Népszava, 1941. augusztus (69. évfolyam, 173–197. sz.)
1941-08-24 / 191. szám
1941 augusztus 21, vasárnap NÉPSZAVA A színház válsága, a színpadkultúra és a munkásság Jó néhány esztendő óta meglehetősen sűrűnesik szó a színház, a színműírás és a színjátszásválságáról. Azok közötti a tünetek között, amelyekben avatottak és avatatlanok joggal vagy jog nélkül korunk sokat hangoztatott forrongó mivoltának bizonyítékait vélik felfedezni, az utóbbi években mindig ott szerepelt a színház válsága is. Természetesen a válságkutatók egyúttal az orvosszer után is kutattak, hogy segítsenek a helyzeten. Voltak, akik vizsgálataik területét kizárólag a színház világára korlátozták, voltak, akik — nagyon bélyegen — felismerték, hogy sokkal mélyebb változásokban kell ennek a részjelenségnek a gyökerét keresni, annyi azonban közös tulajdonság minden laikusnál és szakembernél, aki ezzel a kérdéssel foglalkozott , hogy a színház válságát csak akkor fedezte fel, amikor előbb az egyik, majd a másik, majd egyre több színház kezdett rossz üzletnek bizonyulni. Soha nem fordult elő, hogy egy színi direktor válságról panaszkodott volna, amikor százas szériát játszott a színháza, de tüstént kiderült, hogy krízis van, amikor egy darab a főpróbán megbukott. A világháborút követő években, amikor Budapesten is, de más nagyvárosokban is az infláció hullámain magasra vetődött réteg minden helyiséget megtöltött, ahol elég meztelen házat és formás bokát lehetett látni, semilyen színházi érdekeknek nem jutott eszébe a válság, holott az azt megelőző száz esztendőben és remélhetőleg az azt követőben sem került annyi giccs és szemét a „világot jelentő deszkákról" a közönség elé, soha nem szakadt el annyira a színjáték eredeti céljától, soha nem süllyedt le olyan mértékben szórakoztató iparrá — méghozzá rossz szórakoztató iparrá —, mint ezekben az esztendőkben. A színpad válsága tehát már ekkor is nyilvánvaló volt, de a közvetlenül érdekeltek csak akkor figyeltek fel rá, amikor a kasszaraportokon keresztül a materiális következmények is megmutatkoztak. A közönség vagy a színpad a hibás? közönséget nemigen látott. Hasonló, számos előadást rendeztek a különnyilatkozat hangzott el az Opera- köző pártszervezetekben, szakszerház vezetői részéről is, de ugyan- vizetekben működő helyi kultúrilyen véleménnyel vannak a magánszínházak igazgatói irodáiban. A színészek véleményeit illetőleg bőségesen elegendő, ha a Népszava húsvéti számában megjelent nyilatkozatokra hivatkozunk. Azonban csak azok számára volt meglepetés, hogy az öntudatos munkástömegek kultúrszomára fejlett ízléssel is párosul, akik nem ismerték korábban ezt a munkásságot. Hiszen ugyanezek a tulajdonságok megmutatkoztak már a munkáselőadások előtt, azokon a kultúrelőadásokon is, amelyeket a munkásmozgalom különböző kultúrszervei rendeztek. Ez a munka természetesen változatlanul továbbfolyik most is és az elmúlt szezonban egyedül az Oktatásügyi Bizottság rendezésében mintegy hatvan kultúrest volt, amelyen körülbelül29.500 ember vett részt. Ezeken a kultúresteken a többi között előadásra került a magyar és az idegen irodalom minden számottevő reprezentánsa, legtöbbször olyan rendezésben, olyan bevezető előadások kíséretében, hogy a közönség hű képet kaphatott egy-egy kor költészetéről, szellemi irányáróll, uralkodó eszméiről. Ée ezen kívül Persze, amikor a bajok jelentkeztek, a legelső magyarázat természetesen a legkényelmesebb álláspont volt: nem a színházban, hanem a közönségben van a hiba, a közönség elfordult a színpadtól. Kétségtelen, hogy az állítás utóbbi részében volt és van igazság, ennek azonban az a magyarázata, hogy előzőleg a színpad, fordult el a közönségtől, vagry legalább is a színpad túlnyomó többsége a közönség túlnyomó többségétől. Ahol azonban a színjátszás nem lett teljesen hűtlen eredeti céljához és eredeti feladatához, ott feltétlenül megtalálta a közönségnek egy olyan rétegét, amely éppen ezekre a célokra, éppen ezeknek a feladatoknak a megoldására vágyakozott és hálóban vette, ha a színpad ezt a szükségletét kielégítette. Erre a legjobb bizonyíték a Szociáldemokrata Párt Kultúrpropaganda Osztályának munkáselőadás - sorozata. Egyedül az elmúlt esztendőben huszonhárom munkáselőadás volt, amelyre pontosan 31.315 jegy kelt el. Hat színházinak tizennyolc darabja került bemutatásba és öt darab iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy az előadást meg kellett ismételni. Nem véletlen, hogy ez az öt színdarab éppen az elmúlt szezon színpadi termésének legjobbjai közül való, hiszen már az 1939—40. évi szezonban a 2400 személy befogadására alkalmas Városi Színházban „Az ember tragédiájá"-ból itt munkáselőadást kellett tartani és valamennyin az utolsó szálig elkeltek a jegyek. Tizenkétezer ember nézte tehát végig munkáselőadáson néhány hét leforgása alatt Madách remekművét, olyan tizenkétezer ember, akiknek jelentékeny része évek óta vágyódott arra, hogy színpadról is hallja azokat a mondatokat, amelyeket nagy részük könyvből már ismert, de erre mindeddig a színház drágasága miatt nem volt alkalma. A munkáselőadások 30 fillértől 2 pengőig terjedő jegyárai nagyon sok olyan ember számára is hozzáférhetővé tették a színpadkultúrát, akinek erre egyébként egyáltalán vagy vajmi ritkán lett volna lehetősége. Természetes, hogy ennek a ténynek rendkívül nagy a jelentőséke, de semmisesetre sem ez az egyedüli, amiben a munkáselőadások sikerének a magyarázata keresendő. Nem véletlen, hogy a fővárosi színházakban bemutatott darabok közül miből lesz munkáselőadás, miből nem. A munkáselőadások rendszeresítése óta mindig avatott emberekből álló bizottság válogatta ki azokat a darabokat, amelyeket irodalmi értékük, művészi becsük alkalmassá és érdemessé tett arra, hogy a munkásközönség elé kerüljenek. A cél az volt, hogy valóban színpadművészettel ismerkedjék meg a munkásság, nem pedig a szórakoztató ipar selejtes termékeivel. Ez a cél nem is a munkáselőadásokkal született meg, hiszen ez a törekvés szinte egyidejű a munkásmozgalommal. Tizenöt éve működik a Szociáldemokrata Párt Kultúrpropaganda Osztálya és ezalatt az idő alatt nemcsak a művészet, hanem a tudomány területén is minden rendelkezésre álló eszközzel arra törekedett, hogy bővítse a munkásság ismereteit. De a Kultúrpropaganda Osztály is csak folytatás volt, hiszen már jóval a világháború előtt működött a Munkások Irodalmi és Művészeti Országos Szövetsége. A munkáselőadások azonban nemcsak azzal az eredménnyel jártak, hogy kiderült, milyen nagy az érdeklődés a munkásság soraiban a színpadkultúra iránt, hanem kiviláglott az is, milyen óriási értéket jelent a munkásság mint közönség a színház számára. Németh Antal, a Nemzeti Színház igazgatója fejezteki annak idején többször is végtelen örömét a munkáselőadások fölött, mert — amint mondotta — kulturáltabb és megértőbb minden köznapi előadásra, vasár- és ünnepnap a 2*4 Vs4 és Vilo órai előadásokra rendkivüli kedvezményes Jegyek kaphatótt Kultúrpropaganda jegypénztárainknál. Erzsébet körút 35. Tel.: 222-293 és Conti ucca 4. Tel.: 139-330, 31. 32 Attól fél, hogy nem fér el ilyen kis helyen? Hallgasson ránk, adjon túl megint, régi bútorán — csak rossz, régi emlékeit veszti el velük —, válasszon ki készletünkből egy modern kombinált összeállítást. Szinte megnő a lakása, mert minden szoba kettős szerepet kap. Modern bútoraink dekoratív egyszerűségükkel, praktikus beosztásukkal többet nyújtanak, mint amennyit vár tőlük. — Ezért mondja minden vevőnk, hogy A? MDCS favt rt*rf »i/o« p e m. a . m á ( I I - v r NÉMA ZSOLTÁR Akár a tetszhalott, mozdulni képtelen, a gondolata kín, tudata gyötrelem, ki érez, lát és hall és tud, mindent megért és nem sikolthat fel vadul az életért, — akár a tetszhalott, nem védekezhetek, ha durva ütleg ér, vissza nem üthetek.., A hangom érce friss, még el nem sorvadott s ha szitok hull reám, vissza nem szólhatok, fel nem emelhetem magamért a szavam, vád illet és gyanú s nem védhetem magam. A szó tollam hegyén is lángszikrával ég, le mégsem írhatom, hogy nem szabad, elég! Csupán fájó szívem dobolhat riadót, — vissza kell fojtanom gyötrelmesen a szót, fel sem jajdulhatok és nem kiálthatok, á, Istenem, Uram, — feltámadhat-e még a tetszhalott?." Sarát Endre 9. oldal csoportok, a Dalosszövetség és tagegyesületei, énekkarok, kultúrszervezetek. Vissza a színpadhoz! Lehet-e tehát a színjátszás válságáról beszélni, ha egyetlen szervezet minden hatósági támogatás nélkül, sok szempontból igen nehéz körülmények között 60.000 embert tud a nézőtérre vinni, 60.000 olyan embert, akinek a hozzáértéséről, kultúrájáról olyan elismerő szavak hangzanak el, amilyenekre hivatkozttuk? Lehet is, nem is. Kétségtelenül válságban van a drámairodalomnak az az iskolája, amely semmit nem akar kockáztatni és mindent meg akar nyerni és ezzel — igaz, hogy nem is kockáztatott semmit—, de lassan mindent elveszített. Nincs azonban válságban a színjátszás és a dráma örök lényege, ami a legtisztábban a klasszikus görög drámában jutott kifejezésre: a katiharzisnak, a megtisztulásnak a céja. A megtisztuláshoz azonban tiszta és becsületes — művészi és emberi értelemben tiszta és becsületes — eszközök kellenek és emberek, akik erre a megtisztulásra vágynak. Ha ez a kettő összetalálkozik, akkor nincsen baj ma sem a drámával — ezt biztonyítják a munkáselőadások számadatai. í—a—n) A budapesti horvát ügyvivő átnyújtotta megbízólevelét a miniszterelnöknek. A „MT. I." jelenti: Bárdossy László, a külügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök szombaton fogadta Gaj Ivónak, a független horvát állam állandó budapesti ügyvivőjének bemutatkozó látogatását, aki ez alkalommal átnyújtotta megbízólevelét • Olvasd a Népszavát és szerezz új előfizetőket! ^