Népszava, 1982. szeptember (110. évfolyam, 204–229. sz.)
1982-09-01 / 204. szám
NÉPSZAVA 1982. SZEPTEMBER 1., SZERDA Az emberiséget meg kell menteni az atomhaláltól Befejeződött a 32. Pugiwash-konferencia A megnyerhető nukleáris háborúról szóló amerikai koncepciók a fegyverzetek jelenlegi mennyiségi és minőségi szintje mellett az egész emberiség pusztulását idézhetik elő. Ezt hangsúlyozták a világbékével, a leszereléssel foglalkozó tudósok a Pugwashmozgalom Varsóban tartott 32. konferenciáján, amely kedden fejezte be munkáját. A tanácskozásokon, amelyek a hagyományoknak megfelelően zárt ajtók mögött folytak, a világ minden részéből érkezett mintegy kétszáz, kiemelkedő tudományos személyiség vett részt. A konferencia zárónyilatkozatát a mozgalom új tanácsának megválasztása után, csütörtökön teszik közzé. Mint a mozgalom tanácsának jelenlegi elnöke, Dorothy Hodgkin Nobel-díjas brit tudós rámutatott: az egyre gyakoribb helyi konfliktusok — például a falklandi és a közel-keleti válság — fokozzák egy nukleáris háború kitörésének veszélyét. Változatlanul időszerű — sajnos —, az, amit több mint negyedszázada Bertrand Russell és Albert Einstein híres kiáltványában megfogalmazott: meg kell menteni az emberiséget az atomhaláltól. A konferencia — túl azon, hogy az egész világot érintő kérdésekkel foglalkozott — két másik szempontból is jelentős esemény volt. Az enyhülési folyamat megtorpanása óta ritkán nyílik alkalom arra, hogy egy asztalnál üljenek olyan keleti és nyugati tudósok, akiknek közvetlenül vagy áttételesen befolyásuk van hazájuk politikájának alakítására. Az sem közömbös, hogy a konferenciát éppen a nyugati szélsőséges körök politikai és gazdasági össztüze alatt álló Lengyel Népköztársaság fővárosában rendezték meg. (MTI) A szibériai gázvezetékhez Glasgow-ban megkezdődött a John Brown-turbinák behajózása A glasgow-i dokkban kedden délelőtt megkezdődött a Szibéria—Nyugat-Európa földgázvezeték számára készített John Brown-turbinák hajóra rakása. A skóciai gépszerelő vállalat a londoni kormány utasítására hagyja figyelmen kívül Reagan amerikai elnök szállítási tilalmát, amely minden, a Szovjetuniónak szánt, amerikai licencszel épített termékre kiterjed. A John Brown-turbinák lapátjai és rotorjai amerikai szabadalom igénybevételével készülnek, illetve közvetlenül a General Electrictől származnak. A rakodás körülbelül egy hétig tart. A hat turbina utána elindul a Szovjetunióba, és a John Brown — a dolgok jelenlegi állása szerint — az Egyesült Államok kormányának „feketelistájára” kerül. George Shultz amerikai külügyminiszter és Malcolm Baldrige kereskedelmi miniszter telefonon sürgette a Santa Barbarában tartózkodó Reagan elnököt: enyhítse a John Brown nevű brit cég ellen tervezett szankciókat. A két amerikai miniszter egy kormányforrás szerint arra kéri az elnököt, hogy csak az olaj- és gázipari berendezések szállítását tiltsa le a brit vállalatnak. A John Brown-t ugyanis kiterjedt üzleti kapcsolatok fűzik amerikai cégekhez, s a teljes amerikai kiviteli tilalom csődbe vinné. A texasi Dresser képviselője Dallasban kijelentette: a társaság francia leányvállalata, a Dresser France az anyavállalat közreműködése nélkül és a Reagan-kormány által bejelentett szankciók ellenére is képes megépíteni a Szovjetunió részére a megrendelt 18 gázkompreszszort. A Dresser képviselője, Scott Nickson jogi megbízott közölte, a szankcióknak csak a politika világában van némi jelentősége, de a gázvezetékügylet megvalósulására nem lesznek hatással. (MTI, AP) Újabb strigula a feketelistán Pintér Péter rajza Széles körű kádermozgás várható Ma kezdődik a Kínai KP Xl. kongresszusa Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Minden szinten széles körű kádermozgatásra — elemzők szerint a Kínai Népköztársaság történetének legnagyobb személycseréjére — kerül sor a KKP XII. kongresszusán és azután. Az új összetételű Központi Bizottság legkevesebb 40 százalékát fiatal és középkorú párttagokkal fogják betölteni. A XII. kongresszus Hu Jao-pang referátumával szerdán délelőtt nyílik és előreláthatólag tíz napig tart. Hu Jao-pang beszédéből csak részleteket fognak nyilvánosságra hozni, teljes szöveggel a kongresszusi jóváhagyás után lehet számolni. A kongresszus 252 tagú elnökségében és annak 31 főnyi állandó bizottságában helyet kapott Hua Kuo-feng, apárt tavaly felmentett elnöke is. Ebből Pekingben arra következtetnek, hogy Hua Kuo-fenget beválasztják a párt valamelyik vezető szervébe. Külföldiek — újságírók és küldöttségek — ezúttal sem nyernek bebocsátást a kongresszusi terembe. Az angol nyelvű China Daily kedden „új mérföldkőnek” nevezi a kongresszust, megjegyzi, hogy a központi referátum körvonalazni fogja a „stratégiai célokat” és a „modernizálás lépéseit”. A lap hangsúlyozza: a pártkongresszuson megteremtik annak strukturális biztosítékait, hogy érvényesüljön a kollektív vezetés elve, egyének ne hozhassanak önkényes döntéseket és ne maradjon táptalaja a személyi kultusznak. ,,Politikai átnevelés” Nem végzik ki Csiang Csinget Kínában jelezték, hogy nem fogják végrehajtani a halálos ítéletet Csiang Csingen, Mao Ce-tung özvegyén. Csiang Csinget 1981 januárjában ítélték halálra, de az ítélet végrehajtását két évre felfüggesztették. A kínai pártnak és a bírói szerveknek hamarosan ismét érdemben kell foglalkozniuk az üggyel. Hu Jao-pang, a KKP KB elnöke kedden francia nemzetgyűlési képviselők fogadásakor újságíróknak elmondotta, hogy Csiang Csing jól van a börtönben és „továbbra is politikánk ideológiai ellenfele. Minden a bíróságtól függ, amely mérlegelni fogja a különleges körülményeket.” Hu Jao-pang nem részletezte, hogy melyek ezek a „különleges körülmények”. Pekingben emlékeztetnek a kínai igazságügy-minisztérium minapi állásfoglalására, amely úgy fogalmazott, hogy Csiang Csing „politikai átnevelésen” megy keresztül, és „ki kell zárni, hogy nem változik meg”. Megfigyelők szerint éppen a Csiang Csing „megváltozására” való hivatkozás lehet alap halálbüntetésének megváltoztatására, még akkor is, ha „megjavulása” valójában igen-igen kétséges. (MTI) Kormányátalakítás Chilében Chile rendkívül súlyos gazdasági nehézségei miatt Augusto Pinochet diktátor — öt hónapon belül másodszor — ismét átalakította kormányát. Az új kabinet hétfőn letette az esküt. Most összevonták a gazdasági, valamint a pénzügyminisztériumot és élére Rolf Luders bankszakembert nevezték ki.. A chilei fővárosban ugyancsak hétfőn jelentették be, hogy a diktátor újabb három hónappal meghosszabbította az 1973. szeptember 11. óta érvényben levő rendkívüli állapotot. (Reuter, UPI) Tiszabura térségében, a kanyarban veszélyesen szaggatta a medret a Tisza és már elérte a védőtöltést. A biztonság érdekében most a Vízügyi Igazgatóság dolgozói nagyteljesítményű gépekkel a régi töltés mellé új töltésszakaszt építenek Csíkos Ferenc felvétele 3 A túlélők felelőssége A személyes emlék ereje egy életre meghatározó. Már 1945 februárjában, gyerekfejjel is tudtam, életem végéig azok közé fogok tartozni, akik tiltakoznak az értelmetlen halál, a háború ellen, azok közé, akik szeretnének félelem nélkül élni. Szülővárosom felszabadulásakor éreztem mindezt először. Azután április 4-én, amikor már egész Magyarország szabad volt, majd május 9-én, a győzelem napján és később, szeptember 2-án, amikor Ázsiában is befejeződött a második világháború, Japán képviselői aláírták a feltétel nélküli megadásról szóló okmányt. A félelem és rettegés korszaka már hamarabb megkezdődött, de a helyzet éppen ma 43 esztendeje vált félreérthetetlenné: a fasiszta német hadigépezet megtámadta Lengyelországot. Kitört a második világháború. Hat esztendővel később, szeptember 2-án ért véget. Két egymást követő nap, amikor emlékezünk, mégis hat év tengernyi szenvedését, soha nem látott pusztulást, s több mint 50 millió ember emlékét idézzük. A háború végén, 1945-ben feltehetően világszerte a leggyakrabban elhangzott két szó az volt, hogy: „Soha többé!”. S akik kijelentették, komolyan is gondolták. A túlélők felelőssége sugárzott szavaikból. De hiszen akkoriban olyan magától értetődő volt, hogy akik látták mindazt, ami hat év során történt, azok nem vélekedhetnek másként, nem tekinthetnek mást életük céljának, mint azt, hogy minden erejükkel, lehetőségükkel megakadályozzák, hogy a világot még egyszer pusztulás fenyegesse, még egyszer ártatlan emberi életeket vessenek áldozatul háborús célokért. Sokan manapság úgy tartják: keveset tanult az emberiség saját múltjából, történetéből. Mégsem oszthatjuk ezt a borúlátó, lemondó álláspontot. Való igaz, sokan könnyen felejtenek, de bizonyítható: az emberiség nagyobb, s bízvást állíthatjuk, jobbik része nem felejt. „Soha többé!*’ Az európai emberek nagy része nem ismeri személyesen a háborút. Mindazok, akik 1945 óta látták meg a napvilágot csak történelemkönyvekből, irodalmi művekből, filmekből, szüleik, nagyszüleik elbeszéléseiből tudják, hogy mit jelent a fasizmus, milyen a vijjogó bombák hangja, milyen robajjal omlanak össze a szétlőtt házak. Nincsenek személyes tapasztalataik a mérhetetlen megaláztatásról, ami embereket érhet, nem ismerik azt a szorongást, ami félelmetes egyenruhák láttán ébred az emberben. Nehéz is elképzelni, hogy a költő szavai, amelyekkel a kort festi meg, amelyben élt, még el is maradnak a valóságtól. Mert ki hinné el ma, hogy alig néhány évtizeddel ezelőtt Európában olyan időket éltünk, amikor „az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra”. Vajon szabad-e manapság nyers valóságukban felidézni a borzalom napjait? Úgy hiszem, s vallom is, nemcsak szabad, hanem kötelező is! A túlélők kötelessége az emlékezés és az emlékeztetés. Hogy valóban „soha többé” ne ismétlődhessenek meg azok az idők. Hogy soha többé ne kelljen átélni a félelem és a rettegés perceit. Hogy soha többé ne kelljen anyáknak és feleségeknek a csatatéren elhullott fiaikat, férjeiket gyászolniuk. Ismét fenyegető korban élünk. A fenyegetés azonban ma személytelenebbnek, ridegebbnek, de nem kevésbé félelmetesnek tűnik. Olyan fegyverekről hallunk, olvashatunk naponta, amelyek soha nem látott pusztítást képesek véghez vinni. Technikai ismereteink szerények, de emlékeinkben feletlenek a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák túlélőinek csak filmkockákon látott szenvedései. S szívünkben ismét tanyát ver a szorongás. Rakétákról hallunk, amelyek városokat képesek romba dönteni, s lakóik életét másodpercek alatt kioltani. S csak azt tudjuk, hogy nemet kell mondanunk. De azt is tudjuk: egyedül hiába kiáltunk, gyenge a hangunk. Nem ér el azokhoz, akik a tűzzel játszanak. Ezért van szükség arra, hogy szorosan megfogjuk egymás kezét, s egy ütemre kiáltsunk, együtt tiltakozzunk a fenyegetés, a fegyverkezés, a nukleáris katasztrófa ellen. Haramia napnote « A világ munkásosztályának évszázados tapasztalata: nagy és legyőzhetetlen erő rejlik a szolidaritásban. S az emberiség történetében talán még soha nem volt ilyen nagy szükség ennek a világméretű szolidaritásnak az érvényesítésére, mint éppen most, ezekben a napokban. Ez a felismerés meghatározó volt idén februárban, Havannában, a nyugati félteke első szocialista államának fővárosában, ahol több mint 250 millió dolgozó ember képviseletében tanácskozott a X. szakszervezeti világkongresszus. Egyetlen felszólalás sem hangzott el, amelyben ne esett volna szó a béke megóvásának ügyéről, arról, hogy a dolgozó emberek világszerte békésen akarnak élni, dolgozni, nevelni gyermekeiket, tervezni holnapjukat. Csak a győzelem napjának felejthetetlen hangulatához tudom hasonlítani azt az eltökéltséget, elszántságot, határozottságot, amellyel a világkongresszus résztvevői közös fellépést sürgettek a fegyverkezési hajsza megfékezése, a nemzetközi munkásösszefogás érdekében, hogy közösen hárítsuk el az egész emberiséget fenyegető háborús veszélyt. Nyilvánvalóvá vált, küldöttek sora hangsúlyozta, hogy a szervezett dolgozók világméretű összefogása képes megálljt parancsolni a reakciónak, a háborúra spekuláló imperialista erőknek. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében született meg a havannai felhívás, amelyet a X. szakszervezeti világkongresszus résztvevői intéztek a világ valamennyi dolgozójához és szakszervezetéhez. „Meg kell akadályozni a nukleáris katasztrófát és erősíteni kell a békét Földünkön — ez minden szinten elsőrendű fontosságú feladat a szakszervezeti világmozgalom számára.” Világos, egyértelmű szavak. Hátterükben ott vannak azok a beszámolók, amelyek felvázolták azt a fenyegetést, amelyet Washington és a NATO rakétatelepítési tervei jelentenek Európa számára. Ott vannak azok a törekvések, amelyek Ázsia biztonságát fenyegetik és ott van napjaink Latin- Amerikájának a szó szoros értelmében vérrel írt, a szabadságharcosok vérével írt történelme. Ott van az a fenyegetés, amit a washingtoni Fehér Ház erőfölény megszerzésére irányuló politikája jelent. Bár tudjuk, hiú ábránd az erőfölény kicsikarása, azt is tudnunk kell, hogy az erre való törekvés fenyegető veszélyforrás valamennyiünk, az egész emberiség számára. Ezért is kell sürgetnünk a nemzetközi összefogást, a széles körű munkásszolidaritást, hogy minden erőnkkel megakadályozzuk a veszélyes tervek valóra váltását. A havannai felhívás nem hagy kétséget afelől, hogy az élethez való jog védelme egyértelműen szakszervezeti feladat, s éppen ezért felszólítja a világ szakszervezeteit, hogy összefogva a haladó, békeszerető erőkkel, nemzeti és nemzetközi keretek közt szánjanak síkra, minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználva a béke ügyének védelmében. „A dolgozók — mutat rá a felhívás — minden szociális és gazdasági követelése a foglalkoztatással, a bérekkel, a szociális biztonsággal, a fejlődéssel, vagy akár az új világgazdasági renddel kapcsolatban is szorosan összefonódik jelenleg a békéért, a fegyverkezési verseny ellen és a leszerelésért folyó harccal.” Európai tanulságok Voltaképpen ugyanezeknek a gondolatoknak a jegyében hirdeti meg immár hagyományosan a Magyar Szolidaritási Bizottság, összefogva a különböző társadalmi szervezetekkel azt az akciósorozatot, amely — a Szakszervezeti Világszövetség felhívása szerint a béke napjától — a magyar nyilatkozat megfogalmazásában az antifasiszta világnaptól, szeptember 1-től kezdődően széles körű szocialista akciókra szólít fel. De hát a hangsúly nem az elnevezésen, hanem a közös célon van. Fel kell sorakoztatnunk a szolidaritás erejét annak érdekében, hogy valóban „soha többé” ne fenyegesse háborús pusztulás az emberiséget. Hogy gátat vethessünk az új fenyegetésnek, megállítsuk azokat, akik az erőfitogtatást, a kardcsörtetést akarják a nemzetközi élet meghatározó tényezőivé tenni. Mi, itt Európában, a hetvenes években megtanultuk értékelni az enyhülést. Megtanultuk, hogy van lehetőség a különböző társadalmi berendezkedésű országok békés egymás mellett élésére. S meggyőződtünk arról, hogy az az ország, az a nagyhatalom, amely a legnagyobb áldozatot hozta a második világháborúban, a Szovjetunió, kész a béke és a leszerelés érdekében kezdeményezően fellépni. A szovjet szakszervezetek márciusi kongresszusán is olyan új javaslatok hangzottak el az SZKP részéről, amelyek megvalósulásával bizakodva tekinthetnek a holnapra. Ezért, holnapi reményeink miatt is tartjuk fontosnak és szükségesnek, hogy felsorakozzunk ezek mögé a békekezdeményezések mögé, minthogy az emberiség egyetemes érdekeit szolgálják, a háborútól és fenyegetéstől mentes világ megteremtését. Thurzó Tibor