Népszava, 1955. október (83. évfolyam, 231-256. sz.)
1955-10-13 / 241. szám
A Kölnis ismertetője! című új magyar film díszbemutatója A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottsága és a Népművelési Minisztérium szerda este ünnepi díszelőadáson mutatta be az Uránia filmszínházban Vészi Endre Különös ismertetőjel című új magyar filmjét. A bemutatón megjelent a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének, valamint a Minisztertanácsnak több tagja, politikai, társadalmi és kulturális életünk számos kiválósága. Major Tamás szavalata és Kállai Gyula népművelési miniszterhelyettes megnyitója után Orbán László oktatásügyi miniszterhelyettes mondott ünnepi beszédet. Rámutatott arra: pártunk, dolgozó népünk méltó módon állít emléket Schönherz Zoltánnak, a nagy forradalmárnak azzal, hogy mártírhalálának 13. évfordulója alkalmából bocsátja útjára a róla készített filmet, a Különös ismertetőjelt. Ezután levetítették a filmalkotást, amelyet az előadás közönsége nagy tetszéssel fogadott Hivatali helyiségekből 3000 lakás A KÖZELBIZ főtitkárának nyilatkozata Ha a lakásproblémát nem is oldják meg, de minden esetre enyhítik azok a lakások, amelyeket régi irodahelyiségek kiürítésével szabadítanak fel. Az elmúlt évben az így nyert lakásokban 650, idén már ezer család jutott otthonhoz, ezer volt irodahelyiség átalakítása pedig most folyik. Az eddigi tapasztalatokról, eredményekről, további feladatokról, tervekről beszélgettünk Harsányi Zoltánné elvtárssal, a KÖZELBIZ főtitkárával. A tervszerű helyiséggazdálkodás eredményei — Milyen tapasztalatokat szereztek idáig a KÖZELBIZ munkatársai? — A legfőbb tapasztalatként azt szűrtük le, hogy tervszerű helyiséggazdálkodással jelentős számú lakás szabadítható fel. Csak néhány példa: a zirci járásban legjobb esetben hétnyolc helyiség kiürítésére gondoltunk. Ezzel szemben 21 lakás felszabadításáról adtak hírt és még további két lakás átadását jelezték. Bizonyos, hogy ha a Fejér megyei tanács igazgatási osztályának dolgozói is jobban körülnéznének a portájukon, ha megtennének mindent, amit lehet, az eredmény náluk sem maradna el. Szinte kínálkozik az összehasonlító példa, hogy míg az egyik gyorsan épülő szocialista városunkban, Komlón 66 család nyert kellemes otthont a nemrég még irodáknak használt helyiségekben, addig Sztálinvárosban — bár a lehetőségek szinte azonosak — egyetlen irodahelyiséget sem ürítettek ki eddig lakás céljára. — Mi a helyzet a minisztériumi épületeknél? — Az utóbbi hónapokban az Építésügyi Minisztérium 213, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium 120, a Pénzügyminisztérium 116, a Belkereskedelmi Minisztérium 65, az Oktatásügyi Minisztérium 64 lakásra alkalmas helyiséget ürített ki. A felszabadult lakások kétharmadát saját dolgozóik között oszthatták ki A fővárosi kerületi tanácsok már sokkal kényelmesebben láttak ehhez a feladathoz. Most azonban Pongrácz elvtárs személyesen közbelépett és a jelek szerint, ennek meg is lesz a foganatja. A párt- és tömegszervezetek példamutatása — Milyenek az eredmények más területeken? — Egyes tömegszervezetek is jó példát mutatnak, így a Vas és Csongrád megyei tömegszervezetek nagy része. A pártszervezetek sokhelyütt nemcsak tekintélyük súlyával, hanem példamutatással is segítettek abban, hogy minél több lakást adhassunk a lakosságnak. A Csongrád megyei pártbizottság például a pártiskola helyiségét — miután az iskola elhelyezésére más megoldást talált — rendelkezésünkre bocsátotta. Emellett a megyei pártbizottság és a városi pártszervezet egy fedél alá költözött és az így felszabadult helyiséget szintén átengedték lakás céljára. A példát az egész megyében követték. A Csongrád megyei tanács 100, lakásra alkalmas irodahelyiséget szabadított fel A szegedi pártbizottság például a DISZ-t elhelyezte székházában, a DISZ helyére költözött az MSZT, az MSZT-helyiséget pedig lakás céljára ürítették ki. De gyakran találkozunk merevséggel, értetlenséggel is: a hódmezővásárhelyi Postai Légvezető és Kábelépítő Vállalat kilenc irodai és két fizikai dolgozója négy nagy szobából (egy szoba 30—36 négyzetméter) csempézett másfél méteres konyhából, csempézett fürdőszobából, nagy kamrából és sok más, jól kihasználható helyiségből (fészer, raktár) álló igen szép lakást foglalt le. Javasoltuk, hogy egy szobát és az amúgy iskihasználatlan mellékhelyiségeket engedjék át, mert így egy kis »átpofozással« akár a vállalat egyik dolgozója is kellemes, szép lakást kaphatna. Az igazgató azonban hallani sem akar arról, hogy egy talpalatnyi területet is kiürítsen. Pedig vidéken is nagyon fontos, hogy minél több lakáshoz jussanak ily módon is. Hiszen nem egy községben a mezőgazdaság szocialista építésének elősegítésére leköltözött dolgozók, és sok tanár és orvos is így jutott lakáshoz. Segítsen a lakosság is! Melyek a KÖZELESZ közvetlen tervei e téren? — Ebben az esztendőben a tervezett 3000 lakást az illetékes minisztériumok, illetve a tanácsok rendelkezésére bocsátjuk. Szerepünk azonban ezzel még nem ért véget. A jövő esztendőben az úgynevezett középvállalatoknál még legalább 1500 lakást lehet felszabadítani. Emellett reméljük, hogy a társadalmi szervek, elsősorban a szakszervezet a jövőben fokozottabban segíti munkánkat. De segítséget várunk az ország minden dolgozójától. Ha a hivatalában, vagy bárhol, amerre jár, úgy látja, hogy a szükségesnél több a hivatali helyiség, hívja fel rá figyelmünket. Ezen az ütem, a dolgozókkal együttműködve is sok családot juttathatunk kellemes otthonhoz. Abel Olga Egy jól sikerült termelési értekezletről Zsúfolt terem, húsz hozzászóló, élénk vita, sok értékes javaslat, bátorhangú bírálat: ez jellemezte a Vaskohászati Kemenceépítő vasszerkezeti gyárrészlegének legutóbbi termelési értekezletét. — A múlt hónapban alkalmaztuk először azt a módszert — mondja Kinczli Károly elvtárs üb-elnök —, hogy a bizalmiak a csoportértekezleteken, az üb tagjai pedig — én magam is — külön röpgyűléseken ismertették a dolgozókkal a termelési értekezletek napirendjét. Az értekezletek akkor nagyon jól sikerültek. Úgy gondolom, ez is hozzájárult, hogy múlt havi tervünket 116,2 százalékra teljesítettük. Ezért most is hasonló módszerekkel tájékoztattuk előre a dolgozókat. A jelenlévők nagy száma arról tanúskodik, hogy az üzemi bizottság valóban alapos, lelkiismeretes munkát végzett. De akésőbbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a legnagyobb mozgósító erő magában a termelési értekezletben rejlik. A beszámoló úgy kezdődik, hogy Schiffer elvtárs — az előadó — választ ad a múlt havi termelési értekezleten elhangzott javaslatokra, észrevételekre. Ezekben a válaszokban rejlik a termelési értekezletek eredményességének egyik »titka«. Nemcsak azt mondja, hogy »tervbe vettük«, elfogadtuk a javaslatokat, hanem konkrét, megvalósított intézkedésekről számol be. Elmondja például: Farkas József elvtárs kifogásolta, hogy rossz az egyik daru, hosszú idő óta áll. A hibát kijavították és egy új darust is beállítottak a második darura. Vagy: Kövesdi elvtárs javasolta, indítsanak szakmai tanfolyamot. Intézkedtek a tanfolyamok megindításáról. És így sorolja tovább, hogyan foglalkoztak a normapanaszokkal, a hiányzó elektródák beszerzésével stb. De nemcsak a spontán javaslatokra építenek. Eldöntésre váró kérdéseket visznek a termelési értekezlet elé. Bárány elvtárs, műszaki vezető beszámolt például arról, hogy a szerelőcsarnokban megkezdték a szerelőbakok beállítását. Kérte a dolgozók véleményét, bevált-e, alkalmazzák-e mindenütt? Fekete elvtárs, szegecselő kérte, hogy náluk ne állítsák be, mert nehezíti munkájukat. Az emberek véleményének meghallgatása az ilyen és hasonló kérdésekben nagymértékben növeli a termelési értekezletek vonzóerejét, növeli a munkások felelősségérzetét. A termelési értekezlet legjellemzőbb vonása volt: a dolgozók, mint az üzem gazdái tanácskoztak. A beszámoló, majd a műszaki vezetők felszólalása a vitában a dolgozók elé tárta a gazdasági vezetés minden gondját és tervét. A termelési tervek ismertetése mellett tájékoztatták a dolgozókat az anyagbeszerzés problémáiról, a tervezés nehézségeiről, a most folyó exporttárgyalásokról, a műszaki fejlesztés perspektíváiról stb. Olyan szélesen és olyan őszintén tárták fel a helyzetet, hogy az emberek valóban úgy érezték, részesei az üzem vezetésének, joguk és lehetőségük van beleszólni az irányításiba. Ilyen helyzetben, ilyen légkörben egész természetesnek hangzott, mikor egy-egy munkás bírálta, felelősségre vonta dolgozótársait, vagy egyik-másik műszaki vezetőt, az általa észlelt hibákért. Balogh Béla, Bege Ferenc, Wurm István, Füredi, Árvai, Tomcsányi elvtársak és még sok más dolgozó vállalása is ebből a légkörből fakadt. Ez a termelési értekezlet sikerének legfőbb titka. (Rozsmann) KELEMEN ELVTÁRS az ab-elnök, azt mondja: a Vasöntő II. műhelyben Hajmási semmiképpen sem szeretné, hogy újra megválasszák. — Miért? — Valami anyagi oka lehet. Pedig belevaló, régi gyerek, de mit csináljunk? Az RM Öntödegyár nevezett műhelyében Csepel teherautóhengerfejeket szortíroz, vizsgál, az a bizonyos Hajmási János MEO-s, a műhelybizottság elnöke. Rendkívül mogorván fogad: »Kérem, én nem érek rá, minden darabot háromszor is át kell néznem. Már sohasem érem magam utol...« — Darabbéres? — kérdem, az öt perce említett anyagi okokra gondolva. — Dehogy, fix fizetésem van. — Hát akkor csak ráér tíz percet — csodálkozom. Most már egyenesen mérges: »Gondolja, ha fixem van, magától is kész lesz a munka?« Mit lehet itt tenni? Belátom, hogy tökéletesen igaza van és azt, hogy inkább lelkiismeretes, mint anyagias embernek látszik, ő azonban mintha megbánná előbbi hirtelenségét, más hangon teszi az előbbiekhez: »Különben munka után szívesen elbeszélgetek.« MÁSNAP FÉL HÁROM UTÁN az üb-irodán egyet s mást elmond magáról s így egy tócsát többet ismerek meg belőle. Alacsony, olyan gyökérerős kis ember, akiről nem lehet biztosan tudni, 35 éves-e vagy 50? Pedig 54 éves s ebből egyhuzamban 35-öt ebben a műhelyben töltött. A 20-as években, a legnehezebb időkben szakszervezeti bizalmi volt. Lopva megtartott kisgyűlések a műhely valamelyik sarkában, titkos értekezlet a csepeli munkásotthon ruhatárában, miközben valaki lélekszakadva rohan be: »Vigyázat! Itt vannak a hekusok!« Csendes, szívós harc egy elvtársért, aztán egy-egy apró győzelem édes öröme. Oh, éjszaka hányszor dobogott fel a szíve, amikor a ház felé közeledő lépteket hallott?! Kemény, veszélyes, bizonytalan, ezer izgalomtól fűtött életet élt. Most azt mondja: — Tudja, de nagyon elkelne néha az a régi harcosság! Úgy érzem, éppen itt az ideje, hogy feltegyem a magamban régen tartogatott kérdést: hogyan menjen jobban, amikor egy ilyen ember, mint ő, le akar köszönni? A nem várt kérdésre meghökken, kicsit zavarba is jön, de aztán azt mondja, amit az előbb: munkája nem engedi. Nem egészen értem. Hisz éveken át ezt csinálta. Inkább valami sérelmet gyanítok. Unszolom, mondja el, de bezárkózik, begombolkozik, nem beszél. Közben bejön az ab-elnököt kérdezem, tényleg annyira elfoglalt Hajmási? Szerencsés kérdés volt (legalábbis részemre). Néhány percen belül szinte elfelejtették, hogy én is jelen vagyok. Régi dolog hogy egy kis vita mindig napfényre hozza az igazságot. Bizony kiderült, hogy nem anyagi, hanem egész más okok késztették Hajmásit ilyen visszavonulásra. Íme röviden: KÖRÜLBELÜL HÁROM ÉVE választották meg mb-elnökének. Akkor a kupolánál dolgozott, mint ellenőr. Nagy igyekezettel fogott munkájához. A műhely majd minden dolgozóját beszervezte a szakszervezetbe. Egy év múlva azonban a kapolótól áthelyezték mai munkahelyére, ő tiltakozott! »Elvtársak, nem lesz, jó. Négyszáz ember. 25 bizalmi tartozik hozzám, egy percre sem tudok elmozdulni a pad mellől.« Az üzemvezető azt mondta: »Dehogy nem tudsz... egy ilyen ügyes ember... különben is kapsz még két bevizsgálót.« Minderről persze az vb-elnököt meg sem kérdezték. Igaz, mikor megtudta, akkor sem tett semmit ellene. Hajmási a kért segítséget nem kapta meg, ellenben a napi 25 darabos átvizsgálás 40—50-re emelkedett. Sőt nem olyan fából faragták, aki hagyja a munkát. Dolgozott kettő helyett is, néha még műszak után is. ÁM HIÁBA IGYEKEZETT, a szakszervezeti munkára nem jutott elég ideje. Megpróbált ugyan intézkedni, ha valaki sürgős, súlyos panasszal fordult hozzá. Azonban rövidesen hallotta, amikor összesúgtak a háta mögött: »Könnyű Hajmásinak, akkor lóg, amikor akar.« És senki, de senki nem állt mellé, hogy megvédje az ilyen, teljesen alaptalan rágalmaktól. Többet nem hagyta el a padot. A munkások, aktivistái, akik eddig bíztak benne, lassan csak saját magával törődő embernek kezdték tartani és talán a legjobban az fájt, hogy ezt éppen az üb-én vetették szemére. S amikor orra alatt morogva, teljesen letérten visszajött, valaki azt mondta neki: »Hát érdemes küszködnöd, csak letolást kapsz érte.« Most a békekölcsönjegyzéskor már meg sem hallgatták véleményét. Szinte minden összeesküdött ellene. S minderről a vívódásokról, a sérelmekről, mintha egy másik világban történt volna, az übernek mtsem tud. »♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦Ml Hajmási most már beletünesedik a beszédbe. — Negyvenötben ott voltama a ponton-hídnál, a Manci-hídnál. Reggel 5-től este 8-ig dolgoztam, akkor rohammunkáiknak neveztek. Most meg már nem hívnak semminek. Úgy látszik, semmit sem érek. —És szeme körül gyanús piros foltok ülnek. NÉGYEN BESZÉLGETÜNK az vb-irodán. Hajmási elvtárs, az vb-elnök, a termelési felelős, az újságíró. Hajmásit már régen meggyőztük, hogy nem szabad lemondania, nagy szükség van rá. Nem is volt nehéz, csak az ab-elnök egy-két jó szava kellett hozzá: »Tudjuk, hogy hibáztunk, nem álltunk melletted, mikor bajban voltál, magadra maradtál, hagytunk, hogy őrlődjél, pedig egy kis tanács segíthetett volna...« De meg kellett mondani azt is: »És nálad, tudod, mi a baj? Olyan ,önfeláldozó’ vagy, hogy az már nem jó... Emlékszel a színházjegyekre? ... Adtuk, hogy menj el családoddal. Te meg szétosztottad a bizalmiak között és azt mondtad: mit szólnának a többiek, ha én mennék el a jegyekkel. Kicsit mindennel így csinálsz. A munkát is inkább elvégzed mások helyett, úgy gondolod, hogy akkor vagy jó mfo-elnök... Persze, megkapod a régen kért segítséget a MEO-ban, de azért te is segíthetsz magadon. Kérj több támogatást a műhelybizottság tagjaitól...« KÉT ÉVE ELŐSZÖR beszéltek így vele. Pedig amint a példa mutatja, nem ártott volna előbb. Azt hiszem, nem kell különösebb tanulság a riport végére. Mészáros András ELŐSZÖR BESZÉLTEK ÍGY VELE... MAGÁNÜGY VAGY KÖZÜGY? egy öntödegyári művezetőhöz Nyílt levél a MÁVAG-ba Ezek az újságírók mindenbe beleütik az orrukat — ezt olvastam le bosszúságot tükröző arcáról művezető elvtárs, miután megkérdeztem öntől: miért nem akar tovább tanulni? Mondani azonban csak annyit mondott, hogy a tanulás kinek-kinek magánügye. Magánembernek valóban magánügye. Csakhogy ön a MÁVAG-ban nem magánember, hanem egy népes közösség vezetője, parancsnoka, önről és társairól így beszél a jogaikat és kötelezettségeiket summázó minisztertanácsi határozat: »... mint a szocialista termelés közvetlen irányítói, kiemelkedően fontos szerepet töltenek be... Feladataiknak csak akkor felelhetnek meg, ha pontosan teljesítik kötelességeiket, állandóan fejlesztik szaktudásukat.« A szaktudás fejlesztésével pedig baj van, művezető elvtárs — és sajnos nemcsak önnél... Amikor a tanulás szükségességéről vitáztunk, még nem láttam Katona Sándor szakoktatási felelős elszomorító kimutatásait. Lássa most ön is és ítélje meg, magánügybe avatkoztam-e vagy közügyben jártam? Íme egy kis statisztika: a MÁVAG-ban 190 művezető közül 115 a nyolc általánost sem végezte el — többségük négy-hat elemivel lett egy-egy zártciklus vezetője — és jelenleg mindössze tíz jár a dolgozók általános iskolájába. Az elmúlt évek során 30-an végeztek technikumot, az idén azonban csak kilenc technikumi hallgató van a művezetők között. És különösen önök, öntödegyáriak állnak hadilábon a tanulással. Egyetlen »iskolásuk« sincs, pedig valamennyien tudják, hogy 1960-tól kezdve csak technikusi képzettséggel tölthetnek be művezetői munkakört. — Inkább visszamegyek formázni, mint hogy évekig tanuljak — mondják önnel együtt sokan. Vajon miért húzódozik az iskolapadtól egy jóeszű, sok gyakorlati tudással rendelkező művezető anynyira, hogy visszakívánkozik a munkapad mellé? Erre a kérdésre ön egész sor érvvel válaszolt. Nézzük, mennyire helytálló érvekkel? — Szükségtelen — mondotta —, hogy egy művezető képleteket magoljon, egyenletekkel tömje tele a fejét. Ismerje és értse a szakma minden csínját-binját, legyen sok hasznos tapasztalata, jó szemmértéke, kézérzéke, tudjon bánni az emberekkel. Ehhez pedig nem kell se matematika, se kémiai, se metallográfia. Tudom, művezető elvtárs, hogy az öntödében töltött 15 esztendő a szakma mesterévé avatta. Másfél évtized gyakorlata, tapasztalata nagy kincs — de pótolja-e az elméleti képzettséget? Ön nagyszerűen ért a magkészítéshez, a formázáshoz, de ha egy rajzon számításokat kell végeznie, az üzemmérnök vagy a technológus segítségére szorul. Amikor a selejt ellen küzd, ismeretlen ellenféllel hadakozik, hiszen nincs tisztában az anyagban lejátszódó kémiai, fizikai folyamatokkal. Nem ismeri a formahomok összetételét, de bízik kézérzékében és tapintással vizsgálja. Megbízható módszer ez? Az öntödegyári művezetők többsége — önhöz hasonlóan — tapasztalt, jó szakember és a selejtátlag mégis 16—17 százalék. Talán nincs összefüggés a tűrhetetlenül magas selejtszázalék és az elméleti képzettség alacsony színvonala között? — Nehéz, jóformán lehetetlen továbbtanulni — ez az ön másik érve. — Munka után az ember fáradt, nincs kedve, türelme beülni az iskolapadba, nincs ideje a könyvet forgatni. Aki már elmúlt harmincéves, nem való diáknak, a feje sem fog rendesen. Aztán meg hat elemi kevés is a technikumhoz, előbb még el kellene végezni a hetedik, nyolcadik osztályt... Ez is főleg el kellene kezdeni, művezető elvtárs! Szeptemberben ön előtt is kitárult a gyári általános iskola kapuja, de oda is hiába hívták, várták. Nem kételkedem abban, hogy felelősségteljes napi munkája után fáradtnak érzi magát a tanuláshoz. De vajon Francsics Lajos gyárvezető és Bodnár Béla főmérnök kevésbé felelősségteljes, kevésbé fáradságos munka mellett végezte el az esti egyetemet? Szőcs Ferenc művezetőtársa pedig sikerrel birkózott meg egy időben a gyártástervezői tanfolyammal és a technikummal. Igen, ők talán néhány évvel fiatalabbak ennél, de szolgálhatok más példával is. Szőczei Sándor 46 éves technikumi hallgató, ugyancsak kinőtt a diáksorból. Hanem azért»rendesen fog a fejem, tud tanulni — mert akar! — De hát érdemes? — kérdezte ön. — Érdemes éveken át annyi fáradságot, munkát, időt áldozni azért, hogy az ember technikus legyen és művezető maradhasson? Egy jó szakmunkás 2000—2800 forintot is hazavisz, ha megfogja a dolog végét: öntőkoromban magam sem adtam alább havi két és félezer forintnál. Most 1700 forint alapfizetésem van és tengersok gondom, bajom, nagy felelősségem. Ha már megtettek művezetőnek, igyekszem helytállni. De ha választanom kell a technikum és a magpad között , könnyű szívvel választom az utóbbit. Igazam van? Részben bizony igaza van, művezető elvtárs. Az ügy rendezése azonban nemcsak a felső szervek dolga, abba ön is beleszólhat. Hogyan? Mindjárt vastagabb lesz a fizetési boríték, ha a 17 százalékos selejt vagy a magas önköltség nem »úsztatja el« a prémium tekintélyes részét. De hiszen ön úgyis mindent elkövet a selejt csökkentéséért, harcol a tervek teljesítéséért! Csakhogy sokkal eredményesebben dolgozna, harcolna, ha összefüggéseiben is értené mindazt, amire a gyakorlat megtanította: ha szükség esetén változtatni tudna az anyag összetételén, a homok kidolgozásán vagy a beömlőrendszereken, ha tájékozottabb lenne a gazdaságosság, az önköltség kérdéseiben. Ehhez pedig az kell, művezető elvtárs, hogy tanuljon. Nem szívességből, nem áldozatból, hanem azért, hogy biztosabban álljon a lábán és később majd kevesebb fáradsággal, eredményesebben dolgozzék saját maga és a közösség javára. Ne tekintse a tanulást csupán terhelő kötelességének, hanem jogának , és éljen vele gondolkozzék mindezeken. a művezető elvtárs és bizonyára belátja majd, hogy érvei megdőlnek: tanulni kell is, lehet is, érdemes is! Vajk Vers NÉPSZAVA 3 1955. október 13. csalárt