit zálogba csapniok. Két auf® összeütközött és az árokba zuhant. Az utasok közül kilencen meghaltak. (Algír, október 31.) Tegnap este 10 órakor a Tablatból Anbáb­a vezető úton egy autóbusz, amelyen 40 utas foglalt helyet, összeütközött egy autóval. Mind a két jármű a 15 méter mélységű árokba zuhant. Kilenc benszülött utas meghalt, tizennégy benszülött utast sú­lyosan sebesült állapotban kórházba kellett szállítani.

Next