Népszava, 1955. május (83. évfolyam, 102-126. sz.)

1955-05-01 / 102. szám

Világ proletárjai egyesüljetek. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA__________ 83. évfolyam, 102. szám ÁRA 30 FILLÉR 1955. május 1. vasárnap Májusi sássiók alatt Újra ránk virradt május drága reggele. Ünneplőbe öltözik a város, a falu, a gyár, a mező és legszebb öltözékünket vesszük magukra mi, dolgos emberek is. Kiigazítjuk sorainkat, megindul a felvonulás, kezdődik az erőtől duzzadó harci seregszemle. Fényes zászlainkat csattogtatja a tavaszi szél, s a sok harcot, megpróbáltatást és győzelmet látott lobogók alatt tízezrek, százezrek, milliók menetelnek öszszefogva, egymásba karolva, derűs arccal, bizakodással tekintve előre. Ha körülnézünk hazánkban ezen a májuson, minden a magyar munkásosztály teremtő erejéről, egy új arculatú ország, egy újfajta, kulturált, öntudatos nép születéséről beszél. Hiszen csak ezen a napon mennyivel gazdagodunk: ma kezd működni a Borsodi Vegyiművek gázgenerátora és óriáskompresszora, a diósgyőri homokalagút, az ajkai timföldgyár új üzemrésze, Tökölön számos új lakást, Szolnokon új, modern rendelőintézetet adnak át a lakosságnak. Statisztikai táblázatokba lehetne rendszerezni, hány üzem, hány lakás, hány szociális és kulturális intézmény épült, menynyivel másképpen él ma a magyar dolgozó ember, mint egy évtizeddel ezelőtt. S noha alig akad ember, akinek szívét ne dobogtatnák meg ezek a tények, ezzel mégsem volna teljes a kép. Mert ki tudná számokba merevíteni azt, hogy itt, a Duna—Tisza táján szabad, az ország gazdájává érett nép gyülekezik a májusi zászlók alatt? Ki tudná számokban kifejezni, hogy az a munkásosztály, amely 65 esztendővel ezelőtt az első május elsején szerény követelésekkel vonult az utcára, ma a hatalom birtokosa és szövetségben a dolgozó parasztsággal irányítja az országot, birtokosa és művelője a gazdaságnak és kultúrának. Sok még a gond, a kényelmetlenség, a nehézség. De leraktuk az új, sikeres évtizedek, a még sokkal nagyobb felemelkedés alapköveit. Dicsőség a szovjet népnek, a felszabadítónak, amely megnyitotta előttünk ezt az utat és segített, hogy megtanuljunk járni rajta Vannak — hisz nem kevés még a múlt ittmaradt rongya —, akik örülnek, ha hibát ejtünk. Kárörvendve sorolják vélt vagy valóságos pallépéseinket. Szeretnék elhomályosítani a becsületes emberek tisztánlátását. Mi a költővel mondhatjuk: «Sekély e kéj.« Nem volt még osztály a mi országunk történetében, amely olyan feladatokra vállalkozott volna, amilyeneket a magyar munkásosztály és parasztság megvalósított és megvalósít. Magas hegyekre hágunk, nehéz erődöket rohamozunk meg — persze ez nem könnyű, az út nem sima. De az első évtized, az elmúlt hónapok bizonyítják, megvan az erőnk, a biztonságunk, képességünk és akaratunk, hogy gyorsan haladjunk előre. És ahhoz is, hogy a gáncsvetőket félrelökjük az útból. Ezt az erőt hirdeti ez a május elseje. Nem menetert még egységesebben, a párttal összeforrottabban és magabiztosabban a magyar munkásosztály és az egész dolgozó nép, mint ezen a május elsején. Magabiztosságunk szilárd alapja a párt politikája, az a világos perspektíva, amelyet a Központi Vezetőség legutóbbi határozatai adnak. Ezt a május elsejét a két történelmi jelentőségű határozat után ünnepeljük. Azok után a határozatok után, amelyek méltó módon értékelik az elmúlt évtized fáradozásait és gyümölcseit, s ismét méltó szerepet juttatnak a munkásosztálynak az ország vezetésében. Tíz esztendő tapasztalatai meggyőztek vezetőképességéről, a szocialista építés ügye iránti odaadásáról minden becsületes embert e hazában. Pártunk a marxizmus—leninizmus tanítómestereitől, népünk a szocialista építés tapasztalataiból tanulta meg a szocialista ipar és különösen a nehézipar értékét, fontosságát, azt, hogy nélküle nincs előrehaladás, s hazánk, népünk, vívmányaink védelmét sem tekinthetjük biztosítottnak. Megtanultuk a mezőgazdaság szocialista átszervezésének jelentőségét is. És évtizedes tapasztalat véste emlékezetünkbe, hogy csak harcedzett, egységben összeforrott párttal ebrudalhattuk ki a hatalomból a tőkéseket és földbirtokosokat, haladhatunk sikeresen előre az új élet építése útján és tehetjük hazánkat erőssé, szabaddá és függetlenné. A jobboldali nézetek hirdetői ezeket az igazságokat vonták kétségbe, ezzel ártottak a pártnak, a népnek, a szocializmus építésének. Meglepő-e, hogy a munkások, a város és falu dolgozói úgy fogadták a Központi Vezetőség márciusi és áprilisi határozatait, amelyek leleplezték a jobboldali elhajlást, feltárták gyökereit, megvilágították az ellene való harc módját, mint amely súlyos akadályt gördített el utunkból. Csak világos célok buzdíthatnak nagy tettekre. Most ismét teljesen világos a cél, az út széles és szabad. És millió tény — a felszabadulási verseny sikere, az üzemek, gépállomások, munkahelyek nagy ünnepünket köszöntő termelési eredményei — mind megannyi bizonyíték, hogy munkásosztályunk, dolgozó népünk él a határozatok nyújtotta lehetőséggel. A felvonulók transzparensei nemcsak az elért eredményeket tüntetik fel, hanem azt a minden munkás szívében élő, megmásíthatatlan fogadalmat is: még jobb gazdái leszünk az országnak, még gondosabban vigyázunk minden jószágára, még többet adunk a hazának, a népnek, magunknak. Ezért is szárnyal ma szabadabban, szebben, magasabban és csengőbben a dal , a tavasz, a teremtő emberi akarat és erőfeszítés, a küzdelem és a győzelem dala. Százmilliókkal szárnyal együtt a mi énekünk. Több mint hatvan esztendővel ezelőtt írta Engels a spanyol munkásokhoz küldött üzenetében: »Május elseje két élesen elhatárolt, egymással szembenálló tábort jelent: az egyik oldalon a nemzetközi proletariátus, amely az általános felszabadulás vörös zászlaja alatt a győzelem felé halad, a másik oldalon valamennyi ország vagyonos és reakciós osztálya, amelyek kizsákmányoló kiváltságuk védelmére egyesültek. A harc megkezdődött, a vörös zászlót kibontottuk, a győzelem biztos, előre!« Mily hatalmassá, megszámlálhatatlanná, lebírhatatlanná nőtt azóta a mi táborunk. Seregünk élén a kommunizmust győzelmesen építő szovjet nép halad. Micsoda alkotóerőről, virágzásról, hatalomról tanúskodik csak egyetlen szám is: csupán az ötödik ötéves terv négy esztendeje alatt ötszáz villamoserőtelepet építettek a szovjet népek. Csodálattal tekintünk arra a népre, amelynek fiai és leányai tíz- és tízmillió hektár szűzföldet törnek fel, hogy megteremtsék a teljes bőség birodalmát. Együtt menetelünk a hatszázmilliós kínai néppel, a szocializmust sikerrel építő, évről évre erősebbé kovácsolódó többi testvéri népi demokratikus ország dolgozóival. S ha ezen a ragyogó napon a tőkés országok, a gyarmatok felé vetjük tekintetünket, milliókat, tízmilliókat látunk a májusi zászlók alatt, harcban az emberi életért, a demokráciáért és a békéért. Hiába tiltották be a francia hatóságok a május elsejei felvonulást, s hiába kísérlik meg másutt is megakadályozni , próbálkozásaik kudarcot vallanak. Óriási a mi erőnk az egész világon, elpusztíthatatlan, mind hatalmasabb és győzedelmesebb. Ez a mi nagy bizakodásunk, optimizmusunk forrása. Persze jól tudjuk, hogy aggodalomra, éberségre is van éppen elég okunk. A háború megszállottjai, monopóliumok urai, amerikai szenátorok és tábornokok nem nyughatnak. Csörtetik kardjukat, atommal fenyegetőznek, ratifikálták a Nyugat-Németország felfegyverzését szentesítő párizsi szerződéseket. Teljes joggal figyelmezteti a Szakszervezeti Világszövetség május elsejei felhívásában a világ munkásait: «Új csaták állnak előttetek a jobb életért, a szabadságért és a békéért vívott harcban ... A nagymonopóliumok és a szolgálatukban álló kormányok, az imperializmus és a gyarmati rendszer ügynökei nyíltan cselekszenek. Most már nemcsak fenyegetések hangzanak, hanem lázasan készülnek az agresszív atomháborúra az olyan országok ellen, ahol nincs többé kizsákmányolás, ahol a dolgozók urai saját sorsuknak, és jövőjüknek.« De éppen e tavaszi napok eseményei bizonyítják: a béketábor ereje, a Szovjetunió, Kína, a népi demokráciák következetes békepolitikája, a népek összefogása képes a poklok fenekére űzni a háború fúriáit. Bizonyítja ezt a szovjet—osztrák megállapodás s az a tény, hogy holnap ülnek össze Bécsben a nagyhatalmak követei, hogy előkészítsék az osztrák államszerződést. Bizonyítja ezt az ázsiai és afrikai népek sikeres értekezlete, megegyezése Bandungban. Bizonyítják ezt a Szovjetunió fáradhatatlan erőfeszítései, hogy minden vitás nemzetközi kérdést tárgyalások útján oldjanak meg. Fokozódik a béke erőinek aktivitása világszerte. Már eddig százmilliók írták alá a Béke-Világtanács felhívását az atomfegyver betiltására. Óriási erőket mozgósított az európai munkások lipcsei értekezlete. S hatalmas készülődések előzik meg világszerte a helsinki béke világtalálkozót. Ezek az erők lehűthetik a lázálmokat kergető imperialista körök hevét s józanabb meggondolásra bírhatják legalább is azokat közülük, akik józan gondolkodásra egyáltalán képesek. Bizakodással töltenek el bennünket ezek az események, a béke táborának izmosodása. De nem esznek önelégültté. Arra buzdítanak, hogy megsokszorozzuk erőfeszítéseinket és megtegyünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy jól álljunk helyt a békének azon a frontszakaszán, amely itt, a mi hazánkban húzódik. Május van. Hosszú tél után íme itt a megújulást hozó tavasz. Kizöldült a határ, virágba borultak a fák,áncra perdült a természet. Ezen a májuson még vidámabbak, derűsebbek, bizakodóbbak vagyunk, mint valaha — mert erősebbek vagyunk Soraink tömörek, egységesek. Magasra emeljük háromszínű nemzeti zászlónkat s a világproletariátus vérvörös harci lobogóját és tiszta szívvel kiáltjuk: éljen május elseje, a proletárnemzetköziség harcos ünnepe, a békéért küzdő népek nagy seregszemléje! „Hazánkban is megtehetjük az első lépést egy igazi atomerőmű építése felé“ Dr. Simonyi Károly Kossuth-díjas professzor nyilatkozata A tegnapi lapokban jelent meg a közlemény arról, hogy a szovjet kormány Magyarországnak is segítséget nyújt az atomerő békés felhasználását szolgáló tudományos kutató munka fejlesztéséhez. Felkerestük dr. Simonyi Károly Kossuth-díjas professzort, a Központi Fizikai Kutató Intézet igazgatóhelyettesét, az intézet atomfizikai osztályának vezetőjét és megkérdeztük, mi a jelentősége a Szovjetunió újabb nagy tudományos segítségének. — E segítség nagy jelentőségének helyes értékeléséhez — kezdte szavait a professzor —, nézzük meg először, milyen lehetőségeink lennének az atomenergia hazai megteremtése, felhasználása terén — ha csak magunkra lennénk utalva. Hazánkban már jónéhány éve folynak atommagfizikai és ezzel összefüggő kozmikus sugárzási kutatások mind a budapesti, mind a debreceni fizikai kutatóintézetben. Kutatásainkat a magunk által tervezett és épített úgynevezett gyorsító, vagyis atommagátalakító berendezéssel és a Szovjetuniótól kapott radioaktív izotópokkal folytatjuk. Persze igyekeztünk az atommáglya építéséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudnivalókat is elsajátítani, mert hiszen ez a legfontosabb eszköze a tényleges és sokoldalú atomkutatásoknak. Ebben az igyekezetünkben azonban csak a kezdet kezdetéig jutottunk. És ha csupán a saját erőnkre vagyunk utalva , akkor hosszú idő múlva is csak egész szűk korlátok között mozgó részletkérdések megoldásáig juthattunk volna el. Megfelelő urántartalmú ércnyersanyag hiánya miatt pedig talán sohasem tudunk atommáglyát építeni. — A Szovjetunió által felajánlott segítség legnagyobb jelentősége tehát abban van — folytatta a professzor —, hogy az eddigi kutatásaink meggyorsításán kívül — hozzájutunk atommáglyához is. Ez azért is fontos, mert az atommáglya tulajdonképpen az atomvillanyerőmű kicsinyített kísérleti modellje és ezzel lehet a radioaktív izotópokat is előállítani. A Szovjetuniótól kapott kísérleti máglya üzembehelyezésével tehát hazánkban is megtehetjük az első lépést egy igazi atomerőmű építése felé. Az atomerőmű-építéssel való sokoldalú foglalkozás különösen időszerű hazánkban, hiszen közismert, hogy országunk nem dúskálkodik szénben. Az atommáglyában előállíthatjuk majd a gyógyászat, a biológiai kutatások, a mezőgazdaság és az ipar számos mindennapi problémájának megoldásához szükséges radioaktív izotópokat. — Mi, a magyar tudomány munkásai tehát egész népünk nevében nagy köszönettel tartozunk a Szovjetunió eme újabb segítségéért, mert újabb távlatokat nyitott meg hazánk tudományának fejlődéséhez. Sz. I. EGY A HÚSZ KAKCl Folytatódik a hármasverseny a Láng, a DIMAVAG és az Április 4 Gépgyár között Az Április 4 Gépgyár dolgozói büszkék arra, hogy ők is az éves terv túlteljesítéséért harcba hívó húsz budapesti üzem között szerepelnek. Kis csoportokban röpgyűléseken beszélték meg az 1955-ös terv hátralevő részének feladatait. S a dolgozók, a műhelyek, az üzemek hozzájárulása a feladatok idő előtti, sikeres végrehajtásához eredményezte a vállalást: »December 14-én minden részletében teljesítjük éves tervünket.« — E feladatok megvalósításának egyik legfontosabb eszköze dolgozóink lelkes versengése — mondja Gelencsér László, az üzemi bizottság elnöke. — A Láng Gépgyárral és a DIMÁVAG Gépgyárral folytatjuk hagyományos versenyünket. Az üzemen belüli versengéshez szilárd alapot biztosítunk azzal, hogy hónapokra, dekádokra és munkapadokra felbontott terveket adunk a dolgozók kezébe. Különös figyelmet szentelünk a tapasztalatcsere-mozgalomra, a jó módszerek elterjesztésére. A feladatok pontos, előre történő kiadásával, az élenjáró munkamódszerek széleskörű alkalmazásával harcolunk az éves terv túlteljesítéséért, a második ötéves terv előkészítéséért. Ehhez még csak annyit: az Április 4 Gépgyár dolgozói máris ezen az úton haladnak. Szombaton, a nagy ünnep előestéjén tartották él üzemavató ünnepségüket. A dolgozókat a siker nem szédíti meg, arról beszélnek: «Ha serleget nem is nyertünk, de az első félév végén megszerezzük a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját.«