Népszava, 1953. december (81. évfolyam, 281-306. sz.)

1953-12-01 / 281. szám

NÉPSZAVA__________________ A vasas-szakszervezet elnökségének hozzászólása Zsofinyecz Mihály elvtárs nyilatkozatához A Népszava november 14-i számában közölte Zsofinyecz Mihály elvtárs, kohó- és gépipari miniszter nyilatkozatát az 1953. évi munkavédelmi és szociális beruházásokról. Rámutatott azokra az eredményekre és hiányosságokra, amelyek a kohó- és gépipari minisztérium területén megtalálhatók. A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége egyetért a miniszter elvtárs megállapításaival. Leszögezi azonban, hogy a hibák jelentős részét el lehetett volna kerülni, ha szorosabb kapcsolat alakul ki a minisztérium és a szakszervezet között, és megbeszélések előzték volna meg a munkavédelmi és szociális beruházásokkal kapcsolatos intézkedéseket. Több esetben előfordult, hogy a minisztérium nem kérte, illetve nem kéri a szakszervezet véleményét, segítségét olyan esetekben, amikor az támogatást nyújthatna a problémák eredményes megoldásához. A Kecskeméti Gépgyár esetében például az öltözőre előirányzott 750.000 forintból 200.000 forintot visszavett a minisztérium illetékes osztálya azzal, hogy a vállalat építési kapacitás hiányában nem tudja felhasználni. A Kecskeméti Gépgyár dolgozóinak igen nagy szükségük van öltözőre. E kérdés megoldása tehát rendkívül fontos volt. Ha a minisztérium és a szakszervezet közösen lép fel az építésügyi minisztériumban ez ügyben, bizonyára biztosíthattuk volna az öltöző teljes felépítését. Az ilyen és hasonló hibák megszüntetése érdekében feltétlenül szükséges, hogy a kohó- és gépipari minisztérium vezetői és a vasas-szakszervezet elnöksége között szorosabb együttműködést alakítsunk ki. A miniszter elvtársnak a legutóbbi kollégiumi ülésén hozott intézkedései megnyugtatnak arról, hogy a szellőzőberendezések gyártása terén meglévő kapacitást megfelelőmódon használják ki. A szellőzőberendezéseket gyártó vállalat munkabeütemezésének biztosítása a minisztérium igen fontos feladata. Elsősorban azoknak a berendezéseknek gyártására van szükség, amelyeknek üzembeállítása a legsürgősebb a dolgozók egészségének megvédése érdekében. Ilyen például a Del Hajógyár, valamint a Fémáru- és Szerszámgépgyár öntvénytisztító műhelyének szellőzőberendezése. Nagy mértékben hozzájárul a munkavédelmi és szociális beruházások problémáinak megoldásához a kohó- és gépipari minisztérium építési vállalata munkájának tervszerűsítése, amelyet a miniszter elvtárs másik intézkedése ír elő. Jelenleg azoknak a beruházásoknak megvalósítása sincs biztosítva, amelyeket ez a vállalat végez. Például a Wilhelm Pieck Vagongyár öltözőjére előirányzott 330.000 forintot 220.000 forintra csökkentették, mert az építővállalat csak ilyen összegű építkezést vállalt az év végéig. Augusztus 10-e óta alig haladtak valamivel az alapozáson túl és csupán 516 ember dolgozik az építkezésen. Az a véleményünk, hogy az eddig megtett intézkedésén túl a miniszter elvtársnak utasítást kellene adnia a rendszeres ellenőrzésre és ahol az ellenőrzés nehézségekről számol be, ott megfelelő segítséget kell nyújtani a vállalatoknak azok leküzdésére. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1953 október 31-én hozott határozatában lerögzíti, hogy »feltétlenül, minden körülmények között biztosítsák a kormány által felemelt munkavédelmi és szociális beruházások programmjának teljesítését«. A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége e határozat értelmében napirendre tűzte és megtárgyalta az 1953. évi munkavédelmi és szociális beruházások helyzetét. Az elnökség megállapította, hogy az 1953-as évi munkavédelmi és szociális beruházási tervek teljesítése érdekében elsőrendű feladatunk, hogy az üzemi bizottságok útján mozgósítsuk a dolgozókat a beruházások végrehajtására. Szakszervezetünk az eddiginél sokkal nagyobb gonddal és körültekintéssel végzi majd a végrehajtás állandó és rendszeres ellenőrzését. VAS- ÉS FÉMIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE ELNÖKSÉGE Az üzemi bizottsághoz egyszer beállított Leisz elvtársnnő, a kötőüzem egyik munkásnője. — Tűrhetetlen állapot! — jelentette ki felháborodottan. — Így nem lehet dolgozni! Ilyen fonalból nem tudunk jó minőségű árut gyártani. Az izgalomtól kipirult arcú munkásnő nagy lélekzetet vett, majd határozottan leült az egyik székre: — Addig egy tapodtat sem megy el, amíg meg nem állapítják, ki akadályozza a rendes munkát.— Jól van. Rendben van. Nyugodjék meg elvtársnő. Feltétlenül kivizsgáljuk. Elkeserített, de egyben örömmel is töltött el, hogy ezen a napon már három munkásnő fordult ugyanilyen követeléssel az üzemi bizottsághoz. A keserűségre az adott okot, hogy üzemünkben — amely,nek gyártmányait köztársaságunk határain kívül is megbecsülik az egész szovjetországban — nem kizárólag elsőrendű minőségű árucikk készül. Az örömöt viszont az okozta, hogy ez a kérdés ilyen alaposan foglalkoztat sok egyszerű munkásnőt. Munkásnőink már nem hajlandók abba belenyugodni, hogy néha selejtes cikket gyártunk. Gyárunk munkájáért, a gyártmányok kiváló minőségéért érzett felelősségtudat mindinkább jellemzi kollektívánk minden egyes tagját. És azt hiszem, nem tévedek, ha megállapítom, hogy ez az üzemi pártszervezet, a szakszervezet és Komszomol-szervezet mindennapos, kitartó nevelőmunkájának az eredménye. Hosszú ideje harcolunk üzemünk gyári védjegyének a becsületéért. Annak idején gyárunk egész kollektívája lelkesen támogatta a Sztálindíjas Alekszandr Csurkih hazafias kezdeményezését. Gyárunk minden üzemében fellángolt a kiváló minőséget gyártó brigád címéért folyó szocialista munkaverseny. A munkásnők többsége vállalta, hogy térmelegének 90 százaléka elsőrendű minőségű lesz. Sok brigád pedig azt a célt tűzte maga elé, hogy csak elsőosztályú kötöttárut gyárt. Egész munkáskollektívánknak ez a kitartó harca valóban jó hírt szerzett készítményeinknek. Selyem- és pamuttrikó fehérneműcsikkeinket, a »Marat«-gyártmányú sportmezeket, gyapjúfonalból készült gyártmányainkat szívesen vásárolják Tallin, Leningrád, Moszkva és a többi szovjet nagyváros áruházaiban. De vájjon megelégedhetünk-e az eddigi eredményeinkkel? Megtettünk-e már mindent a fogyasztók állandóan növekvő szükségleteinek és ízlésének kielégítésére? Világos, hogy nem! A Szovjetunió Legfelső Tanácsának ötödik ülésszakán hozott határozatok arra köteleznek bennünket, hogy fokozzuk a harcot a minőségért, szerezzünk még nagyobb becsületet gyári védjegyünknek, a szovjet dolgozóknak pedig gyártsunk meg több és még jobb minőségű szép, tetszetős és a különböző ízléseknek megfelelően változatos kötöttárukat. A párt és a kormány nagy feladatot tűzött a könnyűipar dolgozói elé. Munkáskollektíváink ezzel tisztában van. Gyárunkban olyan légkör alakult ki, amelyben egyszerűen tűrhetetlen és megengedhetetlen aselejt. Mindennapos jelenség, ha egy munkásnő felfedez valamilyen minőségrontó körülményt, azonnal lármát csap és nem nyugszik, míg a vezetőkkel együtt pontosan meg nem állapítja és ki nem küszöböli a selejt okát. A dolgozók effajta figyelmeztetéseit gyakran megtárgyalják a termelési értekezleteken. . Nem sokkal azután, hogy a lapokban megjelent a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ötödik ülésszakának anyaga, Gnadeberg elvtársnő, a szabászműhely egyik dolgozója szövési hibákat fedezett fel az anyagban. Könnyen lehet, hogy azelőtt említésre méltónak se találta volna. Most azonban magasabbak a követelmények gyártmányainkkal szemben és ő úgy érezte, feltétlenül figyelmeztetnie kell az üzemvezetőséget. — A szovjet asszonyok szép és jó minőségű ruhákat akarnak viselni — mondotta Gnadeberg elvtársnő az üzemvezetőnek. — Szégyellem magam, hogy ilyen anyagból kell szabnom. Nem engedhetjük meg, hogy gyárunk hibás árut készítsen. Az üzemi bizottság tudomást szerzett az esetről és termelési értekezletet hívott össze, hogy minden dolgozó elmondhassa észrevételeit. Kiderült, hogy a legtöbb hibás félgyártmány a gombolyítóüzemből kerül ki. A gombolyítóüzem művezetőhelyettesei nem oktatták kellőképpen a tapasztalatlan, fiatal munkásnőket. Az is kiderült, hogy néhány régi gép okozza a hibákat. A termelési értekezlet felszólalói a többi között követelték, hogy a MEO nagyobb igénnyel vizsgálja meg a fonalküldeményeket, mielőtt, átveszi. Az üzemvezetőség rendre megvalósította a termelési értekezlet felszólalóinak javaslatait. Megjavították a gombolyítógépeket. A főmérnök kötelezte a gombolyítóüzem művezetőhelyetteseit, hogy állandóan foglalkozzanak a fiatal munkásnőkkel. A laboratórium dolgozói is szigorúbban ellenőrizték a fonal minőségét. Az ilyen és ehhez hasonló termelési értekezletek tehát felfedték és kiküszöbölték a selejt különböző okait. Egyben pedig fokozták dolgozóink felelősségtudatát a gyárunkban készülő különböző ruházati cikkek kiváló minőségéért. Most már naponta előfordul, hogy egyszerű munkásnők nyújtanak be értékes észszerűsítési javaslatokat. Linda Lali MEO-ellenőr például felfigyelt arra, hogy a gyárunkba érkező fonal gyakran túlságosan összecsavarodott és nagyon száraz. Ennek következtében romlik a köt szövöttáru minősége, mert a fonal gyakran szakad és így az anyagban sok a csomó. Lali elvtársnő azt javasolta, hogy feldolgozás előtt gőzöljék át a fonalat. A gőzölés következtében a fonal megpuhul és csavarodottsága felenged. A MEO-ellenőr javaslatát az üzemi bizottság támogatta és az üzemvezetőség meg is valósította. Dolgozóink felelősségtudatának növekedése követelte meg tőlünk a kooperációs üzemek munkaversenyének megszervezését. Nézzük csak meg, hogyan is történt ez. Gyárunk egyik legújabb készítménye a tömör selyemszőttesből gyártott férfiing és a női kötöttkabát. Bár ezeket a — rendszerint elsőrendű minőségű — gyártmányainkat nagy tetszéssel fogadja a vásárlóközönség, szabászműhelyünk egyik dolgozója, Eliza Kott mégis felvetette, hogy fokozott mértékben eleget kell tennünk a magasabb követelményeknek. Rámutatott, hogy az ingek és a kötöttkabátok anyagában futó színes csíkok nem mindig párhuzamosak és nem találkoznak pontosan az ujjak bevarrásánál. — Ez csúnya és rontja az egyébként ízléses ing vagy a kötöttkabát kivitelét— mondotta a szabászüzem vezetőjének.. — Meg kell követelnünk, hogy a szabásznak az összeállításnál pontosan figyelembe vegyék az anyag mintáját. Amikor az üzemi bizottság megvizsgálta ezt a kérdést,kiderült, hogy nemcsak a szabászüzem, hanem a festőüzem is hibás. A festők néha szabálytalanul készítették az anyag mintáit, így indult el a kooperációs üzemek munkaversenye. A szabászok magasabb követelményeket támasztottak a festőkkel szemben. De a szabászműhely dolgozói is fokozott vállalásokattettek és munkaversenyre hívták az I. számú szövődét. Az összeállító üzem dolgozói pedig kijelentették, hogy csak elsőrendű minőségű anyagot vesznek át a kötődétől. Üzemi bizottságunknak most vezetnie, irányítania, szerveznie kell azt a harcot, amely azért folyik, hogy az egyes üzemek, brigádok és gépkezelők sikeresen eleget tegyenek vállalásaiknak. Ebben a fontos munkában igen nagy jelentőségű a szakszervezeti aktivisták példamutatása. Gyárunk üzemi bizottságának és műhelybizottságainak legtöbb tagja egyben élen jára termelésben is. Alina Lejetmjaje, az üb-elnök helyettese például olyan brigádot vezet, amely kizárólag elsőrendű terméket gyárt. Nemrégen tartottuk meg gyárunk dolgozóinak nagy termelési konfe- renciáját. A konferencia részvevői új, fokozott szocialista vállalásokat tettek. Kötelezték magukat, hogy az év végéig 165.000 darab kötszövötteikkel gyártanak többet, mint amennyit a terv előír. Ugyancsak kötelezték magukat arra, hogy az önköltség csökkentésével hétszázezer rubelt takarítanak meg. Nagyjelentőségű vállalások ezek. Kollektívánknak azonban minden módja megvan arra, hogy sikeresen teljesítse is ezeket a vállalásokat és méginkább megszilárdítsa gyárunk védjegyének becsületét. Ebben a harcban mély szerep hárul dolgozóink fokozott felelősségtudatára, amelyet szakszervezetünk jó nevelőmunkájával növel napról napra.A Tmabety FELELŐSSÉGTUDAT Irta: R. RÉPAAU, a tallini »Marat« kötöttárugyár ab-elnöke 2 1953. DECEMBER 1. KEDD Miért drágulnak meg a mezőgazdasági kisgépek a Fémszerelvény árugyárban? »Szembe kell szállni azokkal, akik iparunk fejlesztési ütemének meglassítását a munkafegyelem, bérfegyelem, technológiai fegyelem megbontására, normalazításra, selejtgyártásra, anyagpocsékolásra használják fel.« (A Politikai Bizottság beszámolójából a KV előtt.) A Fémszerelvényárugyár gyártmányainak egy része különös fontosságra tett szert az elmúlt hónapokban. Hiszen »továbbfejlődésünk kulcskérdése, a legközelebbi döntő láncszem, melyet teljes erővel meg kell ragadnunk: a mezőgazdaság fejlesztése — és az üzem közvetlenül is részt vesz ebben a nagy munkában. Küldjék vissza a selejtes munkadarabokat a forgácsolóműhelybe A gyár permetezőműhelye csaknem kizárólag mezőgazdasági gépeket gyárt. A műhely átlagteljesítménye a múlt dekádban — fokozatos javulás után — 149 százalékra emelkedett. Ebből, az eredményből úgy tűnik, hogy a Fémszerelvényárugyár dolgozói megértették a párt útmutatását. Sajnos nem így van. A munka természete folytán csekély mértékben van szükség a gépi megmunkálásra ebben a műhelyben. Apró forrasztások, hegesztések, kézi szegecselés, lemezillesztés teszik a munka zömét. A permetezőkészülékek egyéb fontos alkatrészeit készen kapják a gyár megmunkáló műhelyeitől. Az elmúlt hetekben az alkatrészek egy része selejtesen érkezett a permetezőműhelybe a forgácsolóktól. Marton László főművezetőnek, a permetezőműhely vezetőjének kötelessége lett volna a selejtes munkadarabokat kijavításuk céljából azonnal visszaküldeni. Ehelyett önként vállalta, hogy kijavítják a forgácsolóműhely selejtjét — »egy kis pótidő utalványozásával. Nem sokat törődött azzal a minisztertanácsi rendelettel, amely leszögezi, hogy pótidő csak abban az esetben adható selejtjavításra, ha a munkát nem lehet a selejtet okozott munkással kijavíttatni. A rendelet megszegésével utalványozott pótidőt — mint később kiderült — a műhelyben nem veszik rossznéven, különösen ha a vezetőjük és az időelemző nem szűkmarkú. Nem voltak szűkmarkúak. A selejtes alkatrészek műhelyen belüli kijavítására hápónként 15 perc pótidőt utalványoztak, noha mindössze egy rövid menet utánvágásáról volt szó. (Ugyanakkor a forgácsolók az alkatrész teljes megmunkálására — négy menetfúrás — öt perc normaidőt kaptak.) Ilyenképpen nem csoda, hogy a selejt javító Stadler Sándor teljesítménye például egyszeriben 182 százalékra növekedett. Szűnjék meg a felelőtlen pótdíjutalványozás Más esetben az történt, hogy az alkatrészeket a szokásos feliratsajtolás nélkül — tehát lényegében selejtesen — kapta a műhely. A főművezető ezeket sem küldte vissza. Helyrehozták a hibát saját maguk — kilencszázperces pótidő felhasználásával. Nem sokkal ezután, néhány megmunkált öntvényt kapott szerelésre Marton László műhelye. De tévedésből az előírásnak nem megfelelő öntvények érkeztek a műhelybe. Vissza kellett vinni tehát a raktárba és újat hozni helyette. A pótidőutalvány máris elkészült: »öntvénycserélés 800 perc. A bőkezű pótidőutalványozás mind sűrűbben ismétlődött. November első tizenöt napjában több mint száz órányi pótidőt használt fel a műhely olyan selejtek javítására, amelyekhez semmi köze sem volt. A tizenöt nap alatt készült mezőgazdasági kisgépek előállítási költsége így száz munkaórával növekedett. Az effajta gazdálkodás nem segíti a Központi Vezetőség határozatainak megvalósítását! Ellenkezően! A gyár vezetői sajnos máig sem figyeltek fel Marton Lászlónak arra a helytelen elméletére, amely szerint »más kárán nyer az okos«. Nem nézték meg alaposan a fontos műhely belső életét, örömmel — és minden további nélkül — tudomásul vették, hogy a mezőgazdaság fejlesztését segítő műhelyük jó átlagteljesítmény-* nyel dolgozik. Müller Rezső elvtárs ab-elnök tett néhány kezdeti lépést a pozicifjutalványozások megszüntetésére. Számottevő eredményt azonban nem érhetett el, mert sem a MEO, sem az időelemzők nem támogatják munkáját. A gyár vezetői sem fordultak szembe a normalazítást lehetővé tevő intézkedésekkel, nem törődtek a szaporodó selejttel, így nemcsak Marton László főművezető felelős a sok pótidőért, hanem azok is, akik kellő ellenőrzés nélkül hagyták a gyár egyik legfontosabb műhelyrészét. Határozott intézkedésekkel véget kell vetni az ilyenfajta gazdálkodásnak és el kell érni azt, hogy az üzem látszateredmények helyett gazdaságos termeléssel segítse a Központi Vezetőség határozatainak végrehajtását.P. S. A sztahanovista mozgalom és az iparág főkérdéseiről tárgyaltak a nyomda- és papíripari sztahanovisták értekezletén Vasárnap a nyomda- és papíripari dolgozók legjobbjai, a sztahanovisták, a nyomda- és papíripari dolgozók szakszervezete központi helyiségében sztahanovista szakági konferenciára gyűltek össze. Galló Ernő elvtárs, a nyomda- és papíripari dolgozók szakszervezetének elnöke beszédében hangsúlyozta: ma a sztahanovistákra az a megtisztelt hivatás vár, hogy új és állandóan fejlődő munkastílust teremtsenek, amelynek nyomán a tömegek is magasabb színvonalú termelés elérésére képesek. Most elérkeztünk oda — mondotta—, hogy a sztahanovistáktól többet kérjünk. A különböző szakágakban meg kell állapítani a legjobb munkamódszereket, a legjobb technológiát, ha pedig ez megvan, akkor gondoskodni kell azoknak kötelező átviteléről a gyakorlati életbe. A konferencián megjelent sztahanovisták szakáganként kezdték meg tanácskozásaikat. Felvetették a sztahanovisták, hogy fokozott gondot kell fordítani az utánpótlás nevelésére. Ide kell szélesíteni a szakoktatást, nagyobb mértékben kell lehetővé tenni a dolgozók számára a szakirodalom olvasását. A konferenciákon sok javaslat hangzott el. Galló Ernő zárószavában bejelentette, hogy ..a szakszervezet minden javaslatot továbbít az illetékes iparigazgatósághoz, a tudományos egyesülethez s a sztahanovisták valamennyi javaslatra írásbeli választ kapnak. A megvalósítható javaslatokat technológiai utasítás formájában kötelezővé teszik valamennyi vállalatra s beiktatják a műszaki tervekbe. ROSSZ MÓDSZER . Kender- és Jutagyárban nagy tábla hívja fel a figyelmet a későnjövőkre. Helyes az, ha gyárainkban, építkezéseken és bányáinkban, mindenütt szóban és írásban harcolnak az öntudatos szocialista fegyelem kialakításáért. Minden dolgozóban meg kell érlelnünk azt a felismerést, hogy a munkaidő minden perce érték, amelyet nem szabad elfecsérelnünk, hiszen minden perccel, amelyet elveszítünk, saját magunkat, üzemünket, egész népünket rövidítjük meg. Ez a nevelő munka nem jár egyik napról a másikra teljes eredménnyel, ehhez türelem, szerető, nevelő szó, mindennapos meggyőzés kell. A Kender- és Jutagyárban kifüggesztett tábla nem a meggyőzés, a nevelés módszerével próbál hatni a későnjövőkre. Ellenségnek nevezi őket. Ez a módszer semmiképpen semszolgálhatja azt, hogy a későnjövök megértsék hibáikat, ellenkezőleg: rideg és megbélyegző módszerével inkább még jobban eltaszítja őket. Szerkesztőségünk helytelenül járt el és hibázott, amikor ezt a táblát fényképen leközölte és e rossz módszert más üzemek elé követendő példaként állította.