Népszava, 1975. február (103. évfolyam, 27–50. sz.)
1975-02-01 / 27. szám
1975. február 1. Az MSZMP Veszprém megyei bizottsága, pénteken ülést tartott Veszprémben. A tanácskozáson — amelyen részt vett Pallai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára is — elemezték a XI. kongreszszus irányelveit és összegezték az elmúlt hetekben megtartott pártcsoport-megbeszélések és taggyűlések tapasztalatait. Kovács Gyulának, a megyei pártbizottság titkárának megnyitója után Pap János, az MSZMP Veszprém megyei bizottságának első titkára tartott vitaindítót. Elmondotta, hogy a megyében több mint 1500 pártcsoport-megbeszélés előzte meg az alapszervezeti taggyűléseket. Az irányelvek elemzésében a párttagság 60—80 százaléka nyilvánított véleményt, örvendetesnek minősítette, hogy a legnagyobb számban a nagyüzemek pártszervezeteiben tömörülő fizikai munkások fejtették ki véleményüket, javaslataikat. E pártfórumokon egyöntetű álláspont alakult ki arról, hogy a Központi Bizottság jól ismeri az ország helyzetét és a kongresszusra kiadott irányelvek megegyeznek a párttagság véleményével. A taggyűléseken kifejtették: a párttagság nagyobb határozottságot és intézkedéseket sürgetett a még meglevő hiányosságok felszámolására, s a jövőben szigorúan kell eljárni a nem munkából eredő jövedelemhalmozás, a harácsolás, a tisztességtelen és túlzott vagyonszerzés ellen. Hangoztatták: ez nem államháztartási, hanem politikai gond, s egyben morális kérdés: e visszásságokat a mi társadalmunk igazságérzete elítéli. A pártbizottság első titkára referátumában szólott a munkáslakta települések ellátása javításának fontosságáról, az új lakótelepek úgynevezett járulékos beruházásainak hiányairól és az üzemi demokrácia továbbfejlesztésének, tartalmi elemei gazdagításának szükségességéről. Kifejtette továbbá, hogy a nagy, egyesített termelőszövetkezetek közgyűlései sok helyen nem töltik be teljességgel a szövetkezeti demokrácia fórumainak szerepét. Mindent el kell követni, hogy a több falu lakosságát egyesítő, több ezer hektáron gazdálkodó szövetkezetekben is behatóbban tájékoztassák a tulajdonosokat, a téesz tagjait. A pártbizottság javasolta: átfogó tervszerűséggel fel kell mérni az ásványi kincsek kutatásának és hasznosításának helyzetét. A referátumot követő vitában felszólalt Pullai Árpád, továbbá Pribék Istvánné, a szakszervezetek megyei tanácsának titkára, Kisgergely Lajos, a Péti Nitrogénművek igazgatója, Gartner Ferencné, a Pápai Textilgyár szövödájének minőségi ellenőre, Venczel János, a veszprémi városi pártbizottság első titkára, Biró István, a Magyar Ásványolaj és Földgázkísérleti Intézet személyzeti osztályvezetője és Borovics Sándorné, az Inotai Alukohó üzemi laboránsa, dr. Hardy Zoltán, a megyei tanács vb-titkára, Tóth Ilona, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Csaba Imre, a Napló főszerkesztője és Hidasi István, a Középdunántúli Szénbánya Vállalat igazgatója. A vitában elhangzottakat Pap János foglalta össze. Hangoztatta, hogy a pártbizottság alkotó módon járult hozzá az irányelvek további tökéletesítéséhez. Az elhangzott javaslatokat eljuttatják az MSZMP Központi Bizottságának. A pártbizottság állásfoglalása kifejezi: egyetért a XI. kongresszus irányelveivel, amely nemcsak a párttagság, hanem az egész magyar nép jövőjét, a szocializmus építésének biztató távlatait is körvonalazza. Az MSZP Szeves megyei pénteken ülést tartott Egerben. A tanácskozáson — amelyen részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese — a párt XI. kongresszusának irányelveit vitatták meg. Vaskó Mihálynak, a Heves megyei pártbizottság első titkárának megnyitó szavai után Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára tartott vitaindító referátumot Az elmúlt hetekben megtartott pártcsoport-értekezletek, alapszervezeti taggyűlések, községi, üzemi, valamint a járási, városi pártértekezletek tapasztalatai alapján hangoztatta, hogy Heves megye kommunistái az irányelveket jónak tartják, azzal egyetértenek és megvalósítását minden erejükkel támogatják. Az irányelvolyan feladatokat fogalmaz meg, amel NÉPSZAVA Az Elnöki Tanács ülése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács megvitatta az állampolgársági, valamint az egyéni kegyelmi ügyekkel kapcsolatos 1974. évi tevékenységét. Megállapította, hogy az ügyeket előkészítő szervek az Elnöki Tanács iránymutatásait figyelembe véve végezték munkájukat. A hozott döntések hozzájárultak a szocialista törvényesség további erősítéséhez. Az Elnöki Tanács ezután bírákat mentett fel és választott meg, végül egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Oroszlányi, várpalotai és borsodi brigád az első helyen Értékelték a szocialista bányászbrigádok kongresszusi versenyét A múlt év utolsó negyedében frontfejtési és vágathajtási versenyben vettek részt a mélyművelésű bányák szocialista brigádjai. A kongresszus tiszteletére indult külön háromhónapos versenynek az volt a célja, hogy a fronti brigádok többlettermeléssel pótolják az árvíz és más természeti csapás okozta kiesést, a vágathajtó brigádok pedig megalapozzák az idei zavartalan munkát. A verseny, amelyben mind a nyolc mélyművelésű bánya bekapcsolódott, nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy nemcsak tervét, hanem 200 000 tonnás kongresszusi felajánlását is teljesíteni tudta a mélyművelésű bányászat. A Magyar Szénbányászati Tröszt most értékelte a versenyben részt vevő 25 frontfejtés és 31 elővárosi brigád teljesítményét. Nemcsak a múlt év utolsó negyedének mennyiségi termelését, hanem a brigádok egyéb tevékenységét is mérlegelték. Olyan kiváló eredmények születtek, hogy az eredetileg jutalmazásra szánt 100 000 forint helyett 255 000 forintot ítéltek oda, és lényegesen felemelték a díjazott brigádok számát is. A frontfejtési brigádok versenyének két első helyezettje így 80 000—80 000 forint jutalmat kapott. Mennyiségileg a legtöbbet — három hónap alatt 105 000 tonna szenet a Várpalotai Szénbányák bántabányai üzemében az Albert Lajos frontmester által vezetett 132 tagú brigád küldte felszínre. Mindössze 2000 tonnával maradt el tőlük az oroszlányi 22-es akna Komszomol-brigádja, amely azonban ezt az eredményt mindössze 37 dolgozóval érte el. A korszerű szovjet berendezésekkel dolgozó brigádban így az egy főre jutó teljesítmény több mint kétszerese az Albertbrigádénak. A frontfejtésű brigádok részére egy második és egy harmadik díjat is odaítéltek. A vágathajtási versenyben három díj talált gazdára. A legjobb eredményt a Borsod' Szénbányák ormosbánya' üzemének 10 tagú Újlaki Miklós brigádja érte el, 545 méteres teljesítménynyel. Jutalmuk 20 000 forint (MTI) Apró Antal Szegeden Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke Szegedre látogatott. A vendéget csütörtökön dr. Komócsin Mihály, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára, dr. Perjési László, a Csongrád megyei tanács elnöke, Török József, a szegedi pártbizottság első titkára, Papp Gyula, a szegedi tanács elnöke tájékoztatta a terület aktuális politikai és gazdasági kérdéseiről, a fejlődésben elért eredményekről. Apró Antal pénteken a Taurus Gumigyár szegei üzemét, majd a Csongrá megyei Állatforgalmi é Húsipari Vállalatot kerette fel. Délután Szege Odessza nevű lakónegyedébe látogatott, ezt követően pedig a Tarján városrészt tekintette meg. Apró Antal a meglátogatott gyárakban felkeresett több termelő üzemrészt, s a munkásokká életviszonyaikról, a kongresszusi munkaverseny eredményeiről beszélgetett. (MTI) Portugál vendégeink új látogatásai A portugál békemozgalom hazánkban tartózkodó küldöttségét csütörtökön fogadta Péter János, a Béke-világtanács elnökségének tagja, az országgyűlés alelnöke, Kiss Károly, a SZOT és Moharos József, a TOT alelnöke. Portugál vendégeink tájékoztatást kaptak állami életünk kérdéseiről, a munkásosztály, a szakszervezetek, a parasztság, a termelőszövetkezetek helyzetéről. Pénteken a küldöttség az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának munkájával ismerkedett. Az Országos Béketanács katolikus bizottságánál tett látogatás során dr. Weisz Ferenc római katolikus c. prépost adott tájékoztatást az állam és az egyház viszonyáról, a katolikus papi békemozgalomról. (MTI) Magyar-indiai tárgyalások a kétoldali vízügyi együttműködésről Dzsagszivan Ram indiai mezőgazdaság- és öntözésügyi miniszter meghívására január 23—30. között Dégen Imre államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének vezetésével magyar vízügyi küldöttség folytatott tárgyalásokat Indiában a két ország közötti vízgazdálkodási, műszaki-tudományos és gazdasági együttműködésről. Az egyezmény előkészítéséről Dégen Imre tárgyalást folytatott T. A. Pai nehézipari miniszterrel, a magyar—indiai vegyes bizottság indiai társelnökével is. A magyar küldöttség Indiában megbeszéléseket folytatott a vízgazdálkodás fejlesztéséhez szükséges gépek, berendezések szállításáról, s e termékek gyártási együttműködésének létrehozásáról is. A kongresszusi irányelvekről tárgyaltak a megyei pártbizottságok Végy megye — Heves, Pes£ Szabolcs- Szatmár és Veszprém — pártbizottsága tárgyalt pénteken az MSZMP Központi Bizottságának kongresszusi irányelveiről. Az igen alapos, sokoldalú eszmecseréken egyöntetű volt az előadók és a felszólalók megállapítása: a párt Központi Bizottsága elvszerű, eredményes politkával szolgálja a X. kongresszus határozatainak megvalósulását, s az ország helyzetének jó ismeretében készül a soron következő kongresszusra, az irányelvek tárgyilagosan értékelik az elért eredményeket, helyesen jelölik meg a legfontosabb feladatokat. Az MSZMP Pest megyei bizottszága pénteken ülést tartott budapesti székházában. Az ülésen — amelyen elemezték a párt XI. kongresszusának irányelveit — részt vett Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. A tanácskozást Cserjénkei Ferencné, az MSZMP Pest megyei bizottságának első titkára nyitotta meg, majd Jámbor Miklós, a pártbizottság titkára mondott vitaindító referátumot. Az elmúlt hetekben lezajlott pártcsoport-értekezletek, taggyűlések tapasztalatait összegezve elmondotta: a megye kommunistái egyetértenek az elmúlt négy év munkájának értékelésével, és örömmel vették tudomásul azt a megállapítást, hogy az MSZMP következetesen megvalósította ebben az időszakba jő politikai irányvonalát, végrehajtotta a X. kongresszus határozatait. Ismertette, hogy a taggyűléseken nagy elismeréssel szóltak azokról az erőfeszítésekről, amelyeket a Központi Bizottság tett a X. kongresszus határozatainak végrehajtása érdekében: a felszólalók helyi példákkal bizonyították, hogy a X. kongresszus által kijelölt úton haladunk. A dolgozók helyeslik e következetes politikát, és minden erejükkel munkálkodnak a célkitűzések megvalósításáért. Hasonló elismeréssel beszéltek a taggyűléseken, a pártcsoport-értekezleteken a szocialista országokkal folytatott együttműködésünk erősítéséről, amely a béke és a biztonság ügyét is előbbre vitte. Ugyancsak elismeréssel szóltak a társadalmi viszonyok fejlődéséről, az e téren elért eredményekről. Hangsúlyozták a termelőeszközök társadalmi tulajdonának fontosságát, és sürgették a legnagyobb nemzeti vagyonban, a társadalmi tulajdonban rejlő lehetőségek jobb kihasználását. Nélkülözhetetlennek vélik a jelenleginél erőteljesebb állami irányítás és ellenőrzés megvalósítását, a feladatok következetes végrehajtását. Csaknem minden tanácskozáson felmerültek a beruházás gondjai. Elismerve az erőfeszítéseket, s az eredményeket, számosan kérték, hogy az eddiginél körültekintőbb vizsgálat alapján szülessen meg egy-egy beruházás elindításának határozata. A megye párttagsága véleménye szerint is a szocialista alapokra helyezett mezőgazdaság, valamint a szocialista szövetkezeti mozgalom további fejlődésének útja mindenekelőtt az, hogy a termelőszövetkezetek korszerű nagyüzemekké váljanak. Ugyancsak osztatlan egyetértésre talált a szocialista demokrácia fejlesztésének az irányelvekben megfogalmazott célkitűzése. A referátumot követő vitában felszólalt Nyers Rezső, továbbá Bori Rudolf, a megyei népi ellenőrzési bizottság elnöke, Magyar Sándor, a Soroksári Állami Gazdaság igazgatója, Kovács József, az Ipari Szerelvény- és Gépgyár pártbizottságának titkára, Tóth Imréné, az Egyesült Izzó váci gyárának személyzeti osztályvezetője, Jónás Zoltán, az MSZMP ráckevei járási bizottságának első titkára, Kovács Sándor, a Nagykőrösi Konzervgyár igazgatója, dr. Zalka Károly, a Pest megyei bíróság elnöke, Lőrincz Rezső, a Gödöllői Gépgyár szerszámlakatosa, dr. Dikó István, Szentendre városijárási főorvosa, dr. Sátor János, a Mechanikai Művek igazgatója, Göndics Zoltán, a Pest megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának vezetője. A felszólalásokat Jámbor Miklós foglalta össze. A Pest megyei pártbizottság állásfoglalásában leszögezte: egyetért a párt irányelveinek, a bennük meghatározott bel- és külpolitikai, gazdaságpolitikai, szociális és kulturális célkitűzésekkel, feladatokkal. A vita során elhangzott észrevételeket és javaslatokat eljuttatják az MSZMP Központi Bizottságához. A pártbizottság ülése Cservenka Ferencné zárszavával ért véget (MTI) Íyek társadalmunk fejlődésében napirenden vannak, időszerűek és a megvalósításuk feltételei adottak. Az irányelv reálisan mérlegeli a nemzetközi helyzet jellemzőit, helyesen fogalmazza meg, hogy a nemzetközi politikában bekövetkezett enyhülés folyamatában meghatározó szerepük van a szocialista országoknak. Heves megye kommunistái az irányelvek vitája során egyértelműen helyeselték, hogy az eddigieknél is hatékonyabban erősítjük kapcsolatainkat a Szovjetunióval. Kifejezésre juttatták azt az álláspontjukat, hogy támogatni kell a szocialista integráció további kibontakozását. Mint hangsúlyozták, az hazánk és a szocialista közösség sokoldalú fejlődésének az alapja. Az egyre gyorsabban iparosodó megye kommunistái hangsúlyozták annak szükségességét, hogy pénteken Nyíregyházán ülést tartott. A tanácskozáson — amelyen részt vett Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja — a XI. kongresszus irányelveit vitatták meg. Az ülésen dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára tartott vitaindítót. Elmondotta: a megye párttagsága felelősséggel, nagy akivitással és hozzáértéssel vett részt a XI. kongresszus irányelveinek vitájában. A pártcsoport-értekezletek és a taggyűlések tapasztalatai alapján hangsúlyozta, hogy a megye kommunistái egyetértenek az irányelvekkel, cselekvően támogatják a pártpolitikái munkásosztály vezető szerepe a társadalmi élet minden területén érvényesüljön. Differenciáltabban kell törődni a munkásság közéleti aktivitásának fokozásával, eszmei nevelésével. A munkásság legtettrekészebb csoportjaira, elsősorban a szocialista brigádokra kell támaszkodni. A feladatokról szólva egyetértettek azzal, hogy az ötödik ötéves terv időszakában a távlati célokkal összhangban kell biztosítani a népgazdaság tervszerű, arányos fejlődését, ugyanakkor rámutattak, hogy az iparfejlesztéssel kapcsolatban javítani kell, a belföldi kooperációt. A referátumot követő vitában felszólalt Aczél György, továbbá dr. Szűcs László kandidátus, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola főigazgatója, Adamkó József, a Mátrai lát és aktívan dolgoznak annak megvalósításáért. A pártcsoport-értekezletek és a taggyűlések felszólalói kifejezésre juttatták azt, hogy az irányelvek tárgyilagosan értékelik az elért eredményeket, helyesen jelölik meg a legfontosabb feladatokat. Megelégedéssel szóltak arról, hogy a X. kongresszus határozatai a megyében is megvalósultak. A négy és fél éves fejlődés üteme itt az országosnál is gyorsabb volt. A végrehajtott iparfejlesztés eredményeként az ipari termelés értéke ma már meghaladja a mezőgazdaságét. Ez kedvezően változtatta meg a lakosság élet- és munkakörülméEzdő- és Fafeldolgozó Gazdaság igazgatója, Vadkerti Miklósné országgyűlési képviselő, az aldebrői Új Élet Termelőszövetkezet párttitkára, Jenei Artúrné, az egri Gagarin általános iskola igazgatója, Hatvani Ferenc, a Mátraaljai Szénbányák Vállalat gépüzemének lakatos-csoportvezetője. A Heves megyei pártbizottság állásfoglalásában — amelyet javaslatokkal és észrevételekkel együtt eljuttatnak az MSZMP Központi Bizottságához — leszögezte: egyetért az irányelvekben megfogalmazott” feladatokkal, célokkal, mert azok a párt politikájának folyamatosságát tükrözik, ugyanakkor számba veszik azokat az új követelményeket, amelyeket a szocialista társadalom magasabb fejlettségi szintje támasztott. A pártbizottság ülése Vaskó Mihály zárszavával ért véget, nyert, kulturális és szociális viszonyait. A megye dolgozói egyetértenek azzal, hogy az irányelvek a további előrehaladás feltételeként a szocialista viszonyok fejlesztését, a munkásosztály vezető szerepének szilárdítását, a munkás-paraszt szövetség erősítését, a szocialista demokratizmus szélesítését jelölik meg. A megye kommunistái helyeslik, hogy tovább kell javítani a munkások és a termelőszövetkezeti tagok élet- és munkakörülményeit, s cselekvően támogatják a termelőkapacitások jobbhasználására, az ésszerű takarékosságra, a mezőgazdaságban az iparszerű termelés elterjesztésére irányuló törekvéseket. Egyetértenek azzal, hogy a párt a főváros és a megyék kiegyensúlyozott fejlődésére törekszik. Továbbra is indokoltnak tartják a kedvezőtlen feltételek között működő mezőgazdasági termelőszövetkezetek megkülönböztetett támogatását. A lakosság egyetértésével és megnyugvásával találkoztak a megyében az irányelvek szociálpolitikai célkitűzések Ezzel összefüggésben sokan hangsúlyozták, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a nagycsaládosok helyzetének további javítására. A referátumot követő széles körű vitában felszólalt Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, továbbá Bánóczi Gyula, a nyíregyházi járási pártbizottság első titkára, Biró László, a nyíregyházi városi tanács elnöke, Szilágyi József, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Kanda Pál, a szakszervezetek megyei tanácsának vezető titkára, dr. Gulyás Emilné, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Nagy Mihályné, a baktalórántházi Dózsa Tsz párttitkára, Beretvás Dezső nyugdíjas, Maczkó Gábor, a tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár termelési főosztályvezetője, Székely György, a kállósemjéni Új Élet Tsz elnöke és Kopka János, a Kelet-Magyarország főszerkesztője. A vitában elhangzottakat dr. Tar Imre foglalta össze. A Szabolcs- Szatmár megyei pártbizottság állásfoglalásában kimondta: egyetért a kongresszusi irányelvekkel, az abban megfogalmazott célokkal és feladatokkal. A megye kommunistái észrevételeiket, javaslatokat eljuttatták a párt Központi Bizottságéhoz. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága