Népszava, 1976. augusztus (104. évfolyam, 181–205. sz.)

1976-08-01 / 181. szám

1976. augusztus 1. A húsárak emelése után a vállalatok felé fordult az üzemi étkeztetésben részt vevő százezrek figyelme. Szinte mindenütt felteszik a kérdést: menynyibe kerül ezután a vállalati, üzemi ebéd? A szakszervezetek már korábban felhívták a vállalatok figyelmét: vigyázzanak arra, hogy a húsár emelését lehetőleg ne kössék össze az ételhor elvek és a . A szakszervezetek illetékesei hozzátették: természetesen, a jóléti és kulturális alapot sem lehet mértéktelenül megterhelni az üzemi ebéddel-, hiszen más fontos kiadásokat is kell még fedezni ebből a keretből. Nem beszélve arról, hogy ez az alap mindenkié. Nem pedig csak azoké, akik az üzemben ebédelnek. Miképpen érvényesültek ezek az irányelvek a gyakorlatban? Aki az üzemekben járkel, megállapíthatja: nem egyenlő mértékben. Vannak például olyan vendéglátó vállalatok, amelyek megpróbálják az általános közérdek elé helyezni saját érdekeiket. Erről panaszkodik Várszegi Gyözőné szb-titkár is a Goldberger Textilnyomógyárban: Már tíz napja vitaAz elmúlt hetek alatt egyébként nemcsak egyes vendéglátó vállalatok tértek el az irányelvektől, hanem néhány termelő üzemben is megfigyelhető volt ez. A vasasszakszervezet például elmarasztalta az Egyesült Izzó újpesti törzsgyárát, mert 3 forint 20 fillérrel emelte a dolgozó által fizetett napi hozzájárulás összegét. Igaz ugyan, hogy a dolgozók napi térítési díja még így sem túl magas: július előtt 4,20 volt, ma pedig 7,40. S az is sokak már általános rendezésésével, illetve más áremelésekkel. Azt is ajánlották, hogy a dolgozók által fizetett, ebédenkénti térítési díj sehol se növekedjék egy forint, húsz fillérnél nagyobb összeggel. Ha a tényleges ebédár ennél nagyobb mértékben emelkedne, a jóléti és kulturális alapból kell fedezni a hiányt, gyakorlad bunk a Pest-Budai Vendéglátó Vállalattal. A vállalat ugyanis nem elégszik meg az egyforint húsz filléres áremeléssel. Még 30 fillért kér ebédenként, azon a címen, hogy a jövőben a felemelt ár alapján akarja kiszámítani a 35 százalékos rezsiköltséget. Eszerint nem 10 forintba kerülne nálunk az ebéd, mint most, hanem 10 forint 30-ba ... A Textilipari Dolgozók Szakszervezete természetesen nem tudja elfogadni ezt. Joggal húzza alá Újszászi Lajos, a szakszervezet osztályvezető-helyettese: kormányunk nem azért részesíti havi 60 forintos ártámogatásban a munkásokat, és alkalmazottakat, hogy megoldja a vendéglátó vállalatok rezsigondjait, hanem azért, hogy ellensúlyozza a húsár emelését. előtt ismert, hogy az Izzó ezzel az áremeléssel ezyidőben széles körű bérrendezést hajtott végre. — Ennek ellenére is kétségtelen tény: az Izzó törzsgyárában a húsáremelést általános ételnormarendezéssel kötötték össze — kommentálja az esetet Kiskovács Pálné, a SZOT közgazdasági osztályának helyettes vezetője. — Semmiképp sem nevezhető szerencsésnek az ilyen eljárás ... De ha már így történt, az emelést a választék bővülésének, illetve a minőség javulásának kellene követnie. Természetesen, a dolgozókkal megbeszélve, hiszen az üzemi ebéd — a kollektív szerződés témája is. Az Egyesült Izzó, illetve a Goldberger példája — szerencsére — egyedi módszer, helyi hibás gyakorlat. Általánosságban sokkal kedvezőbb a helyzet. Tipikusnak inkább a BKV eljárása tekinthető. Ennél a vállalatnál 1 forint 50 fillérrel emelték az ebéd árát, amely most 11 forint 75 fillérbe kerül naponta. Az egy forint 50 filléres emelésből 30 fillért a vállalat térít, 30 fillért pedig a dolgozó. — Gondosan ügyeltünk arra, hogy ipari tanulóinknak egy fillérrel se emelkedjék a közétkezte— Elvben akár a teljes összeget, az 1 forint 30 fillért kifizethettük volna a jóléti és kulturális alapból — jegyzi meg a történtek kapcsán Pásztor György, a vállalat szb-titkára. — Ám amikor számolni kezdtünk, megálljt parancsoltunk magunknak. Kitűnt ugyanis, hogy az a dolgozó, aki részt vesz a közétkeztetésben, évi 1040 forint pluszt kap évente, a többiekhez viszonyítva. Ezernegyven forint nem kis nénz egy olyan vállalatnál, ahol az egy főre jutó évi átlagkereset 1975- ben 35 ezer 500 forintot tett ki. Máshol sem volna kis nénz az 1040 forint — tehetnénk hozzá. Ezért a többi vállalatnál is az 1- es számú Volán példáját célszerű követni: támogassuk azokat, akik igénybe veszik az üzemi ebédet, de — mint mindenben — ebben is legyünk megfontoltak. Mert a csaknem 15 ezer embert foglalkoztató 1-es számú Volánnál tavaly csak mintegy 2200-an vettek részt az üzemi közétkeztetésben. S az üzemben ebédelők aránya kevés tési díj — szól Nyilas Istvánná munkásellátási osztályvezető. — Ugyancsak változatlanok maradtak a térítési díjak óvodáinkban, bölcsődéinkben, illetve vállalati üdülőinkben. Az ottani áremelkedéseket teljes egészében a vállalat egyenlíti ki. Még a BKV-nál is messzebb ment a csaknem 15 ezer embert foglalkoztató 1-es számú Volán. E vállalat 5 legnagyobb üzemegységében ugyanis 1 forint 30 fillérrel emelkedett ,július elseje után az ebéd ára 1 forintot magára vállal az üzem, így a dolgozóra csak 30 fillér kifizetése maradt ebédenként. Ez pedig 25-tel megszorozva, csak 7 forint 50 fillért tesz ki havonta, vállalatunknál éri el, vagy haladja meg a létszám ötven százalékát. Akadtak egyébként, akik attól tartottak, hogy a húsárak emelése után az étkezőknek még ez az aránya is csökkenni fog. A valóság azonban az 1-es számú Volánnál is rácáfolt a borúlátókra: már mintegy háromezren fizetnek elő ebédre. Csima Lajos, a vállalat szbelnöke szerint a jövő év végéig elérhetik a 4 ezres számot. — Szerintem ez a természetes és magától értetődő folyamat — fejtegeti a szakszervezeti bizottság elnöke. — Mind több ember ismeri fel: sehol sem ehet olyan olcsón, mint az üzemben... Az üzemi étkezési díjak mértékét tehát ily módon célszerű mindenütt megállapítani, körültekintően, lelkiismeretesen, figyelembe véve a népgazdasági érdekeket, a helyi, vállalati lehetőségeket és azt, hogy a 60 forintos havi fizetési hozzájárulásnak csak egy részét „viheti el” a közétkeztetési díjak emelése ... Magyar László Izzó, Volán, BKV 7 Mennyibe kerüljön az üzemi ebéd? Mértéktartó, megfontolt emelés Öntözés a kommunista műszakban A héten egyes helyeken kiadós eső áztatta a földeket Borsodban, de a lehullott csapadék sehol sem tudta pótolni a talajból hiányzó nedvességet. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság dolgozói a hiányzó csapadék pótlására — az idén második alkalommal — ismét kommunista műszakot szerveztek szombatvasárnapra. A kommunista műszakon mintegy száz gáz- és csatornaőr segített — elsősorban a Bodrog- és a Taktaközben — a téeszeknek az esőztető berendezések csőhálózatának áthelyezésében, a szivattyúk kezelésében. Mindenekelőtt a kukorica- és a cukorrépa-, valamint a burgonyatáblákat, a kertészeteket, továbbá a lucernásokat és a másodvetéseket látták el mesterséges csapadékkal. Nemcsak a nappali, hanem az éjszakai órákban is vettek ki vizet a folyók holtágaiban létesített mesterséges tárolókból. Szombaton és vasárnap csaknem egymillió köbméter vizet használtak fel a mesterséges esőztetéshez, s csaknem ezer hektár kapott megfelelő mennyiségű vízutánpótlást. NÉPSZAVA Dunaújváros Hat-hét óra helyett 40 perc alatt olvasztanak Konvertermű — Nagyolvasztó — Elektromos módszer Fejlesztések az LKM-ben Ma még hagyományos, Siemens—Martin eljárással dolgoznak a diósgyőri, ózdi és dunaújvárosi acélgyárak. A következő években azonban az elavult módszert korszerűbb technika váltja fel. — Dunaújvárosban, a régi vasmű területén hamarosan új üzemet építünk. A Lenin Kohászati Művek korszerűsítésére most készítjük a beruházási javaslatot, Ózdon jelenleg a rekonstrukción dolgozunk. Egyidejűleg folyik mindhárom nagy létesítmény felújítása — sorolja Baranyai Rudolf, a KÖGÉPTERV műszaki igazgatója. A Dunai Vasműben új technológiát, úgynevezett LD-konverteres eljárást honosítanak meg. A hathétórás olvasztási időt, amelyet a hagyományos Siemens—Martin eljárás követelt, 40—50 percre csökkentik azzal, hogy oxigént fúvatnak a fémfürdőbe. Ez technológiailag korszerű, termelékeny és automatizálható módszer. A konverterhez folyamatos öntőgép is csatlakozik, amely 6—10 méteres bugákat önt. Ezáltal jobb minőség és anyagmegtakarítás érhető el. A vasműbe mintegy 25 millió rubel értékben szovjet berendezéseket hoznak. A gépek csaknem háromnegyedét szállítja a szovjet partner, többek között a két 130 tonnás konvertert és az oxigéngyárat. — A konkrét beruházási javaslatot az idén kell előterjesztenünk —mondja a műszaki igazgató. — A kiviteli tervek elkészítése ezzel párhuzamosan folyik. Eddig a csarnokalapozás és az acélszerkezeti tervek nagy része már készen áll. A csarnok alapterülete 28 ezer négyzetméter, acélváza pedig 15 ezer tonna. Az új üzemben 1979-ben már félmillió tonna acélt termelnek. Ezt egy konverter állítja elő, de gyakorlatilag a beruházás 75 százaléka elkészül erre az időre. Mindkét konverter üzembe helyezése után már évente 1,1 millió tonnát termelnek. A teljes átépítésnek azonban ez csak az első üteme lesz. Az acélmű beindulása után kokszgyártó kemencéket, érczsugorító szalagot és nagyolvasztót is építünk. A kiegészítő berendezések rekonstrukciójával 1990- ben 2,5 millió tonna acélt gyártanak évente Dunaújvárosban. A Lenin Kohászati Művekben ugyancsak LD- konverteres eljárással dolgoznak majd. Az első lépcsőben üzembe helyezett 80 tonnás konverter mellé elektroacélmű és vákuumozó kerül; ez a VI. ötéves terv elejére készül el. Míg a konverterrel tömegacélt, az elektromos módszerrel minőségi acélt gyártanak. Az átépítéssel Diósgyőrött a jelenlegi korszerűtlen és balesetveszélyes acélgyártás teljesen megszűnik. Ózdon a Siemens— Martin eljárás változatlan marad, de oxigénintenzifikálással növelik a termelést. A kivitelezési munkák már megkezdődtek, és a gyorsított ütemű beruházás 1978-ra fejeződik be. Diósgyőrött és Ózdon a korszerűsítések után öszszesen 2,5 millió tonna acélt gyártanak évente. B. M. Nem vagyunk külső szemlélők Szakszervezetünk soha nem külső szemlélőként vizsgálta ezeket a kérdéseket, hanem a hibák okait saját eszközeivel is igyekezett megszüntetni. Úgy érezzük, éppen ez volt az elmúlt években a legjelentősebb hozzájárulásunk az ipar fejlődéséhez. Amikor az eredményeket és gondokat feltárjuk, nem mulasztjuk el céljaink ismertetését sem. Eddig is hatékonyan képviseltük és védtük a dolgozók érdekeit, és így lesz ez a jövőben is. A dolgozók érdekeit képviselni, munkakörülményeit javítani és az ipar fejlődését támogatni azonban csak úgy tudjuk,ea a szakszervezeti mozgalom minden szintjén érvényt szerzünk az álami és mozgalmi határozatoknak, betartjuk a törvényeket, hiszen azok a dolgozók érdekében jöttek létre. 3 A ruhaipar és a munkaerő írta: Tóth Tiborné, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára A lakosság ellátása az MSZMP Központi Bizottságának júliusi ülésén napirenden volt. Ezen belül szó volt a ruházati ellátásról, az ipari üzemek és a kereskedelem feladatáról is. Bennünket, a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének aktivistáit az ipari feladatok érintenek. Az elmúlt ötéves tervben sokat javult a lakosság ruházati ellátása mind mennyiségben, mind minőségben. Ebben nagy része volt az állami ruhaiparnak. Tavaly például az ország ruhaipari termelésének 49,3 százalékát az állami ruhaipar dolgozói állították elő. A termelés ebben a szektorban öt esztendő alatt több mint 40, az exportértékesítés pedig 90 százalékkal növekedett. Vssza ivrit Itten er is itt Ezek a számok mindenképpen bizonyítanak, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy éppen ez idő alatt vezettük be az új mérettáblázatot, a kisszériás modellek készítését és több helyen a lehetőségek szerint áttértünk a fejlettebb technológiára, új munka- és üzemszervezési eljárást vezettünk be. Mindezeknek elfogadtatása a dolgozókkal csak sok objektív és szubjektív akadály leküzdésével volt lehetséges. De hogy érdemes energiát fordítani az új eljárásokra, segíteni az embereket az átállásra, azt — noha kevés idő telt még el azóta — az eredmények bizonyítják. A szép eredmények mellett meg kell állapítanunk, hogy az ipar nagy munkaerőgondokkal küzd. Elnökségünk folyamatosan vizsgálja a ruházati iparban kialakult helyzetet. Tavaly például — vállalatonként differenciáltan — 4—4,5 százalékos volt a munkáslétszám-csökkenés. Az idén pedig volt olyan gyár is, ahonnan a munkások 10 százaléka ment el az első félévben. Kerestük és keressük az okokat. Mindenekelőtt figyelembe kell vennünk, hogy a ruhaipari dolgozók 85 százaléka nő, közöttük nagyon sok az első munkahelyes, az összlétszám fele 30 éven aluli, tehát szülőképes korban van. Vállalatainknál a dolgozóknak mintegy 20—40 százaléka veszi igénybe a gyermekgondozási segélyt, közülük nagyon sokan két gyerekkel. Bár mindenütt visszavárják őket — hiszen nyolcezren a ruhaiparban váltak szakmunkássá —, mégis a régi vállalatnál csak egynegyedük áll újra munkába. Legtöbbször a gyerek elhelyezésének nehézsége, vagy a kedvezőbb munkalehetőség, az egyműszakos munkarend, a nagyobb fizetés a változtatás indoka. Vizsgálataink során tapasztaltuk, hogy a jó munkahelyi légkör hiánya is közrejátszik benne. A gyermekápolásra fordított napok száma is nagy. Tavaly a ruhaiparban egy kisebb gyáregység éves munkáját tette ki. Ennek ellenére továbbra is biztosítanunk kell a gyermekápolási lehetőséget, hiszen a mi társadalmunk közös vívmánya, s az abból adódó problémákat együtt meg kell oldanunk. Az és új millamndos ascmssorvésés Ezek után sokakban felmerülhet a kérdés: képes-e a ruhaipar megoldani azokat a nagy feladatokat, amelyeket az V. ötéves terv ró rá? Sok szó esett már az üzem- és munkaszervezésről, amelynek első, legsikeresebb hazai példáját a Zalaegerszegi Ruhagyár mutatja. A szervezést, a vállalati belső mechanizmus korszerűsítését minden üzemünkben terjeszteni kívánjuk, mert belső tartalékaink feltárásának egyik legnagyobb forrása. A Könnyűipari Minisztériummal közösen ebben az évben rendeztük meg a Szegedi Ruhagyárban azt az országos üzemszervezési konferenciát, ahol a legjobb, legmodernebb eljárásokat ismertették a ruhaipari vállalatok. Ezzel is a tapasztalatok széles körű terjesztését támogattuk. Az új eljárásokhoz műveltebb, szakmailag képzettebb munkásokra van szükség. Ezért szakszervezeti bizottságaink nagy erőfeszítéseket tesznek a szakmunkásképzés, a felnőtt munkások továbbképzése érdekében. Ebben nagy fegyvertársaink a szocialista brigádok. Támogattuk a bedolgozói rendszer kiterjesztésének lehetőségét is. Ez azonban eddig még nem járt eredménnyel. Iparunkban három vállalat kapott kísérleti szervezésre engedélyt. Ott azt figyelték, hogy a GYES-en levő anyák mennyire vesznek részt a bedolgozói munkában. Az érdeklődés nagyon csekély. Keresnünk kell tehát az utat tovább. Előbbre kell lépnünk a szociálpolitikai tervek megvalósításában is. Legfontosabb a munkáskollektívákat stabilizálni, ők a bázis, és ők segítenek a jövő generációját is az üzemekhez „kötni". Munkásnőink többsége középkorú. Rendkívül nagy terheket vállalnak, épp ezért figyelmünket feléjük kell fordítani. A ma dolgozó 40 és 55 év közötti nők felnevelték az új generációt, s közben dolgoztak és részt vettek egész iparágunk fejlesztésében. Munkájukkal, magatartásukkal nemcsak azt bizonyítják, hogy szeretik munkahelyüket, hanem azt, hogy megértik társadalmunk gondjait, a hiányzókat is pótolva teljesítik a tervet, a többieknél több társadalmi munkát vállalnak. Sokan vállalják például a délutáni műszakot hosszú időre csak azért, hogy segítsenek a vállalatnál dolgozó kismamák, s továbbtanuló fiatalok helyzetén. Patronálják a gyermekgondozási segélyről visszatérő nőket, akik 1-3 hónapi kedvezményt kapnak munkába állásukat követően. Ha egy kismama gyermeke váratlanul megbetegszik, a szalagnak tovább kell dolgoznia. A termelés üteme nem csökken, és ezt a mindig stabil asszonyainknak köszönhetjük. Ugyanakkor ők maguk is részt vesznek a szakmai továbbképzésben. Ezek olyan tettek, amelyek tiszteletre méltóak és viszonzásra várnak. ,\ iiirssytírila in cybecsü l ese Mivel tudjuk viszonozni ezt a helytállást? Nézzük először a „kézzelfogható’’ tennivalókat. Vállalataink a IV. ötéves tervben rendkívül nagy összegeket fordítottak a munkakörülmények javítására. De még mindig igen sok a tennivalónk. Iparágunkban nagyon zsúfoltak a munkatermek és viszonylag kezdetlegesek a szellőzőberendezések. Asszonyaink nyáron átlag 35—40 Celsius-fokos melegben dolgoznak. Szakszervezetünk XXV. kongresszusán erről a kérdésről különösen sok szó esett és mi nemcsak továbbítottuk az állami vezetés számára az észrevételeket, hanem figyelemmel kísérjük a munkakörülmények javítását, és ahol lehet, javaslattal is élünk. Indokolt felmérni a helyzetet és megfelelő helyi intézkedéseket hozni a munkásnők fokozottabb anyagi elismerése érdekében. A jövőben a kitüntetéseknél is jobban előtérbe kell helyeznünk a törzsgárda-tagokat, a fizikai munkában mindenkor helytálló és fegyelmezett dolgozókat. Továbbá a szakszervezetnek nagy figyelmet kell fordítania arra is, hogy a nehéz munkát végző asszonyok szabadságukat nyugodt körülmények között tölthessék el. Szakszervezetünk elnöksége úgy határozott, hogy soron következő ülésein rendszeresen értékeli az ipar munkaerőhelyzetét, segíti feltárni a feszültségek okait és elemzi azokat az objektív és szubjektív tényezőket, amelyek a fennálló foglalkoztatási problémákat előidézik. Véleményünk szerint a vállalatok többsége a tervek elkészítésénél eleve nem számolt a reálisan adott munkaerőhelyzettel. Ez számos feszültség forrása, amelyet meg kell szüntetni, hiszen csak kapkodás válhat belőle. Emelni kell a dolgozók szakmai és általános műveltségét. Mi a szakszervezeti aktivisták számára ezt kötelezővé tesszük, de a vállalatoknál még nem vált minden vezető munkaköri kötelességévé. Sajnálatos tapasztalatunk, hogy a vállalatok többsége többet foglalkozik az új munkaerő megszerzésével, mint a meglévők megtartásával. Ez gyakran tükröződik az anyagi és erkölcsi elismerésben is. Keveset foglalkoznak a munkafegyelem megszilárdításával, a mozgósítható tartalékok feltárásával, hasznosításával.