Népszava, 1941. november (69. évfolyam, 249–273. sz.)

1941-11-09 / 255. szám

1941 november 9. vasarnap» NÉPSZAVA FESTI SZím&7 Szombaton, november 15-én először . f íí 1 M É I 1M Színjátét 3 felvonásban. Irta: Keith Winter. Fordította: Hertelendy István Mezey Mária, Tolnay Klári, Orsolya Erzsi, Páger Antal, Kőmives, vitéz Benkő felléptével Jegyrendelés: 115-438, 122-144 n JJILL&íslZ&I * -51 e dat ő malító íziámi Mukányi Csiky Gergely vígjátékának felújítása a Nemzeti Színházban A szerző mai karrikatúrát írt, akárcsak a játéksorban elődje, a „Törtetők" fiatal szerzője: a Nemzeti műsorterve úgy készült, hogy most heteken át csattogjon a gúny korbácsa a társadalom kipédiznivaló figuráinak a hátán. Ennek a mai karrikatúrának a szerzője azonban már az irodalomtörténeté, a műsor is úgy alakult, hogzy jubiláris emlékezés legyen a „Mukányi" átdolgozásos felújításának dátuma: mostanában lesz.Csirky Gergely születésének százéves, áprilisban volt halálának ötvenéves fordulója. Az ünneplő gesztuson túl és túl azon, ahogy a felújított darab kitűnő szerepeket ad, érdemes volt e jellegzetes Csiky-darabnak a műsorba való beiktatása azért is, mert megtanít arra- hogy múlhatnak évek-évtizedek egymásután, az emberi gyengeségeken való mosolygás és gúnyolódás mindig talált és talál anyagot. A magyar társadalom úgynevezett középosztálya fölemelkedésének az ideje volt Csiky Gergely írói korszakának ideje, az első Tiszakorszak, és vonuljanak csak el előtted akár ennek a „Mukányi"-nak az alakjai, ismerőssel találkozol szinte valamennyiben, tegnap láttad őket, ma hallottál róluk. Megkapja mindenki a magáét, nemcsak fiz ostoba címkórság megszállottja, az üzletes ügyvéd, a felszínes orvos (moliérei vonásokkal jellemző felvonásvégiben), a nyegle ficsúr, hanem mindenki: a paralízis felé haladó főispán, az apró ajándékokkal megvesztegethető főispáni unokahúg, a nyegle újságíró, a rámenős újságíró, a bogaras tudós, a germanizmusos Akadémia, a vidéki magyar, a fővárosi magyar, még a színikritikusok kara is, alaposan! Mintha egy kicsit sok is volna a jóból, a vígjáték erősen csap át bohózati területekre, a történek valószerűtlenségei kiütköznek, ahogyan Csiky egy másik darabjáról írja korának kemény bírálója, Gyulai: „fensőbb vígjátékig kezdett s igen is alsó lett belőle". De az alakjai a túlzásaikkal is élnek ma is. Galamb Sándor restaurálása csak hasznára vált a darabnak, nincsenek „félre"-szavak, nincsenek feleslegesnek ható jelenetek, változásos három felvonás lett a terjengős négy felvonásból. És a játéknak használt az is, hogy az átdolgozó, aki rendező is, a bohózati elemeket hangsúlyoztatja ki erősen. Abonyi Géza, aki új szerepkörében szerzett új híveket a művészetének, jó színészi társaság élén van: a kitűnő Pethes, a nagyszerűen karrikírozó Major Tamás, Apáthy, Naszódy, Kürthy Győr m. Ungvári, Ujlaky, Lánczy Margit, Iványi Irén, Lukács Margit, Mészáros Ági, Nijltsky Tamara, Matány és a fiatal Galamb játsszák a nagyobb szerepeket. A közönség jókedvűen fogadta a felújítást. [Km.] Vedres Márk szobrai Vedres Márk egyike a legkiválóbb magyar szobrászoknak. Mostanában volt 70 éves s ez alkalommal érdemes külön kihangsúlyozni, hogy munkái a megállás nélkül előrehaladó művész önmagában való megújhodását dokumentálják. Magános alkotó, magánossága azonban nem különállást, elfordulást vagy menekülést, hanem ellenkezőleg, az életben való elmélyedést s magaisrendű közösségi magatartását jelenti. Mert művei azt az áhítatot dokumentálják, amely áhítat ma tudatosan vagy öntudatlanul csak azokban él, akik a körülmények viharzása, a gyűlölködés, a törtetés, a jelszavak hangoztatása, a szenvedélyek szélsőséges irása vagy a bénult meghasonlás közepette is szilárdan állanak a helyükön és mindannyiunk érdekében munkálkodnak. Dolgoznak, mert nem a rombolás démonai, hanem az építés angyalai fogják a kezüket. Az alkotó művészek az élet lényegének és folytonosságának kifejezői. Mint ahogyan az orvosok, a mérnökök, a kőművesek, a cipészek, az Ácsok, a szabók, a vasöntők, az asztalosok, a nyomdászok, a földművesek és mindenrendű dolgozók a biztosítékai annak, hogy bármi is történjen, a világ nem pusztulhat el. Egy olyan korban, amelyben az értékek szinte óráról órára átértékelődnek, amelyben minden a bomlás és alakulás halmazállapotában van, e két típus tevékenysége jelenti azt a fix pontot, amelyen a viharban is megvethetjük a lábunkat. Soha nem éreztem mindazt olyan mélyen, mint ezen a borongós őszi estén Vedres Márk műtermében a hidegen villódzó gipszfigurák, a lágyan elomló agyagformák és a melegen simogató bronzalakok között. Vedres Márk szobrainak szépsége nem külsejükben, hanem belső törvényszerűségeikben gyökerezik. Bodintól Maillolig a modern plasztika eredményei épúgy föllelhetők bennük, mint a klasszikus francia és olasz szobrászat német hagyományai. Szintézisek, amelyeknek tartalma önmagukban, önmaguk megjelenésében van. Mondanivalóikban nincsen semi novellisztikus, regényes, drámai irodalmi vagy színes festői elem. Nincsen bennük semmi kívülről ráaggatott pátosz vagy mesterséges szenvedély. A plasztika törvényei szerint vannak megszerkesztve, elsődlegesen szobrok, bármelyik oldalukról is nézem őket, ezt a szobrászi mondanivalót hangsúlyozzák ki. A térbe helyezett testek, amelyekből a művész magabízó ereje, belső tüze, humánus gondolkozása és nagy nyugalma árad ki, amely nyugalom gazdag tartalmú emberséget és harmóniát idéz fel a nézőben. Kötöttségükkel kötetlenséget és mozdulatlanságukban fenséges mozdulatot fejeznek ki, mert mozgásuk és helyzetük a test vonalából és a tagok egymáshoz való viszonyából következik. Nem naturalisták, nem klasszikus utánérzések és nyoma sincs bennük az „izmusok" lázas útkeresésének. Lehiggadt, kialakult, puritánul egyszerű formák ezek, amelyeket nem a felületen, hanem mintegy belső magból, belülről kifelé épít fel. Innét a belőlük sugárzó erő és könnyedség is. Szinte lehelletszerűen finomak, majdnem légiesek és mégis szilárdan álló, lépő vagy fekvő női és férfialakok. S ezzel a légies megjelenésükkel és szilárd szerkezetükkel, tipikusan szobrászi mondanivalóba zsúfolt dús értelmiségükkel fejezik ki azt az áhítatot, amely mögött oly való ságosan lehet érezni a művész szenvedélyes életszeretetét, majdnem alázatos élettiszteletét és az élet ma oly ritka megbecsülését. A lemeztelenített egyszerű formákon keresztül úgy szólal meg mindez, mint valami tömören megfogalmazott igehirdetés. Vedres Márk nem a részletekben mélyed el, hanem az egészben, a végső eredményeket mutatja fel szobraiban, amelyek így nem egyes motívumaikban, hanem teljes alakjukban érik el hatásukat. Oly egységesek, oly befejezettek és annyira zártak, hogy túllépnek önmagukon s a nézőben azt az érzést sugalmazzák, amit azt hiszem Hegel fogalmazott meg úgy, hogy: „die Wahre ist das Ganze". Mint minden nagy művészi alkotásban, ezekben a szobrokban is benne van az élet egészének és valóságának maradéktalan átérzése, úgy, hogy mintegy összefogják a világot, egy központi magba sűrítik össze. S e pillanatban eszembe jut Pirandello most műsoron lévő „IV. Henrik" című tragédiája, amely egy központi magból kiindulva oly szélesre tágítja a világot. S amiként ez az alapjában féltékenységi dráma a játék és élet, valóság és képzelet összeszövődésében állást foglal az önkény és a demagógia ellen, de lényegében egy emberi sors szavakkal alig megnevezhető végzetszerű útjának távlatait lebbenti fel, e szobrok is mintha ilyen messze távlatokat hoznának közel hozzánk. Mintha a világ távoli pontjairól kiindulva, egyetlen pontba, a szobrok alakjába foglalnák össze mindazt, " amit a művész, mint szociális lény, újból és újból, minden munkájában külön-külön és összes munkáiban együttesen, az életről mondani akar. Ezekben a vonatkozásokban dokumentálódik e pillanatban részemre Vedres Márk szobrai előtt ismételten az alkotók és dolgozók sorsának összefüggése. Az alkotó művészeké, akik kitágítják és összefogják a világot és a dolgozóké, akik fenntartják azt. Gró Lajos A szűz és a gödölye Azon az úton halad ez a film, amerre a magyar filmnek haladni kellene. Nem „bárok és bálok" fényképezésével, nem is cigányozó duhajkodással, de még csak nem is „Lángok"-szerű hamis és hazug „lélektani" hatások körül motoszkálással akar sikert elérni. Egyáltalán nem akar sikert érni az új magyar film, ez a legnagyobb érdeme. Nincs meg benne az a kilógónyelvű iparkodás, ami legtöbb társát verejtékszagúvá teszi. Egy család története kerül a közönség elé, egy bomló polgárcsalád lehangolóan értelmetlen és undorító élete. Képhamisító apa, testvéreit kifosztó kereskedő és becstelen politikus fiúk, csaló asszony és egy nővér, aki a „legrokonszenvesebb" szeretne lenni, de egész tevékenysége csak annyi, hogy mindenáron menteni akarja a családi vagyon egységét: ez a Huben-család, egész romlott halálraítéltségében. Felettük a „Szűz és a gödölye", az átszellemült középkori festő misztikusan égies és lehelletszerű képe sajnos, csak hamis másolatban, mert az öreg Huben halála előtt eladta az eredetit és hamisítványt lopott helyébe. Zilahy Lajos, a film írója talán nem is akart olyan messzire elmenni, ameddig filmje elmegy, de anyaga kiszabadult az alkotó kezéből és meztelen szörnyűségében mutatkozik meg. A film menete kissé lassú, sokhelyütt fölöslegesen részletező és túl pontos, tempóján talán a vágó javíthatott volna, egészben véve azonban becsületes, igaz munka. Bajor Gizi csaknem mozdulatlan fejtartással és alig változó arccal játssza végig szerepét, a közönség nem érti, miért. Karády Katalin egy füves-fával viszonyt kötő asszonyt játszik. Csörlős nagy. Halála a legmegrendítőbb jelenet, amit valaha magyar filmen láttunk — de ez a megállapítás nem elég: haláljelenete a színészi játék teljessége. D© minden mozdulatában, egész játékában művészet ragyog. Lehotay Árpád kielégítően oldja meg szürke szerepét, Kovács Károly nagyon rossz embert akar a közönség elé állítani, ehhez azonban sokkal jobb színésznek kellene lennie. Major Tamást most láttuk először nagy filmben, még idegen számára a felvevőgép, de tehetsége legyőzi ezt az idegenséget, csak az veszi észre rajta, aki a színpadról ismeri. Éles vonalakkal ábrázolja korunk karrieristapolitikusát, az életből ismerős figurája keményen, visszataszítóan rajzolódik a vászonra. Puskás Tibor és Páger Antal két jó mellékalakja nagyban segíti az együttest. 17. oldal Téstv-lelke. -IhladűLLédertyi Hibái vannak a filmnek", de ha minden évadban csak három ilyen magyar filmet kapnánk, mint a „Szűz és a girdölye", bizalommal nézhetnénk a magyar filmgyártás fejlődése elé. (Forum.) m (dys) (•) Bartók—Kodály-népdalest a Zeneakadémián. Török Erzsébet, akit a pesti és pestkörnyéki munkásközönség előadóestjeiről jól ismer, november 13-án este 8 órakor a Zeneakadémián Bartók— Kodály-népdalestet tart. (*) A Vöröskereszt a magyar rádió közreműködésével vasárnap, november 10-án délután 17 óra 20 perckor rendezi meg a második honvédkívánsághangversenyt. Ennek a hangversenynek minden egyes számát a keleti arcvonalon harcoló honvédek kívánságára állították műsorba. A második honvédkívánsághangversenyen a rádió zenekara, a légierők fúvós zenekara, a Ludovika Akadémia énekkara, a Budai Dalárda és a kiváló magyar művészek hosszú sora működik közre. (*) A Magyarországi Magántisztviselők Szövetsége rendezésében november 8-ra tervbe vett jótékony célú zenekari hangverseny technikai okokból elmarad. A már megváltott jegyek a szövetség helyiségében a november 9-én, vasárnap estei 7 órakor, változatlan műsorral megtartandó, ugyancsak jótékony célú hangversenyre a helyszínen érvényesíthetők vagy a szövetség helyiségében szombatig visszaválthatók. (2) Vasárnap avatják fel Gulácsy Lajos síremlékét. Gulácsy Lajosnak, a tragikus sorsú kiváló magyar festőművésznek, aki életében hozzánk oly közel állott, vasárnap, november 9-én déli 12 órakor avatják a síremlékét a farkasréti új köztemetőben. (XX. parcella, 1. sor, 72. sír.) A felavató beszédet Kárpáti Aurél tartja, utána Gellért Lajos elmondja Juhász Gyulának Gulácsyhoz intézett versét. A Filharmóniai Társaság ezévi I. hangversenye 14-én V28 órakor lesz az Operaházban. _Vez.: Dohnányi Ernő, közr.: Németh Ella, az Operaház örökös tagja. Műsoron: Beethoven VII., Wagneren Karacsay-dalok. Dohnányi- éarakas-művek. C*Q