Népszava, 1984. május (112. évfolyam, 102–126. sz.)
1984-05-06 / 105. szám
10 VASÁRNAP, 1984. MÁJUS 6. NÉPSZAVA HALÁLOZÁS Fájdalomtól megtört szívvel értesítjük mindazokat, akik ismerték és szerették, hogy Tóth Károly budapesti hentesmester hosszú, türelemmel viselt betegség után, 1984. április 27-én elhunyt. Gyászolják: felesége, fiai. A Középületépítő Vállalat vezetősége és dolgozói megrendülten értesítik mindazokat, akik tisztelték és szerették, hogy Mátok Gyula, a vállalat volt munkavédelmi vezetője elhunyt. Szeretett halottunkat 1984. május 8-án (kedden) 14.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a Rákoskeresztúri új köztemetőben. A vállalat saját halottjának tekinti. Dr. Patak Rudolfné rövid szenvedés után 1984. április 29- én váratlanul elhunyt. Temetése május 9-én, 12 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Minden külön értesítés helyett. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondok mindazoknak, akik szeretett férjem, Knapp József elhunyta alkalmából együttérzésüket fejezték ki és fájdalmamat enyhítették, a temetésen részt vettek és sírjára virágot hoztak. Gyászoló felesége-Az MMG—AM Automatikaberendezések Gyára (Bp. IX., Illatos út 7.) felvételre keres munkatársakat az alábbi munkakörökbe: gyártáselőkészítő, valamint meós elektromos szakképzettséggel, normatechnológus, kooperátor, gépíró, ill. adminisztrátor, elektromos, mechanikai műszerész és betanított műszerész, gépbeállító, lakatos, esztergályos, fényező, csőszerelő. Jelentkezés: Bp. IX., Illatos út 7. Telefon: 276-653/6-os mell. Munkaügyi osztály. Állást keresi Kozmetikus 4 éves gyakorlattal állást keres. Tel.: 643-919, 843 819. Állási A Helyközi Távbeszélő Igazgatóság Interurbán Tájékoztató Hivatalának forgalmi adatszolgáltató csoportjához felvesz munkavállalót statisztikus munkakörbe. Érettségizettek és számítógéphez értők jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet: a 342-900/388-as távbeszélőszámon. Gáspár Lászlónénál A Népszava Lap- és Könyvkiadó, Bp. XIII., Váci út 73. azonnali belépéssel alkalmaz gyakorlattal rendelkező pénzügyi előadót. Jelentkezés: 295-800 t telefonszámon. A Helyközi Távbeszélő Igazgatóság (Bp VIII., Horváth Mihály tér 17—19.) számviteli osztályának főkönyvi könyvelési és az állóeszköz-könyvelési csoportjába felvesz munkavállalót. Szükséges végzettség: képesített könyvelői vizsga. Jelentkezni lehet a fenti címen, a II. em 210-es szobában, vagy a 342-900/535-ös távbeszélőszámon. Belvárosi költségvetési szerv felvételre keres, gépelni tudó pénzügyi előadót. 33%-os utazási kedvezmény, jó kereset lehetőség. Jelentkezni lehet Novák Erzsébet pénzügyi osztályvezetőnél. Telefon 324-632. A Könnyűipari Műszaki Főiskola felvesz gondnoki, üzemeltetési osztályára kertész, festő-mázoló szakmunkást és segédmunkásokat. Telefon: 803 333/46. Pénzügyi és számviteli osztályára pénzügyielőadót, telefon: 803-333/54. Személyesen a Bp. III., Doberdó út 6 sz. alatt lehet jelentkezni. Minisztériumi bölcsőde felvesz szakképzett gyermekgondozónőt és takarítónőt. Jelentkezni lehet a bölcsőde vezetőjénél a 314- 968-as telefonszámon Az UNIPACK Dobozkészítő és Műanyagfeldolgozó Ipari Szövetkezet, Bp. XIII. Petneházi u. 46—48. tel.: 401-770, felvesz azonnali belépéssel: forgalmi könyvelőt, — közgazdasági technikumot végzettet betanítunk, ASCOTA gépet ismerő előnyben, — nyomdai előkészítőt irattárost, gyakorlattal rendelkező gépírónőt. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél A Schöpf-Mérei Ágost Kórház, Bp. IX., Knéziek u. 14. felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: felvesz: adminisztrátort (koraszülött osztályra), műtős nőt (sebészeti osztályra), műtőssegédet, raktári férfi segédmunkást és női segédmunkást (fehérneműraktárba). Jelentkezés: intézetvezető főnővérnél és anyaggazdálkodási osztályvezetőnél. Bér megegyezés szerint. Belső ellenőrt pénzügyi és számviteli főiskolai végzettséggel kisebb költségvetési intézményünkhöz felveszünk Jelentkezéseket »Egészségügy XIII.« jeligére kérjük a kiadóba. Műhely- és udvartakarítási munkára . férfi munkaerőt felveszünk (nyugdíjast is). Jelentkezés: »November 7.« Mgtsz, Tiszapalkonya 1033 Budapest, Hévízi u. 3/d. Tel.: 886-494 A Budapesti Csokoládégyár felvételre keres az alábbi munkakörbe dolgozókat: géplakatos, mechanikai műszerész, elektroműszerész,* villanyszerelő, hegesztő, vízvezeték-szerelő, bádogos, férfi portás, férfi öltözőőr édesipari betanított munkás. Jelentkezés: munkaügyi osztály, Budapest IX., Vágóhíd u. 20. Magasan kvalifikált férfi szabó szakmunkást üzemvezetői munkakörben keresünk, megfelelő anyagi javadalmazás biztosításával. »Méretes részleg« jeligére a kiadóba. Konfekcionálást végző vállalat keres tervelőadót, statisztikust, — munkaügyi előadót, — főkönyvi könyvelőt pénztárost, utókalkulátort, bérelszámolót, — SZTK-ügyintézőt, pénzügyi előadót, belső ellenőrt, ügyvitelszervezőt, számviteli osztályvezetőt. Jelentkezés részletes önéletrajzzal a fizetési igény megjelölésével »Sürgős 4915« jeligére a kiadóba. Zeneműkiadó felvesz: könyvelési csoportvezetőt, könyvelési ellenőrt. Jelentkezés: Bp. V., Vörösmarty tér 1. 184-156, segédmunkást. Jelentkezés: Zeneműnyomda, Bp. VI., Paulay Ede u. 55. Felvételre keresünk ruhaipari végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkatársat vezetői munkakörbe, valamint önállóságot igénylő kooperációs tevékenység ellátására német, vagy angol nyelvtudással rendelkező kereskedelmi titkárt, kereskedelmi előadót, szabászati normatechnológust és modellvarró technikust A jelentkezéseket kérjük részletes önéletrajzzal a fizetési igény megjelölésével »Perspektíva 4916« jeligére a kiadóba. Kőbányai gyárunkhoz azonnali belépéssel felveszünk: gépkocsiszerelőt, villanyszerelőt, esztergályost, hegesztő vizsgával rendelkező lakatost, kazánfűtőt, női, férfi betanított munkást. Jelentkezni lehet: KOSZIG V., Budapesti Szigetelőanyaggyára, Budapest X., Noszlopy u. 2—6. sz Telefon: 471-399, munkaügy. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. V. ker. Tanács V. B. Intézémények Karbantartó Költségvetési Üzem kerületen belül változó munkahelyre felvesz: kőművest, asztalost, festő szakmunkásokat és segédmunkást. jelentkezési cím: Bp. V. kerület, Eötvös Loránd u. .8. sz. Telefon: 182-130. A Helyközi Távbeszélő Igazgatóság felvesz TPA 1148 típusú számítógépének üzemeltetésére gyakorlott és kezdő hardware-s szakembereket, operátorokat, TPA-s ismeretekkel, illetve gyakorlattal rendelkezőket a felvételnél előnyben részesítjük. Jelentkezés: Bp. VIII., Horváth Mihály tér 17- 19. Számítástechnikai csoportnál, vagy 342- 900/574-es távbeszélőn Iván Miklósnál. Felvételt hirdetünk továbbá rendszerszervező, programozó munkakörökre. Feladat: műszaki és gazdálkodási rendszerek kidolgozása. Jelentkezni lehet a szervezési osztályon Mezei Olga osztályvezetőnél, Budapest Horváth Mihály tér 17—19. II. emelet 206. szoba, vagy a 141-852-es távbeszélőszámon. épszer- INVESZT jó kereseti lehetőséggel felvételre keres azonnali belépéssel; ács-állványozó, tetőfedőbádogos, csőszerelő, kőműves, víz-gáz szerelőket, karusszelesztergályos, nagy csúcsesztergályos, horizontesztergályos, szárnyasfúrós, marós, szak- és betanított munkásokat. Jelentkezés: 133-178 telefonon. Az Ipari Műszergyár Márkaszervize, 1051 Budapest, Mérleg út 10. felvételre keres elektronikai műszerészt, mechanikai műszerészt, villanyszerelőt szervizmunkák elvégzésére. — Bérezés: kollektív szerződés szerint. Jelentkezése két levélben kérjük Ipari Műszergyár Márkaszerviz, 1051 Budapest, Mérleg út 10 számra küldeni. Híradástechnika Szövetkezet keres: elemző közgazdászokat és értékelemzőt ipari gyakorlattal, szakismerettel. Jelentkezés: közgazdasági főosztály, Budapest XI., Temesvár u. 20. Telefon: 869-522/340 mellék. A Helyközi Távbeszélő Igazgatóság alkalmaz mérnököket, akik a Szovjetunióban végeztek egyetemet, műszaki, számítástechnikai (elsősorban software ismereteket adó) szakon és az orosz nyelvet anyanyelvi szinten ismerik. Érdeklődni lehet távbeszéden a 342-900/844-es számon Róth Péternél A Főv. XIV., és XVI ker. Ingatlankezelő Vállalat (Bp XIV. Pétervárad u. 11—17., felvesz: kezdő és gyakorlott forgalmi könyvelőt, anyagkönyvelőt, tablóellenőrt. Jelentkezés: a gazdasági igazgatóhelyettesnél személyesen, vagy telefonon a 835-721telefonszámon. A Magyar Cirkusz és Varieté (V., Báthory u. 10.) pénzügyi osztályára felveszünk (lehetőleg szakirányú végzettségű) pénzügyi előadót, valamint jegygazdálkodót, főpénztárost. Telefon: 129-050. 9—14 óráig. A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság pénzügyi főosztálya felvételre keres főelőadói munkakörbe felsőfokú pénzügyi képesítésű, számviteli gyakorlattal rendelkező munkatársat. Jelentkezés személyesen (Budapest XIII. ker., Váci út 73. XIII. emelet 4. szoba, a pénzügyi főosztály vezetőjénél), vagy telefonon: 403-333. Stencilezőt, telexkezelőt, kirakatrendezőket, eladókat, árukiadó pénztárosokat, kocsikísérőket, segédmunkásokat felvesz. Zuglói Közért Vállalat, Bp. VII., Damjanich u. 51. Rákóczi Sütő- és Édespari Szövetkezet felvételre keres közgazdasági egyetemet, vagy főiskolát végzett női munkaerőt számviteli vezetőnek, számlázót, gépírónőt (főkönyvelő mellé) szövetkezeti tagnak. 1984. április 1-től 40 órás munkahét. Jelentkezés a szövetkezet munkaügyi osztályán. Bp. V., Aulich u. 8. Telefon: 112-458. A Mezőgépfejlesztő Intézet kísérleti üzeme felvételre keres kísérleti gépek gyártásához szerkezeti lakatost, villany- és ívhegesztőt, esztergályost, maróst, tmk-munkára Villanyszerelőt, festőt, lakatost. Jelentkezés: személyesen a kísérleti üzemben, Bp. XVII., Pesti út 5—7., vagy a 270-824, 270-805/131 melléken. Puskás Tivadar a Műszer és Gépipari Szövetkezet jó kereseti lehetőség biztosítása mellett felvesz: szerszámkészítőt, beállító lakatost és tmkrészlegébe villanyszerelőt. Szövetkezetünknél szakcsoportban történő foglalkoztatást is biztosítjuk. Jelentkezés: Budapest XIII., Topolya u. 4—8. termelési főmérnöknél. Telefon: 295-092. Harmónia Kereskedelmi Vállalat gazdasági igazgatóhelyettes mellé főmunkatársi munkakör betöltésére felvételt hirdet. Feltétel: pénzügyi és számviteli főiskolai, vagy közgazdasági egyetemi végzettség, valamint gazdálkodási, pénzügyi gyakorlat szükséges Jelentkezés: Bp. VI., Nagymező u. 3. Személyzeti osztály. Telefon: 225-752. A VBKM Elektronikai Gyár felvételre kerestek műhelyébe felújítási és fenntartási munkák végzésére vízszerelőt, fűtésszerelőt kőművest, segédmunkást, festőt, géplakatost és asztalost. Jelentkezés: Budapest X., Venyige u. 3. T.: 476-590/40 mellék. — Mester Gyula művezetőnél. 21. sz. Állami Építőipari Vállalat felvételre keres a Jegenyefa sori telephelyére karosszérialakatost, autószerelőt, géplakatost, festőt, marós szakmunkást. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban Balla Gábor taküzem vezetőnél. Budapest XVIII., Jegenyefa sor 1—5. sz. alatti telephelyen, vagy a 280 285 telefonszámon. Állóeszköznyilvántartót, anyagkönyvelőt és folyószámlakönyvelőt, bérelszámolót keresünk felvételre. Telefonon felvilágosítást ad: Szabó Lajosné osztályvezető a 138-204 telefonszámon. A Forgácsolószerszámipari Vállalat felvételre keres gépíró adminisztrátort és anyag gazdálkodót, valamint mérlegképes könyvelői vizsgával, vagy nagy gyakorlattal rendelkező kontírozó könyvelőt és könyvelési ellenőrt. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán: 1131 Budapest XIII., Reitter Ferenc utca 132., II em. 18., telefon: 298- 438 és 491-366. Felvételre keresünk kőműveseket, ács-állványozókat, tetőfedőbádogosokat, víz-, gázszerelőket, asztalosokat, átvitelező asztalosokat, villanyszerelőket, lakatosokat, kőfaragókat, hidegburkolókat, szobafestő mázolókat, vasbeton szerelőket, betanított munkásokat, segédmunkásokat. — Igény esetén betanító tanfolyamot szervezünk, elősegítjük a szakmunkás-képesítés megszerzését. Munkaruhát, meleg étkeztetést, vidékiek részére útiköltség-térítést, különéles pótlékot és ingyenes munkásszállást biztosítunk. — Jelentkezés: személyesen, írásban vagy telefonon munkaerő-gazdálkodási csoportnál, tel.: 336 540/62. Könyvkötő-vágót, ofszét gépmestert, montírozó-retusőrt keres felvételre az Eötvös Loránd Tudományegyetem a Budapest X., Maglódi út 8. sz. alatti korszerű sokszorosítóüzemébe. Telefon: 772-792. A MÁV Budapesti Igazgatóság szolgálati főnökségeire azonnali belépéssel felveszünk kiképzünk nőket, férfiakat iskolai, szakmai végzettségük, érdeklődésük, alkalmasságuk szerint: forgalmi szolgálattevő, váltókezelő, kocsirendező, sarus, vonat fel és átvevő, személy- és árupénztáros, távgépíró-kezelő, jegyvizsgáló, raktárnaktanuló munkakörökbe. Középiskolai vagy vasipari szakmával: mozdonyvezető-gyakornok, kocsivizsgáló, féklakatos munkakörökbe. Kereslet: tanulási idő alatt beosztástól függően havi 2500—3100 Ft, eredményes vizsga után, túlóra nélküli havi 4500—5500 Ft, túlóra esetén havi 7000— 8000 Ft. Kulcsfontosságú munkakörökben budapesti állomásokon évenként 10 000— 20 000 Ft-ig terjedő »kiemelt forgalmi jutalékot« is fizetünk. Felveszünk továbbá műszerész, villanyszerelő, felsővezeték-szerelő, berendezés- és csőhálózat-szerelő, vízvezeték-szerelő, lakatos, festő-mázoló, ácsállványozó, asztalos kőműves, hideg-meleg burkoló, bádogos és tetőfedő szakmunkásokat, pályamunkásokat, állomási és kocsitakarítókat. Dolgozói laknak szabadj egy, egy év után külföldre is, családtagoknak — nődolgozó után férjnek is — utazási kedvezmény. Szükség esetén munkásszállás, év végi részesedés, kamatmentes építési kölcsön, üzemi étkeztetés stb. Jelentkezés: a MÁV Budapesti Igazgatóság szolgálati főnökségein, illetve a központi munkaerőfelvételi irodán, Budapest Keleti pu. — (Cinkotai kapu), telefon: 145-010, vagy Bp. Nyugati pu. (10. sz. vágány mellett), hétfőtől péntekig: 8—15 óráig. Vállalatunk geofizikai osztályára keresünk műszeres vizsgálatokhoz betanítható segédszemélyzetet. Szakmai képesítés megszerzésére adunk lehetőséget. Szükség szerint szállást biztosítunk. Jelentkezés személyesen VIKUV, Budapest XIV., Ilka u. 11. sz. alatti telepünkön. Budai tervező intézet rugalmas munkaidőben keres kezdő, vagy gyakorlattal rendelkező épületgépész mérnököt folyamattervező ve-ügyi gépészmérnököt, acélgépszerkesztő gépészmérnököt, erősáramú elektromérnököt elemző közgazdászt műszaki rajzolót (épületgépész, ált. gépész) gyors- és gépírót, segédmunkást. Előzetes telefoni jelentkezést kérjük a 359-901 telefonszámon. Budapesti termelőszövetkezet felvételre keres részlegvezetőt, faipari, illetve vasipari tevékenység szervezésére és irányítására. Feltétel: gépész szakmérnöki, vagy technikusi képesítés. Legalább 5 éves termelési és irányítási gyakorlat, szervező- és tárgyalókészség, piaci ismeret, erkölcsi fedhetetlenség. Jelentkezni lehet: hétköznap, szombat kivételével, reggel 8 órától 16 óráig a 315-989 vagy a 126-428 telefonszámokon. Azonnali belépéssel felveszünk szakközépiskolai érettségivel rendelkező építőipari anyagbeszerzőt. Vidéki lakos részére kulturált szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: VITÉV, Budapest, XIII. ker., Hegedűs Gyula u. 83—85. Telefon: 499-300/121 mellék. Felvételre keresünk dolgozókat az alábbi munkakörökbe: ofszet gépmestert B/2-es gépekre, berakónőt és segédmunkást. Jelentkezés: MÚZSÁK, Közművelődési Kiadó Budapest, XIII., Kartács u. 24—26. személyesen. Telefonon a 208-675 számon. Budapesti és Pest megyei munkahelyekre önálló építési-szakipari munkákra és technológiai szereléshez: építésvezetőket, művezetőket, kőműves, ácsállványozó, hőszigetelő, víz-, fűtésszerelő, villanyszerelő, bádogos szakmunkásokat és segédmunkásokat felvesz. Jelentkezés a vállalat központjában, Kerepestarcsa, Szabadság u. 48. (835-907), HÉV-megállóval szemben. A KM Légiforgalmi Repülőtéri Igazgatóság ferihegyi munkahelyyel felvételre keres orosz és angol, vagy német felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező gépelni tudó munkatársnőt nemzetközi ügyintézői munkakör ellátására. Gépipari technikumi végzettséggel rendelkezőt műszaki ügyintézői munkakör ellátására. Középfokú végzettséggel rendelkezőt nyilvántartói munkakör ellátására Középfokú végzettséggel és tanfolyammal rendelkezőt anyaggazdálkodónak. Munkatársat keres még: raktáros, takarítónő, segédmunkás munkakörök ellátására. Jelentkezés személyesen a Ferihegyi repülőtéren a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság személyzeti osztályán, vagy a 475-788-as telefonszámon. Azonnal felveszünk: középfokú iskolai végzettséggel pénzügyi előadót, számlázót, könyvelőt, utókalkulátort. Kereseti lehetőség: gyakorlattól iskolai végzettségtől függően a megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Solti Zsuzsanna számviteli vezetőnél Telefon: 277-010. Írószergyár, Bp., 1103 Gyömrői út 61. Az ÉLGÉP 2. sz. Gyár elvesz műszaki raktárába raktárost. — Jelentkezés: Budapest IX. ker., Vágóhíd u. 14—18. Telefon: 339- 462. 14 férőhelyes nyaraló Balatonvilágoson kiadó. »Állomás 5 percre 5072« jeligére a kiadóba. Pedagógus gyermeküdültetést vállal a Szelidi-tónál, 5—11 éves korig. Gabenda Jánosné, Dunapataj, 6328, Hartai út 1. Nyár közepén induló Olaszország—Alpok körutazásra társként egy családot elvinne gyakorlott magántaxis. Megbeszélés: 1155 Bp. XV., Körvasút sor 31. sz. alatt. Harmincas házaspár jugoszláviai autótúrához partnerokat keres. Jelentkezők levelét »Napfürdőzés — 186518« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe várjuk. Kőművesek, festők, tetőfedők, bádogosok, csőszerelők, villanyszerelők, asztalosok, illetve komplett brigádok, valamint anyagkönyvelő és ált. adminisztrátor, villanyszerelő részlegvezető. Figyelem! Termelőszövetkezeti ipari kszolgáltató főágazat kedvező anyagi feltételekkel, szociális juttatásokkal, szükség esetén munkásszállás várja fenti szakmákban dolgozók jelentkezését. Mellékfoglalkozású szakcsoportokat indítottunk szakmánként, melyben az új dolgozók is részt vehetnek. — Jelentkezés: 475-166, munkaügy, vagy személyesen: Bp. XIX., Gábor A. u. 173. Bútor 1 Bizalommal hívja a 631-169 számot. A legmagasabb napi áron veszek hagyatékot, ruhaneműt, ágytollat csillárt, képeket, limlomot. Azonnal jövök. Rusztikus, dúsan faragott, intarziás betétes dolgozószoba-garnitúra eladó. Igényesnek. — (Faipari gépek is eladók.) 897-936, este 6 óra után. Adásvételi 177-426, azonnal jövök. Veszek bútort, tollat, ruhaneműt, — szőnyeget, dísztárgyakat, képet, könyvet, csillárt, hagyatékot, limlomot stb. Járműi Eladó Opel Kadett Caravan 1,6 1, Diesel, extrákkal, új, vámkezelt, átírható, 855 308, 18 óra után. Aranysárga, 1300-as Opel Kadett, luxus (gyárilag sportosított, egyedi darab), 3000 km-rel, átírhatóan eladó. Telefon: 365-240, 18—20 óráig._____ 1500-as Ladát, átírhatót vennék. 417-566. Rallye gépkocsi adásvételt közvetítő iroda. Nyitva: 10—18 óráig, 1042 (újpest), Árpád u. 33/c. 891-349. Rallye. A Fővárosi Patyolat Vállalat felajánlja megvételre 1 db Nysa 5,22 10 személyes mikrobuszát, jó állapotban, minőségi vizsgával. Bővebb felvilágosítást ad: Friesz József, telefon: 665-770 vagy 667-172. Diesel gépkocsitípus színválasztással megrendelhető. »Gyors lebonyolítás 186374« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Ford Taunus Coupe 1968-as, jó állapotban 1985-ig érvényes vizsgával, motorhibával eladó, Újpest, Katona József u. 11/a. szám Hatéves Volkswagen Derby 77 000 km-rel eladó. Irányár: 220 000 Ft. Megtekinthető: Pilisvörösvár, Szabadság út 43. Garázs kiadó társasháznál. Érdeklődni Bp. XXII., Ringló u 39. Rózsavölgy, délután és este. Wartburg lakóautó eladó, levehető felépítménnyel. Mozgó árujának is alkalmas, belső tere 185 cm magas. — Krémszínű teljesen felújítva. Érdeklődés: 144 784, ára 140 000. Zsiguli,, 10 éves, 55 ezerért eladó. XVI. Mária u. 112. 570-050 1T írsz. Trabant első kézből eladó. Tel 834-704. Jó állapotban levő Polski Fiat 125 p eladó. CX 42-52 forgalmi rendszámmal. Érdeklődni lehet mindennap. Gödölei László, Nagykáta, Nyári út 8. sz. Üdülés | Boráros tértől hét percre, a csepeli Tanácsház térnél 12 félszobás, tanácsi, lakótelepi lakást kettő tanácsira cserélnék. — »Legalább felkomfort 18654« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Elcserélnénk 1 szoba, komfortos, főzőfülkés, utcai, 29 nm-es, VI. ker., tanácsi lakásunkat nagyobbra. »Minden megoldás érdekel 187176« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. óbudai, telefonos, lakótelepi, szövetkezeti, kétszobás lakásomat elcserélem III. kerületben hagyományos, vagy lakótelepi, telefonos, háromszobásra. 885-492. I. ker., 1 szobás, 30 nm, összkomfortos, telefonos, tanácsi lakást cserélek 12-tól 21/2 szobásig, külön bejáratú (átalakítható), telefonos tanácsba. T.: 363-387, 18 után. Házassági 65 éves, nyugdíjas, 174 cm magas férfi vagyok, jelenleg is dolgozom. Keresek élettársnak 60—62 évnél nem idősebb hölgyet, ki egyedülálló, családtalan, nem dohányzó, lehetőleg özvegy és nem diplomás. Kérem írjon, ki a leírtaknak megfelel, hogy megtaláljuk egymást. »Megtalállak 5101« jeligére a kiadóba. Orvos—tanító házaspár, 4 éves gyermekkel Bp. belterületén összkomfortos lakást bérelne több évre. Egyedülálló eltartását is vállaljuk. »Sürgős 186014« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. 24 éves, 170 cm magas, barna hajú, kék szemű, gépkocsivezető fiatalember megismerkedne hasonló korú, sportot, utazást kedvelő hölggyel, házasság céljából. »Romantika 5108« jeligére a kiadóba. Házasság céljából megismerkednék 25—30 éves korig gyermekszerető, házias, rendes, egyszerű leánnyal, vagy elvált asszonynyal, budapesti, vagy Budapest környékiekkel. Magamról: én is házias, rendes, gyermekszerető vagyok. — Leveleket »Boldog csalár 5097« jeligére a kiadóba. 67 éves, egyedülálló nyugdíjas asszony megismerkedne házasság céljából intelligens, lakással rendelkező férfival. — »Fiatalos 5089« jeligére a kiadóba. 73 éves, egyedülálló, nyugdíjas özvegyaszszony , élettársa lenne magányos, özvegy embernek, akinek otthona Pest megyében van. »Takarékos gazdaszszony 5028« jeligére a kiadóba. Lakás! Elcserélném ! szoba, összkomfortos, 36 nm XVII. ker., földszintes, tanácsi lakásom hasonló méretű tanácsi lakásra. Budai zöld övezeti, nem lakótelepi lakás előnyben. »Sürgős 5067« jeligére kiadóba. Készpénzért + életjáradék-fizetéssel budapesti lakást vennék Megegyezés 50150 jeligére a kiadóba. Szombathelyre költözők figyelem! Elcserélném nagyon szép, tanácsi, összkomfortos, 2 szoba, hallos, erkélyes, 67 nm-es lakásomat budapesti, * szoba, vagy másfél szobás hasonlóra. Zuglóiak előnyben, (őszi költözés.) 836-205. óbudai, 3 szobás, kertes, családi házamat két lakásra, vagy egy lakás + kp.-re cserélem. »Buda előnyben 5071« jeligére a kiadóba. Szombathelyi kettő és fél szobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat elcserélném budapesti hasonló, vagy kisebb tanácsira. — Telefon 855-478, Bp., délután 17—19 óráig, vagy Szombathely, Bem József u. 10. IX. 19. Egy szoba, konyha 35 nm-es házrészemet kis kerttel másfél szobás tanácsi, vagy szövetkezeti lakásra cserélem. XVII. ker., Bélavár u. 93. Borsik. Elcserélem XXII Nagytétényi úton levő, 3 szobás, földszinti tehermentes öröklakásomat 1 + Ya szobás tanácsira és egy 1 szobás öröklakásra. Válaszokat: »Tétény 186927« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbre. Elcserélném 22 szobás, 74 nm-es, I. emeleti, telefonos, zöld övezeti, loggiás, tanácsi lakásomat la szobás, telefonos örök vagy tanácsi lakásra megegyezéssel. Csak belterület érdekel, maximum II. emeletig lehetőleg erkéllyel. — Érdeklődni: 658-059 este 6 óra után. Kazincbarcikai kétszobás, komfortos, tanácsi lakásomat budapestire cserélném. Kazincbarcika, Jókai tér 7 II. 12. Szuterénes, háromszobás, 125 nm-es, közművesített, új családi ház sürgősen eladó (azonnal beköltözhető!). Tápiószele, Széchenyi út 42/a. (Budapesttől 65 km-re.) Maglódon, Aradi u. 9. sz. alatt 2 szoba, konyhás családi ház, melléképülettel, 200 n.öles telekkel, sürgősen eladó. Albérlet : Vidéki kisiparos hoszszabb időre kis méretű lakást bérelne, lehetőleg telefonost. Levélcím: Szekeres Gábor, Baja, Dózsa Gy út 52. 2 szoba, összkomfortos, loggiás, parkra néző, telefonos öröklakás, műegyetemnél eladó, esetleg nagyobbra cserélhető. — T.: 176-034 délelőtt, vagy 17 óra után személyesen. Budakeszi, Rákóczi u. 11. Gyálon 250 n.-es építésre alkalmas telek, feljavításra való házzal eladó. Árajánlatokat a hirdetőbe »ősz 141« jeligére a kiadóba kérem. 3 lány a metró vonzáskörzetében mini garzont, vagy kétszobás lakást bérelne, jutányos áron. »Hosszú távra 187374« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Garzonlakás, II., Mártírok útján, meghatározott időre házaspárnak kiadó. Érdeklődni: 285-508. este. Fiatal jogásznő külön bejáratú albérleti szobát keres a Belvárosban. T.: 329-580/168, dr. Kozik. Eladó Érd IX., Bogyó út 39. szám alatti ikerház. Külön is és két családnak is. Kétszer két és fél szoba, összkomfort. Központi fűtés, fürdőszoba, mellékhelyiségek. Két villany van. 650 000 Ft. Sári János. Különálló egy szoba, összkomfortos lakást bérelnek. »Egyszerű 187319« jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Ingatlan | Az adonyi szőlőhegyen eladó 186 n.-et sok szőlő és gyümölcsfával, faházzal. »Jutányos áron 5605« jeligére a kiadóba. Két szoba, hallos, 75 nm-es, központi fűtéses, II. emeleti, budai, telefonos, nívós öröklakás eladó. Tanácsit, vagy kisebb garzon öröklakást beszámítok. Vidékieknek is megoldható. Telefon: 17 óra után, szombaton, vasárnap egész nap, 169-439. Eladó: 150 n.öles, bekerített telek, taksonyi hídhoz közel. Víz van, villany az utcában. Érdeklődni: Székely, VII., Rákóczi út 74. em. 5. 17 óra után X. ker., Kőbánya, kertes negyedében kétszintes, gázfűtéses, 2 családnak alkalmas családi ház eladó. T.: 771-322. Háromszáz n.öles telek Budapest második kerületében, Zsíroshegyi úton eladó. Hatszáznegyvenháromnégyszázkilencvenöt. — Budapest, 1141, Fogarasi u. 218. Zelniczkyné. Kétszintes új ház magasföldszintje, dupla komfortos (118 nm) garage eladó. 50 négyzetméterig önálló ingatlan beszámítható Pestlőrinc, Vörös Hadsereg útja 332. Építőanyag-kiskereskedéshez Budán telket, vagy telekrészt bérelnek. 648-775. Azonnal beköltözhető 2 szobás, komfortos ház, kis telekkel eladó. Bp. XI., Állvány u. 8/b. Megtekinthető 12-én és 13-án reggeltől 17 óráig. Levél cím: Leányfalu, Móricz Zs. u. 162. Kiss Kétszintes, gázfűtéses kertes családi ház — 137 nm — eladó! Érdeklődni: Bp. XVII ker., Sima u. 45. Dunakeszin nagyméretű családi házat ipari, kereskedelmi tevékenységre is alkalmas — budapesti öröklakásra cserélném értékkülönbözettel. — Nyaraló is érdekel Dózsa György tér 1 Tel.: 41-186. Tihanytól 8 km-re, Pécselyen, panorámás kilátással, zártkert rendszerű, öreg szőlős 12 nm-es faházzal eladó. Érdeklődni hétköznap: Budapest (Sashalom), Katalin u 5. Novák. 1200 n.-es tanyatelek gazdasági épületekkel Kunadacson eladó. — 6091 Kunadacs, Taskó Józsefné. Dunához közel, Kulcson, 110 n.-es üdülőtelek, faházzal eladó Tel.: 318-711. hétköznap, napközben. KÖZLEMÉNY Utazzon az Auto Tours-szal! Ajánlatunk: egyhetes nengerparti üdülés teljes ellátással Bulgáriában a Naposparton és Burgaszban, szállodában, Pomoren fizetővendéglátó-szobákban VI. 2—16. között 2300—2700 Ft, VI. 16—VII. 7. között 3100— 3950 Ft, a pomoriei magánszálláson 1600—2250 Ft, részvételi díjjal. Jelentkezés az Autóklub irodáiban, Budapest, Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kecskemét, Keszthely, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szombathely, Székesfehérvár és Zalaegerszeg. Pestlőrincen, XVIII. ker., Bókay Árpád út 93. szám alatt 212 n.-öles telek eladó. — Kétlakásos társasház építésére is alkalmas. II.-ös ára: 2200 Ft. A telken kis lakható ház is található. Érdeklődni: Budakeszi, Csák József u. 43. sz. alatt. Örs vezér térnél levő, 1 h0 szobás szövetkezeti lakásomat nagyobbra cserélem, értékkülönbözettel. Érdeklődni tel.: 865-396. esti órákban. Budapest közelében 200 n.-es termő gyümölcsös, hétvégi faházzal eladó. T.: 885- 472. Telek eladó, 520 n.-ös, Tápióbicskén. Házhelynek és víkendnek is alkalmas. Villany van. Tel.: 844-054, de. 8—10-ig, du. 18— 20 óráig. 200 n.-ös telek a rajta levő faházzal és 200 n.-öl üres telek eladó Balatonkenesén, a 17-es vasúti őrház közelében. Érdeklődni a 490-626 tel. számon lehet, naponta 19 órától. Kétszobás, összkomfortos OTP-öröklakás eladó. Solymár, Terstyánszky u. 90. I. em. 8. sz. Érdeklődni: este és hétvégén, Kőszeg belvárosában. Schneller u. 9. számú családi ház eladó, 500 nm-es telekkel, alápincézett, két család részére is megfelelő Érdeklődni: ugyanott május 13, 14, 15-én. Sztányi József, vagy Kőszeg, Rákóczi F. 110. sz. 16 után. Tapétázást, festést, mázolást minőségi vitelben, fóliatakar , azonnalra is. 1 sál Eladó! Sashalmon két lakásos családi ház 240 n.öles telekkel, egyik azonnal beköltözhető, másikért cserelakást kérek a XVI kerületben. Telefon: 585-646, 18—20 óráig, Ecsedi. Beköltözhetően eladó a XV. ker.-ben 2 szoba, konyha, előszoba kamrás házrész, hozzá udvar 350 000 Ft-ért Érdeklődni: 312-256, Kovácsné, 10 órától 18 óráig.______ Mérsékelt áron tapétázás, szobafestés, - mázolás, fóliatakarással, bútormozgatással Előjegyzésre, azonnalra, közületeknek is 330-082. Családi ház építésére telket vennék XI. és XXII. kerületben. Jelentkezést várok 18 óra után. Tel.: 167 027. Budai társasházban kétszobás, összkomfortos, első emeleti, déli fekvésű, erkélyes lakás beköltözhetően eladó. Érdeklődni este 7 után a 698-507 telefonszámon. Kispesti kétszobás családi ház beköltözhetően eladó. Bp., Csillag u. 56. 472-320. 150 n.-ös telek eladó, XVIII., Pestlőrinc. Dózsa Gy. u. 64. Érdeklődni lehet ugyanott Molnár Bertalannál. Hétköznap este 6 után. Vasárnap és szombaton egész nap. Háromszobás ikerházrész azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: ötszázötvenezer. Kerepestarcsa, Szabadság út 49. Esztergom mellett 225 n.-ös vízparti telek eladó. Tel.: 834-704. Üllőn, a vasútállomásnál (Budapesttől 25 km-re) beköltözhető ház eladó. Felvilágosítás: dr. Rajki György ügyvéd, 1042 Budapest, Árpád 75. Tel.: 693-677. Herceghalom mellett eladó 254 n.öles, hároméves zártkerti gyümölcsös, kúttal, félkész épülettel, építőanyagokkal, engedélylyel. Ml autópályától 150 méterre, bekerítve, panorámás. 144 784. Zuglói 1 +1/2 szobás földszinti, nagy kertes társasházi öröklakás, 13 ezer Ft nm-re + OTP + garázs eladó. Bp. XIV., Szőny út 18. fszt. 1. Miskolci. Balatonakarattyán 210 n.-el parkosított saroktelken télen-nyáron lakható, családi háznak is alkalmas nyaraló igényesnek, esetleg vállalati üdülőnek is eladó. 0 km-es BMW, vagy Mercedes átírható szgk.-t beszámítok. — Érdeklődni Bp., 1172. XVII. ker Kálnok u. 24. Eladó 160 nm-es családi ház kerttel, garázzsal. (Bp. XV., Eötvös u. 74.) Érdeklődni: esténként. Monostor u. 352-479. Agárd délnyugati új üdülőtelepén négyszobás, összkomfortos nyaraló, 130 n.öles telekkel eladó, 1 1 500 000 Ft-ért. Kerekes. Telefon: 427-675, vagy 835-461. Szolgáltatási 676. Lakásában, nyaralójában építek kandallót, padkás kemencét, átrakom cserépkályháját, kicsempézem fürdőszobáját, konyháját és lerakom padlóját. 844- 989. Vízvezeték-szerelést vállalok, garanciával. Közületeknek is. Telefon: 13-13-09. Lakatosmunkák, kerítések, kapuk, ablakrácsok, portálok, különféle szerkezeti lakatos munkák. Közüzetek és magánmegrendelők részére. 352-560. Vegyes Fekete törpe uszkár kölyökkutyák törzskönyvezett szülőktől eladók. Dr. Suhajda Ferenc, Abaújszántó, Jászai tér 23. Telefon: 31. OTP-kölcsönhöz költségvetést, korszerűsítéshez terveket készít mérnök. 348-254. 10/120-as Diamantra munkát vállalok, bedolgozással. »Pontos munka 5085« jeligére a kiadóba. Esztergaműhelyek eladók, vagy bérbe adók. (Garázs van.) Érdeklődni: Bp. XVII. ker., Pesti út 191. Kanadából hozott, kéthárom méterre növő kolbásztökmag-palánta kapható. 142-904. 16 órától. Törpe uszkár kiskutyák fekete színben (fajtiszta, törzskönyvezett) eladók. Érdeklődni: dr. Suhajda, Abaújszántó. — Telefon: 31. Cipzárjavítás, kicserélés táskában, bőröndben, kabátban, nadrágban is. Alsóerdősor 18. Otthon Áruháznál. Continer ház eladó, 214-280. 1000-es faesztergapad tartozékokkal eladó. 2151 Főt, Szőlőkalja u. 9. Kiveitel. 40 családos méhészet és hatéves 1200 Lada kombi eladó. Török Józsefné, 8500 Pápa, Táncsics u. 31. Fiatal, kezdő grafikus lány különálló, komfortos helyiséget, vagy műhelyt keres hoszszabb időre. »Csend — zavartalanság 186544« jelige a Felszabadulás téri hirdetőbe. Örs vezér térnél 140 nm-es (bővíthető) kézműves műhely nagy telekkel bérbe adó. Budapest XIV., Mirtusz u. 19. Veszek zongorahúrfonó gépet, hangolással és javítással foglalkozó könyveket, tankönyvet, idegen nyelvűt is. Szigligeti Ferenc, Pécs, 7633. Endresz Gy. u. 3/a.