Népszava, 1962. június (90. évfolyam, 126–151. szám)

1962-06-01 / 126. szám

1962. június 1 Sürgősen változtatni kell a zöldfélék felvásárlásának rendszerén, hogy gyorsabban és frissebben kerüljenek a háziasszony kosarába Az időjárás indokolttá teszi, hogy a zöldfélék később kerülnek a piacra és a háziasszony megérti, hogy emiatt a termelési költségek növekedtek, az árak is magasabbak De semmiképpen nem indokolhatjuk az időjárással az évek óta jelentkező felvásárlási gondokat. Itt van például Békés megye. Évek óta jelzik a vezető szervek is: itt sok kézen megy át a zöldáru, amíg a termelőtől a fogyasztóig jut, s a szállítás, az átvétel körül sincs minden rendben. Erről a kérdésről beszélt Klaukó Mátyás, a megyei pártbizottság első titkára, a Központi Bizottság március 28-i ülésén is. — A tavalyi helyzetet elemezve — mondotta Klaukó Mátyás —, de már az idei szállításokat is vizsgálva, az a véleményünk, hogy sok a felesleges árrarakódás s ez árt a munkás-paraszt szövetségnek. — Mi kérem, már megszoktuk a felvásárlókereskedelem mellébeszélését — hangzik a válasz. — Nekünk Budapest ellátása érdekében vásárolnunk kell a Halleron is, már csak azért is, hogy letörjük az árakat. — Mikor derül ki, hogy nincs elegendő árujuk? — Amikor a vagonok és a hajók beérkeznek. Sajnos, ez elég későn van, most is reggel 6 óra, s a hajóról még egy csomó árut nem rakodtak ki. Valóban, de itt, úgy látszik, a főosztályvezető is mellébeszél, mert még nem tudják ugyan, hogy van-e elegendő áru, s valamennyi megrendelt gyümölcs- és zöldségféle megérkezett-e, a Közért felvásárlói mégis, már hajnalban fél 5—5-kor vásárolnak a Haller piacon. Amikor bemennek a Nagycsarnokba, vagy telefonon jelzik, hogy mit sikerült vásárolniuk, már bizonyos árumennyiséggel rendelkeznek, s így könnyebben »kifogásolják« a később kirakott zöldfélét. Paprikarakodás — villával, lapáttal A megyei felvásárlási kirendeltség vezetője, Szabó Ulászló szerint az a baj, hogy amikor a felvásárló szervek a helyszínen megveszik, minősítik az árut, majd vagonba, vagy teherautóra, hajóra rakják, még nincs befejezve az áru átvétele és minősítése. Van egy vállalat, amely csak »érkezteti«, tehát kirakja és átveszi az árut. Ezután kezdődik az újabb minősítés, értékelés és leértékelés. Ezt azonban már nem ugyanaz a vállalat végzi, amely az árut átvette, hanem a Közért, a Csemege, vagy a földművesszövetkezetek budapesti üzleteinek megbízottai. — Itt van a kutya eltemetve — mondja Tömösi Károly, a Békés megyei Értékesítő Központ áruforgalmi főosztályának vezetője. — Az a bizonyos »étkeztető vállalat, nincs érdekelve, hogy az árut jó minőségben rakják ki. Sürgetik őket a rakodásnál, így aztán villával és lapáttal dobálják a szép árut, vagy ha dinnyét szállítunk, olyan a vásárcsarnok, mint egy vágóhíd. A Közért átvevője pedig csak ezután minősít. Ez a fordított sorrend ad később alkalmat a legtöbb vitára. Ha reggel 9 óráig nem rakja ki az árut az »étkeztető vállalat«, a Közért már át sem veszi azt, mondván: beszerezte már szükségletét, elkéstünk. Vagy »csak« leértékeli, mint ahogy május 18-án is történt, egy nagy tétel kifogástalan minőségű vésztői hagymánkkal. A Mindez együttvéve — nem éppen szocialista gondolkodás . .. Éppen ezért, fel kell venni ellene a harcot. Mi a helyzet a Haller piacon, és a Nagyvásártelepen ? A Halleron reggel 4—5 óra között már nagy élet zajlik. Még a környék lakói is pontosan tudják, hogy a kikövezett piactéren melyik sort foglalják el a Békés megyei, s melyiket a más vidékről érkezett szövekezeti autók, s hol állnak legnagyobb fájdalom az, amikor berakják az árut aVermesébe, a használhatatlan áruk közé. — Kiszolgáltatottságunkat jellemzi — mondják a megyeiek —, hogy ha sok áru van, akkor a közért a minőséget kifogásolja, vagy ha az nem megy, akkor a göngyölegben talál hibát. Tavaly szállítottunk 50 zsák kifogástalan mogyorót, vadonatúj zsákokban, mégis kötbéreztek bennünket, arra hivatkozva, hogy hibás göngyölegben szállítottunk. A tapasztalatok szerint Békésből legalább 70 szövetkezet szállítana közvetlenül a Közért-üzleteknek. Pillanatnyilag mégiscsak egyetlenegy viszi fel áruját teherautóján. Ismerik ugyanis a felvásárló szervek és az átvevők közötti állandó vitát és ezért inkább mindenféle kifogást találnak, hogy ne kelljen közvetlenül a Közérttel tárgyalniuk, ne őket kötbérezzék esetleg. Olykor meg is mondják: ha valami baj van, fizessen rá a MÉK, vagyis a felvásárló szervek valamelyike. És ott van még a Haller piac is, ahol nemcsak a maszekok vásárolnak, hanem a Közért is — mondja a MÉK felvásárlási osztályának a vezetője. — A szövekezetek sokszor azért nem szerződnek több zöldáru termelésére, mert a Halleron Joy eay két forinttal magasabban értékesítheik áruikat. a maszek kertészek. Gyuláról a Vörös Csillag Tsz éppen egy nagy teherautó uborkával, a másik salátával érkezik. Amott a szentesi termelőszövetkezet karalábéval jelentkezett. A felvásárlók között pedig éppúgy ott vannak a közértesek, mint a Bosnyák téri és a Lehel piaci kofák. Mi a véleménye erről Földesi Mihálynak, a Közért Értékesítő Központ főosztályvezetőjének? De nézzük meg azt is, hogy mi a helyzet azzal a bizonyos »Vermes«-sel. . — Egyáltalán nem vagyok elragadtatva, hogy ezt a vállalatot így csúfolják, s sajnos, ma már hivatalos írásokban is így jelzik — mondja Vermes Károly, a Megyei Szövetkezeti Központok Közös Raktárának, ennek a bizonyos süllyesztőnek a vezetője. — Korábban, sajnos, elég sok áru került ide. Miazt vagy »átdolgozzuk«, tehát újra csomózzuk a retket, hagymát, kidobjuk belőle a rosszat, vagy, ha használhatatlan, akkor takarmánynak értékesítjük. A csúnya, fonnyadt áruból persze mi sem tudunk frisset varázsolni. Az azonban nagyon örvendetes, hogy az idén a tavalyi árumennyiségnek csak 10 százaléka kerül ide, a közös raktárba. Sándor Endre, azétkeztető Civakodás, civakodás, civakodás. S vajon ki látja kárát? Jelenleg néhány szervvel kevesebb végzi a felvásárlás és értékesítés bonyolult munkáját, mint néhány évvel ezelőtt. De még így is sok a »kéz« és több helytelen gyakorlat alakult ki. Ez a többféle érdek korrupciós lehetőséget teremt, sérti a termelési és értékesítési érdekeket, megkárosítja a népgazdaságot és a vásárlót egyaránt. Az igazsághoz tartozik, hogy olykor a megyei felvásárlószervek sem tartják be a szabályokat, amelyekre ők a közértet kötelezni szeretnék. Jelen voltunk, amikor a Pest megyei felvásárló képviselője elég későn jelentette, hogy nem tudtak annyi salátát szállítani, mint ígérték, de majd másnap bepótolják. A megyék számos javaslattal igyekeznek hozzájárulni a probléma megoldásához. Van, aki azt mondja, legyen a Nagyvásártelepen minden megyének egy területe, ahová saját magaérkezteti az áruját vállalati igazgatója elismeri, hogy már sok áru tönkrement a kirakodásnál, de éppen a közelmúltban a vállalat saját elhatározása alapján, anyagilag érdekeltté tette a rakodómunkásokat a minőség megtartásában. De óhatatlan a romlás, ha a törékeny árut ömlesztve szállítják, és nekünk néhány óra alatt kell kiraknunk. — Ezt már mi is sokszor elpanaszoltuk — mondja Földesi Mihály. — Többször felajánlottuk a felvásárlószerveknek, hogy vigyék el a rendelkezésükre álló ládákat, de nem hajlandók, mert azért némi bérleti díjat kell fizetni. — Nem azért — hangzik az ellenválasz —, hanem, mert a Közért nekünk rossz ládákat akar adni, s az új árát fizetteti meg velünk. Erre nem vagyunk hajlandók, és ott adja el az előzetes költések alapján a Közértnek, vagy a pesti szövetkezeti boltoknak. Mások azt ajánlják, hogy közvetlen a termelők szállítsanak minél több árut az üzletekbe , s ez látszik a legésszerűbbnek a javaslatok közül. De szerepel az ötletek között olyan is, hogy az illetékesek változtassanak az átvétel és a minősítés módján, teljesen zárják ki a korrupciós lehetőségeket és olyan átvételi rendszert dolgozzanak ki, amely megfelelőbb az állam és a lakosság szempontjából egyaránt. A javaslatok megfontolására most még alkalmas az idő. Ha valóban sürgősen változtatnak néhány eljáráson, már az idén gyorsabban és frissebben — tehát nagyobb vitamin- és forintértékben — kerülhet a zöldség, a főzelék, a gyümölcs a termelőtől a fogyasztóhoz, a háziasszony kosarába. Lendvai Vera „Megszoktuk a felvásárlók mellébeszélését* Az a bizonyos „VERMES“ Néhány megszívlelendő javaslat NÉPSZAVA KOCS KÖZSÉG ÚJ, KÉTEZERÖTSZÁZ KÖTETES SZABADPOLCOS KÖNYVTÁRAT a könyvhét alkalmával átadták a közönségnek (MTI Fotó : Urbán Nándor felvétele) Befejeződtek a magyar—lengyel külkereskedelmi vegyesbizottság tárgyalásai Csütörtökön befejeződtek a magyar—lengyel külkereskedelmi vegyesbizottság Budapesten folytatott tárgyalásai, amelyek során megvizsgálták az 1961. évi árucsereforgalmi jegyzőkönyv végrehajtását, valamint azt, hogy ez évben hogyan alakulnak a tervezett kölcsönös áruszállítások. A két ország képviselői további áruszállításokban állapodtak meg, amelyek hozzájárulnak az országaink közötti árucsereforgalom szélesítéséhez. A tárgyalások baráti légkörben folytak. A jegyzőkönyvet magyar részről Nagy Ferenc, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője, lengyel részről Wladislaw Zdanowicz, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője írta alá. (MTI) Ankét a szocialista együttélés szabályainak megtartásáról A Hazafias Népfront budapesti elnöksége és a Budapesti Nőtanács végrehajtó bizottsága szerdán együttes ülést tartott a nőtanács székházában. Részt vettek a tanácskozáson a szakszervezetek és a fővárosi tanács képviselői is. Az öszszejövetelt kéthónapos előkészítő munka előzte meg. A nőtanács és a népfront aktivistáiból korábban akcióbizottság alakult, amelynek tagjai a különböző városrészekben megvizsgálták, hogy a népfront, valamint a nőtanács, valamint a többi tömegszervezet és testület is hogyan segíthetné a legeredményesebben a szocialista együttélés szabályainak megtartását. A Hazafias Népfront és a Budapesti Nőtanács együttes ülésén számos hozzászólás alapján öszszegezték a tapasztalatokat. / 3 Jenőről én csak azt tudtam, hogy húsz éve jár evezni. Ez tiszteletet ébresztett bennem. Húsz évvel ezelőtt én még csak hajókáztam — irkalapból hajtogatott hajókat eregettem a pocsolyák vizére — s nem is tudom, folyt-e már akkor is a Duna? Úgy értem, ilyen nagyon folyt-e? Ilyen vastagon? Valahogy úgy képzeltem el, hogy húsz évvel ezelőtt a Duna is kicsi volt még, kicsi folyócska, ficánkoló, ugrabugró, komolytalan, s miután évtizedekig szorgalmasan iszogatta a patakokat, velem együtt ő is nagyra nőtt... De hát Jenő már húsz éve jár evezni, és ez rangot ad a Dunának is! Szúnyog-szigeti kirándulást terveztünk, s a nagy társaságból Jenő engem szemelt ki, hogy legyek a társa. Az első bosszúság mindjárt reggel ért, mikor találkoztunk a csónakházban: nem volt kormányosunk; én azt hittem, hogy Jenő hoz magával nőt, hiszen felesége van, ő pedig azt hitte, hogy én hozok, hiszen nincs feleségem. Egy csónak nő nélkül olyan, mint egy kalózhajó zsákmány nélkül; a parton állók szemében egy csinos kormányossal irigylésre méltó sport az evezés, ha pedig két férfi csak úgy magában küszködik a folyó közepén, abban van valami értelmetlen és nevetséges. Különbent is, egy napszemüveges, lustán napozó, barnára sült combját rezegtető nő a kormányos ülésben a legfőbb hajtóerő a férfiúi hiúságra alapozott kielbootban. Tessék megfigyelni, minél csinosabb a kormányos, annál veszettebbül száguld a csónak. Láttam én már olyan kielbootot a Dunán, amely mögött lihegve lemaradtak az óriás motorcsónakok, mert egy fiók B. B. figyelte leeresztett szempillái alól görnyedő evezős rabszolgáit. Szóval, nem volt kormányosunk. Jenő kicsit elszontyolodott, aztán legyintett. — Nem baj — mondta —•, legalább megmutathatom neked, hogy lehet kényelmesen ár ellen evezni. Olyat tanulsz tőlem, amit a vikingek óta senki nem tud! Elégedetten vigyorgott — s bennem nyújtózkodni kezdett a balsejtelem. Az ilyen tanulásnak mindig a tanuló adja meg az árát. De először csak atyai pártfogását tapasztalhattam. Mikor nekiláttunk kicipelni a csónakot, engem a nehezebb végéhez állított, mondván, hogy ott könnyeb emelni. Aztán rámbízta, hogy szereljek csak fel, s míg én a lapátokkal küszködtem, ő lúdtalpán elkacsázott a csónakmesterhez, és az én százasomból kifizette a bérleti díjat. Mikor visszajött, megállt a stégen, fürdőnadrágjából kibuggyant Gáli István: sárgás pocakja, a lábának térde összekoccant, sovány karjával néhány tétova lendítést végzett, megropogtatta görbe gerincét, bemelegítésképpen két fekvőtámaszt nyomott le, hogy csak úgy nyírtak hájasodó lapockái — ekkora előkészületek után biztos voltam benne, hogy evezni fog, mint egy rum ihlette matróz —, belemászott a vizen billegő hajóba, és kegyesen intett nekem, hogy húzzak be a sodrás közepébe, ő addig megfigyeli, nem ereszt-e valahol a csónak. A Dunára kiérve, azt javasolta, hogy kicsit süttessük magunkat a reggeli nappal, az nagyon egészséges, ilyenkor a legerősebbek az ultraviolett sugarak ... Hátradőltünk, napoztunk, szuszogtunk. Izzadtságcseppek pattantak ki a homlokomon, kis tócsákká gyűltek össze, aztán nekilódultak, s a hajam közt — mint erdőben zápor után — patakocskák kerestek utat maguknak. Jenő egyszer csak felriadt, felült, s kutató pillantásokkal nézett szét, mint egykor Kolumbus a Santa Marián. De nem láthatta azt, amit keresett, mert rám fordult, hogy eléggé lecsorogtunk, húzzak kicsit felfelé. Aztán napozzunk tovább. Én már gyanakodtam, hogy valaki ellógja itt az evezést, s arra vár, hogy kínomban felajánlom, egymagam felhajtok a Szúnyog-szigetig. De az mégiscsak sok lenne, mert tutajozzam én ezt a kövér pókot? — háborogtam. Elhatároztam, hogy indulást javaslok. De Jenő megérezte ezt, kutatva ismét körülnézett és kicsit segélyt kérően, talán imát is rebegett magában, vagy megvesztegetést ígért Szent Antalnak — és szerencséje volt, megpillantotta azt, amire eddig várt. Izgatottan kiabált. — Készülj! Indulunk! Feltápászkodtam az ülésre, megvakult szemmel körbepislogtam, a napozástól kábultan csillagfüzérek rajzottak szemem előtt, szétrobbantak, s újabb csillagok sarjadtak elő a semmiből — közben társam noszogatott. — Ne aludj! Mert lekéssük! És akkor végre megpillantottam én is azt, amit eddig vártunk: vontató közeledett, uszályt húzva maga után. Jenő lusta bölcsességét nem volt nehéz megfejtenem. Azt a titokzatos »viking-módszert« én is ismertem, mert minden evezős ismeri a Dunán, sodrásban egy ellenáramlat hátán lehet potyázni. Ha sikerül a vontató mögé felcsatlakoznunk, a kétfelé vágott, s hátulról visszafelé özönlő víz hátán szinte evezőcsapás nélkül felérhetünk a Szúnyog szigetig. — Indulj! — ordított Jenő, és az evezők után kapott. — Gyorsan jön ez a rühes! Előnyt kell szereznünk, különben félrever a hullám, és nem tudunk mögéje állni. De a vontató, úgy látszik, üres uszályt húzott. Böfögve, pipálva, lassan közeledett, de amint mellénk ért, akkor látszott, hogy milyen gyorsan halad. A sok napozástól bódultan és ernyedten csapkodtunk a lapátokkal, s még bele se lendültünk az evezésbe, már a vontató verte hullámok rohamozták oldalról a csónakot, és pofoztak ki a part felé. Nemcsak előre kellett haladnunk, de oldalazva kormányozni is, hogy amennyire lehet, orral fogadjuk a hullámverést. — Húzzad! — kalimpált Jenő az evezővel. — Ne mamlaszkodj! Te istenverés! Az istenverés én voltam ... A hullámverés pedig mind kijebb löködött bennünket a vízen, egyre távolabb a gőzöstől, s az könyörtelen buzgalommal húzott el mellettünk, tatja meg-megbillent, mintha bólogatna: jól van ez így, jól van ez így. Jenő belegörnyedt az evezésbe, karjánvitustáncot jártak az inak, hátán felgyűrődött, majd szétsimult az izomzat, mintha dühének belső vulkanikus ereje formálná-alakítaná a testét. Már nem ordított, rám se kiabált, csak nehéz, hörgő lélegzését hallottam, ahogy kétségbeesett versenyt eveztünk a tovasikló uszállyal. Nem tudtam teljes erővel dolgozni, Jenő háta mögött rázott a visszafojtott röhögés. Az a három négyzetméternyi, hőn áhított csendes vízszakasz ott az uszály mögött egyre távolabbra tűnt, a gőzös füttyentett elől egy hetykét, még visszaköszönt nekünk — s mi ott maradtunk a hajó kavarta hullámok között, célunktól messze, ziháló mellel, remegő karokkal a megerőltetéstől. — Azt hiszem — szólt Jenő el-elfulladva, mert még mindig levegő után kapkodott —, azt hiszem ... induljunk ...ne várjunk még egy hajót... ma nagyon erős sodrása van a víznek... Dobi István a komáromi megyei tanács ülésén Csütörtökön Tatabányán ülést tartott a Komárom megyei tanács. Az ülésen részt vett Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, a megye országgyűlési képviselője és Nemeslaki Tivadar, a megyei pártbizottság első titkára. A tanácstagok Nárai Jánosnak, a megyei tanács végrehajtó bizottsága elnökhelyettesének beszámolója alapján megvitatták a helyi iparpolitikai tervet, valamint Vaderna József végrehajtó bizottsági elnökhelyettes tájékoztatója alapján a megye mezőgazdaságának helyzetét. (MTI)