Népszava, 1975. január (103. évfolyam, 1–26. sz.)

1975-01-23 / 19. szám

4 TÖRTÉNELEM ALULNÉZETBEN A Thália Színház bemutatójához Nemigen fér kétség hozzá, a Szépirodalmi Könyvkiadó közismertté vált kötete, László-Bencsik Sándor műve, a címében is érzékletes „Történelem alulnézetben”, az egyik legértékesebb szociográfia, amely a felszabadulás óta megjelent. A maga nemében egyedülálló. Műfaji és tartalmi értelemben egyaránt. Az előbbiben azért, mert a szerzője nem megfigyelőként, tudományos felmérőként vizsgálta a mai magyar munkásosztály egy rétegének az életét, hanem munkásként, saját életeként, belülről. Sajátos okok közrejátszása révén döntött úgy, hogy értelmiségi életpályája derekán munkásként, az exportcsomagolás nehéz, „hórukk” munkáját vállalva folytatja az életét. (Az új értelmiségnek ez a kissé kettős sorsú és tudatú rétege maga is megérdemelne egy szociográfiai és lélektani tanulmányt.) A szerző néprajzzal, folklórral kapcsolatos előző tevékenységei alkalmassá tették a vizsgálódás színvonalas lebonyolítására, a következtetések levonására és összegezésére éppúgy, mint mondanivalójának élvezetes előadására. A könyv tartalmi érdekességét elsősorban az adja, hogy a paraszti sors hasonló vizsgálatai után ezúttal valaki a munkássorsot elemzi, boncolja, amiben alig-alig támaszkodhat közvetlen előzményre. A mű éppen ezért tökéletesen illeszkedik a főcímében sokat ígérő sorozatba, amelynek kiemelkedő darabja, egy kicsit csakugyan „Magyarország felfedezése”. Ennyit szükséges mondani itt az előzményről Kazimir Károly, a Thália Színház vezetője és „feltalálója” már számos olyan elképzelést valósított meg, amelyről sokan — köztük magam is — azt mondották elöljáróban, hogy téves. Az esetek egy részében neki volt igaza — nagy művészi és közönségsiker igazolta. Az esetek más részében abban volt igaza, hogy a vállalkozókedvét, a kezdeményezőkészségét fiaskók, tévedések után sem veszítette el. Úgy vélem, hogy a Történelem alulnézetben színpadra állítása sem tartozik a mindenben igazolható vállalkozások közé. Még akkor sem, ha bizonyos közönségsikere elképzelhető. Nagy kérdés (és ki fog rá válaszolni?!), vajon olyan hatást vált-e ki a nézőkből, feltehetően javarészt munkás nézőkből, amilyennek az érdekében a színpadra állítás megtörtént. Azzal rokon, felemelő hatást, amely a könyv elolvasását követi, a benne foglalt rengeteg gond és baj ellenére. László-Bencsik is, Kazimir is különböző előzetes nyilatkozatokban „pajzsot” tartottak maguk elé: nem a szociográfia dramatizálásáról van szó. Legyen szabad immár a színpadi mű ismeretében azt mondanom: de igen, lényegében igen. Nem sikerült oly mértékben elszakadni a színpadtól természete, jellege, lényege szerint idegen anyagtól és műfajtól, amennyire kívánatos és szükséges lett volna. Ahová jutottunk, az viszont nem Brecht politikus színháza, vagy valami ahhoz hasonló, nem is a proletkult színháza (ha időnként hasonló is hozzá), hanem elég számottevő részében megcsonkított, kurtított, kiragadott szociográfia, amely teljes összefüggéseitől megfosztva immár téves következtetésekhez is vezethet. Valami hasonló történik ott is, ahol az alkotók, létrehozók a legnagyobb erőfeszítéseket tették a színpadiasítás érdekében. Igen, igen, tizenkilenc emberalakot összevonnak nyolcba, ami teljesen rendjén van — de nem veszik észre a hangsúlyeltolódásokat, amelyek nem egyszerűen mennyiségekből, sokkal inkább a színpad hatáselemeiből táplálkoznak. Egy hatásos, némileg cselekményessé tett szerep például (Töröké), színpadon erősen semlegesítheti a többit — a szociográfiában ilyesmiről már csak azért sem lehet szó, mert ott nem szerepekkel, hanem emberekkel van dolgunk. Több hasonló aránykérdés (munkások — és az itt sommásan eltorzított irodaiak) feltehető volna a színpadi művelés alakjaival kapcsolatban. Egyre korlátozódom. Ha korábban nem tudtam volna, éppen László-Bencsik könyvéből értesültem az alkoholizmus szerepéről, hatásáról munkásságunk, pontosabban a műben taglalt munkásréteg életében. Mondjuk meg bátran, ahogyan a könyv teszi: egy szocialista brigád életében is. Más dolog ez — és más dolog ugyanennek immár túlzott hangsúly a színpadi jelenetekben. Itt sem elegendő matematikázni, hogy hiszen a jeleneteknek csak kicsiny hányada forog a kérdés körül. Nem számítottam ki. A jelenetek jellegéről és hatásáról beszélek, mert éppen ezek a viszonylag cselekményes jelenetek kötik legeredményesebben a színpadhoz a nézőket. Ezekből az aránybillenésekből keletkezik egy olyan összhatás, amely végül is nem felel meg a mű szándékának. Ezt a még oly hasznos töltésű, de eléggé nehézkes és többszöri befejezés nem képes ellensúlyozni. Apróbb kifogásokat — egyértelműen szociografikus adatok szavalókórusos közlése, a zene szerves beillesztésének hiánya — a fentiekhez viszonyítva nem érdemes részletezni. Csak ezek után szólhatok elismeréssel néhány valóban kimagasló színészi emberábrázolásról. Mindenekelőtt Rátonyi Róbertéről. A kitűnő művész életének legjobb alakítása ez az előbb „fel”, majd „le” deklasszálódott Török, akinek súlyos emberi hibáit, értéktelenségét az ő lelke mélyén is pislákoló emberség nevében nemcsak a brigád, hanem mi is megbocsátjuk. Eredeti, igazi munkás — szállítómunkás — figurákat kapunk Bitkey Tibor. Nagy Attila. Harsányi Gábor. Buss Gyula. Kozák Andris. Mécs Károly révén. Szabó Gyula brigádvezetője megragadna , igaz, a munkások legszebb, legegyszerűbb vonásait hordozó emb°ranak. Egy sor további ábrázolás is elienozást érdemel. Horváth Teri. Drahota Andrea, Lengyel Erzsi és mások. Elvben már kifogásoltam az irodaink egyértelműen negatív színezését. Ez Esztergályos Cecíliánál — a rendezés és a szcenikusok segítségével! — ellenszenves és téves karikatúrába csap át. Rajkai György csupa láda, csupa deszka színpada jó. Rajk András MEGLEPETÉSEIM KÖNYVE Tatay Sándor könyvéről Röviden így jellemezhetnénk Tatay Sándor könyvét: vallomások a gyermekkorról. Nem valamiféle önéletrajzi regény tehát, nem összefüggő történet. Mozaikok csupán, amelyben az írót semmi sem köti, mégis megvan a határozott szerkezeti vonala. Tartópillére azonban nem a kisgyermek cselekménybe foglalható élményei, hanem a világra való eszmélésének legjelentősebb mozzanatai. Ezek tartják össze s fogják végül is jól megformált egységbe. S ez mindjárt érthetővé teszi a vallomások meglepő indítását: „Első élményem a rémületé.” S valóban, ez az élmény igen sokféle formában tér viszsza nemcsak az első fejezetben, hanem az egész könyvben. Persze, nem szó szerinti értelemben, de hangulatiag mindenesetre. Alkalmas ez arra, hogy bemutassa a kisgyermek szemüvegén nézve a tágabb értelemben vett szülőföld, a Bakony rejtelmes világát, és mert éppen az első világháború véres esztendeit éljük, érthető, hogy ennek emléke is ott érezhető mindenütt az események hátterében. A kisgyermek világa elevenedik meg tehát Tatay könyvében. Félelmei és kibontakozó vágyai, rémülete és a világ dolgairól szerzett tapasztalatai, mégpedig kendőzetlenül, nemegyszer a gyermeki naivitás finom naturalizmusával. A bájos gyermeki naturalizmus a későbbiekben is érezhető sokféle, a helyzetekhez mindig kitűnően alkalmazkodó módon, s így mindinkább a belső, lelki mozzanatok hű tükrözőjévé válik. Végül is — a már említett félelemérzés motiválásai mellett két nagy élményhez fűződnek az író visszaemlékezései: a háborúhoz (annak az eldugott kis faluban is érezhető, állandóan szorító, fenyegető hatásához) és a kisfiú egyéni, sajátos társadalmi helyzetéhez. Ahhoz, hogy evangélikus pap gyermeke, aki mégis nyitott szemekkel és természetes gyermeki fantáziával vesz tudomást az élet dolgairól. S ez utóbbi talán még fontosabb, mert ebben ott van, ott kell hogy legyen a későbbi író érzékenyebb, minden élményre erősebben reagáló egyéniségének is. S ha sorra vennénk a fejezeteket, valóban mindenütt rá is bukkannánk. A gyermeki fantázia, a gyermeknek a világ dolgaira való eszmélkedésének őszinte, naivan gyermeki rajza teszi tehát rendkívül vonzóvá ezt a könyvet, mégis úgy érzem, hogy kisebb gyengeségei is ebből fakadnak. A könyvet a Móra Kiadó adta ki bizonyára a „serdültebb ifjúság" számára. Kétséges azonban, hogy valóban képes-e megmozgatni az ifjúság fantáziáját? A felnőttekét sokkal erőteljesebben. S ha így tekintjük, úgy érzem, hogy az író még bátrabban élhetett volna a gyermeki fantázia adta lehetőségekkel. “Érezzük, hogy több volt ott a „tündérvilág”, s több volt a gyermeki naturalista élmény is. A könyv azonban így is megkapó. Nem tudom, lesz-e folytatása, de ha lesz, örömmel várjuk. (Móra, 1974) Seres József NÉPSZAVA Csokonai-illusztrációk a Miskolci Képtárban Csokonai Vitéz Mihálynak, „a múzsák rakoncátlan gyermekének, a felvilágosodás géniuszának” születése 200. évfordulójára 1974-ben a Miskolci Képtár fiatal grafikusművészeket kért fel: rendezzenek kiállítást a költő műveihez készült rajzos interpretációkból, öten voltak a vállalkozók, akik — minden anyagi ösztönzés kilátása nélkül —, érdeklődéssel és elmélyüléssel fordultak a téma felé, az ő anyagukból került ki a kis kamarakiállítás Miskolcon. Mindegyikük saját, már kialakult előadásmódján közelítette meg a feladatot, s Csokonai különféle arculatait. Témaválasztásuk is ennek megfelelően történt. Pető János néhány leheletszerű vonallal, szaggatott, szinte csak sejtető kontúrral idézi Lilla tünékeny alakját, a költő számára a napsugaras, idilli szerelmet, a remény küzdelmeit és a lemondó szenvedést jelentő, majd álomképpé váló leány figuráját. Máger Ágnest inkább a klasszikusokon nevelkedett Csokonai, az anakreoni bölcsességet, életszeretetet sugárzó dalok költője fogta meg, aki a Bakony berkeit a görög mitológia természetisteneivel népesítette be, átélve az ősi jelképek mítoszait A legfiatalabb: König Róbert, a Béka—egér harc szatirikus eposzának állított emléket, nyüzsgő, részletekben bővelkedő, jóízű harcaiban — igaz, szerkesztése sokban emlékeztet Kondor Béla háborús témájú lapjainak ácsolt toronyvárakból védekező, csigaszerkezetekkel bajlódó groteszk figuráira, kompozíciójára. A „szereplők” játéka azonban saját humorú, láthatóan élvezte őket alkotójuk. Almásy Aladár a témák víziószerű feldolgozásával kissé egyoldalúnak, önkényesnek tűnik Csokonai szellemiségéhez hasonlítva, groteszkségéből hiányzik a humor, amely a költőnél képes volt feloldani a néha kegyetlen iróniát is, szépségeszménye pedig végképp elveszett. Szelíd melankóliája dühödt, torz vagdalkozássá hullott szét Almásy előadásában. Legérzékenyebb, legköltőibb módon Szemethy Imre élte át — elsősorban az elégikus, málabús poéta líráját. Búcsúztatók, sírversek, Búcsúztató és honorárium címen foltszerű, kontúrok keménysége nélküli, éppen megformálódó, majd újra köddé foszló alakok tűnnek fel a tér nélküli lapokon, klasszikust idéző nőalakok, eleven fatörzs, melyből mintha a költő nyújtaná örökösen koldusmozdulatra kárhoztatott kezét És néhány jellemkép, kissé kusza, ugyancsak puhán formálódó vonalakkal, Csokonai figuráiról Érdekes — és megnyugtató egyben —, hogy a kiállítás nem csábított senkit holmi modern-rokokó illusztráció készítésére, ami arra vall, hogy ebben a nagy tudású, csiszolt nyelvű, sok tekintetben modern érzésű és gondolkodású költőben a fiatal művészek mindegyike talált valami sajátos élményt. Horváth Teréz ^ >5, p í ° p p • p p * i p „Kalandozás a radio uj es tjulo zenei műsoraiban A rádió a következő hónapokban, állandó, ismert zenei adásain, közvetítésein túl néhány sajátos adásformával is igyekszik segíteni a zenei ismeretterjesztést és a zene megkedveltetését. Munkásotthonokban, kollégiumokban és szakközépiskolákban rögzítik a „Hangverseny és beszélgetés munkásfiatalokkal" új adásait Több vidéki városunk egybekapcsolásával többször jelentkezik majd a rádió olyan műsorral, amely feleleveníti az adott városok zenei múltját. Laikusok és szakemberek vélekedéseit szembesíti majd a „Miért Mozart?”, majd „Miért Sztravinszkij?" és „Miért Liszt?” című sorozat. Összeállítás készül Nádasdy Kálmán 70. születésnapja alkalmából. Lírai dokumentumműsor készül Bartók amerikai éveiről. A népszerű „Ki nyer ma?” a továbbiakban gyárakat, üdülőket és laktanyákat is felkeres. „Pro musica” címen az idén is lesz nemzetközi rádióműsor-verseny, „Szereti ön Bachot?” összefoglaló címmel. Neves személyiségek megszólaltatásával immár harmadik éve folytatódik a „Kalandozás” című, a legkülönbözőbb zenei ízléseket jól szolgáló műsorfajta. Magyar részvevők az idei csehszlovákiai zenei seregszemléken Az idei csehszlovákiai zenei fesztiválokat a felszabadulás 30. évfordulója jegyében tartják. A IX. pozsonyi zenei fesztiválon — amelyet október 2— 18. között tartanak — neves együttesek sorában fellép a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara. Tudományos ülésszakot is tartanak majd, amelynek témája: az antifasiszta harc tükröződése a zeneirodalomban. A fesztivál egyik érdekességének ígérkezik Kucera: Variációk cimbalomra és zenekarra című művének premierje, amelyeket a magyar Fábián Márta szólaltat meg. A nyár folyamán Pöstyénben és Trencsényben is zenei fesztivált tartanak: előbbi az operaelőadók, utóbbi a fiatal hangszeres szólisták fóruma lesz. A pozsonyi Lyra Fesztivál május 28—31. között lesz. A rangos könnyűzenei versenyen ezúttal is csehszlovák és külföldi művészek lépnek közönség elé. Május 17. és június 4. között harmincadik alkalommal rendezik meg a Prágai Tavasz koncertsorozatát, ezúttal a moszkvai, a varsói, a szófiai és a bécsi szimfonikus zenekar közreműködésével. Szeptember végén kezdődik a brnói komolyzenei fesztivál, amelyen hazánkat ismét a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara képviseli, Lehel György vezényletével. 1975. Január 23. A hét filmjei Hajdúk Okos, előrelátó ember Kardos Ferenc. Legalábbis ezt bizonyítja a Filmvilágban és a rádióban közreadott nyilatkozata. A csillogó és értelmes történelmi oknyomozás mellett — például — már jó előre kivédi a kritikusok várható támadásait is. Azzal az egyszerű és célravezető taktikával, hogy „tudatosnak” nyilvánítja a film képtelenségeit. Bevallja azt is, hogy filmjéhez (amely az aktív progreszszió létrejöttét vizsgálja egy adott történelmi időszakban) szándékosan választotta a western-keretet. Az „attraktív hatáselemek nemesebb változatait”, hogy ezáltal a mai néző a „jelenidejűség élményével” ítélje meg a magyar történelem bizonyos pillanatát. Ugyanakkor elmondja azt is, hogy tudatosan követi Jancsó filmkészítési módszereit. Mert — idézem a mondatokat — „a külső jegyek és a téma bizonyos fokú kapcsolódása még egy úgynevezett ,anti-jancsóista’ rendező filmjében is hasonlóságot eredményezne, nemhogy egy szimpatizánsnál, mint én vagyok.” Végül is nem az a legnagyobb hiba, hogy Kardos Ferenc (a forgatókönyvet Kardos István írta) western-keretben idézi meg a Bocskai-felkelést megelőző időszakot. Hanem inkább az, hogy ez a magyar western — unalmas és szegényes. Az sem zavar különösebben, hogy Kardos Ferenc tudatosan követi Jancsó útját. (Hisz Jancsó jelentkezése, tehetsége — ezt nem vitatja senki — ténylegesen is új utat nyitott a magyar filmművészetben.) Csakhogy Kardos Ferenc másol. A „korai” Jancsót másolja a kameramozgással, a lovak vágtájával s a beállításokkal. És így , óhatatlanul is megközelíti a súlytalan epigonok veszélyes világát. Pedig Kardos könnyedén elkerülhetné a másolás vádját. Mert tehetsége, technikai tudása nyilvánvaló. Kiváltképp a film első negyedében adja ennek jelét. Bár itt is kevés információt ad a valós történelmi helyzetről, de mégis elfogadható, egyéni látásmóddal jelzi a kort. A XVII. század eleji magyar viszonylatokat. S a szikár józansággal szerkesztett jelenetek, a kemény mondatok érzékeltetik azt is, hogy ez a néhány nincstelen, kóbor, pusztai „cowboy” miért áll át hirtelen Bocskai táborába. S miért vállalja a kockázatos küldetést a dalmát tengerpartra — a három részre szakadt országon át Ám a továbbiakban ezek a hajdúk, a vad fickók már csak epizódszerepet játszanak a történetben. Még akkor is, amikor soraikat alaposan megtizedeli a török, a német és a pusztai rabló ... Mert a főszerep immár a gulyáé. A szürkésfehér marhacsordáé, amely a legnagyobb fegyverdörgésben is ide-oda vonul a pusztán. (Mert pusztánk is csak egy van.) Kende János — kétségtelen — nagy bravúrral fotografálja a csordát. S a legények is (Dzoko Rozic, Madaras József, Ion Bog, Frantisek Verecky, Todor Todorov) keményen küzdenek azért, hogy olykor vágtára kényszerítsék a lomhán legelő barmokat. Legalább öt ló is felbukik. S a kaszkadőrök cirkuszi mutatványosként röpdösnek a levegőben. A kutya csahol, hátul, a távolban lobogva lángol a tanyaház, emitt csatarendben a német katonaság. És ott a mocsár is. Ám a látvány, a fegyvercsattogás valamiképpen nem kelt izgalmat. Hogy miért? Magyarázatként ismét Kardost idézem, aki így nyilatkozott a történelmi képeskönyvfilmekről: „nem az a bajuk, hogy történelemábrázolásuk retrográd, vagy tisztességtelen, hanem az, hogy szakmailag nincsenek elég jól megcsinálva, nem eléggé látványosak, gazdagok, szórakoztatóak.” Ami azt illeti, az új Kardos-filmnek is az a legnagyobb hibája, hogy súlytalan és üres. A játék menetéből hiányzik az igazi izgalom és a fordulat. S a western műfaját megcsúfolva — még csak nem is szórakoztató. Gantner Ilona MOMKONT — Tűzzománcmunkái terelték a figyelmet Stekli Zsuzsa, a Bonyhádi Zománcgyár fiatal dolgozójának tehetségére. Képeiből kiállítás nyílt Szekszárdon, a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban. — Kerekes Farkas László zeneszerző Zenei színekben címen tart zenei műsorral és vetítéssel kísért előadást az Egyetemi Színpadon január 27-én. A szerző munkálkodása a muzsika látványi megjelenítésére, nagy figyelmet keltettek itthon és világszerte. A Fővárosi Kézműipari Vállalat kiállítja 25-étől ugyanitt azokat a textiltárgyakat, amelyeken sikerrel alkalmazta a látvánnyá tett zeneműveket. A 27-i esten a pedagógus-szakszervezet zenekara is közreműködik. A gyulai Várszínház két magyar művet mutat be az idén. Görgei Gábor gyulai témát dolgoz fel a végvári vitézekről írott tragikomédiájéban. Az Erdélyben élő Veres Dániel Báthory című történelmi drámája kerül még színre. Gyulai vásáron címmel népi játékműsor is lesz, a táj táncainak, zenéjének alkalmazásával. Több fotóalbum jelenik meg a Képzőművészeti Kiadó gondozásában fővárosunkról a felszabadulás 30. évfordulója alkalmából. Czeizing Lajos és Inkey Tibor fotóművészek művei a romba dőlt és az újjászületett főváros sok, még nem ismert arcát mutatják meg. — A Pécsi Nemzeti Színház január 24-én, pénteken mutatja be Viktor Rozov Kényes helyzet című vígjátékát. — Nemzetközi plakátkiállítást nyitottak szerdán a Tatabányai Népházban, ahol a MOKÉP rendezésében csehszlovák, lengyel és magyar filmplakátokat mutatnak be. A több mint száz plakátot később Dorogon is kiállítják. Az Irodalmi Színpad közli, hogy a január 23-ra hirdetett, Az ezerarcú lélek című Karinthy-est betegség miatt elmarad. A jegyek későbbi időpontban érvényesek. — Az idén megkezdik a történeti és néprajzi értékek gyűjtését, illetve feldolgozását a Bükk hegység szlovák nemzetiségű községeiben a miskolci Herman Ottó Múzeum munkatársai. — Lenin nyelvi szótárának összeállítását a Szovjet Tudományos Akadémia orosz nyelvi intézetében megkezdték. A szótár nagy segítséget jelent majd a társadalom- és természettudományszakemberei, az ideológiai kutatók, a lektorok és a propagandisták, valamint a Lenin-művek fordítói részére.