Népakarat, 1956. december (1. évfolyam, 17-41. sz.)

1956-12-31 / 41. szám

a nemzetköz 4 |P TP zi tudomá-B *Al­a nyos együtt-R I működés korszakos je­lentőségű esztendejét nyitja meg. Nyitja, de nem zárja le... Ez az esztendő ugyanis másfél évre terjed, s nem ja­nuár 1-én, hanem július 1-én kezdődik, tehát 1958. december 31-én ér véget. A III. Nemzetközi Geofizikai Évről van szó, amelynek kere­tében végzi kutatásait a pon­tos munkamegosztás szerint együttműködő 41 ország. A Föld e nagyszabású meg­­vallatásában Magyarország is részt vesz. Híven a geofizika feladataihoz, a tudósoknak nemcsak a Föld egészére vo­natkozó csillagászati és geoló­giai mérésekre lesz gondjuk, hanem a meteorológia, a ne­hézkedési erő, a földmágnes­­ség, a sarki fény, a felső lég­köri­­ rétegek, a jégtan és az óceánográfia sok tisztázatlan kérdésének vizsgálatát is prog­ramjukra tűzték. Sok egyéb fizikai jelenség megvilágításán kívül bolygónk pontosabb térképezésére is sor kerül, főként olyan hely­meghatározásokra, amelyek a szárazföldek tengerparti határ­vonalaira­­onatkoznak. Ezek a mérések hivatottak­­eldönteni a többi között azt a kérdést is, vajon a szárazföldek való­ban egy folyékony fémhez ha­sonló rétegen úsznak-e, s va­jon e feltételezett kontinens­­vándorlás­­következtében az amerikai szárazföld csakugyan távolodik-e Európától és Afri­kától, főként a déli földgöm­bön. Tudomány a szebb életért A III. Nemzetközi Geofizikai Év vizsgálatai közvetlen gya­korlati szempontból is fontos eredményeket ígérnek. Alapos reményünk van, hogy megtud­juk, milyen összefüggések áll­nak fenn a Nap sugárzása és az időjárás alakulása között. Hogyan hatnak a Nap felszí­nén végbemenő folyamatok és ennek következtében az 1000 km magasságig terjedő légköri rétegek hullámzásai a nagytá­volságú, rövidhullámú, rádió­zásra? Vagy: miképpen hasz­nosíthatók televíziós műsorok több ezer kilométeres továbbí­tására azok a nagy magasság­ban ide-oda sodródó, elektro­mos töltésű lapos felhők, ame­­lyek tükör módjára verik vissza a rövid rádióhullámo­kat? Főként azonban, az időjárás pontosabb előrejelezhetőségé­­vel, esetleges szabályozhatósá­­gával és így a növényi és állati élelmiszertermelés megnövelé­sével, valamint az időjárási pusztítások csökkentésével, il­letve elhárításával kecsegtet­nek a geofizikai vizsgálatok. Remélhető, hogy a bányászati lelőhelyek felderítéséhez is biztosabb utat mutatnak. Vé­gül a különféle sugárzások tér- és időbeli megoszlása alapján a gyógyítás legalkal­masabb földrajzi helyét, idő­pontját és módját is meg­szabhatják. De ki mondhatná meg, hogy pusztán tudomá­nyos jelentőségű felfedezések holnap milyen gyakorlati kö­vetkezményekhez vezethetnek? Eget-földet ostromló technika A nagyszabású kutatóhadjá­rat a technika minden szám­­bajöhető eszközével ostromolja az eget és a földet. Hajók, ten­geralattjárók, autók, repülő­­ k é­ gépek éppúgy hozzátartoznak gépi felszereléséhez, mint bá­mulatos érzékenységű mű­szerek. S természetesen a tele­fonon és távírón kívül a rádió és a televízió is kiemelkedő szerephez jut: nemcsak mint hírközlő eszköz, hanem köz­vetlen kutatási célokra is. Hi­szen például az egyes légköri rétegek helyét és vastagságát rádióhullámokkal állapítják meg. A szó legszorosabb értelmé­ben is kiemelkedő szerephez azonban a rakéták és a velük fellőtt mesterséges holdacs­­kák jutnak, mert hiszen né­hány rakéta már több mint 400 km magasságra emelke­dett. A III. Nemzetközi Geofi­zikai Év folyamán az előzetes tervek szerint mintegy 100 ku­tatórakétát lőnek fel olyan magasságokba, ahová egyéb módon nem tudunk mérőmű­szereket feljuttatni. Rakéták és műszerek , ahol a madár sem jár Mit mérnek ezek a műsze­rek? A légköri rétegek össze­tételét, hőmérsékletét, sűrűsé­gét, nyomását, nedvességét, elektromos állapotát, mozgási irányát és sebességét, mélyebb rétegekben a felhőzet nagysá­gát és alakját, a napsütés tar­tamát és erejét, a föld mág­­nességét, földi távolságokat, a Napból kiröppenő részecské­ket és sugárzásfajtákat, a vi­lágűr ismeretlen mélységeiből származó, rendkívül nagy energiájú kozmikus sugarakat stb. A műszeres kutatórakétákat úgy szerkesztik meg, hogy ab­ban a pillanatban, amikor el­érik legnagyobb magasságu­kat, vagyis megkezdik vissza­­hullásukat — műszereket tar­talmazó orruk leoldódik a ra­kéta törzséről. A műszertar­tályt a fölötte kinyíló külön­leges ejtőernyő fékezi zuhaná­sában. Ily módon számos ku­tatórakéta viszonylagos épség­ben ért földet, és az önműkö­dően feljegyzett mérési ered­mények alapján fontos légkö­ri adatok birtokába jutottunk. A legújabb rakéták azonban már emelkedésük és vissza­­hullásuk közben is jelentik a mérési adatokat — természe­tesen beszerelt rádióadóállo­másuk révén. Ezek a rakétákkal szerzett, néhány perc alatt észlelt ada­tok is fontos ismeretekkel gazdagították a tudományt. De mennyivel értékesebb, össze­függőbb mérésekre számítha­tunk, ha a mérőműszerek na­pokig, sőt hetekig tartózkod­nak esetleg több száz kilomé­teres magasságban! A mesterséges holdacska terve erre lehetőséget ad. Égiekkel játszó földi tünemény Úgy tervezik, hogy 300—500 km magasságba egy műsze­rekkel megrakott gömböt lő­nek fel, amely aztán a Hold­hoz hasonlóan kering a Föld körül. Az egyik legújabb terv szerint a gömb átmérője 50— 75 cm lenne és összsúlya mint­egy 10 kiló. A mesterséges holdacska 300 km magasság­ban körülbelül két óra alatt nyargalná körül a Földet és két hétig járná útját. Ig­ármost hogyan ér ismét földet ez a földön készült égi tünemény? Bármilyen ritka is a­­levegő 300—500 kilométer magasságban, mégis ellenál­lást fejt ki az óriási sebesség­gel keringő műszeres gömbbel szemben. Ez a súrlódás aztán mindinkább csökkenti sebes­ségét, s így a sebességcsökke­nés következtében, minden fordulat után közelebb kerül a Föld felszínéhez. Végül is a nagy súrlódás hatására izzás­ba kerül és porrá ég. De olyan megoldásra is van remény, hogy a mesterséges holdacska sértetlenül ér majd földet. A nyilvánosságra hozott ter­vek szerint a kis műholdat háromfokozatú rakétával lö­vik fel. Ez azt jelenti, hogy a rakétának három, egymás fölé szerelt üzemanyagtartálya van. Amikor az alsó tartály kiürül, önműködően lekapcsolódik és visszahull a Földre. Ugyanez történik a második és végül a harmadik tartállyal is. A har­madik tartály azonban kiürü­lése előtt 300—500 km magas­ságban olyan irányú és erejű lökést ad az orrába szerelt holdacskának, amely már nem felfelé repíti, hanem földkörüli keringésre készteti. Vannak tervek és számítá­sok, amelyek szerint kedvező körülmények között a mester­séges holdacska hosszú évekig is elkörözgethet felettünk. De ha csak hetekig vagy napokig kering a Föld körül, akkor is olyan mérési adatok birtoká­ba jutunk, hogy az űrhajózás­ra, az égitestek közötti közle­kedésre irányuló tervek bizto­sabb ismeretek talajára ke­rülnek és egy szép napon partraszállunk a Holdon.. . Az új esztendő megadja a jelt a világűr ostromára. Gáspár László VETEOR-ZA­POROK Számos egyéb feladatán kívül a rajzon feltüntetett kérdésekre keres választ a III. Nemzetközi Geofizikai Év.­­A rajz a tá­volságokat és eszközöket a könnyebb áttekinthetőség kedvéért nem valósághű méretarányban tünteti fel. Bepillantás a műszerekkel és rádióadóval telezsúfolt mester­séges Hold belsejébe. Általános iskola Bármennyire igyekszem kö­zömbös maradni, mégis kissé elfogódottan nyomom le a külvárosi iskola kapujának kilincsét. Végigosonok a csen­des, kihalt folyosókon, bekuk­kantok az egyik terembe . . . A terem a szénszünet ellenére sem üres: a nap­közisek tanyáznak benne. Saskői Zoltán, a kispesti Kos­suth téri általános iskola számtan tanára vigyáz rájuk. Húszévi tanárkodásának ta­pasztalataiból az alig fél­órás beszélgetés során is any­­ngi okos gondolatot szűr le, hogy egész újságlapot meg le­hetne tölteni vele. De hát most csak a legfontosabbra jut hely. És a legfontosabb, a legnyug­talanítóbb kérdés ma ez: mi lesz a gyerekekkel? Nem síny­­lik-e meg a hosszú szünetet, a nagy kiesést? — Mindent megteszünk azért, hogy minél kevesebb következménye legyen a gye­rekek fejlődésében a történ­teknek — mondja Saskői Zol­tán. — Már november 12-én megkezdtük — átmenetileg ugyan rövidített idővel — a tanítást. Januárban még így folytatjuk, de februártól re­mélhetőleg már teljes tanítás lesz. Egyelőre mostanáig, a karácsonyi szünetig, tanulóink­nak minden másnap kellett bejönniök két-két órára, hogy számon­ kérjük tőlük a házi feladatot és előadjuk a követ­kező anyagot. Az első és a nyolcadik osztályosok azonban sűrűbben járnak be, mivel kü­lönösen arra ügyelünk, hogy éppen ők ne maradjanak el. De nem lesz baj a többiekkel sem. A tananyag ugyanis ál­talában főleg az első negyed­évben előadottakra korlátozó­dik. Ezeket most annyiszor át­­ismételtetjük a gyerekekkel, hogy a szokásos évvégi ismét­lésekre nem lesz szükség, ehe­lyett új anyagot tanítunk. 17­őzben megérkezik Gérecz István igazgató is. A tan­­könyvhelyzetről számol be: — Még a számtankönyvben is kell valami változtatás, hi­szen a normaszámítási példák ma már nem időszerűek. A magyar könyvek, még az újak is, túlságosan a személyi kul­tusz jegyében készültek. A tör­ténelemkönyvek nemcsak tör­ténelemszemléleti túlzásaik miatt használhatatlanok, ha­nem azért is, mert a történe­lem tanulságait egyáltalában nem kötik eseményekhez s így nincs, amire emlékezzék a gye­rek. Könyvek hiányában a ne­velőknek kell egyéni módsze­rekkel, a tananyag minél vál­tozatosabb és színesebb előadá­sával, a felsőbb tagozatban rö­vid jegyzetek, tartalmi össze­foglalások lediktálásával átse­gíteni a tanulókat ezen a ne­héz esztendőn. — Sikerülni fog? — Bízunk benne — válaszol­ják mindketten habozás nél­kül. — Csak azt kérjük, ne akarják megint sablonossá tenni a tanítást, engedjék, hogy minden nevelő legjobb belátása szerint foglalkozzék a gyerekekkel. Higgyék el, mi tudjuk legjobban, mi és hogyan felel meg az egyes osztályok felkészültségének, értelmi színvonalának! T­úlesik a nevelők optimizá t­mára. Soha nagyobb szük­ség nem volt rá, mint most. M. IX !| j ■ipil j | jp imi »Ilii" s i,l=a|i I I |Mj In mi |j tu | mi ÍSI imlllfei a í itnií í Itiiiflí uiiíiiiWu Itimlí I Ui Gimnázium Cokszor leírták már azt az érzést, amely elfogja az embert, ha ellátogat a régi is­kolába, melynek padjait egy­kor koptatta. Nos, ugyanezt az elfogódottságot éreztem a mi­nap akkor is, amikor abba az iskolába léptem be újra, ahol nemcsak egyszerűen tanultam, hanem­ tanítani tanultam. A tantermek ezúttal betörött ab­lakokkal, hideg falakkal, üre­sen várták a gyógyító munkás­kezeket és a karácsonyi szünet végét. De mikor lesz az? A tanári szobában hárman is széttárják a karjukat. — Hivatalosan január hetedikén, de ez attól függ, hogy addig­ra beüvegezik-e az ablakokat és lesz-e elegendő szenünk. A levelezőtagozaton minden­esetre elindulunk. Most küld­jük ki éppen az értesítéseket. E­zek a megcsonkult tanév­­ folytatásának »prózai« fel­tételei. De más az, ami a pe­dagógusokat igazán foglalkoz­tatja. Mit és mennyit fogunk tanítani? — kérdezik egymás­tól és önmaguktól. Az éppen jelenlévő három tanár közül aránylag legjobb helyzetben a matematika-fizika szakos kol­léga van. Neki elég, ha meg­tudja, hány órája lesz még a hátra levő időben és ahhoz mérten rövidíti meg tananya­gát. Már a történelemszakos tanárnőnek nagyobb gondban fő a feje. — A történelem tanításá­ban nem elegendő, ha csak bizonyos rövidítés­ek­et, kiha­gyásokat hajtunk végre — mondja. — Számtalan torzí­tást, hamis beállítást is helyre kell igazítanunk, mégpedig jobbára a magunk belátása szerint, mert új tankönyv eb­ben az esztendőben már alig­ha lesz. S különösen nehéz a negyedik osztályosokkal, akik érettségi előtt állanak. Ők már egyszer megtanulták az anya­got, úgy, ahogy tanítanunk kellett, ezen az ismétlések so­rán nehéz lesz javítani. Na­­­­gyon sok függ majd most a pedagógusoktól: mit dob el, ás , mit tart meg. Véleményem szerint arra kell vigyázni,­­ hogy ne a marxista történe­lemszemléletet vessük el, ha­­­­nem azokat az erőszakolt mód­szereket, amelyek egy idézet bizonyításához keresték a tör­ténelmi példákat, s ha nem találtak, akkor költöttek, csak­hogy a kultivált személy ál­lítását »bizonyítsák«. Meg az­tán a történelem azelőtt min­dig a legizgalmasabb olvas­mányok közé tartozott. Ami­óta azonban szinte kizárólag gazdaságtörténetet tanítottunk, halálosan unalmassá és szá­razzá lett. Tizenhat éves fiúk­nak, lányoknak például nem lehet a lovagkort azzal elin­tézni, hogy a lovagok kizsák­mányolók voltak, semmit sem említve kultúrájukról, költé­szetükről, a kor oly jellegzetes romantikájáról... — Szinte ugyanezt mond­hatom el a magyar irodalom tanításának problémáiról — szól közbe a másik tanár. — Részletesen foglalkoztunk pél­dául az élő irodalom értéke­lésével, jóllehet, ezeket az »értékeket« hamar megrostálta az idő, de csak átfutottunk olyan korszakokon, amelyek elhatároló jelentőségűek vol­tak irodalomtörténetünkben. — Mi a helyzet az idegen nyelvekkel? — Tanerőnk van minden szóba jöhető nyelvre. Csak a fiatalabb kollegákkal lesz gond. Az idősebbek két-három nyelvet is tudnak ... Ezt a beszélgetést csak meg­­szakítani lehet, lezárni nem. Sok-sok átgondolt meg­beszélés, megfontolt vita kell ahhoz, hogy a diákok keve­sebb órán mégis többet és iga­­zabbat tanuljanak. B. P. ji! Illllli: íj '=i! 13 Pl|:::il|8jfi iíIÜIj limai iä uhu i Imin iliiiiíliilS ii Í wm Egyetem pi­olnapután, szerda reggel­­­­ több mint kéthónapi szü­net után újból megindul az élet az Eötvös Lóránd Tudo­mányegyetemen. Elmentem, hogy tiszta szív­ből jó munkát kívánjak vala­mennyiüknek. Beszéltem if­­jakkal és vénekkel, tanulók­kal és professzorokkal. Meny­nyi nagyszerű törekvés, aka­rat, biztató, jóval kecsegtető szándék — s uram segélj! — mennyi nehéz, vaskos prob­léma. Könnyebb volna az előbbi­ről beszélni — bölcsebb és hasznosabb az utóbbiról. S nem is a szénről, amiből egy­előre csak három hétre telik. Még csak nem is a tananyag­problémákról, amelyek egyéb­ként egyetemi szinten nem is jelentenek akkora gondot, szint a középiskolákban. Az egyetemi oktatás, lényegénél fogva, kevésbé válhatott dog­­matikussá, mint a középisko­lai, nem épül annyira mere­ven kötött tananyagra.­­­­­anem miről a sok problé­­ma közül? Kettőről csu­pán. Az egyik: az egyetemi autonómia ügye — erről be­szél most mindenki az Egye­tem utcában, a Múzeum kör­úton, a Pesti Barnabás utcá­ban. Helyes, ezt meg kell te­remteni. Megteremteni — és nem újjáteremteni, hiszen va­lójában Magyarországon még sosem volt. Sem a közelmúlt­ban, sem a távolabbiban. Most végre meg kell valósítani azt, ami az október 23-án békésen tüntető egyetemi ifjúság egyik legfőbb, közvetlen követelése volt: az egyetemi önkormány­zatot. Nem a dolog formai ré­szén (ez is fontos), hanem a tartalmi részén legyen a hang­súly. A tanszabadságon. Azon, hogy az egyetem szakemberei, tudósai döntsék el, mit kell ta­nítani. A természettudomá­nyok esetében elég kézenfekvő a válasz: mindazt, amit a kí­sérletek kétségbevonhatatla­­nul igazolnak. A társadalom-­­ tudományoknál még sok tudo­mányos mérlegelést, munkát kíván a helyes válasz. Azután itt van egy másik ** nagyon nagy gond: a tá­volabbi jövő gondja. Hogyan, milyen elvek szerint történjék a jövőben az egyetemi felvé­tel, s hogyan a végzettek el­helyezése? Az egyetemek éle­tében nincs is fontosabb kér­dés ennél. A válaszadás előtt egyet előre kell bocsátani. A renge­teg hiba és bűn mellett, ami az el­m­últ években — sajnos — megtörtént, vitathatatlanul az eredmények közé tartozik, hogy egyetemeink — ha arány­talanul is — hatalmasat fej­lődtek. Velük együtt megnőtt a nép igénye is a tanulásra. Már most mehet-e az egye­temi felvétel tovább úgy, aho­gyan eddig? Úgy, hogy zárt számot vesznek fel, viszont a végzőket tűzön-vizen át elhe­lyezik.­ Ez helyesnek, ember­ségesnek tűnhet, csakhogy semmi jó nem származik be­lőle. Óhatatlanul elütnek így a tanulás jogától sok-sok fia­talt — köztük számos kiváló tehetséget. Az egyetemen vi­szont az egészséges vetélkedés és a tehetségek kiválasztódá­sa helyett az elkényelmese­dés, a hányaveti biztonságér­zet üti fel a fejét. Vajon ak­kor okozunk-e emberi tragé­diákat, ha egyes egyetemet végzettek — nyilván a ke­vésbé tehetségesek — az egye­tem után nem a végzettségül­e szerinti pályán helyezkednek el? Vagy akkor, ha kevéssé te­hetséges, az egyetemet is szörnyű kínnal-bajjal elvég­zett embereket egy életen át olyan területen foglalkozta­tunk, vagy akarunk foglalkoz­tatni, amely túlhaladja képes­ségeiket — ugyanakkor pedig • tehetségeseket elütünk a ta­nulás jogától? Ilyen és hasonló gondolatok foglalkoztatják induló tu­dományegyetemünk hallgatóit és tanárait. Azért is bízunk bennük s abban, hogy jó irányba segítik, ösztönzik majd szeretett hazájuk, népük hala­dásáig K. A. ill

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék