Népszava, 1980. május (108. évfolyam, 101-126. sz.)
1980-05-01 / 101. szám
1980. május 1 Napirenden: a közúti közlekedés biztonsága és a munkásszállások Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács szerdán ülést tartott. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, tájékoztatta a kormányt dr. Brúnó Kreiskynek, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárjának meghívására Ausztriában tett nem hivatalos látogatásáról A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. A belügyminiszter, valamint a közlekedés- és postaügyi miniszter jelentést tett a közúti közlekedés biztonságával kapcsolatos 1972. évi kormányhatározat végrehajtásának tapasztalatairól. Ezek szerint az elmúlt években a közlekedés biztonsága javult, a balesetek száma — a gépjármű-állomány nagymértékű növekedése ellenére — nem emelkedett. A kormány a jelentést elfogadta, és felhívta az illetékes minisztereket, hogy a helyzet további javítására elsősorban a halálos kimenetelű és súlyos balesetek számának csökkentésére, illetve megelőzésére tegyenek intézkedéseket. A Minisztertanács elfogadta a munkaügyi miniszter előterjesztését a munkásszállásokról 1976- ban hozott kormányhatározat végrehajtásának tapasztalatairól. Az elmúlt években a vállalatok erőfeszítéseinek eredményeként a munkásszállókban fokozatosan csökkent a zsúfoltság, nőtt a megfelelő színvonalú ellátást biztosító helyek aránya. A lakók életkörülményeinek javítására azonban — elsősorban a fővárosban — változatlanul nagy figyelmet kell fordítani. Helyes, ha a vállalatok közös összefogással építenek és tartanak fenn munkásszállásokat, így nagyobb lehetőségük van ésszerűbb fejlesztéssel magasabb színvonalú ellátásra. Csökkenteni kell a közúti halálos és súlyos balesetek számát A növekvő gépjárműállomány ellenére sem emelkedett az elmúlt nyolc év során a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek száma, gyakoribbak viszont a halálos tragédiák. Különösen kedvezőtlen a gyalogos — ezen belül is a gyermekbalesetek emelkedő tendenciája. Az 1972 —79-es években Magyarországon csaknem 160 ezer személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Ezek következtében 14 600 ember halt meg és mintegy 205 ezren sérültek meg. A balesetek száma az elmúlt nyolc esztendőben — kisebb-nagyobb eltérésekkel — évi 20 ezer körül ingadozott —, állapította meg egyebek között szerdán a Minisztertanács, értékelve a közúti közlekedés biztonságával kapcsolatos határozat végrehajtásának tapasztalatait. A dinamikus forgalomnövekedés az elmúlt években javuló útviszonyok mellett következett be: a mintegy 30 ezer kilométernyi állami úthálózatból csaknem 10 ezer kilométernyit korszerűsítettek, s építettek. Jelentősen javult a tanácsok gondozásában levő mintegy 60 ezer kilométernyi úthálózat is. A forgalom emelkedésével útjaink tovább telítődnek, s ez növeli a baleseti veszélyhelyzetek kialakulásának lehetőségét is. A nagyvárosok főútvonalain — nyári hétvégeken — szinte állandósul a csúcsforgalom. A balesetek számának csökkentése, a forgalom biztonságának növelése érdekében az elmúlt években számos intézkedést hoztak. A rendőri intézkedések elsődleges célja a forgalom segítése, folyamatosságának biztosítása. Elsősorban a balesetveszélyt előidézőkkel, a közlekedési normákat szándékosan, vagy durván megsértőkkel szemben lépnek fel Nincs megrázóbb annál, amikor gyermek válik baleset áldozatává; sajnos, a gyermekáldozatok száma évről évre növekszik, pedig az elmúlt években több intézkedés is született a közúti gyermektragédiák számának csökkentésére. Az óvodákban és az általános iskolákban — az életkori sajátosságoknak megfelelően — ma már tantervi előírások határozzák meg a közlekedési ismeretek oktatását. Megfelelőnek értékelték a közlekedésbiztonsági tanácsok tevékenységét is. Az itt dolgozó szakemberek javaslataikkal, ajánlásaikkal eredményesen segítik a baleset-megelőző munkát, a hatósági döntések kialakítását. Az OKBT javaslatára kezdődött meg például a pedagógus közlekedésiszakreferensképzés, s ugyancsak javaslatukra láttak hozzá a motoros bukósisakok minőségi felülvizsgálatához. A Minisztertanács az eredményeket nyugtázva felhívta a figyelmet: változatlanul kiemelt feladatnak kell tekinteni a balesetek szaporodásának megállítását, a halálos és súlyos tragédiák, elsősorban a gyalogos- és gyermekáldozatok számának és arányának további csökkentését. A dolgozók színvonalasabb elhelyezésére van szükség Szerdán a munkaügyi miniszter előterjesztésében tárgyalta a Minisztertanács, hogy a munkásszállásokról négy évvel ezelőtt hozott határozatát miként hajtották végre a munkaadók. Az előterjesztés egyebek között megállapította, hogy az esztenddőről esztendőre növekedő rolinWAccessortással párhuzamosan csökken — az elmúlt 5 évben 21 ezren váltak ki — a munkásszállásokra igényt tartók tábora. (Állandó munkásszálláson 82 ezren, az ideiglenes funkciót betöltőkben 25 ezren, az átmenetileg használt, úgynevezett mobil lakóhelyeken 12 ezren élnek. A magánszállásokat viszont több mint 17 ezer munkavállaló veszi igénybe. Ezzel szemben a napi ingázók már tavaly egymillió 47 ezren voltak.) A munkásszállások iránti keresletcsökkenés éppúgy hozzájárult az elhanyagolt, zsúfolt, régi tömegszállások felszámolásának gyorsításához, mint a dolgozók igényeinek növekedése és az erre figyelő vállalati szociális tervezőmunka. 1976-tól 1978 végéig országosan mintegy tízezer új helyet létesítettek a munkásszállókon, amelyek többsége első vagy másodosztályba sorolható. A szállásfejlesztés másfél milliárdba került, ami azt jelenti, hogy egy hely összes költsége 150 ezer forint volt A társulásos formában történő létesítés és fenntartás egyelőre nem kielégítő, jóllehet az ilyen vállalatközi kapcsolatok komoly gazdasági előnyökkel járnának. A munkásszállók működtetése évente országosan egymilliárdba kerül a vállalatoknak. A dolgozók havi térítési díja a kiadásokhoz képest jelképes. Az állandó munkásszállások közül 814-ben van ebédlő, s alig negyedrészük rendelkezik saját konyhával. Éttermeik konyhakaparitása körülbelül 82 ezer embert tud ellátni. A közművelődési munka feltételei javultak. Száz állandó munkásszállóra napjainkban 139 társalgó, illetve tv-klub helyiség jut A könyvállomány országosan 530 ezer kötetes. Az 1128 állandó munkásszállónak kétezernél is több tv és majd négy és fél ezer rádiókészüléke van. Tavaly 3300 ismeretterjesztő és 9000 szórakoztató rendezvényt szerveztek a lakóknak. A munkásszállásokon működő önkormányzati szervek tevékenységével kapcsolatos szakszervezeti tapasztalatok általában kedvezőek. A legszervezettebb a fegyelmi bizottságok munkája. Ennek ellenére több segítséget várnak a szállásbizottságok a szakszervezetektől és a gazdasági vezetőktől. Az előterjesztés a fejlesztés főbb tennivalói között említi a kategóriába nem sorolható szállások további, folyamatos megszüntetését, a vállalatközi létesítéseket, gazdaságpolitikai indokoltság esetén a közös szálásfenntartást, és a tanácsokkal koordinált helykihasználtság fokozását. (Szó) A magyar pártküldöttség hazaérkezett Párizsból Szerdán visszaérkezett Budapestre az MSZMP küldöttsége, amely részt vett Párizsban az európai kommunista és munkáspártoknak a béke és a leszerelés kérdéseivel foglalkozó találkozóján. A delegációt Gyenes András a Központi Bizottság titkára vezette, tagjai voltak : Berecz János, a KB tagja, a külügyi osztály vezetője és Horn Gyula osztályvezető-helyettes. (MTI) Lezárultak a jelölő gyűlések Szerdán lezárult a június 8-ra kitűzött általános választások előkészületeinek legmozgalmasabb időszaka: 352 képviselői és mintegy 60 ezer tanácstagi kerületben országszerte befejeződtek a jelölő gyűlések. A kéthetes eseménysorozat ismét jó alkalmat nyitott a lakosság aktív részvételére a politikai hatalom gyakorlásában, a közéleti demokrácia e fórumain társadalmi méretű párbeszéd bontakozott ki. NÉPSZAVA 3 AZ EMBER ÉLETE ÉS KENYERE Hazánk földjén jóformán minden megterem, élelmezésünk zömét saját termésünk biztosítja. A hangsúly a mondat második felén van, mert szerte a világon sok jó föld van a parlagon. A népek nem tudják, vagy ha tudják is, milyen kincs van a talpuk alatt, tőkehiány, hozzáértés híján alig hasznosítják. Addisz Abeba felhőkarcolói és bádog kunyhói nemcsak a változás tarkaságát jelképezik, a Afrika országainak, népeinek nagy része ily módon hasznosítja a földet. Mali fővárosában, Bamakóban, a szárazság ellen öntözéssel védekeznek, s virágágrásnyi területeken termesztik a paradicsomot, zöldséget, pedig nagy kiterjedésű földeken lehetne öntözéses gazdálkodást folytatni. De elesettek és szegények, s csak befektetéssel léphetnek, és hozzáértőktől lehet megtanulni a mezőgazdaságot. Föld van, és mégis nyolcszázmillió ember a lét és az éhenhalás között vergődik. Évente nyolcmillió gyerek — rosszul tápláltság folytán — ötéves kora előtt elpusztul. Pedig — idézem a Harmadik világ című Lipovecz—Simon könyvből — „300 millió hektár füves területet lehetne szántóvá alakítani anélkül, hogy azt az elsivatagosodás veszélye fenyegetné. További 400 millió hektár, a FAO szerint, a termelésre máris alkalmas, de még kihasználatlan terület”. Ez megduplázza a világ jelenlegi szántóterületét, s ez megháromszorozódna, egymilliárd hektár nélkülözhető erdő kiirtásával. Itt is nehezíti a helyzetet, hogy a legutóbbi statisztikák adatai szerint évente négyszázötvenmilliárd dollárt fordít fegyverkezésre az emberiség. Addig egy-egy afrikai országban évi ötven dollárból (ezer forintból) él egy ember vagy egy család. A világ bruttó jövedelmének tizenöt százalékából él a Föld lakosságának kétharmada, és a jövedelem nyolcvanöt százalékából egyharmada. Ha ezeket a számokat vallatóra fogjuk, akkor könnyen érthetővé válik, miért küzdünk olyan sokoldalúan és oly nagy erővel a fegyverkezési hajsza megállításáért. Hiszen e százmilliárdokat a világ népének javára fordíthatnánk. Sajnálatos módon azonban a tőkés társadalmak vezető — főként katonai — köreinél a népek éhezése A fejletlen országok önálló államisága nagy vívmány, de ez gazdasági lehetőségek nélkül nem, vagy nehezen biztosítható, és gyarapítható. Bár a fejlett tőkés országokban uralkodó gazdasági válságot nem lehet leküzdeni azon az úton, hogy a nyersanyagokban gazdag népeket a nyomor szintjén, gazdasági erőforrások nélkül tartják, hanem fordítva: ezeknek a gazdasági fejlesztése nagyobb befektetéshez, fokozottabb termeléshez, bővülő piacokhoz és javuló foglalkoztatási lehetőségekhez vezethetne a tőkés orszákis viskók közül csak annyi földet fognak művelés alá, amennyi a család — igen szűkös — napi kenyérszükségletét biztosítja. (Ott lángosformára sütik, házi tűzhelyeken.) A lakosság 96 százaléka analfabéta, s most tízmilliók tanulják a betűket, szavakat, számokat, hogy olvasni és írni tudjanak. Ez önmagában véve is nagy lépés, de messze van még a szakszerű mezőgazdasági ismeretektől, nemhogy megértésre találna, hanem erre a problémára válaszként újabb százmilliárdokkal növelik a katonai kiadásokat. Persze, naivitás lenne arra gondolni, hogy a fejlett országok tőkés csoportjai, izgalomtól vezettetve. ..megszánják” majd a nyomorultul élő százmilliókat Csak a kényszerítő harc hozhat — és hoz — változást Ezt igazolja az ENSZ 1974. évi május 1-i határozatának figyelmen kívül hagyása is, amely a szegénység felszámolásának kérdéseivel foglalkozott. Mert az igaz, hogy a gyarmati sorból szabadult népek elnyerték a politikai önállóságukat, a korábbi gyarmatosító politika eszközeit és módszereit ma már — a szocializmus világméretű hatása és ereje folytán, az emberiség felfokozott szabadságvágyainak érvényesülésével — nem lehet alkalmazni. Nem a tőkés világ szándéka változott, harc útján kényszerítettek ki a gyarmati rendszerek végleges felszámolását. De a burzsoá leleményesség új formákat talált: Afrika, Ázsia országaiban levő olcsó nyersanyag és munkaerő megszerzésének az eszközei, formái a mai realitásokra épülnek. A politikailag független országoktól ezeket most már „megvásárolják”, normális kereskedelmi, gazdasági üzletek keretében. Látszólag tehát „önálló” felek módján intézik az ügyeket. Ennek a lényege azonban a régi maradt: a nyersanyagok és a természeti kincsek továbbra is kivándorolnak, és a tőkés világ gazdaságát erősítik, s ott pedig meghagyják a szegénységet, s a nyomort. Ezért sürgették legutóbb Belgrádban a fejlesztési szakszervezeti világkonferencián, hogy a technikát, a tudást vigyék a nyersanyaghoz, a meglevő és tétlenségre kárhoztatott munkaerőhöz, sokban is. De mindennek az ellenkezője megy végbe: a régi gyarmati sorson alig túllépő népeket gazdaságilag nem szabadítják föl, hanem megtartják a régi körülményeket. A tőkés, katonai körök kiút reményében szinte ijesztő módon folytatják és növelik a hadiipar termelését, fokozzák a fegyverkezést. Ez a körforgás átmenetileg old meg valamit, tovább növeli a tőkés világ belső feszültségeit, végső soron elmélyíti a receszsziót, az inflációt, és bővíti a munkanélküliek seregét. S közben — s ezáltal — fokozza a katonai feszültséget, a Föld minden pontján. Ha ez a rossz irányú folyamat nem áll meg, akkor nehezen javul a világ népeinek helyzete, s egyre kilátástalanabbá válik az élet. Hiszen a fegyvergyártás következménye, hogy a fegyvereket eladni és használni kell. Ehhez viszont katonai támaszpontokat kell építeni, és számukat, erejüket gyarapítani. Sajnálatos módon — Amerika ösztönzésére — most ez történik. Látszólag minket — szocialista országokat — nem érintenek húsba vágó módon az emberiség e kenyérgondjai. A látszatok azonban esetünkben is elkopnak, érintettek vagyunk, mert — viszonylagos békés korunkban — a világ hatásos fegyvere lett az energia, a nyersanyag és az élelem. Az energia és a nyersanyagok ára növekszik. Ez automatikusan kihat — nálunk is — a termékek árára. Ez pedig a dráguló termékek csatornáján egyrészt pénzhígulással jár, másrészt viszont a külgazdaságban cserearányrontó tényező, és ezáltal veszteségforrás. Legalább ilyen jelentős az élelmiszer. Ugyan a mi hazánk földjéből előállítható az alapvető élelmezési szükségletünk, de az emberiséget — a tőkés fegyverkezési hajsza folytán még inkább — az élelmiszer-termelés pangása felé sodorja az élet. Az éhezés nem szűnik meg azon az úton, amelyen a tőkés társadalom jár Lehet, hogy az élelmiszerekő értéke becsesebb, méregdrága lesz, ez azonban nem változtat semmit az éhségövezetek nyomorúságán, itt csak a termőterületek művelésbe állítása hozna megoldást. De a szocialista országok gazdasági fejlesztését, életszínvonalunk egyenletesebb növelését is akadályozza a ránk kényszerített fegyverkezés: nagy gazdasági erőket köt le és von el a békés fejlesztéstől. Egyébként a tőkés világ katonai köreinek e stratégiai terve nagymértékben ellenünk — szocialista országok ellen — is szól. Nem fogható föl erőszakolt összekapcsolásnak a fegyverkezési hajsza elleni föllépés és az emberiség kenyerének biztosítása, normális életének megteremtése az éhségövezetekben. De néha az az érzése az embernek, mintha a tőkés izgalomra apellálnának egyes jó szándékú szellemi szószólók. Nem annak a helyzetfeltáró munkának a bírálatáról van szó, amely például Római klub néven vált ismertté közreadott elemzéseivel. Az ENSZ 1974. évi, e kérdésről szóló és megoldást sürgető állásfoglalásának jelentőségét nem lehet eléggé méltányolni, s minden elismerést kivív magának e nagy jelentőségű világszervezet azzal, hogy most rendkívüli ülésén , nagyvonalúbb tőkés befektetésekben megtalálja a számítását a tőkés társadalom, mert hiszen a nyersanyagokra szüksége van, és a fejlődő országok — geológiai elemzések ismerete nélkül írom — bizonyára bővelkednek ipari nyersanyagokban. De az már kényszerítés nélkül nem megy, hogy ennek fejében ott kell létrehozni a fejlettebb gazdasági és életviszonyokat, a nemzeti önállóság elvesztése nélkül. Az sem megy kényszerítő hatások nélkül, hogy a fegyverkezés mai őrületét az emberiség megállítsa. A leghatásosabb kényszerítő eszköz, természetesen, az utóbbi esetben az az erőegyensúly, amely nem teszi lehetővé az egyoldalú tőkés katonai föllépést a győzelem reményében. A másik kényszerítő eszköz a szocialista világ gazdasági ereje — amely lehetőségeihez mérten —, fejleszti saját gazdaságát, a lakosság életkörülményeit, és egyidejűleg támogatja a fejlődő országok nemzeti önállóságának gazdasági alapjait is. A harmadik tényező a szocialista tábor, a hálaismét napirendre tűzi az igazságosabb gazdasági rend megteremtését. De nehezen lehet a realitások számbavétele nélkül olyan megoldást elképzelni, amely figyelmen kívül hagyja a mai fegyverkezési versenyt és a tőkés társadalom természetét A fegyverkezés csökkentése, a fölszabaduló anyagi erők ésszerű fölhasználása összefüggő kérdések. Nem lehet eredményesen föllépni — a várható sikerek reményében — egy új gazdasági rendért anélkül, hogy ne küzdenénk a fegyverkezés ellen. A tőkés körök pedig saját érdekeik szerint járnak el, s ezt két tényező befolyásolhatja : a saját érdekük (a profitérdek); és a külső kényszerítés, de világ és azok a progresszív gondolkodásúak, mert ezek a tőkés köröket szintén kényszerítik a fegyverkezés csökkentésére és az igazságosabb világgazdasági rend kialakításának előmozdítására. Ebben a nemzetközi munkásmozgalom, a gyakran még nem megfelelően érzékelt erejével, világméretekben a legdinamikusabb és a leghatásosabb kényszerítő erő. Ez akkor is igaz, ha e fölismerést még sok szemléleti és együttes cselekvési korlátozás zavarja. Az idő itt is azoknak dolgozik, akik a világméretű együttműködés reményében funkcionálnak ma is. A gazdasági, társadalmi ellentmondások szinte törvényszerűen plasztikusabbá válnak, és ez nagy tapasztalati iskola lesz. A belgrádi szakszervezeti föllépés nemcsak az ENSZ-ülés számára szóló jelzés, fontos momentumokat nyújtott a nemzetközi szakszervezeti és munkásmozgalom mai és holnapi működéséhez is. SIKLÓS JÁNOS Parányi parrellaban Feszültségek a világban Felszabaduló anyagi eszközök Mény szérium erik