Népszava, 1971. május (99. évfolyam, 102–126. sz.)
1971-05-01 / 102. szám
2 A munkásnemzetköziség követei A szovjet dolgozók üdvözlete A szovjet szakszervezetek képviseletében érkezett delegáció vezetőjével, Vlagyimir Jefimovics Szergejevvel, a szovjet Szaktanács osztályvezetőjével közvetlenül megérkezése után, a Ferihegyi repülőtéren beszélgettünk. Az SZKP XXIV. kongresszusa után milyen fontos feladatok állnak a szovjet szakszervezetek előtt? — Április 26-án ülést tartott a Szovjet Szakszervezetei Központi Tanácsa. Itt foglalkoztunk a XXIV. kongresszus határozataiból adódó nagy feladatokkal Minthogy a kongresszusi palotában különös hangsúlyt kapott az életszínvonal emelésének fontossága, érthetően központi témaként mi is ezzel foglalkoztunk. Nyilvánvaló, hogy rendkívül sok gazdasági jellegű tennivaló áll előttünk. Ugyanakkor olyan szociális feladataink is vannak, amelyek az életszínvonal emelését szolgálják. Az ötéves terv irányelvei olyan célkitűzéseket tartalmaznak, amelyek várhatóan próbára teszik erőnket, felkészültségünket. Milyen elképzelésekkel jött a Magyar Népköztársaságba? — Nem először járok önöknél. Minthogy nemcsak a május elsejei ünnepségeken, hanem a SZOT kongresszusán is részt veszünk, meg kell mondanom, nagy várakozással érkeztünk. Nekem egyébként abban a szerencsében van részem, hogy harmadízben vehetek részt a magyar szakszervezetek kongresszusán. A Népszava révén már Moszkvában megismerhettem a kongresszus anyagát, s így tisztában vagyok azzal, hogy milyen fontos esemény ez a magyar dolgozók életében. Következik ez elsősorban abból, hogy a magyar szervezett dolgozók tömegei rendkívül fontos szerepet játszanak az ország gazdasági és politikai életében. Bízom benne, hogy a SZOT kongresszusának határozatai újabb ösztönzést adnak a szakszervezeteknek az előttük álló nagy célok megvalósításához. Mi a véleménye a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban tapasztalható egységtörekvésekről? — A Szakszervezeti Világszövetség legutóbbi, budapesti kongresszusának fontos határozatai, megítélésem szerint nagy lökést adtak a világ szervezett dolgozói körében megnyilvánuló egységtörekvéseknek. Ennek első jelei már tapasztalhatók. Különösen a harmadik világ országaiban, latin- Amerikában, Afrikában. Fontos területe az egység megvalósításának az indokínai népekkel, valamint az arab országok igazságos ügyével vállalt szolidaritás. Jelenleg a legfontosabb az indokínai háború kiszélesítésének megakadályozása, a szolidaritás kifejezése az amerikaiak bűnös délkeletázsiai háborújával szemben. Ugyanakkor vissza kell verni az imperializmus közel-keleti támadásait is. Említette, hogy már két kongresszuson vett részt, így nem először jár nálunk. Van-e valamilyen személyes várakozása? — Sok barátom van itt Minden alkalommal amikor a vendégszerető Magyarország földjére lépek, otthon érzem magam. Meg kell jegyeznem, hogy a korábbiakban többször is voltam az önök hazájában, nemcsak rendkívüli eseményekre jöttem. A magyar elvtársak, a szakszervezeti aktivisták mindig olyan szeretettel fogadnak, hogy ebben nemcsak a személyem iránt megnyilvánuló vendégszeretetet, hanem a szovjet szakszervezetek megbecsülését is látom. Szeretném felhasználni az alkalmat, hogy ezúton is meleg szeretettel köszöntsem a szovjet dolgozók nevében is a magyar dolgozókat május elseje, a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepe alkalmából. Szeretnék egyúttal sok sikert kívánni a szocializmus építéséhez és azokhoz a nagy feladatokhoz, amelyek a magyar nép előtt állnak. Néhány nappal ezelőtt ünnepelték megalakulásuk 10. évfordulóját a dél-vietnami Felszabadítási Szakszervezetek. Nguyen Van Hoa, a május elsejei ünnepségekre haznkba látogatott délvietnami delegáció vezetője — önkéntelenül is — az immár önálló történelmi periódus küzdelmeinek végigpillantásával kezdte nyilatkozatát. — 1961 óta a népi erők által felszabadított területek látványosan megnövekedtek. A városok és az ültetvények elfoglalhatatlan forradalmi bázisokká épültek ki. Ezekre támaszkodva vívták és vívják ma is fegyveres gazdasági és politikai harcukat a dél-vietnami dolgozók az amerikai agresszorok és saigoni szövetségeseik ellen. A küzdelembe bekapcsolódott a munkásosztály minden rétege, sőt — újabban mind nagyobb számban — alkalmazottak is. A fővárosban és vidéken végrehajtott merész katonai akciók az ellenség támaszpontjai, hivatalai, valamint utánpótlási vonalainak megrongálásával vagy megsemmisítésével egyidejűleg a szabad területeken a front céljait szolgáló hazafias munkaverseny indul A harci sikerek lehetővé tették a népi övezetek újjáépítését, önellátásuk megszervezését A textil-, élelmiszerüzemekben, nyomdákban fellendült a termelés, megindult a közlekedés, a szállítás. Jelentősen fejlődött az egészségügyi és a kulturális ellátottság is. A Dél-Vietnam munkásai a Felszabadítás! Szakszervezetekbe tömörülve a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front, valamint a Délvietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány vezetésével, a szocializmus eszméire támaszkodva, megvetették jövendő társadalmuk politikai, műszaki-technikai alapjait. Miközben a front által ellenőrzött országrészekben új élet pezsdül Dél-Vietnam egészének gazdasága feltartóztathatatlanul a legmélyebb válság felé sodródik. Ez pedig különösen a szegényebb rétegeket sújtja. Távol-Kelet egykori gyöngyében, Saigonban, ma munkanélküliek hada kóborol és vidéken is folyamatosak az elbocsátások. — Nixon úgynevezett vietnamizálási programjának terhét, a Thieus K-hadsereg zsoldját, a milícia ellátását, a „minta” és „stratégiai” falvak fenntartását az adók, valamint az árak emelésén keresztül a bérből és fizetésből élőkre hárítják. Mindez együtt jár a szabadságjogok maximális korlátozásával, a demokratikus ellenzék kíméletlen üldözésével. A Felszabadítás! Szakszervezetek feladata ennek megfelelően több irányú: a fegyveres, valamint a gazdasági, politikai harc vezetése, az ideológiai küzdelem irányítása. Az Általános Munkásszervezet, a Munkáserők Szövetsége, s a többi szakszervezet ma jelentős eredményeket mutathat fel. Nekik és testvérszervezeteiknek köszönhető, hogy a DNFF és a DIFK vezetése alatt álló dél-vietnami nép fényes sikereket ért el A neokolonializmus és imperializmus erői Dél- Vietnamban olyan vereséget szenvedtek, amely egész Ázsiában érezteti hatását. Nguyen Van Jroa, a dél-vietnami Felszabadítási Szakszervezetek képviselője méltó büszkeséggel hangsúlyozta: ,A délvietnami munkásosztály teljesítette történelmi küldetését A dél-vietnami munkásosztály teljesítette történelmi küldetését Afrika dolgozóinak egységéért Joember Louis Charles, az összafrikai Szakszervezeti Szövetség alelnöke Tanzániából érkezett Budapestre. Szövetségük munkájáról a következőket mondotta: — Az összafrikai Szakszervezeti Szövetség az afrikai kontinens egyik legforradalmibb nemzetközi szervezete, amely nyolc ország: Algéria, Marokkó, Tunézia, a Mali Köztársaság, Ghána, Guinea, Brazzaville-Kongó és Tanzánia szakszervezeteit tömöríti egy közös szervezetbe. Székhelyünk eleinte Ghánában volt, de Nkrumah elnök hatalmának megdöntése után többé már nem voltunk biztonságban, és ezért Dar es Saalamba, Tanzánia fővárosába települtünk át. Szövetségünk feladata a haladó szakszervezetek munkájának koordinálása. — Az afrikai kontinens számos országa függetlenségének elnyerése után a fejlődés nem kapitalista útját választotta. Ezek az országok azonban többnyire körül vannak véve olyan kapitalista társadalmi berendezkedésű államokkal, amelyek nyíltan vagy burkoltan bomlasztják, támadják szervezeteiket Ezért tartottuk és tartjuk továbbra is elengedhetetlenül szükségesnek a közös haladó célokért küzdő szakszervezetek összefogását. Az 1963- ban megalakult szövetség elnöke a marokkói Majoub Ben Seddik, akit ma Marokkóban börtönben tartanak. Én, mint a szövetség elnökhelyettese, hazámat, Brazzaville-Kongót képviselem. — Milyen eredményeket ért el eddig az összafrikai Szakszervezeti Szövetség? — A legfontosabb feladatunk, hogy egybefogjuk az afrikai országok harcoló szakszervezeteinek mozgalmát Támogatnunk, irányítanunk kell lépéseiket, hogy saját országaikkal együtt eljussanak a szocializmushoz. Munkánk eddigi legfontosabb eredménye, hogy a haladó szakszervezetek harca révén a dolgozók általában sikeresen vették fel a küzdelmet az új kolonialista törekvésekkel. — Ön hogyan került be a szakszervezeti mozgalomba? — Nálunk sokáig nem létezett szervezkedési szabadság. A francia gyarmatosítók tudni sem akartak a szakszervezeti mozgalmakról Később azonban, amikor már nekünk is lehetőségünk adódott szervezkedésre, a francia CGT tagszervezeteként működtünk. Én akkor 17 éves fejjel egy autókereskedésben dolgoztam. Akkoriban egy francia nyelvű újságunkban felhívás jelent meg, amely harcra szólított bennünket a munkások bérének felemeléséért. Akkor döntöttem úgy, hogy csatlakozom a szakszervezethez, hiszen egyetértettem követeléseikkel, így kezdődött el szakszervezeti munkám. Az alapokat valójában a CGT-ben kaptam meg. Innen egyenes út vezetett 1963-ig, amikor megértettük, hogy erőink megosztottak és egyesülnünk kell Több szakszervezetből alakítottuk meg a Kongói Dolgozók Általános Szövetségét, amely hamarosan aktív tagja lett az összafrikai Szakszervezetek Szövetségének, amely most engem küldött el az önök országába. Először járok Magyarországon, és nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy részt vehetek a magyar munkásosztály ünnepén — mondotta Joember Louis Charles. a Fotó: Gonda György / Az interjúkat készítették: Joós György Szémann Béla Thurzó Tibor Országos akciók előtt a francia szakszervezetek Christiane Gilles a Francia Általános Munkásszövetség (CGT) titkára , a francia szakszervezeti mozgalom legmagasabb rangú női tisztségviselője. Budapesten, a munkásünnep előestéjén beszélgettünk vele. A gazdasági változások tükrében melyek ma annak a küzdelemnek legjellemzőbb vonásai, melyet a francia szakszervezetek a dolgozók életszínvonalának emeléséért folytatnak? — Ezerkilencszázhatvannyolc eredményes munkás megmozdulásai nyomán Franciaországban növekedett a dolgozók jövedelme, magasabb lett az életszínvonal. Azóta azonban három esztendő telt el, s napjainkat már a kormány és a munkáltatók ellenoffenzívájával szembeni harc jellemzi, melyet vívmányaink megvédéséért kell folytatnunk. Melyek a legaktuálisabb követelések? — A tőkésországok közül Franciaországban leghosszabb a munkahét, így a szakszervezetek egyik fő célja annak átlagosan 40 órára való leszállítása. Jelenleg különös hevességgel folyik a harc a nyugdíjkorhatár leszállításáért s a nyugdíjak emeléséért mind az állami, mind a magánszektor területén. A szakszervezetek a férfiak esetében 60, a nőknél 55 évben szeretnék megállapítani azt a határt, amely biztosítja a nyugdíjba menés lehetőségét A CGT és általában a francia szakszervezetek milyen konkrét akciókat terveznek a folyamatos harcon kívül — a közeljövőben? — Az elmúlt hónap munkabeszüntetéseihez hasonlóan a legközelebbi hetekben országos akciók várhatók, különösen az építő- és vasas munkások, valamint a postások és közalkalmazottak részéről, az iparági szakszervezetek vezetésével. A március 8-i tömegdemonstrációhoz hasonlóan, amikor a franciák indokínai háborúja befejezésének évfordulóján a demokratikus erők az amerikai katonáknak a távoli kontinensről való visszavonását követelték, újabb szolidaritási akcióra készülünk. Éppen ma, május elsején, a harcoló Vietnam támogatására országszerte tüntetéseket tartanak. Felhasználva a ritka alkalmat, kérem, beszéljen a francia nők helyzetéről, a szakszervezetekben betöltött szerepükről. — Az elmúlt 10—15 év alatt intenzívebbé vált a francia nőknek a szakszervezeti mozgalomba való bekapcsolódása. Ma már a tagok körülbelül 25 százaléka dolgozó lány vagy asszony. Ha az üzemeken belül sikerül a szakszervezeti szabadságjogok kivívása, ez az arány még emelkedni fog, s a nők aktivitása is nagyobb lesz. Végül szeretném megkérdezni, hogyan alakul napjainkban a francia szakszervezeti egység, melyek a közös célok. — Franciaországban nagyon sok szakszervezet működik. Ez nálunk történelmi hagyomány. Különösen az egyes iparágakban, illetve üzemekben nagy létszámú, erős munkásszervezetek működnek. A Francia Általános Munkásszövetség 1968-ban a CFDT-vel egységben harcolt, s ez jelentős mértékben hozzájárult az akkori győzelmekhez. 1970-től ugyan lanyhult az együttműködés, de most ismét igyekszünk szorosabbra zárni sorainkat. A szakszervezeti szabadságjogokért folytatott harc ennek legkifejezőbb szimbóluma. Közösen folytatjuk ideológiai küzdelmünket is. Wmm rUBi NÉPSZAVA 1971. málnai Chilében megnyílt a változás lehetősége Chiléből ketten jöttek el a magyar május elseje megünneplésére: Francisco Nunez és Jime Donato. — Santiagóban is nagy ünnepségre készülnek — mondja Francisco Nunez, a Chilei Dolgozók Egységközpontjának (CUTCH) képviselője. — Az idei nagygyűlést két beszéd teszi emlékezetessé majd, hiszen a szakszervezeti elnök mellett beszédet mond Allende köztársasági elnök is. Chile történetében most első ízben kerülhet sor ilyen fontos társadalmi eseményre. Három évvel ezelőtt még megtiltották nekünk, hogy nyíltan ünnepeljük meg május elsejét kis csoportokban, titokban emlékezhettünk meg a munkásosztály ünnepéről. Az idén azonban már 12 latin-amerikai országot hívhattunk meg, közöttük a szocialista Kuba képviselőjét is. Ez a tény, azt hiszem, mindennél jobban igazolja a hazánkban végbemenő társadalmi forradalmat . Szakszevezeteink ma teljes egyetértésben működnek a kormánnyal, amelynek programja megegyezik a szakszervezetek céljaival, a munkásosztály érdekeivel. Jelenleg az a feladatunk, hogy megismertessük és elfogadtassuk a munka- , sokkal a kormány politikáját. Chilében ma egy központi szakszervezet van ez foglalja magába valamennyi szervezett chilei munkást. A dolgozók kétharmad része azonban szervezetlen. Allende elnök hatalomra kerülése, tehát a nagy változás óta azonban egyre többen kérték és kérik felvételüket Néhány hónappal ezelőtt 750 ezer, ma pedig egymillió szakszervezeti tagot számlálunk. A chilei munkásosztály helyzete jobb lett. A kormányban négy szakszervezeti mozgalomban részt vett miniszter található. Megnőtt a mi felelősségünk és a munkások felelőssége is, hiszen nyitva áll előttünk a régóta döngetett kapu, a nagy változás lehetősége. — A munkások gazdasági helyzetük megjavulásával észreveszik, hogy ez a helyes út és ezen kell tovább mennünk — veszi át a szót a chilei küldöttség másik képviselője. Jime Donato, az Elektromossági Dolgozók Szakszervezetének elnöke, aki egyúttal a Latinamerikai Dolgozók Szakszervezeti Egysége állandó kongresszusának (CPYSTAL) is képviselője. Ami most történt nálunk, az a chilei munkásmozgalom fejlődésének szerves része. Tavaly a reakció meg akarta akadályozni, hogy egyáltalán sor kerülhessen a választásokra. Ellenfeleink jól látták, hogy a népfrontpolitika győzelmet arathat. Végeredményben a saját harcunk tette lehetővé, hogy képviselőink bekerüljenek a kormányba. — Bekerültünk tehát a politikai hatalomba, most azonban még hátra van a gazdasági hatalom megszerzése. Ezért folynak ma Chilében az államosítások. A gazdasági hatalom megragadása megnöveli majd a kormány erejét. Ezért is van olyan nagy jelentősége az idei május elsejének, hiszen a kormány és a szakszervezetek célkitűzései egybeesnek. Az elkövetkező időszakban tovább erősödik a chilei munkásmozgalom és ily módon megnövekszik a szakszervezetek felelőssége is. Tovább kell folytatnunk a harcot és vigyáznunk kell az eddig elért eredményekre. Chilében ma valamennyien a demokratizmus megteremtésének nagy korszakát éljük. Ez a harc azonban nem könnyű, hiszen a külső és a belső reakció meg akar akadályozni bennünket eredmtményeink elérésében — mondotta Jime Donato.