Népszava, 1954. április (82. évfolyam, 77-102. sz.)

1954-04-25 / 98. szám

A szakszervezeti jogok győzelméért Ausztrália dolgozói a kikötőkben, az üzemekben, a bányákban és egyéb munkahelyeken lelkesen készülődnek május elseje megünneplésére. A dolgozók a munkásosztály nagy ünnepében nagyszerű alkalmat látnak arra, hogy kivonuljanak az utcákra tüntetni és követeljék a Menzies-kormány lemondását. Azét a kormányét, amely lábbal tiporta a demokratikus szabadságjogokat és elnyomó törvénykezésével megnyirbálta a szakszervezeti jogokat is. Május elseje alkalom arra, hogy ismét követeljék a bérek emelését, amit nemrégen utasított vissza a munkaügyi bíróság. A jelenlegi kormány volt az, amely elfogadtatta 1951-ben a kommunista párt feloszlatásáról szóló törvényt és ugyanakkor terrort indított minden olyan harcos szakszervezet elnyomására, amely magáévá teszi a marxizmus valamelyik tételét. Ebben az időszakban azonban a szakszervezeteknek nagy tömegbefolyásukkal sikerült mozgósítaniuk a nép hatalmas többségét a kormány és elnyomó törvénye ellen. Ezt azután országos szavazással, ötmilliós szavazattöbbséggel el is vetették. Azóta ugyanez a kormány sorozatos támadást indított a szakszervezetek ellen és büntető rendelkezéseket vezetett be a munkaügyi törvénykezésben. Ezek a törvények tiltják a sztrájkot, megtiltják a szakszervezetek funkcionáriusainak és tagjainak, hogy propagandát fejtsenek ki sztrájkok szervezésére, megtiltanak minden bojkottot és szigorú pénz- és börtönbüntetéssel sújtják ezek elkövetőit. A munkaügyi törvénykezés a többi között biztosítja a munkaügyi bíróságnak azt a jogát, hogy szakszervezeti választásokat szervezzen, szakszervezeti funkcionáriusokat nevezzen ki és megakadályozza a haladó jelöltek állami szolgálatba lépését. A kormány, a munkaügyi döntőbíróság és a munkáltatók közös erővel utasítanak vissza a bérek emelésére, a munkások életfeltételeinek javítására vonatkozó minden kérést. Az ausztráliai dolgozók elégedetlensége a monopóliumokkal és a kormánnyal a nagyszámú bérsztrájkban jut kifejezésre. A dolgozók egyesítették erejüket és támadásba mentek át. 1954. május elseje az ausztráliai nép nagy megmozdulása lesz a szakszervezeti jogok és vívmányok, s a demokratikus szabadságjogok védelmében. 1954. május elsején az ausztráliai dolgozók magasra emelik a munkáskövetelések zászlaját abban a harcban, amelyet a Szakszervezeti Világszövetség célkitűzéseinek megvalósításáért vívnak. V. Elliott, az Ausztráliai Tengerészek Szövetségének titkára. Desmond Buckle: A délafrikai szakszervezetek harcban a fasiszta terror ellen Dél-Afrika munkásai súlyos időket élnek. Nehéz körülmények között készülnek arra, hogy felvirradjon május első hajnala. Mint a fasiszták általában, a délafrikai nacionalisták sem tűrik szabad szakszervezeti mozgalom létezését, tömörüljenek bele fekete vagy fehér dolgozók, vagy akár vegyesen. Az ipari egyeztető eljárásról nemrégen a délafrikai törvényhozás elé terjesztett új törvényjavaslat nyilvánvalóvá teszi azt a tényt, hogy a Malan-kormány (a mala-nácik, ahogyan Dél-Afrikában nevezik őket) meg akar fojtani mindenfajta szakszervezetet és nem csupán a bennszülött afrikaiak szervezkedését üldözi. A kormány a múlt évben már keresztülhajszolt egy törvényt a »bennszülötteik munkaügyi vitáinak rendezéséről«. Mr. B. J. Schoeman munkaügyi miniszter akkor kijelentette: reméli, hogy az afrikaiak szakszervezetei »el fognak vérezni«. A törvény szerkesztői mindent el is követtek ennek érdekében. Nem ismeri el hivatalosan a bennszülött afrikai dolgozók szakszervezeti tagságát, betiltotta sztrájkjaikat és intézkedéseinek megszegése esetén ötszáz fontig terjedhető pénzbüntetést, valamint három évig terjedhető börtönt helyez kilátásba. A haladó szakszervezeti harcosok heves küzdelmet vívtak e törvény elfogadása ellen és egységük ebben a harcban megerősödött. A bennszülöttek 21 szakszervezete a Midkínai értekezletre jött össze és figyelmeztette az egész délafrikai szakszervezeti mozgalmat: a bennszülött afrikaiak szakszervezetei után a fehérek szakszervezeteinek üldözésére kerül majd a sor, így is történik. Az új törvényjavaslat már nemcsak az afrikaiak, hanem a fehér dolgozók szakszervezetei ellen is irányul. A javaslat az apartheidet (a mala-nácik fasiszta faji elkülönítő rendszerét) a szakszervezeti mozgalomba is be akarja vezetni. A javaslat szerint a vegyes szakszervezeteknek a tagok bőrének színe szerint külön csoportokat kell felállítaniok. A »színesek« csoportjait a vegyes szakszervezetek vezetőségében kizárólag fehérek képviselhetik — még akkor is, ha a fehérek arányszáma tíz a húszhoz az afrikaiakéhoz viszonyítva. A javaslat ezenkívül meg akarja tiltani, hogy szakszervezetek politikai párthoz csatlakozzanak. Az új tervezet szerint a munkaügyi miniszter bármely sztrájkoló iparágat »létfontosságúnak« nyilváníthat, vagyis törvénytelennek minősítheti a sztrájkot és elrendelheti a kötelező döntőbíráskodást. Ilyen beavatkozásra eddig csak a parlamentnek volt joga. A délafrikai szakszervezeti mozgalomnak a legnagyobb fokú egységre, teljes harci erejére van szüksége, hogy visszaverhesse ezeket a fasiszta támadásokat. És nagy szüksége van a szakszervezetek szolidaritására és támogatására szerte az világot. S. 4. Dange, az Indiai Szakszervezeti Szövetség főtitkára, az SZVSZ alelnöke: 1954. MÁJUS 1 A burzsoázia azt állítja, hogy megszüntette a szolgaságot és a kényszermunkát, a sötét múlt e szörnyűségeit. Azt állítja, hogy szabadon rendelkezem munkaerőmmel és jogom van azt eladni vagy nem eladni. Igen, jogom van dolgozni vagy éhenhalni. De amikor elhatározom, hogy nekem tetsző módon és testvéreimmel vállvetve élek jogaimma -r a burzsoázia fellép minden vadságával, az állam minden fegyveres erejével. Mert az a tény, hogy még éhezés árán is élek szabadságjogaimmal , csökkenti kizsákmányolói profitját. Beleegyeznek, hogy jogot adjanak, ám csak annak akarata és tetszése szerint gyakorolhatom, aki rabszolgaságra kárhoztat. De ezen a május elsején kinyilvánítjuk: megvédelmezzük jogainkat és harcolunk, hogy akaratunk szerint élhessünk velük. Ezen a május elsején az indiai munkásosztály síkraszáll a dolgozók szakszervezeti jogai alapokmányának tervezetéért, azért, hogy jobb életet teremthessen és megvédelmezze a nemzeti függetlenséget az idegen és nemzetközi monopóliumok ellen, azért, hogy megvalósíthassa egységét, az egész nép egységét a nemzetközi szolidaritás nagy zászlaja alatt. Amikor a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban május elseje az ünnep napja, ugyanakkor Ázsia gyarmati és félgyarmati népei számára az elemi jogok: a szabadság, a demokrácia, az emberi élet biztosításáért folyó küzdelem napja. Éljen 1954. május 1! A szakszervezeti jogok tiszteletben tartását, letartóztatott vezetőik szabadonbocsátását követelik Latin-Amerika dolgozói. A fenti rajz a többi között Obdulio Barikénak, Paraguay Kommunista Pártja vezetőjének szabadonbocsátását követeli. Mint a TASZSZ mai jelentése közli, a világközvélemény nyomására a paraguayi bíróság szabadonbocsátotta Obdulio Barthe elvtársat Percy Belcher, az Angol Dohányipari Dolgozók Országos Szakszervezetének főtitkára Válasz a III. Szakszervezeti Világkongresszus nyílt levelére Serdülő koromban május elseje megünneplése szülővárosomban, Readingben mindig nagy örömmel töltött el. Ilyenkor a város különböző szakszervezetei egy központi gyülekezőhelyre vonultak, ahol a munkásmozgalom vezetői mondottak beszédet. A munkásmozgalom akkoriban persze még gyermekcipőben járt. Emlékszem, határtalanul büszke voltam, amikor megengedték, hogy édesapáim szakszervezetének, a Vasúti Alkalmazottak Egyesült Társaságának a zászlajáról lelógó szalag végét tartsam. A sokszínű kép, amely ezt a zászlót díszítette, különböző szakmájú vasutasokat ábrázolt, akik bizakodó mosollyal az ajkukon szorították meg egymás kezét. Fejük felett nagy betűkkel ez a felirat állt: »Egységben az erő.« A jelszó prófétai igazsága azóta bebizonyosodott azokban a harcokban, amelyeket a brit vasutasok vívtak az elmúlt esztendők során. A mi országunkban a szakszervezeti mozgalomban tevékenyen részt vevő dolgozók mindjobban megértik, hogy a világbéke megóvásának reménysége akkor maradhat meg, ha a dolgozók egységes nemzetközi szervezetbe tömörülnek. A skót szakszervezetek tavalyi kongresszusa határozatot fogadott el. Ebben azt kéri, hogy induljanak meg tárgyalások az SZVSZ és az SZSZNSZ között az együttműködés érdekében. Országunk minden részében számos hasonló javaslatot terjesztenek elő a különböző szakszervezetekben. Ezeket a szakszervezeti szövetségek évi konferenciája elé viszik. Az idén júniusban az én szakszervezetem konferenciája is foglalkozik majd ezzel a kérdéssel, amelyet két legnagyobb helyi csoportunk — Bristol és Liverpool kérésére tűztünk napirendre. Mi, angolok méltán vagyunk büszkék arra, hogy a szakszervezeti mozgalom úttörői közé számítanak bennünket. Valamikor férfiak és aszszonyok serege áldozott fel ügyünkért mindent, ami nekik a legdrágább volt a világon. Tűrhetjük-e, hogy veszendőbe menjen áldozatuk értelme? Nem. Tudom persze, azzal fognak megvádolni, hogy a kommunistákkal rokonszenvezem, hogy vak eszköz vagyok a Kreml kezében és így tovább. Nem lesz ebben semmi meglepő. Sokszor emeltek már ellenem ilyen vádakat az angol békemozgalomban kifejtett tevékenységem miatt. Mindig szocialista voltam és 41 esztendeje vagyok tagja a szakszervezeti mozgalomnak. Úgy érzem tehát, hé meg nincs miért mentegetőznöm. Csak az igazság a fontos és becsülettel hiszem, hogy igaz, amit írtam. Biztos vagyok, hogy mindazokkal együtt, akik a munkásosztály egységéért és a világ békéjéért velem együtt küzdenek, végül is megérem reményeink és vágyaink megvalósulását: egységes szakszervezeti mozgalom küzd majd ismét a szocializmus győzelméért, az emberi kizsákmányolás megszüntetéséért, a világ valamennyi dolgozójának békéjéért és boldogságáért. Ebben az 1954-es Amerikában nagyon nehezemre esnék május elsejéről másként beszélni, mint személyes emlékeim kapcsán. Május elseje skarlátvörös, különösen pompás motívuma át- meg átszövi egész életemet azóta, hogy első tudatos emlékeim belém vésődtek az Egyesült Államok munkásmozgalmáról. Milyen élénken maradt meg emlékezetemben 1936 május elseje, amikor a tengerészet dolgozóinak nagy tömege zárt sorokban vonult a Hearst International Magazine székháza elé. Az épület ablakaiban el-eltűntek a megrettent arcok, vagy tágra nyílt szemmel igyekeztek megérteni, hogy mit is akar ez a váll-váll mellett haladó embertömeg. Emlékszem az 1938-as felvonulásra és soraiban arra a maroknyi emberre, akik akkor tértek vissza Spanyolországból. Magam előtt látom, mint emelik magasra a szakszervezeti harcosok a szép vörös selyemből készült zászlókat. És még annyi más felvonulást, amelyek most egybefolynak emlékezetemben, mint az ifjúkor többi fényes, megható mozzanata. Azonban csak a háború után , amikor ezrével tértünk vissza az Egyesült Államokba, elvesztett ifjúsággal, új gondoktól és aggodalmaktól gyötörve — vált valósággá szememben és egy egész nemzedék szemében a május elseje. 1946 május elseje volt a newyorki munkások első büszke és hatalmas megmozdulása, amely erőt merített a fasizmus felett aratott győzelemből. Tüntetőink hatalmas tömegének felvonulása déli egy órától szünet nélkül áramlott. Az éj leszálltával fáklyák fényénél még mindig tartott a felvonulás. Minden újabb május elsején erősödött ellenünk az agresszió és a felvonultatott rendőrök száma. Minden újabb május elsejével élesebbé, erőteljesebbé, gyűlölködőbbé váltak a dühkitörések munkásosztályunk e régi és hagyományos megnyilvánulásával szemben. Minden május elsejével hosszabbodott a fekete listára tett dolgozók névsora. És mégis, mindezek ellenére szilárdan kitartunk és tiszteletet parancsolunk. A dolgozók minden évben leteszik szerszámaikat és ezrével gyűlnek össze, hogy megünnepeljék május elsejét. Sem fenyegetések, sem üldöztetés, sem fekete lista nem változtathat ezen az egyszerű tényen. És minden évben örömmel fogadjuk a nagy Szakszervezeti Világszövetség üdvözletét. Szilárd soraink: válaszunk az üzenetre. Tavaly a newyorki felsőpapság Noicard Fast: ÉS MIÉNK LESZ A GYŐZELEM! szövetkezett a lepénzelt, aljas polgármesterrel és a férges, megvesztegethető városvezetőséggel, hogy tiltsák be a május elsejei hagyományos felvonulást. Példátlan rendszabály egy egész nemzedék történetében. Brutálisan tudtunkra adták, hogy vér fog folyni és át fognak gázolni testünkön, ha ellenszegülünk a betiltásnak. Ilyen körülmények között a felvonulás erőszakot és halált okozott volna és amióta csak emlékezem, először történt meg, hogy felvonulás helyett összegyűltünk a Union Square-en tüntetni. A gengszterek és a bérgyilkosok bandái körülvették a tüntetőket. Éppen úgy, mint a sakálok, amelyek óvatos meszszeségből lesik az őserdő óriását, amikor azt hiszik, hogy ereje fogytán van. Itt, ezen a földön, ahol a május elseje megszületett, ahol a dicsőséges múltú, harcos chicagói munkások megteremtették a dolgozók e nagy ünnepét, odaajándékozva az egész nemzetközi munkásosztálynak — itt a május elseje halálbüntetés terhe mellett el van tiltva. De ez nem lesz mindig így. Amerika nem marad az őrizetlen kert, ahol az atomőrültek szabadon garázdálkodhatnak, arathatnak és ellophatják még a puszta földet is. Az amerikai munkásosztály nem fog meghajolni az atomőrültek és a lelkiismeretlen, a pénzeszsákokat kiszolgáló lakások ,s a munkásegység előtt, akik elárul A népellenes törvények egyesült Államokból fák a dolgozókat, megteremtésére mozgósító rajz A május elsejei felvonulás hagyománya nem hal ki az Egyesült Államokban. És élő marad a harci hagyománya is ennek a munkásosztálynak, amely elsőnek ünnepelte meg a világos május elsejét.