Népszava, 1981. június (109. évfolyam, 127–151. sz.)
1981-06-02 / 127. szám
NÉPSZAVA 1981. JÚNIUS 2., KEDD Az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságának nyilatkozata Befejezte munkáját a KISZ A . kongresszusa A hagyományos béke- és barátsághónapi eseménysorozat országos programja keretében az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottsága hétfőn ülést tartott az Országház vadásztermében. Kállai Gyula elnökölt a tanácskozáson, ahol a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit tűzték napirendre, különös tekintettel az európai biztonság és együttműködés ügyére. Horn Gyula, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának helyettes vezetője tájékoztatójában egyebek között rámutatott, hogy a rendkívül bonyolult és nagyon feszült nemzetközi helyzetben is megvan a lehetőség az enyhülés vívmányainak megvédésére, eredményeinek továbbfejlesztésére. A tájékoztatást vita követte, amelyet Kállai Gyula foglalt össze, majd az ülés résztvevői nyilatkozatot fogadtak el az európai biztonság megteremtése ügyének előmozdítása érdekében. Will Brandt a Szovjetunióba látogat Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke június 30. és július 2. között. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, szovjet államfő meghívására látogatást tesz Moszkvában. Mint Wolfgang Clement, az SPD szóvivője hétfőn elmondotta, a látogatás célja az, hogy átfogó eszmecserét folytassanak a nemzetközi helyzetről, elsősorban az európai biztonság kérdéséről. További téma lesz a fejlett ipari és a fejlődő országok kapcsolatainak állása is. Az SPD-elnök kíséretében lesz Peter Corterier, a szociáldemokraták parlamenti frakciója külpolitikai munkacsoportjának elnöke. Willy Brandt legutóbb 1975 nyarán járt a Szovjetunióban. Eltemették Wyszynski bíborost Kelemen István, az MTI tudósítója jelenti: Varsóban vasárnap az ország minden részéből összesereglett sok ezer fős tömeg jelenlétében vettek végső búcsút Stefan Wyszynski bíborostól, Lengyelország prímásától, aki 32 éven át állt a lengyel katolikus egyház élén. A több órás gyászszertartáson II. János Pál pápa személyes megbízottjaként részt vett Agostino Casaroli bíboros, vatikáni államtitkár, valamint számos külföldi egyházi és állami küldöttség. A magyar római katolikus egyházat dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek képviselte. A lengyel állami delegációt Henryk Jablonski államfő vezette, s tagjai között volt Jerzy Ozdowski, Mieczyslaw Rakowski és Kazimierz Barcikowski. Küldöttséggel képviseltette magát a lengyel nemzeti egységfront, és a demokrácia és szabadság harcosainak szövetsége is. A gyászszertartás délután négy órakor kezdődött a varsói Karmelita templomban. Innen átvitték Wyszynski koporsóját a Győzelem terére, ahol gyászmisét celebráltak. Ennek során Casaroli bíboros lengyelül búcsúztatta az elhunyt prímást, majd Franciszek Macharski bíboros, Krakkó érseke mondott gyászbeszédet. Frankfurter Rundschau Újabb szovjet kezdeményezés A Szovjetunió kész arra, hogy egyetlen új rakétafegyvert se telepítsen, mihelyt megkezdődnek a kelet—nyugati tárgyalások az eurostratégiai fegyverekről — jelentette ki a Frankfurter Rundschaunak adott interjújában Vagyim Zaglagyin, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja. A szovjet politikus, aki a Német Kommunista Párt hannoveri kongresszusán részt vett szovjet küldöttség tagjaként tartózkodik az NSZK-ban, pozitívnak minősítette a szovjet—nyugatnémet kapcsolatokat. Mind gazdasági, mind humanitárius, mind kulturális téren a viszony kedvezően alakul. „Nyugodt és tárgyilagos hangnemben tárgyalunk egymással ... Csupán egyetlen tényező válhat akadállyá ezen az úton: az új amerikai rakéták” — mondotta Zaglagyin. Mladenov Moszkvában A szovjet kormány meghívására baráti látogatásra hétfőn Moszkvába érkezett Petr Mladenov, a Bolgár Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Bolgár Népköztársaság külügyminisztere. A vendéget a vnukovói repülőtéren Andrej Gromiko, az SZKP KB PolitikaiBizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere üdvözölte. Az ünnepélyes fogadtatáson a szovjet külügyminisztérium, az SZKP Központi Bizottságának több munkatársa mellett jelen volt Bulgária moszkvai nagykövete is. Mladenov a Szovjetunió és Bulgária kétoldalú kapcsolatairól, időszerű nemzetközi kérdésekről tárgyal szovjet kollégájával. Munkanélküliek mozgalma Angliában László Balázs, az MTI tudósítója jelenti: A Londonban vasárnap 150 ezres tömeg részvételével megtartott munkástüntetés élcsapata, a munkát követelő 500 főnyi népi menet hétfőn negyedmillió aláírást tartalmazó petíciót nyújtott át a parlamentben. Margaret Thatcher miniszterelnök gőgösen elzárkózott a népi menet résztvevőinek fogadásától, „haszontalannak” minősítve a találkozót Anglia eddig legnagyobb tömegű munkanélkülijének képviselőivel. A tüntetők így csak James Prior foglalkoztatási miniszterrel beszélhettek, de tőle sem kaptak többet néhány részvevő szónál. A munkáspárti árnyékkormány testületileg találkozott a népi menetel résztvevőivel. A londoni tömeggyűléseken a hét végén felvonult a Munkáspárt és a szakszervezeti mozgalom egész vezérkara, és ott voltak Nagy- Britannia Kommunista Pártja, sőt a Liberális Párt vezetői is. Arthur Scargill és Ken Gill, a brit szakszervezeti főtanács két baloldali tagja a dolgozók közvetlen politikai akcióját sürgette a konzervatív kormány megbuktatására. „Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy gyermekeinket megfosszák a munkához való jogtól. A visszavágás megkezdődött és a TVC-nak biztosítania kell, hogy a mostani lendület ne vesszen el” — mondták. Gordon McLennan, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára aláhúzta: „Az akció minden formájára szükség van az állások védelmében és új munkahelyek teremtése érdekében, beleértve az üzemek bezárásával és az elbocsátásokkal szembeni ellenszegülést. De minden a béke megőrzésén múlik, ezért fogja össze az új jelszó — munkát, nem bombát —, három szóban korunk két nagy ügyét” — mondotta a tömeggyűlésen a kommunista politikus. Nagy helyeslés fogadta James Milne-t, a TUC skóciai szervezetének főtitkárát, aki aláhúzta, hogy legközelebb „másfajta munkáspárti kormányra van szükségünk, amely nem a kapitalizmust kezelgeti, hanem megváltoztatja”. Észak-Dél Bizottság Az úgynevezett Észak-Déli Bizottság tagjai hangsúlyozták, hogy az ipari államok és a fejlődő országok között olyó párbeszédben az NSZK-t kulcspozíció illeti meg. Ezt a megállapítást Jan Pronk, az UNCTAD (az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési konferenciája) főtitkárhelyettese közölte vasárnap az Észak—Dél Bizottság nyugat-berlini tanácskozásának végén. Pronk nyilatkozata szerint a bizottság is azon a véleményen van, hogy az Észak— Dél Bizottság októberre tervezett mexikói csúcsértekezletén a Német Szövetségi Köztársaságnak központi szerep jár. A csúcskonferencián mintegy 20 ipari állam és fejlődő ország állam-, illetve kormányfője vesz részt. A fejlődő országok megsegítésével foglalkozó szakértők rámutattak, hogy a harmadik világgal való együttműködés megjavítására vonatkozó javaslatokat, amelyeket a bizottság 1980-ban előterjesztett jelentése tartalmaz, az ipari államok kormányai csupán megvitatták, de mindeddig alig valósult meg belőle valami is. Szovjet jegyzék: A Polovcsak család ügyében Hétfőn az Amerikai Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének átadták a szovjet külügyminisztérium jegyzékét. A Szovjetunió külügyminisztériuma ismételten felhívta az amerikai nagykövetség figyelmét arra, hogy az amerikai hatóságok továbbra is durva önkényt tanúsítanak Mihail és Anna Polovcsak szovjet állampolgárok családjával szemben. Annak ellenére, hogy világosan közölték, vissza akarnak térni hazájukba, Polovcsakék ezt nem tudják megtenni, mivel változatlanul erőszakkal elválasztva tartják őket idősebb gyermekeiktől. Egyidejűleg Polovcsakék közül azzal a céllal élezik a fenyegetés és az üldöztetés légkörét, hogy rábírják őket a hazatérési szándékukról és törvényes jogaikról való lemondásra. Egy amerikai bíróság felmentette azt a két kubai ellenforradalmárt, akik a vád szerint 1976-ban Washingtonban részt vettek Orlando Letelier volt chilei külügyminiszter és egy amerikai munkatársa meggyilkolásában. Mohamed Szeddik Benjahia algériai külügyminisztert, aki a vasárnapi, első hírügynökségi jelentésekkel ellentétben túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget, lábtöréssel, valamint egyéb könnyebb sérülésekkel ápolják egy bamakói kórházban. Nagy S. Lajos, a Magyar Népköztársaságnak az Iráni Iszlám Köztársaságba akkreditált nagykövete átadta megbízólevelét Abol Hasszán Baniszadrnak, az Iráni Iszlám Köztársaság elnökének. A KISZ központi bizottsága tisztségviselői Ezután a kongresszus zárt ülésen megválasztotta a 105 tagú központi bizottságot, valamint a 17 tagú központi pénzügyi ellenőrző bizottságot. Ezt követően a KISZ központi bizottsága és központi pénzügyi ellenőrző bizottsága első ülésén megválasztotta a 17 tagú intéző bizottságot és a 11 tagú titkárságot. A központi bizottság első titkára ismét Fejti György. A központi bizottság titkárai: Juhász András, Kovács Jenő, Köpf Lászlóné, dr. Nagy Sándor, Nyitrai István és Varga László. Rajtuk kívül a titkárság tagja lett még: Barabás Miklós, Szabó János, Szűcs Istvánné és dr. Tarcsi Gyula. A központi bizottság megerősítette tisztségében Szabó Jánost, a Magyar Ifjúság főszerkesztőjét. A KISZ X. kongresszusának tanácskozása a DIVSZ- induló eléneklésével, mozgalmi dalokkal fejeződött be. 3 (Folytatás az 1. oldalról) érzéssel fejezheti be munkáját, hogy ifjúsági szövetségünk tovább halad azon az A KISZ X. kongresszusán elfogadott határozat kiemeli: a KISZ fontos feladata, hogy következetesen képviselje és védje az ifjúság érdekeit, lépjen fel a fiatalok élet- és munkakörülményeinek javításáért; erősítse közösségformáló, eszmei és politikai hatását; újítsa meg a szövetség munkastílusát; adjon vonzó programot a KISZ- tagok, a fiatalok számára; állítson világos és reális követelményeket az alapszervezetek és a tagság elé. A mozgalmi élet legyen demokratikusabb, rugalmasabb, ösztönözzön önállóságra, öntevékenységre. A KISZ legyen fogékony a társadalom, az ifjúság problémái iránt, következetesen vegye figyelembe az ifjúsági rétegek és korosztályok eltérő helyzetét és igényeit. A következő években mindenekelőtt a fizikai dolgozó fiatalok és a tizenévesek körében igyekezzen hatásának növelésére. A KISZ-nek a gazdasági építőmunkában vállalt feladatairól szóló fejezet elsőrangú követelményként fogalmazza meg, hogy a következő években kerüljön a mozgalmi munka középpontjába a műszaki-technikai fejlődés meggyorsítása, az ésszerű takarékosság széles körű elterjesztése, a hatékonyabb gazdálkodási feltételek és formák kialakításában való részvétel. Nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is fontos, hogy a pályakezdő fiatalokat képzettségüknek, tudásuknak megfelelő munkakörben alkalmazzák, és elősegítsék gyors beilleszkedésüket. A fiatalok érdekeinek képviseletével és védelmével kapcsolatban elhatározott feladatok között megkülönböztetett helyen szerepel az if-átom, amelyre hat évtizede lépett, s amelynek folytatását e kongresszus kijelölte. Fejti György beszéde után határozathozatal következett: jóság önálló otthonhoz jutásának támogatása, további lehetőségek felkutatása. A KISZ javasolja a felsőoktatási tanulmányi ösztöndíjrendszer felülvizsgálatát, valamint annak áttekintését, hogy milyen lehetőség van a családalapítással és otthonteremtéssel kapcsolatos néhány társadalmi juttatás — például a gyermekgondozási segély — és jogosultság kiterjesztésére az egyetemi, főiskolai hallgatók körére. Az ifjúsági szövetség törvényes joga és kötelessége, hogy képviselje és védje a fiatalok érdekeit. A jövőben nyíltabb, a KISZ-tagok, a fiatalok vele a küldöttek — két ellenszavazattal — elfogadták a központi bizottság beszámolóját és a kongresszus elé terjesztett többi dokumentumot, ményére jobban építő munkával vesz részt minden szinten az érdekek egyeztetésében, az ifjúságot érintő döntések meghozatalában és végrehajtásuk ellenőrzésében. A dokumentumban rögzített mozgalmi teendők lényegét, az ifjúsági szövetség munkáját az elkövetkező években meghatározó törekvéseket fejezi ki a módosított szervezeti szabályzat egyik pontja is, eszerint a KISZ kiemelt feladata, hogy az ifjúság körében hirdesse és képviselje a párt politikáját, vállaljon részt annak alakításában, dolgozzon megvalósításáért. A határozat Fogadás a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában A Kommunista Ifjúsági Szövetség újonnan megválasztott központi bizottsága és központi pénzügyi ellenőrző bizottsága a tanácskozást követően a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában fogadást adott. Jelen volt Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Maróthy László, a budapesti pártbizottság első titkára és Óvári Miklós, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, a Politikai Bizottság tagjai. A fogadáson Fejti György, a KISZ központi bizottságának első titkára mondott pohárköszöntőt. / Somogy megye VI. ötéves terve Városokban épül a lakások többsége Somogy megye VI. ötéves tervének középpontjában — a népgazdasági tervtörvénynyel összhangban — a lakosság életszínvonalának megőrzése, életkörülményeinek javítása áll. A következő öt évben 1352 célcsoportos lakást adnak át, egyharmadrészben tanácsi értékesítéssel. Az új otthonok 90 százaléka a városokban épül, mégis az önálló lakás iránti igények gyors növekedése miatt továbbra is Kaposvárott és Siófokon marad a legrosszabb helyzet. A megyeszékhelyen folytatják a kórházrekonstrukciót, a 220 ágyas sebészeti tömb építését. A siófoki kórházban 145 ágyas elmeosztályt és intenzív részleget létesítenek. Az évtized derekára tízezer somogyi lakosra több mint 89 ágy jut. A tervidőszakban 280 bölcsődei, 160 csecsemőotthoni és 70 egészségügyi gyermekotthoni helyet hoznak létre. Mintegy 1300-zal több óvodásnak jut hely 1985-re, s így a jelentkezők 94 százalékát tudják majd fogadni az óvodák. Az általános iskolák túlterheltsége alig észrevehetően csökken, a városokban például a jelenlegi 42-vel szemben 41 tanuló ül majd egy-egy osztályteremben. De még így is — a 214 új tanterem építése mellett — nem oktatási célú helyiségekben is tanítanak majd. Vízgazdálkodási feladatok megoldására kétszer annyi pénz jut, mint az előző tervidőszakban. A vezetékes ivóvízellátás bővítése növeli a szennyvíz mennyiségét. A csatornahálózat azonban nem tart lépést a vízhálózattal — 1985-re 1 kilométer vízvezetékra csak 140 méter csatorna jut. A következő öt évben a magyar tenger mellett pihenni vágyókat 680 ezer négyzetméter új parkterület várja majd, megépül 480 ezer négyzetméter járda és közút, valamint felszerelnek 2200 korszerű lámpatestet. Sz. Zs. A kiskunlacházi Petőfi Mgtsz 40 hektárnyi sárgabarackosában permetezéssel védekeznek a kártevők ellen MTI Fotó : Király Krisztina felvétele