Népszava, 1982. július (110. évfolyam, 152–178. sz.)

1982-07-01 / 152. szám

NÉPSZAVA 1982. JÚLIUS 1., CSÜTÖRTÖK Elutazott hazánkból a zambiai pártkü­ldöttség Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az Elnöki Tanács elnöke szerdán a Parlamentben fo­gadta Humphrey Mulembát, a Zambiai Egyesült Nemze­ti Függetlenségi Párt főtit­kárát, aki az MSZMP KB meghívására, küldöttség élén tartózkodott hazánkban. A szí­vélyes, baráti légkörű talál­kozón véleményt cseréltek né­hány időszerű nemzetközi kérdésről, különös figyel­met fordítva a dél-afrikai térséggel összefüggő problé­mákra. Áttekintették az ál­lamközi kapcsolatokat, és ki­fejezték készségüket a két nép érdekeit szolgáló együtt­működés bővítésére. A találkozón jelen volt: Elijah Mudenda, a Központi Bizottság tagja, a KB gazda­sági és pénzügyi bizottsá­gának elnöke; dr. Henry Ma­­tipa, a Központi Bizottság tagja, a KB társadalmi és kul­turális bizottságának elnöke; Remy Chisupa kereskedelmi és iparügyi miniszter; Joshua Sigolwe, a Zambiai Köztár­saság magyarországi nagy­követe, valamint Nagy Gá­bor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes veze­tője, Garai Róbert külügy­miniszter-helyettes és Szabó Márton, a Magyar Népköz­­társaság zambiai nagykövete. A zambiai pártküldöttség szerdán elutazott Budapest­ről. A vendégeket a Ferihe­gyi repülőtéren Várk­onyi Péter, a Központi Bizottság titkára búcsúztatta. A zambiai pártküldöttség látogatásáról közleményt ad­tak ki, amely többek között hangsúlyozza: A szívélyes légkörben foly­tatott megbeszéléseken az MSZMP képviselői tájékoz­tatták a vendégeket szocia­lista építőmunkánk helyzeté­ről, a XII. kongresszus hatá­rozatainak végrehajtásáról, az MSZMP hazai és nemzet­közi törekvéseiről. Megerő­sítették a magyar dolgozók szolidaritását a zambiai nép­pel, amely az Egyesült Nem­zeti Függetlenségi Párt veze­tésével munkálkodik az or­szág függetlenségének meg­szilárdításán, a gyarmati örökség mielőbbi felszámo­lásán és a haladó társadalmi célok megvalósításán. A zambiai küldöttség ve­zetője ismertette azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az ország elmaradottságának megszüntetéséért és a dolgo­zók életkörülményeinek ja­vításáért tesznek. A látogatás elősegítette a két ország és pártjai helyze­tének, álláspontjának és tö­rekvéseinek jobb megisme­rését. Mindkét párt képvise­lői megerősítették készségü­ket a népeik érdekeit szol­gáló párt- és államközi kap­csolatok bővítésére. (MTI) Losonczi Pál fogadta a zambiai pártkü­ldöttséget MTI Fotó - Tormai Andor felvétele Közlemény Jorge del Prado látogatásáról Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására jú­nius 21. és 30. között láto­gatást tett hazánkban Jorge del Prado, a Perui Kommu­nista Párt főtitkára. A perui vendéget fogadta Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Megbeszélést folytatott vele Várkonyi Péter, a Központi Bizottság titkára és Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhe­lyettese. Jorge del Prado lá­togatást tett a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának titkárságán.­ Jorge del Prado szerdán elutazott Budapestről. A pe­rui pártvezetőt a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztá­lyának helyettes vezetője bú­csúztatta. Leszerelési ülésszak Az ENSZ-közgyűlés máso­dik, rendkívüli leszerelési ülésszakán Ahmed Sékou Touré guineai köztársasági elnök a fegyverkezési ver­senynek a fejlődő országok gazdasági, társadalmi fejlő­désére gyakorolt végzetes következményeire hívta fel a figyelmet. Sékou Touré elítélte a nuk­leáris energia katonai célok­ra történő felhasználását. (TASZSZ) Teheráni bejelentés Az iraki csapatkivonás nem változtat a háborús helyzeten Semmit sem változtatott az Irak és Irán közötti háborús helyzeten az, hogy az iraki erők visszavonultak Irán egyes térségeiből — hangoz­tatta az iráni legfelsőbb nem­zetvédelmi tanács ülése után Hasemi Rafszandzsani hod­­zsatoleszlam, az iráni parla­ment elnöke. Rafszandzsani, aki Khomei­ni ajatollahot, Irán legfelső politikai és vallási vezetőjét képviseli a védelmi tanács­ban, iráni újságíróknak nyi­latkozva elmondotta: az ira­kiak egyszerűen csak gyen­gébb állásaikból vonultak vissza, megtartva erősebb pozícióikat, ezért Bagdad a tartós béke első feltételét, a feltétel nélküli visszavonu­lást sem teljesítette. Utalt arra, hogy Irak stratégiai fontosságú iráni magaslato­kat tart megszállva a nyu­gati határ menti övezetben és egy kis területet délen, Khor­­ramshahrtól nyugatra. Raf­szandzsani megismételte az ismert teheráni álláspontot: ha Irak teljesen kivonulna is az iráni területekről, ez a háború befejezésének csupán egyik feltétele. (MTI, IRNA) A szovjetellenes propaganda-hadjárat kudarcra van ítélve Zamjatyin cikke a Lityeraturnaja Gazdában Szennyes háborúnak neve­zi a Szovjetunió ellen meg­indított „ideológiai háborút”, a Reagan elnök által meg­hirdetett „keresztes hadjára­tot” Leonyid Zamjatyin. Az SZKP KB nemzetközi tájé­koztatási osztályának veze­tője a Lityeraturnaja Gazeta e heti számában egész oldalas cikkben elemzi a Washing­ton által kezdeményezett propaganda-hadjárat céljait, eszközeit, perspektíváit. Leg­főbb következtetése az, hogy a militarista politikát sem­miféle hazug propaganda sem mentheti, s az ilyen, nem először indított propaganda­hadjáratok kudarcra vannak ítélve. Zamjatyin leszögezi: az Egyesült Államok politiká­jában a katonai fölény meg­szerzésére irányuló próbál­kozások mellett most mind kézzelfoghatóbban kidombo­rodik az ideológiai és politi­kai fölény megszerzésére irá­nyuló kísérlet is. A cél egyrészt az ameri­kai erőpolitika igazolása, másrészt az amerikai politi­kai törekvések reklámozása. Ugyanakkor tudatosan meg­hamisítják a Szovjetunió, a szocialista országok, a kom­munisták politikáját, a Szov­jetuniót igyekeznek felelőssé tenni az „ideológiai háború” megkezdéséért. „Az ideoló­giai háború a nemzetközi élet objektív tényezője, az osz­tályharc tükröződése. A kom­munisták azonban mindig amellett álltak ki, hogy az eszmék becsületes csatában, békében küzdjenek meg egy­mással" — hangsúlyozza a szovjet politikus cikke. Zamjatyin leszögezi: a Szovjetunió is folytat külpo­litikai propagandát, ennek lé­nyege azonban az igazság. A Szovjetunió fontos elemnek tekinti politikája lényegének, céljainak kifejtését a világ­gal kialakított kapcsolatai­ban, s úgy tekinti, hogy ez része a Nyugattal folytatott párbeszédnek. „A társadalmi rendszerek különbsége nem szolgálhat alapul a hidegháborúra, még kevésbé az olyan elvakult külpolitikára, mint amelyet most az Egyesült Államok vezető körei folytatnak” — szögezi le cikkében Zamja­tyin. A cikk az új propaganda­háború kudarcának okai kö­zé sorolja, hogy annak, épp­úgy, mint az amerikai politi­kának, nincs pozitív tartal­ma, célja, az csupán destruk­tív, s az erőpolitika, az im­perializmus szelleme hatja át. Nem tud a világnak jobb távlatot felmutatni, mint a nukleáris háború valamilyen változatát. A szocializmus világa irán­ti gyűlölettel áthatott impe­rialista propagandával a Szov­jetunió az elvi vitát állítja szembe, amelyben nincs he­lye az erőpolitika fogásai­nak. „A szovjet politika és a szovjet propaganda tartal­ma egy és ugyanaz: a béke, a népek közötti békés együtt­működés. Ebben az egész vi­lágon hisznek, ezt értékelik a legjobban” — írja Zamja­tyin. 3 A jog parancsa — a többség akarata A legrosszabb irányítás az, amely azt is megparancsol­ja, amit magadtól is megten­nél. Valahogy így szól az a bölcs kínai közmondás, amelynek lényege máig is mélyen igaz. S amelynek figyelmeztetése elsősorban a jogalkotókhoz szól: felesleges, szükségte­len az élet valamennyi jelen­ségét szabályokba gyömö­szölni, minden erkölcsi nor­mát paragrafusokba fogal­mazni. Az adminisztratív til­tás és parancs, az állami kényszer alkalmazása csak a végső eszköz lehet társadal­mi gondjaink megoldására. A jog szerepének helyes megítélése gyakran okoz vi­tát nemcsak a szakemberek, hanem a laikusok körében is. Valahogy úgy vagyunk ezzel a témával, mint a labdarú­gással. Mindenki ért hozzá. Egy kicsit. Vannak, akik azt tartják — és akad is némi igazság ebben —, hogy nálunk so­kan eltúlozzák a jog jelen­tőségét. A paragrafust egy olyan csodaszernek tekintik, amely egy csapásra minden gondot megold. Legalábbis látszólag. Több minisztéri­um, országos főhatóság — ha számonkérik rajta egy feladat megoldását — ren­deletekkel, utasításokkal ta­karózik. Teheti, mert van belőlük elég. Ők előírták, megtiltották, szabályozták a dolgot — tehát elkövettek minden tőlük telhetőt. Csakhogy ez az érvelés nemegyszer hamis, s éppen a hivatal tehetetlenségét jelzi. Ebben a szereposztásban a jogszabály megalkotása csu­pán biztonsági tartalék: egy előre elkészített igazoló je­lentés az utólagos számon­kérésre. Sacraétléses teflen Ez a „túlbiztosítási” szem­lélet, miközben a paragra­fusok mindenhatóságába ve­tett hitet sugallja — a való­ságban éppen ellentétes ha­tást ér el. Lejáratja a szabá­lyok tekintélyét. Azokét is, amelyek megtartását szigo­rúan megkövetelni valóban szükséges lenne. Találhatók aztán a külön­féle — és egyre vaskosabb — jogszabálygyűjtemények­ben, közlönyökben olyan til­tások és parancsok is, ame­lyek indokoltságát eredeti­leg senki nem vitatta. Ezek egy részének tekintélyén a végrehajtás — pontosabban a végre nem hajtás — ejt csorbát. Az előírások megsze­gése ugyanis többször bocsá­natos bűnnek látszik, teljesen elmarad, vagy csak formális a felelősségre vonás. S ez előbb-utóbb a szabályok lét­­jogosultságát, komolyságát kérdőjelezi meg. Immár klasszikus példa er­re a vállalatok szerződéses fegyelme, amit sok esetben inkább szerződéses fegyel­mezetlenségnek kellene ne­vezni. Az igazsághoz tartozik, hogy a különféle szerződés­szegésekről a hatóságok, bí­róságok sokszor nem is sze­reznek tudomást. A vállala­tok, szövetkezetek a hibás, késedelmes szállítások miatt azért nem érvényesítik köt­bérigényeiket — amire elvi­leg pontosan meghatározott jogaik vannak —, mert tar­tanak tőle, hogy esetleg leg­közelebb már a hibás és a késedelmes szállításra, mun­kára sem számíthatnak. A megrendelők kiszolgáltatott­sága ilyenkor oda vezet, hogy a szerződésben előírt minő­séget és határidőt már ők maguk sem veszik — nem vehetik — komolyan. Hogyan is tehetnék, amikor a tapasz­talatok szerint a monopol­helyzetben levő szállítókra, vállalkozókra néha még a bí­róság által megállapított tel­jesítési határidők is csak el­vileg kötelezők. Abban aligha lehet vita, hogy a jogszabályok, a szer­ződéses megállapodások te­kintélyét ezen a területen mi­nél gyorsabban vissza kelle­ne állítani. De hogyan? Ez csakis olyan gazdasági kör­nyezet és érdekeltségi rend­szer megteremtésével lehet­séges, amely nem teszi tel­jesen formálissá, hanem ép­penséggel segíti az egyébként mindenki által helyesnek tar­tott paragrafusok érvénye­sülését. Paragrafus­untki van... Más: jó néhány éve már, hogy kormányrendelet szüle­tett a gazdasági bírság kisza­básának lehetőségéről. A gya­korlatban az indokoltnál jó­val kevesebb ilyen indítvány került a bíróságokhoz. Ké­sőbb módosították a jogsza­bályt: újabb esetekben tet­ték lehetővé a bírságolást. A statisztika azonban ennek el­lenére is alig javult. Sajnos nem arról van szó, hogy rit­kább a bírságra okot adó vál­lalati magatartás — ezt a szakemberek egyértelműen elismerik és szinte valameny­­nyien észlelhetjük. A felügye­leti szervek elvileg jónak és fontosnak tartják ezt a fe­lelősségre vonási formát. Csak éppen alig élnek vele. Hasonló példát más, az ál­lampolgárokat közvetleneb­bül érintő jogterületekről is szép számmal sorolhatnánk. A Büntető Törvénykönyvbe néhány éve — a közvélemény megítélésével teljesen össz­hangban — egy új paragra­fus került: a környezetvédel­mi bűncselekmény fogalma. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal egyre több ilyen, a közérde­ket súlyosan sértő esetre de­rít fényt. A személyre szóló, konkrét büntetőjogi eljárás azonban egyelőre még olyan ritka, mint a fehér holló. Elfogadható az az érvelés, hogy az emberi magatartáso­kat befolyásolhatja, a jogsér­tő cselekmények elkövetését megelőzheti az elvi fenyege­tés is. Pusztán az a tény, hogy mindenki tudja: a törvény szerint ebben és ebben az esetben számolni kell a bün­tetéssel, az állami megtor­lással — sokakat meggon­dolásra késztet. De ha az em­berek éveken át azt látják, tapasztalják, hogy bizonyos cselekményeket nálunk csak a jogszabályok szerint, elvi­leg büntetnek — ez kétségte­lenül felvetheti a rendelke­zések létjogosultságának kér­dését. Természetes dolog, hogy a valóban szükséges szabályt, a valamennyiünk érdekeit védő előírást nem kell, nem szabad megszüntetni, meg­változtatni. Sokkal inkább felülvizsgálatra szorul vi­szont az a hatósági magatar­tás — esetenként liberaliz­mus —, amely vonakodik kö­vetkezetesen alkalmazni a paragrafusodat. A jelenlegi helyzetről al­kotott kép persze nem lenne teljes, ha nem említenénk meg, hogy szerencsére már egyre több jó példával is ta­lálkozhatunk. A környezet­­szennyezőkkel, a parkrongá­­lókkal, a városképet elcsúfí­­tókkal szemben sokáig igen­csak bizonytalan volt a ha­tóságok fellépése. Nem azért, mintha a szabálysértési kó­dex nem adott volna módot a határozott, szigorú bünte­tésekre. De hát a felelősségre vonás — valljuk be — kel­lemetlen, népszerűtlen dolog. Nem nagyon akadt, aki kez­deményezze ezeket az eljá­rásokat. Ma már nyilvánvaló: a ta­nácsok nem elégedhetnek meg azzal, hogy bejelentésre várnak. Elébe kell menni az ügyeknek, a rendbontásoknak. Akár kényszerrel is A tanácsi előadók egy ré­szét nemrégiben helyszíni bírságolási joggal ruházták fel. Oroszlányban országosan is újszerű kezdeményezéssel társadalmi járőrszolgálatot szerveztek a szabálysértők le­leplezésére. A fővárosban — mint lapunkban is hírül ad­tuk — hamarosan létrehoz­zák az úgynevezett közterü­let-rendészetet. Ezek az elhatározások mind annak érdekében születtek, hogy a valamennyiünk szol­gálatában alkotott jogsza­bály ne maradjon írott ma­­laszt. Mert igaz a kínai mon­dás: felesleges külön előírni azt, amit az emberek maguk­tól is megtesznek. De ahol parancsra, szigorra van szük­ség , annak csak akkor van értelme, ha nem reked meg a kinyilatkoztatás szintjén. Ha a mindennapok gyakor­latában is rá tudja bírni az állampolgárokat a szabályok tiszteletben tartására. Ha le­het, meggyőzéssel, szemlélet­formálással, ha ez nem megy — akár állami kényszerrel is. Hiszen a jó jogszabály pa­rancsa nálunk mindig a több­ség akarata. Deák András A Szekszárdi Állami Gazdaságban új módszert alkalmaznak a széna tárolására. Lényege, hogy szárzúzós kaszálógéppel vágják le a lucernát, majd speciális felszedő kocsival fémvázas épületbe, különleges eljárással beszórják az aprított lucernát, a hideg levegő átfúvásával szárítják. Az idén hatszázötven tonna lucernát raknak a fémből készült épületbe MTI Fotó - Gottwald Károly felvétele

Next