Népszava, 1967. január (95. évfolyam, 1–26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
Az év alkotói — az év alkotásai D Mironovszkaja és alkotói A Mironovszkaját még kevesen ismerik Magyarországon. Pedig rövidesen nagy hírnévnek örvend majd, előkelő helyezést kap. Ám szerintem nemcsak »öt«, hanem alkotóit is meg kell ismernünk, mert ahhoz, hogy ez a kedves nevű »valami« meghonosodjon és eredményesen szerepeljen Magyarországon, egy lelkes kutatógárda segített. Ők szeretnének háttérben maradni. Az Anonymus kutatógárda a Mezőgazdasági Fajta- és Termeléstechnikai Kutató Intézet együttese. A Mironovszkaja 808-as pedig egy kiváló minőségű őszi, szovjet búzafajta, amelynek honosítását, minősítését és elterjesztését a már említett kutatógárda vállalta magára. Négy évvel ezelőtt hoztak be kísérletezésre kisebb mennyiséget ebből az őszi búzából. A laboratóriumi kísérletek és a szántóföldi eredmények négy év kemény munkáját foglalják magukba. A mérések és öszszehasonlítások laboratóriumi, kísérleti parcellán történő, majd a nagyüzemi kísérletek nagy precizitást követeltek a kutatóktól. És még valamit: az együtt végzett, áldozatos munkába be kellett vonniuk a gyakorlati szakembereket, saját kísérleti telepeiken és az állami gazdaságokban is. Ez a fajta az észak-magyarországi és nyugati térségben lényegesen jobb terméseredményeket hoz, mint a termesztésben levő legjobb magyar fajták. Néhány nappal hosszabb a termésideje, mint a híres Bezosztája 1-esnek, ezért hazánk közép- és déli részein kockázatos lenne a termelése. De a hűvösebb éghajlatú területeken, ahol nem hirtelen az érés, 1—2 mázsával növeli a holdankénti hozamot. A szalmája is kiválóan alkalmas a gépi betakarításra. A kutatók szerint a szemtermés növelésénél is jól hasznosítja a műtrágyát, és a sikértartalma meghaladja a bánkúti búzákét is. 1966-ban több érdekes kísérleti eredménnyel együtt ezt nyújtja át az intézet kollektívája a köztermesztésnek. Már az idén is több száz holdon termelték az állami gazdaságok, de jövőre már ezer holdakról lehet beszélni. A cím nem pontos, hiszen lehetetlen vállalkozás lenne egyetlen újságoldalon összegezni mindazt, amivel szocializmust építő társadalmunk az elmúlt esztendőben gyarapodott. Ez az aprólékos munka statisztikusok ezreire vár. Hasonlóképpen reménytelen kísérlet volna megrajzolni mindazok portréját, akik 1966-ban kiemelkedő szakmai eredménnyel járultak hozzá nagy, közös alkotásunk, a szocializmus felépítéséhez. Munkájuk hasznát együttesen számba venni, történelmünk krónikásainak ad hosszú időre feladatot. A tudósítások és képek segítségével csak néhányat mutatunk be az 1966-ban megvalósult létesítményekből, és csupán néhány arcot villantunk fel az alkotók sokezres táborából. Az elfutó óév és az induló új esztendő találkozóján néhányadmagukban is bizonyítják: Gazdag évet, munkás esztendőt hagytunk magunk mögött. A szombathelyi gyár Épült szebb és nagyobb üzem is az országban az elmúlt esztendőben, mint a Nyugat-magyarországi Fűrészek szombathelyi új farostlemezgyára. A szombathelyiek azonban városuk iparosodását nem mérik a hagyományos iparvidékek fejlődéséhez. Ahhoz a múlthoz mérik, amely nem találta méltónak ezt a régi várost az iparosításra, és a közelebbi múlthoz, amelyben előítéletek fékezték a meglevő üzemek fejlesztését, új gyárak építését. A nyugatnémet, olasz és magyar gépekkel dolgozó, majdnem egészében automatizált üzem, amely az elmúlt év májusa óta készít az addig értéktelennek számító fahulladékból a bútorgyáraknak forgácslemezeket — egyévi kapacitása huszonötezer köbméter —, csak egyik megvalósult ténye annak az immár állandó folyamatnak, amelynek belátható távlatában elnyerheti Szombathely az ipari város rangot. Kár lenne" azért szándékkal kisebbíteni a külsőre mutatós és berendezéseit tekintve világszínvonalon is modern gyár országos hasznát. Azzal, hogy belépett az ország ipari vérkeringésébe, egyszeriben feleslegessé tette a bútorgyártáshoz addig használt és szükséges forgácslapok importját. Felépítése, berendezése nyolcvanmillió forintba került. A faiparban dolgozók azt mondják, hogy a legkorszerűbb üzemük készült el 1966-ban. Szombathely pedig új üzemet kapott.. Aki virtusból is újító Az angol cég válaszában megírta, hogy 250 ezer forintnyi összegért vállalnák az egykor általuk gyártott gép átalakítását — persze, saját költségünkön hozzájuk szállítva. Ám azt is közölték: az ilyen átalakítás olyan bonyolult, hogy nem garantálhatják a gépek használhatóságát. A Budapesti Harisnyagyár már korszerűtlen és kiselejtezett gépéről van szó, amellyel korábban vékony nylonharisnyák berögzítését, formát adó vasalását végezték. A gyárnak időközben növelnie kellett a vastagabb férfi- és gyermekharisnyák termelését, amelyhez viszont csak drága importtal beszereztető, másfajta hőrögzítő használható. Így bukkant fel a gyárvezetésben az a gondolat, hogy talán a női harisnyák kiszuperált három hőrögzítőjét átalakíttatnák az angol gyárral. Az angol cég válasza után Mészáros László csőszerelő csoportvezetőhöz, gyáruk sokszoros munkásújítójához fordultak. Mészáros László 1947 óta van a gyárban s azóta 50—60 kisebb-nagyobb újítása született. És a többihez hasonlóan, ez is azzal kezdődött, hogy esténként barátságos, meleg konyhájuk asztalánál szabadjára engedte műszaki fantáziáját, s elkezdett rajzolgatni, számolgatni... Elképzelése sikerült! Sőt, most az átalakított gépen könnyebb és biztonságosabb dolgozni. Amikor az ősz hajú, zömök munkásújítót felkerestem a lakásán, büszkén mesélte, hogy eddigi újítási díjaiból már negyedszer cseréli ki a motorkerékpárját nagyobb teljesítményűre és most már oldalkocsija is van. Az újítás azonban számára nemcsak kereset, hanem technikai szenvedély és sajátos virtus is, mert mint mondja: »Amikor korszerűsítve meghoszszabbítom egy-egy régi külföldi masina élettartamát, mindig arra gondolok, ezzel azt is megmutatjuk, hogy mi is csinálhatnánk ilyen gépeket, ha szükségünk volna az önálló gyártásukra ...« Az orosházi kórház A Békés megyeiek azt mondják, hogy egy kicsit lassan készült. Majdnem négy év telt el a földmunkák indulása óta. Nem tudom, kevés vagy sok idő ez a négy év egy kórház felépítéséhez, az azonban biztos, hogy a békésiek türelmetlensége hosszúnak találta volna a legszűkebbre szabott építési határidőt is. Könnyű megérteni türelmetlenségüket. Mindeddig a legutolsó helyen szerepeltek kórházi ellátottságban valamennyi megye között. A 78 millió forintos költséggel épült, 402 ágyas orosházi kórházzal egyszeriben majdnem egyharmaddal növekszik a megyében az általános kórházi ágyak száma, s ezzel végre előbbre jutnak az utolsó helyről. Emiatt volt talán, hogy valahány békésivel beszéltem az új kórházról, először nem azt említette, hogy milyen szép és impozáns épülettel gyarapodott ez a gazdag hagyományú, ám építőművészetben kevés látnivalót felmutató alföldi város. A megszűnő zsúfoltság a legragyogóbb építészeti megoldásnál is többet jelent ma azok számára, akik eddig gyakran hetekig is vártak egy kórházi pótágyra. A gyógyítás új Békés megyei palotája égető hiányt pótol, adósságot törleszt. Az új orosházi kórház nemcsak az egyik legjobban várt, de az egyik legfiatalabb is az 1966 os létesítmények közül Az év utolsó napjaiban adták át. A szobák még üresek. De ezt a néhány napot már könnyebb kivárni, hiszen az új kórház felépült. 1967. január 1 A Vásártér helyén Miskolcról Ózd felé menet, jobb kéz felől, a Szentpéteri kapunál, a régi Vásártér helyén, feltárt úttest mellett megelevenedett egy rajz, amit a városi tanácsnál láthatunk. A Szentpéteri kapu melletti térség beépítését vázolja a mérnöki térkép. No, de hogy ennyire elevenen, színesben lényegében ugyanazt kapja viszsza az ember, meghökkentő. A Vásártér tehát eltűnt. És 1966-ban megszületett helyette egy 752 lakásos, nagyszerű, modern lakótelep. A telepen van hosszú szalagház, toronyépület és kocka alakú építmény is. Más és más típusok, csak egyben azonosak: a bennük levő lakások mind délre, vagy délnyugatra tekintenek. 1966 hozta ezt is a miskolciaknak, többnyire kohászoknak, vasgyáriaknak. Sokan költöztek ide olyanok, akiknek kicsiny, öreg házukat felszámolták a város másik részén, mert ott is új telepek épülnek és itt kaptak helyette modern, gázfűtéses, bojleres, fürdőszobás, beépített konyhás otthont. — Parkírozásra csak jövőre kerül sor — mondják a helybeliek —, de sármentesen már most is megközelíthetjük a lakásokat. Az autóbusz-megállótól a városrész minden pontjához betonút vezet. — Lesz itt szupermarket, iskola, bölcsőde, óvoda, orvosi rendelő, étterem, posta, presszó, bisztró és szolgáltató ház. És addig? Vajon az itt lakó asszonyoknak menynyi bosszúságot okoz, hogy messziről kell cipelni a zöldséget és az élelmiszert? — Semmit — hangzik a válasz —, mert egyelőre ugyan kisegítő élelmiszerbolt működik,de működik. A régi felvonulási épületet alakították át. Van zöldségüzlet is, szóval az ellátásban nincs hiba. Az új üzletházak sem maradnak el, már hozzáfogtak építésükhöz, de akkor állítják teljes üzembe, amikor az úttest másik oldalán, a domboldalon is felépül a lakótelep. És ha ilyen sikerrel építik azt is, épp olyan sok örömet szereznek a tervezők és kivitelezők az új lakóknak, mint ahogy ezt 1966 nagy ajándékával tették. A régi színház újjátervezője Akik ismerték a hajdani Magyar Színházat és egy estét az ideiglenesen Nemzeti Színházzá varázsolt épületében töltenek — úgy érzik, mintha most intimebb kapcsolatba kerülnének a színpaddal. A lejtősebb, szebb nézőteréről jobb a rálátás a színpadra, kedvezőbb a terem akusztikája és általában az egész épület érdekesebb, művészibb kiképzésű. A színészek pedig olyan korszerűbb, nagyobb és sokszínűbben megvilágítható színpadhoz jutottak, amelyen még modernebb előadással hódolhatnak Tháliának ... A közönség nemigen tudja, a színészek annál inkább, hogy mindezt Azbej Sándor, a Középülettervező Vállalat építésze alkotta. A magas termetű építésznek egyébként ez az első színházi tervezése. Eddig körülbelül 10 000 lakást és sok más középületet tervezett. Jólesően fogadta hát ezt a másfajta s negyven milliós beruházású megbízást, mert a színház művészetét is szereti. Új feladata előtt megismerkedett a színháztervezés különböző irányzataival, de egyiket sem követte. Saját építőművészi elgondolásai alapján igyekezett a régi színházat átkomponálni. Hogy ez miként sikerült? Kollégái és a színészek véleménye ellentétes: egyesek szerint túl modern, mások szerint kissé romantikus. E különféle véleményeknek őszintén örül, mert alkotása épp úgy többféle hatást váltott ki, mint bármelyik színdarab. És az ilyesmi, szerinte, minden alkotásnak sokkal jobban használ — mint például a közömbösség. — Eddig ez volt a legérdekesebb tervezői munkám — jegyzi meg —, mert bonyolult feladatot jelentett és mert a színház sajátos közintézmény, amelynek naponta változik a közönsége, de művészei mindig olyan hatásra törekednek, hogy gondolatokat, érzéseket ébreszszenek és formáljanak. Nos, én ezt igyekeztem némiképp építészetileg is elősegíteni és megkönnyíteni . . . NÉPSZAVA Siker a város közepén A sarokban gumicsizma. A fogason viharfeány hát — de nem föld feletti viszontagságok ellen. A földszintes felvonulási épület irodájának egyetlen dísze egy cserép sansevieria. Különben: lécekre rajzszögezett ütemtervek, rajzok, a Délivasút—Moszkva tér vonalszakasz horgonyszerkezeti terve. Itt dolgozik az aluljáró kivitelezésének építésvezetője, Forstner Miklós. A harmincegy éves, szőke, vállas mérnök úgy emlékezik vissza az aluljáróépítés hónapjaira, mint az egymásba fonódó »csúcspontok« láncára. — Nem volt nehéz — mondja váratlan fordulattal. — Olyan értelemben nem, hogy ezt a munkát mindenki akarta, segítette, támogatta, nem voltak a közös célkitűzés ellen feszítő erők. És azt ismeg kell mondanom, hogy a Közlekedési Építőnél — (ez a vállalat, az egykori földalatti vasútépítő mai neve) — egy egész csomó kolléga ugyanígy vagy jobban meg tudta volna csinálni azt, amit én. Nálunk adott a helyzet, van vagy 15—20 építésvezetőnk. Engem küldtek ki erre a munkára, mert viszonylag én voltam legkevésbé lekötve abban az időben. Hát szerénytelenséggel aligha vádolhatjuk Forstner Miklóst. Nem látszik a nyilvánosság nagy hívének. Pedig az aluljáróépítésnél szerette: úgy érezte, sürgeti a villamoson utazók tekintete. Kár, hogy a tavasszal kezdődő új munkát — 20—22 méter mélyen haladnak majd a 400-as keménységű márgában a Moszkva tér felé — nem látják a pestiek. De azért magán érzi majd a tekintetüket. Fél évvel korábban Egyáltalában nem valószínű, hogy Fábián István tervezőmérnöknek, vagy a kőműveseknek, szakipari munkásoknak a gyerekei járnak majd ide, az épülő kelenföldi lakótelep legelső és az egész ország legfiatalabb általános iskolájába. A pompás, 16 tantermes épületben mégis minduntalan arra gondol az ember: úgy dolgoztak itt az építők, mintha a saját fiaiknak, lányaiknak akartak volna minél kedvezőbb, kényelmesebb körülményeket teremteni. Azok a szerencsés kisdiákok, akik február elejétől itt folytatják a másutt megkezdett iskolaévet, bizonyára megörülnek majd a folyosófalakba beépített, hófehér öltözőszekrényeknek. Ezekben bőven jut hely otthoni ruháik számára. Benn, a távfűtéses tantermekben az iskola külön hőközpontjának jóvoltából egyenletes meleg fogadja őket. És sok-sok természetes fény, hiszen itt minden csupa ablak. Még a hatalmas természettudományi előadóteremben is, ahol viszont körfüggönyökkel teremthető meg a vetítéshez, sötétben végzett kísérletekhez szükséges félhomály. Előreláthatólag nagy sikere lesz az egyik épületszárnyban kialakított tágas »►zsibongónak« — itt töltik el az óraközi szüneteket — s mindenekfelett a minden egészséges testgyakorlásra kitűnő lehetőséget kínáló óriási tornateremnek, mellette a fiú- és leányöltöző tükrös mosdó- és zuhanyozó-helyiségének. Tanulás után a napközisek az iskola saját konyhájából kapják az ebédet. Négy, külön-külön szertárral is ellátott gyakorlóműhely, étkezőhelyiségek tanulószobák, úttörőterem, orvosi rendelő tartozik még a tízmillió forint értékű épülethez, amelyet a tervben előírt jövő május helyett már december 20-án teljesen készen adott át ifj. Kisvári János építőcsoportja. Olyan gondos, lelkiismeretes kivitelben, hogy a műszaki átadási jegyzőkönyv felér egy jeles bizonyítvánnyal: tele van az átvevők dicséreteivel. írták: Baktai Ferenc, Diósdi László, Lendvai Vera, Miklós Dezső, Szenes Imre. (MTI-fotók és Demény Gyula felvétele)