Népszava, 1982. július (110. évfolyam, 152–178. sz.)

1982-07-01 / 152. szám

2 A SZIGET Sikerült elkerülni, hogy megfújják a gazdasági háború fanfárját. Ezt a mondatot a nyugatnémet kancellár mondta. Persze nem most, hanem alig egy hónappal ezelőtt. Most nyilván épp az ellenkezőjét fogalmazná meg, ha őszintén szavakba akarná önteni bomlását, amelyet a Közös Piac csúcsértekezletén részt vett kilenc állam- és kormányfő kollégája is oszt. A Tízek brüsszeli tanácskozásának érthetően Washington legújabb szovjetellenes intézkedései kínálták a legfőbb témát. Még akkor is, ha Libanonban változatlanul dörögnek a fegyverek, amiről ugyancsak illett szót ejteni. S akkor is, ha a szervezetnek untig elég belső és a nyugati világot érintő külső gazdasági problémája van, amelyet persze csak úgy meg kellett vitatni. A nyugat-európaiak csalódottsága, sőt, ingerültsége persze érthető: végtére is Amerika pár hete Versailles-ben hallgatólagosan elfogadta, hogy a Nyugat nem indít gazdasági keresztesháborút a Kelet ellen, csak „óvatosan és körültekintően” alakítja a kapcsolatokat, aztán a Fehér Ház mindezt úgyszólván elfeledve a legrövidebb időn belül mégis „kilőtt egy nagy robbanóerejű rakétát”. Amely legalább annyira, ha nem jobban eltalálta az Atlanti-óceán innenső partján levő szövetségeseit, mint a Szovjetuniót, amelynek állítólag szánták. Mi ez, ha nem rút árulás? — vélhették joggal a Tízek vezetői, hiába kérvén számon Washingtontól a közösen elfogadott mértékletességet. S az ebből következő súlyos ellentétekhez persze hozzávették a már korábban zavarókat: a magas amerikai kamatlábak ügyét és a nyugat-európai acélipart sújtó óceánon túli diszkriminációt. A „brüsszeli gondterheltek” következtetése kézenfekvő volt: a Reagan-kormány jóvoltából veszedelmessé nőttek a nyugati szövetség ellentétei, ami nyilván nem jó nekik. Változtatni kellene hát, de ebben a helyzetben ezt értelemszerűen Washingtonnak kellene megértenie és megfogadnia. Minthogy viszont erre pillanatnyilag semmi nem utal, okkal terhelték a gondok a Brüsszelben tanácskozókat. Akik jobbat nem tehettek, mint azt, hogy felszólítják nagy — és mostanában mind kíméletlenebből csak saját érdekeit és elképzeléseit követő — szövetségesüket: „térjen jó útra”. Persze aligha akad valaki a közös piaci politikacsinálók között, aki hinne abban, hogy ennek foganatja lesz. Épp ezért voltak radikálisabbak, akik valami ellenlépést szerettek volna, bár mindenki tudta: ebben úgysem tudnának megegyezni. Ahogy a közel-keleti ügyekben történő továbblépésre sem lehetett remény. Továbblépésre a két év előtti velencei nyilatkozathoz, vagy a nemrégi, bonni felhíváshoz képest. A konszenzus hiánya miatt nem született semmi új: ismét zord szavakban ítélték el Izraelt, szankciók elfogadása nélkül, s ismét békés rendezést sürgettek az eddigi állásfoglalásaik szellemében. A többi megvitatott téma már alaposan a háttérbe szorult ezek mellett, épp ezért a mostani közös piaci értekezlet mottója csak ez lehet: Amerika és Nyugat-Európa nézeteltérésein borongó tanácskozás. Konkrét eredmény nélkül. Azért ennek Washingtonban mégsem örülhetnek. Mert a nyugat-európaiak ugyan a szövetségi viszonyok további romlásától félve nem tettek semmit, csak mondták ezt-azt, érzékenységük, sértődött ingerültségük azonban növekedett. Ez pedig minden olyan helyzetben megbosszulja magát, amikor Washingtonnak szüksége lesz a szövetségesek egységes támogatására. Ilyen pedig a világpolitikában nem egy adódik. Másrészt a Reagan által mégis megkezdett gazdasági háborúskodás értelemszerűen kétfrontos: a Keletre hatásosan lőni láthatóan csak a nyugat-európaiak „testén keresztül” lehet. (És akkor is csak látszólagos sikerrel, hiszen a földgázüzletet az érintettek alighanem minden akadály dacára végrehajtják.) Így aztán harcnak kell lennie Amerika és az EGK között is. S ha ebben a háborúskodásban Reaganék ilyen durván lépnek, akkor az érzékenységükben eltalált szövetségesek is kénytelenek lesznek előbb-utóbb keményebben válaszolni. Végtére is úgy tetszik: hosszabb távon az effajta csatározás nem szolgálhatja igazán az amerikai érdekeket sem, hiszen a nyugati szövetség legerősebb államának nem lehet jó, ha legközelebbi partnereitől eltávolodik. Ahogy a londoni Guardian jegyezte meg tegnap: „A szövetségesek gondjai iránti érzéketlenség hovatovább rossz viccé válik ... Jobb volna, ha Reagan elnök gyorsan felébredne. Ha továbbra is úgy cselekszik, mintha Amerika gazdasági értelemben egy sziget volna, gyorsan rájön majd, hogy tényleg azzá lesz.” Avar Károly Reagan levélben utasította el Tokió mentesítési kérelmét Flesch István, az MTI tudósítója jelenti: Szuzuki Zenko kormányfő szerdán megerősítette: Reagan elnök levélben utasította el azt a tokiói kérést, hogy a szovjetellenes gazdasági szankciók megszigorítása ellenére tegyen kivételt a szahalini szovjet—japán közös kőolaj- és földgázfeltárási vállalkozással. A miniszterelnök azonban — kabinetfőnökéhez, Mijazava Kiicsihez hasonlóan — elhatárolta magát az Európai Gazdasági Közösség országainak attól a brüsszeli vádjától, amely szerint az Egyesült Államok a szankciók kiterjesztésével megszegte a vezető tőkés országok versailles-i nyilatkozatában foglaltakat. Mijazava mindazonáltal szerdán kijelentette: „a japán kormány a jövőben is megragad minden alkalmat, hogy Washingtont a döntés megmásítására bírja”. Veszélyben a Columbia-program Elsüllyedt a két hordozórakéta A The New York Times Houstoniból olyan értesüléseket közölt, hogy a Columbia űrrepülőgép novemberre tervezett első nem kísérleti jellegű útját elhalasztják, ha nem sikerül megtalálni a két szilárd üzemanyagos rakéta elsüllyedésének okát, vagy ha kiderül, hogy a hiba a rakéták ejtőernyőinek konstrukcióiban volt. A két rakéta — értékük összesen 25 millió dollár — 600 kilométeres óránkénti sebességgel csapódott az Atlanti-óceánba, miután leválasztották őket az űrhajóról. Ez a sebesség négyszerese a megengedettnek. Közben Thomas Mattingly kapitány és Henry Hartsfield, a Columbia pilótája a kanadai gyártmányú robotkar újbóli kipróbálásával töltötték harmadik kozmikus munkanapjuk jelentékeny részét: különféle műszereket rakosgattak egyik helyről a másikra az űrhajó rakodóterében, ahol majdan a világűrbe kihelyezendő vagy onnan felszedendő műholdakat és egyéb tárgyakat helyezik el. # Leonyid Brezsnyev táviratban üdvözölte Mitja Ribicsecset abból az alkalomból, hogy megválasztották a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének elnökévé. # Washingtonban a versailles-i csúcsértekezleten részt vett hét legfejlettebb tőkés ország pénzügyminiszter-helyettesei a jövő héten megbeszélést tartanak — jelentették be az amerikai fővárosban. Venezuela és Kuba között fokozatosan normalizálják a kapcsolatokat — jelentette ki Luis Herrera Campins venezuelai államfő. Varsó Megszüntették a kijárási tilalmat Varsóban június 30-val megszüntették az éjszakai kijárási tilalmat mind a fiatalkorúak, mind az idősebbek számára. Egyidejűleg ismét engedélyezték az ifjúsági klubok működését. (MTI) Áremelések Romániában Mint az Agerpres román hírszolgálati iroda jelentette, a román Államtanács rendeletet adott ki, amely az elektromos- és hőenergia, a földgáz és más energiahordozók ésszerűbb felhasználását és fogyasztásuk további csökkentését célzó intézkedéseket tartalmaz. Szükségessé vált a lakosság által használt fűtőanyagok, elektromos- és hőenergia árának rendezése — hangoztatja a rendelet, s egyúttal meghatározza az elektromos- és hőenergia, a folyékony és szilárd háztartási fűtőanyagok új árát, csakúgy, mint az energiahordozók fogyasztásának szintjét. Kimondja, hogy valamennyi család 20 százalékkal csökkentse energiafelhasználását. A meghatározott mennyiségnél több energiát fogyasztók magasabb árakat fizetnek. (Agerpres) Izrael nem mondott le Bejrút bevételéről Egyeztető tárgyalások a libanoni hadsereg és a PFSZ között Becz Sándor, az MTI tudósítója jelenti. Miközben a libanoni—palesztin tárgyalásokról kiszivárgott hézagos, ellentmondásos értesülések közeli, 24 vagy 48 órán belül várható politikai megoldás lehetőségét sejtetik, az izraeli kormány változatlanul a katonai zsarolás és fenyegetés eszközéhez folyamodik. Begin miniszterelnök például nagylelkűen hozzájárult ahhoz, hogy a Nyugat-Bejrútban bekerített, Libanon elhagyására kényszerülő palesztin gerillák magukkal vigyék egyéni fegyvereiket, de ismételten Nyugat-Bejrút kiürítésére szólította fel a polgári lakosságot, mert — úgymond — kormánya nem mondott le a város bevételéről, nem tudja garantálni, hogy csapatai nem erőszakos úton gondoskodnak a palesztin szabadságharcosok és vezetők eltávolításáról. A palesztin ellenállási mozgalom parancsnoksága — a demoralizáló híreket és fenyegetéseket ellensúlyozva — éberségre, a végsőkig való kitartásra szólította fel a harcosokat. Ugyanakkor fontos egyeztető tárgyalások folynak a libanoni hadsereg és a PFSZ vezetői között. „A palesztin ellenállásnak egyáltalán nem áll szándékában elhagyni Libanont, mert ha elmenekül az izraeli— amerikai szövetséggel cinkos valamelyik arab államiba, azzal saját halálos ítéletét írja alá” — szögezte le a WAFA palesztin hírügynökség kommentárja. Az izraeli inváziós erőkkel szövetséges libanoni jobboldali milíciák szerdán tüzérségi támadásba kezdtek a Bejrúttól keletre levő hegyvidéken állomásozó szíriai egységek ellen. Közben szerda délután a szaúd-arábiai Taifban megkezdődött az izraeli invázió kérdésével foglalkozó szűkkörű arab külügyminiszteri értekezlet, amelyen Algéria, Szíria, Szaúd-Arábia, Kuvait, Libanon, a PFSZ és az A palesztin néppel való szolidaritás nemzetközi bizottsága és a svájci békemozgalom kezdeményezésére június 26—28. között rendkívüli szolidaritási konferenciát tartottak Baselben. A magyar béke- és szolidaritási mozgalom képviseletében Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke vett részt a tanácskozáson. Hazaérkezését követően az MTI munkatársának elmondotta: a szolidaritási konferencia célja a Libanon elleni izraeli agresszió elítélése volt, s világméretű szolidaritási akciók szervezése a libanoni nép, a Libanonban élő palesztin menekültek, a PFSZ és Szíria népe mellett. A tanácskozás munkájában Arab Liga képviselője vesz részt. Menahem Begin izraeli kormányfő kedden a mintegy nyolc órán át tartó parlamenti vitát záró beszédében ismét azt követelte, hogy a Nyugat-Bejrútban körülzárt mintegy 6000 palesztin hagyja el a várost és Libanont, mert Izrael „a győzelemig folytatja a háborút”. Az izraeli kormány szerdai ülésén úgy határozott, hogy meghosszabbítja a palesztin harcosok békés úton történő lefegyverzésére és eltávozására adott időt, számos nemzetközi szervezet és csaknem 50 ország béke- és szolidaritási mozgalmának képviselője vett részt. A konferencia azzal a felhívással fordult a világ haladó közvéleményéhez, hogy szervezzenek tömegdemonstrációkat az izraeli agreszszió megfékezése céljából, s ezek résztvevői juttassák el tiltakozásukat az ENSZ-nek, valamint Izrael és az Amerikai Egyesült Államok kormányának. A magyar békemozgalom és a szolidaritási bizottság bízik abban, hogy közvéleményünk is sokoldalúan kifejezésre juttatja szolidaritását a sokat szenvedő libanoni és palesztin nép, illetve a PFSZ iránt — mondotta Sebestyén Nándorné. Szolidaritási konferencia Bőseiben Bonni kormányülés: Vita a költségvetésről és a koalícióról Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár a bonni kabinet szerdai ülésén előterjesztette kompromisszumos javaslatát az 1983-as költségvetés legfontosabb alaptételeivel kapcsolatban. A kormánynak nemcsak a költségvetésről, hanem a szociálliberális koalíció jövőjéről is döntenie kell. Bonni értesülések szerint azonban sem Schmidt és Genscher keddi megbeszélésén, sem a kormány szerdai ülésén nem sikerült megállapodást elérni az SPD és az FDP között, mivel a szabaddemokrata párt a kancellár javaslatainál nagyobb mértékben kívánja csökkenteni a szociális kiadásokat, s ily módon leszorítani a betervezett költségvetési hiányt. A koalíció helyzetének bizonytalanságát érzékelteti, hogy a két kormánypárt nem tudja betartani a saját maga által kitűzött határidőket és mindinkább a rögtönzés jellemzi a rendkívüli jelentőségű tárgyalásokat. A Calvi-rejtély Ez év június 10-én látták utoljára Rómában Roberto Calvit, a legtehetősebb olasz bankárt, a milánói Ambrosiano bank vezérét, a PS 2 szabadkőműves páholy tagját, politikai-pénzügyi és bűnügyi krónikák botrányhősét. Váratlan eltűnését Spadolini miniszterelnök „nagyon súlyos, sötét” ügynek minősítette. A 62 éves Roberto Calvi körül sisteregnek a nyomozás hullámai, de nem nyomták le a mélybe, mindent „megúszott”, kivéve azt a vádat, hogy bankügylet révén tőkét csempészett ki Svájcba, amiért június 21-én kellett volna fellebbviteli ügyben bíróság elé állnia. Időközben újabb valutakiviteli vádat emeltek ellene. Ami az első vádat illeti, emiatt négyévi börtönre és nagyobb pénzbüntetésre ítélték. Tavaly nyáron letartóztatták, a börtönben öngyilkosságot kísérelt meg. Craxi a Szocialista Párt főtitkára állítólag közbelépett érdekében. Kiszabadult, de útlevelét bevonták. Calvi a könyvelői íróasztal mellől emelkedett a legnagyobb olasz magánbank elnöki székébe, amelyben tíz esztendeig úgy ült, mint valami pénzügyi fejedelem. Úgy tűnt, hogy e szerény könyvelőnek a kisujjában van az érvényesülés tudománya és a rejtélyes pénzügyi műveletek ismerete. Megtalálta az utat a sötét politikai összeesküvés szervezetéhez, a PS 2 szabadkőműves páholyhoz és annak külföldön tartózkodó vezetőjéhez, Licio Gellihez, de a kormányzópártok vezetőihez és az olasz titkosszolgálat legfőbb uraihoz is. Calvi ugyan mindig tagadta, hogy a páholy tagja, de Gelli arezzói villájában megtalálták ellene a bizonyítékokat. Éveken át együttműködött Sindona bankárral, aki az USA-ba szökött, miután üzelmeire fény derült. A PS 2 révén mindketten külföldi kapcsolatokat építettek ki. Sindona bukása után Calvi igyekezett megmenteni a szökevény bankár pénzintézeteit. Áttekinthetetlenül szövevényes az Ambrosiano bank urának a tevékenysége. Anynyi azonban bizonyos, hogy főbb földrészen gyakorolt, felügyeletet 40 bank felett, pénzelte a kereszténydemokrata és szocialista pártot. Felmerült az alapos gyanú, hogy Cirillo nápolyi kereszténydemokrata politikus kiszabadításáért ő fizette meg a váltságdíjat a vörös brigádosoknak. Politikai hatalmát kiterjesztendő megszerezte a Corriere della Sera, a legnagyobb olasz napilap részvényeinek a 40 százalékát. Ez azonban csalárd úton történt, amiben közreműködött Tassan-Din bankár is, akit a napokban letartóztattak. Roberto Calvi titokzatos eltűnése izgalomban tartotta az olasz közvéleményt, hiszen bankja révén 24 ezer milliárd líra felett rendelkezett. Elrabolták a terroristák? Erre semmi jel nem mutatott. Római lakásában az erőszakos behatolásnak nem volt nyoma. Az eltűnését követő napon ismeretlen helyről telefonált sofőrjének és titkárnőjének. Június 9-én még légi taxin érkezett Milánóból az olasz fővárosba, ahol különböző tárgyalásokat folytatott, este pedig megbeszélte sofőrjével, hogy másnap reggel hét órakor az érte jön. A találkozás azonban elmaradt. Calvi ügyvédjei szerint nem történhetett önkéntes távozás, mert megbízójukat nem izgatták azok az ügyek, amelyekbe belekeveredett. Calvi azonban aligha lehetett nyugodt, eltűnése után kiderült ugyanis, hogy az Ambrosiano banknak 12 ezer milliárdos mérleghiánya van, tehát csődbe jutott. A milánói tőzsdén részvényei 17 százalékkal estek. Az eltűnés előtt a bank vezetőségi ülésén Calvi kisebbségben maradt. Bár megígérte, hogy az Ambrosiano mögé áll a Vatikáni Bank, ez azonban nem történt meg. A csődbe jutott milánói pénzintézethez az állami Olasz Bank kormányzója kormánybiztost nevezett ki. Valószínűvé vált, hogy Calvi szökni akart, akárcsak Sindona. A nyomozás kezdte igazolni ezt a feltevést. Hat nap múlva már tudták, hogy Calvi Velencébe repült, de előbb levágatta bajuszát és szemüveget vett fel. Kísérője, Emilio Pellicani volt, aki egy Flavio Carboni nevű tervezőmérnök szolgálatában állt. Carboni szervezte a szökést. Calvi Velencéből Triesztbe ment, innét Ausztriába. Pellicani nem kísérte tovább, de nem is volt hajlandó a Calvi-ügyről beszélni. Letartóztatták, akárcsak Silvano Vittor csempészt, Carboninak nyoma veszett. Calvi eltűnését baljós események előzték meg, illetve kísérték. Milánóban volt még, amikor az Ambrosiano épületében merénylők pisztolylövésekkel megsebesítették Rosonet, a bank alelnökét. Az egyik merénylő — a milánói alvilág ismert alakja — holtan maradt a tett színhelyén. A bank rendészei lőtték agyon. Calvi a Stampa című lapnak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy az ő élete is veszélyben van, a merénylet neki címzett figyelmeztetés. Június 16-án pedig Calvi 55 éves titkárnője, Teresa Coroccher leugrott a bank negyedik emeletéről és szörnyethalt. Búcsúlevelében „minden bajért” megátkozta azt az embert, akihez szoros munkatársi szálak fűzték. Június 18-án Londonból jelentette a Scotland Yard, hogy a Blackfriars-hídon rátaláltak Roberto Calvi felakasztott holttestére. Megtalálták nála a Calvini névre kiállított hamis útlevelet. Sindonának sikerült, neki nem, a szökés, öngyilkos lett? Meggyilkolták, hogy elhallgattassák? A Calvi-ügy nyilván akkor sem zárul le, amikor ezekre a kérdésekre választ tud adni a rendőrség. Kóródi József CSÜTÖRTÖK, 1982. JÚLIUS 1. NÉPSZAVA Moszkva Konferencia Ázsia biztonságáról Tizennyolc ázsiai és északafrikai ország tudósainak részvételével nagyszabású tudományos konferencia kezdődött Moszkvában az ázsiai béke és biztonság kérdéseiről. A konferencia a többi között megtárgyalja, hogy milyen segítséget nyújt a földrész fejlődő országainak a Szovjetunió, nemzeti függetlenségük kivívásához és megszilárdításához, gazdasági egyenjogúságuk és függetlenségük megteremtéséhez. Jevgenyij Primakov akadémikus, az ázsiai kérdések ismert szovjet szakértője kiemelte: a Szovjetunió véleménye szerint Ázsia függetlenné lett országai igen fontos szerepet töltenek be a nemzetközi életben, a szovjet emberek nagyra értékelik ezeknek az országoknak a tartós békéért, a szabadságért és függetlenségért vívott küzdelmét. Georgij Kim akadémikus, felszólalásában arramutatott rá, hogy az imperialista erők által kezdeményezett fegyverkezési hajsza a világ sok körzetében, így Ázsiában megnyilvánuló erődemonstráció ellentétes a földrész országainak érdekeivel. (MTI)