Népszava, 1956. április (84. évfolyam, 79-103. sz.)

1956-04-06 / 82. szám

1/ mm _ m­m­m *___ ' » __' » ___| «­­. Kik az igazi törvénysértők a Dunántúli Rostkikészítő Vállalatnál? Van-e joga az vb-nek leltá­rozta­tni a vállalati konyhán? — kérdezte levelében Jakubik Rezsőné, a Dunántúli Rostki­készítő Vállalat egyik dolgo­zója. Először azt hittem, csak egyszerű jogi kérdésre kíván­csi, de amikor végigolvastam a levelét, majd a vállalatnál is megismerkedtem a történtek­kel, akkor jöttem rá, hogy itt sokkal többről van szó. De ne vágjunk a dolgok elé. „Jön a razzia“ A Dunántúli Rostkikészítő Vállalat vb-elnökének, Sólyom Imrének az utóbbi időben több panasz jutott a fülébe, hogy a konyhában nem mennek rend­ben a dolgok, a konyhán dol­gozók egyike-másika ételeket visz el engedély nélkül s emiatt állandó köztük a vi­szálykodás. Egy újabb bejelen­tés alapján az üzemi bizottság elhatározta, hogy kivizsgálja, mi az igazság, s ha jogosak a panaszok, felelősségre vonja a rend ellen vétőket." Ez természetes is, mert ki ellenőrizze a konyhát, ha nem a szakszervezet? — így gondol­kodtak a vállalat becsületes dolgozói. Eresei Lajosnak, a gondnoki iroda tisztviselőjének azonban más volt a véleménye. Amikor valamilyen úton-mó­­don tudomást szerzett róla, hogy az vb ellenőrzésre ké­szül, felkereste a konyha veze­tőjét, Kizmics Ferencnét és »jóindulattal« figyelmeztette, vigyázzon, mert »razzia« lesz, így igyekezett magát jó szín­ben feltüntetni a konyha dol­gozói előtt. Az ellenőrzés egyébként sem folyt le olyan simán, ahogyan az üb elképzelte. Amikor Ja­kubik Rezsőné és Engel Sán­dor a szakszervezet képvise­letében megjelent a kony­hán, Eresei — egyben a konyha könyvelője is — az igazgató engedélye nélkül két­ségbevonta az üb jogát a lel­tározáshoz. (Az igazgató ugyan­is aznap vidéken tartózkodott.) Majd ahelyett, hogy segített volna a kartonok és a meglevő élelmiszerek egyeztetésénél — amire fel is kérték —, j magára­­hagyta a két vb-tagot, hadd boldoguljanak egyedül. Sőt, nemcsak magukra hagyta őket, hanem meg is próbálta ellenük uszítani a vállalat gondnokát, Király Lászlót is. Király pedig ahelyett, hogy utánanézett volna az egész dolognak, kis­­királyi módra (nomen est omen) rátámadt az üb-re és számomkérte tőlük, hogyan mertéke az ő engedélye nélkül ellenőrizni »a vállalati« kony­hát. Beismerés helyett vádaskodás De ez még nem volt elég. A két meggondolatlan gazda­sági beosztott demagóg, szak­szervezetellenes agitációt foly­tatott a dolgozók előtt, igyeke­zett lejáratni az üb tekintélyét. — Az üb keres valamit, de maga sem tudja, hogy mit — mondotta Ercsei kollégáinak. A konyha dolgozói pedig két­értelmű megjegyzéseket tettek: »nincs itthon a macska, cin­­cognak az egerek.« Az »egerek«, vagyis Jaku­­bikné és Engel elvtársak ez­alatt végrehajtották az ellen­őrzést. Megállapították, hogy az éléskamra piszkos, pókhá­lós, ritkán takarítják. A rak­tárból hiányzik másfél mázsa burgonya. A hiányt Kizmicsné azzal magyarázta, hogy nem kap szállítási költséget, s ezért a burgonyavásárlásra kiutalt összegből kénytelen e célra pénzt elvonni és burgonyavá­sárlásként elszámolni. — Jel­lemző Király és Eresei mun­kájára, hogy még azt sem tud­ták, Kizmicsné milyen szabály-­ ellenes módon számolja el hó­napok óta a burgonyaszállí­tást — holott ők könyvelték el. Aznap sült tészta volt ebédre. Négy kiló diót vásároltak hoz­zá. Kizmicsné visszatartott 14 dekát — mint mondta — ma­guknak (a konyha dolgozói­nak). Ezenfelül találtak még fél kiló margarint, egy kiló hatvan dekka tepertőt, ami se­hol nem volt nyilvántartva. A panasztevőknek tehát iga­zuk volt, amikor arról beszél­tek, hogy a konyhában nem megy minden rendben. Király és Eresei ahelyett, hogy ezek­­után elismerték volna saját hi­bájukat — hiszen elsősorban az ő kötelességük lett volna a konyhában rendet teremteni s az ottani hiányosságokat fel­számolni —, úton-útfélen azt próbálták bizonygatni, hogy az üb helytelenül járt el, s meg­sértette az igazgató jogkörét. Kitört a vihar a konyhai dol­gozók között is, rátámadtak az egyik felszolgáló nőre, Sági Józsefnére, aki többször szó­­vátette a konyhában uralkodó állapotokat és besúgónak ne­vezték. A dolog annyira elfa­jult, hogy az üzemi bizottság­nak kellett közbelépni és meg­védeni Ságinét az igazságtalan rágalmak ellen. Az igazgatón a sor Amikor az igazgató, Ma­gyar Sándor elvtárs megérke­zett vidéki útjáról, Király azonnal felkereste és természe­tesen a maga módján infor­málta a történtekről, önkényes­kedéssel vádolva az üb-t. Ám Magyar elvtárs sokkal higgad­tabban fogadta a hírt, mint ahogy azt Király remélte. Ma­gához kérette Sólyomnét és tisztázta vele az ügyet. Elis­merte,­ hogy az üb helyesen járt el, amikor arra törekedett, hogy rendet teremtsen a kony­hán. De ezzel a maga részé­ről lezárta az ügyet. Nem úgy Király és Eresei. Ők, hogy el­kerüljék a jogos felelősségre­­vonást, továbbra is gúnyos megjegyzésekkel igyekeztek le­járatni a dolgozóik előtt a szak­szervezetet, rásütötték a tör­vénysértés vádját. Akasztott ember házában nem jó kötélről beszélni — tartja a közmondás. — S re­méljük, hogy ez esetben is be­válik. Elsősorban akkor, ha Magyar igazgató elvtáns való­ban érvényt szerez a törvé­nyeknek, s a társadalmi ellen­őrzést támogatva, tapasztala­tait felhasználva, szigorúan fe­lelősségre vonja az igazi tör­vénysértőket, Eresei Lajost, Király Lászlót és Kizmics Fe­rencnél. Hollós József Felhívás az öntevékeny művészeti csoportokhoz A hazánkat ért súlyos árvízi csapás megmozgatta a tár­sadalom úgyszólván minden rétegének segítőkészségét. A ká­rok aránya azonban olyan hatalmas, hogy minden lehetősé­get ki kell használnunk: minden egyes dolgozó közreműkö­désére szükség van. A Művészeti Dolgozók Szakszervezete a közelmúltban minden magyar művészt felszólított arra, hogy csatlakozzék tíz országos gyűjtési akcióhoz. Az öntevékeny művészeti csoportok eddig is példamutató áldozatkészségükről tettek tanúságot. Szükséges azonban ezen a területen is a szervezett segítségnyújtás. Ezért a SZOT, a Népművelési Minisztérium, a DISZ és a Népművészeti Inté­zet felhívja valamennyi öntevékeny művészeti csoportot, hogy rendezzen önálló műsoros esteket, amelyeknek bevételét tel­jes egészében az árvízi károsultak javára fordítsák! Kormányzatunk helyesli a Művészeti Dolgozók Szakszer­vezetének kezdeményezését és hozzájárult ahhoz, hogy a hi­vatásos és öntevékeny művészek közösen segítsék elő az egyik súlyos kárt szenvedett község, Sióagárd felépítését. Úgy érezzük, hogy a hivatásos és öntevékeny művészek­­közös megmozdulásából jelentős eredmény származik e ször­nyű csapás enyhítésére folyó küzdelemben. Bízunk abban, hogy megértve a helyzet súlyosságát és felismerve a károk nagyságát, e felhívás eredményeképpen az öntevékeny mű­vészet munkásai jelentősen hozzájárulnak az árvízkárok hely­reállításához. A bevételekből befolyt összegek a 800—5 OTP csekkszám­lára fizethetők be. Az akció lebonyolítása érdekében a közeli napokban rész­letes tájékoztatót bocsátunk ki, amelyet az illetékesekhez el­juttatunk. Népművelési Minisztérium Dolgozó Ifjúság Szövetsége Szakszervezetek Országos Tanácsa Népművészeti Intézet A szomszéd falubeli legényekkel történt összekocca­násban ő hetvenkedett legjobban, de ő is verekedett a legkülönbül. Úgy tudott kurjantani, mint senki más. Még ugrani is ő ugrott legmagasabbra, pedig a legkisebb volt közöttük. Neki adta a pálmát az az áldozatkész özvegy­asszony is, aki hajlandó volt próbakőül szolgálni ennyi kakaskodó ifjonti erőnek. És végül egyikük se gyűjtött össze annyi pénzt a lakomára, mint ő, a legkisebb bresse-i legény. Elmúlt január, s a mi bresse-ink váltig azon törte a fejét, hogy milyen hőstetteket vihetne még végbe. Mert decemberben vége lesz a jó világnak, be kell vo­nulnia katonának. S ha szabadul, az sem lesz igazi szabadulás: elintézett dolog volt, hogy rögtön utána el­veszi a szomszéd lányát. Kap vele hat hold földet, hatot vagy nyolcat meg majd bérel hozzá, s ezzel elkezdődik a robot. Először is napszámmal kell megfizetnie azt az egy pár ökröt, amelyet apósától kap kölcsönbe, hogy szántásnál, takarulásnál ne kelljen mindjárt az első időben máshoz fordulnia. Közben elkezdheti összekupor­­gatni minden nélkülözhető fillérét, mert kell az állat, kell a szerszám, a kocsi, s utóvégre az ember szeretne idővel valami tisztességesebb bérlethez jutni. Ezért pedig még sokat kell nélkülözni, no meg a gyerekek, azok is jönnek egymás után, s ha megnőnek, nem elég már nekik a régi bérlet, nagyobbat kell helyette keresni. Az JÓL MEGSZERVEZTÉK! Jó, hogy jött az elv­társi Legalább írhat a szak­­szervezeti taggyűléseinkről — ezzel fogadott Kocsis Má­ria, a Tisza Cipőgyár stb­­elnöke. — Gondosan meg­szerveztük őket. — örömmel — válaszol­tam —, de előbb végighall­gatok legalább egyet. Így kerültem a szabászat értekezletére. Valóban, jól előkészíthették — gondol­tam magamban a népes ösz­­szejövetelt látva. A bizal­miak kitettek magukért: a műhely dolgozói csaknem teljes létszámban megjelen­tek. Mindannyian érdeklő­déssel vártuk a beszámolót az eddig végzett munkáról és az elkövetkezendő fel­adatokról. Helyette azonban egy általános szólamokat tartalmazó felolvasást kap­tunk. Nem is csodálkoztam, hogy nem követte egyetlen hozzászólás sem. Néhány perccel később a 34-es alfakör taggyűlésére siettem, abban a remény­ben, hogy ott talán érdeke­sebb dolgokat hallok. De is­mét csak az előbbi felolvasást »élvezhettem« — még rosz­­szabb előadásban. A zsúfo­lásig megtelt teremben a műhelybizottság elnöke ne­hezen betűzgette a silabuszt, s időnként megjegyezte: „Nehezen olvasható, ezért néhány sorral odébb folyta­tom.« És folytatta is olyan monoton hangon, hogy mi­re a végére ért, a jelenle­vők nagy részének az álom kerülgette a szemét. Később megtudtam, hogy a gyár 17 műhelyében az előbbiekhez hasonló módon járatták le a taggyűlést, a szakszervezeti élet e fontos fórumát. Mindezekhez talán kom­mentár sem kellene, mégis nem árt újra elmondani: a jó előkészítést nem a sila­­busz-beszámoló jelenti. Ak­kor lehet igazán termékeny bármilyen összejövetel, ha azon a munkahely sajátos, élő, az embereket érdeklő problémáit vitatják meg. (ábránké) A szakszervezeti munka időszerű kérdései címmel a Helyiipari és Város­gazdálkodási Dolgozók Szak­­szervezete budapesti bizottsága előadássorozatot indított üzemi és műhelybizottsági vezetők, valamint a bizalmiak részére. Februárban Szegedi Andor, a budapesti bizottság elnöke .A vezetés kommunista módszere a szakszervezeti munkában« címmel tartott előadást. Már­ciusban Gellért Tibor elnök­­helyettes »A szakszervezeti csoport szerepe és munkájának jelentősége címmel ismertette mintegy 150 főnyi hallgatóság előtt a bizalmiak munkáját és azt, hogyan kell a csoportnak tevékenykedni a szakszervezeti munka megjavításán. Az előadások után a hallga­tók kérdéseket tettek fel, ame­lyekre az előadók válaszoltak. Áprilisban »A versenyszervező munka legfontosabb kérdései­ről« hallanak előadást a tanfo­lyam hallgatói. 325 000 FRANK asszony ráül a pénzre, nem lehet többé legénykedni, legfeljebb egyszer havonként, ha elengedi a vásárba. Vége a kellemes estéknek vidám cimborák körében, ehelyett kupeccel, tyúkásszal, tejessel, boltossal alku­szik, vitatkozik, veszekszik, gürcöl, amíg csak­ meg nem hal. Februártól decemberig tíz hónap az élet, addig le­­génykedhetik még, s aztán befellegzett. Pedig olyan erősnek érezte magát, hogy akár egy bika nyakát is ki tudta volna tekerni, annyi bátorság ágaskodott benne, hogy képes lett volna elmenni a szomszéd faluba, s amikor legjobban folyik a tánc, kihozni a legények kö­zül a legszebb lányt. Munka, fogadás, verekedés, mind­egy volt neki, mire hívják: — Nem ijedek én meg az árnyékomtól! Az újoncesztendő tele van vidámsággal, örömmel. A boldog fiatalságot mindenki kedvtelve nézi, hiszen csak egyszer fiatal az ember. Még a legsunyibb szom­széd sem állja meg, hogy legalább egy kézszorítással ne adja tudtára az apának, lám, még ő is tudja, milyen nagy dolog rekruta apjának lenni. Törte hát a fejét a mi legényünk, mihez is fogjon, s végül úgy döntött, hogy a sport mezején arat babérokat. Februárban el­kezdett biciklizni, s attól kezdve rendszeresen járt ed­zeni. Egész nap rótta a fagyos utakat. Meg sem várta, hogy elolvadjon a hó meg a jég, nekiveselkedett a Nagy Sarló hágónak, s fel is hajtott rá, bár tizennyolcszor bukott fel útközben. Előre kiszámította, hogy mennyit lehet nyerni egy versenyévadban a kerületi versenye­ken, s az jött ki, hogy ha mind megnyeri, ami nyerhető, éppen elég lesz kocsmára, cimborákra A kerékpár és a vidám bőkezűség bajnoka akart lenni egy füst alatt. A körverseny utáni hetet Bionnal-ban töltötte, mert, miután az utolsó fillérig elverte, amit nyert, meg­egyezett Ezüstlábúval, s nála maradt hitelben koszt­ 325 000 FRANK kvártélyra, no és persze italra. A vén Ezüstlábú javít­hatatlan romantikus lélek, szereti a forrófejű fiatalokat. A mi legényünk vasárnap már Saint-Claude-ban indult, meg is nyert minden megnyerhető díjat, s aztán egy ültében elmulatta az egészet. Most megint Bionnas-ban tartózkodott, s várta a bellegarde-i pünkösdi körver­senyt. De Ezüstlábú most már óvatosabb volt vele: to­vábbra is adott ugyan neki hitelbe kosztot és kvártélyt, de italt nem. Kedden este fél tízkor éppen egyedül üldögélt, előtte az üres pohár, s csendesen várt valami megkésett ven­déget, aki még nem felejtette el, milyen gavallér volt a verseny után, s fizet neki egy ital bort. Busard belépett a vendéglőbe és egyenest hozzá ment: — Mit akarsz inni? — Tartozol nekem ötezer frankkal ■— válaszolta a bresse-i. — Ugyan mióta? — Emlékezz csak rá, a hágón elloptad tőlem a díjat. * — Vigyázz, hogy mit mondasz! — Fizesd meg, szükségem van a pénzre. Busard egy pillanatig mintha habozott volna. Ezüst­lábú, az öreg róka, hallotta a beszélgetést, és látta, mi játszódik le a fiú belsejében, bizonyosra vette, hogy mindjárt valami nagyon csúnyát mond a brepse-inek. Előcsoszogott és kezdte összeszedni a poharakat, üvegeket. De Busard mást gondolt, s közelebb húzta székét az asztalhoz, hogy szemben ülhessen a bresse-ivel. — Rendben van. Beszélhetünk róla. Ezüstlábú visszavonult a söntésbe. — Akarsz-e 325 000 frankot keresni? — kérdezte Busard. (Folytatjuk) A munkásosztály kulturális és műszaki színvonalának emeléséért A technika fejlesztését pár­tunk egyik legközvetlenebb és legsürgősebb feladatként jelöl­te meg. Ebben a helyzetben nagyon is fontos dolgozóink — elsősorban munkásosztá­lyunk — szervezett iskolai ok­tatása. A felszabadulás óta jelentős eredményeket értünk el dol­gozóink oktatásában. Az álta­lános iskolák különböző osz­tályaiba több mint kétszáz­ezer, az általános gimnáziu­mokba és technikumokba pe­dig 180 000-nél több dolgozó iratkozott be. Bár sokan objek­tív körülményeik miatt abba­hagyták, vagy pedig megszakí­tásokkal végzik tanulmányai­kat, az idézett számok mégis beszédesen bizonyítják dolgo­zóink óriási lehetőségeit álta­lános és műszaki ismereteik bővítésére. Eredményeink még nagyob­bak lehetnének, ha az üze­meink a termelési propagan­dával párhuzamosan jobban ösztönöznének a tanulásra. A műveltség emelése és a tech­nika fejlesztése elhalaszthatat­­lan. Az üzemekben azonban a termelékenység emelésére, az önköltség csökkentésére irá­nyuló agitációt a legtöbb eset­ben nem kapcsolják össze az általános műveltség emelé­séért folytatott meggyőzéssel. Kétségtelen, hogy a terme­lés érdekét szolgáló nevelés, a dolgozók lelkesedése óriási emelő. Egy bizonyos határon azonban a dolgozó olyan ne­hézségekbe ütközik, amelyeket csak magasabb fokú ismeretek­kel győzhet le. A műszaki tudás bővítésének csak megfelelő általános mű­veltség lehet az alapja. Ezért arra kell törekedni, hogy az üzemekben minél többen elvé­gezzék a dolgozók általános és középiskoláit. Budapesten a XIII. kerület nyolc nagyüzemében, ahol­ a munkások száma üzemenként 800—5000-ig terjed, tájékozód­tunk a dolgozók — különös te­kintettel az ifjúmunkások — iskolai végzettségéről. Üze­menként száz-kétszáz ifjúmun­kás nyilvántartási lapját néz­tük át. Megállapítottuk, hogy az 1920 és 1930 között szüle­tett munkások mintegy negy­ven százaléka végezte el az ál­talános iskola nyolc osztályát és körülbelül tíz százalékuk a középiskolát. Az is kiderült, hogy minél fejlettebb, moder­nebb egy üzem technikai, technológiai színvonala, annál nagyobb az általános iskola nyolc osztályát elvégzett fiatal munkások aránya. Ez azt mutatja, hogy a terme­lés adottságai, a technikai szín­vonal szinte természetesen ki­választja a magasabb ismere­tekkel felvértezett dolgozókat. Fontos tehát, hogy tervsze­rűen törekedjünk a korszerű általános műveltséggel rendel­kező munkások számának nö­velésére. Üzemeinkben jelenleg sok szaktanfolyam működik. Az üzemek vezetői, a szakoktatási osztályok elvileg helyeslik a dolgozók iskolai művelődését, de szinte kizárólag a szaktan­folyamok elvégzésére ösztön­zik a dolgozókat. A szaktanfolyamok szem­pontjából is érdemes megvizs­gálni a dolgozók iskolai okta­tásának kérdését. Megnéztük számos üzem szaktanfolyamá­nak tematikáját. Kiderült, hogy a szaktanfolyamok nagy részeinek anyagában igen je­lentős helyet foglalnak el az úgynevezett közismereti tan­tárgyart. Ezek tanítása azért szükséges, mert az ott tanuló dolgozók egy része nem ren­delkezik megfelelő alapkép­zettséggel, anélkül viszont le­hetetlen a tényleges szakanyag elsajátítása. Az üzemek a jövő­ben jobban törekedjenek arra, hogy csak az általános vagy a középiskola elvégzése után vi­gyék dolgozóikat a szaktan­­folyamokra. Csak így csök­kenthető a közismereti tár­gyakra fordított idő és nem utolsósorban csak így csök­kenhetnek komoly mértékben a szaktanfolyamok költségek Dolgozóink műveltségé­nek emelése érdekében 1955 őszén három nagyüzemben — a Rákosi Mátyás Művekben, a MÁVAG-ban és a győri Wil­helm Pieck Vagon- és Gép­gyárban — üzemi általános is­kolát szerveztünk. Ezek közül a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyárban működő iskola munkája a legeredményesebb, ahol az üzem vezetősége, a párt és tömegszervezetek, de különösen a szakoktatási osz­tály valóban szívügyének te­kinti a dolgozók tanítását. Az üzemi iskolák hálózatát a jövőben szélesítjük. Ehhez azonban sokkal több segítséget várnak az üzemektől az oktatá­si szervek. A dolgozók iskolái érdekében különösen sokat te­het a szakszervezet és a DISZ. Szerezzenek megbecsülést azoknak a dolgozóknak, akik termelő munkájuk mellett vál­lalják a tanulással járó erőfe­szítéseket. Biztosítsanak ré­szükre helyi kedvezményeket oly módon, hogy munkabeosz­tásuk ne gátolja folyamatos tanulásukat. Ha a dolgozók is­kolai oktatása közüggyé válik az üzemekben, az nagymérték­ben segíti a technika fejlesz­tését, a tervhelékenység emelé­sét és az önköltség csökkenté­sét. Az SZKP XX. kongresszu­sának irányelvéből kitű­nik, hogy a hatodik ötéves terv folyamán a Szovjetunió­ban bevezetik az általános középiskolai oktatást. Ez a cél elszakíthatatlan az ipar mű­szaki színvonalának emelésé­től. A m­i feladatunk is az, hogy a technika fejlesztéséért való küzdelmet összekapcsol­juk az általános és a szakis­meretek emelése érdekében végzett munkával. Macsicza István, az Oktatásügyi Minisztérium osztályvezetője

Next