Népszava, 1967. november (95. évfolyam, 258–283. szám)
1967-11-01 / 258. szám
Nemes Dezső, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, kedden a Műcsarnokban megnyitotta az 50 év a nagy október útján című kiállítást A szocialista forradalom félévszázados jubileumára hazánkban rendezett legnagyobb szabású és leggazdagabb tárlat megnyitó ünnepségén részt vett nagyszámú közönség soraiban ott volt Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja és Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, sok más ismert közéleti személyiség, valamint a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban részt vett magyar internacionalisták, a Tanácsköztársaság veteránjai is. Megjelent a megnyitón N. N. Szikacsov, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének követtanácsosa. — Korunk legnagyobb eseményeit idézi fel e kiállítás — kezdte ünnepi beszédét Nemes Dezső. — A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum rendezte, szemléltetve a nagy forradalom eseményeit, amelyek új korszakot nyitottak az emberiség történetében. A tárlat ismerteti az előzményeket, a forradalmi munkásmozgalom több évtizedes harcát, felidézi a forradalom győzelmének viharos napjait, ő megvilágítja azt a folyamatot, amely az első munkás-paraszt állam létrejöttével vette kezdetét Nemes Dezső a továbbiakban szólt a szovjetállam gigászi erőfeszítéseiről, amelyeket a Nagy Honvédő Háborúban a váratlanul rátört ellenséggel vívott élethalálharcában s a népek felszabadításáért kifejtett. Méltatta azt a lenyűgöző gazdasági és tudományos fejlődésit, amelyet a szovjet nép az újjáépítést követő évtizedekben elért. Az ünnepség szóljotta befejezésként többek közt beszélt az őszinte örömről és elismerésről, amelylyel a haladó emberiség a Szovjetunió sikereit köszöni. Ezt az örömöt teljessé teszi az a tudat, hogy annak az országnak sikereit, tudományos és technikai vívmányait üdvözölhetjük, amely e vívmányokat az emberiség fejlődésének gyorsítására és védelmére használja fel, ötven év a Nagy Október útján. Ezt a címet viseli a kiállítás. De mit lehet fél évszázad történelméből megmutatni néhány teremben? Hogy lehet ötven ilyen esztendőt követni a vitrinek előtt? Mi fér bele annyi keserűségből, harcból és győzelemből, ranyi fordulatból és valósággá lett reményből a Műcsarnok falai közé? Újkori történelmünk képes albuma ez a kiállítás. Igaz, vázlatos albuma, de itt feszül a falakon, rajta van a tablókon ennek a fél évszázadnak valamennyi »»kulcsfotója«. S ahol csak lehet, ott van a korabeli felvételek mellett a beszédes tárgyi bizonyíték is. A fonott korbács például, a cári rendfenntartás mindennapos munkaeszköze, válogatott vallatószerszámok és a válogatás nélküli »»tömegfékező« intézkedések dokumentumai. Járod a termeket, s ahogy haladsz egyre beljebb, úgy győz meg minden kocka, minden kiállított darab annak a folyamatnak a törvényszerűségéről, amelyet akár így is nevezhetünk: a történelem igazságszolgáltatása. Persze, önmagától a történelem sem szolgáltat igazságot , s ezt a harcban, roppant méretű küzdelemben született igazságot, annak valamennyi mozgatórugójával nagyszerűen visszatükrözi a jubileumi kiállítás. Eszmék és fegyverek harca Ott vagyunk az ébredő Oroszországban, követhetjük Marx, Engels, Lenin eszméinek fogantatását, előbb az 1905-ös felkelés, majd a győzelmes Nagy Október fényében. Az egész Földet bevilágította ez a fény. A tárlók és tablók, térképek és korabeli dokumentumok hiteles bizonyságát adják ennek. Az együttérzésnek, a szolidaritásnak, mindannak, ami az első pillanattól kezdve már nemcsak Szovjet- Oroszország belső ügye volt, hanem internacionalista sorsvállalás, lelkesítő, erőt adó példa. Nem egészen egy emberöltő históriája ez — 1200 négyzetméteren, négy teremben. Az első kettőben eszmék és fegyverek harcát kapjuk, hogy aztán a másik kettőben kiteljesedjék előttünk a győztes eszmék és győztes fegyverek harcának gyümölcse, az a mai valóság, amelyet, s amelyben már mi is élünk. Valahonnan a cári korbácstól indulunk, amikor belépünk, s eljutunk a világűrt ostromló, a Vénusznak is üzenni tudó mai Szovjetunióig. Igaz, többféle -két pólust találhat a látogató, ki ezt, ki azt választhatja, de annyi bizonyos, hogy az út, amelyet a világ első szocialista állama megtett, az ebben a négy teremben annyira nyilvánvalóan mérhető, annyira tapintható és annyira azonosítható a mai valósággal, hogy kiállítást ilyen élőnek, hozzánk szólónak még aligha érezhettünk. A szocialista könyv útja Az oldalremek is történelmet idéznek. Könyvön és bélyegen át. Mindkettő szervesen hozzátartozik a forradalom jubileumának gondolatához. Különösen sokat kínál .A szocialista könyv útja Magyarországon« című, nagyszabású kiállítás, amely szerény, vékonyka füzetecskéktől, illegálisan kiadott művektől, áldozatok és nehézségek árán közreadott alkotásoktól indul, s eljut a mai magyar könyvkiadás megannyi reprezentatív kötetéig. A sarokban Libertyrendszerű tégelysajtón a látogató előtt készül az Internacionálé kottája és szövege, ugyanúgy, mint 1919 május elsején, amikor a Tanácsköztársaság a munkásság nemzeti dalává avatta a kommunista himnuszt. Itt van a vitrinben az 1800-as évek negyedik negyedének megannyi forradalmi kiadványa, majd az első világháború, s a Tanácsköztársaság sok-sok — ma már történelmi jelentőségű — ideológiai munkája, tanulmányok, újságcikkek s egy sereg érdekes adat: a Tanácsköztársaság ideje alatt 344 könyv látott napvilágot 25 millió példányban. Haladunk tovább az időben. Az ellenforradalom sötét éveiben külföldre kényszerült a magyar szocialista könyvkiadás, de Bécsből, Párizsból, Moszkvából is hallatta hangját, eljuttatta haza legfontosabb kiadványait. A felszabadulással új fejezet kezdődött. Előbb csak szerény köntösben, szolidabb példányszámban, de aztán egyre gazdagabban, tartalmasabban, s egyre nagyobb tömegekhez szólva él a könyv Magyarországon. A betű térhódítására egy adat: tavaly már 4660 mű hagyta el a nyomdákat, 45 millió példányban. S egy külön vitrinben íme, itt állnak az 50. évfordulóra megjelentetett jubileumi kötetek. A szocialista könyvkiadás győztes útjának beszédes dokumentuma ez a kiállítás. Kiss Gy. János Ötven év a Nagy Október útján Történelmünk — 1200 négyzetméteren Nemes Dezső megnyitotta a jubileumi történeti kiállítást A kiállítás egy részlete (Jentetics László felvétele) Császár István: A füzet Kezdettől fogva író akartam lenni, de mindig hiányzott hozzá valami. Pályám elején még a betűket sem ismertem. Nem kis erőfeszítésembe került, amíg elsajátítottam a nyomtatott és folyóírás mesterségét. Azt hittem, máris helyben vagyok — ilyen a fiatalság —, pedig hamarosan rá kellett jönnöm, hogy nincs miről írnom. Úgy jártam, mint aki megtanulja a gael nyelvet és soha nem jut el Írországba. Nekiindultam hát az anyaggyűjtésnek. Megy ez könnyen, csak élni kell hozzá egy bizonyos ideig. Igaz, néha elkapott a türelmetlenség, és arra gondoltam, hogy most már abbahagyom az életet és írni kezdek, de szerencsére a hiúság arra sarkallt, hogy többet szedjek össze, mint más. Ez sikerült is. Két, Jókai összes műveihez való élményem volt már. Ekkor még évekbe telt, amíg töltőtollra gyűjtöttem, de végül az öcsémtől kértem egyet, ő Kanadából kapta, az unokatestvérünktől. Kitűnő toll — most is ezzel írok — csak a hegye volt rossz. Ha már belekezdtem, tovább raktam élére a garast, és fáradozásomnak meg is lett az eredménye. Eljött a nap, amikor háromötvenért vettem egy tollhegyet. Szerencsére tinta volt otthon, mert a kishúgom még gimnáziumba járt Nem szeretem a felesleges költekezést, ezért elfogadtam az egyik százlapos spirálfüzetét is. Közben sok gondom akadt. Házasság, válás, ismét házasság, ismét válás. Átmenetileg elfeledkeztem az írásról. A második válás után nagyon magányosnak éreztem magamat. Hiányzott a két feleségem, akiknek mindent elmondhattam. Egy szomorú estén régi fényképek és levelek között kotorásztam — mit tehet az ember, ha mindenki elhagyta —, és az emlékhalmaz alatt megtaláltam a füzetet. Néhány lapjára a háztartási kiadásokat és az ismerősök telefonszámait írtam valamikor. Ezeket kitéptem. Maradt hely így is a remekműveim számára, mert most már egy percig sem akartam várni a halhatatlanságra. Elkezdtem egy nagyon érdekes kisregényt. Hallottam, hogy ezt veszik a kiadók.. Már a második fejezetnél tudtam, hogy ezzel a regénnyel meg fogom izzasztani a Nobeldíj-bizottságot, de közben állandóan azt olvastam az újságokban, hogy nincs mai magyar dráma. Tétovázás nélkül későbbre hagytam a kisregényt és a Nobel-díjat — mi lenne a világból, ha csak önző érdekeink után mennénk —, és belekezdtem egy színdarabba. A munkamódszeremet követendő példaként ajánlhatom minden fiatal drámaírónak. Egyszerű és mégis nekem jutott először eszembe. Összegyűjtögettem a színikritikákat húsz évre visszamenőleg — természetes a gyűjtögetés —, és kijegyeztem magamnak, amit a kritikusok hiányoltak a darabokból. Ezután mindazt beleraktam az én darabomba. Ügyes, mi? Mert ha, mondjuk jön a kritikus, hogykérem, hol van itt a cselekmény lélektani motivációja?«, csak fellapozom a hatvanötödik oldalt — vagy ahová éppen tettem —, és egész szerényen csak annyit mondok: »itt«. Mit tehet erre a kritikus? Megtörten beismeri, hogy kifogásolhatatlant alkottam, és elsompolyog a fogát szíva. Ebben az időben már minden ismerősöm tudta, hogy komoly irodalmi munkásságot folytatok, és tudta Marika is, akivel közben megismerkedtem, hogy elűzzem feleségeim emlékét. Mikor egyszer három napig nem találkoztam Marikával, mert állítólag a nagynénjéhez utazott, elfogott a féltékenység. Rövid időre félbehagytam színdarabomat — pedig már a második felvonásnál tartottam —, és egy romantikus hangú levélben megírtam, hogy mennyire hiányzik a kedves. Természetesen ezt is a füzetbe, csak úgy magamnak, de azért kölcsönadtam Marikának. Másnap hajnalban felcsengetett és azt mondta, hogy ilyen csodálatosat még nem olvasott. Az éjjel nem is aludt, csak a levelemet olvasta újra meg újra, és ne haragudjak, amiért kitépte a fű-,zetből, de mindig magával akarja hordani, mint »■szerelmünk felemelően szép bizonyítékát«. Ezután, ha úgy éreztem, hogy kihűlőben van a szerelmünk, mindig írtam néhány oldalt és odaadtam Marikának, aki úgy fellángolt, hogy lassan nem is akart találkozni velem, mondván, hogy a leveleim többet jelentenek neki minden együttlétnél. Valóban, egyre tébolyultabban szerettük egymást. Sajnos, a színdarabbal nem sokat haladtam. Sok időt elrabolt tőlem a képzőművészeti kör, ahová újabban járogattam. Ugyanis felfedeztem, hogy ehhez is van tehetségem. Úgy szenvedélyemmé vált a rajzolás, hogy napközben erre-arra járkálva, ha észrevettem egy érdekesebb fejet, előkaptam a füzetet és néhány vonallal felvázoltam, majd később kitéptem a lapot és megmutattam tanáromnak, vagy rajzszeggel feltűztem a szobám falára. Talán el is feledkeztem volna az irodalomról, ha különös véletlen folytán nem hallok egy rádiójátékot. No, ilyet én is tudok írni, mondtam magamban, és rögtön hozzá is kezdtem. Sajnos, ezt sem tudtam befejezni. Közbejött a harmadik házasságom — Marika barátnőjét vettem el —, még a képzőművészeti körbe sem tudtam eljutni. Azért mégsem hagyott nyugton az irodalom — nagy a művészet hatalma —, és ma este elővettem a füzetet. Már csak egy üres lap volt benne. Elszomorodtam, és egészen apró betűkkel leírtam rá ezt a történetet.1967. november 1 NÉPSZAVA — Debrecenben szakmai ankéttal értek véget a Népművelési Intézet és a Városi Tanács által rendezett irodalmi oratórikus napok. Maróti Gyula, a Népművelési Intézet művészeti osztályának vezetője mondott zárszót. — A magyar—lengyel kulturális együttműködésről tárgyal Budapesten és közművelődésünk, művészeti életünk helyzetével ismerkedik Henryk Bizecki, a lengyel külügyminisztérium tudományos és kulturális főosztályának vezetője. — Ritkaságszámba menő újkori leletre bukkantak Jékén, az Istenhegy elnevezésű határrészen. Földmunkák közben egy festékes bögre került felszínre teljesen ép állapotban. Az edény felső szélén a szokásos fül helyett két-két lyuk látható. Az edényben vörös színű festékmaradékot is találtak. A lelet a kisvárdai múzeumba került A Bükk-hegységet eddig mint a diósgyőri vasiparbölcsőjét« ismerték a Fazola Henrik által a massai völgyben alapított és helyreállított őskohó nyomán. Az eddigi kutatások öt üveghuta létezését is felderítették. A XVIII. században létesült és a XIX. században is még virágzó bükki üveghuták történeti emlékeinek összegyűjtésére munkaközösség alakult "a miskolci Herman Ottó Múzeum keretében. Operaházi Ariadne Naxos szigetén (Székely Mihály béri. 2. ea. 7). — Erkel Színház: Don Carlos (8. béri. 2. ea. 7). Nemzeti Színház: A bűnbeesés után (7). — Katona Józzef Színház: Akt hegedűvel (7). — Vígszínház: Macska a forró tetőn (7). — Pesti Színház: Éjszakai telefon (7). — József Attila Színház: Ketten az úton (7). — Madách Színház: Kaviár és lencse (K. bék. 1. ea. 7). — Madách Kamara Színház: Enyhítő körülmény (8). — Thália Színház: Vihar (7). — Fővárosi Operettszínházi My fair Lady (7). Bartók Gyermekszínház (az Operettszínházban): Az utolsó mohikán (du. 8). — Irodalmi Színpad: Pirandello S egyfelvonásosa (J. 1. bérf. 7). — Vidám Szamád: Álom az államban (fél 8). — Kis Színpad: Ilyennek hazudtalak (7). Állami Bábszínház: A három kismalac (de. 10); A Sárkány (du. 1). — Kamara Varieté: Hello, Dolcsi! (2, fél *). * Az Operaház értesíti az E- bérlet, a Márkus-, valamint a Főisk. vn. bérlet tulajdonosait, hogy a legközelebbi előadásra november 5-én, vasárnap este kerül sor: az Operaházban a Párizs lángjai, az Erkel Színházban a Szerelmi bájital kerül színre. KOSSUTH RADIO 1-10: H. Idej. 4.32: z. l: H. Idej. 5.30: Reggeli krónika. 5.45: Falurádió. 8: H. Idöj. 8.30: H. Idej. 6.45: Műsor. 7. Reggeli krónika. 7.15: Körzeti időjárás. 7.30: Új könyvek. 8: H. Idej. Műsorok. 8.22: Zenekari muzsika. 9.10: Szórakoztató zene. 9.34: Szabadakadémia. 10: H. Hazai laps. Idej. 10.19: Népdalok. 10.55: Orvosi tanácsok. 11: Iskolarádió. 11.30: Szabó család. 12: H. Ides. 12.15: Táncz. koktél. 13: Pesti színházműsor. 13.03: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.18: Sámson és Delila. Operarészl. 13.54: Pol-beat. 14.04: Haydn: Népdalfeldolgozások. 14.15: A nagy tengeri kígyó. Andersen meséje. 14.35: Iskolai kórusok. 14.45: Pályaválasztás. 15: Spartak Trnava—O. Dózsa n. félidő. 15.50: Rádióegyetem. 16.40: Miért szép? 17: H. Ides. 17.05: Külpol.figyelő. 17.17: Zenés beszélgetés Kemény Egonnal. 18.09: Könyvek a fél évszázad mezsgyéjén. 18.24: A Moszkvai Filharmonikus Zenekar Csajkovszkij-híve. Közb. 19: Esti krónika. 19.25: Közv. az ökölvívó olimpiai reménységek tornájáról. 19.29: Műsor. 19.30: Hgv. folyt. 20.15: Nyilvános tánczenei hangv. a stúdióból. Kb. 20.50: H. Idös. Kb. 20.55: •»Gondolat«. Kb. 21.35: Népdalok. 22: Hírek. Sport. Idej. 22.20: Könnyűi. 22.40: Közép- MŰSOROK és Kelet-Európa és az Integráció. XXIL 22.50: Rossini operáiból. 24: Hírek. Idej. 0.10: Dzsessz. PETŐFI RADIO 4.26—7.57: Azonos a Kossuth adóval. 6.20: Torna. 19: Verdi: Nabucco. 4 felv. opera. Közl. 11.19: Versek. 11.25: Opera folyt. 12.15: Az üvegkisasszony. Jelenet Kaffka Margit novellájából. 12.30: Schubert, g-moll vonósnégyes. 12.57: Könnyűz. híradó. 13.27: Iskolarádió. 13.47: Vízállás. 14: H. Ides. 14.08: Spartak Trnava—C. Dózsa I. félidő. 14.55: M. Tynes énekel. 15.15: Versek. 15.20: Könnyűz. 16: H. Idős. 16.05: Hegedűmuzsika. 16.20: Nyolc óráról — tíz percben. Riport. 16.30: Honthy Hanna énekel. 16.45: Fúvószene táncritmusban. 16.55: Orvosi tanácsok. 17: Hird. 17.10: Könnyűz. 17.30: Rubinstein Chopin-mazurkákat zongorázik. 17.40: Katonadalok. 18: Hírek. Idej. 18.10: Tánczene. 18.30: Mai líránk világképe. 19: Két vonósnégyes. 19.30: Népi zene. 19.54: Mese. 20: Közv. a Zaragoza— FTC labdarúgó-mérk. n. félidejéről. 20.50: MRT énekkara énekel. 21.01: Szórakoztató énekegyüttesek műsorából. 21.32: Barbirolli vezényel. 22.56: Égető. 23: H. Sport. Idej. URH 18: H. Idej. 18.05: Tánczenei koktél. 18.55: Részletek Wagner-operákból. 19.50: Fúvós kamarazene. 20.33: Haydn-műivek. 21.35: Montreux-i dzsesszfesztivál. 1967. H. rész. 22.18: Orgonamuzsika. 23: IL Sport. Ides. TELEVÍZIÓ 18: Hírek. 18.05: Sokszemközt. 18.35: A forradalom művészete. 19.05: Hazai tükör. 19.10: A változó Zselic. Riportfilm. 19.30: Esti mese. 19.40: Kubai ritmusok. Fémösszeáll. 20: Tv-hiradó. 20.20: Tiszta tavak. Magy. beszélő szovjet film. 21.35: Spartak Trnava—VI. Dózsa, 2. félidő — felvételről. 22.20: Tv-hiradó 2. POZSONYI TV 14.25: Spartak Trnava—VI. Dózsa labdarúgó-mérk. 16.40: Kicsinyek műsora. 18.25: Kelet-Szlovákia életéből. 19: Tvhiradó. 19.25: Utazó kamera. 19.50: Egy félelem tanulmányozása. Tv-játék. 20.40: Népdalok. 21. Filmriport az Expo 67 lakáskultúra kiállításáról. Csancsik, totónak Szélesvásznú magyar—szovjet koprodukció Rendezte: JANCSÓ MIKLÓS Bemutató: november 4 Kísérőműsor: ODA Magyar rövidülni Csak 16 éven felüliek látogathatják A hetedik kocsi Új magyar színmű a Déryné Színházban A vállalkozás figyelemre méltó és rokonszenves. Már csak azért is mert a drámaíróként bemutatkozó Békés József mondanivalója izgalmas, érdekes, mai. A hetedik kocsi cselekménye egy köznapi eseménnyel indul. Egy nagy gépkocsiüzem jelentős külföldi megrendeléshez jut. Százezer dollár forog kockán, s az igazgató anyagi, gazdasági okok miatt kénytelen visszautasítani a jelentős ajánlatot. A kissé hosszadalmas expozíció lassan vált át drámává. Kiderül, hogy ennek avisszautasításnak nemcsak anyagi, hanem erkölcsi-emberi okai is vannak. Az igazgató kezdetbenbűntényre gyanakszik. Nyomozni kezd. Paradox helyzet jön létre. Kiderül, hogy éppen az igazgató indította elegy látszólag ártatlan cselekedetével a két ember tragédiáját, amely szorosan összefügg a külföldi megrendelés visszautasításával. Tiszteletre méltó és szimpatikus a mód, ahogyan a fiatal író megpróbálja vallatóra fogni a mindennapokat, ahogyan megpróbálja felderíteni a közéletben és a magánéletben elkövetett hibák összefüggéseit, az emberi gyengeség, az opportunizmus következményeit. Pellik József rendező és a színészek — s ez érződött az előadáson —szívügyük nek tekintették a fiatal író első darabját. Lelkes, odaadó játékkal próbálták pótolni a színpadi rutin hiányát Sajnos még így is sok volt az elnyújtott jelenet, a túlbeszélés, a dramaturgiailag megalapozatlan fordulat. (Kiváltképp a kulcsjelenetben bomlik részeire a hiányos dramaturgia.) Az igazgató figurájánál sem tudott szabadulni Békés az eddigi rossz színpadi reminiszcenciáktól — így aztán bármennyire is igyekezett Szigeti Géza, Dobos igazgatója sematikus maradt. Ami viszont kitűnően sikerült a fiatal írónak — ez talán a legnehezebb —, a munkások ábrázolása. Színpadjainkon ritkán látott költészettel, sok szeretettel és hitelesen rajzolta meg Hallabrin műhelyfőnök, Brányik próbamester, Baumann és Pozsgai sofőrök egyénített figuráit Ebből eredően a négy munkás jelenetsora — Fenyvessy Balázs, Kutas József, Hídvégi Elek és Hidassi István kifejező játékával együtt — sikerült, ihletett szép percei az előadásnak. Tetszett még: Sallay Kornélia, Dobóvári Ferenc és Losonczy Abiel játéka is. A díszletet Sostarics Zsuzsa tervezte. Sajnos meg kell mondanunk — az egyéniség nélküli, hevenyészett díszletmegfakította-elszürkítette a darab légkörét. (gantneri MEGHÍVÓ az ARANYPÓK Divatáru Kiskereskedelmi Vállalatközi-téli divatcikk kiállítására VI., Nagymező u. 20 (bemutatóterem) A kiállítás nyitva: november 1—3-ig, naponta 10—18 óráig BELÉPÉS DÍJTALAN!