Népszava, 1954. január (82. évfolyam, 1-26. sz.)

1954-01-01 / 1. szám

NÉPSZAVA AZ ÚJ TERVÉV KÜSZÖBÉN A Dorogi Tröszt pótolta elmaradását, teljesítette évi tervét A200 éves a magyar szénbányászati emlékversenyben a trösztök közül a Dorogi Szénbányászati Tröszt került az első helyre. A versenyszakasz lendületében a dorogi bányászok pótolták elmaradásukat és december 31-én déli 12 órakor befejezték évi tervüket. A jó eredményhez nagyban hozzájárultak a Csolnoki Szénbánya Vállalat csolnoki I-es üzemének dolgozói, akik évi tervükön felül 13.500 tonna szenet termeltek. A Lenin Kohászati Művek martinüzeme felkészült 1954-re Bán István, a Diósgyőri Lenin Kohászati Művek martinacélművének főmérnöke a sajtónak adott nyilatkozatában a többi között a következőket mondotta az 1954. évi előkészületekről: — Amikor az új esztendőre készültünk, az elmúlt hónapok hibáiból indultunk ki. Elsősorban a karbantartás, az egyenlőtlen anyagellátás és a technológiai fegyelem megjavító területén van sok tennivalónk. Decemberben már szép eredményeket értünk el az egyenletes termelés megvalósításában, de azért a jövő évben is sok a tennivalónk. Sokat kell tennünk a minőség javítása érdekében. A javítóanyag-ellátás és a javítórészleg átszervezésével a kemencekarbantartás idejét tovább akarjuk csökkenteni. Folytatjuk a biztonsági berendezések felszerelését, üzembe helyezünk egy új mágnesdarut és új étkezdét létesítünk dolgozóink számára. A minőség megjavítása érdekében öt kemencénél átépítést végünk, két kemencét pedig olajfűtésre tünk át. Az újonnan kidolgozott vnológiai utasítás segítségével nden munkaterületen megszüntetjük a technológiai fegyelem lazaságát. Megerősítjük a munkairányító szolgálatot, a kemencesori MEO-t, fokozzuk az ellenőrzést. Az új esztendő első napjától kezdve olyan munkát akarunk végezni, hogy kiérdemeljük a sztahanovista üzem címet. Januárban elkezdik a csérlőgépalkatrészek gyártanát a Szállítóberendezések Gyárában A Szállítóberendezések Gyára 1954 első felében ezer EMAG 42. típusú cséplőgépet gyárt mezőgazdaságunknak. A gyár első ízben készít cséplőgépeket. Az EMAG tapasztalatai alján készített rajzokat a Mezőgép Tervező Iroda most módosítja. A mezőgépipari igazgatóság kiváló szakemberekkel segíti a Szállítóberendezések Gyárát és eddig már 15 tonna öntvényről gondoskodott. A gyárban is megkezdődtek az előkészületek. A legjobb szakemberekből cséplőgéptechnológus csoport alakult a művelettervek módosítására és korszerűsítésére. Az üzem gyártóeszköz gazdálkodási osztálya szerszámok beszerzésével és módosításával foglalkozik. A cséplőgépalkatrészek gyártását januárban elkezdik. .A munkaversteny hírei 350.000 forintos beruházással légtisztítóberendezést kap a Ruggyantaárugyár új pneu-vulkanizáló csarnoka. Az építkezést december elején már megkezdték és 1954 első negyedében befejezik. ★ A Kőbányai Zománcárugyár dolgozói felajánlották, hogy negyedik negyedévi tervükön felül az év végéig 30.000 palacsintasütőt, 1700 bográcsot és 6500 horganyzott vedret készítenek. Vállalásukat túlteljesítették. ★ 704-re emelkedett a sztahanovisták száma az Egyesült Izzóban. Decemberben 13 dolgozó kapta meg a sztahanovista jelvényt. Jieten pedig másodszor részesültek e nagy kitüntetésben. A csehszlovák -----' ik doltszonosainak . Elis? szép kül- (Folytatás az első oldalról) az általános boldogság alapja —, hanem az egyéni boldogság és jólét felé vezető úton is újabb, fokozott reményeket ígér mindannyiunk számára. A Szovjetunió mutatta meg a követendő utat itt is. Azok a nagy horderejű intézkedések, amelyeket a Szovjetunió Kommunista Pártja és kormánya a szovjet nép jólétének további emelése, a soha nem látott bőség megteremtése érdekében hozott, jelentőségükben messze túlhatnak a szovjet határokon. Élesen megmutatják az imperialista rendszerben mind súlyosabb nyomortól, állandó munkanélküliségtől sújtott dolgozóknak a szocializmus és kapitalizmus rendszere, a kizsákmányolás és a szabadság, a háború és a béke rendszere közötti különbségét, s még nagyobb lelkesedéssel töltik el őket a rabtartóik ellen vívott harcban. És világosan megmutatják a felszabadult népeknek, nekünk, magyaroknak is jövőnk nagyszerű távlatait. Jól tudjuk: a kormányprogramm nyomán támadt árubőség, a megnövekedett vásárlóerő, az első nagyarányú árleszállítás, a dolgozók életszínvonalának emelése érdekében hozott nagyjelentőségű intézkedések csak az első lépések még szebb életünk felé haladó jövőnk útján, amelyen a párt és a kormány határozatai vezetnek biztos kézzel előre. És örömünket, ragyogó holnapunkba vetett biztonságunkat, alkotó akaratunkat még inkább fokozza a büszke tudat: ez is elválaszthatatlan, szerves része a békéért folytatott harcnak, mi bármelyikünk, aki a bőség, az emberről történő fokozott gondoskodás Programmjának a megvalósításához jó munkájával hozzájárul, a béke ügyét is erősíti. Nagy lépést tettünk az elmúlt esztendőben afelé, hogy szilveszteri jókívánságunk tartós valósággá váljék, de korántsem értünk még célba. A tennivalók dandárja még előttünk áll. A tömegek éberségének, harci készségének egyetlen pillanatra sem szabad lanyhulnia. Figyelmeztetően idézik ezt emlékezetünkbe az olyan tények, mint a koreai politikai értekezletet előkészítő tanácskozások amerikai részről bekövetkezett indokolatlan megszakítása, a nyugatnémet támadó hadsereg felállításaérdekében kifejtett erőfeszítések és az a sok más tény, amely mind azt bizonyítja, hogy az imperialisták sohasem mondanak le önként háborús terveikről. E tervek meghiúsítása, a tárgyalások szellemének diadalra juttatása nem az ő szándékaikon, hanem a mi erőnkön múlik. Azon múlik, hogy sohase csökkenjen éberségünk, még élőbbé, még meggyőzőbbé váljék felvilágosító munkánk, amellyel új és új harcosokat toborzunk a béke ügyének. Nincs olyan vidám ünnepi hangulat, amelyben ezt elfelejthetjük. A népek tudatára ébredtek, milyen hatalmas erő az ő erejük és megtanulták fel is használni azt. Azok a hatalmas sztrájkharcok, amelyeket a francia, az olasz, az angol munkások az elmúlt esztendőben diadalmasan megvívtak, világosan mutatják ezt. Méltán nevezhetjük az 1953. esztendőt a II. világháború óta lezajlott legnagyobb sztrájkmozgalmak évének és — éppen e sztrájkharcok tapasztalatai, tanulságai és eredményei alapján — egy egész sor országban a munkásegység kovácsolása esztendejének is. E harcok során a dolgozó tömegek új nagyszerű bizonyítékát adták, hogy mind öntudatosabban vállalják azt a döntő feladatot, amely rájuk hárul az amerikai imperialisták ellen, a kenyérért, a népek barátságáért, a nemzeti függetlenségért, a tárgyalások szellemének diadalra juttatásáért, a békéért vívott harcban. Hja Erenburg mondta a népek bécsi kongresszusán: »A nagy folyók észrevétlenül, kis patakodként törnek elő a föld mélyéből. Aztán egyre növekednek, szélesednek. Száz és száz patak és folyó siet feléjük és végül a hatalmas folyamok már egész szárazföldeket szelnek át, országokat kötnek össze egymással, emberek millióinak életét változtatják meg.« Ilyen kis patakok és folyók százaiból és százmillióiból, a békét, boldogságot akaró emberek mindennapi tetteiből táplálkozik az az áthághatatlan hatalmas folyam is, amely végleg útját állja az imperialista háborús terveknek és a teremtő béke tápláló hullámaival öntöz és köt össze országokat, változtatja nyugodtaá, vidámmá emberek millióinak életét. Legyen hát szilveszteri köszöntésünk nemcsak jókívánság, nemcsak diadalokra mozgósító harci jelszó, hanem nagyfogadalom is mindannyiunk ajkán: az élet minden területén, életünk minden órájában szüntelenül azon dolgozunk, hogy valóra váljék szívbőlfakadt kívánságunk: »Békés, boldog újesztendőt!« Z 1954. JANUÁR 1, PÉNTEK ) A TISZA MENTÉN I. Rakamaztól a Tiszafüredig védi szemét a vízről visszaverődő napfénytől, úgy néz a távolba, a hatalmas Tiszalöki Vízierőmű hegesztővillanásos pilléreire. Ide hallik az úszókotrók zúgása, látszik az ezer és ezer ember természetmegváltoztató munkájának nyüzsgő élete. Schmitz főmérnök áll a töltésen, a Vízműépítő Vállalat egyik építésvezetője, akit »aludni küldtek«. Hiszen az utóbbi napokban megfeszített erővel dolgozott éjjel, nappal, hogy a megépült erőművön keresztül új medrébe ereszthessék a Tiszát. A víz december 23-a óta már a duzzasztó alatt folyik és Schmitt elvtárs most ittbujkál a távolban az őt aludni küldő erélyes párttitkár — Tucsányi elvtárs — elől. Ha már ott nem lehet, legalább távolról gyönyörködik a munkában és magában mérges a párttitkárra, akierőszakkal korlátozza az ember egyéni szabadságát és nem engedi akkor dolgozni, amikor akart. — Hány napja nem aludt, Schmitt elvtárs? A mérnök legyint: — Semmi az. 1949-ben, éppen így újévtájt volt, hogy háromszor ennyi ideig nem aludtunk, mégis győztük. Akkor ástuk az első gödröket és váratlanul ránk rontott az áradás, a talajvíz. Szivattyúztunk és szivattyúztunk, tíz napig egyfolytában, hogy ne vesszen kárba a munka eleje. Még karácsonyra se mentünk haza. De látják, érdemes volt maradni — mutsz a hatalmas vízmű felé. Hovavalósi, Schmitt elvtársánál egy szőrkucsmás, szemüveges ember áll a töltésen. Tenyerével Ha Záhonytól valaki egyenesre Szegedig fallal szelné át ha.------------!zánk térképét, ez a vonal alig mutatna háromszáz kilométeres távolságot. Pedig a Tisza folyó — amely Záhonynál lép hazánk területére — Szegedig 460 kilométeres utat kanyarog be s úgy vágja ketté a Nagy-Alföldet. A kanyargós, vadvizes Tisza partjaihoz végestelen végig városok, községek, tanyák simulnak ősidők óta. Ezek a települések évszázados szülőhazái a magyar nép ezer dalának s bizonyítékai a vadregényes, gyönyörű — s olykor mégis veszélyes a tiszavidék iránt érzett szeretetének. Pedig a tiszatáj dúsan termő gazdagsága valamikor nem a mellette lakó egyszerű emberek örömét szolgálta... A Tisza közepén egyenes szál fenyőkből összerótt, jégtáblakísérte tutaj ereszkedik alá a Beszikidek erdős, havas bércei közül. Épületállvány lesz belőle. De amíg átöleli majd valamelyik épülő szegedi ház falait, hosszú utat tesz meg a Tiszán — hazánk e nagy por nélküli útján — amelyen olcsóbb a szállítás, mint bármely más úton. Riese—Cigánd—Tiszekarád ... Fehérre meszelt házak a partokon. Az enyhe, párás idő után beköszöntött hirtelen hideg deresfehérre festette a házak cserép- és nádtetejét is. Fehér lepel borítja a Bodrogköz dombjait, s a hideg, fehér zúzmaravirágokkal ékesíti a tiszamenti fák kopasz ágait. Látszólag téli álmát alussza a természet, de az ember mégis megtalálja az életet. A kenézlói par ,„..a nemei ijednek és lékelik a parti jeget. Csákányütéseik hangja hosszan elnyújtva zúg végig a mederben csakúgy, mint a kivágott jégtáblákat vermelni szállító kocsi zörgése. Akor, vagy harminc méternyi hosszú léken vízbe eresztett kerítőháló állja útját a jég alatt úszó halaknak: bőséges a zsákmány. Az egyik szőrbundás öreg halász mégis méltatlankodik a túlparti jégen. A víz mint valami hangszóró hozza, erősíti a hangját: »Sándor te! Szaporán lódíts a bibicre kötelet a böböckéből! Suttyanj már, eleget hángubáztál ahhelyt, hogy beciglizted véna a farokguzst!« Az idegen mit sem ért e tiszatáji beszédből, de az irhamellényes Sanyi gyerek máris ugrik a »döböckéhez« — a szerszámosládához, hogy kinyalábolja belőle a kötelet és rádobja a »bibicre« — a partravert hálóvontató gerenda csigájára, így akarja jóvátenni a »hángubázást« — a henyélést és a parton álló csónak fenékdeszkájabeciglizésének« — befoltozásának elriasztását. Mert erről beszélt oly ékisszólóan az öreg. Sietni is kell a hálóhúzással, mert a tisztuló párán átvilágító napkorong fénye — amely mint tábortűz lángja tükröződik a folyó vizén — lassan »hálótlátóvá« teszi a vaksi halakat. 1 téli nap a tájfényesítő erejét is — — ----t érezni már. Az imént még dél lepte rakamazi bazaltsziklák mint egy-egy köteg összenyalábolt, csillogó, fekete veszsző, simulnak a hegyoldalra. A vattaruhás rakamazi kőbányászok munkája nyomán hatalmas bazalt oszlopok hullanak a földre s a csillékbe. Az évmilliós helyükből elmozdított köveknek nincs , idejük megpihenni: autók, vasúti kocsik szállítják Tiszalök felé az új folyómeder kikövezésére. A tokaj-rakamazi táj láttán az ember elgondolkozhat: vájjon melyik vidék értékesebb? A túlparton földbevájt tokajhegyaljai pincék bora-e vagy a rakamazi bazaltkő. A bor az világhírű és zamatos, de a rakamazi bazaltkővel kimozatkozott új tiszamederből ágazó, most épülő 130 kilométeres Keleti Főcsatorna vize száz- és százezer holdnyi szikes hortobágyi pusztaságon csalja ki majd az ember számára a dús, zöldelő termést. Az évszázadok óta száraz hortobágyi pusztaság és az új Tisza-meder — a múlt és a jelen — találkozása. A mérnök fejebúbjára tolja a kucsmát. Nehezebb erre válaszolni, mint az erőmű összes adatait, a százezres számokat elsorolni. — Hogy hová valósi vagyok, azt bizony már magam sem tudom. Én itt lakom Tiszalökön, két lányom Pesten tanul, az asszony meg Nyíregyházán dolgozik. Jövőre már valahol másutt leszek, megkezdjük a második tiszai vízilépcső építését is. Akkor odavalósi leszek. Azért higygyék el, hogy sohasem volt ennyire együtt a mi családunk... — teszi hozzá. A gáton túl egy vattaruhás ember futva közeledik. — Schmitt elvtárs! Már mindenütt kerestem! Hivatják a duzzasztóhoz! A főmérnök elmosolyodik: »Na látják ... először elzavarnak, aztán mégis csak kellek ...« — és friss, fiatalos léptekkel tűnik el a távoli kapcsolóház mögött a nagy toronydaruk, gépek mellett... Ember és gép . . . ! E kettő már el ■ --------------------- sem képzelhető egymás nélkül itt a kanyargós Tisza partján, amelynek régi gátjain búsan szomorkodnak a kazalnyi rőzsekötegek. »Munkanélküliekké« váltak, pedig valamikor élet és halál függött tőlük ezen a tájon. A tiszamenti emberek sorsát, életét fenyegető árvízveszélyek idején. Rőzsével és földdel tömték olyankor a gátszakadást a rémült emberek. Az árvízvédelmi rőzsekazlak ma már a rétisasok tanyái lettek. Ezek a büszke ragadozó állatok csak akkor rebbennek fel, amikor Tiszadada vagy Tiszadob felől robogó autóbusz veri fel a gát melletti út porát. Ezen az úton — amely Tiszavasvári mellett karcsúíves betonhtdat kerül meg — mennek munkába Tiszalök építői. Földre épült híd ez... se folyó, se út nem vezet alatta. A jó kétszáz méternyi alkotmány úgy áll a vasvári puszta közepén, mintha valami óriásdarura várna, amely majd beleakaszkodik s felemeli, hogy egy folyó fölé helyezze. Ez a híd azonban örökre ott marad s a folyómedret — a Keleti Főcsatornát — utólag vájja alá majd az ember. Mert a főcsatorna 27 lúdját így »szárazon« előre építik meg a Hortobágyon, ahol most a csatorna »medrében« Kunos Pista szőrgubás juhász ballag hosszúgyapjas nyája mögött. Elbámészkodik a »hidasok« munkáján, aztán hasára renditi tarisznyáját s ömlik, ömlik a gőzölgő szegfűszeges forraltbor a hőpalack kupakjába. Szürkül az égalja ... A hortobágyi pusztán végignyargaló hideg szél fütyülve méltatlankodik az útjába álló régi, töröttszárnyú szélmalom ellen. A gát vonulatán túl — a tiszamenti kopasz fák közötti árterületen — csodálatos szépségű üvegakváriumot alkotott a természet. A hirtelen beállott hideg egészen fenékig befagyasztotta a vadvizeket, a benne élő víziállatok taligával együtt. A kis tavak fenékig kristálytiszták, s a zöld növények között élve megmerevedett aranyló halak, siklók, békák és vízibogarak tömege látszik. Mintha csak egy pillanatra állt volna meg itt az élet az ember gyönyörködtetésére. Az élet filmszalagjának ez az egy kockája nagyszerűen mutatja az élő természet csodálatos szépségeit. A gát, amely áradáskor a folyó —!------! vonulatán kívül védi az embert, most a belső mederoldalon nyújt szélvédett pihenőt. Tűz gyullad a kopasz fák tövében s Bárány Jóska bácsi, az öreg halász — nappal tsz-tag, de minden estéje a Tiszáé— mesélni kezd a szalonnasista fiataloknak: »Egyszervolt, akkor volt, amikor még dereglyén keltünk át a Tiszán .. .*› Rég volt, igaz volt — de ott öleli már át a folyót az új polgári tiszahíd, amelyen most két fénylőszemű autó halad át a Tisza felett. S a tájra szálló esti köd szürkeségébe itt-ott tűzpiros fényeket rajzol a messzi házak udvarán égő rőzse. A gázlói Bordás József udvarán két másfél mázsás disznó is pörzsölődik a rőzselángoktól. Egyik az asszonylányé lesz... Távolban kigyúltak már Tiszafüred villanyfényei is. Azé a Tiszafüredé, amelyről Petőfi Sándor valaha így írt útileveleiben: »Kietlen, szomorú és rideg ... düledező házak ... az emberek sápadtak és szótlanok, az utcák üresek és zajtalanok ...« Traktor dübörög végig a villanyfényes utcán, az ünneplőbe öltöztetett fehér füredi házak között. Most javították a traktort az új gépállomáson, amely felér egy egész gyárral. Vidám, élénk a füredi utca. Az áruházban Kocsis Vince és Dörgics Dániel — kubikosok szabadságos egyetemista unokái — most vásárolnak ünneplő ruhát az újesztendőre. A szövetkezeti vendéglőből vidám, dalos legénybúcsúztató társaság indul a füredi híd felé. Az új hídon azonban most nem lehet átmenni. Lassan ballagó, hosszúgyapjas juhok tömege hömpölyög át rajta a túlparti legelőről. A gyapjasok között bandukol a Pető-család két első »hírmondója«, a »Bundás« és a »Gőböly« is. Ez év tavaszára azonban már ötven állat gyapját váltják forintokra a Pető-család tagjai. A legénybúcsúztató társaság dalolva áll a híd lábánál: »Hortobágyi pusztán fúj a szél, Szegény juhászlegény útra kél...« Amit a dal mond, s az igaz volt. . -. . .... —ide — régen. Földnélküli szegényparasztok keltek évről évre országjáró útra erről a vidékről szerencsét próbálni... És ma?... Az új életre ébredő kanyargós Tiszavidék és a folyóhoz simuló szikes hortobágyi puszta — a Keleti Főcsatornaépítés, a Tiszalöki Vízierőmű — az ország minden részéből hívja és várja az ezer és ezer szorgos munkáskezet... Boldog, gondtalan életet ígér és ad k Horváth Mihály:-Pogány Sándor Tiszamenti táj Schmitt főmérnök elvtárs — aki nem tudja, hogy hovavalósi