Népszava, 1983. október (111. évfolyam, 232–257. sz.)

1983-10-01 / 232. szám

NÉPSZAVA 1983. OKTÓBER 1., SZOMBAT Lázár György találkozója Norbert Stegerrel Marjai József, a Miniszter­tanács elnökhelyettese pénte­ken tárgyalást folytatott a meghívására hazánkban­ tar­tózkodó Norbert Stegerrel, az Osztrák Köztársaság alkan­­cellárjával, kereskedelmi és iparügyi miniszterrel. Megvitatták a nemzetközi gazdasági élet egyes kérdése­it, és kölcsönösen tájékozta­tást adtak országaik gazda­ságának helyzetéről. Lázár György, a Miniszter­­tanács elnöke pénteken hi­vatalában fogadta Norbert Stegert. A találkozón részt vett Marjai József, és jelen volt Arthur Agstner, Auszt­ria budapesti nagykövete is. Norbert Steger a magyar —osztrák gazdasági, ipari és műszaki együttműködési ve­gyes bizottság társelnökeként részt vett a bizottság idei ülésén és magyar partneré­vel, Veress Péter külkeres­kedelmi miniszterrel aláír­ták a bizottság jegyzőköny­vét. Norbert Steger a nap fo­lyamán tárgyalásokat folyta­tott Méhes Lajos ipari mi­niszterrel és Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszterrel. Az osztrák alkancellár pén­tek este elutazott Budapest­ről. Faluvégi Lajost Oslóban fogadja a norvég miniszterelnök Fa­luvégi Lajos, a Miniszter­­tanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke, a magyar kormányküldöttség vezetője, norvégiai látogatá­sának pénteki napján Nor­végia ipari és kereskedelmi életének vezető képviselőivel találkozott A magyar kormány elnök­helyettesét fogadta Kaare Wiltoch norvég miniszterel­nök, akivel szívélyes eszme­cserét folytattak nemzetközi politikai kérdésekről és a kétoldalú kapcsolatokról. A találkozón jelen vol­t Per Naevdal, a Norvég Király­ság budapesti nagykövete és Fillep Péter, a Magyar Nép­köztársaság oslói nagyköve­te. A Miniszter­tan­ács elnök­helyettese látogatása során találkozott a Norvég Szak­szervezeti Szövetség elnöké­vel, a Norvég Exporttanács vezérigazgatójával és tárgya­lást folytatott a norvég me­zőgazdasági miniszterrel is. (MTI) Parlamenti küldöttségünk grúziai programja Zsúfolt programot bonyolí­tott le pénteken a Grúz Szov­jet Szocialista Köztársaság­ban tartózkodó magyar par­lamenti küldöttség: ellátoga­tott a köztársaság gazdasági életében fontos szerepet ját­szó mchetai mezőgazdasági termelési-tudományos egye­sülésbe, megtekintette a mű­emlékekben gazdag régi fő­várost, ismerkedett a köz­társaság képző- és ötvösmű­vészetével s ellátogatott egy ifjúsági vezetőképző táborba is. A magyar képviselők Ap­ró Antalnak, az országgyű­lés elnökének vezetésével szerda óta tartózkodnak hi­vatalos, baráti látogatáson a Szovjetunióban a Legfelsőbb Tanács meghívására s csü­törtökön érkeztek Grúziába. (MTI) Jurij Andropov válasza a lutheránusok békefelhívására Jurij Androp­ovnak a Luthe­ránus Világszövetség béke­­felhívására küldött válasza arról tanúskodik, hogy a Szovjetuniónak érdekében áll a világbéke megőrzése — nyilatkozta Arusa A. Le­írta, a szövetség főtitkárhe­lyettese. A szovjet államfő a világ­szövetségnek küldött üze­netében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió eredményeket akar elérni a genfi tárgyalá­sokon, ezért számos enged­ményt tett már. Eközben az Egyesült Államok megalapo­zatlan álláspontot képvisel és egyoldalú leszerelést köve­tel a Szovjetuniótól. Brandt a rakétatelepítés elhalasztásáért Willy Brandt, a Német Szo­ciáldemokrata Párt (SPD) elnöke, az NSZK volt kancel­lárja sürgette az Egyesült Államokat és szövetségeseit, hogy halasszák el az új ame­rikai közepes hatótávolságú rakéták telepítését, ha az év végéig nem jön létre szov­jet—amerikai megegyezés Genf­ben. Brandt nem hivatalos amerikai látogatása utolsó napján, csütörtökön washing­toni sajtóértekezletén és a kölcsönös nukleáris befa­gyasztást támogató amerikai szenátorok és képviselők csoportja előtt azt a remé­nyét fejezte ki, hogy a szov­jet és amerikai tárgyalópart­nereknek sikerül decemberig megegyezniük. Ha azonban kiderül, hogy az idő kevés a megállapodás elérésére, ak­kor a telepítés elhalasztásá­val folytatni kell a tárgyalá­sokat — hangsúlyozta Brandt és rámutatott: a tele­pítésekkel semmiféle ered­ményt nem érnek el, viszont ellenlépésekre késztetik a Szovjetuniót. (MTI) Nemzetközi hírek­ ­ Santiago Hernandeznek, a Salvadori Szakszervezeti Egységszövetség főtitkárának azonnali szabadon bocsátását követelte a Szakszervezeti Világszövetség. Az SZVSZ Prágában közzétett nyilatko­zata leszögezi, hogy Santiago Hernandez letartóztatásával a salvadori rezsim ismét sú­lyosan megsértette a szak­­szervezeti jogokat. A szak­­szervezeti vezetőt szeptem­ber 25-én reggel rabolta el a salvadori állambiztonsági szervezet három ügynöke.­­ A Légiforgalmi Társa­ságok Pilótái Nemzetközi Szövetségének igazgató taná­csa (IFALPA) pénteken fel­szólította a tagszervezeteket, hogy hétfőtől szüntessék be a Szovjetunióba induló légi­járatok bojkottját. Több légi­­társaság — így például a svájci SWISSAIR és a nyu­gatnémet Lufthansa —, már elindította Moszkva és a nyugat-európai fővárosok kö­zötti járatait.­­ Konkrét megállapodá­sok nélkül, de a párbeszéd fenntartásának lehetőségével értek véget csütörtökön a sal­vadori hazafiak és a kor­mány képviselőinek első, hi­vatalos tárgyalásai. A ko­lumbiai fővárosban tartott találkozó Betancur kolum­biai államfő közvetítésével jött létre.­­ A Szovjetunió lakossá­gának élelmiszer-ellátásával kapcsolatos kérdést vitatott meg legutóbbi ülésén az SZK KB Politikai Bizottsá­ga. Az ülésen tanácskoztak a szocialista országok gazdasági együttműködésének elmélyí­tésével, és a Szovjetunió bé­kepolitikájával kapcsolatos kérdésekről is. Magyar-lengyel megbeszélések Marjai József miniszterel­nök-helyettes és Roman Ma­linowski lengyel miniszter­elnök-helyettes tárgyalásai pénteken emlékeztető alá­írással fejeződtek be. Az okmányban előirányoz­ták, hogy a következő évek­ben, majd az 1986—1990-es középtávú tervidőszakban ki­emelt figyelmet fordítanak a mezőgazdasági termelés nö­vekedését és a lakosság élel­miszer-ellátásának javítását elősegítő magyar—lengyel együttműködés fejlesztésére. A Roman Malinowski kí­séretében levő Stanislaw Zie­­ba mezőgazdasági és élelmi­szergazdasági miniszter és Voncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter pénteken aláírta a két or­szág közötti mezőgazdasági és az élelmiszeripari együtt­működés fejlesztésének fő irányairól szóló, 1990-ig ér­vényes megállapodást. A lengyel vendégek a nap folyamán Szentendre neve­zetességeivel ismerkedtek és a késő délutáni órákban el­utaztak Budapestről. ­ Bár naponta morgatok, mérgelődünk miatta, már a hu­moristáknak se nagyon témája a borravaló, amit jó­­szántunkból vagy kikényszerítve adunk. Ennyire meg­szoktuk volna, hogy van, sőt egyre jobban hozzátapad az életünkhöz? Egyáltalán kinek, miért és mennyi bor­ravalót adunk? A Szakszervezetek Elméleti Kutatóinté­zete májusban közvélemény-kutatást végzett a borra­valóról a bérből és fizetésből élők és a nyugdíjasok körében. Meghökkentő eredményre jutottak. Számítá­saik szerint a bérből és fizetésből élők, valamint a nyug­díjasok évente 7 milliárd 312 millió 500 ezer forint borravalóval honorálják az udvariasságot, a szívessé­get, a szolgáltatás valóságos vagy vélt előnyeit. Erről, és a téma kapcsán a szakszervezetek közvélemény­kutató­ munkájáról kérdeztem dr. Balogh Józsefet, a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének kutatás­vezető szociológusát. — Milyen megfontolás hozta létre az intézet közvé­leménykutató részlegét? — Egyetlen döntést hozó szervezet sem nélkülözheti a tömegek véleményének ál­landó és folyamatos ismere­tét Ennek mérésére, érzéke­lésére az állami, társadalmi és tömegszervezeteknek — jellegüknek, lehetőségüknek megfelelően — sokféle mód­juk van. Természetesen a szakszervezeteknek is, ame­lyek — hivatásukból és jo­gosultságaikból fakadóan — különlegesen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy dönté­seikhez, az állami és pártfó­rumokhoz közvetített jelzé­seik, javaslataik kidolgozá­sához minél szélesebb kö­rűen vegyék figyelembe a szervezett dolgozók vélemé­nyét, hangulatát. A szakszer­vezetek XXIV. kongresszusa a mozgalom valamennyi szintjére kötelezőnek mond­ta ki a szervezett dolgozók véleményének feltárását a demokratikusabb, megalapo­zottabb döntések érdekében. A sok módszer közül egy, a SZEKI-ben végzett közvéle­­lemény-kutató munka, amely abból indul ki, hogy általá­ban a döntések megvalósítá­sának nemcsak objektív, pél­dául közgazdasági feltételei vannak, hanem szubjektívek is, nevezetesen az érintettek, a lakosság, a szervezett dol­gozók elégedettsége. Ezt ál­landóan elemezni kell, mert a döntések megvalósulásá­nak egyik lényeges feltétele a tagság érzelmi azonosulá­sa, vagy elutasítása. — Többféle módszerről be­szélt. Mennyiben ad más eredményt a közvetlen for­rásokra támaszkodó közvéle­mény-kutatás, mint például a bizalmiak, a szakszerveze­ti bizottságok, vagy az ága­zatok, iparágak jelzései? — Elsősorban abban, hogy áttétel nélküli, tehát torzu­lásmentes az információ. A közvélemény általában nem úgy ítél, mint a szakemberek és nem is úgy, mint a politi­kusok. Az emberek gondol­kodására ugyan hatnak saját szakmai és politikai ismere­teik és hatással vannak álta­lában a tények, de az utób­biak közül elsősorban azok, amelyek — pozitív vagy ne­gatív előjellel — a saját munkájukban, családjukban, háztartásukban jelentkeznek és amelyek közvetlenül befo­lyásolják az életüket. Fontos feladatunknak tartjuk az életkörülmények ilyen direkt kifejeződésének elemzését, hiszen a társadalmi célok és a köznapi emberi reagálások, törekvések összekapcsolása adja a mozgalom, a tömeg­­kapcsolatok erejét. — A tapasztalatok szerint a tömeg- vagy rétegvéle­mény — éppen a jelenségek­re reagáló spontaneitása mi­att — gyakran ellentmond egy-egy közgazdasági meg­állapításnak, olykor a reális lehetőségeknek, de olykor még önmagának is. — Mégis azt mondom, bár­milyen legyen is egy-egy je­lenség, intézkedés vagy ter­vezet kapcsán a közvéle­mény reagálása, ez olyan társadalmi tény, amivel szá­molni kell. Ezért úgy vélem, kutatási eredményeink nem­csak a szakszervezeti — és áttételesen más fórumok — döntés-előkészítésének része­sei, hanem rendszeres jelzé­sek a dolgozók és a mozga­lom viszonyáról is. Az­­a cé­lunk, hogy a szakszerveze­ti közvélemény-kutatás — amelynek fejlesztését a moz­galom igényessége gyorsítot­ta fel az elmúlt néhány év­ben — nélkülözhetetlen ré­sze legyen a szakszervezeti munkának, eredményeit a mozgalom jól hasznosíthassa. — A kutatási témák nyil­ván megmutatják mi az, ami a szakszervezeti mozgalmat a legjobban érdekli? — Felmértük és elemeztük a közellátást, a munkaerő­­helyzetet, a gazdálkodást, a hátrányos helyzetűek életvi­szonyait, a szolgáltatásokat, a jövedelemkülönbségeket, a nyugdíjasok helyzetét. Rend­szeresen figyeljük és elemez­zük a bérből és fizetésből élők, ezen belül is a nagy­üzemi munkások életviszo­nyainak alakulását, vélemé­nyét a gazdasági, politikai döntésekről és természetesen folyamatosan jelezzük a tag­ság véleményét a szakszer­vezeti mozgalomról. — A borravalónak nincs köze semmilyen döntéshez, intézkedéshez. Hogyan került be mégis a közvélemény-ku­tatási koncepcióba? — Azon egyszerű oknál fogva, hogy rendszeresen vizsgálunk minden jelensé­get, ami a dolgozók életszevű vonalára, közérzetére így vagy úgy hatással van. Fi­gyelünk minden tényezőt, ami a jövedelmek reálérté­két valamilyen oknál fogva csökkenti. Az össztársadalmi méretekben mértéktelenül­ elburjánzó borravalózás — tudatromboló, negatív erköl­csi hatásairól most nem be­szélek — csökkenti a fizeté­sek reálértékét, terheli a háztartások kiadásait és mil­liós nagyságrendben bosz­­szantja naponta az embere­ket. — Mi, bérből és fizetésből élők mennyire vagyunk gá­lánsak? Jószántunkból vagy nem éppen jószántunkból mennyi borravalót, hála­pénzt adunk? — Felméréseink szerint Magyarországon a dolgozók 63 százaléka rendszeresen ad borravalót, amelynek össze­ge 10—20 forinttól ezer fo­rintig terjed. Ennek egy ré­sze a természetes emberi há­la kifejeződése, a figyele­mért, az udvariasságért, a másik része megszokáson alapuló borravaló, a harma­dik része „vesztegetés" jel­legű, amire az emberek va­lamilyen hiánycikket a­kar­nak megszerezni, vagy kivé­teles — az esetek többségé­ben teljesen normális — bá­násmódot szeretnének elérni. — A bevezetőben már em­lített 1,3 milliárd forint riasz­tóan nagy számnak tűnik. — Pedig ebbe mi nem szá­mítottuk bele egy házépítés, nyaralás, vagy súlyos beteg­ség miatt kiadott rendkívüli és nagyobb összegű borrava­lókat, hálapénzeket. Csak azt, amit rendszeresen kiad­nak az emberek. Ez a fajta kiadás átlagosan havi 150 fo­rintot jelent a dolgozóknak. A már említett összeg úgy jön ki, hogy 6,5 millió dolgo­zó és nyugdíjas 63 százalékát vettük alapul, azokat, akik rendszeresen adnak. Vannak számítások, amelyek figye­lembe veszik a rendkívüli kiadásokat, valamint a tsz­­tagok, a magánszektorban dolgozók és a tanuló fiatalok borravalóit is. Ezek a számí­tások évi 25—27 milliárd fo­rintra becsülik az újrafel­osztás révén máshová áram­ló jövedelmet. De azt hiszem, az általunk számított 7,3 milliárd is figyelemre méltó összeg. Hiszen átlagosan fe­jenként olyan 1600 forintot jelent, amiért semmilyen plusz értéket nem kapunk. — Ki ad többet és ki ke­vesebbet? — A húsz év alattiak, a nyugdíjasok adnak a legke­vesebben és a legkevesebbet, bár azért ők is leróják „adó­jukat”. A fiatalok a szórako­zásnál, a lakásépítésnél, a vásárlásnál, a testápolásnál, az idősebbek pedig a lakás­­karbantartásnál, a közleke­désnél, a javító-szerelésnél, a gyógyításnál és egyéb szol­gáltatásoknál. A legtöbb bor­ravalót a 20—30 év közöttiek adják szórakozásért, lakás­­berendezésekért, javító szol­gáltatásokért. Más bontásban vizsgálva: a fizikai és az ad­minisztratív dolgozók 56 szá­zalékával szemben az értel­miség és vezető állásúak 72 százaléka ad rendszeresen borravalót, összegszerűen a legkevesebben a betanított munkások és az adminiszt­ratív dolgozók adnak. Megint más bontásban: többet ad­nak az egyedülállók, a gyer­mektelenek és érthetően ke­veset, a kettő- és több gyer­mekes családok. A vidéki kisvárosokban élők között szerényebb a borravalózás, a budapestiek és a falusiak gá­­lánsabbak. — Kik kapják és miért ezt a társadalmilag hovatovább teljesen legalizált juttatást? — Főként a szolgáltatás­ban és a kereskedelemben dolgozók. (Eladók, szerelők stb.) Itt igen nagy szerepet játszik a hiány. A második csoport esetében (orvos, ápo­lónő stb.) a vélt figyelme­sebb bánásmód , érdekében fizetünk. A taxistól, a pos­tástól, a benzinkutastól, a pincértől plusz szolgáltatást nem kapunk, nekik szokás­ból adunk, vagy azért, hogy netán meg ne szégyen­ítse­­nek, ki ne nézzenek bennün­ket az étteremből. Minőségi pluszt várunk el a fodrász­tól, a kozmetikustól, a kar­bantartóktól a nekik adott borravalóért. Egy másik, ugyancsak idei felmérésünk mutatja, hogy a dolgozók je­lentős része általában elége­dett az ellátással. Éppen azért tartjuk fontosnak rend­szeresen jelezni az ellátás­ban objektív vagy szubjektív okokból jelentkező hiányo­kat, zökkenőket, mert az el­látás alakulása politikai té­nyező. A mi, különben jó el­látásunkat gyakran — hogy így fejezzem ki magam — egészen primitív hibák za­varják. — Milyen információik vannak erről? — A közelmúltban például arról kérdeztük meg a dol­gozókat, van-e olyan áru, amit a kereskedelemben nem kaptak meg. A megkérdezet­tek 60 százaléka említett olyan terméket, amit hiába keresett: olcsóbb élelmisze­reket, bébiételeket, megfelelő minőségű és méretű ruházati cikkeket, alkatrészeket, ház­tartási és háztartás-vegyipa­ri cikkeket, rövidárukat, bú­torokat, kisgépeket, építő­anyagokat stb. Ezek egy ré­sze ugyan bekerül a kereske­delembe, de a pultot már ki­derült, és vagy csak borra­valóval szerezhető meg, vagy magasabb árért és tömegesen átkerül a magánértékesítés szférájába. (Építőanyagok, gépkocsi-alkatrészek stb.) Ezért van azután az, hogy a dolgozók nemcsak hivatali ügyeiket intézik munkaidő­ben, hanem hiánycikkek után is szaladgálnak. Az al­katrész, az építési anyagok, a lakásfelszerelési cikkek je­lentős körének beszerzése munkidő után szinte lehetet­len. A munkahelyi telefoná­lások jelentős része is árube­szerzést jelent. Egy évval a Hiány forgácsolja a munka­időt, az emberi energiát és az áru beszerzésére fordított borravalóval csökkenti a fi­zetések reálértékét.­­ Úgy vélem, mindkét fel­méréssel érdekes és figye­lemre méltó következtetések­re jutottak. De mit tud mindezekből hasznosítani a szakszervezet? — Mint már említettem, a mi megállapításainkat a szakszervezeti szervek fel­használják döntéseikhez, jel­zéseikhez. A szakszervezetek hatásos állásfoglalásai segí­tenek abban, hogy a dolgozó jobban el tudja választani a reális és ügyeskedő eljárá­sokat egymástól, jobban érez­ze fogyasztói érdekeinek képviseletét. A dolgozók el­várják, hogy a szakszerveze­tek szisztematikusan fellép­jenek a hiánycikkek csök­kentése, a minőség javítása érdekében az irányító szer­veknél.­­ Ennek eredményessége valamelyest csökkentheti, de meg nem szüntetheti a mér­téktelenül eluralkodott bor­ravalózást. — Annál is inkább nem — sajnos —, mert ez nem csu­pán a gazdálkodás, követke­zésképpen az ellátás függvé­nye, hanem a társadalmi tu­daté és erkölcsé is, amelyen javítani, változtatni mind­annyiunk érdeke. Diósdi László Szakszervezeti tagok kérdezik Kinek és miért adunk borravalót? Mi­. Balogh József, a STLEtíz hutatáncoaetője választól Horn Gyula átogatása Moszkvában Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője az SZKP Központi Bizott­ságának meghívására szep­tember 28. és 30. között lá­togatást tett a Szovjetunió­ban. Az MSZMP képviselő­jét fogadta Borisz Ponomar­­jov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára és Konsztantyin Ru­­szakov, a KB titkára. Horn Gyula megbeszélést tartott Oleg Rahmanyinnal, az SZKP KB külügyi osztálya ás Vagyim Zaglagyinnal, az SZKP KB nemzetközi osztá­lya vezetőjének első helyette­sével, Geor­gi­j Arbatovval, a Központi Bizottság tagjaival, továbbá Genagyij Kiszeljov­­val és Anatolij Csernyajev­­vel, a KB osztályvezető-he­lyetteseivel. A találkozókon véleménycserére került sor a nemzetközi élet, a kommu­nista mozgalom, valamint a két párt közötti kapcsolatok időszerű kérdéseiről. (MTI)

Next