Népszava, 1934. november (62. évfolyam, 246–269. sz.)

1934-11-03 / 246. szám

– 1934 november 3. NÉPSZAVA A francia kormány csapatokat küldött a Saar-vidék határára Előkészületek a népszavazásra és a horogkeresztes-puccs megakadályozására A háborús feszültség, amely he­tekig izgalomban tartotta Európa népeit, még fokozódott azzal, hogy a francia kormány nagy katonai csapatokat küldött a Saar-vidék ha­tárára. A franciák békés szándékai­kat hangoztatják és azzal indokol­ják meg ezt a katonai műveletet, hogy a közelgő népszavazásra való tekintettel a németek a Saar-vidé­ken olyan terrort fejtenek ki, amely a legsúlyosabb összeütközésekre vezethet. A franciák szerint meg kell előzni egy esetleges puccs lehe­tőségét és mindent el kell követni arra, hogy a népszavazás idejében a Saar-vidék minden lakosa függet­lenül, minden félelemtől mentesen szavazhasson. Természetes, hogy Németországban nagy megdöbbe­nést váltott ki a franciák katonai készülődése, amelyet semmivel sem tartanak indokoltnak. (Párizs, november 1.) Francia­ország csapatösszevonásokat haj­tott végre a Saar-vidék határán. A csapatösszevonások híre az egész francia közvéleményben nagy fel­tűnést keltett és a belpolitikai vál­ság ügye egyszerre háttérbe szo­rult. A francia sajtó azzal magya­rázza az intézkedést, hogy a Saar-vidéken nemzeti szocia­lista puccsot készítenek elő és nyugtalanító hírek késztették a francia kormányt, hogy keleti ha­tárait megerősítse. A hadsereg fő,­parancsnoksága arra nézve is in­tézkedett, hogy a nemrégen be­vonult újoncokat a lehető leggyor­sabban kiképezzék. Az „Information" a Saar-kérdés­sel foglalkozva utal arra, hogy abban az esetben, ha fegyveres né­met csapatok — akár rendes, akár irreguláris alakulatok — átlépik a katonailag semlegesített zóna ha­tárait, hogy a Saar-vid­ék területére vonuljanak, úgy a locarnói egyezmény szank­ciós határozm­ányai nyomban életbe lépnek. (London, november 2.) Az angol közvélemény már eddig is nyugta­lan volt a Saar-vidék miatt. Az aggodalom most még jobban foko­zódott, mert attól félnek, hogy a franciák katonai intézkedései kö­vetkeztében határincidensekre ke­rül sor. A Reuter-iroda párizsi tudósítója a Saar-kérdésben az alábbi felvilágosításokat kapta: A francia gépkocsiosztagok a Saar-vidék határán túl készenlét­ben állnak és bármely pillanatban bevonul­hatnak a Saar-vidékre abban az esetben, ha a saarvidéki kor­mányzóbizottság elnöke táv­beszélőn vészjelet ad nekik. Erre akkor kerülne sor, ha a helyi csendőrség nem tudna megbirkózni feladatával. Ebben az esetben a gyorsaság döntő tényező lenne. A Saar-vidékre gépkocsin bevonuló néhány ezer ember esetleg egyetlen éjszakán a helyzet urává válhatik. A tudósító előtt hangsúlyozták Franciaországnak azt a reményét, hogy nem lesz szükség ilyen eljá­rásra. Franciaország véleménye sze­rint egy idejében jött ilyen értelmű figyelmeztetés megteszi majd a ha­tását. A Népszövetségi Tanács ki­mondta, hogy a kormányzóbizottság szükség esetén a Saar-vidéken kí­vül álló csapatokat hívhat segítsé­gül. A Saar-vidékre küldött csapa­toknak semmiesetre sem az volna a céljuk, hoggy a szavazást befolyá­solják. Az esetleges megszállás is csak ideiglenes jellegű lenne. (Berlin, november 2.) A német sajtóban határtalan izgalmat okoz­tak a párizsi lapok hírei arról, hogy a francia keleti határon ka­tonai előkészületek folynak. Több­é azt mondja, hogy a saarvidéki o­rmányzóbizottsás­nak nincs joga arra, hogy a népszavazást az egyik idekelt hatalom katonai erejének védelme alá helyezze. A Népszövet­ségnek, mint a Saar-vidék kezesé­nek sincs joga ahhoz, hogy a két szembenálló fél egyikének javára ilyen félre nem érthető beavatko­zást engedélyezzen vagy támogas­son. Válságba jut a Doumergue-kormány (Párizs, november 2.) A radikális párt és Doumergue között az alkot­mánymódosítás ügyében fölmerült ellentétek válsággal fenyegetik a kormányt. Doumergue és a radi­kálispárti miniszterek között még mindig nem simították el­ az ellen­téteket. Doumergue nem tudta meg­győzni a radikális párt vez­etőt ter­vezetének előnyéről és így nem jött létre megegyezés. A kulisszák mögött azóta lázasan folynak a tanácskozások, de a hel­zet pénteken este is még teljesen bizonytalan volt s nem lehet tun®i­elkerülik-e a pártpolitikai „fegy­­verszünet" fölborulását és a kor­mányválság kitörését. Este 6 óra­kor összeült a minisztertanács, hogy újra megvizsgálja az alkot­mán­yreform kérdését és olyan utat találjon, amelyen Doumergue visz­szavonulhasson. A minisztertanács semmi végle­ges megoldást sem talált. A döntést szombat délelőttre­­ halasztották, amikor Lebrun elnöklésével a rend­kívüli államtanács összeül. Néhány számadat a Társadalombiztosító Intézet 1933. évi jelentéséből Előbb a volt népjóléti miniszter, majd a belügyminiszter — az OTI önkormányzatában működő elvtár­saink visszautasító állásfoglalása ellenére — nagymértékben csökken­tette az egyes biztosítási ágazatok szolgáltatásait, hogy az Intézet pénzügyi hiányaira fedezetet talál­jon. Az OTI igazgatóságának leg­újabb jelentése most számadatokkal világít rá, hogy miért keletkeztek ezek a hiányok. A jelentés szerint a betegségbiz­tosításban a taglétszám az ipari ágazatban 0.7%-kal 460.651-re, az öregségi ágazatban pedig 12.8%-kal emelkedett. Ennek ellenére a ki­rótt járulék összege a betegségbiz­tosításban 4%-kal 82 millióról 30.7 millióra, az öregségi biztosításban pedig 5.8%-kal 14 millióról 13.2 mil­lióra csökkent — azért, „mert a je­lentés évében is folytatódott a biz­tosítottakn­ak az alacsonyabb napi­bérosztályba tömörülése". Ez számokban kifejezve azt je­lenti, hogy amíg 1982 decemberében a betegségre biztosítottak 26,3%-a az I—II. napibérosz­tályba tartozott, a VII—VIII. napibérosztályba 22.7%, addig 1933-ban az I—II. napibérosztály biztosítottainak száma 28,9-re emelkedett, a VII—VIII. napi­bérosztálybelieké pedig 19,6-ra csökkent. Ugyanez a helyzet az öregségi biz­tosítottaknál is. Van azonban más ok is. A betegségi biztosítás ipari ága­zatán az 1933. évben kirótt járulék­ból 3.227.126.78 pengő, a háztartási ágazaton 635.738.08 pengő járulékot Ez a 61 millió járulék­ veszedel­mnezteti a magyar betegség- és öregségbiztosításban részes mun­­kásokat és a magyar közegész­­ségügyet, nem fizettek be. A jelentés szerint „e tartozás jelentős része teljesen értéktelennek tekinthető, mert idő­közben a hátralékos munkáltatók, illetőleg üzemek nagy része meg­szűnt.". Rendkívüli veszedelmet je­lent ez a megállapítás. Hiszen az 1933-ban kirótt betegségi já­rulékok 11%-a megy veszendőbe és mert a jelentés szerint 1932-ben is ekkora összeg maradt a munkálta­tóknál, a gyakorlatban egyeseknek ez igen jó üzletet jelent. De nemcsak a betegségi biztosí­tásnál, hanem az öregséginél is ha­sonló a helyzet. Ebben az ágazatban a kirótt 14 millió pengő járulék­nak majdnem 12%-át, 1,585.276 pengőt nem fizettek be a mun­káltatók és ennek következtében a rokkant­nak jelentkező munkások járadékuk 12%-át veszítik el. Mi lesz a magyar munkásbiztosí­tással, ha az államosított adminisz­tráció ilyen könnyen kezeli a kér­dést, de mi lesz azokkal, akiknek a keresetéből éveken át aránylag nagy összegeket vonnak le a munkálta­tók és a végén kiderül, hogy azt „el­felejtették" befizetni. Hiszen 3!"­­ decemberig 56 millió pengőt tesz ki az az összeg, amelynek felét a mun­káltatók a munkások és alkalmazot­tak keresetéből levonták, de nem szolgáltatták be és csupán az öreg­ségi biztosításnál 1929 óta 19 millió pengő tartozás keletkezett. Ha figyelembe vesszük az 1931-ben várható tartozást, akkor látjuk, hogy a tartozás pengőben, de jellemzi az állami bürokráciát, amely tétlenül nézi, hogy az öreg­ségi biztosításban már 130,9%-kal nagyobb a hátralék, mint az 1933. évi kirovás s hogy 1933-ban a ki­rótt járuléknak csupán 88,9%-a folyt be. Súlyosabb az ügyvitel felelőssége, ha tudjuk, hogy a kerületi pénztárak felénél még az átlagnál is kevesebb járulék folyik be. Baján a kirótt járulék 56 2%-át, Gyöngyösön, Miskolcon 66,6, Debrecenben VT-8, Makón 73.7, Szé­kesfehérváron 74.,?, Egerben 77.6, Gyulán 77.9%-ot fizetni be, míg Kaposvár, Kecskemét, Békéscsaba, Szolnok, Budapest, Győr, Nyíregy­háza mind az átlagon alul kerü­l befizetésre. Ez a legfőbb oka, hogy a segé­lyezési költség az ipari ágaza­­ton egy év alatt 32,­1 millióról 25 millióra, a háztartási ágaza­­ton 4.4 millióról 3.9 millióra csökkent és hogy minden betegnek kevesebb a táppénze, a szülőanyának a szü­lési segélye. Az egy biztosítottra jutó táppénz 29,9%-kal kevesebb az ipari ágaza­ton, mint volt 1932-ben, a háztar­tási alkalmazottaknál pedig 20.5%­kal. A szülőnya azonban már 36.2%-kal kap kevesebb szülészeti segélyt a miniszteri rendelet követ­keztében az ipari ágazaton, mint 1932-ben, a háztartási alkalmazott pedig 12.3%-kal. Az egyes szolgáltatások az ipari ágazaton, szembeállítva az 1932. év­vel, a következő képet mutatják: 1932-ben 1933-ban pengőbe­n Táppénz 10,903.411.70 7,690.887.67 Szülészeti segély 2,161.144.93 1,474.617.97 Féltáppénz — 593.249.30 436.773.27 A szolgáltatások nagyobb arányú csökkentésének útját állta az ön­kormányzatban működő elvtársak állandó harca. Bizonyos, hogy ezek működésének hiánya esetén nyakló nélkül végezték volna a magyar munkásbiztosítás rombolását. Így is csak erőteljes küzdelemmel, mondhatni közelharccal volt csak lehetséges ezt a pusztító munkát meg-megakasztani és dühét csök­kenteni. Az volt az álláspont, hogy a meg­duzzasztott ügyviteli költséget csökkenteni kell és amint a jelen­tésből kitűnik, az 1929. évi 10.1 milliós ügy­­viteli költséget évről-évre sike­­rült csökkenteni és 1833-ban ez a költség 11.2 milliót tesz ki. Ennek a csökkentésére azonban to­vábbi szükség van. Mert a munkás­biztosítás feladata a betegek gyógyellátásának jó megszerve­zése és kifogástalan teljesítése és a betegség, baleset és rokkantság megelőzésére való törekvés. 1933 decemberig 1934-ben A betegségi ipari ágon 30,513.558.49 3.100.000 A betegségi háztartási ágon 1­5,197.809.89 614.040 Az öregségi ágon 19,950.842.89 1.600.000 A bányanyagbérnél 602.146.05 30.000 összesen 56,264.357.32 5.344.040 Összesen­ 33,613.558.49 5,811.849.89 21,550.842.89 632.146.05­0 61,608.397.320 3. oldal MeSsil-Tea közvetlen lsboutal

Next