Népszava, 1956. február (84. évfolyam, 27-51. sz.)
1956-02-01 / 27. szám
A műszakiak és a szakszervezet Hozzászólások a Népszava cikkéhez A műszakiakon is sok múlik A cikk úgy foglal állást, mintha kizárólag az vb hibája lenne, ha valahol gyenge a szakszervezet és a műszakiak kapcsolata. Ezzel így nem értek egyet. Igaz, hogy sok függ a szakszervezeti aktivistáktól, de — véleményem szerint — legalább annyi a műszakiaktól is. A mi üzemi bizottságunk sokat törődik a műszakiakkal, de ez nem egyedül az üb érdeme. Hozzájárul ehhez az is, hogy maguk a műszakiak is közeledtek a szakszervezethez és részt követeltek annak munkájából. Az elmúlt évben megalakult a műszaki tanácsadó kör, amely sok kisebbnagyobb probléma megoldásán kívül ez ideig 28 esetben nyújtott a dolgozóknak komoly szakmai segítséget. Azóta a munkások is egyre inkább megbecsülik vezetőiket s ma már mindenki természetesnek veszi, hogy a műszakiak is részt vegyenek az üzemi bizottság és a műhelybizottságok munkájában. Sokszor hallani, hogy mérnökök, technikusok csak követelnek a szakszervezettől, de ők maguk közömbösen elzárkóznak mindentől, amivel az üb munkáját segíthetnék. Ilyen esetek többnyire ott fordulnak elő, ahol hiányzik a nevelőmunka. Nálunk a műszakiak szívesen vállalnak szakszervezeti megbízatást , s ebben nagy szerepe van annak, hogy az vb évek óta foglalkozik velük, figyelemmel kíséri munkájukat. Ezt bizonyítja Gampel Rezső üzemvezető esete is. Exporttermékek gyártásánál új és nagyszerű megoldásokat tervezett, s ezzel az üzem jelentős összegeket takarított meg. A szakszervezeti aktivisták segítették tervei megvalósításában, ezenfelül Gampel elvtársat az üb javaslatára a vállalat igazgatója magas pénzjutalomban is részesítette. Gampel elvtárs azóta is részt vesz a versenyszervezésben és minden egyéb szakszervezeti munkában. A mi üzemünkben ma már nem fordul elő az, amiről a cikk említést tesz, hogy a műszakiak kizárólag az igazgatót vagy a párttitkárt keresik fel panaszaikkal. Nálunk az ültel is gyakran kérnek tanácsot, segítséget. Koloványi László technológus például egy évre visszamenőleg követelte a családi pótlékot, de a vállalat elutasította. Az üb-hez fordult. Utána jártak ügyének s bebizonyosodott, hogy kérése jogos. Az elmaradt pótlékot ki is fizették. Szép számmal sorolhatnánk hasonló eseteket. Szinte el sem tudjuk képzelni azt a helyzetet, amit a cikk szóvátesz, hogy a Láng Gépgyár szerkesztési csoportvezetői nem kapják meg a beosztásuknak megfelelő csoportvezetői pótlékot. Nálunk még az olyan bonyolultabb ügyek is elintéződnek, mint amilyen Dankó István szerkesztőé volt, akinek a szabadság ideje alatt felmondottak. Ő azonban még a felmondás kézhezvétele előtt megbetegedett. Sok vita után végül is az üb bebizonyította, hogy az elbocsátás a Munka Törvénykönyvével ellentétes. Dankó azóta is a szerkesztés dolgozója. S az üb mindenkor bizton számíthat rá a szakszervezeti munkában is. Különösen nagy gondot fordít nálunk az üb arra, hogy a műszakiakat jobb munkára ösztönözze. Ezt elsősorban a verseny jó megszervezésével éri el A műszakiakkal együttesen valamennyi munkaterületre kidolgozták a kiváló dolgozó cím feltételeit. Az elmúlt évben tizenkilencen kaptak kitüntető oklevelet, jelvényt, s többen pénzjutalmat. A cikk említést tesz arról is, hogy sok helyütt a műszakiak szakmai oktatása nehézségekbe ütközik. Nálunk már ez is nagyrészt megoldódott. Az vb néhány vezetővel együtt megvizsgálta, milyen munkaterületeken szükséges elsősorban szakmai továbbképzés, majd kidolgozták a tanfolyamok tematikáját. S hogy a műszakiak többsége bekapcsolódott a tanulásba, ez mindenekelőtt az aktivisták jó szervező és nevelő munkájának köszönhető. Az elmúlt évben többhetes MEO-s és gyártástervezési tanfolyamot tartottunk. Rövidesen megindul a mérnöki továbbképző előadássorozata is. Még megjegyzem, hogy a szakmai tanfolyamokhoz az előadógárdát nagyrészt üzemünk vezető mérnökei és technikusai közül toborozzuk. Az üb és műszaki aktivistái így teszik lehetővé, hogy mindenki munkakörének megfelelően képezhesse magát. A szakszervezetben gyakran hallani:rendszeresen kell foglalkozni a műszakiakkal. A Népszava cikke nagyon elgondolkoztató témával foglalkozott. Az említett hibákat a műszakiak bizony érzik és panaszolják is. Ezek közül csak néhányat említek meg. Üzemünkben a műszakiak valóban elhanyagoltnak érzik magukat. Igaz, gyakran olvashatunk az üzemi újságban és a fali hirdetőtáblákon jól dolgozó műszakiakról. A hiba azonban az, hogy ezek a nevek már ismertek, mert többnyire ugyanazok ismétlődnek. Mi történne, ha a »szürke« dolgozók közül is kiemelnének egy-egy nevet, olyant, aki már régesrégen rászolgált becsületes munkájával a népszerűsítésre vagy akár ingyenes üdültetésre s egyéb jutalmazásra is? S mi történne akkor, ha az üb vagy aktivistái olyan műszakiakhoz látogatnának el tapasztalatszerzésre, akik még sohasem kaptak dicséretet, de kritikát sem? Láthatná, hogy gyakran végeznek megerőltető munkát, amelyért bizony elismerés járna. Ez azonban az üb tájékozatlansága miatt nem történik meg. A cikknek azzal a részével, amelyben a szakmai oktatással foglalkozik, nagyrészt egyet lehet érteni. De helytelen lenne — a cikkből ugyanis ez tűnik ki —, ha ezért csak az üb-t hibáztatnánk. A műszaki továbbképzés a műszaki színvonal emelésének az alapja. És ez az utóbbi időben valahogy »elaludt«, mert nem volt ösztönző hatású. Ugyanis, aki tanult, nem mindig találta meg az érvényesülés lehetőségét. Lehet, hogy ebbe beleszólt a takarékosság — amelyet nem mindig értelmeznek helyesen — a tanfolyamokra szánt pénzösszeg megvonásával. Négy-öt évvel ezelőtt az oktatásban nagyon is mozgalmas volt az élet. A műszakiak tanultak és tanítottak is. És állítom, hogy nem fizetett rá az ipar. Ezt azonban a felsőbb minisztériumi szervek nem vették figyelembe. A be kell vonni őket a szakszervezeti munkába*. Szerintem ez nagyon helyes. A műszakiak és azok csakis úgy állhatnak helyt, ha egymás munkáját figyelemmel kísérik s mind a műszaki, mind a szakszervezeti feladatokat — amelyek egymástól elválaszthatatlanok — közösen igyekeznek megoldani. Gyöngyösi Rezső szerkesztő-mérnök, Forgácsoló Szerszámok Gyára szakszervezet — véleményem szerint — e kérdésben inkább csak annyiban hibáztatható, hogy nem követelte erélyesebben a tanfolyamok anyagi alapjainak biztosítását. Hiányolom, hogy a cikk nem foglalkozik az újításokkal. Pedig ez is a műszakiak egyik fájó problémája. A műszakiak segítik a munkásújítókat, de saját újításuk kivitelezésére már nem futja sem idejükből, sem energiájukból. Helyes lenne, ha a szakszervezeti aktivisták ellenőriznék és segítenék az elfekvő, de értékes , különösen a termelékenység emelését célzó újítások megvalósítását, abban az esetben is, ha az újító műszaki dolgozó. A szakszervezet ilyen közreműködése igen jó kapocs lehetne a fizikai és műszaki dolgozók között. Erősítené a szakszervezet és a gazdasági vezetők kapcsolatát az is, ha az vb fellépne a műhelyekben a fegyelmezetlenségek (bér-, technológiai, munkafegyelem stb.) ellen. Helyes, ha több kezdeményezést követel a műszakiaktól a feladatok tessék-lássék megoldása helyett. De úgy követeljen, hogy a műszakiak népszerűséghajhászásból ne váljanak a fegyelmezetlenségek takargatóivá. Sajnos ilyen példák előfordulnak és a műszaki szervek és az üb lejáratásának is alapjaivá válnak. A választások óta már javult a kapcsolat a műszakiak és az üb között, de baj lenne, ha ez az »új seprű jól sepert alapon történne. Az elmúlt időkben az üb és aktivistái sok gondtól szabadítottak meg bennünket, de sokat meg is hagytak. Munkájuk jobb megszervezésével, a formális elintézések mellőzésével azonban kölcsönös jó viszonyt alakíthatnak ki és együttes erővel sok problémát oldhatnak meg sikeresen. Katona Sándor technológus Ganz Vagongyár Több kritikát, de több dicséretet is várunk az vb-től 2 NÉPSZAVA 1966.. február 1. szerda EÖNYVISIPOILO CARLO BERNARI: NÁPOLY ELADÓ ÖTÉR’ Címlapján vidám nevető színekkel, napfényben fürdő szépséges táj rajzával és egy keserű mondással köszönti ez a könyv a magyar olvasót. És amilyen a címlap, olyan maga a regény is: természet és ember teremtette szépségek — a gyönyörű nápolyi táj és hivalkodó templomok meg paloták — keretében vezet el bennünket a piszkos utcákba, az elhanyagolt bérkaszárnyákká kopott egykori palotákba és az alvóhelyül használt, üres telkekre állított piaci ládák világába, felfedve előttünk a nyomort, amely a nagy délolaszországi város dolgozóinak, szegényeinek osztályrésze. Carlo Bernari művének eredeti olasz címe (magyar fordításban: Vezúv és kenyér) két »végletével« (vagy szimbólumával) talán jobban fejezi ki az ábrázolt világ ellentmondásait, de ne hallgassuk el, hogy a magyar könyveim nemcsak »stílusos« — a regény ugyanis némi csiszolással a városi »utca«-nyelvet szólaltatja meg —, de keserű csendülése összhangban van a regény eszmei mondanivalójával. Mert hiszen Nápoly eladó ötév’, de ugyan kinek van akár ily kevés pénze is ahhoz, hogy megvegye?! Akik mégis erre számítanak: akár spekulánsok, akár ingyenélő szerencselovagok, akár könynyen hivő ostobák — hoppon is maradnak, rajtavesztenek, mert a kapitalizmus nagy cápái (az amerikaiak érdekkörébe vont vállalatok) könyörtelenül falják, fel a kisebbeket.Nápoly — »ez a mi városunk, melynek félarca mindig sír, a másik fele meg nevet« — azonban nem csupán a kizsákmányolók és a megnyomorítottak ellentétének kifejezője, hanem a dolgozó nép és a munkanélküliek szívében rejlő, egymást bátorító hitnek, kitartásnak, és minden bajon felülkerekedő életkedvnek is a jelképe. Az olasz újrealista filmekben megismert világ könynye és mosolya, a nép elkeseredettsége és alkotókedve egyként megcsillan e regény lapjain. Az író, Carlo Bernari, a mai olasz regényirodalom egyik jelentős egyénisége. S a hangsúly legalább annyira nehezedik az »egyéniségre«, mint az írói rangsorolásra. Ez a regénye a magyar olvasóközönségnek olyan írót mutat be, aki egyéni hangjával, és képzelőerejének sajátosságával egyaránt érdemes a figyelemre. Kétségen kívül nemcsak sokat tanult az »izmusok« stílustörekvéseiből, de jócskán meg is tartott belőlük. A regény egyszerű keretében — egy északra szakadt öregedő nápolyi vasas, megelégedve a munkanélküliséget és hallva, hogy »Nápoly eladó ötér’« hazatér szülővárosába, a rendőri razzia azonban mindjárt első nap börtönbe juttatja, s amikor innen kikerül, elhagyja a mostohává lett Nápolyi — az író lehetőséget talált arra, hogy érdekesen és életteljesen ábrázoljon típusokat, sorsok szövevényét. A fentiekben jelzett írói módszere nem akadályozta abban, hogy miként a nálunk oly kedvelt olasz filmek is, a valóság képeit vetítse elénk. Megmutatja a hajdani babonák hálójából magát egészséges és forradalmi életszemléletre verekedő nápolyi népet, erényeivel és hibáival, gyors Különös és cseppet sem örvendetes jelenség az, hogy aligalig van olyan regényünk, mely az olvasót a mai munkásság világában kalauzolná. Sokféleképpen magyarázzák ezt a hiányt. Az egyik megokolás szerint ennek fő oka az, hogy a munkásság élete nem ad lehetőséget igazi összeütközések ábrázolására, hogy a munkásosztály sorsában nem tapasztalható olyan erővel a régi és az új összecsapása, mint a parasztság és az értelmiség életében. Hogy ez az elmélet mennyire hibás, annak egyik bizonyítéka Szőnyi Sándor regénye. Szőnyi maga is munkássorból származik. A »Megújulás« második regénye s ha még nem is hibátlan alkotás: tehetséges, érdekes és — nem utolsósorban igen tanulságos. Főhőse egy idős munkásasszony, akit a régi társadalom nem érdemesített emberhez méltó életre, megbecsülésre s most, hogy felszabadult dolgozó emberek közé kerül, szinte megfiatalodik. Eddig még saját férjétől is reszketnie kellett, most fellépése is biztossá, öntudatossá válik. Szőnyi ért ahhoz, hogy az egyszerű takarítónő életútját, fokról fokra felszabaduló egyénisége báját, játékosságát és növekvő határozottságát elhitetően mutassa be. A regény azonban nem valófellángolásaival és elernyedéseivel és a szíve mélyén mégiscsak azzal a hittel, hogy a valóság felismerése után, ennek az »ellenséges« valóságnak — a nyomornak, a kapitalista rendnek — a legyőzése következik majd. Murányi-Kovács Endre mi makulátlanná szépítgetett világot tár elénk. Szőnyi egyáltalán nem takargatja életünk visszásságait sem. A nénike férjét például elmaradottsága mellett az teszi elzárkózóvá, az állítja szembe felesége fejlődésével, hogy volt munkahelyéről egykor mint »osztályellenséget« távolították el — teljesen igazságtalanul. Kettőjük ellentéte a könyv végén sem oldódik fel. Az író csak érezteti, hogy valószínű: az idő majd orvoslást hoz erre is. Ez különben a regény egyik fő kérdése. Dolgozóink egy része felszabadulásunk óta öntudatban, politikai tájékozottságban és általános műveltségben óriásit fejlődött. Milyen ezeknek a dolgozóknak a viszonya a többi elmaradottabb réteghez? S egyáltalán: nem valamiféle illúziót kergetnek ezek az előrehaladottabbak, nem az elégedetlenkedőknek, a napi bajokon kesergőknek van igazuk? Ezek a problémák — sok dolgozó embernek a problémái — mind megfordulnak a »Megújulás« hősnőjének fejében is. S nem is éppen könnyű helyzetek, amelyekben felvetődnek. A néni megállja a próbát. E belső küzdelmek még keményebbé kovácsolják hűségét a párt, a dolgozók ügye iránt. Mégis éppen ezeken a pontokon mutatkoznak meg a regény bizonyos gyöngesége. Ha a regény ábrázolja fejlődésünk visszásságait, nehézségeit, mélyebben kellene megmutatnia az ellenük vívott harcot is. Meg kellene mutatnia például azt is, hogy hogyan lepleződnek le az olyanféle emberek, akik a párt politikájának jóvagy rosszhiszemű eltorzításával ennyire megnehezítik egyes becsületes munkások fejlődését is. A könyv főhősnője népnevelő. Mégis politikai nevelőmunkáját csak egyszer látjuk igazán közelről. S azt is éppen egy nehéz kudarc idején. Pedig éppen a »kényesebb« politikai kérdésekben aratott győzelmek láttatása tenné fejlődését még sikeresebbé, így — e nélkül — alakja nem lesz ment bizonyos naivitástól, hite a vallásos hithez hasonló elemektől. De ha nem is az ő — a fejlődésben éppen elindult — alakján keresztül, akkor más hősök által kellett volna a kommunisták elvi és gyakorlati fölényét bemutatni, így egy kissé két egymástól távoli világban járnak-kelnek a könyv szereplői: kevés a híd az öntudatosodók és az elmaradottak közt. Ugyanez a kérdés merül fel az öreg takarító néni munkásból technikussá lett fia és a fiú régi munkatársai közti távolság ábrázolásánál. Mindez művészi szempontból is károsan hat a könyvre, a mellékalakok ábrázolását is felületesebbé, külsőségesebbé teszi. Hosszabb elemzést érdemelne a regény nyelve. Annyit mindenesetre el kell mondanunk róla, hogy a »Megújulás«-sal — különösen ha néhány igen jól sikerült részletét tekintjük — újabb bizonyítéikát kaptuk annak, hogy a városi munkásság nyelvén is lehet érdekesen, színesen és költőien beszélni. • - - * SZONALÁHOOK : MEGÚJULÁS Legsürgősebb tennivalónk (Levél) Üzemünk a felszabadulás után számos kisebb vállalat egybeolvadásával jött létre. A régi tőkésektől csak egész kezdetleges gyártási eljárások maradtak ránk örökségbe. Az elmúlt évek során mérnökeinket és kiváló munkásainkat sokat foglalkoztatta az a gondolat, hogyan lehetne gépesíteni az akkumulátor ólomrács előállítását. Érthető ez a törekvés, mert a művelet amellett, hogy erős fizikai munkát igényel, rendkívül ártalmas az egészségre is. A kezdeti eredmények igen biztatóak. Például a negatív rácsok kenését teljesen gépesítettük és egyetlen gép több mint hat ember munkáját végzi el. Ez azonban még nem a felső határ. A közeli napokban már a pozitív rácsok kenését és préselését is géppel végezzük. Ez a gyártásmód sokkal tökéletesebb s emellett csökken a levegő szennyeződése is. A szakszervezet már eddig is nagy jelentőséget tulajdonított az új gépek alkalmazásának. Jutalomüdültetésben részesítettünk néhány olyan munkást, aki fáradságot nem ismerve törte a fejét, hogy minél könnyebbé és modernebbé tegye a termelést. Értünk el tehát eredményeket, de úgy érzem, még mindig nem állott be olyan mértékű változás, amilyennek szükségességéről Rákosi elvtárs a SZOT VIII. teljes ülésén beszélt. Gyakran tapasztaltam magam is, hogy kiváló munkásaink idegenkednek a géptől, nem szívesen alkalmazzák. Ahelyett, hogy segítenék az újítókat, a tervezőket, sok esetben igyekeznek a gép kezdetleges hibáit felnagyítani. Így van ez például a körfűrész-műhelyben, ahol a rácsvágás, törés és marás műveletének elvégzésére igen ötletes automatagépet készítettünk. Már eddig bebizonyosodott, hogy használata mindenképpen gazdaságos, mégsem szívesen dolgoznak vele az emberek. Üzemi bizottságunk legsürgősebb tennivalója, hogy a bizalmiak segítségével szüntelenül magyarázzuk a technika fejlesztésének jelentőségét, azt, hogy csakis úgy biztosíthatjuk jövőnket, ha fejlett munkamódszerekkel dolgozunk, ha versenyképes árut gyártunk. Igen fontos, hogy kinyissuk azok szemét is, akik ma még maradiságból vagy egyéb okok miatt húzódoznak a gépek használatától. Korcsog Imre ab-elnök Akkumulátor- és Szárazelemgyár SZÓVÁTESSZÜK Az öltözőről egy szót se! Szinte köztudomású minden újságolvasó, az üzemek élete iránt érdeklődő ember előtt, hogy a Rákosi Mátyás Műveknél csak öltözőkre, fürdőkre milliókat költöttek és költenek napjainkban is. Az is ismeretes, de ez már inkább csak az RM berkeiben, hogy a Fémmű az utóbbi években három korszerű öltözővel, fürdővel gazdagodott. De kevesebben tudják, hogy a — szintén a Fémműhöz tartozó — kábelsodró és huzalhúzó üzem munkásait mi bántja. Nekik ugyanis még nem jutott új öltöző. Ez egymagában nem lenne olyan nagy baj, hiszen nem lehet egyszerre mindenen segíteni. Meg is értik ezt a munkások. De addig is, amíg sor kerül a várvavárt új létesítmény felépítésére, nagyon szeretnék, ha az üzem vezetői végre tudomásul vennék panaszukat és tennének egyetmást azért, hogy a jelenlegi öltözőjük és fürdőjük jobban hasonlítson az azonos rendeltetésű intézményekhez. Ami a tudomásulvételt illeti, történt is valami. A Fémmű igazgatója és aleelnöke októberben helyszíni szemlét tartott az öltözőben (ez is szép teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy idestova öt éve panaszkodnak a munkások) és megállapították, hogy a helyiség nedves, megpenészedik benne a ruha, mert nem lehet szellőztetni; az is kiderült, hogy nem takarítanak, kevés a melegvíz és így tovább. Megbeszélték az üzemvezetőséggel a tennivalókat és a jól végzett munka tudatában nyugodt lelkiismerettel eltávoztak. Azóta sok víz folyt le a Dunán — és az intézkedés ma is várat magára. Az öltöző továbbra is nedves, szellőzetlen és a dolgozók továbbra is szóvá teszik ezt. Helyesebben csak szóvá tennék, mert az üzemvezetőség megúnva — nem a helyzetet (!) — a sok panaszt, az utóbbi időben azzal nyitja meg a termelési értekezleteket, hogy az öltözőről s a mellékhelyiségekről egy szót se szóljanak, hiszen azt már jó néhányszor letárgyalták. Mivel a panaszok megszűntek, az igazgató és az ab-elnök azt hitte, hogy a dolog elintéződött. Eszükbe sem jutott, hogy ellenőrizzék az utasítás végrehajtását. Nagyon meglepődtek, amikor néhány nappal ezelőtt meghallották, hogy semmi sem történt, s hogy a huzalhúzó műhelyben levő mellékhelyiségek rossz levegője jobb szellőzési megoldás híján, még mindig a műhelybe távozik. Mindez erősen emlékeztet arra a bizonyos madárra, amely kényes helyzetekben a homokba dugja a fejét. A dolgozók azonban — érthető módon — nem nyugodtak bele, s ha már a termelési értekezleteken nem is beszélnek a hovatovább tarthatatlan helyzetről, levelet írtak a Népszavának. Mi ez úton tolmácsoljuk ismételt, s remélhetőleg utolsó kérésüket Szölgyéni Pál igazgatóhoz, Németh István aleelnökhöz és Kiss Tibor üzemvezetőhöz: addig is, amíg felépül az új öltöző, fürdő, teremtsenek megfelelő szociális feltételeket a régi helyiségben. (L. M.) A Chinoin-gyár dolgozóinak nagygyűlése A Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára dolgozói kedden délután nagygyűlésen tárgyalták meg a belpolitikai helyzetet, iparunk elmúlt évi munkáját és az 1956. év feladatait. A nagygyűlés előadója Harustyák József elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének tagja, az Elnöki Tanács tagja, a gyár dolgozóinak országgyűlési képviselője volt. Bevezetőben részletesen ismertette hazánk belpolitikai és gazdasági helyzetét, azokat az eredményeket, amelyeket iparunk fejlesztésében 1955-ben elértünk és amelyben jelentős részük van a Chinoin dolgozóinak is, hiszen a Chinoin 1955- ben kétszer lett élüzem és elnyerte a felszabadulási serleget. Az előadó ezután rámutatott, hogy az eredmények nem válhatnak az elbizakodottság forrásává. Szólt azokról a hiányosságokról, amelyek iparunk jelenlegi helyzetét jellemzik. Beszélt azokról a feladatokról, amelyek a technológiai fegyelem megszilárdításában várnak a vegyipar dolgozóira. A nagygyűlés Darvas József igazgató zárszavával ért véget.