Népszava, 1942. január (69. évfolyam, 1–25. sz.)

1942-01-02 / 1. szám

1942 január 1, csütörtök NÉPSZAVA Mi megmondottuk, mondják meg ők is... -147 EKA RÁDIÓT G/ Hz új rádiók nagy kiállítása Sternberg Részletfiselés! hangszergyár termeiben Rákóczi Út 60 Árjegyzék ingyen! Javítás! Díjtalanul bemutatja: MARNITZ VBII, József körút 37-39. Részlet! Csere! Vidéki fiók: Szolnok, Kossuth tér 1 Szakszerűen bemutatja: Hoffmann Rádió Szent István krt. 19 TELEFONSZÁM: 120-531 Meddig tart ez őrült hangzavar még? Eleddig bőgtük tég a hun nevében? Kinek a hon mindig ajkain van, Nincsen annak, soha sincs szívében! Áldozat s tett, ez a két tükör, mely A valódi honfiút mutatja, De ti gyáva s önző szivek vagytok, Tettre gyávák s önzők áldozatra. .. (Petőfi: „A szájhősök") A vihar, amelyet a Népszava kacsányi kiállása a magyar közéletn és sajtóban keltett, még millió nem ült el, sőt egyre újabb halmokat ver. Amíg a szélsőjobbdalon ennek a nyilt, félreérthetett , csak erőszakkal félreérthető megnyilatkozásának visszhangja első szakaszban döbbent kapkos volt, addig most bárdolatlan jigú kitörésekben, ócska és hals szólamok egymásra halmozásár adnak kifejezést tehetetlen dühnek. Ami a hangnemet illeti, követjük őket azon az úton, melyet egyrészt az alacsony színnal, másrészt pedig az általuk szilárt „pimaszság" kifejezés jelez. Nekünk nincs szükségünk rá, hogy átkozódásokkal pótoljuk érveket. És arra sincs szüksénk, hogy fenyegetőzzünk, hogy milyon célzásokat tegyünk arra, „mire lesz majd gondunk", erre szilárdan állunk lábunkon, igén van a fejünk és felsorakozó mellettünk a józan, tudatos ésteljes tömegek, amelyeknek neben nyíltan hangot adhatunk ndolatainknak és szándékaink. A szabadság és a nemzeti gondolat illett való újabb nyílt ellássalásunk az, amely miatt tovább ítékzik a szélsőjobboldali sajtó. Szálasi-féle „uccai demagógiától" narcdysta „szalondemagógiához" ítélt „Magyarság", amely azom ismét nem is az uccák, hanem csapszékek hangján próbál polezálni, merészkedik kétségbe vonni, hogy a szociáldemokrácia vara is a nemzeti gondolat és a szabság harcosa lett volna- A mimzeti gondolatunkat és szabad?eszménket világosan megfogalmaztuk. Megmondták-e várjon állásútjukat ezekről a nyilasok és sivér pártjaik is? Bizony megtudták. És az, amit elmondottak, itt kifejtettek százszor és aminek eleme cselekedeteiket irányítja, ezekmül messze van ama nemzeti miétől, amely a 38. század óta , és amely ma már magában utalja a szociális gondolatot, a mzetet alkotó széles tömegek jóéért, anyagi és szellemi boldoguáért folytatott küzdelmet is. Ente a nemzeti gondolatnak jelenté teljes és végleges csődjét a ilasok főatyamesterének elmélete ország gyepűföldekre bontásáéról, mely elméletet csekély enyhítések 1. szaloncukorcsomagolásba burítva, az új nyilas próféta is hirti. A nemzeti eszmét tehát ők glátszik, kizárólag a nemzeti egyi megbontásában látják, mert idául ennek a gondolatnak egyik fontosabb alkotóeleméről, a fügtlenség kérdéséről óvatosan, soha , hangyái sem emlékeznek meg. Örülik ezt a kérdést, amiképpen úzosan kerülik annak tisztázását hogy kik azok, akik leküzdendő egsemmisítendő belső ellenségeiszeli gondolatnak és talán épp ennek leplezésére vették fellik nevébe a „nemzeti" jelzőt, miképpen leplezésül, antiszo, kiváltságokat elszántan védő késeik leplezéséül vették fel a nevébe a „szocialista" szót is, holott szervezkedésük — s ezt egyre inkább veszik észre és leplezik le a magyar nép széles tömegei — éppen a szociális haladás, a gazdasági és társadalmi ellentétek lebontásának megakadályozását tűzte ki céljául. Fölöttébb jellemző, hogy zászlajukra éppen azokat a fogalmaikat írják, amelyekkel legszögesebb ellentétben állanak. Ennek az átlátszó, nemzetellenes és népellenes játéknak leplezésére térnek ki következetesen afogalmak tisztázása elől, hangos szólamok széttrombitálásával igyekeznek fokozni a zajt és a zavart, hogy ne legyen alkalom a programok, célok és cselekedetek nyugodt és tárgyilagos kielemzésére, hogy ne hallatsszék meg az igaz szó. Bujkálnak a hangzavarban is ezek az örök bujkálók, akiknek eszméit a fogalmak meghamisítása jellemzi, eszmevilágukból folyó cselekedeteiket pedig Böszörmény Zoltánok és Kovarcz Emilek sötét gengszterizmusa. És ráadásul gyáva opportunizmus a szellemük, nem vállalják elveiket, tetteiket, terveiket s a leleplezés pillanatában bujkálnak a következmények elöl, amiképpen közönséges bűncselekményekért elítélt vezéreik is a bujkálást választották cselekedeteik vállalása helyett. A nyilas csoportra jellemző, hogy saját fogyatékosságaival ellenfelét vádolja. Ezzel a módszerrel könynyen párhuzamba állíthatjuk az „Új Magyarság" vezércikkét, amely pálfordulást és konjunktúra után szaladást vet a mii szemünkre. A magyar munkásság vérévé vált a nemzeti gondolat — elismeri ezt az „Új Magyarság" vezércikke is — és éppen ezért olyan formában próbálja megtámadni a szervezett munkásság pártját és lapját, hogy azt megkísérli elválasztani tömegeitől. Szánalmas próbálkozás ez, mert a magyar munkásság és annak pártja, valamint orgánuma az évtizedek során elválaszthatatlanul eggyel orrolt és egységük ma, amikor az eszmék és világnézetek tisztázódásának korát éljük, szilárdabb, mint valaha. Szekfü Gyulát vádolja történelemhamisítással az a cikkíró, aki most ismét — mint már annyiszor elvbarátai — egy cáfolatokkal halomra döntött, ósdi vérvád hangoztatásával szeretné bemocskolni és magyar katasztrófákért felelőssé tenni azt a munkásmozgalmat, amely a legnehezebb időkben egyetlen szervezett erőként szállt szembe a Magyarország teljes eltiprására és megsemmisítésére törő idegen törekvésekkel. A magyar munkásság a múltban betöltött szerepét vállalja ma is és vállalni fogja mindig. Ennek a következetességnek egyenes folyománya a karácsonyi állásfoglalás. Olyan töretlen az út, amely idevezetett, hogy csak nevetni lehet azon az együgyű beállításon, amely szerint „gyáván megtagadjuk egykori elveinket", amiképpen csak fölényes mosollyal fogadhatjuk azt tíz állítást is, mely szerint mostani magatartásunkkal „vissza akarjuk csalni azokat, akik immár örökre megtagadták a régi zászlókat". A szélsőjobboldalnak az a rögeszméje, hogy a munkásság jelentékeny tömegei elhagyták régi zászlójukat, nem más, mint egy sohasem teljesedett és sohasem teljesedő vágyálom. Ismét nem mernek nyilván a tények szemébe nézni, nem merik bevallani önmaguknak sem, hogy teljes kudarccal végződött az a kísérletük, hogy a magyar munkásságot eltérítsék saját útjától, hogy a tömegek tudatát elhomályosítsák, hogy elhalászszák őket a párt- és szakszervezeti mozgalomtól. Éppen a most zajló vita hevében válik nyilvánvalóvá, hogy kudarcba fulladt másik kísérletük is: a nemzeti eszme meghamisítása, elhomályosítása és a nemzeti jelszó kisajátítása, a nemzeti tartalom teljes mellőzésével. A munkásság és pártja között tátongó szakadékról költ regéket a saját maga megnyugtatására Rajniss Ferenc ,,Magyar Futár" című lapja is. Nem nyomhatjuk el magunkban azt az érzést, hogy Rajniss úr saját súlyos és jogos aggodalmait akarja eloszlatni, amikor szüntelenül azt szajkózza, hogy a Népszava és a Szociáldemokrata Párt nem azonos a munkássággal, semmi köze a munkáskérdéshez. Bizonyára rossz éjszakákat okoznak Rajnisséknak azok a munkás- és parasztlevelek, amelyek közül közölt már és közöl még a Népszava , amelyek mind azt bizonyítják, hogy mennyire Magyarország dolgozó népének adott hangot a Népszava, amikor a magyar függetlenség kérdéséről, a szociális haladásról és az egyetemes szabadsággondolatról világosan elmondotta véleményét és egyben — a helyzet alapos ismerete és tárgyilagos elbírálása után — az utakat is kijelölte. A munkáskérdés és a szociális haladás kérdése a jelen időszakban, jellegzetesen magyar kérdés és jellegzetesen függetlenségi kérdés is, és éppen ezért került sor arra, hogy az ipari munkásság és a parasztság hivatott képviselői mellett a Népszava hasábjain szólaljanak meg az értelmiség legtudatosabb egyéniségei is. Az értelmiség csatlakozása a szabadságeszmét hirdető ipari és mezőgazdasági dolgozókhoz ösztönzi a szélsőjobboldali cikkírót arra, hogy megpróbálja ezt az értelmiséget lealacsonyítani s egyben — ez minden tekintetben hozzáillő magatartás — nekiront magának az értelemnek is. Rajniss Ferenc nevezi Szekfil Gyula tanulmányát „óvatos lapossággal csépelt csevegésnek", Morles Zsigmond Petőfi Sándorról szóló írását pedig „szortyogásnak". Ezekkel a jelzőkkel és meghatározásokkal végleg bebizonyította, hogy teljesen elvesztette lába alól a talajt és már csak kapkod, hibát hibára halmoz, meghatározhatatlannak nevezve azt a számára végtelenül ellenszenves és érthetetlen végkövetkeztetést, amelyre jut s amelyet „egyetemes szabadsággondolatban összeforrott egységfront" néven emleget. Mindebből az világlik ki, hogy a szélsőjobboldalra hideg zuhanyként hatott az, hogy a Népszava hasábjain a munkásság, a parasztság és az értelmiség írói meghatározták, hogy mit értenek nemzeti gondolat alatt s ezzel úgyszólván felszólították ellenfeleiket is arra, hogy — végre mondják meg már ők is, mi az, ami az ő „nemzetis" jelszavuk mögött rejlik? Bizony, elérkezett az eszmék tisztázásának ideje, bármennyire is kényelmetlen ez az örök ködösítőknek. Bizony, elérkezett a köd eloszlatásának ideje és a jelszavak és elvek tisztázása után ki fog derülni, hogy hol gyökerezik az igazi nemzeti eszme, amelynek elszakíthatatlanok a kapcsolatai a A Ferencvárosi Munkás- és Tisztviselőotthon Szövetkezet 1942 január 11-én, vasárnap délelőtt esl0 órakor a Vasmunkások dísztermében (Magdolna ucca 5) mískészmatillét cemtezne MŰSOR: 1. MTE mandarinzenekara 2. Szakasits Árpád Köszöntő 3. Baló Elemér szavalóművész 4. Hont Erzsébet énekművésznő 5. Szigeti Sándor operaénekes 6. Vándor-kórus 7. Mágori Mária szavalóművésznő 8. Békeffi László színművész 9. Liontai Konstantin operaénekes 10. Kovács György tangóharmonikaművész 11. Neményi Lili énekművésznő 12. Szalmás-kórus Konferál: Hárs László. Műsor ára 1 pengő. Műsor kapható a párt- és szakszervezetekben, a Népszava kiadóhivatalában (Conti ucca 4. sZ.) és A Népszava-könyvkereskedésben (Erzsébet körút 30. sz.) 3. oldal ——