Népszava, 1979. február (107. évfolyam, 26-49. sz.)
1979-02-01 / 26. szám
1979. február 1. Állatorvosok között Ahogy a nagy elődök megálmodták Szemben az íróasztallal olajfestmény dr. Köves Jánosról, aki 1912-ben alapította meg a Phylaxiát. Egy évvel ezelőtt, 96 éves korában búcsúztatta a Magyar Állatorvosi Kar. Az íróasztalnál dr. Vápát Tamás állatorvos, a Az igazgató érzékelhetően gyakorlatias gondolkodású ember, a nagy elődökről való emlékezésből nagyon is hamar visszatér a jelenbe. Arra a pontra, hogy „olyan orvosi tevékenységről van szó, amelynek hasznát pontosan ki lehet számolni, az eredmény forintban is kimutatható .. .” Igen, az állatorvos pontosan tudja az anyaállat forgalmi értékét, meg az utódét is. A magyar háziállat-állomány értéke jelenleg 160 milliárd forint, egy év alatt az állati termelés 60—65 milliárd forintra tehető. Szép, kerek összegek. Fő is a fejük az állatorvosoknak, nehogy valahogy véletlenül apadni kezdjenek a számok. Nem nagy dolog, elég egy cseppnyi fertőzés, egy alig felderíthető gondatlanság ... ..A száj-, és körömfájás például kereken ötmilliárd forintos kárt tehetne az állatállományban, nem beszélve az egyéb — például az exportkiesésből, és a lakossági ellátás zökkenőjéből adódó — bevétel hiányáról ...” — mondja Vághy doktor. Vállalat oltóanyagtermelési igazgatója. — Tanítványának vallja magát? — kérdezem. — Igen, és kicsit talán minden állatorvos, állattenyésztő az; az ő példájára tudományos következetességgel vállalunk felelősséget az állatok egészségéért. Az állattenyésztés léptékeivel mérve még nem is olyan régen, háromnégy évtizeddel ezelőtt ugyancsak nyugtalankodtak a gazdák az ideihez hasonló télen, a kiadós fagyok után hirtelen felmelegedő idő, vagy éppen zápor esetén. Az utóbbi években számottevő járványos állatbetegség nem volt az országban. Erőben, egészségben növekszik, gyarapodik az állomány. „1972- ben volt utoljára száj- és körömfájás járvány. Sertés pestis 1971-ben volt utoljára, azóta mindig sikerült útját állni. 1902- ig kell visszanyúlni a szarvasmarhák egymást fertőző tüdőláb betegségének utolsó nagy támadásáig. Még régebben gyűlt meg a baj a keleti marhavész miatt utoljára 1881- ben” — tájékoztatnak a Phylaxia állatorvosai. És amire még büszkék: bent volt az országban, az Európában másutt bizony előforduló sertéshólyagos betegség és az afrikai sertéspestis. És ez a tudatos járványmegelőző munkának köszönhető. A Phylaxia vállalat központi telepén a H- szárnyban járunk. A gyártelep madártávlatból eddig a T-betűre emlékeztetett: most épült fel az új rész, amely a T- betű alsó szárát zárva változtatott a felülnézeti képen. És természetesen a vállalat belső „tartalmán” is. Az új részlegben évi 110—120 millió forint értékű oltóanyagot állítanak elő, vagy 25 féle betegség ellen. — Nagy vállalati haszon van belőle? — kérdezem Vághy doktort. — Jogos volt a kifogás — ismeri el az igazgató. — Egy-egy oltóanyagból nem volt teljes körű az ellátás, a hazai terméklista korántsem volt teljes. Rendszeresen nagy összegű importra volt szükség. Más oltóanyag nem elegendő, legfeljebb most mi figyelmeztethetjük a gyakorló kollégákat, és a tenyésztőket arra: a tartási, takarmányozási körülmények javítása nélkül a legjobb állatorvosi védekezés sem lehet tökéletes. Az eredmények elvitathatatlanok. A legveszedelmesebb vírusokat is kordában tartja az állategész. Gazdaságilag számunkra nem túlságosan látványos a gyártás, ebből meggazdagodni bizony nemigen lehet — mondja. — A Phylaxia évente 150—200 millió forint értékű oltóanyagot ad a mezőgazdaságnak. Exportra is szállítunk. A haszon inkább a népgazdasági szinten jelentkezik évente, és ez bizony több milliárd forintot jelent. Korábban gyakran bírálták a vállalatot a gyakorló állatorvosok: időnként akadozott az ellátás, légügyi szolgálat. Nincsenek könnyű helyzetben: hazánk földrajzilag központi fekvésű. Tranzitutak szabdalják keresztül-kasul, a különféle járványos betegségek talán éppen nálunk „ütköznének”, ha hiányozna az átfogó megelőzés és a magas színvonalú oltóanyaggyártás. A magyar állategészségügy kettős feladatkörben tevékenykedik: szigorú intézkedésekkel előzi meg a betegségek behurcolását, és oltóanyagos védekezést alkalmaz. Mindkettőt hatékonyan és sikerrel, ahogy a nagy elődök azt egykor megálmodták ... Jászonyi Ferenc Pár éve még féltek a gazdák Kettős feladatkör Parádsasváron a SZOT Gyermeküdülője télen sem üres. Alsó tagozatos kisiskolások pihennek ott huszonhárom napos turnusokban (MTI Fotó : Manek Attila felvétele) Ismételt szűrővizssgalatok Az új, remek épületben az állatorvosi oltóanyagok öttvrpázét készültét tojásokban lévő embriók „közraififiködésével” termelik.Szaporítják a vírusokat, Élőbe megnyugtatnak mindenkit,ezek a vírusok az emberre nem veszélyesek, nem is ezzel van baj, hanem amikor csipeszekkel emlegetik ki a feltört tojásból a kicsit már tollas embriót, meg a tojás belső burkait. Dr. Simon László, az osztály vezető állatorvosa mondja: ezt nem lehet gépesíteni, csak az ember képes elbírálni külön-külön minden esetben ezt a különös tenyésztáptalajt, hogy" “rendben lejátszó”(*91|-e a WBUs termelés folyamata." Hibázn? !nemigen lehet. .észre kell venni a rendfellébességet — teszi hozzá dr. Pál Lászlóné, a részleg helyettes vezetője. A Phylaxiától kikerülő vírusok elleni oltóanyagot ugyan az illetékes állami intézet a továbbiakban még ellenőrzi, a vállalat vezetősége és a minisztérium mégis úgy intézkedett, ismételt, és a leggondosabb szűrővizsgálatnak kell alávetni az anyanőt. Az állami ellenőrzésnek szerencsére így kevés a dolga. Szabó Imre a földes szobájú, hajdani cselédlakásból egyenest a távfűtéses új otthonba küldözik. Még nem ma, az átadás napján, mégis ott toporog elmozdíthatatlanul a fürdőszoba ajtaja előtt. Pedig csak az ország egyik legközönségesebb sorozatban gyártott fürdőkádja néz vissza rá, ám a Mezőhegyesi Állami Gazdaság fejőgulyása mégsem mozdul a fürdőszoba elől. Alig oltja el a körmére égett cigarettát, tömzsi ujjaival máris a másik után matat a zsebében. Olyan mint egy lámpalázas vőlegény. Itt az volt a rend évszázadokon át, hogy pompás, tartós téglaépületeket emeltek ki a lovaknak, a kommenciós cseléd viszont, aki a paripákat súrolta,c sikálta, abrakoltatta, csak földes szobájú odút kaphatott. Ezért 1945-ben 1500 földes szobájú, kommenciós lakást kaptak a régi világtól, örökségbe. Pontosan 972 van belőlük és 762 marad 1930 végére. Csak a téglából készült, korszerűsíthető — gyakorlatilag már korszerűsített —, épületeket hagyták meg egy ideig. A olyan földszobájú, tömött falú házakat ii— Én még csak más fürdőkádjában fürödtem — mondja csendesen. — Amikor a rokonhoz mentem a városba. A fejőgulyás elmúlt már negyvenkét éves. S vele együtt még 149 család ifjú vagy már korosabb férfija, felesége ácsorog a többi fürdőszoba vagy éppen a radiátor előtt. Az utóbbit megtapogatják, milyen meleg, mert szokatlan még a házgyári lakás itt, Mezőhegyesen, amiből kereken 150-et adtak át ezen a napon, szont, mint amilyenben Szabó Imre is lakott, végre az utolsó szálig lebontják. Befejeződik és elkezdődik valami Mezőhegyesen. Az itteni paripák persze ma is híresek. Az utóbbi két évben például a mezőhegyesi lovak elsők lettek az ügetőn és az ugrósportban, a pesti lóversenypályán. De közben — hány helyen tudnak erről az országban? — 524 munkáslakást épít a gazdaság 1976—80 között. S minthogy e lakások csupa négyemeletes, házgyári, távfűtéses házban lesznek, több mint kétezer lakosú városrész keletkezik — egy faluban. Száll a por — leomlanak a régi cselédházak.S velük együtt — ha lassan és nehezen is —, talán eltűnnek a régi beidegződések. Talán... Ugyanis ki merné ezek után azt állítani, hogy aki falun épít, az feltétle ne találgassunk tovább, kérdezzünk meg inkább néhányat közülük. Például a Kolozsi házaspárt. — Van állatjuk? — Hát van éppenséggel — válaszolja a fiatalasszonyka elvörösödve, mintha valami olyasmit mondana, amiért szégyenkezni kellene. — Tizenhét hízó és süldő röfög még most is otthon az ólban. És persze még az aprójószág. — Családi házuk? — Hát... —Ő veszi át most a szót a férj ugyancsak zavartan. — Szóval mi tulajdonképpen családi házat akartunk építeni — folytatja most már nekibátorodva. — Sőt: elkészült már a ház alapja, s megvettük már a téglát meg a cselenül családi házat emel magának?! Mert a falusi ember — tartja a hiedelem —, nem is tud meglenni a szűk, városi „ketrecben”, s különben is, hozzászokott az állattartáshoz. Hát ez a százötven család nem szokott hozzá, amely most költözik? repet is. Most meg, amint látják ... — A kényelem, az kényelem — nevet a felesége. — Mi lesz a házzal meg az állatokkal? .. — Eladtuk már a javát. Egy másik házaspár, Szentesi József és a felesége, megütközik kissé a kérdésen. Szerintük — nem ezekkel a szavakkal mondják, de ez a lényege — a városi emberek szoborrá merevítik a falusiakat, s úgy vélik, azok „örökkön-örökké” olyanok maradnak,, mint amilyenek voltak. — Hát nem — rázza a fejét Gáli Mihály, a fiatalasszony édesapja, akit az örömteli esemény szintén ide vezérelt most a lakásba. — Én például szakoktató vagyok a helyi szakmunkásképző iskolában. S minthogy korábban még csak nem is álmodhattunk arról, hogy ilyen lakáshoz juthatunk — mutat maga körül —, kénytelen, kelletlen családi házat építettem. De tudják, milyen áron? Már tizenkét éve építkezésekre megy el az évi szabadságom java. Mert a falusi ember csak kalákában építkezhet. Vagyis vissza kell adni a rokonság segítségét. Nem tudom, ki, miképp képzeli: a falusi ember talán odavan azért, hogy minden nyáron habarcsot keverjen? — Nekem egyáltalán nem hiányzik — rázza fejét a fiatalasszony. — Inkább utazni szeretnék. Hiszen sohasem láttam még Pécset, Sopront vagy Egert... Ahogy mondják, már az öregek sem a régiek. Olyannyira nem, hogy megpendítették: nem építenének-e számukra egy nyugdíjasházat? Tegyük fel, ötvenlakásosat. Magától értetődik, szintén távfűtéseset... Bár egyáltalán nincs pénz még nyugdíjasházra, a gazdaság vezetői azért nem vetették el az ötletet. Hiszen — mondják —, ha nyugdíjasház épülne, nemcsak az öregeken segítenének. Sok szolgálati lakást is fel tudnának szabadítani. A gazdaság vezetői komolyan latolgatják a nyugdíjasház esélyeit. Költöznek Mezőhegyesen Új városrész a faluban Ott hagyták a családi házat NÉPSZAVA. A zsebszerződések alkonyaS iófok-Sóstón egy több mint félmilliót érő irdatlan mindössze 300 ezer forintért cserélt gazdát. Hogyan lehetséges ez? Nos, joggal gyanítható, nem az eladó nagylelkűsége miatt, sőt, éppen azért, mert a szerződést kötő felek túlságosan is kapzsik voltak. Az elmúlt évek során ugyanis sok helyen divattá, gyakorlattá vált zsebszerződéseket kötni az állam zsebére. Magyarán: az illetékhivatalnak bemutatott szerződésben sokan a valóságos eladási árnál kisebb összeget tüntettek fel, hogy csak ez után kelljen a 17 százalékos vagyonátruházási illetéket kifizetni. A másik, a valós árat tartalmazó szerződés az eladó és a vevő zsebében maradt. 1978. január 1-től lépett hatálybaaz a rendelet, amely szerint az állam elővásárlási joggal élhet valamennyi ingatlannál, ha a hivatalosan beadott szerződésben a tényleges forgalmi értéktől lényegesen eltérő árat tüntettek fel. A siófoki esetben a tanács úgy döntött, hogy ezért a pénzért neki is megéri a vétel, és elsőbbségi jogával élve megvásárolta az ingatlant. Az új jogszabály, amelyet a siófoki esetnél is alkalmaztak, jelentős árellenőrző szerepet tölt be. Az eladók most már igencsak meggondolják: érdemes-e belemenni az eladási ár „csökkentésébe”. Hiszen így vállalniuk kell azt a kockázatot, hogy — ha az állam elővételi jogát gyakorolja —, csak annyi pénzt kapnak, bármennyivel is érjen többet ingatlanuk, amennyit vételárként a hivatalos szerződésbe foglaltak. Az állam egyébként egy sor más esetben is gyakorolhatja elővásárlási jogát akkor is, ha a szerződésben reális árat tüntettek fel, hogy a későbbi közérdekű beruházások ingatlanszükségletét a tanácsok már jó előre biztosítsák. 1978- ban ezekre az ingatlanvásárlásokra országosan 50 millió forint központi támogatás és 80 milliós hitelkeret állt rendelkezésre. Más kérdés, hogy a tanácsok ennek a felét sem költötték el. A Fővárosi Illeték Hivatal tavaly 4700 szerződést adott át megvizsgálásra az elővásárlási jogot Budapest egész területén gyakorló III. kerületi Tanács műszaki osztályának. Ezek közül 240-et tanulmányoztak részletesen, s végül mindössze 9 ingatlant vettek meg, főleg társasházi teleknek. Hogy miért csak ennyit, ez már egy másik írás témája lenne. D ... maradjunk most a zsebszerződéseknél, amelyek nemcsak az állami elővásárlási jogról szóló rendelkezés miatt ..kerültek elő”. Már évek óta erre késztette az adás-vételre szerződő feleket az a gyakorlat, hogy az illetékhivatalnál a szerződéssel együtt az ingatlanközvetítő vállalat hivatalos értékbecslését is be kell mutatni, amely — az esetek többségében — reálisan tükrözi a telek, a lakás, a családi ház tényleges forgalmi értékét, így a felek hiába írtak kevesebbet a szerződésbe, az illetéket akkor is a hivatalos becslés figyelembevételével szabták ki. Ez természetesen nem szentírás, s előadódik, hogy az eladó és a vevő becsült értéket nem tartja reálisnak. Ilyenkor — ha az illetékhivatal is egyetért velük — még lehetőség van az összeg felülbírálására: az itt dolgozó ügyintézők többsége is ingatlanforgalmi szakember, aki jól ismeri a jelenlegi árviszonyokat. De az ügyfélnek jogában áll külön szakértői becslést is kérni. Mindenesetre a jogszabályok kedvező hatását bizonyítja, hogy a fővárosban tavaly a szerződésben feltüntetett ár és a tényleges forgalmi érték közötti lényeges különbség miatt egyetlen esetben sem kellett élni az állami elővásárlási joggal. A Fővárosi Illeték Hivatal tapasztalatai szerint egyértelműen reálisabbak lettek a szerződésekben feltüntetett árak, s így feltehetően minimálisra csökkent a zsebszerződések száma. A legleleményesebbek azért még mindig megpróbálnak „kockáztatni”. Van aki azzal áll elő: tudja, hogy a beírt összegnél többet ér az ingatlan, de neki szimpatikus a vevő, ezért adja olcsóbban, s kéri, hogy az illetéket is ebből az árból számolják. Egy dolog a szimpátia — akár igaz, akár nem, és más dolog az illeték. A jogszabály világosan fogalmaz: az illetéket vagy a szerződésben foglalt érték, vagy pedig a forgalmi érték alapján kell kiszabni, attól függően, hogy melyik a nagyobb. Ha tehát valakinek jól sikerült eladni az ingatlanát, többért, mint amennyire a szakértők tartják az árát, az a szerződésben szereplő összeg után fizet, illetéket. Ha olcsóbban adja el — amihez persze joga van —, akkor viszont a tényleges forgalmi értéket veszik figyelembe, függetlenül attól, hogy mi szerepel a szerződésben. Sokan pusztán oda nem figyelésből, feledékenységből nem viszik el 30 napon belül a megállapodást az illetékhivatalba. Ma már erre is nagyon ügyelni kell, hiszen a határidő elmulasztása esetén ,,ketyegni kezd a taxióra”, az eltelt idő arányában felemelt illetéket kell fizetni. Az illetékhivatalnál történő bemutatás sem „végállomása” a szerződésnek, pedig sokan azt hiszik, gondolván, hogy ezzel már mindent elrendeztek. A legfontosabbat, a tulajdonosváltozás telekkönyvi bejegyzését mulasztják így el, pedig ha ez elmarad, a vevőt semmi nem védi, hiszen az ingatlan nem kerül a nevére, azt az eladó akár még valaki másnak is eladhatja ... Erre a feledékenységre gondolt az állam is, amikor nemrégiben olyan rendeletet hozott, amely szerint az illetékhivatal automatikusan ,postán átküldi azadásvételi szerződéseket a földhivatalnak. Így még véletlenül sem fordulhat elő, hogy azt az állampolgár „zsebben” felejti. Valamilag nem ismert és el nem ismert, egymás közötti megállapodások, zsebszerződések persze mindig voltak, s lesznek is. De hogy többségüket elő lehetett „csalogatni” — az elsősorban az utóbbi évek korszerű jogi szabályozásának köszönhető, amely világosan feltárja az illetékcsalási kísérleteket, megelőzi a felesleges huzavonákat, és a hivatalos szerződések szükséges rendjébe tereli a hanyagságot, a felelőtlenséget, a jogi tudatlanságot is. Deák András Műemlék putri Balogh András, a szakszervezeti bizottság elnöke műemléknézőbe invitál. Furcsa helyen lépkedünk. Közönséges, bolthajtásos, vastag falú pincébe megyünk, amelynek rejtelmes mélyébe meredek falépcsők vezetnek le. A talajszint fölé vájt apró ablakokon alig árad be valami fény, fojtogató nyirkosság, dohszag teszi nehézzé a lélegzést. — Ezt a cselédlakást már a felszabadulás előtt is putrinak hívták — mondja az őszülő hajú férfi, aki szintén zsellér volt valaha. — Több nemzedék élte le itt az életét — mutat a homorúra kopott falépcsőkre. Az ember önkéntelenül is megborzong. Az elnök megismétli: az Országos Műemléki Felügyelőség védettnek nyilvánította a putrit. Meghagyják mementónak: íme, így élt a zsellér a régi világban, a világhírű nóniusz lovak kőből rakott istállója mellett. Magyar László Mezőgazdasági tudományos napok A gödöllői mezőgazdasági tudományos napokat Cselőtei László akadémikus, az Agrártudományi Egyetem rektora nyitotta meg szerdán délelőtt az intézmény aulájában. A háromnapos tudományos ülésszak résztvevői megvitatják a takarmányozás és a takarmánygazdálkodás időszerű kérdéseiről és az 1978-ban végzett gépesítési kutatómunkáról szóló beszámolókat. Az első napon Dénes Lajos mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes a kutatás feladatairól tartott bevezető előadást, majd Bánházi Gyula, a MÉM műszaki intézetének igazgatója a gépesítésikutatások múlt évi eredményeiről készült beszámolójában a többi között arról tájékoztatott, hogy 1978-ban a géprendszer-fejlesztő tevékenység központi kérdése a VI. ötéves terv géprendszereinek további alakítása, finomítása volt.. A tudományos ülésszakon a takarmányozás és a takarmánygazdálkodás témakörében 18 előadó számolt be intézményén*»^ kutatási eredményei-ő’ A gödöllői mezőgazdasági tudományos napok előadássorozata csütörtöván a mezőgazdaság gén«iségi tárgykörben folytato'1-' (MTI)