Népszava, 1970. március (98. évfolyam, 51–75. sz.)
1970-03-01 / 51. szám
Májusra megnyílik Helyreállítják a pécsi Barbakánt Tölgyfa híd a várárok fölött • Kör alakú „gyilokjáró" Teljesül a pécsiek hetvenéves vágya: hamarosan megnyitják a nagyközönség előtt a várfal egyik legszebb részét, a Barbakánt és környékét. A városi tanács 21 lakást bontott le, hogy a déli és nyugati várfalat kiszabadítsa a régi házak gyűrűjéből. Csak ezt követően kezdődhetett meg a Barbakán rekonstrukciója. A tervek szerint tölgyfából készült híd ível majd át a várárkon. A Barbakán belsejében kör alakú, fából készült sétányt képeznek ki, az egykori, úgynevezett gyilokjáró mintájára. A Barbakán átadásával egyidőben megnyitják a püspöki palota déli kertjét is, amelynek ősi növényzetét kiegészítik. Kezdetben nyári kamarahangversenyeket rendeznek a kertben, később pedig itt kap helyet a „pécsi panteon" is, azoknak a szobrával, akik — a középkortól napjainkig — kiemelkedő érdemeket szereztek a város életében. A Barbakán helyreállítása télen sem szünetelt, s a város vezetői arra számítanak, hogy legkésőbb május elsején átadhatják Pécs újabb látványosságát. M.L. A rudabányai bányamúzeum meglevő épülete mellett a különféle bányaművelési módok és főtőbiztosítások bemutatására egy mesterséges föld alatti vágatot képeztek ki. Képünk: a föld alatti múzeum egy részlete (MTI Fotó : Kunkovács László felvétele) Darvas József nyilatkozata a szocialista írószövetségek nemzetközi konferenciájáról Szombat délben visszaérkezett Budapestre az a magyar íródelegáció, mely Bukarestben részt vett a szocialista országokban működő írószövetségek vezetőineki nemzetközi tanácskozásán. Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének elnöke vezette a delegációt, amelynek tagja volt az írószövetség részéről Dobozy Imre főtitkár, Molnár Géza külügyi titkár, Fehér János külügyi csoportvezető, valamint Simon István, a Kortárs főszerkesztője. Darvas József pénteken felszólalt a bukaresti sajtókonferencián, szombaton pedig a Magyar Távirati Iroda munkatársának nyilatkozott. Hetedik alkalommal került sor a szocialista országokban működő írószövetségek vezetőinek nemzetközi találkozójára. A bukaresti találkozón elismeréssel nyilatkoztak a delegátusok arról a munkaformáról, amelyet a Magyar Írók Szövetsége előbb a szovjet írószervezettel, majd a lengyel írószövetséggel valósított meg, vegyes bizottságot hozva létre a fordítások szorgalmazására, az irodalmak megismertetésének szorgalmazására. A kölcsönös könyvkiadások tekintetében a részt vevő országok — Bulgária, Magyarország, az NDK, Kuba, Mongólia, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia — írószövetségi vezetői egyetértettek a művek átültetésének, széles körű propagálásának dolgában. Egyelőre bizonyos stagnálás mutatkozik a fordításokban, illetőleg előfordult, hogy nem mindig az arra legérdemesebb írásműveket fordították le. Elismeréssel fogadták a találkozó részvevői a magyar küldöttek által elmondott olyan híreket, hogy nemrégiben Budapesten a lengyel irodalom magyarországi helyzetéről rendeztek szimpoziont, s most a romániai írószövetséggel történt megállapodás, "hogy ez év őszén az elkötelezettség és az írói szuverenitás témáját tűzik együttes napirendre. Ugyancsak az idén a Szovjetunióban megrendezik a magyar dráma, tágabb értelemben a magyar irodalom ünnepi hetét. (MTI) NÉPSZAVA 1970. március 1 Bátran szakítanak a beidegződött „hagyománnyal66 Figyelmet érdemlő gondolatok a nyereségrészesedés elosztásáról Két dolog foglalkoztatja most leginkább a Kismotor- és Gépgyár dolgozóit: megkapják-e a kiváló vállalat címet, amit megpályáztak, illetve, hogy mennyi lesz a nyereségrészesedés. Az első kérdésre ma még senki sem tud felelni. Mindössze annyi bizonyos, hogy „kiváló’’ eredménnyel zárták az 1969-es évet. Kilencvenhét millió forint nyereséget értek el, — Korai az érdeklődés. A vállalati mérlegbeszámoló ellenőrzését éppen hogy befejeztük — válaszol Trattner Ferenc számviteli főosztályvezető. — Hogy ki mire számíthat személy szerint, arról pillanatnyilag csak általában beszélhetünk. — A részesedési alap elosztását a kollektív szerződésben szabályoztuk. Ebben rögzítettük, hogy a nyereségrészesedés egyik felét bérarányosan, a másikat pedig a végzett munka szerint kapják a gyáregységek. Hozzávetőleges pontossággal mindenhol sejtik, mire számíthatnak kollektíván. Egyetlen kikötésünk: a „legjobb” és a „legroszszabb” gyáregység közötti eltérés nem lehet több 25 százaléknál — folytatja Varga Ottó, a várt ezzel többet, mint tavaly. A második kérdésre tehát már konkrétabb a válasz: nyereségükből 6,5 millió forint részesedési alapot képezhettek s am átlagosan 24 napi munkabérnek felel meg. Az átlag, persze, sok mindent eltakar. Az embereket viszont mégis csak érdekli, hogy egyénenként mire számíthatnak.lalati szakszervezeti tanács titkára. A részesedési alap egy részét év közben elköltöttük. A bérszínvonal mintegy 3 százalékos emelése körülbelül 8 napi részesedésnek felel meg. A műszaki, gazdasági vezetők tavaly folyamatosan 1 250 000 forint célprémiumot kaptak, az előre kitűzött feladatok teljesítéséért. Ez az összeg vállalati átlagban mintegy 4,5 napos részesedéssel egyenlő — mondja Vajda Sándor üzemgazdasági főosztályvezető. — Mindent egybevetve, átlag 12—13 napi részesedést oszthatunk. — Persze, lesz, aki többet, lesz, aki kevesebbet köp. Az egyenlősdit nem támogatjuk — ismerteti a vállalat szakszervezeti tanácsának álláspontját Varga Ottó. — Bérarányosan körülbelül 8, a munkában töltött évek alapján 3—4, a kiemelkedően dolgozó munkások, műszakiak és alkalmazottak honorálására pedig 1,5 napot fordítunk. Az idén a korábbinál erőteljesebben szeretnénk differenciálni. Töprengeni kezdtünk, s rájöttünk, hogy ennél jóval kevesebb ember befolyásolja lényegesen a vállalat egészének gazdálkodását, a nagy többség viszont a különböző részterületeken játszhat meghatározó szerepet. Ezért a kollektív szerződésben csak körülbelül huszonöt vezetőt szándékozunk anyagilag is felelőssé tenni a vállalat esetleg veszteséges gazdálkodásáért, a többi anyagi érdekeltségét viszont saját területéhez akarjuk kapcsolni — mondja Vajda Sándor. Munkaköröket, beosztásokat premizálnak ezután? — Szó sincs róla. Ellenkezőleg. A beosztás nem jár automatikusan, nyereségprémiummal vagy nyereség jutalommal. Csak annak fizetünk, aki meg is dolgozik érte — folytatja az üzemgazdasági főosztályvezető. — Nincs két egyforma ember. Az egyik csak dolgozgat, amíg a másik teli ötlettel és lelkiismeretesen, szorgalmasan, áldozatkészen dolgozik. Nem vitás, melyik érdemel többet És mi az utóbbi típust szeretnénk anyagilag is az eddiginél sokkal jobban megbecsülni. Hogyan képzelik el ezt a gyakorlatban? „Nem támogatjuk az egyenlősdit** Fogszuvasodás ellen a sikondai víz Magas fluor tartalmú vizet találtak a közelmúltban a Komló közelében levő sikondai üdülőhely három mélyfúrású kútjának vizében. Különösen az S4-es jelzésű kút vize gazdag fluorban: a Baranya megyei KÖJÁL dr. Szabó Lajos vezette kutatócsoportjának megállapítása szerint 4,6 milligrammot tartalmaz literenként. (Dr. H. Trendley Dean amerikai fogorvos már 1940-ben kimutatta, hogy aki egymilliomod rész fluort tartalmazó tűzet iszik, az megmenekül a fogszuvasodástól. Amikor az amerikai kutató a Michigan állambeli Grand Rapids város ivóvizét fluorozta, rohamosan csökkenni kezdett a fogszuvasodás a lakosság körében. Hasonló eredményekre jutottak az NDK kutatói is, akik a gyermekek körében végeztek hat évig tartó kísérletet. A megyei tanács avval a gondolattal foglalkozik hogy palackozó üzemet létesít és a három sikondai kút vizét ásványvízként, esetleg üdítőitalba keverve hozza forgalomba. (m. 1.) A beosztás önmagában nem érdem . Azelőtt mintegy kétszáz különböző beosztású gazdasági vezetőt soroltunk az I. és II. részesedési kategóriába. A kategorizálást megszüntető kormányhatározat után szabad kezet kaptunk SOHASEM POFONOKKAL .. merem remélni, hogy soraimat nem hagyja megválaszolatlanul” — kötötte lelkemre a levélíró. Védelmébe véve a napokban megbírált szállodaigazgatót, aki tettlegességgel akarta jobb munkára „ösztönözni” az előkelő, patinás hotel szakmunkástanulóit. Válaszolok. Nemcsak azért, mert telkemre kötötte, hanem azért, mert T.-né 26 évéhez, ifjú anyai mivoltához képest elszomorítóan egyoldalú beállítottságát hiba volna reflexió nélkül hagyni. És azért is, mert — a szerkesztőségi posta tanúsága szerint — általánosító értékítéletével nem áll egyedül. „Az ön által „áldozatok"-nak nevezett tizenévesek szeretik elfelejteni, hogy munkába kell menni,... hogy egy munkahelyen időben kell megjelenni... Ezek az »áldozatok egyáltalán nem »szégyellték« magukat, amikor loptak ...” — írja T.-né. ..Az a tény, hogy a tizenévesek »szégyelltek« bevallani a kapott pofonokat, bizonyítja, hogy bűnösnek érezték magukat... Majd lármáztak volna, ha ártatlannak érzik magukat! Majd emlékeztek volna a pofonokra!” — rója papírra sorait Ck Cézárné. — És nem tehetek róla, ha olvasása közben dühtől eltorzult ábrázat jelenik meg képzeletemben. K. Zoltán az ország jövőjét félti az ifjúságtól. . Az állami fegyelem? 1944-ben meghalt. Egy ember akadt ezzel a fejjel lefelé fordult országban, aki ezekből a fiatalokból embert akart csinálni ...” Ez az ember — a levélíró szerint — a szállodaigazgató. Nem ismerem a levélírót. Azt sem tudom, hogy valódi vagy álnévvel „fémjelezte”-e sorait. Nem tudhatom, milyen minőségben állt 1944-ben ama bizonyos állami fegyelem „ravatalánál”. Gyanítom azonban, hogy nem a mi színeinkben gyászolja ma is azt, ami — hála a sorsnak — valóban meghalt. Egyszer s mindenkorra. És aminek helyébe mi humanizmustól áthatott szocialista rendet ültetünk. Hogy ebben az új rendben akadnak hibák? Ostobaság lenne tagadni Hogy sok a fegyelmezetlenség? Magunk is sokallják. De kik a fegyelemlazítók? Csak, egyedül és kizárólag a tizenévesek? Nem hiszem, hogy a levélírók komolyan gondolják ezt. Mert amennyiben igen, akkor hadd kérdezzem meg: vajon azért kit hibáztatnak, hogy ilyenek ezek a mai fiatalok? Hadd kérdezzem, egyikük szavait idézve: „...ki neveli ezeket a fiatalokat?" Az apjuk? Az dolgozik. Az anyjuk? Az is dolgozik. Az iskola? A tanár uralt "pajtáskás", meg a Pali bácsik.. Tehát — K. Zoltán szerint — senki sem neveli őket. Fogadjuk el ezt az állítást. Csak annyi időre, amíg abszurditásáról lehull a lepel. Hiszen ha elfogadom, hogy senki sem neveli, nyomban fel is kell mentenem minden felelősség alól őket. Pontosabban: minden felelősség azonnal a felnőtt generáció nyakába szakad. Amiért nem neveli az ifjúságot. És ami persze nem felel meg a valóságnak. Mert a felnőttek tudatosan vagy spontánul, akarva vagy akaratlanul — nevelnek. Az ifjúság arculata pedig — tetszik vagy nem tetszik — tükörképe ennek a nevelésnek. Az őket övező körülményeket, a környezetet tükrözi viselkedésük. A világról alkotott képzeteiket pedig nem lehet pofonokkal megváltoztatni. Sőt, fegyelmezetlenségeiknek sem ez az egyedül üdvözítő ellenszere. Mert — félreértés ne essék — senki, tehát magam sem a rendtartás jogát vitattam, amikor a pofonok ellen szót emeltem. Csak a módszer elfogadhatatlanságát igyekeztem bebizonyítani. Nem hiszem, hogy a levélírók közül bárki kérdésessé tette volna ezt, amennyiben a tettlegesség szenvedő alanyai — felnőttek. És azt sem hinném, hogy — nehezen érthető elfogultságuktól megszabadulva — józan ítélőképességük birtokában állítanák, hogy a fiatalok általában pofoznivalók, a felnőttek pedig kivétel nélkül követendő példaképek. Soraikból mégis valami ilyesmi olvasható ki. Pedig — a vendéglátó szakmában maradva — ki nem találkozott udvarias, jó modorú, fiatal pincérrel ületve pökhendi, kelletlen felnőtt felszolgálóval.? És viszont. Nem hinném azonban, hogy az eltérő viselkedés oka a lekent pofonok arányában keresendő. De nem is az életkori sajátosságokban. Hanem az alkati adottságokban, amelyeket a környezet — a vezetők, a munkatársak — képes kibontakoztatni. Befolyásolni, helyes irányba terelni Sokféleképpen. De — sohasem pofonokkal. Lukács Mária Ami csak a lustáknak kedvezne . A nyereségpremizálás módszerét már érzékeltettem. Ehhez annyit fűzhetek hozzá: nem teketóriázhatunk tovább, vállalva a szaktársak és a kollégák esetleges megsértődését is, nyíltan meg kell mondanunk, személy szerint kiket tartunk a legjobb szakembereknek. A kormány határozata lehetőséget ad a létszám 15 százalékának kiemelt fizetésére. Eddig elvétve fordult elő ilyesmi. Itt is változást tervezünk. Ha valaki kétségbe vonja helyességét és jogosságát, akár azonnal tényekkel bizonyíthatom, hogy néhány munkás, művezető, beosztott mérnök vagy osztályvezető munkája összehasonlíthatatlanul jobb, hasznot hasítóbb az átlagosnál. Indokolt, hogy a tudásbeli különbség a jövedelmekben is erőteljesebben megmutatkozzék... " A szenvedélyes, logikus érvelés az egyenlősdi legmegrögzöttebb híveit is gondolkodásra késztetheti. Elvileg senki sem vitatkozik. Az érdem szerinti differenciálás ellen többnyire azok fakadnak ki, akiket hátrányosan érint az elbírálás. Ilyenkor azután sokan sutba dobják az általában helyeselt elveket, s rögvest előkerülnek a vélt vagy valódi sérelmek — mondja befejezésül Varga Ottó, a vállalat szakszervezeti tanácsának titkára. — Szándékunkból azonban jottányit sem engedünk. Meggyőződésünk, hogy az egyenlősdi csak a lustáknak, hanyagoknak és munkahelyüket állandóan cserélgető vándormadaraknak hasznos. A kollektív szerződés aláírását megelőző szakszervezeti tanácskozásokon és egyéb rendezvényeken elsősorban a megvalósítás hogyanjára kérünk észrevételeket és javaslatokat. Mocsári Károly HETI POSTÁNKBÓL Kilenc évig dolgozott levélírónk az egyik nagy vállalatnál, mint kézbesítő. Szűkös keresetéből kétgyermeket nevelt fel: egy fiút és egy lányt. Férje hosszú évekkel ezelőtt szívroham következtében meghalt, s azóta szakadt rá minden gond és felelősség, amit szívesen vállalt, mert gyermekeiért mindenre kész volt. Fia most tölti katonaidejét, kislánya már betöltötte a tizenhetedik életévét s havi ezer forintért munkát vállalt, hogy ezzel is segítsen édesanyján. „Most ebből a pénzből lengetjük életünket, mert én nem keresek, mivel állásomból elbocsátották.” Így panaszkodik az özvegyasszony, aki sosem gondolt arra, hogy valaha is megismeri a munkanélküliséget. Hiszen a vállalatnál elégedettek voltak munkájával és szorgalmával, amit bizonyít a sok írásbeli dicséret és jutalom is. Kétségbeejtő helyzetbe került: elvesztette táppénzes igazolványát, mellyel igazolni akarta, hogy munkaképtelen. A vállalat munkaügyi előadója nem fogadta el az asszony sírva, könyörögve elmondott magyarázkodását. Ridegen elutasította azt a kérését is, hogy, ha már hibájából így alakult a helyzete, akkor adjanak tíz nap szabadságot, hátha addig előkerül a táppénzes papírja. „Megbízhattak volna bennem, hiszen majdnem tíz évig dolgoztam náluk, s tudhatták rólam, hogy nem vagyok hazudós és munkakerülő sem.” A józan és a megértő jóindulat nyilván azt diktálná az adott esetben is, hogy a munkaügyi előadó mérlegelje ezt a kérést és segítsen a bajbajutott édesanyán. Sajnos, nem ez történt. Néhány nap múlva újabb kellemetlen meglepetés is érte. A postás ajánlott levelet kézbesített címére. A vállalattól kapta a postai küldeményt Néhány sorban közölték vele, hogy munkaviszonyát megszüntették. A levélhez mellékelték munkakönyvét, „kilépett” bejegyzéssel. Mindez azért történt így, mert nem hitték el, hogy beteg és egyszerűen járóképtelen, annyira legyöngítette a láz. De arra már nem volt idejük a vállalat illetékeseinek, hogy meglátogassák csak egyszer is a beteg dolgozójukat, és megkérdezzék tőle: miben szenved hiányt. A könynyebb — és eléggé el nem marasztalható — megoldást választották: igazolatlan mulasztásnak tekintették levélírónk betegállományát, mivel „hivatalosan nem tudta bizonyítani a valóságos helyzetet. És az sem segített a kézbesítőn, hogy napok múlva, az egyik ismerőse kíséretében felkereste a munkaügyi előadót és bemutatta a megtalált táppénzes igazolványát. „Arra kérek választ, hogyan járhattak így el egy dolgozóval, aki nem szolgált rá az ilyen bánásmódra?” A kérdésre nehéz válaszolni, mivel magunk is egyetértünk a kérdezővel Talán megnyugvást jelent számára, hogy azóta orvosolták panaszát és elégtételt kapott a felesleges és sok bánatot okozó intézkedés miatt. A vállalat igazgatója kérésünkre ugyanis visszaútmenőlegesen hatályon kívül helyezte az intézkedést és anyagilag kártalanította levélírónkat. De nem lehetett volna mindezt megelőzni? Szerintem nagyon is, ha a munkaügyi előadónak a szíve is a helyén van ... Sarvaljai Tibor