Népszava, 1929. december (57. évfolyam, 274–297. sz.)
1929-12-01 / 274. szám
Kutyák és — írta Kéthly Anna. — A 445 milliós Kína évezredekkel megelőzte a parvenü Európát filozófiájának mélységében, művészetének szépségében, vallásának etikus magasrendűségében, sis mégis: ez az Európa állítja, hogy „civilizációt" vitt Kínának, ezzel kendőzi az európai imperializmus azt a mlérhetetlen kizsákmányolást, amelynek jajszavaiért ritkán érik el a nyugodt lelkiismeretű európai polgárt. Először a misszionáriusok keresztje, utána a katona szuronya nyomult be az elzárt országba, hátuk mögött jött az európai kalmár az árujával, a gépeivel és ma a hatalmas birodalom nem ül a maga földjén. A kínai nagyvárosok nyilvános parkjain pedig ott éktelenkedik a megalázó, önérzetesúroló tábla: „kutyáknak és kínaiaknak tilos a bemenet". * Még akinek sosem volt dolga a gazdasági élet megfigyelésével, aki csak szenvedő részese volt az eseményeknek az ellenforradalom tíz esztendeje alatt, de elemezni nem tudta őket, az is észrevesz mostanában egy egészen különös jelenséget. Magyarország nemzetközi gyarmattá vált, valamiféle koncessziós területté, ahol minden állam minden tőkése vagy szerencselovagja elhelyezkedhetik, mert dúsan buzognak a kedvezmények és mert olcsó a kuli. Nagyra vannak a statisztikák a textilipar hatalmas emelkedésével. A békekötéskor még alig szaladt itt egypár orsó és szövőszék, ma pedig az ország ipari termelésének több mint 10%-át a textilipar adja. Büszkélkednek vele és elfelejtik, hogy a kuruc nevek mögött a külföldi tőke áll, hogy cseh, német, angol és amerikai tőkéscsoportok pénztárába folyik be a magyar textilmunkások és munkásnők, az elnyomorodott fiatalok és az elaggott javakorbeliek verejtékéből kisajtolt profit. Hirdetik bankjaink nagyszerű állékonyságát és szívósságát, de szántszándékkal homályosítják el, hogy a magyar bankkapitalizmus berkeiben imigyen alakult át a mohamedán ige: Rotschild nagy és Neuratha, ő prófétája!k nem beszélnek arról, hogy a trezorok mögött eldugott íróasztaloknál fénye,skanyekii, vijíte».: rabszolgák százai dolgoznak és nem veszik hozti sem, hogyan dotál ímfrikabérek tüzernyi iparvállalatnak Ludwig Rossehild valamelyik gyarmati alkirálya. Keserű lesz a gondűző cigaretta füstje, kénes szag verődik föl a begyújtott tűzhely lángjától, a gyufa furcsa szaga, azé a gyufáé, amelynek árát most emelik föl, amely ellen meghozták a fehér foszforról szóló nemzetközi egyezményt, de amelyet besegítettek erre az európai gyarmatra a sárga aranyról és fekete földről szóló magyar-svéd egyezménnyel. A gyufagyári munkásleány egészségét a svédek szolgálatában teszi tönkre és amikor vére csordulwmmmmmmnmmmMMsmmmmmemummm, az olcsó zsebkendőre, Ivan Kreugerre gondol, aki nemsokára idejön, hogy meglátogassa a hódított földet. A magyar bányakapitalizmus szomszédságában, ahol a gőgös „Társulat" préseli emberkockává rabszolgáit, verik a póznákat, méricskélnek, húzzák a drótokat. Készül a nagy mű, a bánhidai villamos centrálé, a Talbot, annyira készül, hogy most már a második törvényt csinálják érdekében, hozzá készül az új fővárosi törvény, mert kezessé kell tenni azt az autonómiát, amely eddig nem akart a saját érdekei ellenére az angol nagytőkének szolgálatot tenni. Minden angol ebben a Talbotban, csak két magyar eleme van: azoknak a személye, akik az üzletet közvetítették és a leendő elnök, aki pár hónap ildomossági szünet után az elektrifikálási politikából a politika segélyével való elektrifikálásba fog döntően befolyni. Most zajlanak a nagy vámküzdelmek. A mezőgazdaság kiverekedte, hogy napirendre tűzzék az ipari vámok leszállításának kérdését, az ipar pedig csak azért is azt követeli, hogy a külföld tőkéseinek érdekében védjék meg őket ugyanezen külföldi tőkés külföldi vállalata ellen, vagyis azt akarják, hogy a kormány intézményesen biztosítson magasabb árakat a belföldi fogyasztók rovására, mert egyedül és kizáróan erre megy a játék. Nem a magyar munkás munkahelyét, munkabérét, munkafeltételeit védik, hiszen ha erről volna szó, akkor a külföldi tőke elhelyezkedhetne otthon, a magasabb munkabér, a fejlettebb szociálpolitikai védelem hazájában, olyan körülmények között, amelyek elől való menekülés a gyarmatosító politika lényege. Magyarország az utóbbi évtizedben tehát nem a munkát, kenyeret jelentő egészséges tőkebeözülés Eldorádója lett, hanem a kapitalista imperializmus új kolóniája, amely most már sárga és színes kulcsai mellé fehéreket is besorozott. A hódítók elözönlötték ezt a földet. Ivan Kreuger, az uj svéd bizonyára azon a nyomon jött, amelyen Gusztáv Adolf, a régi svéd,— máscélok szolgálatában ugyan — meglátta a ma,gyu. SiklágftU, ....„ I . .. ... Miért vetítjük ki- k»évek óta-tosttüstfetette folyó gyarmatosításnak ezt a képét éppen most? Mi késztet bennünket arra, hogy kifordítsuk a külföldi tőke szerelmesei által adott gazdaságihőskölteményeket? Két hírt közölt e héten a Népszava. Az egyik szerint a bánhidai centrale építkezései már a főváros határában vannak. Tűzzel-vassal siettetik a munkálatokat s rohanás közben belegázolnak dolgos parasztoknak, apró exisztenciáknak földjébe, vetésébe, tönkreteszik hónapok fáradozásait. S a panaszt nem tudja és nem akarja megérteni az idegen, lenézi és megveti a barbár nyelven rajongót, elutasítja, mert tudja, hogy ellene nincs elégtétel, vele szemben gyönge a jog és az igazság, a gyarmatosító a felsőbbrendű Töke nevében beszél. A másik hír a nagyatádi selyemgyárból jött A gyarmatosító hajcsárjait is magával hozta és az állati békességgel tűrő kuli nemcsak testi inzultust szenvedett, de lelkébe is belerúgtak a durva szavak záporozásával. Egiszen az ázsiai és afrikai példára: csak a megengedett fegyelem határain belül! Már csak a tábla hiányzik: kutyáknak és kínaiaknak tilos a bemenet! Már csak az idegen negyedek elkerítése hiányzik, ezen belül csak a hódítók építhetik föl tündérpalotáikat! A gyarmatosok és azok a magyar háromgombos mandarinok, akik a gyarmatos kezére szolgáltatták a kulikat. Mert itt a különbség Kína és Magyarország között. Kina csellel és ravaszsággal, erőszakkal és fegyverrel került a hódítók körmei közé, a koncessziók és koncessziós területek minden tenyérnyi darabját SZÍVÓS harc után vette birtokba a kapitalista imperializmus. A harc nem szűnt meg egy pillanatra sem, az idegenek elleni felkelések sorozata, a boxerlázadás mind tiltakozás volt a Tőke gőgje, asszonyok és gyermekek példátlanul embertelen kizsákmányolása ellen. Nálunk tálcán vitték eléjük a koncessziókat. Szent és sérthetetlen testületekké minősítették őket, akiknek akarata és beleegyezése nélkül egy szál gyufa nem kerülhet be ebbe az országba. A háború után az egész világot elöntött szociálpolitikai hullámot megállították tiltakozásukra az ország határán, szociálpolitikai ígéreteket parancsoltattak vissza még miniszterekkel is. Az egész közigazgatás talpraállott, amikor a nyugodt és zavartalan bőrlenyúzás közben akuli jajgatni, vagy pláneellenállani merészelt. Nálunk a közvetítők szerepe nem végződött be az üzlet megkötésével, hanem továbbra is garantálniuk kellett agúzsbakötést, mint új üzletek előföltételét. „Hé, nagyurak, sok rossz, fehér ököl!" — mi lesz, ha a buli az idegen hódítókkal együtt a háromgombos mandarinokat, is lerázza magáról? — Egyszer aztán hiába vártuk, nem jött haza az apám. Estére egy gyerek szaladt hozzánk és bekiáltott a kapun: „Meghalt a bácsika, ott fekszik a parton!" Remegő kezét végighúzta a száján, aztán folytatta: — Jól emlékszem íég, iszapos hajjal és megsárgult szájjal feküdt apám a parton, lába meg becsüngött a vízbe. Az anyám csak nézte, épp hogy megbillent a feje, aztán fölemelte a kosarat és elém hajította: „Nesze, fiam, itt a földed, itt a házad!" Sirt és lóbálta felém sovány, csontos karját. Az emberek összekuncogtak mögöttünk és nevetve mondogatták egymásnak: „Na, most kiszórta a kosárból a sok, drága aranyat." — így volt az — folytatta —, verje meg a Dumnyezó! — aztán elhallgatott és ráncigálni kezdte gyűrött ajkát. A másik meg csak bámulta az eget s ujjai közül lehulltak az összetépett szénaszálak. A nagy csöndben hallották egymás ziháló lélekzetét s önkéntelenül összébb húzódtak, hogy találkozott válluk. Mitru szekere már a hidon zörgött, aztán látni lehetett a két bivaly lomha járását. A két paraszt fölállott és segített kifogni a bivalyokat. Mitru legelni engedte őket, aztán utánuk szólott: — Lassan, te! Majd hozzátette: — Hiszen értetek csinálom én ezt. A két éhes jószág végigdörzsölte száját a lenyesett füvön s az egyik boldogan fölbődült. Pár lépéssel odább pedig három kifeszült, közben mozdult meg a villa s a rozsdásodó vasfogak szaggatni kezdték egy kazal kövér testét. * Amikor a hold átbillent az ég másik felére, az országúton egy szénával telt szekér döcögött s riadtan, behúzott nyakkal lépegetett mellette három nyűtt bocskoru ember. Vastag por szállott föl a csikorgó kerekek nyomán s elfödte a csillagok leselkedő arcát. Jv ju jT a&JU a * jaL A salgótarjáni bányamunkássztrájk tanulságai. írta Peyer Károly. — A salgótarjáni bányamunkások közel egyhónapig tartó sztrájkja az elmúlt héten befejeződött. A munkásoknak az a része, amely még részt vett a sztrájkban, elhatározta a munka fölvételét. A harc teljesen eredménytelenül végződött a munkásokra etérve, sőt a bányatársulat kihasználta a kedvező alkalmat. Körülbelül száz munkást nem vesz vissza, azonkívül meghosszabbította a munkaidőt átlagban egy félórával azzal az intézkedésével, hogy amíg eddig a külszínen történt a váltás, most a csapatok a földalatti munkahelyeken váltják föl egymást. A salgótarjáni társulat ezt a csaknem évtizedes vágyát, amelynek a munkásság mindenkor a legélesebben ellenállt, most játszva megvalósította és a munkásság részéről semilyen ellenállásra sem talált. A sztrájk tehát nemcsak hogy nem hozott eredményt a munkásságnak, amely elvesztette egyhavi keresetét, hanem ellenkezően, a vereség következményeképen súlyosbította eddigi helyzetét. Mindezen körülmények arra késztetnek, hogy a sztrájk előzményeire rámutassak és megvilágítsam, milyen szomorú következménnyel járt az a féktelen demagógiával űzött propaganda, amelyet külföldi pénzen folytatnak a munkásság „forradalmasítása" végett. A salgótarjáni bányamunkások október 30-án adták be bérkérvényüket és november 2-án a baglyasaljai telep már beszüntette a munkát, mielőtt a beadott bérkérvényre a munkásság az igazgatóságtól bármilyen választ kapott volna. A bérkérvények elintézése a múltban, tudvalevően, minden esetben igénybe vett egy-két hetet, mert a kérelmek fölött nem egyedül a helyi igazgatóság, hanem a központi igazgatóság is dönt. Tehát avég az esetben sem adhatott volna választ a helyi igazgatóság november 2-ára, ha a vállalat hajlandó lett volna a munkások kérelmét teljesíteni, márpedig tudomásunk volt arról, hogy a kérelmek teljesítése elől nagyrészben elzárkózik. A bányamunkásszövetség épp azon a napon tartotta rendkívüli közgyűlését, amelyen a sztrájk hírét a salgótarjáni küldöttek nagy része a legnagyobb meglepetéssel fogadta. Csak kis töredék követelte a közgyűlésen az általános bányamunkássztrájk kimondását. A közgyűlés óriási többsége az általános sztrájk ellen foglalt állást s a kérdést elintézés céljából az új vezetőséghez utasította. A vezetőség megbízásából elvtársaik utaztak Salgótarjánba, hogy tájékozódjanak a sztrájk kitörésének körülményeiről és az ottani munkássággal megállapodjanak a további teendőkben. A salgótarjáni Munkásotthonban többszáz főből álló munkástömeg várta a Budapestről érkező elvtársaikat. A tömegből többen már akkor összevissza kiáltoztak: „a szakszervezeti bürokraták megint csak azért jöttek, hogy a sztrájkot leszereljék". Ilyen hangulatban ült össze a munkások bizalmi sérvainak ülése, amelyen egypár baglyasaljai fiatalember volt a hangadó. Az ülés végül választott egy sztrájkbizottságot, amelyből — teljesen a bolsevista utasításnak megfelelően — kihagyták ,,a szakszervezeti bürokratákat" és egyhangúlag kimondották, hogy csak akkor tárgyalnak, amikor a munkáltató hívja majd őket és előre közli, hogy valamennyi követelésüket teljesíti. A szervezetek megbízottai ilyen körülmények között nem avatkoztak bele a sztrájk vezetésébe, hogy rájuk ne kenhessék a várható bukásért való felelősséget. A sztrájk már az első napokban elbukott, márcsak azért is, mert a salgótarjáni medencének egyes telepei egyáltalában nem csatlakoztak a sztrájkhoz, úgy, hogy a társulat a sztrájk első napjaiban már megkapta