Népszava, 1970. március (98. évfolyam, 51–75. sz.)
1970-03-01 / 51. szám
MAGYAR FÖLDÖN HARCOLTAK OROSZLÁNOS CÍMER A SAPKÁN Elsárgult levélpapír, cirill betűk. „Ne aggódjatok értem, nem félek a haláltól, nem féltem az életemet. Ha kell, szabad hazámért és pártomért szívesen feláldozom.” Az ilyen "mondat, önmagában, hősiesen cseng, de talán van benne olyan pátosz is, amelyet kissé túlfűtöttnek érez az olvasó. Amíg meg nem látja a levél mellett aláírója nevét — egy tőmondatban: „Ivan Sztoev Banov elesett 1945. március 6. Mattynál.” Ez a Matty Baranyában van. A levél is, amelyet — pontosan kelte után negyedszázaddal — olvasok, a siklósi Vármúzeumban, a bolgár hadsereg magyarországi harcainak emlékei között. Fekete nyíl Észak felé A nagy tablón ott van Ivan Banov fényképe is. Fekete hajú férfi, bajusz, szikrázó pillantás -smintha a vidék még távolabbi múltjából a„Tenkes kapitánya” kuruc vitéze nézne le a falról. Sapkáján oroszlános címer csillog. Két hétig sem élt azután, hogy leírta: „nem féltem az életemet”... Sokan, nagyon sokan estek el a bolgár fiúk, a 6. hadsereg katonái, akik háromszáz kilométeres kemény menet, sok harc és két dunai átkelés után érkeztek Dél-Baranyába, hogy a 3. Ukrán Front egyik hadseregeként — együttműködve a jugoszláv felszabadító néphadsereg partizándivízióival — teljesítsék a felszabadítók küldetését. A 6. bolgár hadsereg Tolbuhin frontparancsnoktól azt a megbízást kapta, hogy rendezkedjen be védelemre a barei— nagyatádi szakaszon a Kadarkút—Kaposvár térségében tervezett német ellentámadás esetére — a Nagy, verébfej cirill betűkkel írt gyereklevél fekszik előttem, „mili Jarko”-nak, édes apukának írta egy bizonyos Velicska Andonova, valahonnan Bulgáriából. Nem tudom, felelt-e a civilben tanító Andonov a kislányának még. De a versét, amelyet egyik csata előtt írt „Na Vojna!” („Háborúba!”) címmel, ott látni az üvegszekrényben. Néhány nappal később ő is elesett. Hogyan él ezeknek a kemény katonáknak és Tirava vonalát pedig a Balkánról észak felé támadó „E” hadseregcsopporttól védje meg. A térkép a falon világosan beszél — a katonai térképek nyelvén. Dél-Dunántúlt 1945 januárjától márciusig két fekete nyíl fenyegette. Kaposvár irányába a 2. páncélos hadsereg vaskeresztes tankjai fordították lövegük csövét, a Dráván túl a balkáni német hadseregcsoport hadtestei támadtak. Csököly és Kisbajom közt bolgár csapatok verték vissza a „Somogyország” felszabadult fővárosa felé törő németet Délen a legnagyobb csaták Drávaszabolcs, Drávacsehi térségében folytak a bolgárok védte szakaszon, verset faragó politikai tiszteknek az emléke a Dráva menti magyarokban? Harkányban főként arra emlékeznek, milyen kedvesen és tapintattal hajtották végre az átmeneti kiürítést, a gyerekes anyáknak fedett autót biztosítva. Nénik, akik főztek a bolgár fiúkra, elmondják, milyen „parancsot” kaptak a tisztektől: „Mama, nekünk te főzzél és úgy főzz, hogy nektek mindnyájatoknak ta jusson.” Egy tarisznya — színes, bolgár parasztasszony szőtte oldalzsák — Hriszto Ivanove volt. Neki küldött a családja házait, még a télen. De Hriszto elesett — és egy dél-baranyai család 15 évig őrizgette a tarisznyát, míg átadhatta egy bolgár küldöttségnek. Drávacsehiben megsebesült egy bizonyos Georgi Marmorn — nyilván a lábán. Hogy a kötést jobban megtarthassa, egy ismeretlen öreg paraszt adott neki egy régi lábszártekercset, bizonynyal az első világháborúból ... Cekov közkatona elesett — 1945. április 4-én — valahol Magyarországon. Holmija közt pipát találtak, amit egy öreg falusi magyartól kapott: a Cekov család elküldte a múzeumnak, mint olyan apróságot, ami összekapcsol embereket, emlékeket, tájakat, hazákat. ,Mja a jó sors...” Kirilov katona karácsonykor néhány napig Abonyi Lászlóéknál aludt Jó barátságot kötöttek — aminek egyetlen dokumentuma maradt: a levél, amelyet Abonyiék még a háború alatt írtak Kirilovéknak: „Adja a jó sors, hogy hazaérjen egészségben, egész családom ezt kívánja, a meszsze távolból üdvözli igaz magyar szeretettel..." Vajom hazaért-e? Lehet, hogy ott nyugszik Harkányban, a Tenkes hegye alatt, a szép temetőben. Obeliszk nyújtózik az égnek, köröskörül zsendül a hosszú télből éledő határ — a temető kapuját két kovácsoltvas oroszlán őrzi. Azokra is emlékeztet, akik a nagy tavaszi fordulatkor ellentámadásba mentek át és Nagyatádon, Bolhón, Vízváron át Kanizsáig üldözték a Wehrmacht utóvédjeit — az utolsó magyarországi csatákban. Hogyan is írta Ivan Sztoevmanov? „Nem féltem az életemet...’’ Baktai Ferenc Gyereklevél oldalzsák’ lábszártekercs (A szerző felvétele) Temetőkapu Harkányban A drávaszabolcsi pokol Ez március elején volt , amikor az immár négy hónapja szabad Pécsett normális volt az élet, ha front mögötti élet is, amikor a Tiszántúlon kialakult az új államrend, sőt, a felszabadult Pesten is béke volt már. A Delii Mihajlovac irányából indított német támadást — fekete nyilak — a piros nyilak jelezte bolgárok és a sötétlila nyilakkal szimbolizált szovjet hadosztályok keserves, kemény harcban verték vissza. Drávapalkonya, Szabolcs, Tésenfa, Tormástelek környékén zengett az ég és rengett a föld, a drávaszabolcsi német hídfő felszámolása ezrek életébe került. Mert a balkáni hadseregcsoport néhány napra megvetette lábát az északi parton. Hagelmann német hadnagy naplója szerint azonban ez a hídfő maga volt a pokol. „Az ellenség folytatja a támadást. Nagyon várjuk az éjszaka sötétjét. Számunkra Drávaszabolcs temető. Nincs egyetlen ép ház sem, a falu fele lángokban áll, a sztálingrádi harcok nem lehettek kegyetlenebbek ..Lehet hogy Hagelmann hadnagy túloz. De a fotók, a festmények, az emlékezések alátámasztják véleményét: a Dráva partján oroszlánként verekedtek Dél-Dunántúl szovjet és bolgár védői. A jó közérzet formálásának eszköze Írta: Vinizlay Gyula A szakszervezeti munka szerves része a dolgozó emberek nevelése, tájékoztatása, következésképpen a szakszervezetek politikai nevelő, agitációs és propagandafeladatokat is ellátnak. E tevékenységet tartalmi és módszertani szempontból egyaránt szakadatlanul fejleszteni kell. Mert a szocializmus felépítésének idején is megmarad, sőt szélesedik a szakszervezeteknek az a joga és kötelessége, hogy a dolgozók anyagi, kulturális, szellemi szükségleteinek a kielégítéséért küzdjenek. Az anyagi és kulturális igények kielégítésének és védelmének, e kettős feladat megoldásának során, jelenleg az egységes értelmezésre, és főleg az egységes cselekvés megszervezésére kell irányítanunk a figyelmet. A politikai tömegmunka ugyanis a mindennapos szakszervezeti érdekvédelmi teendőktől és gyakorlattól nem elkülönült tevékenység. Sokoldalú és közvetlen kapcsolatot kiván a szakszervezeti vezetés és a tagság között. A dolgozó emberek mindennapi kérdéseikre, problémáikra rendszeresen és megfelelő választ, magyarázatot várnak tőlünk és természetesen intézkedéseket igényelnek. Amikor céljaink meghatározásáról és főleg megvalósításáról döntünk, a szakszervezeteknek, a „kommunizmus iskoláinak” az eddiginél jobban kell arra törekedni, hogy a dolgozók tisztában legyenek jogaikkal és kötelességeikkel, saját, személyes részvételük jelentőségével. Hiszen a dolgozó milliók valósítják meg céljainkat, s annál eredményesebben, minél jobban sajátjuknak érzik azokat. Politikai tömegmunkánk jelenleg jó irányba fejlődik, hatékonyságát azonban még több tényező csökkenti. Ennek egyik oka, hogy hosszú ideig keveset törődtünk a szakszervezeteit nevelő funkciójával — és ez még ma is érezteti hatását. Gyakran tapasztalunk értetlenséget, sőt lebecsülést is ezzel a feladattal kapcsolatban. És gyakran látjuk azt is, hogy az agitációval, propagandával foglalkozó személyek kiválogatása sem a legszerencsésebb. A párt Központi Bizottsága a közelmúltban rendezte meg az agitációval és propagandával foglalkozó vezetők országos tanácskozását. Itt is megfogalmaztak jogos elvárásokat a szakszervezetek politikai tömegmunkájának továbbfejlesztésére; ezek egybeesnek a szakszervezeti tagság által is sűrűn megfogalmazott igényekkel. Persze, egyszerre minden területen előbbre lépni nem lehet. Most inkább arra lenne szükség, hogy néhány fő feladatra és azok következetes megoldására irányítsuk a figyelmet Figyelembe kell venni a hatékonyabb politikai tömegmunka megvalósításánál azt, hogy a „régi” értelemben vett politikai csaták véget értek. A harc azonban folytatódik, a szó valóságos és új értelmében. Hazánk felszabadulásának 25. évfordulója tiszteletére tett vállalások végrehajtása, az éves tervek teljesítése szerves része politikánk szívós, napról napra történő megvalósításának. A dolgozók aktivitása nem spontán módon fejlődik ki, hanem csak akkor, ha a munkások a mindennapi feladatok megvalósítása során értik és érik politikánk helyességét és tapasztalják eredményeit is. Látják saját szerepüket, tennivalóikat céljaink megvalósításáért indított harcban. És ez a szakszervezetektől minden sznten tudatosabb, szervezettebb nevelőmunkát kíván. Számunkra nem közömbös — és egyetlen szakszervezeti tisztségviselő számára sem lehet közömbös — az, hogy a dolgozók megértik-e és hogyan értik meg, mi történik a világban, hazánkban, hogyan értik meg pártunk, kormányunk politikáját Nem lehet közömbös számunkra az sem, hogy megértik-e és hogyan értik meg saját és szűkebb közösségük feladatait és mit tesznek e feladatok végrehajtásáért Mert a helyes és alapos megértés kihat a szocialista építőmunkában való becsületes részvételre, a szocialista eszmék befogadására, és az ellenséges nézetek elutasítására. Ezért kell tennivalóinkat az építőmunkában, politikai és gazdasági oldalról egyaránt megközelíteni, figyelembe venni a gazdasági érdekeket és az emberek kulturális, szellemi szükségleteit is. Gazdasági fejlődésünkkel együtt járó intézkedéseink megértését sem lehet a véletlenre bízni. Az eddigieknél szervezettebben és hangsúlyosabban kell megmagyaráznunk, hogy minden ember életszínvonalának alakulása a végzett munka hatékonyságától, milyenségétől függ. Ha nem növekszik az ország nemzeti jövedelme, nem nőhet életszínvonalunk sem. Tehát mindenkinek a maga jobb, becsületesebb munkájával kell a nemzeti jövedelem gyarapításához hozzájárulnia. Politikai tömegmunkánk célja, hogy öntudatosabb, politikailag tájékozottabb és műveltebb munkások építsék szocialista hazánkat. E nevelőmunkában nagy szerepe van a régi, pozitív munkáshagyományok fölelevenítésének, bemutatásának. Különösen a fiatal és újonnan érkező munkások körében szükséges jobban megértetni a munkáséletből, a régi munkásharcokból, a forradalmi munkásmozgalomból levonható tanulságokat, s a munkásosztály vezető szerepéből adódó mai követelményeket, kötelességeket. Az agitációs és propagandamunkában nem foglalkozunk még megfelelően szocialista rendszerünk legszebb jellemvonásainak bemutatásával. Már a szakszervezetek XXI. kongresszusán is szó esett arról, hogy a szocializmus vonzereje — az építése közben elért eredményein túl — mindenekelőtt céljában van. Minden intézkedést áthatnak hazánkban a munkáspolitikából, a szocialista rendszer lényegéből fakadó elvek. Az őszinte emberség rendszerünk jellemzője és hazánkban a létbiztonság, a jó közérzet alapja a humanitás, a tisztességes, becsületes bánásmód. Az egyéni érdekek védelmét, képviseletét is ebből a szempontból kell megítélnünk. Az üzemi demokrácia egészségesebb fejlődésének következtében a dolgozók mind többen és hatékonyabban szólnak bele közösségük, műhelyük, üzemük dolgaiba. Mindez nagyon sokszor vitákban nyilvánul meg, amely ezernyi alkalmat jelent a nevelőmunkára, tudatformálásra, olyan gondolkodásmód kialakítására, amely a „tulajdonos fejével és szívével’’ teszi mérlegre a közvetlen környezet és a munkahely gondjait, tennivalóit. Úgy végezzük munkánkat, hogy a munkások érezzék, részesei a szocialista építésnek, a hatalomnak és a munkásvezetésnek. Teremtsünk még több olyan fórumot az üzemekben, ahol a munkások szavára, tanácsára odafigyelnek, észrevételeiket igénylik, s ami a legfontosabb: figyelembe is veszik! A szakszervezeti politikai tömegmunka hatékonysága érdekében tökéletesítjük munkamódszereinket, ésszerűbben használjuk fel a már rendelkezésünkre álló eszközöket. Sokszínűség, igényesség szükséges az agitációs, propaganda- és nevelőmunkában. A dolgozók meggyőzése nem lehet eredményes, ha szürkék, egysíkúak módszereink, ha helyenként és időnként igénytelenség, ötlettelenség jellemzi a munkát. El kell érnünk, hogy a szakszervezetek politikai tömegmunkája a munkahelyeken, a dolgozók körében, a mindennapos tevékenységgel öszszeforrva, azzal azonosulva, az üzemi tevékenység szerves részévé váljék. Az ország egészére érvényes tények, adatok mellett mind nagyobb súlyt kapjon a helyi érvényű, az emberekhez közelálló tény- és érvanyag Az országos statisztikák az országos helyzetet tükrözik, általános jellegű „muníciót” adnak a szakszervezeti aktivistáknak. De nem helyettesíthetik egy-egy üzem, munkacsoport sajátos helyi adatait, tényeit, amelyek a politikai tömegmunka emberközelségét, a felvilágosító, magyarázó szó igazi erejét és eredményességét biztosítják. Ebben a munkában kulcsfontosságú helyet és szerepet töltenek be a művezetők, brigádvezetők — szocialista és nem szocialista brigádok vezetői —, a szakszervezeti bizalmiak, akik a legjobban ismerik munkatársaik életét és munkáját. Elsősorban rájuk hárul a feladat, hogy formálják a műhely, az üzemrész munkásainak gondolkodását, s hangulatukat, véleményüket helyes irányba tereljék. Ők adjanak választ a dolgozók kérdéseire, oszlassák el felmerült kétségeiket, s támasszanak igényeket az emberekben önmagukkal szemben, a munkafegyelem, a munkaminőség és a szakmai tudás gyarapítása iránt. Célul kell kitűznünk az üzemekben, munkahelyeken, hogy a mindennapok érdekvédelme, a dolgozók kisebb-nagyobb ügyeivel való megfelelő foglalkozás s a közösségi, a brigádélet mindennapos irányítása egyben felvilágosító, nevelőmunka is legyen. A jó üzemi légkör, az alkotómunkához nélkülözhetetlen hangulat kialakításában az üzemi szakszervezeti bizottságoknak önálló és egyben sajátos feladataik vannak. Ezeknek teljesítéséhez tovább kell fejleszteni az szb-k munkamódszereit is. A szakszervezeti bizottság tudatosan és következetesen éljen azzal a lehetőséggel, hogy módja van az üzem, a vállalat életében kezdeményező szerepet vállalni, elképzeléseit önállóan kialakítani és — ha az jó, hasznos — elfogadtatni. Helyes munkamódszert akkor alkalmaz a szakszervezeti bizottság, ha a dolgozók számára fontos kérdések megválaszolásánál és megoldásánál az egyén, és a társadalom érdekeinek harmonikus egységét keresi meg sajátosan és sokoldalúan alakítja ki elképzeléseit. Figyelembe vesz minden olyan szempontot és tapasztalatot, amely az évek hosszú során a szakszervezeti munkában felhalmozódott. Az ilyen munkastílus megteremti annak a lehetőségét, hogy a szakszervezeti tagság népes táborának alkotóképessége, elgondolása, igénye felszínre kerüljön, megfogalmazást nyerjen és megvalósuljon. Ehhez az is szükséges, hogy a szakszervezetek életének rendszeres fórumait, kereteit, a taggyűléseket, a termelési tanácskozásokat, a bizalmi és a szakszervezeti csoportértekezleteket a „helyi” politika megfogalmazásának, az állásfoglalások és a döntések kialakításának tekintélyes, felelősségteljes fórumaivá tegyék. Így válhatnak e keretek tartalmukban is a szakszervezeti demokrácia emberformáló iskoláivá. S így lesz politikai tömegmunkánk az egészséges munkahelyi közérzet formálásának is eredményes eszköze. A gépipar időszerű feladatai Szombat délelőtt tartotta a Technika Házában ünnepi kibővített országos választmányi ülését a Gépipari Tudományos Egyesület. Az ülésen megjelent Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke is. Dr. Varga József egyetemi tanár, egyesületi elnök megnyitója után dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter tartott előadást a gépipar időszerű feladatairól. Utalt arra, hogy az idén fontos cél az olcsó, jó minőségű közfogyasztási cikkek iránti igények minél teljesebb kielégítése, az exporttervek teljesítése, a gazdaságosság fokozott érvényesítésével. A szocialista gépimport fokozására tett eredményes erőfeszítéseket folytatni kell, kutatni a szocialista gépimport növelésére kínálkozó lehetőségeket. Az idei tennivalók megvalósítására a minisztériumban részletes intézkedési tervet dolgoztak ki, amelyben jelentős helyet kapott az árkérdés is. E szerint a gépiparban is az árak stabilizálására törekszenek. Dr. Horgos Gyula szólt a negyedik ötéves terv kidolgozásával és a 15 éves hosszú távú tervezéssel kapcsolatos munkálatokról is. Amint elmondotta, eddig az iparágon belül csak egy szakágazat, a közúti járműgyártás fejlesztésére összpontosították az erőket, a következő öt esztendőben viszont szélesebb területen irányoznak elő jelentős fejlődést. A miniszter ezután a kohászat problémáiról beszélt. A választmány megvitatta Kuti Lajos főtitkár, a Szerszámgépipari Művek vezérigazgatója beszámolóját, majd dr. Varga József egyetemi tanár, a GTE elnöke nyújtotta át a különböző díjakat a kiemelkedő munkát végzett egyesületi tagoknak. A Pattantyús Ábrahám Géza emlékérem I. fokozatát Babai József, a Zománcipari Művek nyugalmazott vezérigazgatója, II. fokozatát László Károly, a Hűtőgépgyár műszaki igazgatója, III fokozatát Kisbocskai László, a Tatabányai Szénbányák műszaki szakértője kapta. (MTI) NÉPSZAVA 1970. március 1 .