Népszava, 1984. április (112. évfolyam, 78–101. sz.)
1984-04-18 / 91. szám
8 Mozaik Folt Rossz az idő, nagy a csomagom, taxit kérek telefonon. Küldik is a lakásomtól egypercnyire levő Örs vezér téri megállóból. A kocsi 15 perc múlva érkezik, 28 forint alapdíjjal. A pilóta vagánynak látszik, az eső zuhog, nyelek egyet, nem szólok semmit. Egész úton hallgatok, hadd érezze, hogy ludas. Érzi is, mert amikor fizetésnél még borravalót is kap, nem győzi köszöngetni. Mikor kiszállok, veszem csak észre, hogy csomagom, amelyben tej is volt, nedves foltot hagyott a hátsó ülésen. Hiába, a bűn magában hordja a büntetését. Tei — — A Népszava pályaválasztási tanácsadó szolgálata ma 17 és 19 óra között várja az érdeklődőket székházunkban (Budapest VII., Rákóczi út 54.). A Magyar Állami Népi Együttes kedden hazaérkezett háromhónapos, nagy sikerű észak-amerikai turnéjáról. Az együttes Kanada és az Egyesült Államok 63 városában lépett fel. Hetven előadását 170 ezren tekintették meg. — A szovjet déli hadseregcsoport ének- és táncegyüttese két előadáson lépett fel kedden Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. A két előadás tiszta bevételét a felépítendő Nemzeti Színház javára ajánlották fel. A világ legmélyebben fekvő aranybányájában földlökések következtében életét vesztette hétfőn három fekete bőrű bányász, egy eltűnt, egy ötödik társuk pedig a leomló föld foglya lett. A Johannesburg közelében levő bányában csaknem négy kilométerrel a földfelszín alatt folyik a festés. Magyar fotókiállítás nyílt Mexikó legnagyobb oktatási intézményében, a mexikóvárosi állami egyetemen. Bemutatták Rosti Pálnak a múlt század közepén Mexikóról készített, kortörténeti fontosságú fényképeit. A mai magyar fotóművészetet Korniss Péter, Kovács Tamás, Kunkovács László, Lantos Miklós és Szalai Zoltán 50 fényképe képviseli. — Járóka Sándor prímás, a népművészet mestere temetése április 20-án, pénteken 13.30 órakor lesz a rákoskeresztúri temetőben. Elhunyt Tálasi István Tálasi István néprajztudós, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, az Eötvös Loránd Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, április 17-én, életének 74. évében elhunyt. Temetéséről később intézkednek. A Magyar Tudományos Akadémia, Tálasi István tevékenysége elsősorban a magyar történeti néprajz területére, valamint az anyagi kultúra eddig feldolgozatlan kérdéseire irányult. Tanulmányai, egyetemi előadásai mind a magyar etnikai csoportok kérdésében, mind a paraszti gazdálkodás alapvető ágaiban úttörőnek bizonyultak. — Kádár János, az MSZMP KB első titkára, és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Robert G. Mugabét, Zimbabwe Köztársaság miniszterelnökét, a ZANU—HF (Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió — Hazafias Front) elnökét, a függetlenség elnyerésének negyedik évfordulója alkalmából. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke ugyancsak táviratban üdvözölte Canaan Lodindo Bananát, Zimbabwe Köztársaság elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. A belkereskedelmi dolgozók érdekképviseletének hatékonyságáról tartottak kedden tanácskozást a KPVDSZ kamaratermében Szilágyi János, a Kereskedelmi Kamara alelnöke és Pilisy Sándor, a KPVDSZ központi vezetőségének titkára részvételével. A Magyar Közgazdasági Társaság, valamint a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság közös rendezvényén elsősorban azt vizsgálták meg, hogy napjaink gazdaságpolitikai céljainak elérését hogyan segítik az érdekegyeztetés meglevő formái. A Hazafias Népfront küldöttsége, amely a Portugál Demokratikus Mozgalom meghívására, Ribánszki Róbert titkár vezetésével április 13—17-ig Portugáliában tartózkodott, kedden hazaérkezett. A delegáció megbeszéléseket folytatott az együttműködésről, valamint a kapcsolatok továbbfejlesztéséről J. M. Tengarrinhával, a PDM országos bizottsága elnökével, B. H. Fernandessel, az országos bizottság titkárával. A három napja tartó özönvízszerű esőzések következtében Brazília északkeleti részén megáradtak a folyók. A földcsuszamlások maguk alá temettek 24 embert. Az iszlám kultúra egyik legnagyobb központjának, Isztambulnak, magyar történelmi vonatkozásokban, műemlékekben igen gazdag tájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a TIT budapesti Természettudományi Stúdiójában ma 18 órai kezdettel. Az előadó dr. Galambos Lajos. A stúdió címe: XI. kerület Bocskai út 37. — Vágóhíd helyett exportra küldik az üszőket az állami gazdaságok tehenészeti telepeiről. Ily módon a korábbiaknál gazdaságosabban értékesíthetik a szaporulatot, javulhat a tehenészeti telepek jövedelmezősége. Az idén várhatóan ötezer fiatal állatot adnak el külföldre, s az export révén két-háromszor nagyobb bevételt érhetnek el, mintha feldolgozva értékesítenék az üszőket. — Török István külkereskedelmi államtitkár és dr. Erfan Ali Safer egyiptomi beruházási és nemzetközi együttműködési államtitkár vezetésével kedden megkezdte munkáját Budapesten a magyar—egyiptomi kereskedelmi és gazdasági együttműködési vegyes bizottság. — A Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezetének elnöksége keddi ülésén megtárgyalta az MSZMP Központi Bizottsága 1983. októberi állásfoglalásából adódó szakszervezeti tennivalókat. Napirenden szerepelt még a szakszervezet ifjúságpolitikai munkája, valamint az alkoholizmus elleni küzdelem. Rendkívül ritka és értékes bronzkori leletekre bukkant házépítés közben a Borsod megyei Pácin községben Gál László helyi lakos. Egy nagy agyagedényből öszszesen 64 tárgy került elő: késő bronzkori karperecek, tokos balták, sarlók, tőrök, lándzsahegyek. Az ősi műkincsek a miskolci Herman Ottó Múzeumba kerültek. Egyhetes tanulmányúton hazánkban tartózkodott Nguyen Dinh Thi, a Vietnami Írók Szövetségének főtitkára, a Magyar Írók Szövetségének meghívására. Magyarországi tartózkodása során megbeszéléseket folytatott a két írószövetség közötti együttműködés további lehetőségeiről. Befejezte magyarországi látogatását, és kedden hazautazott a burgenlandi és alsó-ausztriai pedagógusok csoportja. Négynapos programjuk során felkerestek több iskolát. Az ausztriai pedagóguscsoportot fogadta Gosztonyi János, a Magyarok Világszövetségének főtitkára. Az ország legjobb villamosmozdony-vezetőiből öszszeállított 17 csapat mérte össze tudását kedden, a Budapesti Vasútigazgatóságon megrendezett vetélkedőn. A versenyzőknek forgalmi, műszaki, vasútvillamosítás-történeti és politikai kérdésekre kellett válaszolniuk. A vetélkedőn a szolnoki csapat szerepelt a legjobban. A múlt századi Debrecen környéki erdőgazdálkodás jellegzetes emlékeinek őrzésére felépítettek egy minden részletében a hajdani eredetiekhez igazodó, földbe vájt vákáncsos házat Debrecen határában, a halápi részen. A hajdani debreceni erdőspuszták rekonstrukciója során létrehozott vákáncsosház berendezései, felszerelése a hazánkban csak Debrecen környékén élt vákáncsosok , erdőtelepítők, művelők — egykori életéről adnak áttekintést. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Sc/ic/sea nevű olvasóinkat A Nap kél 5 óra 50 perckor, nyugszik 19 óra 36 perckor. Radó Ervin, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1943-tól volt párttag, 75 éves korában elhunyt. Családja kívánságának megfelelően, hamvasztás után a Rákoskeresztúri új köztemetőben temették el. — Az MSZMP XIV. kerületi bizottsága. BÜNTETŐ ÜDÍTŐ Sétálok a Lenin körúton. Megszomjazom. Még húsz lépést sem teszek, amikor meglátom a feliratot. Sörbár. Nem szeretem az alkoholt, de bemegyek. A pult mögött álló kiszolgálónőtől „gyerekitalt” kérek. Ő kólát, vagy dzsúzt kínál. Az utóbbit választom. Vannak fogalmaim erről az italról. Nem túl sűrű, de nem is túl híg, kicsit kesernyés, s talán éppen ezért nagyon ízletes, és ami a legfontosabb, kiválóan oltja a szomjat. Nem számítottam nagy adagra. Kétdecis pohár, majdnem színültig töltve. Az egyébként narancsszínű italnak itt nincs kifejezetten narancsszíne. őszintén megmondom, nem láttam még ilyen dzsúzt. Belekóstolok, meghökkenek. Szénsavas. Na mindegy. Nagyon szomjas vagyok, megiszom hát így is. Megkérdezem, mennyibe kerül a furcsa folyadék. Tizennyolc forint — hangzik a szenvtelen válasz. Ha már megittam, ki kell fizetnem. Egy kicsit meglep azonban a tőlem karnyújtásnyira levő felirat: pohár sör 12,60, korsó 21 forint. Ezen a helyen Wernersgrüner sört mérnek, ami kiváló, sőt, olcsóbb is, mint a szódás dzsúz. Úgy látszik, aki nem akar szeszes italt fogyasztani, az „büntetőtarifát” fizet... (ma) Televízió 1 8.35 ITv. FF. 9.50 Delta. Ism. 10.15 Nagy amerikai forgalmi dugó Amerikai film. Ism. 15.00 ITV 16.20 A gyermek is utazik Az OKBT filmje 16.35 Szegénylegények Magyar film. FF. 18.20 Mi van itt születőben? Tiszahát Ez a vidék az ország nagyon elmaradott részei közé tartozott, s a sok évszázados lemaradást nem lehet néhány évtized alatt behozni. De ha lassan is, ha lépésről lépésre is, fejlődik, felzárkózik a Tiszahát is. 19.10 Tv-torna 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 ZTE—Vasas bajnoki labdarúgómérkőzés 21.50 Unokáink is látni fogják Merre tart az építészet? n. 22.30 Tv-híradó 3. Kossuth rádió 8.27 világablak Törökországi magyar emigránsok 8.56 Beszélni nehéz. Ism. 9.08 Zenés játékokból 9.49 Tarka mese, kis mese 10.05 Diákfélóra 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak 10.50 Kamaramuzsika 12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Házunk tája 13.00 Operaslágerek. Ism. 13.30 Dzsesszmelódiák 14.29 Képek és jelképek 15.05 A Pénzügyőrzenekar játszik 15.28 MR 10—14. Ism. 16.05 Bemutatjuk az MRT Énekkarának új Kodályfelvételeit 16.49 Kritikusok fóruma 17.05 Megvan-e még a kerítés? Riportműsor 17.30 Népszerű szimfonikus zene 18.30 Esti magazin 19.15 Gondolat 20.00 Nótaest 20.50 Triólemezeinkből 21.30 Háttérbeszélgetés 22.20 Tíz perc külpolitika 22.30 Évszázadok mesterművei Petőfi rádió 8.05 Andor Ilona énekkara énekel 8.20 Tíz perc külpolitika. Ism. 8.35 Idősebbek hullámhosszán 9.30 Barátság slágerexpressz • 10.00 Zenedélelőtt • 11.35 A Szabó család. Ism. 12.05 Cigánydalok, csárdások • 12.35 Tánczenei koktél • 13.30 Nádihegedű 14.00 Zenés délután 14.15 Filmzene • 14.35 Slágermúzeum • 15.00 Diákfoci 15.34 Fél óra népzene • 16.40 Újdonságainkból • 17.00 ötödik sebesség • Hívható: cserebereajánlatokkal 17.00-től 17.30-ig, hozzászólásokkal az adás ideje alatt, csak a 130-020-as telefonszámon. Telekocsi-szolgálat: 330-991. 18.00 Sport, kerekasztalbeszélgetés 18.55 Népdalcsokor • 19.25 Lengyel vér 19.45 Sport 20.15 Ének az esőben • 20.35 Magyarország ’84 21.25 A Manfred Mann’s Earth Band felvételeiből • Ism. 22.10 Népdalkörök pódiuma • Ism. 22.35 Operettnyitányok • 23.20 A tegnap slágereiből • 3. műsor 9.00 Zenekari muzsika • 10.31 A Stúdió 11 felvételeiből • 11.05 Gyógyítás és irodalom 11.25 My Fair Lady • 12.05 Bach-művek • 13.07 Fiatalok stúdiója 13.32 A Budapesti Kamaraegyüttes hangversenye • 14.24 A bibliás ember • 15.00 Zenekari muzsika • 15.51 A zeneirodalom remekműveiből • 17.00 A véges végtelen 17.30 Népdalkórusok • 17.50 Magnósok, figyelem! • 18.30 Az MR szlovák nyelvű műsora 19.05 Iskolarádió 19.35 Benkő Dániel lanton játszik • 19.47 Wagner: A bolygó hollandi • 22.11 Minden versek titkai. Ism. 22.42 Új zene és hagyomány VI/6. rész Televízió 2 17.10 Gyerekeknek! 18.05 Szülők iskolája XIII/13. rész: Kismamaklub. Ism. 18.35 Kertünk, udvarunk. FF. 18.55 A nyelv világa 19.40 Nyitott pálya A KISZ filmje 20.00 Drága jótevőnk Tévéjáték Egy véletlen kapcsolja össze két ember sorsát: Augusztus Antal karjaiban hal meg egy idegen a villamoson. A halott órája és utolsó szavai az özvegyhez irányítják. Az özvegy ettől kezdve nem engedi ki karmaiból a túlságosan is jámbor embert. 20.50 Álca felügyelő 21.00 Tv-híradó 2. 21.20 Telepódium-kabaré Ez még semmi AZ AUTÓÉS ALKATRÉSZKERESKEDELMI VÁLLALAT I. IMPORT ÜZLETÁGA AZONNAL FELVESZ: - raktár- és üzemszervezőt, - adminisztrátort, - áruforgalmi előadót, - eladási ügyintézőt, - gyors- és gépírót, - raktári részlegvezetőt, — raktárvezetőt. Jelentkezni lehet: a 273-293-as telefonon, vagy személyesen: Budapest IX., Ecseri út 14-16. - raktárkezelőt, - pénztárost, - targoncaszerelőt, r " ajándékozáshoz, locsoláshoz, és az ÜNNEPI ASZTALRA, MINDEN NAP, MINDENT KAP A SUGÁRBAN! A RUHATISZTÍTÓ SZÖVETKEZET FŐKÖNYVELŐ MELLÉ FELVÉTELRE KERES GYORS- ÉS GÉPÍRNI TUDÓ MUNKATÁRSAT TITKÁRNŐNEK. Tehetséges kezdőt betanítunk. Jelentkezni lehet: Ruhatisztító Szövetkezet, Budapest VII., Csányi u. 10. 225-600, 223-262. ISuAit Tiumn EZ E szö SZERDA, 1984. ÁPRILIS 18. NÉPSZAVA Mit látunk, mit hallunk? Szlovák tv 8.45 Világhíradó. Ism. 9.20 Zenés szórakoztató műsor gyerekeknek 9.45 Tévéopera 11.45 Tévébörze 12.20 Az Academia filmfesztivál műsorából 16.35 Ipari tanulóknak 17.05 A felfedezések útjai 17.45 Orvosi tanácsok 17.55 Autósok-motorosok magazinja 18.40 Kék fény 19.30 Tv-híradó 20.00 A robotokról 20.50 Nyugtalan éjszaka, nyugtalan nap 22.00 Világhíradó 22.15 Szórakoztató vetélkedő Egy monumentális ember elevenedett ki előttünk ezekben a napokban az idő rétegeiből: Körösi Csoma Sándoré, a 200 esztendeje született székelymagyar tudósé. Az embernek e kerek évfordulón tapasztalnia kellett, hogy a nagy tibetológus divatba jött. Felesleges elismételnünk, hogy a vele kapcsolatos vetélkedők, a szoboravatás, az emléktúra milyen adósságokat törlesztett. Je- A láthatatlan értékek győzzünk meg annyit, hogy nem akármilyeneket. A Körösi-eseménysorozat ezzel együtt sok tehetséges embert állított sorompóba. Vannak azonban olyan szorgoskodók — ez esetben dr. Gecse Albert nyugdíjas jogász, a tudós leszármazottja például —, aki hosszú idő óta tevékenykedik Körösi méltó életben tartásán. Munkáját csendben végzi, szeretésből, ragaszkodásból, szenvedélyből. S amit tud, az ezekben a napokban vált igazán közkinccsé. Az ilyen „láthatatlan” értékekre érdemes elismerően odafigyelnünk. Ez az évforduló — többek között — ezt is kihangsúlyozta. B. Sz. Budapesti színházműsor Mikroszkóp Színpad: Motoszka (10), Bal? Jobb? Bal!, avagy hit nélkül nem megy (fél 8), Pesti Színház: Deficit (7), Radnóti Miklós Színpad: A farkas szempillái (de. fél 11), Magányos duett (7), Bp.-i Gyermekszínház: Bolondmalom (du. 3), Erkel Színház: Figaró házassága, 2-es bér. 6. ea. (7), Pesti Vigadó Kamaraterme: Bajnok Zsolt és Sugár András estje (du. 3), Hernádi Judit—Szombathy Gyula estje (8), Hangversenyterme: Újra itt vagyok: Aradszky László estje (fél 8), Madách Színház: A bolond (7), Madách Kamara: Játék a kastélyban (7), Egyetemi Színpad: „Magam helyett". Tompa László estje (7), Vidám Színpad: Elvámolt éjszaka (7), Hököm Színpad a MOM Művelődési Házban: Amerikai komédia (7), Katona József Színház: Hazatérés (7), József Attila Színház: A régi nyár (7), Fővárosi Nagycirkusz: Nemzetközi artistaparádé (fél 8), Zeneakadémia : MÁV Szimfonikusok, Bp.-i kórus (fél 8), Budai Vigadó: Camerata Hungarica (fél 8), Thália Színház: Akárki A Vígszínház igazgatósága közli, hogy a ma estére meghirdetett Amerikai Élektra-előadás Ruttkai Éva betegsége miatt elmarad. A Gábor Andor bérlet 4. előadása május 23-án lesz. A jegyek ugyanerre az időpontra érvényesek, vagy pedig április 25-ig a pénztárnál visszaválthatók.