Népszava, 1938. szeptember (66. évfolyam, 197–221. sz.)
1938-09-04 / 200. szám
1938 szeptember 3. vasárnap NÉPSZAVA Ahol a ponty túr és a dörgencs mókázik A nádas rajongója: Rafás Máté halászmester, aki csak szeretni tud (Szigetszentmárton, augusztus hó.) Forró nyári nap tűz a tiszta, kék égről. Még csak egy lehelletnyi szellő sem borzolja meg a ráckevei holt Dunaág nyugodt tükrét. A partokat szegélyező irdatlan ősnádrengeteg, mint valami zöld függöny rekeszti el a kíváncsi szemek elől sűrűségét és a nádvilág titokzatos lakói tikkadtan pihennek a hűs rejteken. A vizet elborító csalóka sólyom zöld szőnyegén néha egy-egy magános szárcsa fut végig, de az is csakhamar eltűnik a nádasban. Vendéglátó házigazdánk, Rafás Máté halászmester csónakján a szigetszentmártoni, körülbelül négy hold terjedelmű zátony felé tartunk, ahol Rafás gazda él családjával. Keskeny, az avatatlan szem előtt "észrevehetetlen csapáson befordulunk a tiszta vízről a nádasba és rövidesen szemünkbe ötlik a halásztanya. Vizibúvárok buknak a csónak közeledtére a víz alá, vadkacsák röppennek tova, kemény szárnycsattogtatással paskolva a víz tükrét. Érkezésünket három fehér kutya örvendező csaholása jelzi és rövid idő múlva ott ülünk a nádból és vályogból összeeszkábált halászkunyhó előtt, a kecskelábú asztalnál. A szabadtűzön rotyogó bográcsból a halászlé ínycsiklandozó párája csapódik orrunkba és gyengén elkeveredik a szárogatásra kiaggatott varsák, kerítő- és dobóhálók enyhe halszagával.. . Ebédig elbeszélgetünk házigazdánkkal. Immáron közel tíz esztendeje él ezen az ismeretlen kis szigeten családnépével. Szavai nyomán megelevenedik előttünk a nádrengeteg és a titokzatos mélységek lakóinak ismeretlen élete. — Szeretem a mesterségemet — mondja Rafás gazda és körülfutó szemébe szinte beleröppen a környező világ: a halkan susmogó nádas, a víz és a ragyogóan kék ég képe —, mint öklömnyi gyerek kezdteti. Megjártam az ország minden vizét, de ez a hely nőtt legjobban a szivemhez. — Nehéz mesterség! Elmosolyodik. — Annak, aki nem érti, igen, de én értem — feleli büszkén. — A jó halász csak ráveti a szemét a vízre és már látja, hogy mi van a mélyben. Emitt apró buborékok pattannak, itt a vadponty túrja az iszapot, amott a buborékok szaggatottan gyöngyöznek, ott pedig a dörgencs mókázik. Aztán ismerni kell azokat a helyeket is, ahol a rablóhal, a csuka, a harcsa, a sügér áll lesben, mert biz' csak így lehet biztos halászatra menni, hiszen mindnek más és más a szokása. Elmondja, hogy a halastavakban nagy szükség van a rablóhálakra, mert másképpen a ponty és a többi tenyésztett hal ellustul és megbetegszik, ha nincs csuka, harcsa, amely űzze őket. — Tavaly is hozták húsz mázsa nemesharcsát ide — mondja Rafás mester —, mert már alig volt belőlük. Nagy baj az, hogy a zsilippel néha felduzzasztják, néha meg leapasztják a vizet és ez különösen káros tavasszal, az ivás idején, mert ha az ikrák megszáradnak, elpusztulnak. Most már jobban vigyáznak, de azért a halállomány mégsem olyan, mint lennie kellene. Meg aztán sok közöttünk is a kontár. Igazi, támuolt halászok alig vagyunk tízen az egész országban és mégis alig tudunk megélni. Elborult arccal folytatja: — Mindjobban lenyomják a bérlők az átvételi árakat és amíg azelőtt a jó halász gondtalanul élhetett, ma alig jut kenyérre. Pár éve még 60 fillért kaptunk a ponty kilójáért, ma 20-at. És még sok egyéb volna, de kár is róla beszélni, — legyint bele a levegőbe. Ahogy elgondolkozva ül előttünk, végigfut rajta tekintetünk. Ötvenhatéves, a forró napsütés, vad záporok, hideg szelek pergamentté cserzették arcát, hajába már a tél ezüstje vegyül, de szemében még most is legényeket is megszégyenítő lángok, bújócskáznak. Az asszony ebédre terít és a sziget valamelyik zugából három barnára sült apróság is előkerül. Ők is halat kapnak, kenyeret is melléje, de az egyik mégis az apja kezében tartott kenyeret akarja. — Apám, e közben a maszatos kis kéz az apa kenyeréért nyúl kérőn és amikor megkapja, boldog örömmel harap bele. — Jobban ízlik neki, ha az én kezemből szedi ki — mondja az apa és másikat szel magának. — Szép családja van — mondjuk, mire közelebb hajol hozzánk és mint egy nagy titkot, úgy súgja: — Csak a kicsi Máté az enyém. A Gyurka és Laci egy szegényasszony gyereke. Az anyjuk, miért, miért nem, elhagyta őket. Egy darabig ott hányódtak a mártoni majorokban, aztán, amikor láttam, hogy senkinek sem kellenek, magamhoz vettem őket. Nem tudják, hogy nem én vagyok az apjuk, de nem is kell, hogy megtudják, minek szomorítani a kis lelküket. — Pedig maga is szegényember, Máté gazda — mondjuk. Dacosan felkapja fejét. — Van két erős karom — feleli bizakodva — és amíg nekünk van, nekik is jut. Kenyérből, szeretetből is. Örömöm van bennük. A legnagyobb boldogságom, amikor eljátszódom velük, meglovagolnak engem, az apjukat és érzem a rámfonódó apró lábszárakon át, hogy tüzel, iramlik a vér, az élet. Apró kis életek ezek, szeretni kell őket, hiszen emberek vagyunk. * A víz sötétjére a hold sugárzik már halvány ezüstjével, amikor elbúcsúzunk a hajókikötőnél a holt Dunaág Senki-szigetének koronázatlan fejedelmétől. — Barátság! — csendül köszöntésünk és Rafás mester csónakja II. oldal A JÓ MINŐSÉGEK ARUMAIA ... is szeretettel várja munkára készülő kis barátnőit és barátait! A ruhától és cipőtől az iskolatáskáig és rajzszegig minden iskolai felszerelést versenyképes árakon megtalálnak nálunk elsíklik a part mellől, vissza a nádasövezte kis szigetre, ahol három csillogószemű apróság várja. Egyre halkuló, távolodó csobbanások jelzik útját, aztán elnyeli a túlsó part árnya. Soóki Kálmán Az első részlettörlesztés az élelmiszerszakma embervédelmi számlájára Szeptember elsején jelent meg a kereskedelmi miniszter rendelete, mely Budapesten és környékén az élelmiszerárusítással foglalkozó üzletek záróóráját hétköznapokon — szombat kivételével — este 7 órában állapította meg. Ez a rendelkezés az érdekeltek körében nagy megelégedést keltett, mert ezzel régi követelésük egy része valósult meg. A rendelet előzménye az a több évtizedes küzdelem, amely az élelmiszerkereskedelemben is emberségesebb állapotot kívánt megvalósítani. Ismeretes, hogy az élelmiszerkereskedelem az a terület, ahol a munkaidő ma is heti 80—110 óra. A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségének fűszerszakosztálya megalakulása óta küzd ez ellen az embertelen állapot ellen. Az első időkben törekvésük élénk ellenállásra talált munkáltatói körökben is. Az előző kereskedői nemzedék gondolkodásába ugyanis erősen beágyazódott az a tévhit, hogy a fűszerkereskedő hivatásával jár a szinte megszakítás nélküli talponállás a vevőközönség szolgálatában; a kereskedő csak öreg napjaira pihenhet, ha már szerzett anynyit magának, hogy nyugalomba vonulva, munka nélkül élvezheti robotos életének gyümölcsét. Közben nagyot változott a világ, kicserélődtek az emberek, de a változott körülményeknek megfelelően az emberek gondolkodása is változáson ment át. Ma a kiskereskedői foglalkozás csak átmeneti állapotot jelent vissza, az alkalmazotti sorhoz. A kereskedők haladottabb szellemű része pedig magával vitte az üzletbe alkalmazotti korából a szervezetében megtanult társadalmi önbecsülést, amely belső szükségletévé tette a rövidebb munkaidő iránt érzett vágyakozást, mint a társadalmi és kulturális élet előfeltételét. Az utóbbi másfél évtizedben ennek megfelelően a 7 órai zárásért és a vasárnapi munkaszünetért együtt vívták harcukat az alkalmazotti és munkáltatói érdekeltségek. Hogy ez csak most érte el céljának egy részét, az szomorúan mutatja, hogy a váltakozó kormányok a gyakorlati embervédelmet mennyire elhanyagolták. Ezirányú felfogásukat megerősítette a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara állásfoglalása, amely mindig szembenállt a rövidebb záróóra és a vasárnapi munkaszünet bevezetésének körülményeivel. Az utóbbi években két szembenálló arcvonal alakult ki ebben a kérdésben: az egyik oldalon állott a kereskedők és alkalmazottak egységes arcvonala a rövidebb nyitvatartási időért, a másikon a kamara és a minisztérium ellenállása. Közben a kereskedők bizonyos meghatározott , időre, a helyi viszonyoknak megfelelően, hol a téli, hol a nyári idényre önmaguk valósították meg a 7 órai záróórát és a vasárnapi munkaszünetet. Amint nőtt a kereskedők ragaszkodása a rövidebb záróórához és fokozódott küzdelmük öntudatossága, úgy csökkent a másik front ellenállása. A kormány ezzel a rendelettel kétségtelenül törlesztett egy részletet az élelmiszerszakmával szemben fennálló becsületbeli tartozására. A számlán azonban még fennáll a vasárnapi munkaszünet, a déli záróóra és az alkalmazottak munkaidejének korszerű meghatározása. Egyetemes kereskedelmi, közgazdasági és embervédelmi szempontok teszik szükségessé, hogy a kormány fizesse meg az előző kormányok felgyülemlett szociálpolitikai adósságát és a megfelelő rendeleteket mielőbb adja ki. Vigh Lajos Szép asszony , szebb lesz... a lakása, ha függönyét nálam vásárolja Lőwy Arthur, csak Király u. 15. sz. Storfüggöny-csipkésszövet fő, s. rojtt.il 150/250 50-től Storfüggöny grenadinfodorral, 150/250 fl.Hó Storfüggöny, kézimunkaítllet — 8.50 storfligffény, klöpli, örökéletű 15.50 Agyterítő, csipkeszilvet, 2 ágyra 11.Sí Agyterítő, grenadin, dús fodorral — 15.50 Agyra díszpárna, hímzéssel 9.80 Csipkeszövet, 150 cm széles — 1.80 Fenti árak postán utánvét mellett értendők. Gyorsaság, pontosság, kényelem, biztonság. Ezt a 4 fogalmat valósította meg a Standard az 1938—39. évi rádió típusainál. Gyorsaság: az állomások behangolásánál. Ezt szolgálja a lendkerekes villámhangolás. Pontosság a skálán, ezt szolgálja az önműködő élvilágítású fénymutató váltós óriásskála. Kényelem a kezelésnél. Egy gombnyomás és a kívánt állomás automatikusan ugrik be. Budapest I. a legkisebb készülékeknél is gombnyomással állítható be. Biztonság a vételnél. A Standard által épített adóállomások szinte éjjel-nappal pihenés nélkül dolgoznak hibátlanul. Ez elég garancia arra, hogy a Standard-rádiók hosszú évek múlva is kifogástalanul fognak dolgozni, tehát maradandó értékűek. Standard-rádió a rádiók rádiója. (X)