Népszava, 1973. május (101. évfolyam, 101–125. sz.)

1973-05-31 / 125. szám

4 Befejeződött a szocialista művészeti szakszervezetek tanácskozása Szerdán a Fészek Művészklubban befejeződött a szocialista művészeti szakszervezetek 7. konzultatív tanácskozása. A hét szocialista ország művészeti szakszervezeteinek elnökei, főtitkárai háromnapos eszmecseréjének tapasztalatairól, eredményeiről Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára nyilatkozott az MTI munkatársának. 1960 óta már hetedik alkalommal rendezték meg a Szocialista országok művészeti és kulturális szakszervezeteinek tanácskozását, s a mostani, budapesti eszmecserén három napirendi pontot tárgyaltunk meg. Az első témakör minden szocialista ország művészeti szakszervezeti munkájában vezető helyen szereplő probléma: a munkások és a művészet kapcsolata, a művészeti ízlésnevelés a munkások körében. E napirend előadója a Szovjetunió kulturális dolgozóinak szakszervezete volt, s referátuma nyomán igen élénk eszmecsere alakult ki. — A magyar delegáció referátuma a színészi munkáról szólt, pontosabban arról, miként lehetne enyhíteni a színészek elfoglaltságán. Olyan javaslatokat vetettünk fel, amelyek a színház — mint a színészi munka legfőbb terepe — és az egyéb alkalmazók, a rádió és a televízió közötti jobb kooperálásban keresik a megoldást. — A harmadik napirendi pontként a szocialista országok művészeti szakszervezeteinek nemzetközi és egymás közötti kapcsolatairól s a különböző nemzetközi szervezetekben való részvételéről, valamint az ottani szereplés összehangolásáról volt szó. A televízió nyári közvetítési tervei A tervek szerint a következő időszakban több rangos, igényes színházi produkció kerül a képernyőre. Felvételről láthatjuk többek között Illyés Gyula „Bál a pusztán” című komédiájának előadását a Thália művészeinek tolmácsolásában. Bemutatják a Nemzeti Színház művészeinek előadásában a „Neveletlenek” című drámát, s ugyancsak ők játsszák a „Gyilkosok a ködben” című drámát is, amely a Katona József Színházban került színre. A klasszikus szerzők közül elsősorban Molière „Amphytrion” és „Kényeskedők” című művei érdemelnek figyelmet amelyeket ugyancsak az ország első színházában rögzítettek képszalagra. A Madách Színház művészeinek előadásában elevenedik meg Tennessee Williams „A tetovált rózsa” című játéka, míg a 25. Színházból kerül a publikum elé a klasszikus ,,Tour igazságtalan halála” című dráma, s a Pesti Színházból láthatjuk Gyurkovics Tibor „Nagyvizit” című komédiáját. A vidéki közvetítések tervében szerepel Gorkij „Ellenségek” című drámájának megszólaltatása a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A televízió megemlékezik a Körszínház születésének 15. évfordulójáról is. Ebből az alkalomból részleteket láthatunk a Ramajana, a Csúsingura, a Kalevala, az Elveszett paradicsom előadásaiból. Életrajz Petőfiről Új, tudományos-kritikai életrajz jelenik meg Petőfi Sándorról az ünnepi könyvhétre. Pontosabban az életrajz első része, mert az egész három kötetben lát majd napvilágot. Az új Petőfi-életrajzot Fekete Sándor írta. A most megjelenő első kötet A költő gyermek- és ifjúkora címet viseli, s az 1823- tól 1844-ig terjedő időszak eseményeit tartalmazza. Mint a kötet írója mondja az előszóban: ..Egy iskoláit évente váltogató diák, egy ifjú obsitos, egy faluzó színész vándorútjait fogjuk követni.” Fekete Sándor új adatok, s főleg új összefüggések egész sorával világítja meg Petőfinek, mint költőnek a pályakezdését. Igyekszik kiszűrni életrajzából a hamis legendákat, s minden eddigi Petőfiéletrajznál tárgyilagosabban elemzi az úgynevezett ,,szülőhely vitát”. Mindjárt az első oldalon egyszerre mosolyogtató és megdöbbentő mondatot olvashatunk: „Megszületett — ez az egyetlen, ami vitathatatlan.” Bizonyára számos olvasó érdeklődését felkelti majd a kötet utolsó fejezete, amely a Viták, kiegészítések címet viseli. Ebben külön kitér Fekete Sándor azokra a fontos kérdésekre, amelyekkel kapcsolatosan még ma is számos tudománytalan felfogás kísért. M. I. NÉPSZAVA Kultúra Óbudán—új gondokkal — Nagyon örülök annak, hogy irodalmi matinéinkra és — immár országos hírű — kamarazenekarunk koncertjeire azok is rendszeresen viszszajárnak, akik időközben más kerületbe költöztek Óbudáról. — Óbudát lassan-lassan „Újbudára” kell átkeresztelni, hiszen a gyors egymásutánban felépülő modern lakóházak máris teljesen megváltoztatták a kerület arculatát. S bizony nem könnyű dolog az újdonsült óbudaiakat bevonni a kerület kulturális és társadalmi életébe. Sok időbe és erőfeszítésbe kerül, amíg a „bevándorlók” igen jelentékeny tömege úgy istenigazából óbudaivá válik. Az első kijelentés büszke, a másik meglehetősen gondterhelt arckifejezés kíséretében hangzott el Filkorn Ferenc, az óbudai Frankel Leó művelődési ház igazgatója szájából. És ez a két kijelentés is érzékelteti, hogy eléggé bonyolult kérdéssel állunk szemben. Mert — akárhogy is vesszük — kicsit fonák a helyzet. Aminek ugyanis Filkorn Ferenc örül, amiatt egy másik kultúrházigazgató — teszem azt, Rákospalotán — igencsak szomorkodik. Mert az ottani igazgató is szívből szeretné az újpalotai lakótelep honfoglalóit igazi palotaiakká tenni. Szeretné, ha azok a lakók például, akik Óbuda földszintes, romantikus, de roppant egészségtelen viskóiból kerültek új lakástulajdonosokként a kerületbe — ne az óbudai matinékat és koncerteket látogassák továbbra is, hanem a rákospalotai művelődési otthon rendezvényeire járjanak el. Azért egy dolog felől nyugodtak lehetünk: a két igazgató aligha vájja ki egymás szemét, még ha a kerületek lakosságának rohamos átrétegződése miatt óhatatlanul „konkurrenciát” is jelentenek egy kicsit egymás számára. S ez lehet egészséges is: ha Rákospalotán is olyan magas színvonalú matinék és hangversenyek lesznek, mint Óbudán — a kényelemre erősen hajlamos nagyérdemű mindenképpen a közelebb eső helyet tiszteli meg jelenlétével. S Filkorn Ferencnek sem okoz — gondolom — szomorúságot, ha a más kerületekből visszajáró törzsközönség helyét egy idő múlva a vadonatúj óbudaiak foglalják majd el. Ám ennek érdekében még rengeteg a teendő. Az új lakástjdonosokat valóban neki könnyű kimozdítani „f slangjaikból”, kiváltképp, ha nagyon is komfortos az a barlang. Magamról tudom: amikor megszámlálhatatlan peremvárosi albérlet után végre lakáshoz jutottam Zuglóban, egy időre „belefeledkeztem” az otthonomba. Alig vártam, hogy hazamehessek, én, aki előző kerületeim minden megmozdulásán jelen voltam, csak hogy minél kevesebb időt kelljen eltölteni a sivár albérleti szobácskákban. S ha később ki is mozdultam olykor-olykor új zuglói lakásomból, bizony, a régi, megszokott helyekre zarándokoltam vissza, nem restellvén akár másfél órát is villamosozni. Lélektanilag tehát teljesen világos a dolog, beletörődni akkor sem szabad. Magyarázatok helyett tettek kellenek, s jó ötletekben Óbudán sincs hiány. Beszéljen erről Filkorn Ferenc: — Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy az új lakók mihamarabb lokálpatriótákká váljanak, a szó nemes értelmében. Óbudai sétákat szervezünk, ahol dr. Szilágyi János „idegenvezetésével” az érdeklődők megismerhetik a nagy múltú városrész minden „ereklyéjét”, de a legújabb létesítményeket is. Kitűnően működő, a hazai és nemzetközi kiállításokon egyre jobban „taroló” fotókörünk jóvoltából színvonalas diavetítésekre is gyakran nyílik lehetőség. Nagy sikerű irodalmi matinét rendeztünk a főváros centenáriumi ünnepségsorozata idején „Óbuda az irodalomban” címmel, a kerületből elszármazott Sinkovits család közreműködésével. A Krúdyünnepség is jól sikerült. Elnökhelyettesünk javaslatára négy-öt lépcsőházanként összetoborozzuk majd az idősebb, nyugdíjas asszonyokat és elsétálunk velük a kerület óvodáiba, hogy az apróságok kedveskedése is otthonosabbá tegye nekik egy kicsit az új környéket. „Fizikailag” sokan élünk itt — harmincötezerről nyolcvanezerre ugrott a kerület lakóinak a száma —, de szeretnénk a legszemélyesebb érzelmek egy részét is „idehonosítani”. És minden rendezvényünkre szeretettel várunk mindenkit. Igaz, csak tízezer forint az évi propagandakeretünk, de nem érjük be a puszta plakátozással, röpcéduláinkat konok türelemmel dobáljuk be az új lakások levélszekrényébe. Reméljük, hogy a KISZ is többet segít a jövőben, és a kerület pedagógusai sem nézik házalóknak azokat a munkatársainkat, akik rangos irodalmi műsorokat kínálnak fel — ingyen, vagy nagyon olcsó jegyeket mellékelve a kínálathoz! — a középiskolás diákoknak. Hisz főleg miattuk jött el Bánffy György, Bitskey Tibor, Szemes Mari — és még sokan mások — a művelődési házba, hogy a tananyag magas művészi szinten történő „besulykolásához” itt, a munkáskerületben is hozzájáruljanak, ne csak az Egyetemi Színpadon... Igen. Az „érzelmi akklimatizálódás” mindenképpen üdvös lenne, s ha valaha Óbudán bekövetkezik , nem csekély része lesz ebben a Frankel Leó művelődési háznak. Baranyi Ferenc Csokonai emlékezete a debreceni színházban Még játsszák az idei évad utolsó darabjait a debreceni Csokonai Színházban, de szerdán már megkezdődtek az előkészületek és próbák a következő szezonra. Taar Ferenc, a színház igazgatója szerdán sajtótájékoztatót tartott, s elmondotta, hogy a színház a következő évadot — a költő születésének 200. évfordulója alkalmából — Csokonai Vitéz Mihály emlékének szenteli. A Csokonai-évforduló tiszteletére írt darabot Szabó Magda „Kiálts város” címmel. A bemutató szeptember 27-én lesz. Az évfordulóhoz kapcsolódva a Tempefői és Karnyóné is szerepel a Csokonai Színház műsorán az új szezonban. Képekkel tapétázott szoba Beszélgetés Kiss Annával Marosvásárhelyen, a Rózsák terén az egyik épület bolthajtásos kapuja alól aprócska szobába vezet föl a kopott lépcső. A szoba a belőle nyíló kis kamrával együtt sincs talán tizenöt négyzetméter. Falait szinte kitapétázták képekkel. Szorosan, egy- -más mellett függnek a rajzok, festmények. Sajátos világú képek. Vonalvezetésük gyermekrajzokat idéz, egy-egy ábrázolási megoldás viszont egészen meghökkentő, eddig még sehol sem látott. De nemcsak a falra jutott a képekből, helyet kértek a szekrény tetején, keret nélkül kerülnek elő a fiókból, s megtöltik a kamra polcait is. Kiss Anna naiv festő világa és lakása ez. A naiv művészet felé ma Romániában is fokozott figyelem fordul, fölfölbukkannak újabb nevek a régiek mellé. Jakab Zsiga fazekas Szolokma községben festetlen agyagból apró, tenyérben elférő állatfigurákat gyúr, csillagos mellű birkát, hátranéző madarat, és hasonlókat. Szentdemeteren Lukács Margit és lánya háncsból fonja figurás szőnyegeit. Ki-ki a keze ügyében levő, hozzáférhető anyagból igyekszik kiügyeskedni valamit. A városlakó Kiss Annának a ceruza és a festék az eszköze. Rajzol tussal, fest olajjal, varr faliszőnyegképeket. Mindent előre, pontosan megrajzol magának, lett. Tehenekkel, disznókkal bajlódtam, nehezen éltem. Aztán városra kerültem, szolgáltam, később intézményeknél takarítottam. Most ötszáz lej nyugdíjat kapok. — Azt mondta, nem szeretett rajzolni. Most meg alig férnek a képek a szobába. Kedvvel csinálja, vagy csak éppen azért, mert ez adódott? — Most már nem tudnék meglenni rajzolás, festés nélkül. Annyi minden érdekes van a világon, amit le kell rajzolnom. Egyet megcsinálok, másik három jut eszembe. Nem tudna meglenni nélküle — Négy évvel ezelőtt kezdtem rajzolni — mondja. — Előtte nem csináltam soha. Nem is szerettem a rajzolást. Elsőbben én babákat készítettem, mutattam itt a művelődési házban, nem lehetne-e őket kiállítani. Mert hogy szoktak ilyeneket. Meglátták a babáimat, és adtak anyagot, próbáljak meg rajzolni. Csináltam öt képet, kiállították. Hát így kezdtem. Azóta rajzolok, festek meg kivarrom ezeket a szőnyegeket. Szobájában a rajzai jól megférnek a szivacsból készült művirágokkal, a csillogó üvegcserepecskékkel kirakott képkerettel. Nyugdíjas, de nem tud meglenni tétlenül. Ezért kezdte csinálni a babákat is, mígnem rákapott (rákapatták) a rajzolásra, festésre. Nehtz életéről így vall: — 1915-ben születtem. Apám szőlőmunkás volt Koronkán. Nyolcan voltunk testvérek, öt maradt életben. Már fiatal koromban szolgálnom kell Meséből és valóságból szóló képein a mese és a valóság motívumai keverednek. Olyan természetesen, hogy ő — ez a képekről való beszélgetés során is kiderült — sokszor észre sem veszi, mikor vált ,egyikből a másikba. Gyakran ábrázol tragédiákat. Az elemekkel és az emberi természettel sokat küzdött, nehéz életű emberek sajátja ez. Képein farkasok támadnak, betyárok gyilkolnak, folyik a vér. Feltűnnek azonban vidámabb témák is néha. Gyakran készít illusztrációkat népmesékhez. Sokszor egy képen, egymás fölötti képsorokban elmondja a mese egész tartalmát. Ötletei eredetiek. — Mit csinál, mivel tölti az idejét, ha éppen nem fest? — Olvasok. Azt nagyon szeretek. Főleg mesét. — Témáinak egy részét tehát olvasmányaiból veszi. És amelyik kép nem meséhez készült? — Azt láttam vagy hallottam valahol, valamikor. Itt ez a festmény a haranggal meg a kúttal. No, hát az én szülőfalumban, kinn a határban volt meg van is egy kút. Tatárkátnak hívják. Abba dobták a falu templomának harangját a tatárok elől. Úgy mondják a népek, hogy amikor elmentek a tatárok, akkor meg kivették, és még a toronyban ez a harang nem ma is. Hát ezt festettem meg. Itt a képen, ni, ez a kút, ezek meg az emberek a haranggal. Marosvásárhelyen, a Rózsák terén, az egyik kapualjból fölvezető lépcső fölötti szobában tovább rajzol, fest Kiss Anna. Képei megjárták már Bukarestet, de a határon túl. Csehszlovákiában és Olaszországben is volt kiállítása. Mátyás István 1973. május 1. A HÉT FILMJEI Szabad lélegzet Mészáros Márta, sok kitűnő rövidfilm után, néhány éve jelentkezett első játékfilmjével, az Eltávozott nappal. Igaz és sikerült alkotás volt, olyan rendező műve, akinek eredeti tehetségéért, jóravaló törekvéseinek érvényesüléséért érdemes szurkolni. Az oroszlánkörmöket mutató első filmet két másik követte, talán egy kicsit gyors egymásutánban, s éppen ezért nem eléggé kiérlelten. A „történelmi visszatekintés” már jelezheti, hogy Mészáros Márta legújabb alkotása, a Szabad lélegzet nosztalgiát kelt az ígéretes elsőszülött film erényei iránt. Jó volna — egy szabad lélegzettel — azt mondani: végre megint sikerült a tehetséges rendezőnőnek hitelesen és művészi színvonalon felmutatnia az eleven valóság egy darabját. Ám, sajnos, nem így van. Mészáros Márta, mint forgatókönyvíró és rendező következetesen viszszatér témájához. Asszonyok, lányok, főleg munkásfiatalok társadalmi helyzete, problémái foglalkoztatják, a magányról szól, és olyan nőkről, akik látszatok, hazugságok nélkül, önmaguk teljes életét próbálják megvalósítani. A Szabad lélegzet hősnőjét, Jutkát, a hazugságok hínárja fojtogatja. Csakhogy a történet, az alapkonfliktus, amiért a lány hazugságokba bonyolódik — nem igaz, nem hiteles. Legalábbis így nem. A munkásszálláson lakó húszéves szövőnő egy táncesten ismerkedik meg az egyetemista fiúval. Diáklánynak mondja magát, csak később, amikor kapcsolatuk elmélyül, vallja be, hogy munkásnő. A fiú szereti a lányt, csak „a gátlásai zavarják”, és ragaszkodik hozzá, hogy jómódú szüleinek egyetemi hallgatóként mutassa be választottját. Ami a gátlásokat illeti, Jutka kisebbrendűségi komplexuma a diák- és munkásfiatalok viszonyával kapcsolatban meglehetősen mondvacsinált, és a filmbeli jelenetek sem támasztják alá. A fiú szüleiről pedig kiderül, hogy eredetileg munkásemberek, akiknek ,,sikerült” felkapaszkodniuk a kispolgári jólét és a nagyravágyó, ostoba gőg szintjére. Van ilyen? Van. Ami viszont lehetetlen: a józan, értelmes Jutka nem veszi mindjárt észre, hogy ebbe a hivalkodó ízléstelenséggel berendezett házba őt, mint egyetemistát is csak cselédnek, az elkényeztetett apa és fiú szolgálójának fogadnák be. Hihetetlen, hogy belemegy a megalázó színjátékba: egy hasonlóképpen nagyzoló szülőpárt, tíz éve nem látott apját és annak élettársát mutatja be a fiú a családjának. És csak ettől a találkozástól csömörült meg, ettől lázad fel, noha szerelmesének képmutatásra kényszerítő önzése elejétől nyilvaló. A szakítással Jutka szabad lélegzethez jut, de további sorsa bizonytalan. A film nem ad igazi talajt a lába alá, nincs biztos ,,hátországa”, kapaszkodója. Környezete, a történet fiatal munkásfigurái vér’ telenek, divatosan szenvelgőek, unatkozók, „lötyögök”, hiányzik belőlük a természetesség, a kedv, a vidámság. Ez alól még az egyetlen egészségesebb, élettelibb alkatúnak ábrázolt szövőnő alakítója, Moór Mariannese kivétel Jutka korábbi kérője, egy munkásfiú, pofonokkal igyekszik „meghódítani” a lányt. Az egész — külsőségeiben hitelesen ábrázolt — üzemi és munkásszállási környezetben senki és semmi sincs, ami tartást adhatna Jutkának. Ez megint elfogadhatatlan. Mészáros Márta rendező jobb, hitelesebb forgatókönyvet érdemelt volna a filmíró Mészáros Mártától, vagy — lemondva a „szerzői film” divatjáról — más, igényes írótól. Kútvölgyi Erzsébet tehetséges fiatal színésznő, a szerepadta lehetőséghez képest igyekezett árnyaltan, érzékletesen megformálni Jutkát. Nagy Gábor nem sokat tudott kezdeni a diák fakó figurájával. Egy-egy epizódban Szemes Mari, Kállai Ferenc és Földi Teri nyújtott jó alakítást. Felszállási engedélyt kérek Egy kisebb kereskedelmi, mezőgazdasági repülőtér dolgozóinak hétköznapjairól, a pilóták szép, nem mindig veszélytelen munkájáról szól Anatolij Vehotko és Natalja Troscsenko filmje. Lényegében egymással lazán öszszefüggő epizódokból áll. Egy kissé fegyelmezetlen ifjú pilótajelölt és a repülésről lemondani kényszerülő idős mesterének történetét, a parancsnok hivatásbeli és családi problémáit villantja fel a mozaikos szerkesztésű film, eléggé sablonos jelenetekben. Jóformán csak az utolsó negyedóra — egy izgalmas leszállás képsorai — kötik le igazán a nézők érdeklődését. A fiatal Szergej Morozov derűs csetlés-botlása és a kiöregedés, az alkalmatlanság tragikumát jól érzékeltető Anatolij Papanov alakítása mellett a látványos légi felvételek érdemelnek említést. A hozomány Hogyan, nőiből kerülnek értékes antik bútorok, szőnyegek, fényűző holmik Serban mérnökök lakására? Lehetséges-e, hogy a fiatal mérnök mit sem tud felesége munkahelyi üzelmeiről, uzsorakamatra adott kölcsöneiről? Előfordulhat-e, hogy egy értelmes férfi ilyen gyanútlanul és hiszékenyen éljen egy szélhámos asszony mellett ? Ezt vizsgálja az ügyészség Letitia Popa román rendező filmjében, amely azonban nem krimi, inkább társadalmi-lélektani dráma akarna lenni. Ahhoz azonban nem eléggé megalapozott, sem erkölcsi mondanivalójában, sem drámai konfliktusaiban. Az ostobaságig jóhiszemű férfi inkább szánalmas vagy bosszantó, mint tragikus figura. Vajk Vera Búcsú Gergely Máriától Szerdán a Farkasréti temetőben hozzátartozói, barátai, tisztelői és olvasói nagy részvéttel vettek búcsút Gergely Márta írótól. Földes Péter, az írószövetség ifjúsági és gyermekirodalmi szakosztályának titkára a Magyar Írók Szövetsége és annak pártszervezete nevében emlékezett a kitűzött művészi programját határozottan végrehajtó alkotóra. Szabó Ferenc, az úttörőszövetség főtitkára, a KISZ központi bizottsága, az úttörőszövetség országos elnöksége és az elhunyt volt munkatársai nevében idézte fel Gergely Márta életét, amely — mint mondotta — ragyogó példa az igaz, harcos kommunista helytállásra. Kovits Miklós, a Móra Ferenc Kiadó irodalmi vezetője a kiadó munkatársainak gyászát tolmácsolta.