Népszava, 1933. június (61. évfolyam, 123–145. sz.)

1933-06-01 / 123. szám

BJ&E. «vteSyan im száa. B&Kjpest, 193310fitöS I, CSQ(GHSSI Ara § filier anmmmmmmm GS BjÖFHSErSfS A&ai • pens — kfk­TOM» tf— i Egy tri» . X posefi — MBSldr* «0 pet«« Így hóra ..... Ausztriában egy !­fBO pengő •SEs massziös aQ. wo. conti-utca 1. bz. . m-3-i» * »«1 MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PAHOEw/ KÖZPONTI KÖZLÖNYE HGOJGLEMK HÄTFÖ KIVfimfim MINDEN NAP toy« «as et* ?, wateroap 18 fillér. Amztrlitm W, "M. 14 groad­ien. Franciaországban — 80 ír, C*eh»ilov4kiálmn hé&öznap 1­8k. vas. I'M 5k. Vf ^ ' .ILUHJa^íji X TOO. irfU ."•'./\ Romániában hétköznap i lel, vasdrnap g lei. Szt.i • I .­KIADÓHIVATAL: Vin, CONTI-UTCA 4. SZ. T­efonozim ...... SO-S-SD, SO-9-31, 80-S-SS ur. Kezdjük a miniszterrel, akivel végezhetnek is. Állapítsuk meg, hogy ő adta a magyar parlament közoktatásügyi vitájának igazi színét, ő volt az, aki a kultusz­tárca egész területéről megemlé­kezett, de mindig és mindenütt csak — pénzügyi szempontból. Gondolatot, újat, merészet és na­gyot, a kultúra düledező épületé­nek átépítését szolgálót, progra­mot és irányt nem adott, mert ilyen programja és ilyen irány­vonala a magyar kultúra felelős őrizőjének fájdalmasan nincs. * De komolyan vitába kell száll­nunk Korniss Gyulával, aki az iskola mai tehetetlenségét, a se­lejt boldogulását és a kiváló le­maradását, az „uram bátyánk­világnak ezt a törvényszerű vele­járóját — az osztályzaton keresz­tül akarja megszüntetni. Nem ol­csó szójáték, mélységes igazság, amikor a szőt elemezzük és arra jutunk, hogy az osztályzat az osz­tályból származik- Osztályok sze­rint mérik az osztályzatokat háromféle okból. Az első ok — és erről a legfájdalmasabb beszélni­­— a tanító és a tanár devóciója a tehetőssel szemben. Nem szabály, de sűrű kivétel. A fehér gyermek­szoba ápolt gyermekeit tovább ápolják az iskolában, a szakadt nadrág és a mezítláb csenevész fiatalsága számára szigorúbb a hang és a szó. De osztály és osztályzat össze­függnek ott is, ahol a szegény gyermek, a proletárszülő gyer­meke az otthon szerzett ismeretek terén lemarad a jómódú polgár gyermekével szemben. Az iskola mai rendszerében szükségképpen azt építi tovább, amit a gyermek otthon ismeretben megszerez és aki a polgári ebédlőasztal mellett leves és hús között nem jutott játszva egy halom tudomás birto­kába, hátrányban van és hátrány­ban marad és ez a hátrány érző­dik­­ az osztályzaton. Végül, de nem utolsósorban a proletárgyermeket a szegénység, a nyomor, a gond tépi. Akár ma­gának kell kenyeret keresnie, akár a szülők kenyérkeresetének reménytelenségét látja, minden­képpen féllélekkel és félérdeklő­déssel van az iskolában, sokszor bizony korgó gyomorral is és ez az elviseltség és ez a megosztott­ság kifejezésre jut osztályzatai­ban. Ezer pedagógus közül egy akad, aki tanítványai környezet­tanulmányával foglalkozik, aki becsületbeli kötelességének érzi, hogy különlegesen fölkarolja az osztály elhelyezkedésénél fogva le­maradni készülőt, a többi, legjobb esetben elfogulatlanul nézi a kész eredményt és nem elemzi, hogy honnan való az egyiknek vagy a másiknak fogyatkozása. Megszakíf©fta az összeköttetést Hilferék sajtószervezetével. Az üldözöttek támogatáséra hívja feá az újságírószervezeteket Az Újságírók Nemzetközi Szövet­ségének végrehajtóbizottsága ked­den albizottságot küldött ki a Reichsverbank der Deutschen Pres­sevel szemben fennálló helyzet ta­nulmányozására. Az albizottság, amelynek tagjai voltak Eskefund (Dánia), Zappler (Ausztria) és Sudre (Franciaor­szág), szerdán délután a végrehajtó­bizottságnak előterjesztette jelen­tését. A bizottság rövid vita után, amelynek során fölszólalt a leg­több delegáció vezetője, egyhangú­lag a következő határozati javasla­tot fogadta el: A Nemzetközi Újságíró Szövetség végrehajtó bizottsága megállapítja, hogy a sajtó szabadságát egyes or­szágokban a nemzeti politikával való visszaélés fenyegeti és ab­ban a megfontolásban, hogy a sajtó részére a szabadság, a sajtó igazmondásának legnélkü­lözhetetlenebb feltétele és a nép szuverenitásának legkomo­lyabb kezessége a sajtó függet­lensége és az újságírók hiva­tása szabad gyakorlata ellen irányuló minden támadást visz­szautasít. A bizottság a kérdés komolyságára való tekintettel e támadások közé számítja a kormányok megenged­hetetlen befolyásgyakorlását a la­pok politikájának irányítására, az újságíróknak állami hivatalnokok­kal való erőszakos helyettesítését, az újságíróknak a külföldre való kiűzését, a lapok lefoglalását még akkor is, ha a sajtó elleni támadá­sok a legmagasabb nemzeti érdek­ek ürügye alatt történnek. A végre­hajtóbizottság az Újságírók Nem­zetközi Szövetségéhez csatlakozott valamennyi szervezet és általában az összes sajtószervezetek köteles­ségének tartja, hogy ezek ellen til­takozzanak és e különböző táma­dások elen küzdjenek. Ezeknek az alapelveknek a sajtó jelenlegi helyzetére és a német új­ságírókra való alkalmazásával a végrehaj­tóbizottság sajnálatának ad kifejezést, hogy a nemzetközi újságíró szövetség­­hez csatlakozott egyik szervezet, a Reichsverband der Deutschen Presse meg akarja tagadni eze­ket az alapelveket. A­ bizottság megállapítja, hogy a Reichsverband der Deutschen Presse 1933 április 30-i közgyűlésén való­ban elhatározta, hogy az izraelitá­kat és a marxistákat nem veszi föl többé tagokul, hogy a Reichs­ver­band ilyen módon egy valamennyi hivatásos újságíró részére nyitva álló szervezetet politikai egyesüléssé változtatott át és hogy ez az elha­tározása ellentétben áll a nemzet­közi újságírószövetség alapszabályai első szakasza 3. paragrafusának szellemével és szövegével. A bizott­ság elismerésének ad kifejezést azért a kiváló munkáért, amelyet a Reichsverband a nemzetközi új­ságírószövetségnek megalapítása óta tett és a német bajtársaknak, akik munkálataiban részt vettek s akik a bizottságban a német bajtár­sak ezreit képviselték, köszönetét és rokonszenvét fejezi ki. A bizottság kijelenti, hogy a Reichsverbanddal való együtt­működés a fent ismertetett alapelv alapján ez időszerint le­hetetlen és annak a reményének ad kifeje­zést, hogy lehetséges lesz az együtt­működést újból fölvenni azon a na­pon, amikor a Reichsverband is- De Korniss Gyula legalább va­lóban át van hatva attól a vágy­tól, hogy valami jobb szülessék az iskolából. A pesti purger, az in­karnált Ferencváros a közoktatás­ügyi vitában — a kultúrfasizmus mellett tett nyílt és semmiféle művelődéstől meg nem fertőzött hitvallást. A Petrováczok és a Hódossyak elhozták a felsőipar­iskola és a dilettáns lírai költé­szet sekély szellemét, dörögtek képek ellen, amelyeknek színeit nem látják, zene ellen, amelynek hangját nem hallják, művészet ellen, amely olyan idegen tőlük, mint a ferencvárosi pirosabroszos kocsmaasztal Beethoven IX. szim­fóniájától. A nagyváros kis­polgára, az olajnyomatok szenve­délyes gyűjtője, a malterbe épí­tett tehetségtelenség és az ál­romantikus giccs bajvívója szólalt meg kedden, nem is egy szájon ke­resztül és azt kell mondanunk, hogy mindaddig, amíg ennek a purger-szellemnek súlya és jelen­tősége lehet a magyar kultúr­politika intézésében, föl kell hagyni minden reménnyel. * A legnagyobb meglepetés azon­ban ebben az egész vitában Milo-* íme, í®y tevődik­ össze a köz­ténik a művelődés, tehát a jövő nemzedék életre való előkészítése körül, fölfigyel­ erre a ktúnusz­vitára. Sok örvendeteset, sok szívdobogtatót nem talál benne. De találja régi igazságainak meg­erősítését, azt, hogy a kultúra pajzs és támadó fegyver. Mindig azok kezében, akik irányítják és csinálják. Találja benne annak tudatát, hogy ahhoz, hogy problé­máit meg tudja oldani, akárcsak egy lépéssel is előre tudjon menni, kultúrpolitikát kell csinálnia. Mást, mint amit a Hermannok klerikális kultúrad­minisztrációja, Kornissék régi német mintán édelgő Schmimeistersége, Petrová­czék olvasóköri szintje és Milo­tayék kendőzött hátsógondolatai jelentenek. Mást kell csinálni a munkási osztályért — de ugyanakkor az egész magyar kultúra megmenté­­sére, továbbfejlesztésére isi I­tay István fölzólalása volt. Nagy­­ oktatásügyi tárca vitája jelenték­ívelésű ember, aki közéleti pár­telemségek Ml, k­ulturátlanságból, 1 Tm -irt 11 /Ml . 1 n ni-,,, 1-/-. + 4- 1 nl 1 m AN­T- Ir rt-v« ! , 1 , .. , n lyája során eljutott Jelűnek Hen­riktől Albrecht főhercegig, harcos legitimizmustól harcos hitierájig és türelmetlen és mohó soviniz merész, de elvetendő tervekből és merész, de figyelemreméltó köpö­nyegforgatásból. A magyar mun­kásosztály, amelynek szá­mára mástól a nemzetiségek és a nem- gazdasági érdekeivel legalább zetiségi kultúrtörekvések lojális egyenlően fontos az, hogy mi tör­mék­ánylásáig. Ne keressük most emögött a gazdasági motívumo­kat, a jelenlegi főnök által paran­csolt Berlin felé való szívesség­tevés szándékát, állapítsuk meg, hogy a magyar reakció egyik leg­hajlékonyabb és leghaj­thatóbb toll forgatója pár hét óta írásban, kedden pedig szóban azt hirdette és azt vallotta, amiért nekünk és a mifajtánknak az ő részükről és az ő részéről mindig megkövezés járt. Igazságaink eszerint hódítanak, mégha ez a hódítás nem is éppen olyan valakit hoz felénk, akivel való eszmei közösségre különös súlyt vetnénk. De a nemzetiségi kultúra szabadságának óhaja fasiszta oldalról, ébredő oldalról, reakciós oldalról, olyan különös jelenség, amely megállít és elgon­dolkoztat.

Next