Népszava, 1956. április (84. évfolyam, 79-103. sz.)
1956-04-06 / 82. szám
1/ mm _ mmm *___ ' » __' » ___| «. Kik az igazi törvénysértők a Dunántúli Rostkikészítő Vállalatnál? Van-e joga az vb-nek leltároztatni a vállalati konyhán? — kérdezte levelében Jakubik Rezsőné, a Dunántúli Rostkikészítő Vállalat egyik dolgozója. Először azt hittem, csak egyszerű jogi kérdésre kíváncsi, de amikor végigolvastam a levelét, majd a vállalatnál is megismerkedtem a történtekkel, akkor jöttem rá, hogy itt sokkal többről van szó. De ne vágjunk a dolgok elé. „Jön a razzia“ A Dunántúli Rostkikészítő Vállalat vb-elnökének, Sólyom Imrének az utóbbi időben több panasz jutott a fülébe, hogy a konyhában nem mennek rendben a dolgok, a konyhán dolgozók egyike-másika ételeket visz el engedély nélkül s emiatt állandó köztük a viszálykodás. Egy újabb bejelentés alapján az üzemi bizottság elhatározta, hogy kivizsgálja, mi az igazság, s ha jogosak a panaszok, felelősségre vonja a rend ellen vétőket." Ez természetes is, mert ki ellenőrizze a konyhát, ha nem a szakszervezet? — így gondolkodtak a vállalat becsületes dolgozói. Eresei Lajosnak, a gondnoki iroda tisztviselőjének azonban más volt a véleménye. Amikor valamilyen úton-módon tudomást szerzett róla, hogy az vb ellenőrzésre készül, felkereste a konyha vezetőjét, Kizmics Ferencnét és »jóindulattal« figyelmeztette, vigyázzon, mert »razzia« lesz, így igyekezett magát jó színben feltüntetni a konyha dolgozói előtt. Az ellenőrzés egyébként sem folyt le olyan simán, ahogyan az üb elképzelte. Amikor Jakubik Rezsőné és Engel Sándor a szakszervezet képviseletében megjelent a konyhán, Eresei — egyben a konyha könyvelője is — az igazgató engedélye nélkül kétségbevonta az üb jogát a leltározáshoz. (Az igazgató ugyanis aznap vidéken tartózkodott.) Majd ahelyett, hogy segített volna a kartonok és a meglevő élelmiszerek egyeztetésénél — amire fel is kérték —, j magárahagyta a két vb-tagot, hadd boldoguljanak egyedül. Sőt, nemcsak magukra hagyta őket, hanem meg is próbálta ellenük uszítani a vállalat gondnokát, Király Lászlót is. Király pedig ahelyett, hogy utánanézett volna az egész dolognak, kiskirályi módra (nomen est omen) rátámadt az üb-re és számomkérte tőlük, hogyan mertéke az ő engedélye nélkül ellenőrizni »a vállalati« konyhát. Beismerés helyett vádaskodás De ez még nem volt elég. A két meggondolatlan gazdasági beosztott demagóg, szakszervezetellenes agitációt folytatott a dolgozók előtt, igyekezett lejáratni az üb tekintélyét. — Az üb keres valamit, de maga sem tudja, hogy mit — mondotta Ercsei kollégáinak. A konyha dolgozói pedig kétértelmű megjegyzéseket tettek: »nincs itthon a macska, cincognak az egerek.« Az »egerek«, vagyis Jakubikné és Engel elvtársak ezalatt végrehajtották az ellenőrzést. Megállapították, hogy az éléskamra piszkos, pókhálós, ritkán takarítják. A raktárból hiányzik másfél mázsa burgonya. A hiányt Kizmicsné azzal magyarázta, hogy nem kap szállítási költséget, s ezért a burgonyavásárlásra kiutalt összegből kénytelen e célra pénzt elvonni és burgonyavásárlásként elszámolni. — Jellemző Király és Eresei munkájára, hogy még azt sem tudták, Kizmicsné milyen szabály- ellenes módon számolja el hónapok óta a burgonyaszállítást — holott ők könyvelték el. Aznap sült tészta volt ebédre. Négy kiló diót vásároltak hozzá. Kizmicsné visszatartott 14 dekát — mint mondta — maguknak (a konyha dolgozóinak). Ezenfelül találtak még fél kiló margarint, egy kiló hatvan dekka tepertőt, ami sehol nem volt nyilvántartva. A panasztevőknek tehát igazuk volt, amikor arról beszéltek, hogy a konyhában nem megy minden rendben. Király és Eresei ahelyett, hogy ezekután elismerték volna saját hibájukat — hiszen elsősorban az ő kötelességük lett volna a konyhában rendet teremteni s az ottani hiányosságokat felszámolni —, úton-útfélen azt próbálták bizonygatni, hogy az üb helytelenül járt el, s megsértette az igazgató jogkörét. Kitört a vihar a konyhai dolgozók között is, rátámadtak az egyik felszolgáló nőre, Sági Józsefnére, aki többször szóvátette a konyhában uralkodó állapotokat és besúgónak nevezték. A dolog annyira elfajult, hogy az üzemi bizottságnak kellett közbelépni és megvédeni Ságinét az igazságtalan rágalmak ellen. Az igazgatón a sor Amikor az igazgató, Magyar Sándor elvtárs megérkezett vidéki útjáról, Király azonnal felkereste és természetesen a maga módján informálta a történtekről, önkényeskedéssel vádolva az üb-t. Ám Magyar elvtárs sokkal higgadtabban fogadta a hírt, mint ahogy azt Király remélte. Magához kérette Sólyomnét és tisztázta vele az ügyet. Elismerte, hogy az üb helyesen járt el, amikor arra törekedett, hogy rendet teremtsen a konyhán. De ezzel a maga részéről lezárta az ügyet. Nem úgy Király és Eresei. Ők, hogy elkerüljék a jogos felelősségrevonást, továbbra is gúnyos megjegyzésekkel igyekeztek lejáratni a dolgozóik előtt a szakszervezetet, rásütötték a törvénysértés vádját. Akasztott ember házában nem jó kötélről beszélni — tartja a közmondás. — S reméljük, hogy ez esetben is beválik. Elsősorban akkor, ha Magyar igazgató elvtáns valóban érvényt szerez a törvényeknek, s a társadalmi ellenőrzést támogatva, tapasztalatait felhasználva, szigorúan felelősségre vonja az igazi törvénysértőket, Eresei Lajost, Király Lászlót és Kizmics Ferencnél. Hollós József Felhívás az öntevékeny művészeti csoportokhoz A hazánkat ért súlyos árvízi csapás megmozgatta a társadalom úgyszólván minden rétegének segítőkészségét. A károk aránya azonban olyan hatalmas, hogy minden lehetőséget ki kell használnunk: minden egyes dolgozó közreműködésére szükség van. A Művészeti Dolgozók Szakszervezete a közelmúltban minden magyar művészt felszólított arra, hogy csatlakozzék tíz országos gyűjtési akcióhoz. Az öntevékeny művészeti csoportok eddig is példamutató áldozatkészségükről tettek tanúságot. Szükséges azonban ezen a területen is a szervezett segítségnyújtás. Ezért a SZOT, a Népművelési Minisztérium, a DISZ és a Népművészeti Intézet felhívja valamennyi öntevékeny művészeti csoportot, hogy rendezzen önálló műsoros esteket, amelyeknek bevételét teljes egészében az árvízi károsultak javára fordítsák! Kormányzatunk helyesli a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének kezdeményezését és hozzájárult ahhoz, hogy a hivatásos és öntevékeny művészek közösen segítsék elő az egyik súlyos kárt szenvedett község, Sióagárd felépítését. Úgy érezzük, hogy a hivatásos és öntevékeny művészekközös megmozdulásából jelentős eredmény származik e szörnyű csapás enyhítésére folyó küzdelemben. Bízunk abban, hogy megértve a helyzet súlyosságát és felismerve a károk nagyságát, e felhívás eredményeképpen az öntevékeny művészet munkásai jelentősen hozzájárulnak az árvízkárok helyreállításához. A bevételekből befolyt összegek a 800—5 OTP csekkszámlára fizethetők be. Az akció lebonyolítása érdekében a közeli napokban részletes tájékoztatót bocsátunk ki, amelyet az illetékesekhez eljuttatunk. Népművelési Minisztérium Dolgozó Ifjúság Szövetsége Szakszervezetek Országos Tanácsa Népművészeti Intézet A szomszéd falubeli legényekkel történt összekoccanásban ő hetvenkedett legjobban, de ő is verekedett a legkülönbül. Úgy tudott kurjantani, mint senki más. Még ugrani is ő ugrott legmagasabbra, pedig a legkisebb volt közöttük. Neki adta a pálmát az az áldozatkész özvegyasszony is, aki hajlandó volt próbakőül szolgálni ennyi kakaskodó ifjonti erőnek. És végül egyikük se gyűjtött össze annyi pénzt a lakomára, mint ő, a legkisebb bresse-i legény. Elmúlt január, s a mi bresse-ink váltig azon törte a fejét, hogy milyen hőstetteket vihetne még végbe. Mert decemberben vége lesz a jó világnak, be kell vonulnia katonának. S ha szabadul, az sem lesz igazi szabadulás: elintézett dolog volt, hogy rögtön utána elveszi a szomszéd lányát. Kap vele hat hold földet, hatot vagy nyolcat meg majd bérel hozzá, s ezzel elkezdődik a robot. Először is napszámmal kell megfizetnie azt az egy pár ökröt, amelyet apósától kap kölcsönbe, hogy szántásnál, takarulásnál ne kelljen mindjárt az első időben máshoz fordulnia. Közben elkezdheti összekuporgatni minden nélkülözhető fillérét, mert kell az állat, kell a szerszám, a kocsi, s utóvégre az ember szeretne idővel valami tisztességesebb bérlethez jutni. Ezért pedig még sokat kell nélkülözni, no meg a gyerekek, azok is jönnek egymás után, s ha megnőnek, nem elég már nekik a régi bérlet, nagyobbat kell helyette keresni. Az JÓL MEGSZERVEZTÉK! Jó, hogy jött az elvtársi Legalább írhat a szakszervezeti taggyűléseinkről — ezzel fogadott Kocsis Mária, a Tisza Cipőgyár stbelnöke. — Gondosan megszerveztük őket. — örömmel — válaszoltam —, de előbb végighallgatok legalább egyet. Így kerültem a szabászat értekezletére. Valóban, jól előkészíthették — gondoltam magamban a népes öszszejövetelt látva. A bizalmiak kitettek magukért: a műhely dolgozói csaknem teljes létszámban megjelentek. Mindannyian érdeklődéssel vártuk a beszámolót az eddig végzett munkáról és az elkövetkezendő feladatokról. Helyette azonban egy általános szólamokat tartalmazó felolvasást kaptunk. Nem is csodálkoztam, hogy nem követte egyetlen hozzászólás sem. Néhány perccel később a 34-es alfakör taggyűlésére siettem, abban a reményben, hogy ott talán érdekesebb dolgokat hallok. De ismét csak az előbbi felolvasást »élvezhettem« — még roszszabb előadásban. A zsúfolásig megtelt teremben a műhelybizottság elnöke nehezen betűzgette a silabuszt, s időnként megjegyezte: „Nehezen olvasható, ezért néhány sorral odébb folytatom.« És folytatta is olyan monoton hangon, hogy mire a végére ért, a jelenlevők nagy részének az álom kerülgette a szemét. Később megtudtam, hogy a gyár 17 műhelyében az előbbiekhez hasonló módon járatták le a taggyűlést, a szakszervezeti élet e fontos fórumát. Mindezekhez talán kommentár sem kellene, mégis nem árt újra elmondani: a jó előkészítést nem a silabusz-beszámoló jelenti. Akkor lehet igazán termékeny bármilyen összejövetel, ha azon a munkahely sajátos, élő, az embereket érdeklő problémáit vitatják meg. (ábránké) A szakszervezeti munka időszerű kérdései címmel a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete budapesti bizottsága előadássorozatot indított üzemi és műhelybizottsági vezetők, valamint a bizalmiak részére. Februárban Szegedi Andor, a budapesti bizottság elnöke .A vezetés kommunista módszere a szakszervezeti munkában« címmel tartott előadást. Márciusban Gellért Tibor elnökhelyettes »A szakszervezeti csoport szerepe és munkájának jelentősége címmel ismertette mintegy 150 főnyi hallgatóság előtt a bizalmiak munkáját és azt, hogyan kell a csoportnak tevékenykedni a szakszervezeti munka megjavításán. Az előadások után a hallgatók kérdéseket tettek fel, amelyekre az előadók válaszoltak. Áprilisban »A versenyszervező munka legfontosabb kérdéseiről« hallanak előadást a tanfolyam hallgatói. 325 000 FRANK asszony ráül a pénzre, nem lehet többé legénykedni, legfeljebb egyszer havonként, ha elengedi a vásárba. Vége a kellemes estéknek vidám cimborák körében, ehelyett kupeccel, tyúkásszal, tejessel, boltossal alkuszik, vitatkozik, veszekszik, gürcöl, amíg csak meg nem hal. Februártól decemberig tíz hónap az élet, addig legénykedhetik még, s aztán befellegzett. Pedig olyan erősnek érezte magát, hogy akár egy bika nyakát is ki tudta volna tekerni, annyi bátorság ágaskodott benne, hogy képes lett volna elmenni a szomszéd faluba, s amikor legjobban folyik a tánc, kihozni a legények közül a legszebb lányt. Munka, fogadás, verekedés, mindegy volt neki, mire hívják: — Nem ijedek én meg az árnyékomtól! Az újoncesztendő tele van vidámsággal, örömmel. A boldog fiatalságot mindenki kedvtelve nézi, hiszen csak egyszer fiatal az ember. Még a legsunyibb szomszéd sem állja meg, hogy legalább egy kézszorítással ne adja tudtára az apának, lám, még ő is tudja, milyen nagy dolog rekruta apjának lenni. Törte hát a fejét a mi legényünk, mihez is fogjon, s végül úgy döntött, hogy a sport mezején arat babérokat. Februárban elkezdett biciklizni, s attól kezdve rendszeresen járt edzeni. Egész nap rótta a fagyos utakat. Meg sem várta, hogy elolvadjon a hó meg a jég, nekiveselkedett a Nagy Sarló hágónak, s fel is hajtott rá, bár tizennyolcszor bukott fel útközben. Előre kiszámította, hogy mennyit lehet nyerni egy versenyévadban a kerületi versenyeken, s az jött ki, hogy ha mind megnyeri, ami nyerhető, éppen elég lesz kocsmára, cimborákra A kerékpár és a vidám bőkezűség bajnoka akart lenni egy füst alatt. A körverseny utáni hetet Bionnal-ban töltötte, mert, miután az utolsó fillérig elverte, amit nyert, megegyezett Ezüstlábúval, s nála maradt hitelben koszt 325 000 FRANK kvártélyra, no és persze italra. A vén Ezüstlábú javíthatatlan romantikus lélek, szereti a forrófejű fiatalokat. A mi legényünk vasárnap már Saint-Claude-ban indult, meg is nyert minden megnyerhető díjat, s aztán egy ültében elmulatta az egészet. Most megint Bionnas-ban tartózkodott, s várta a bellegarde-i pünkösdi körversenyt. De Ezüstlábú most már óvatosabb volt vele: továbbra is adott ugyan neki hitelbe kosztot és kvártélyt, de italt nem. Kedden este fél tízkor éppen egyedül üldögélt, előtte az üres pohár, s csendesen várt valami megkésett vendéget, aki még nem felejtette el, milyen gavallér volt a verseny után, s fizet neki egy ital bort. Busard belépett a vendéglőbe és egyenest hozzá ment: — Mit akarsz inni? — Tartozol nekem ötezer frankkal ■— válaszolta a bresse-i. — Ugyan mióta? — Emlékezz csak rá, a hágón elloptad tőlem a díjat. * — Vigyázz, hogy mit mondasz! — Fizesd meg, szükségem van a pénzre. Busard egy pillanatig mintha habozott volna. Ezüstlábú, az öreg róka, hallotta a beszélgetést, és látta, mi játszódik le a fiú belsejében, bizonyosra vette, hogy mindjárt valami nagyon csúnyát mond a brepse-inek. Előcsoszogott és kezdte összeszedni a poharakat, üvegeket. De Busard mást gondolt, s közelebb húzta székét az asztalhoz, hogy szemben ülhessen a bresse-ivel. — Rendben van. Beszélhetünk róla. Ezüstlábú visszavonult a söntésbe. — Akarsz-e 325 000 frankot keresni? — kérdezte Busard. (Folytatjuk) A munkásosztály kulturális és műszaki színvonalának emeléséért A technika fejlesztését pártunk egyik legközvetlenebb és legsürgősebb feladatként jelölte meg. Ebben a helyzetben nagyon is fontos dolgozóink — elsősorban munkásosztályunk — szervezett iskolai oktatása. A felszabadulás óta jelentős eredményeket értünk el dolgozóink oktatásában. Az általános iskolák különböző osztályaiba több mint kétszázezer, az általános gimnáziumokba és technikumokba pedig 180 000-nél több dolgozó iratkozott be. Bár sokan objektív körülményeik miatt abbahagyták, vagy pedig megszakításokkal végzik tanulmányaikat, az idézett számok mégis beszédesen bizonyítják dolgozóink óriási lehetőségeit általános és műszaki ismereteik bővítésére. Eredményeink még nagyobbak lehetnének, ha az üzemeink a termelési propagandával párhuzamosan jobban ösztönöznének a tanulásra. A műveltség emelése és a technika fejlesztése elhalaszthatatlan. Az üzemekben azonban a termelékenység emelésére, az önköltség csökkentésére irányuló agitációt a legtöbb esetben nem kapcsolják össze az általános műveltség emeléséért folytatott meggyőzéssel. Kétségtelen, hogy a termelés érdekét szolgáló nevelés, a dolgozók lelkesedése óriási emelő. Egy bizonyos határon azonban a dolgozó olyan nehézségekbe ütközik, amelyeket csak magasabb fokú ismeretekkel győzhet le. A műszaki tudás bővítésének csak megfelelő általános műveltség lehet az alapja. Ezért arra kell törekedni, hogy az üzemekben minél többen elvégezzék a dolgozók általános és középiskoláit. Budapesten a XIII. kerület nyolc nagyüzemében, ahol a munkások száma üzemenként 800—5000-ig terjed, tájékozódtunk a dolgozók — különös tekintettel az ifjúmunkások — iskolai végzettségéről. Üzemenként száz-kétszáz ifjúmunkás nyilvántartási lapját néztük át. Megállapítottuk, hogy az 1920 és 1930 között született munkások mintegy negyven százaléka végezte el az általános iskola nyolc osztályát és körülbelül tíz százalékuk a középiskolát. Az is kiderült, hogy minél fejlettebb, modernebb egy üzem technikai, technológiai színvonala, annál nagyobb az általános iskola nyolc osztályát elvégzett fiatal munkások aránya. Ez azt mutatja, hogy a termelés adottságai, a technikai színvonal szinte természetesen kiválasztja a magasabb ismeretekkel felvértezett dolgozókat. Fontos tehát, hogy tervszerűen törekedjünk a korszerű általános műveltséggel rendelkező munkások számának növelésére. Üzemeinkben jelenleg sok szaktanfolyam működik. Az üzemek vezetői, a szakoktatási osztályok elvileg helyeslik a dolgozók iskolai művelődését, de szinte kizárólag a szaktanfolyamok elvégzésére ösztönzik a dolgozókat. A szaktanfolyamok szempontjából is érdemes megvizsgálni a dolgozók iskolai oktatásának kérdését. Megnéztük számos üzem szaktanfolyamának tematikáját. Kiderült, hogy a szaktanfolyamok nagy részeinek anyagában igen jelentős helyet foglalnak el az úgynevezett közismereti tantárgyart. Ezek tanítása azért szükséges, mert az ott tanuló dolgozók egy része nem rendelkezik megfelelő alapképzettséggel, anélkül viszont lehetetlen a tényleges szakanyag elsajátítása. Az üzemek a jövőben jobban törekedjenek arra, hogy csak az általános vagy a középiskola elvégzése után vigyék dolgozóikat a szaktanfolyamokra. Csak így csökkenthető a közismereti tárgyakra fordított idő és nem utolsósorban csak így csökkenhetnek komoly mértékben a szaktanfolyamok költségek Dolgozóink műveltségének emelése érdekében 1955 őszén három nagyüzemben — a Rákosi Mátyás Művekben, a MÁVAG-ban és a győri Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban — üzemi általános iskolát szerveztünk. Ezek közül a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban működő iskola munkája a legeredményesebb, ahol az üzem vezetősége, a párt és tömegszervezetek, de különösen a szakoktatási osztály valóban szívügyének tekinti a dolgozók tanítását. Az üzemi iskolák hálózatát a jövőben szélesítjük. Ehhez azonban sokkal több segítséget várnak az üzemektől az oktatási szervek. A dolgozók iskolái érdekében különösen sokat tehet a szakszervezet és a DISZ. Szerezzenek megbecsülést azoknak a dolgozóknak, akik termelő munkájuk mellett vállalják a tanulással járó erőfeszítéseket. Biztosítsanak részükre helyi kedvezményeket oly módon, hogy munkabeosztásuk ne gátolja folyamatos tanulásukat. Ha a dolgozók iskolai oktatása közüggyé válik az üzemekben, az nagymértékben segíti a technika fejlesztését, a tervhelékenység emelését és az önköltség csökkentését. Az SZKP XX. kongresszusának irányelvéből kitűnik, hogy a hatodik ötéves terv folyamán a Szovjetunióban bevezetik az általános középiskolai oktatást. Ez a cél elszakíthatatlan az ipar műszaki színvonalának emelésétől. A mi feladatunk is az, hogy a technika fejlesztéséért való küzdelmet összekapcsoljuk az általános és a szakismeretek emelése érdekében végzett munkával. Macsicza István, az Oktatásügyi Minisztérium osztályvezetője