Népszava, 1955. október (83. évfolyam, 231-256. sz.)

1955-10-13 / 241. szám

­ A Kölnis ismertetője! című új magyar film díszbemutatója A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottsága és a Népművelési Minisztérium szerda es­te ünnepi d­íszelőadáson mutatta be az Uránia filmszín­házban Vészi Endre Különös ismertetőjel című új magyar filmjét. A bemutatón megje­lent a Magyar Dolgozók Párt­ja Központi Vezetőségének, va­lamint a Minisztertanácsnak több tagja, politikai, társadal­mi és kulturális életünk szá­mos kiválósága. Major Tamás szavalata és Kállai Gyula nép­művelési miniszterhelyettes megnyitója után Orbán László oktatásügyi miniszterhelyettes mondott ünnepi beszédet. Rá­mutatott arra: pártunk, dolgozó népünk méltó módon állít em­léket Schönherz Zoltánnak, a nagy forradalmárnak azzal, hogy mártírhalálának 13. év­fordulója alkalmából bocsátja útjára a róla készített filmet, a Különös ismertetőjelt. Ezután levetítették a filmalkotást, amelyet az előadás közönsége nagy tetszéssel fogadott Hivatali helyiségekből 3000 lakás A KÖZELBIZ főtitkárának nyilatkozata Ha a lakásproblémát nem is oldják meg, de minden esetre enyhítik azok a lakások, ame­lyeket régi irodahelyiségek ki­ürítésével szabadítanak fel. Az elmúlt évben az így nyert la­kásokban 650, idén már ezer család jutott otthonhoz, ezer volt irodahelyiség átalakítása pedig most folyik. Az eddigi tapasztalatokról, eredményekről, további felada­tokról, tervekről beszélgettünk Harsányi Zoltánné elvtárssal, a KÖZELBIZ főtitkárával. A tervszerű helyiséggazdálkodás eredményei — Milyen tapasztalatokat szereztek idáig a KÖZELBIZ munkatársai? — A legfőbb tapasztalatként azt szűrtük le, hogy tervszerű helyiséggazdálkodással jelentős számú lakás szabadítható fel. Csak néhány példa: a zirci já­rásban legjobb esetben hét­nyolc helyiség kiürítésére gon­doltunk. Ezzel szemben 21 la­kás felszabadításáról adtak hírt és még további két lakás át­adását jelezték. Bizonyos, hogy ha a Fejér megyei tanács igaz­gatási osztályának dolgozói is jobban körülnéznének a portá­jukon, ha megtennének min­dent, amit lehet, az eredmény náluk sem maradna el. Szinte kínálkozik az összehasonlító példa, hogy míg az egyik gyor­san épülő szocialista városunk­ban, Komlón 66 család nyert kellemes otthont a nemrég még irodáknak használt helyiségek­ben, addig Sztálinvárosban — bár a lehetőségek szinte azono­sak — egyetlen irodahelyisé­get sem ürítettek ki eddig la­kás céljára. — Mi a helyzet a minisz­tériumi épületeknél? — Az utóbbi hónapokban az Építésügyi Minisztérium 213, a Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium 120, a Pénzügymi­nisztérium 116, a Belkereske­delmi Minisztérium 65, az Ok­tatásügyi Minisztérium 64 la­kásra alkalmas helyiséget ürí­tett ki. A felszabadult lakások kétharmadát saját dolgozóik között oszthatták ki A főváro­si kerületi tanácsok már sokkal kényelmesebben láttak ehhez a feladathoz. Most azonban Pongrácz elvtárs személyesen közbelépett és a jelek szerint, ennek meg is lesz a foganatja. A párt- és tömegszervezetek példamutatása — Milyenek az eredmé­nyek más területeken? — Egyes tömegszervezetek is jó példát mutatnak, így a Vas és Csongrád megyei tömegszer­vezetek nagy része. A pártszer­vezetek sokhelyütt nemcsak te­kintélyük súlyával, hanem pél­damutatással is segítettek ab­ban, hogy minél több lakást ad­hassunk a lakosságnak. A Csongrád megyei pártbizottság például a pártiskola helyiségét — miután az iskola elhelyezé­sére más megoldást talált — rendelkezésünkre bocsátotta. Emellett a megyei pártbizott­ság és a városi pártszervezet egy fedél alá költözött és az így felszabadult helyiséget szintén átengedték lakás céljára. A példát az egész megyében kö­vették. A Csongrád megyei ta­nács 100, lakásra alkalmas iro­dahelyiséget szabadított fel A szegedi pártbizottság például a DISZ-t elhelyezte székházában, a DISZ helyére költözött az MSZT, az MSZT-helyiséget pedig lakás céljára ürítették ki. De gyakran találkozunk me­revséggel, értetlenséggel is: a hódmezővásárhelyi Postai Lég­vezető és Kábelépítő Vállalat kilenc irodai és két fizikai dol­gozója négy nagy szobából (egy szoba 30—36 négyzetméter) csempézett másfél méteres konyhából, csempézett fürdő­szobából, nagy kamrából és sok más, jól kihasználható helyi­ségből (fészer, raktár) álló igen szép lakást foglalt le. Javasol­tuk, hogy egy szobát és az amúgy is­­kihasználatlan mel­lékhelyiségeket engedjék át, mert így egy kis »átpofozással« akár a vállalat egyik dolgozója is kellemes, szép lakást kap­hatna. Az igazgató azonban hallani sem akar arról, hogy egy talpalatnyi területet is ki­ürítsen. Pedig vidéken is na­gyon fontos, hogy minél több lakáshoz jussanak ily módon is. Hiszen nem egy községben a mezőgazdaság szocialista építé­sének elősegítésére leköltözött dolgozók, és sok tanár és orvos is így jutott lakáshoz. Segítsen a lakosság is! Melyek a KÖZELESZ köz­vetlen tervei e téren? — Ebben az esztendőben a tervezett 3000 lakást az illeté­kes minisztériumok, illetve a tanácsok rendelkezésére bo­csátjuk. Szerepünk azonban ez­zel még nem ért véget. A jövő esztendőben az úgynevezett kö­zép­vállalatoknál még legalább 1500 lakást lehet felszabadítani. Emellett reméljük, hogy a tár­sadalmi szervek, elsősorban a szakszervezet a jövőben foko­zottabban segíti munkánkat. De segítséget várunk az ország minden dolgozójától. Ha a hi­vatalában, vagy bárhol, amerre jár, úgy látja, hogy a szüksé­gesnél több a hivatali helyiség, hívja fel rá figyelmünket. Ezen az ütem, a dolgozókkal együtt­működve is sok családot jut­tathatunk kellemes otthonhoz. Abel Olga Egy jól sikerült termelési értekezletről Zsúfolt terem, húsz hozzá­szóló, élénk vita, sok érté­kes javaslat, bátorhangú bí­rálat: ez jellemezte a Vasko­hászati Kemenceépítő vasszer­kezeti gyárrészlegének leg­utóbbi termelési értekezletét. — A múlt hónapban alkal­maztuk először azt a módszert — mondja Kinczli Károly elv­társ üb-elnök —, hogy a bi­zalmiak a csoportértekezlete­­ken, az üb tagjai pedig — én magam is — külön röpgyűlése­­ken ismertették a dolgozókkal a termelési értekezletek napi­rendjét. Az értekezletek akkor nagyon jól sikerültek. Úgy gon­dolom, ez is hozzájárult, hogy múlt havi tervünket 116,2 szá­zalékra teljesítettük. Ezért most is hasonló módszerekkel tájékoztattuk előre a dolgozó­kat. A jelenlévők nagy száma ar­ról tanúskodik, hogy az üzemi bizottság valóban alapos, lelki­­ismeretes munkát végzett. De a­­későbbi tapasztalatok azt mu­tatják, hogy a legnagyobb moz­gósító erő magában a termelé­si értekezletben rejlik. A beszámoló úgy kezdődik, hogy Schiffer elvtárs — az elő­adó — választ ad a múlt havi termelési értekezleten elhang­zott javaslatokra, észrevételek­re. Ezekben a válaszokban rej­lik a termelési értekezletek eredményességének egyik »tit­ka«. Nemcsak azt mondja, hogy »tervbe vettük«, elfogadtuk a javaslatokat, hanem konkrét, megvalósított intézkedésekről számol be. Elmondja például: Farkas József elvtárs kifogásol­ta, hogy rossz az egyik daru, hosszú idő óta áll. A hibát ki­javították és egy új darust is beállítottak a második darura. Vagy: Kövesdi elvtárs javasol­ta, indítsanak szakmai tanfo­lyamot. Intézkedtek a tanfolya­mok megindításáról. És így so­rolja tovább, hogyan foglalkoz­tak a normapanaszokkal, a hiányzó elektródák beszerzésé­vel stb. De nemcsak a spontán javas­latokra építenek. Eldöntésre váró kérdéseket visznek a ter­melési értekezlet elé. Bárány elvtárs, műszaki vezető beszá­molt például arról, hogy a sze­relőcsarnokban megkezdték a szerelőbakok beállítását. Kér­te a dolgozók véleményét, be­vált-e, alkalmazzák-e minde­nütt? Fekete elvtárs, szegecselő kérte, hogy náluk ne állítsák be, mert nehezíti munkájukat. Az emberek véleményének meghallgatása az ilyen és ha­sonló kérdésekben nagymér­tékben növeli a termelési ér­tekezletek vonzóerejét, növeli a munkások felelősségérzetét. A termelési értekezlet legjel­lemzőbb vonása volt: a dolgo­zók, mint az üzem gazdái ta­nácskoztak. A beszámoló, majd a műszaki vezetők felszólalása a vitában a dolgozók elé tárta a gazdasági vezetés minden gondját és tervét. A termelési tervek ismertetése mellett tá­jékoztatták a dolgozókat az anyagbeszerzés problémáiról, a tervezés nehézségeiről, a most folyó exporttárgyalásokról, a műszaki fejlesztés perspektívái­ról stb. Olyan szélesen és olyan őszintén tárták fel a helyzetet, hogy az emberek va­lóban úgy érezték, részesei az üzem vezetésének, joguk és le­hetőségük van beleszólni az irányításiba. Ilyen helyzetben, ilyen lég­körben egész természetesnek hangzott, mikor egy-egy munkás bírálta, felelősségre vonta dolgozótársait, vagy egyik-másik műszaki vezetőt, az általa észlelt hibákért. Ba­logh Béla, Bege Ferenc, Wurm István, Füredi, Árvai, Tomcsá­­nyi elvtársak és még sok más dolgozó vállalása is ebből a lég­körből fakadt. Ez a termelési értekezlet sikerének legfőbb titka. (Rozsmann) KELEMEN ELVTÁRS az ab-elnök, azt mondja: a Vas­öntő II. műhelyben Hajmási semmiképpen sem szeretné, hogy újra megválasszák. — Miért? — Valami anyagi oka le­het. Pedig belevaló, régi gye­rek, de mit csináljunk? Az RM Öntödegyár nevezett műhelyében Csepel teherautó­hengerfejeket szortíroz, vizs­gál, az a bizonyos Hajmási János MEO-s, a műhelybizott­­ság elnöke. Rendkívül mogor­ván fogad: »Kérem, én nem érek rá, minden darabot há­romszor is át kell néznem. Már sohasem érem magam utol.­­..« — Darabbéres? — kérdem, az öt perce említett anyagi okokra gondolva. — Dehogy, fix fizetésem van. — Hát akkor csak ráér tíz percet — csodálkozom. Most már egyenesen mér­ges: »Gondolja, ha fixem van, magától is kész lesz a mun­ka?« Mit lehet itt tenni? Be­látom, hogy tökéletesen igaza van és azt, hogy inkább lelki­­ismeretes, mint anyagias em­bernek látszik, ő azonban mintha megbánná előbbi hir­telenségét, más hangon te­szi az előbbiekhez: »Különben munka után szívesen elbeszél­getek.« MÁSNAP FÉL HÁROM UTÁN az üb-irodán egyet s mást elmond magáról s így egy tócsát többet ismerek meg belőle. Alacsony, olyan gyökérerős kis ember, akiről nem lehet biztosan tudni, 35 éves-e vagy 50? Pedig 54 éves s ebből egy­huzamban 35-öt ebben a mű­helyben töltött. A 20-as évek­ben, a legnehezebb időkben szakszervezeti bizalmi volt. Lopva megtartott kisgyűlések a műhely valamelyik sar­kában, titkos értekezlet a cse­peli munkásotthon ruhatárá­ban, miközben valaki lélek­szakadva rohan be: »Vigyázat! Itt vannak a hekusok!« Csen­des, szívós harc egy elvtársért, aztán egy-egy apró győzelem édes öröme. Oh, éjszaka hányszor dobogott fel a szíve, amikor a ház felé közeledő lépteket hallott?! Kemény, ve­szélyes, bizonytalan, ezer iz­galomtól fűtött életet élt. Most azt mondja: — Tudja, de nagyon elkelne néha az a régi harcosság! Úgy érzem, éppen itt az ideje, hogy feltegyem a ma­gamban régen tartogatott kér­dést: hogyan menjen jobban, amikor egy ilyen ember, mint ő, le akar köszönni? A nem várt kérdésre meg­­hökken, kicsit zavarba is jön, de aztán azt mondja, amit az előbb: munkája nem engedi. Nem egészen értem. Hisz éveken át ezt csinálta. Inkább valami sérelmet gyanítok. Un­szolom, mondja el, de bezár­kózik, begombolkozik, nem beszél. Közben bejön az ab-elnök­­öt kérdezem, tényleg annyira elfoglalt Hajmási? Szerencsés kérdés volt (legalábbis ré­szemre). Néhány percen belül szinte elfelejtették, hogy én is jelen vagyok. Régi dolog hogy egy kis vita mindig napfényre hozza az igazságot. Bizony ki­derült, hogy nem anyagi, ha­nem egész más okok késztet­ték Hajmásit ilyen visszavo­nulásra. Íme röviden: KÖRÜLBELÜL HÁROM ÉVE választották meg mb-el­­nökének. Akkor a kupolánál dolgozott, mint ellenőr. Nagy igyekezettel fogott munkájá­hoz. A műhely majd minden dolgozóját beszervezte a szak­­szervezetbe. Egy év múlva azonban a kapolótól áthelyez­ték mai munkahelyére, ő til­takozott! »Elvtársak, nem lesz, jó. Négyszáz ember. 25 bizalmi tartozik hozzám, egy percre sem tudok elmozdulni a pad mellől.« Az üzemvezető azt mondta: »Dehogy nem tudsz... egy ilyen ügyes ember... kü­lönben is kapsz még két be­­vizsgálót.« Minderről persze az vb-elnököt meg sem kérdez­ték. Igaz, mikor megtudta, ak­kor sem tett semmit ellene. Hajmási a kért segítséget nem kapta meg, ellenben a napi 25 darabos átvizsgálás 40—50-re emelkedett. S­őt nem olyan fá­ból faragták, aki hagyja a munkát. Dolgozott kettő he­lyett is, néha még műszak után is. ÁM HIÁBA IGYEKEZETT, a szakszervezeti munkára nem jutott elég ideje. Megpróbált ugyan intézkedni, ha valaki sürgős, súlyos panasszal for­dult hozzá. Azonban rövidesen hallotta, amikor összesúgtak a háta mögött: »Könnyű Hajmá­sinak, akkor lóg, amikor akar.« És senki, de senki nem állt mellé, hogy megvédje az ilyen, teljesen alaptalan rágalmaktól. Többet nem hagyta el a padot. A munkások, aktivistái, akik eddig bíztak benne, lassan csak saját magával törődő em­bernek kezdték tartani és ta­lán a legjobban az fájt, hogy ezt éppen az üb-én vetették szemére. S amikor orra alatt morogva, teljesen letérten visszajött, valaki azt mondta neki: »Hát érdemes küszköd­nöd, csak letolást kapsz érte.« Most a békekölcsönjegyzéskor már meg sem hallgatták véle­ményét. Szinte minden össze­esküdött ellene. S minderről a vívódásokról, a sérelmekről, mintha egy má­sik világban történt volna, az üb­ernek m­tsem tud. »♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦Ml Hajmási most már beletüne­­sedik a beszédbe. — Negyvenötben ott voltama a ponton-hídnál, a Manci-híd­­nál. Reggel 5-től este 8-ig dol­goztam, akkor rohammunkáik­nak neveztek. Most meg már nem hívnak semminek. Úgy látszik, semmit sem érek. —­­És szeme körül gyanús piros foltok ülnek. NÉGYEN BESZÉLGETÜNK az vb-irodán. Hajmási elvtárs, az vb-elnök, a termelési fele­lős, az újságíró. Hajmásit már régen meggyőztük, hogy nem szabad lemondania, nagy szük­­ség van rá. Nem is volt nehéz, csak az ab-elnök egy-két jó szava kellett hozzá: »Tudjuk, hogy hibáztunk, nem álltunk melletted, mikor bajban voltál, magadra maradtál, hagytunk, hogy őrlődjél, pedig egy kis ta­nács segíthetett volna...« De meg kellett mondani azt is: »És nálad, tudod, mi a baj? Olyan ,önfeláldozó’ vagy, hogy az már nem jó... Emlékszel a színházjegyekre? ..­. Adtuk, hogy menj el családoddal. Te meg szétosztottad a bizalmiak között és azt mondtad: mit szólnának a többiek, ha én mennék el a jegyekkel. Kicsit mindennel így csinálsz. A munkát is inkább elvégzed mások helyett, úgy gondolod, hogy akkor vagy jó mfo-elnök... Persze, megkapod a régen kért segítséget a MEO-ban, de azért te is segíthetsz magadon. Kérj több támogatást a műhelybi­zottság tagjaitól...« KÉT ÉVE ELŐSZÖR be­széltek így vele. Pedig amint a példa mutatja, nem ártott volna előbb. Azt hiszem, nem kell különösebb tanulság a riport végére. Mészáros András ELŐSZÖR BESZÉLTEK ÍGY VELE... MAGÁNÜGY­­ VAGY KÖZÜGY? egy öntödegyári művezetőhöz Nyílt levél a MÁVAG-ba Ezek az újságírók mindenbe beleütik az orrukat — ezt olvastam le bosszúságot tük­röző arcáról művezető elvtárs, miután megkérdeztem öntől: miért nem akar tovább tanul­ni? Mondani azonban csak annyit mondott, hogy a tanu­lás kinek-kinek magánügye. Magánembernek valóban magánügye. Csakhogy ön a MÁVAG-ban nem magánem­ber, hanem egy népes közös­ség vezetője, parancsnoka, ön­ről és társairól így beszél a jogaikat és kötelezettségeiket summázó minisztertanácsi ha­tározat: »... mint a szocialista termelés közvetlen irányítói, kiemelkedően fontos szerepet töltenek be..­. Feladataiknak csak akkor felelhetnek meg, ha pontosan teljesítik köteles­ségeiket, állandóan fejlesztik szaktudásukat.« A szaktudás fejlesztésével pedig baj van, művezető elvtárs — és sajnos nemcsak önnél... Amikor a tanulás szüksé­gességéről vitáztunk, még nem láttam Katona Sándor szak­­oktatási felelős elszomorító kimutatásait. Lássa most ön is és ítélje meg, magánügybe avatkoztam-e vagy közügyben jártam? Íme egy kis statisz­tika: a MÁVAG-ban 190 mű­vezető közül 115 a nyolc ál­talánost sem végezte el — többségük négy-hat elemivel lett egy-egy zártciklus veze­tője — és jelenleg mindössze tíz jár a dolgozók általános iskolájába. Az elmúlt évek során 30-an végeztek techni­kumot, az idén azonban csak kilenc technikumi hallgató van a művezetők között. És különösen önök, öntödegyá­riak állnak hadilábon a tanu­lással. Egyetlen »iskolásuk« sincs, pedig valamennyien tudják, hogy 1960-tól kezdve csak technikusi képzettséggel tölthetnek be művezetői mun­kakört. — Inkább visszamegyek for­mázni, mint hogy évekig ta­nuljak — mondják önnel együtt sokan. Vajon miért hú­zódozik az iskolapadtól egy jóeszű, sok gyakorlati tudás­sal rendelkező művezető any­­nyira, hogy visszakívánkozik a munkapad mellé? Erre a kérdésre ön egész sor érvvel válaszolt. Nézzük, mennyire helytálló érvekkel? — Szükségtelen — mon­dotta —, hogy egy művezető képleteket magoljon, egyenle­tekkel tömje tele a fejét. Is­merje és értse a szakma min­den csínját-binját, legyen sok hasznos tapasztalata, jó szem­mértéke, kézérzéke, tudjon bánni az emberekkel. Ehhez pedig nem kell se matematika, se kémiai, se metallográfia. Tudom, művezető elvtárs, hogy az öntödében töltött 15 esztendő a szakma meste­révé avatta. Másfél évtized gyakorlata, tapasztalata nagy kincs — de pótolja-e az elméleti képzettséget? Ön nagyszerűen ért a magkészí­téshez, a formázáshoz, de ha egy rajzon számításokat kell végeznie, az üzemmérnök vagy a technológus segítségére szo­rul. Amikor a selejt ellen küzd, ismeretlen ellenféllel hadakozik, hiszen nincs tisz­tában az anyagban lejátszódó kémiai, fizikai folyamatokkal. Nem ismeri a formahomok összetételét, de bízik kézérzé­kében és tapintással vizsgálja. Megbízható módszer ez? Az öntödegyári művezetők több­sége — önhöz hasonlóan — ta­pasztalt, jó szakember és a selejtátlag mégis 16—17 szá­zalék. Talán nincs összefüg­gés a tűrhetetlenül magas se­lejtszázalék és az elméleti képzettség alacsony színvonala között? — Nehéz, jóformán lehetet­len továbbtanulni — ez az ön másik érve. — Munka után az ember fáradt, nincs kedve, türelme beülni az iskolapad­ba, nincs ideje a könyvet for­gatni. Aki már elmúlt har­mincéves, nem való diáknak, a feje sem fog rendesen. Az­tán meg hat elemi kevés is a technikumhoz, előbb még el kellene végezni a hetedik, nyolcadik osztályt... E­z i­s főleg el kellene kezdeni, művezető elvtárs! Szep­temberben ön előtt is kitárult a gyári általános iskola kapuja, de oda is hiába hívták, várták. Nem kételkedem abban, hogy felelősségteljes napi munkája után fáradtnak érzi magát a tanuláshoz. De vajon Fran­­csics Lajos gyárvezető és Bod­nár Béla főmérnök kevésbé felelősségteljes, kevésbé fá­radságos munka mellett vé­gezte el az esti egyetemet? Szőcs Ferenc művezetőtársa pedig sikerrel birkózott meg egy időben a gyártástervezői tanfolyammal és a technikum­­mal. Igen, ők talán néhány évvel fiatalabbak ennél, de szolgálhatok más példával is. Szőczei Sándor 46 éves tech­nikumi hallgató, ugyancsak kinőtt a diáksorból. Hanem azért­­»rendesen fog a fejem, tud tanulni — mert akar! — De hát érdemes? — kér­dezte ön. — Érdemes éveken át annyi fáradságot, munkát, időt áldozni azért, hogy az em­ber technikus legyen és műve­zető maradhasson? Egy jó szakmunkás 2000—2800 forintot is hazavisz, ha megfogja a do­log végét: öntőkoromban ma­gam sem adtam alább havi két és félezer forintnál. Most 1700 forint alapfizetésem van és tengersok gondom, bajom, nagy felelősségem. Ha már megtettek művezetőnek, igyek­szem helytállni. De ha válasz­tanom kell a technikum és a magpad között , könnyű szív­vel választom az utóbbit. Iga­zam van? Részben bizony igaza van, mű­vezető elvtárs. Az ügy rendezé­se azonban nemcsak a felső szervek dolga, abba ön is bele­szólhat. Hogyan? Mindjárt vas­tagabb lesz a fizetési boríték, ha a 17 százalékos selejt vagy a magas önköltség nem »úsztatja el« a prémium tekintélyes ré­szét. De hiszen ön úgyis min­dent elkövet a selejt csökken­téséért, harcol a tervek teljesí­téséért! Csakhogy sokkal ered­­ményesebben dolgozna, harcol­na, ha összefüggéseiben is ér­tené mindazt, amire a gyakor­lat megtanította: ha szükség esetén változtatni tudna az anyag összetételén, a homok kidolgozásán vagy a beömlő­rendszereken, ha tájékozottabb lenne a gazdaságosság, az ön­költség kérdéseiben. Ehhez pe­dig az kell, művezető elvtárs, hogy tanuljon. Nem szívesség­ből, nem áldozatból, hanem azért, hogy biztosabban álljon a lábán és később majd keve­sebb fáradsággal, eredménye­sebben dolgozzék saját maga és a közösség javára. Ne te­kintse a tanulást csupán ter­helő kötelességének, hanem jo­gának , és éljen vele g­ondolkozzék mindezeken. a művezető elvtárs és bizo­nyára belátja majd, hogy érvei megdőlnek: tanulni kell is, le­het is, érdemes is! Vajk Vers NÉPSZAVA 3 1955. október 13. csalárt

Next