Népszava, 1983. október (111. évfolyam, 232–257. sz.)
1983-10-01 / 232. szám
NÉPSZAVA 1983. OKTÓBER 1., SZOMBAT Lázár György találkozója Norbert Stegerrel Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken tárgyalást folytatott a meghívására hazánkban tartózkodó Norbert Stegerrel, az Osztrák Köztársaság alkancellárjával, kereskedelmi és iparügyi miniszterrel. Megvitatták a nemzetközi gazdasági élet egyes kérdéseit, és kölcsönösen tájékoztatást adtak országaik gazdaságának helyzetéről. Lázár György, a Minisztertanács elnöke pénteken hivatalában fogadta Norbert Stegert. A találkozón részt vett Marjai József, és jelen volt Arthur Agstner, Ausztria budapesti nagykövete is. Norbert Steger a magyar —osztrák gazdasági, ipari és műszaki együttműködési vegyes bizottság társelnökeként részt vett a bizottság idei ülésén és magyar partnerével, Veress Péter külkereskedelmi miniszterrel aláírták a bizottság jegyzőkönyvét. Norbert Steger a nap folyamán tárgyalásokat folytatott Méhes Lajos ipari miniszterrel és Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszterrel. Az osztrák alkancellár péntek este elutazott Budapestről. Faluvégi Lajost Oslóban fogadja a norvég miniszterelnök Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, a magyar kormányküldöttség vezetője, norvégiai látogatásának pénteki napján Norvégia ipari és kereskedelmi életének vezető képviselőivel találkozott A magyar kormány elnökhelyettesét fogadta Kaare Wiltoch norvég miniszterelnök, akivel szívélyes eszmecserét folytattak nemzetközi politikai kérdésekről és a kétoldalú kapcsolatokról. A találkozón jelen volt Per Naevdal, a Norvég Királyság budapesti nagykövete és Fillep Péter, a Magyar Népköztársaság oslói nagykövete. A Minisztertanács elnökhelyettese látogatása során találkozott a Norvég Szakszervezeti Szövetség elnökével, a Norvég Exporttanács vezérigazgatójával és tárgyalást folytatott a norvég mezőgazdasági miniszterrel is. (MTI) Parlamenti küldöttségünk grúziai programja Zsúfolt programot bonyolított le pénteken a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaságban tartózkodó magyar parlamenti küldöttség: ellátogatott a köztársaság gazdasági életében fontos szerepet játszó mchetai mezőgazdasági termelési-tudományos egyesülésbe, megtekintette a műemlékekben gazdag régi fővárost, ismerkedett a köztársaság képző- és ötvösművészetével s ellátogatott egy ifjúsági vezetőképző táborba is. A magyar képviselők Apró Antalnak, az országgyűlés elnökének vezetésével szerda óta tartózkodnak hivatalos, baráti látogatáson a Szovjetunióban a Legfelsőbb Tanács meghívására s csütörtökön érkeztek Grúziába. (MTI) Jurij Andropov válasza a lutheránusok békefelhívására Jurij Andropovnak a Lutheránus Világszövetség békefelhívására küldött válasza arról tanúskodik, hogy a Szovjetuniónak érdekében áll a világbéke megőrzése — nyilatkozta Arusa A. Leírta, a szövetség főtitkárhelyettese. A szovjet államfő a világszövetségnek küldött üzenetében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió eredményeket akar elérni a genfi tárgyalásokon, ezért számos engedményt tett már. Eközben az Egyesült Államok megalapozatlan álláspontot képvisel és egyoldalú leszerelést követel a Szovjetuniótól. Brandt a rakétatelepítés elhalasztásáért Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, az NSZK volt kancellárja sürgette az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy halasszák el az új amerikai közepes hatótávolságú rakéták telepítését, ha az év végéig nem jön létre szovjet—amerikai megegyezés Genfben. Brandt nem hivatalos amerikai látogatása utolsó napján, csütörtökön washingtoni sajtóértekezletén és a kölcsönös nukleáris befagyasztást támogató amerikai szenátorok és képviselők csoportja előtt azt a reményét fejezte ki, hogy a szovjet és amerikai tárgyalópartnereknek sikerül decemberig megegyezniük. Ha azonban kiderül, hogy az idő kevés a megállapodás elérésére, akkor a telepítés elhalasztásával folytatni kell a tárgyalásokat — hangsúlyozta Brandt és rámutatott: a telepítésekkel semmiféle eredményt nem érnek el, viszont ellenlépésekre késztetik a Szovjetuniót. (MTI) Nemzetközi hírek Santiago Hernandeznek, a Salvadori Szakszervezeti Egységszövetség főtitkárának azonnali szabadon bocsátását követelte a Szakszervezeti Világszövetség. Az SZVSZ Prágában közzétett nyilatkozata leszögezi, hogy Santiago Hernandez letartóztatásával a salvadori rezsim ismét súlyosan megsértette a szakszervezeti jogokat. A szakszervezeti vezetőt szeptember 25-én reggel rabolta el a salvadori állambiztonsági szervezet három ügynöke. A Légiforgalmi Társaságok Pilótái Nemzetközi Szövetségének igazgató tanácsa (IFALPA) pénteken felszólította a tagszervezeteket, hogy hétfőtől szüntessék be a Szovjetunióba induló légijáratok bojkottját. Több légitársaság — így például a svájci SWISSAIR és a nyugatnémet Lufthansa —, már elindította Moszkva és a nyugat-európai fővárosok közötti járatait. Konkrét megállapodások nélkül, de a párbeszéd fenntartásának lehetőségével értek véget csütörtökön a salvadori hazafiak és a kormány képviselőinek első, hivatalos tárgyalásai. A kolumbiai fővárosban tartott találkozó Betancur kolumbiai államfő közvetítésével jött létre. A Szovjetunió lakosságának élelmiszer-ellátásával kapcsolatos kérdést vitatott meg legutóbbi ülésén az SZK KB Politikai Bizottsága. Az ülésen tanácskoztak a szocialista országok gazdasági együttműködésének elmélyítésével, és a Szovjetunió békepolitikájával kapcsolatos kérdésekről is. Magyar-lengyel megbeszélések Marjai József miniszterelnök-helyettes és Roman Malinowski lengyel miniszterelnök-helyettes tárgyalásai pénteken emlékeztető aláírással fejeződtek be. Az okmányban előirányozták, hogy a következő években, majd az 1986—1990-es középtávú tervidőszakban kiemelt figyelmet fordítanak a mezőgazdasági termelés növekedését és a lakosság élelmiszer-ellátásának javítását elősegítő magyar—lengyel együttműködés fejlesztésére. A Roman Malinowski kíséretében levő Stanislaw Zieba mezőgazdasági és élelmiszergazdasági miniszter és Voncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter pénteken aláírta a két ország közötti mezőgazdasági és az élelmiszeripari együttműködés fejlesztésének fő irányairól szóló, 1990-ig érvényes megállapodást. A lengyel vendégek a nap folyamán Szentendre nevezetességeivel ismerkedtek és a késő délutáni órákban elutaztak Budapestről. Bár naponta morgatok, mérgelődünk miatta, már a humoristáknak se nagyon témája a borravaló, amit jószántunkból vagy kikényszerítve adunk. Ennyire megszoktuk volna, hogy van, sőt egyre jobban hozzátapad az életünkhöz? Egyáltalán kinek, miért és mennyi borravalót adunk? A Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézete májusban közvélemény-kutatást végzett a borravalóról a bérből és fizetésből élők és a nyugdíjasok körében. Meghökkentő eredményre jutottak. Számításaik szerint a bérből és fizetésből élők, valamint a nyugdíjasok évente 7 milliárd 312 millió 500 ezer forint borravalóval honorálják az udvariasságot, a szívességet, a szolgáltatás valóságos vagy vélt előnyeit. Erről, és a téma kapcsán a szakszervezetek közvéleménykutató munkájáról kérdeztem dr. Balogh Józsefet, a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének kutatásvezető szociológusát. — Milyen megfontolás hozta létre az intézet közvéleménykutató részlegét? — Egyetlen döntést hozó szervezet sem nélkülözheti a tömegek véleményének állandó és folyamatos ismeretét Ennek mérésére, érzékelésére az állami, társadalmi és tömegszervezeteknek — jellegüknek, lehetőségüknek megfelelően — sokféle módjuk van. Természetesen a szakszervezeteknek is, amelyek — hivatásukból és jogosultságaikból fakadóan — különlegesen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy döntéseikhez, az állami és pártfórumokhoz közvetített jelzéseik, javaslataik kidolgozásához minél szélesebb körűen vegyék figyelembe a szervezett dolgozók véleményét, hangulatát. A szakszervezetek XXIV. kongresszusa a mozgalom valamennyi szintjére kötelezőnek mondta ki a szervezett dolgozók véleményének feltárását a demokratikusabb, megalapozottabb döntések érdekében. A sok módszer közül egy, a SZEKI-ben végzett közvélelemény-kutató munka, amely abból indul ki, hogy általában a döntések megvalósításának nemcsak objektív, például közgazdasági feltételei vannak, hanem szubjektívek is, nevezetesen az érintettek, a lakosság, a szervezett dolgozók elégedettsége. Ezt állandóan elemezni kell, mert a döntések megvalósulásának egyik lényeges feltétele a tagság érzelmi azonosulása, vagy elutasítása. — Többféle módszerről beszélt. Mennyiben ad más eredményt a közvetlen forrásokra támaszkodó közvélemény-kutatás, mint például a bizalmiak, a szakszervezeti bizottságok, vagy az ágazatok, iparágak jelzései? — Elsősorban abban, hogy áttétel nélküli, tehát torzulásmentes az információ. A közvélemény általában nem úgy ítél, mint a szakemberek és nem is úgy, mint a politikusok. Az emberek gondolkodására ugyan hatnak saját szakmai és politikai ismereteik és hatással vannak általában a tények, de az utóbbiak közül elsősorban azok, amelyek — pozitív vagy negatív előjellel — a saját munkájukban, családjukban, háztartásukban jelentkeznek és amelyek közvetlenül befolyásolják az életüket. Fontos feladatunknak tartjuk az életkörülmények ilyen direkt kifejeződésének elemzését, hiszen a társadalmi célok és a köznapi emberi reagálások, törekvések összekapcsolása adja a mozgalom, a tömegkapcsolatok erejét. — A tapasztalatok szerint a tömeg- vagy rétegvélemény — éppen a jelenségekre reagáló spontaneitása miatt — gyakran ellentmond egy-egy közgazdasági megállapításnak, olykor a reális lehetőségeknek, de olykor még önmagának is. — Mégis azt mondom, bármilyen legyen is egy-egy jelenség, intézkedés vagy tervezet kapcsán a közvélemény reagálása, ez olyan társadalmi tény, amivel számolni kell. Ezért úgy vélem, kutatási eredményeink nemcsak a szakszervezeti — és áttételesen más fórumok — döntés-előkészítésének részesei, hanem rendszeres jelzések a dolgozók és a mozgalom viszonyáról is. Aza célunk, hogy a szakszervezeti közvélemény-kutatás — amelynek fejlesztését a mozgalom igényessége gyorsította fel az elmúlt néhány évben — nélkülözhetetlen része legyen a szakszervezeti munkának, eredményeit a mozgalom jól hasznosíthassa. — A kutatási témák nyilván megmutatják mi az, ami a szakszervezeti mozgalmat a legjobban érdekli? — Felmértük és elemeztük a közellátást, a munkaerőhelyzetet, a gazdálkodást, a hátrányos helyzetűek életviszonyait, a szolgáltatásokat, a jövedelemkülönbségeket, a nyugdíjasok helyzetét. Rendszeresen figyeljük és elemezzük a bérből és fizetésből élők, ezen belül is a nagyüzemi munkások életviszonyainak alakulását, véleményét a gazdasági, politikai döntésekről és természetesen folyamatosan jelezzük a tagság véleményét a szakszervezeti mozgalomról. — A borravalónak nincs köze semmilyen döntéshez, intézkedéshez. Hogyan került be mégis a közvélemény-kutatási koncepcióba? — Azon egyszerű oknál fogva, hogy rendszeresen vizsgálunk minden jelenséget, ami a dolgozók életszevű vonalára, közérzetére így vagy úgy hatással van. Figyelünk minden tényezőt, ami a jövedelmek reálértékét valamilyen oknál fogva csökkenti. Az össztársadalmi méretekben mértéktelenül elburjánzó borravalózás — tudatromboló, negatív erkölcsi hatásairól most nem beszélek — csökkenti a fizetések reálértékét, terheli a háztartások kiadásait és milliós nagyságrendben boszszantja naponta az embereket. — Mi, bérből és fizetésből élők mennyire vagyunk gálánsak? Jószántunkból vagy nem éppen jószántunkból mennyi borravalót, hálapénzt adunk? — Felméréseink szerint Magyarországon a dolgozók 63 százaléka rendszeresen ad borravalót, amelynek összege 10—20 forinttól ezer forintig terjed. Ennek egy része a természetes emberi hála kifejeződése, a figyelemért, az udvariasságért, a másik része megszokáson alapuló borravaló, a harmadik része „vesztegetés" jellegű, amire az emberek valamilyen hiánycikket akarnak megszerezni, vagy kivételes — az esetek többségében teljesen normális — bánásmódot szeretnének elérni. — A bevezetőben már említett 1,3 milliárd forint riasztóan nagy számnak tűnik. — Pedig ebbe mi nem számítottuk bele egy házépítés, nyaralás, vagy súlyos betegség miatt kiadott rendkívüli és nagyobb összegű borravalókat, hálapénzeket. Csak azt, amit rendszeresen kiadnak az emberek. Ez a fajta kiadás átlagosan havi 150 forintot jelent a dolgozóknak. A már említett összeg úgy jön ki, hogy 6,5 millió dolgozó és nyugdíjas 63 százalékát vettük alapul, azokat, akik rendszeresen adnak. Vannak számítások, amelyek figyelembe veszik a rendkívüli kiadásokat, valamint a tsztagok, a magánszektorban dolgozók és a tanuló fiatalok borravalóit is. Ezek a számítások évi 25—27 milliárd forintra becsülik az újrafelosztás révén máshová áramló jövedelmet. De azt hiszem, az általunk számított 7,3 milliárd is figyelemre méltó összeg. Hiszen átlagosan fejenként olyan 1600 forintot jelent, amiért semmilyen plusz értéket nem kapunk. — Ki ad többet és ki kevesebbet? — A húsz év alattiak, a nyugdíjasok adnak a legkevesebben és a legkevesebbet, bár azért ők is leróják „adójukat”. A fiatalok a szórakozásnál, a lakásépítésnél, a vásárlásnál, a testápolásnál, az idősebbek pedig a lakáskarbantartásnál, a közlekedésnél, a javító-szerelésnél, a gyógyításnál és egyéb szolgáltatásoknál. A legtöbb borravalót a 20—30 év közöttiek adják szórakozásért, lakásberendezésekért, javító szolgáltatásokért. Más bontásban vizsgálva: a fizikai és az adminisztratív dolgozók 56 százalékával szemben az értelmiség és vezető állásúak 72 százaléka ad rendszeresen borravalót, összegszerűen a legkevesebben a betanított munkások és az adminisztratív dolgozók adnak. Megint más bontásban: többet adnak az egyedülállók, a gyermektelenek és érthetően keveset, a kettő- és több gyermekes családok. A vidéki kisvárosokban élők között szerényebb a borravalózás, a budapestiek és a falusiak gálánsabbak. — Kik kapják és miért ezt a társadalmilag hovatovább teljesen legalizált juttatást? — Főként a szolgáltatásban és a kereskedelemben dolgozók. (Eladók, szerelők stb.) Itt igen nagy szerepet játszik a hiány. A második csoport esetében (orvos, ápolónő stb.) a vélt figyelmesebb bánásmód , érdekében fizetünk. A taxistól, a postástól, a benzinkutastól, a pincértől plusz szolgáltatást nem kapunk, nekik szokásból adunk, vagy azért, hogy netán meg ne szégyenítsenek, ki ne nézzenek bennünket az étteremből. Minőségi pluszt várunk el a fodrásztól, a kozmetikustól, a karbantartóktól a nekik adott borravalóért. Egy másik, ugyancsak idei felmérésünk mutatja, hogy a dolgozók jelentős része általában elégedett az ellátással. Éppen azért tartjuk fontosnak rendszeresen jelezni az ellátásban objektív vagy szubjektív okokból jelentkező hiányokat, zökkenőket, mert az ellátás alakulása politikai tényező. A mi, különben jó ellátásunkat gyakran — hogy így fejezzem ki magam — egészen primitív hibák zavarják. — Milyen információik vannak erről? — A közelmúltban például arról kérdeztük meg a dolgozókat, van-e olyan áru, amit a kereskedelemben nem kaptak meg. A megkérdezettek 60 százaléka említett olyan terméket, amit hiába keresett: olcsóbb élelmiszereket, bébiételeket, megfelelő minőségű és méretű ruházati cikkeket, alkatrészeket, háztartási és háztartás-vegyipari cikkeket, rövidárukat, bútorokat, kisgépeket, építőanyagokat stb. Ezek egy része ugyan bekerül a kereskedelembe, de a pultot már kiderült, és vagy csak borravalóval szerezhető meg, vagy magasabb árért és tömegesen átkerül a magánértékesítés szférájába. (Építőanyagok, gépkocsi-alkatrészek stb.) Ezért van azután az, hogy a dolgozók nemcsak hivatali ügyeiket intézik munkaidőben, hanem hiánycikkek után is szaladgálnak. Az alkatrész, az építési anyagok, a lakásfelszerelési cikkek jelentős körének beszerzése munkidő után szinte lehetetlen. A munkahelyi telefonálások jelentős része is árubeszerzést jelent. Egy évval a Hiány forgácsolja a munkaidőt, az emberi energiát és az áru beszerzésére fordított borravalóval csökkenti a fizetések reálértékét. Úgy vélem, mindkét felméréssel érdekes és figyelemre méltó következtetésekre jutottak. De mit tud mindezekből hasznosítani a szakszervezet? — Mint már említettem, a mi megállapításainkat a szakszervezeti szervek felhasználják döntéseikhez, jelzéseikhez. A szakszervezetek hatásos állásfoglalásai segítenek abban, hogy a dolgozó jobban el tudja választani a reális és ügyeskedő eljárásokat egymástól, jobban érezze fogyasztói érdekeinek képviseletét. A dolgozók elvárják, hogy a szakszervezetek szisztematikusan fellépjenek a hiánycikkek csökkentése, a minőség javítása érdekében az irányító szerveknél. Ennek eredményessége valamelyest csökkentheti, de meg nem szüntetheti a mértéktelenül eluralkodott borravalózást. — Annál is inkább nem — sajnos —, mert ez nem csupán a gazdálkodás, következésképpen az ellátás függvénye, hanem a társadalmi tudaté és erkölcsé is, amelyen javítani, változtatni mindannyiunk érdeke. Diósdi László Szakszervezeti tagok kérdezik Kinek és miért adunk borravalót? Mi. Balogh József, a STLEtíz hutatáncoaetője választól Horn Gyula átogatása Moszkvában Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője az SZKP Központi Bizottságának meghívására szeptember 28. és 30. között látogatást tett a Szovjetunióban. Az MSZMP képviselőjét fogadta Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára és Konsztantyin Ruszakov, a KB titkára. Horn Gyula megbeszélést tartott Oleg Rahmanyinnal, az SZKP KB külügyi osztálya ás Vagyim Zaglagyinnal, az SZKP KB nemzetközi osztálya vezetőjének első helyettesével, Georgij Arbatovval, a Központi Bizottság tagjaival, továbbá Genagyij Kiszeljovval és Anatolij Csernyajevvel, a KB osztályvezető-helyetteseivel. A találkozókon véleménycserére került sor a nemzetközi élet, a kommunista mozgalom, valamint a két párt közötti kapcsolatok időszerű kérdéseiről. (MTI)