Népszava, 1967. április (95. évfolyam, 77–101. szám)

1967-04-01 / 77. szám

Ormos Gerő. Az asszony nagyon óvatosan lépegetett fölfe­lé a friss lépcsőkön, néha ösztönösen megtapintotta a falat, arra gondolt, mi­lyen félelmetes, ha ilyen lépcsőnek nincs korlátja. Egészen más korláttal — állapította meg. — Lehet, hogy sohase fogom meg, de látom, tudom, érzem, a jelenléte biztonságot ad. Aztán lenézett a lába elé, érdekes, gondolta, meny­nyi port, szemetet horda­nak össze építés közben a lépcsőkön is. A második emelet fordulójában az­tán hirtelen megtorpant. Ebben a pillanatban ép­pen a poros, fekete kere­tes ablakot nézte, az új üvegeket, melyekre ke­reszteket rajzoltak szap­pannal, nehogy levegőnek nézze valaki.­­— Jó napot! — mond­ta kicsit felélénkülten, mint aki megörül, hogy ebben a korlát nélküli lépcsőházban emberrel találkozik. Az ember, akit meg­pillantott, a lépcsősor vé­gén állt, háta mögül és két oldalról fény ömlött rá, az üres ajtónyílások­­ból. Hosszúnak tűnt alul­ról, pedig alacsony, vas­tag ember volt, erősen lőcslábú, feltűnően széles, egyenes vállú, rövid nya­kú és nagy fejű. — Nem szabad itten járkálni, kérem. Az asszony megtorpant, jobb lába fent volt már a lépcsőn, szoknyája meg­feszült a térdén, visszalé­pett gyorsan. — Miért? — kérdezte mosolyogva, zavartan, egy kis kacérsággal, hogy meg­puhítsa a férfit. — Tessék nézni, korlát sincs még — felelt a férfi. — Ez még nem köz­lekedésre való. Az asszony bólogatott, nagyon helyes, tudja ő, hogy ez még nem közle­kedésre való, hátranézett egy pillanatra, mintha attól tartana, hogy az üveg is eltűnt a vaskere­tekből. — Csak a lakásomat szeretném megnézni — mondta gyerekes könyör­géssel. — Mondtam, nem lehet — felelt a férfi és nem mozdult, csak kicsivel jobban széttárta lábait, mint aki elszánt védelem­re készül. — És honnan tetszik tudni, melyik la­kás? — kérdezte. — Nem volt még semmiféle elosz­tás. — Tudom — mosoly­gott az asszony és megint föltette a jobb lábát az első lépcsőfokra. — Valaki lekeveredik innen és nekünk gyűlik meg a ba­junk — mondta a férfi keményen. — Majd megkérem, hogy vigyázzon rám — és elindult, puhán, kacér tartással, egyetlen ujjal tapintgatta a falat. A férfi még mindig el­állta az utat, nézte az asszony emelkedő, kinyú­ló lábát, nagyon formás­nak találta, s arra gon­dolt, hogy pár hónap múlva biztosan nem kér­né meg, hogy vigyázzon rá. — Melyik az a lakás? — kérdezte morogva és számolgatta magában, hányszor emeli szép lá­bait az asszony. — Harmadik emelet kettő. Most odaért, megállt, mert a férfi még mindig nem mozdult. Fölnézett rá, kigyulladt az arca, a férfi nagyon szépnek ta­lálta, nagyon biztosnak, elháríthatatlannak. És félre lépett. — Saját felelősségére — mondta. — Ahol nincs korlát, nem lenne szabad járkálni, de látom, ke­gyed megpróbálta, hát senki se felel. Szóval har­madik. — Igen — felelt az asz­szony és benézett a kö­zépső lakásba. Nem is olyan nagy ez a férfi — gondolta. De roppant erős lehet. Különös, hogy ket­tesben vagyunk most eb­ben a mész, homok és festékszagú házban. — Fölkísér? — nézett rá vá­ratlanul. — Lehet — mondta és találkozott a szemük. — Nehogy még valaki rám szóljon — magyaráz­kodott és elindult. — Nincs fönt senki — felelt más hangon és utá­na lépett, egészen közel­ről falta a lábát, hallotta szoknyájának puha suho­gását. A nő megállt a harma­dik emeleten, ott is fény ömlött be az üres ajtó­kon. — Ez lesz az — mond­ta a bal oldali lakáshoz fordulva. — Kettes — mondta mögötte a férfi. — Még csupa szemét minden. Az asszony arra gon­dolt, hogy sohase lépett be, így kettesben férfival a lakásába, kis tégladara­bokat rugdalt szét az elő­szobában, benézett a konyhába, gyönyörködött a beépített bútorban, ez igen, mondta elégedetten. A férfi ott állt a háta mögött, őt nézte, a szép, sötét haját, a vállát, a szépen feszülő csípőjét és hallgatott. Aztán megfordult az asszony, hirtelen összené­zett vele, s mintha már cinkosságot követtek vol­na el, elindult c­ nagy­szoba felé. — Hát itt bizony éppen elég munka lesz, mire rendbehozzuk! — mondta egészen felszabadult han­gon. — Az lesz — hagyta rá a férfi. Az asszony kiállt a szo­ba közepére, nézte a nyers falak­at, a mennye­zetet, a meztelen erkélyt. — Itt lesz a szekrény, majdnem háromméteres, összerakható — kezdett mutogatni. — Ide tesszük a garnitúrát, ide a kis szekrényt a tévével, ide a heverőt. — Szép lesz — mondta és elképzelte a lakást szépen berendezve, ben­ne ezt a csinos asz­­szonyt, feszülő pongyo­lában és papucsban, ho­gyan festene, ha most hirtelen­­ ilyen helyzetbe csöppennének?... Az asszony kisétált az erkélyre, lenézett a mély­ségbe, érezte, hogy a férfi szeme eszi a lábát, a csípőjét, arra gondolt, hogy talán soha többé így nem nézi senki a lakásá­ban. — Na jó! — mondta éneklő sóhajtással. — Köszönöm, hogy fölkísért — és elindult vissza, a lépcsőház felé. — Ma­rad? — dobta vissza egy pillanatra a fejét. — Lekísérem — mond­ta a férfi. — Veszélyes a járás. S amíg mentek lefelé, teleszívta magát az asz­szonnyal * K­orlát 2 1067- április 1 NÉPSZAVA Cyrano a Vígszínházban Hét esztendő után is­mét feltűnt a Vígszínház színpadán a rettenthetet­len lovag, a nagy orrú vi­téz, a félelmetes kard­vívó, aki nemcsak a csa­tában áll derekasan helyt, hanem a költészet lidér­cesen ingoványos terüle­tein is. Az író, Rostand, főhőse alakját a romantika némi­képp áporodott kellék­tárából öltöztette fel. Számára semmi sem le­hetetlen. Ha kell, egy egész sereggel veszi fel a harcot, egy szál karddal a kezében. Ugyanakkor köl­­tői képzelete, sziporkázó szavai felgyújtják a tüzet a leghidegebb női szívek­ben is. Orrának nagysá­gát maga túlozza el, a gátlást nem ismerő lovag legbelül tulajdonképpen kishitű. Ezért adja el szép szavait egy üres fejű sze­relmesnek, úgy érezve, hogy legalább ezzel sze­rez elégtételt önmagá­nak. Tulajdonképpen Cyra­no de Bergerac élt. A XVII. században. Erről a költőről, kardforgatóról és tudósról mintázta Ros­tand a színpadi figurát Arról, aki még Moliére­­-e is hatott, a Megtréfált pedánsból majdnem szó szerint vette át a Scapin furfangjainak egyik jele­netét. Rostand Cyranója színpadra lépésétől kezd­ve a viták pergőtüzében áll. A kritikusok sanda tekintetekkel méregették a szertelen jellemábrázo­lást, lenézően szóltak a pergő szavú bombasztikus tirádákról. Velük szemben a közönség egyszeribe a szívébe fogadta, sikere több mint hatvan eszten­deje tart, mind a mai na­pig. Kétségtelen, sokban igazuk van azoknak, akik megpróbálták ezt a saját édes szavaitól megrésze­­gült hőst leparancsolni a színpadról. Hogy miért nem sikerült? Ez Rostand művészetének a titka. Mint ahogy ma monda­nánk, nagyszerűen is­merte a színpadot, a já­téknak minden lehetősé­gét. És ezekkel képes volt élni a legvégsőkig, így teremtett a lelke mélyén ripacs hőse köré a költé­szet színeiben szikrázó tündérvilágot, amelyben a mesterségesen tenyész­tett szóvirágok, mondat­füzérek is életszerűen ra­gyognak. Korabeli hatá­sát még az is fokozta, hogy a legvadabb natura­lizmus idején roppant ez a hetyke vitéz a színpad­ra, felkorbácsolva az ér­zelmek felszínét, rózsa­szín tüllfátyollal takarva el a mélyebb, az igaz emberi érzelmeket. Cyrano a magyar szín­padon is, feltűnése óta, sikerre számíthatott. Áb­rányi Emil fordítása ta­lán még csillogóbbá tette a darab szövegét. Titká­nak megfejtésére Ady­tól Kosztolányiig többen is vállalkoztak. Az egyik legtalálóbb megjegyzés Szerb Antal nevéhez fű­ződik, aki azt írta Ros­tand­e művéről: ~Gicco — de gyönyörű.« Hogy egy színház mi­kor tűzi újra műsorára ezt a játékot, ebben bizo­­nyára többféle megfonto­lás rejlik. Egy biztos. A darab nemcsak a néző­ket, hanem a színészeket is minden korban von­­zotta. A főszerep minden­képpen parádés alakítás­ra nyújt alkalmat. Nem tekinthető véletlennek, hogy az eddigi magyar bemutatók színlapjairól Pethes Imre, Kiss Ferenc, Ódry Árpád, Lehotay Ár­pád, a legutóbbiak közül Szabó Sándor, Várkonyi Zoltán és Szakáts Miklós nevét olvashatjuk le. A Vígszínház nyilván­valóan ez alkalommal is egyik kitűnő tehetségű színészének akart alkal­mat teremteni, hogy ké­­­pességeit ebben a külön­leges szerepben csillog­tassa meg. A kiszámítha­tatlan véletlennek tulaj­donítható, hogy nem Dar­vas Iván, hanem Bitskey Tibor mutatkozott be a mostani felújításon a gas­­cogne-i alakjában. A lá­bán sérült Darvas Iván helyett »beugró« Bitskey Tibor már csak azért is dicséretet érdemel, mivel csekély számú próba után vállalta ezt a terjedelmé­ben is jelentős szerepet. De nem csupán erről van szó. Az alkalom feltüzel­te a színészt és legjobb képességeit csalta elő. Já­téka fiatalosan színes, a költői szenvedély lengi körül az alakot. Egysége­­sen felépített játékában feledtetni képes a nagy­szájú ripacsot, az öntet­szelgő kivagyiságot. In­kább a maga érvényesü­léséért megalkuvásra kép­telen lovagot érezzük benne, s a valószerűtlen körülmények közepette is valamiképpen valósze­rűbbnek. Ugyanebben a színház­ban Egri István már ko­rábban foglalkozott a da­­rabbal Szendrő József társaságában. Mostani rendezése arra törekszik, hogy azokat a sokat em­legetett romantikus füst­­gomolyagokat a lehetőség szerint kiűzze a színpad­ról. Ehhez azonban kevés segítséget kapott Fülöp Zoltán díszleteitől és Mialkovszky Erzsébet a régebbi előadásokra em­lékeztető ruhaterveitől. A főszereplőn kívül csupán néhányan, mint Tomanek Nándor Guiche gróf, Bakcsi Tivadar Li­­gniére, Csákányi László Ragueneaut, Pándy Lajos Castel Jaloux, segítették a rendező elképzeléseit valóra váltani. Szegedi Erika Roxan szerepében semmitmondóan vérsze­­gény és ezt még inkább sápasztja Kovács István Christianja. Ez pedig arra int, hogy ha már egy színház a Cyrano felújí­tására vállalkozik, akkor ne csak a főszerepre ügyeljen, hanem a cse­lekménynek arra a vonu­­latára is, amelyből a fő­szerep kiemelkedik. Szombathelyi Ervin ---------------------------­ Reflektorfényben a közízlés A színházi közízlés ke­rült a statisztikai adatok, a szociológiai felmérések és a villáminterjúk józan reflektorfényébe csütörtök este a televízióban. Szán­tó Miklós szociológus »fe­kete szemüveg és rózsa­színű illúziók nélkül« igyekezett bemutatni a közönség ízlését, igényeit- Üzemi közvéleménykuta­tástól színházi szakembe­rek megszólaltatásáig, szemléltető grafikonoktól érdekes statisztikákig sok- féle eszközt igénybe vett a fontos kérdést feszegető műsor. 534 színházbérlet kelt el az idén a Ganz Villany­ban, de a dolgozókkal folytatott beszélgetések mégsem adnak megnyug­­tató képet a színházkul­túra térhódításáról. Nem az a baj, hogy igen sokan csak a könnyű, szórakoz­tató darabokat kedvelik, a mai témákból »elegük van a mindennapi élet­ben«, és haragszanak a modern színpadképre, ame­lyből »elspórolták« a díszletet. Inkább talán az a hiba, hogy a legszéle­sebb nézőréteghez még nem jutottak el olyan magyarázó, felvilágosító szavak, amelyeket a mű­sorban szereplő Both Béla és Kazimir Károly mondott, hogy a legma­gasabb színvonalú dráma is lehet nagyon szórakoz­tató, hogy a mai téma nem jelent egyet a hét­­köznapisággal, hogy a jel­zett díszlet nem a taka­rékosság, hanem a kor­szerűség, a látványosság helyett a lényegre törek­vés jele. A műsor egyik legfon­tosabb tanulsága, hogy az alapvető esztétikai kérdé­sek tisztázására, a közön­ség ízlésének formálására, igényeinek fejlesztésére nagy szükség van. És ki segíthetne ebben többet, mint milliók színháza, a televízió. (vajk) Hazautazott a szovjet íróküldöttség Az európai íróközösség római tanácskozásáról ha­zautazóban három napot hazánkban töltött a szov­jet írószövetség delegá­ciója: A. T.­ Tvardovszk­ij a Novij Mir főszerkesztő­je, A. A. Szurkon, a szov­jet írószövetség titkára és G. Sz. Breiburg, az euró­pai íróközösség szovjet csoportjának titkára. A vendégek pénteken utaz­tak el Moszkvába, bú­csúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Il­­ku Pál, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának pót­tagja, művelődésügyi mi­niszter, Darvas József, az Írószövetség elnöke. Ott volt F. J. Tyitov, a Szov­jetunió budapesti nagy­követe. (MTI) HORIZONT — A Pest megyei ta­nács, a TIT és a Pedagó­gus Szakszervezet megyei bizottsága pénteken, a Fővárosi Művelődési Ház­ban emlékünnepélyt ren­dezett Arany János szü­letésének 150. évfordulója alkalmából.* — Három magyar mű­vész: Gádor István kera­mikus, Kondor Béla gra­fikus és Vilt Tibor szob­rászművész alkotásaiból nyílt felállítás a bécsi Col­legium Hungaricumban. Hét pecsétre—egy esztendő Az érdektelenségnek hét pecséttel hadat lehet üzenni? Egy szerződés, amelynek szövegét gép­pel gondosan papírra vet­jük, s világos színű, lakk­fényes keretben üveg alá tesszük — hét pecsé­tet lehelve rá — ön­magában lehet egy fris­sülő szellemi pezsdülés forrása? Ezt, s még ki tudja hány ehhez hasonló kér­dést kaptak az elmúlt esztendőben az Április 4. Gépgyár kultúrmunkásai, akiknek hétpecsétes szer­ződését egy év óta min­den vendég elolvassa. Pedig nem a keretbe foglalt egyesség szövege­zése érdemel szót, a titok nyitja nem ebben van. A szegre akasztott doku­mentum tulajdonképpen csak alapot teremtett a főváros öt kulturális in­tézménye, valamint a gépgyár és a Sasad ter­melőszövetkezet közötti baráti együttműködésre. A szerződésnek a hét­köznapok adtak tartal­mat, a hitelesség rangjára nem a pecsét, hanem a nemes szándék biztos pil­lérein nyugvó közös mun­kálkodás emelte. Az érdeklődés új tartalma Ennek a példa nélkül álló — s eredményességé-­­­ben is kiemelkedő — kulturális együttműködés­nek az első évfordulóját megülni, hasznát mérleg­re tenni, s a további út­ját megjelölni pénteken délután sok-sok gépgyári munkás és szövetkezeti tag gy­űlt össze a Buda­foki úton. A ritka alka­lomra ellátogatott a gyár­ba Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, aki az ala­pítók nevében maga nyúj­totta át a vándorserleget és az okleveleket azok­nak, akik 1966-ban a legtöbbet tettek az itt dolgozó munkások és a Sasad tsz tagjainak szel­lemi gazdagodásáért Az ünnepségen ott volt Kis­házi Ödön az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke is. Az első év serlegét a Néphadsereg Művész­­együttese és Vasvári Ist­ván költő érdemelte ki. De mi történt a szer­ződés tavalyi ünnepélyes parafálása és a tegnapi összejövetel között? Egy mondatban talán ennyi: az addig szinte esemény­telen, vergődő, bizonyta­lan üzemi népművelő munka a szerződés értel­mében tartalmat, határo­zott karaktert kapott, s nyomában szinte a sem­miből olyan érdeklődés fakadt fel, amely magu­kat a szerződő feleket is őszintén meglepte. Meg­alakult a vállalat népmű­velési bizottsága, sorai­ban aktív szerepet vál­lalva a szerződött öt in­tézmény — az Írószövet­ség, a Színház- és Film­­művészeti, valamint a Zeneművészeti Főiskola, a Néphadsereg Művész­­együttese, s az Állami Artistaképző­k képvise­lőivel. Létrejöttek az úgy­nevezett népművelési komplex­ brigádok. Vala­mennyibe egy gépgyári és egy szövetkezeti munka­brigád, valamint az öt in­tézmény egy-egy képvise­lője tartozik. Hét ilyen brigád van, amelyek rendkívül fontos szerepet játszanak, kezdeményez­nek, példát mutatnak, az új tartalmat nyert nevelő­munka tömegbázisát je­lentik, sok kitűnő ötlet­tel gazdagítják a gyár és a szövetkezet kulturális tevékenységét. Szerződés és kamatai Egy év óta ki tudja hány költő, előadóművész, főiskolai hallgató jár „ha­za” az Április 4. Gépgyár művelődési házába. Szí­nesek, vonzók, esemény­gazdagok lettek az esték. Hol az irodalom, máskor a zene, vagy a tánc a té­ma, ahogy év elején gon­dos tervezéssel összeállí­tották a programot. Nem­régen jelent meg például az új házi műsorfüzet, ebből idézünk: irodalmi est, közreműködik Váci Mihály, az V. népműve­lési komplex brigád tag­ja; Népművelők akadé­miája — előadó Gereb­lyéz László, a gyári nép­művelési bizottság tagja; Az élő világirodalom — zenés irodalmi est, közre­működnek színművészeti és zeneművészeti főisko­lások. A klasszikus és romantikus kor zenéje — a Néphadsereg Művész­együttesének műsora. S ez így megy hétről- hétre, minden formalitás nélkül, egyre természete­sebben, hatásosabban, a világos fogalmazású szer­ződés szellemében. E nemes barátkozás mindennél drágább ka­matait pedig úgy hívják: ébredő igény, szép iránti fogékonyság, érdeklődés. S a hét pecsét ellenére csakis az emeli a hiteles­ség rangjára ezt a több­oldalú, de egy szándékú szerződést. Kiss Gy. János MŰSOROK Szombat, április X Operaház: Rigoletto (Flei­­scher-bérl. 8. előad., 7). — Erkel Színház: Lohengrin (5. bérl. 8. előad., fél 7). — Nem­zeti Színház: A bűnbeesés után (7). — Katona József Színház: Akt hegedűvel (7). — Vígszínház: Az ördög ügy­védje (7). — Ódry Színpad: Éjszakai telefon (fél 8). — József Attila Színház: Kilenc­kor a hullámvasútnál (Pre­mier-béli, 5. előad., 7). — Ma­dách Színház: az áruló (7); Oszlopos Simeon (Stúdió Színpad, 10). — Madách Ka­mara Színház: Négykezes (7). — Thália Színház: Torquato Tasso (7). — Fővárosi Ope­­rettszínház: Tigris a garázs­ban (Komb. 12. bérl., 5. elő­ad., 7). — Zeneakadémia: Év­századok muzsikája 7. (fél 8). — Irodalmi Színpad: Az oroszlán torka; Statisztika (H-bérl. 4. előad., 7). — Egye­temi Színpad: Capek: A vég­zetes szerelem játéka; Dür­renmatt: Por a szamár ár­nyékáért (7). — Vidám Szín­pad: Nyugalom, a helyzet változatlan! (fél 8). — Kis Színpad: Két férfi az ágy alatt (7). — Kamara Varieté: Sztrip 10 (6, fél 9). — Déry­né Színház: Két férfi az ágy alatt (7). AZ ORSZÁGOS FILHAR­MÓNIA közli, hogy április 2-án a Zeneakadémia kister­mében a Zongorabérlet B/II. sorozatában Szabó Csilla zon­goraestjét betegség miatt ké­sőbbi időpontra halasztotta. KOSSUTH RADIO 4.30: H. Időj. 4.32: Z. 4.45: Falurádió. 5: H. Időj. 5.30: Regg. kr. 6: H. Időj. 6.30: H. Időj. 7: Regg. kr. II. 7.30: Új könyvek. 8: H. Időj. Műso­rok. 8.22: Lányok, asszonyok. 9.42: Dukas: A Péri­s tánc­költemény. 9: Timmy-Tom. V. 9.23: Orvosi tanácsok. 9.29: Népi 7. 10: H. Hazai lapsz. Időj. 10.10: A szelek városa. Színmű rádiója. 11.18: Gor­donkamuzsika. 11.57: Műsor. 12: H. Időj. 12.15: Táncz. kok­tél. 13: Pesti moziműsor. 13.03: Regényismertetés. 13.18: Operamuzsika. 14.08: Mi tör­tént a héten a nagyvilágban? 14.23: Zenés játékrészt. 14.49: Kóruspódium. 15: H. Időj. 15.15: Bach- és Handel-mű­­vek. 15.45: Néps­z. 16.21: Édes anyanyelvűnk. 16.26: Liszt­dalok. 16.57: Műsor. 17: H. Nemzetk. lapsz. Időj. 17.15: Görög dalok. 17.43: Dr. Eke Károly riportja. 17.58: Beet­­hoven-szimfóniák. 19: Esti kr. 19.25: Operettrészt. 19.57: Ha elmondod, letagadom. Közv. a veszprémi Petőfi Színház­ból. Közh. 20.53: H. Idős. 22: H. Idős. Sport. 22.20: Petro­­vics: C’est la guerre. Zene­­dráma. 23.25: Hangszerszólók. 23.35: Népdalok. Közl. 24: H. Időj. ^ PETŐFI RADIO 4.26—7.58: Azonos a Kos­suth adóval. 6.20: Torna. 10: Népi 7. 10.30: Weber operái­ból. 11.15: Slágerek. 11.45: Gergely József írása. 12: Ze­nekari muzsika. 12.45: Gazda­szemmel. 13: Szórak. 7. 13.47: Vízállás. 14: H. Idej. 14.03: Filmdalok. 14.23: Gerő János karcolata. 14.31: Szórako­z. 14.50: Orvosi tanácsok. 14.55: Muszorgszkij-dalciklus. 15.10: Vavrinecz: Balti népek tán­cai. 15.20: Földes­ Gy. írása. 15.30: Könnyűz. 16: H. Idős. 16.05: Famadi E. zongorázik. 16.28: Fiatalokról ... 16.33: Népi z. 16.50: Falusi percek. 16.55: Toscanini vezényel. 17.15: Versek. 17.25: Könnyű. 18: H. Idős. 18.10: Népi tán­cok. 18.30: Rádióegyetem. 19: Operettkettősök. 19.25: Mese. 19.35: Kamarazkari hangvers. Közb. kb. 20.25: Esti kr. II. 21.30: Krizsán L. írása. 21.50: Hangversenynaptár. 22.05: Táncz. 22.56: Ügető. 23: H. Időjárás. URH 18: H. Időj. 18.05: Tánczenei koktél. 18.50: Soproni: Ovidii Metamorphosis — kantáta. 19.02: Kamaraz. 20.30: W­ag­­ner-zenedrámákból. 21.24: Szimf.­z. 23. 11: Időj. TELEVÍZIÓ 9.30: Szünidei matiné. 18.08: H. 18.15: Autóbusszal az Ad­riáig. Kisf. 18.30: Gong... A tv színházi krónikája. 18.55: Magyar internacionalisták a Szovjetunióban. 19.15: Tájak, városok, emberek. A »fekete hegyek­« országában. 19.50: Esti mese. 20: Tv-híradó. 20.20: Válaszolunk . . . 20.50: Nótaszó. 21.05: Tök az adu. Tv-játék (16 éven felül). 22: Tv-híradó 2. POZSONYI TV Kfc Lüzisztraté. Tv-Játék. 15.25: Sp. Praha CKD—Slovan Bratislava labdarúgó-mérk. 18: Pionírhíradó. 19: Tv-hír­adó. 19.45: A vadon birodal­ma. 20.10: Autóstop. 21.30: Bűvészműsor. 21.55: Két ame­rikai film Stan és Panról. 22.35: Április elsejei szinkó­pák. nálunk MOST KAPHATÓ! ALFA RÁDIÓ URH-val 1050,-Ft KERAVILL.

Next